Uj-Somogy, 1923. április (5. évfolyam, 74-98. szám)

1923-04-01 / 74. szám

V. évf., 74. (1070.) szám. Ársst 30 K. Kaposvár, 1923. április 1., vasárnap Szerkesstőség és kiadóhivatal: KAPOSVÁR, KOJUTRÁGSY­ UTCA 2. SZÁM. TELEFOTsZÁM: *28. POLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkesztő: iir. THURY ZSIGMOND. Előtizetési árak: Egész étrr*­­ 3000 K­I Negyed évre érr« . 1500 K ! Egy bóra . . Hirdetés«k dm mlliimmer toronként 10 korona. 750 K 250 K Magyar Feltámadás ünnepét szeretnék már ünne­pelni. Magyar húsvét jöveteléért eped szívünk vágyakozása és... tovább tart, egyre csak tart: a magyar bánat, a magyar gyász, a nagypénteki keserűség... Végnélküli Golgotha-járások kálváriák sorozata lett a magyar sors a trianoni végzés óta! Ebek harmincadjára került a magyar területi épség, tudáspénzzé sü­­lyedtek ezeréves országrészek, hazug vádak alapján igaztalan ítélet hajtatott végre országun­kon s a maradék országban csak vegetálás, vigasz nélküli tengő­­dés, reményhervasztó tépelődés lett az élet! A rügyzsongitó kikelet, a vér­pezsdítő tavasz nem hoz örömö­ket a csonkaságában halálig gyá­szoló, a feltámadást türelmetle­nül váró országban. Javainak, értékének, életerejének folyto­nos csökkenése, minden tele­­múló nappal közelebb viszi a teljes csődhöz, az anyagi tönkremenetelhez. A magasabb fekvésű szellemi és erkölcsi te­rek még egyelőre mentesek ma­radtak a mindent iszappal bo­rító hullámok vészthozó látoga­tásától, de már oda is fel-fel­­csapdosnak a habok. Ha pedig az anyagi után a szellemi és erkölcsi züllésnek, romlásnak is el kell következnie, akkor itt már hiábavaló minden önámító bizakodás, hasztalan a feltáma­dás hite és reménye!... Az isteni Megváltó diadalmas győzelmet aratott három nap alatt a halál fölött. A mi sze­gény béna hazánk pedig eszten­dők elteltével is halotti dermedt­ségében fetreng és húsvét után újabb husvét köré fűzi remény­kedő várakozásait. A trianoni vonalak által elválasztott ma­gyar testvérek milliói azzal bo­rulnak le a halottaiból feltámadt Úr Jézus Krisztus emlékezete előtt a mostani husvét ünnepén is. Atyánk, aki sziklasírjából is életre keltetted egyszülött fia­dat, támaszd fel, állítsd talpra a magyarok ősi szép országát az ezeréves, örök határok közt! Add vissza otthonukat a honta­lanná vált bujdosó székelyek­nek, szepesieknek, bánáti és bácskai magyaroknak! Távolítsd el ősi földünkről az ellenséget! Mutasd meg nagy irgalmadat és légy könyörülő édes atyja azok­nak, akik különös pártfogásodért benned a „Magyarok Istené“-t imádják! Ne engedd, hogy ide­gen hatalmasságok elnémítsák a tőlünk elszakított területeken a magyar beszédet, a magyar dalt és a magyar érzést, hanem derítsd fel ránk mielőbb a Ma­gyar feltámadás örökké ragyogó napját! Ámen! Uj háború fenyegeti a Balkánt és Keleteurópát. A kisántánt hadikészü­lődése. — Egy magasrangú antánt­­diplomata szenzációs nyilatkozata az Uj-Somogy részére. — Berlini tudósítónktól. — B­erlin, március hó. A „New-York Tribune“ mai szá­mában berlini tudósítójától egy teg­nap feladott kábeljelentést közöl, amely szerint Oroszország és Magyar­­ország között titkos katonai szerző­dés létesült. A hír olyan feltűnést keltő szenzáció, hogy a „New­ York Tribune“ feltétlen megbízhatósága ellenére szükségesnek tartottam egy Konstantinápolyból visszatérőben Berlinen átutazó jól informált antant diplomatát nyilatkozattételre kérni. Az illető úr, kinek nevét saját ké­relmére titokban kell tartanom, a következő rendkívül érdekes nyilat­kozatot tette: — Konstantinápolyi és balkáni információs utam előtt a keleti kér­dést igen optimisztikusan