Uj-Somogy, 1928. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1928-01-01 / 1. szám
Új esztendőre ** e mostani vasárnap rega magyarok milliói a „a határain innen és túl,konyán épp úgy, mint az nalán, szivszorongva tümik legbelsőbb rejtekében mit hoz ránk az 1928-as jelzett év ? Meghozza-e , és vágyaink beteljesülését: Jtépett ország újból való feltét ? Ránk virrad-e ebben az „ a várva-várt feltámadás ? Ki koronázza-e a nemes angol zet egyik derék fiában támadt átunk, a nagybefolyású Rothermere lord akcióját ? Eloszlik-e végre az igazság napja körül az a nehezen áthatolható köd, amelyet a rágalom és méltánytalanság felhozott homállyá a magyar nemzet kárára ? Visszatérhetünk-e már végre a világdúlás utáni tizedik évben a magyar jogfolytonosságnak ahhoz az álapotához, amelyből az őszirózsás forradalom zökkentette ki állami életünket ? Helyreáll-e véglegesen a megbolygatott társadalmi béke ? Harmóniába olvadnak-e valahára ismét az osztályérdekek szerint széttagolt rétegek, foglalkozási kategóriák ? Megtanulja-e immár egymást megérteni a testvériben, rokontalan magyar? Ad-e a Gondviselésbe főzetnek oly bölcs vezetőket, tűzoszlopokként világítják be fák körül a közboldogulás felé tő utat ? Tud-e az ország faágának legszámottevőbb része, ■era is az egész nemzet maga,, világos értelemmel választani és a rossz irányba vivő ösvéközött ? Felfogja-e minden szűk kis hazábanannak az égnek a súlyát, amely ofj. testvérek és mzetek visszaszerzése körül egyetemlegesen és egyénenként terhel mindenkit, aki megkíméltetett attól, hogy elnyomóink gúzsba kötözzék a magyar akaratát? Érzi-e minden itt élő magyar szíve azt a fájdalmat, annak csak piciny parányát, ami magyar véreinknek ott, a trianoni kövekkel körülrakott vonalon túl, naponta milliószor keseríti életét, azt a fájdalmat és bánatot, amelyet a panaszkodás lehetőségétől is megfosztot árva magyarok csak a felénk ságuldó szélnek mernek elsírni, annak is csak titkon, csengő sóhajtások, reménykedő várakozások félhangos megnyilvánulásaiban, lelátja-e ennek a leszegényedett, kínosan vonagló nemzetnek mind a fia, hogy itt csak a tisztességes, besületes munka, a felfokozott produtivitás, a nagymérvű takarékoság és a közcélokért való áldozni tudás teremtheti meg az egyelenes boldogulás áhított gyümölcsű ? Javulnak-e ez évben a gazdaági lehetőségek, olcsóbbodnak-e hitelviszonyok, hogy a tőke nélkü vergődő munkáskezek is megkereshessék a megélhetésük anyai feltételeit ? Term-e ez a tejjel-mézzel folyónak mondott és vérrel, verejtékkel áztatott vitéz őseink porladozó csontival megtelt föld a magyar dolgo kezek szorgalma nyomán olyan dúsan és bőven, hogy ne legyen gondja;baja még a szükölködőnel sem ? És megáldja-e a magyarok halmas istene rügyekkel, lombokká és virágokkal azt az ezeréves rzset, amelyen a magyar élet bimbó a szokottnál is gazdagabb mértében kell, ,hogy fakadjanak! Távol ért-e az Ég országunk lakosaitól minden olyan vészt és csapást, mely anyagiakban, szellemiekben vgy erkölcsiekben nehezen kiheverítő károkat okozna? Nagy és nehéz kérdések ezek, amelyekre az 1928-as évnek kellene megadnia a kedvező feleleteket! Lehet, hogy el fog röpülni ez az esztendő is a múlandóságba, anélkül, hogy közelebb vitt volna végső célunkhoz, Nagymagyarország helyreállításához és mindazokhoz az eszmékhez, amelyek ennek a gondolatnak az útját egyengetni vannak hivatva. Mégis most, az új év küszöbén, a jövőt rejtegető Nagy ismeretlen ajtaja előtt, nekünk mind nemzetestül azzal a szent elhatározással, sőt megingathatatlan hittel kell belépnünk az 1928-ba, hogy már ebben az évben, halasztgatás nélkül, testté tenni segítjük azt az igét, amely a trianoni igazságtalanságok után napról-napra támadó barátaink és pártfogóink segítségével az 1918 előtti épségébe helyezi vissza az ezeréves magyar hazát, annyival is inkább, mert ha még sokáig húzódik az igaz ügyünk diadala, ha még ez az év sem derít fényt a trianoni homályban sötétlő magyar igazságra, akkor az amúgy