ítéltem meg. Ezt az optimizmust ma már a legjobb akarattal sem tarthatom jogosultnak, mert az utamon ta­pasztaltak egy új balkánháború kitörésére engednek következtetni. Ami a bolsevista Oroszország és a monarchista Magyarország közötti titkos katonai szerződést illeti, ez a hir nem lep meg, mert az ismeretes, hogy Oroszország mindazon államo­kat, melyek a háború, vagy még inkább az ezt követő békeszerződé­sek francia magyarázása következ­tében szerencsétlenné váltak, maga köré csoportosítani igyekszik. A kis­ántánt pedig — ezt minden várható cáfolat ellenére fentartom — a be­következendő eseményekre való te­kintettel háborús előkészületeket tesz. Románia úgy az orosz, mint a magyar határon csapatösszevoná­sokat létesít és haderejét folytonos utánpótlással növeli. Nem hiszem, hogy a román csapatok Magyar­­ország megfélemlítése céljából álla­nak a határon. A románok attól fél­nek, hogy Oroszország Besszarábia visszaszerzése céljából megtámadja Romániát, amely félelmében szeretné magát minden oldalról fedezni. — Milyen szerepet tölthetne be Ma­gyarország egy orosz-román háború esetén ? — Magyarország mai helyzetében offenzív háborút nem viselhet és nem, is fog viselni. Magyarország a határállamok hadikészülődései elle­nére semminemű háborús intézkedést nem tett. Ezt a Budapesten székelő szövetségközi ellenőrző bizottság, amely a román magyar határon is kiszállott, kétségtelen módon álla­pította meg. — Mi a várható balkánháború oka? — A jövendő balkánháború oka akkor keletkezett, amikor a lau­­sannei konferencia a tárgyalásra került problémákat békésen meg­oldani nem volt képes. — Megtámadja-e a kisántánt Magyar­­országot ebben a háborúban? A kisántántnak nincsen olyan „casus belli“-je Magyarország ellen, mint amilyet Franciaország a Ruhr megszállásra talált, mert a jóvátételi kérdésben sem a Magyarország által fizetendő összeg, sem a kisántánt követelése eddig megállapítva nin­csen. — Elkerülhető még a háború? — Nézetem szerint nem, mert Törökország és Görögország között okvetlen viszály támad Thrácia és Macedónia miatt. Ahogy ez bekövet­kezik, Jugoszlávia mozgósítani fogja csapatait először csak határai védel­mére. Ez meg jeladás lesz Orosz­ország részére, amely ekkor meg­fogja kísérelni Besszarábiát vissza­hódítani. — Mit fog ekkor Magyarország tenni? — A tettek nem az emberek sza­bad akaratától függnek, hanem több­nyire a körülmények szükségszerű követk­ezményei. Ha nem is áll fenn orosz—magyar szerződés, akkor is bizonyos, hogy az erők, logikus csoportosulása nem állíthatja Ma­gyarországot Oroszország ellensé­geinek oldalára. — Hogy viselkedhetnek a kisántant egyes államai? — Romániára nehéz küzdelem vár, míg Csehszlovákia és Jugoszlávia, amíg lehet, jóakarata semlegesség­gel fogják nézni Románia vergődé­sét. Lengyelország is be fogja látni, hogy beavatkozása esetén a létét fenyegető veszély sokkal nagyobb minden esetleges előnynél, mert Oroszországot kollégáim közül so­kan nagyon erősnek tartják, míg mások azt állítják, hogy gyenge. Én sem tudok végérvényes ítéletet hozni, de Oroszország mindenesetre a „Nagy Ismeretlen“ marad és ebben a nagy tétekre menő játék­ Morzsák az ötvenéves asztalról. Egy húsvéti vakáció. A Zirc-cisterciek székesfehérváriak fődimnáziuma híres volt szigoráról. A valláserkölcsi nevelésre fősúlyt helyező érdemes tanítórend ezt a szigort még a húsvéti szünidő enge­délyezésekor is éreztette, mert az u. n. szent gyakorlatokat csak a nagyhét három első napján tartotta meg úgy, hogy az ifjúság csak nagy­szerdán távozhatott el az intézettől a családi tűzhelyhez. Hogy pedig a hazamenő diákság otthon el ne unja magát, még házi írásbeli kiadványokkal is terhelte az irodalomból s a mennyiségtanból. Tartott pedig a szünidő húsvét utáni szerdáig, tehát összesen nyolc napig. Könnyű nektek mostani tanuló­ifjak, akik a tanév folyamán több ízben is hazautazhattak és pár órai kocsizás vagy néhány negyedes vas­úti utazás révén hazaértek, de gon­doljátok el, mily merész vállalkozás volt a kaposvári ifjak hazajövetele akkor, akik 1861-ben, tehát a Déli vasút létesítése előtt, rászánták ma­gukat a Kaposvártól kocsin másfél, esetleg két egész napi távolságra eső Székesfehérvárról a húsvéti ha­zautazásra, ahol, az utazás, a nyolc napos szabadság felét igényelvén, az otthon tartózkodásra csak négy napjuk maradt, de oly nagy volt a hazavá­yódásuk, hogy az utazás előrelátható nehézségeit figyelmükre sem méltatták.* A jelzett időben heten voltunk kaposváriak a főgimnázium növen­dékei, névszerint a poétai eskü Fáb­­ricz István VII. osztályú tanuló, aki Landisz Lőrinccel, a magyar iroda­lom tanárával is fölvette a versenyt, sőt le is győzte azt. Vajda György, a későbbi nagynevű kolozsvári egye­temi tanár, szerzetes nevén Vajda Gyula, Gulyás Jenő kaposvári, ké­sőbb nagykanizsai kir., törvényszéki biró, Hajba Mihály és Szíjártó Já­nos plébánosok, Stadler Miska, a népszerű nagyatádi szolgabiró, mind­nyája akkoron VI. osztályú tanuló és csekélységem az V. osztályú gimnazista. Mi természetesebb minthogy vala­mennyien már hetekkel előbb ke­resgéltük a hazatérés lehetőségét, mert a drága fuvarral nem akartuk terhelni szüleinket. Tudjátok mit — mondom nekik egyik utazási konfe­rencián — menjünk haza gyalog, hiszen én erre már példát mutattam, midőn a tanév első hetében hon­vágyból, Fehérvárról hazaszökni megkísértettem és Siófokig egy dél­után el is gyalogoltam. Erre rövid az idő — felelik — s igy továbbra is csak vártuk a szerencsés vélet­lent, mely segélyünkre jön és való­ban meg is jött. Kovács Péter szent­­jakabi lakos ép ezen husvét hetében szállította Danczinger nagyszüleim házában lakott Bach-hivatalnok bú­torait Székesfehérvárra, az a két édes jó anyám megkért, hogy vissza­jőve­ hozzon haza bennünket. Elképzelhetni barátaim örömét, akik mindnyájan kapva-kaptak a nem várt alkalmatosságon és meg­szerződtünk Kovács Péter urammal aki tőlünk fejenként egy forintot és közös élelmezést követelt, én pedig kikötöttem a kocsis mellett való ülést, így azután nagyszerdán elin­dultunk mind a heten kaposváriak, követve az előttünk már elment többi somogyi ifjakat, akik nekünk Lepsényben adtak találkát az ebédre. Pont délben értünk ide, ahol többek között már megelőztek bennünket Szabó Imre, a volt veszprémi kép­viselő, Aigner Lajos és Szerencse Marci később jeles cistercita tanárok, összeverődtünk kerek számban har­mincan. Midőn én beléptem a nagy szál­lóba, legelőször is a korcsmáros szép leánya tűnt szemembe, aki a terem egyik sarkában olvasgatott. Mivel foglalkozik? — kérdezem — Hát (ezen módon fejezte ki) Dumas regényével. No, menjünk tovább, itt nincs mit kezdeni. Magától értetődik, hogy az eleven diáksereg, melynek soraiban már jókora kamaszok is voltak, feltü­zelve a jó bortól s a vendéglős szép leányának gyújtó szemeitől, valóságos művészi matinét rendezett. Mintha ma is hallanám a lelkes Szabó Imrét, aki Eötvös báró bú­csúját nagy tűzzel szavalta és a mi Fábrisz Pistánk verses felköszöntő­jét, hogy ne is szóljak a szebbnél­­szebb dalokról. Midőn a mulatozás költségeinek összeszámlálására került a sor, ki­tűnt, hogy a fogyasztók egy pint borral kevesebbet vallottak be. Majd leégtünk szégyenünkben, mert an-

Next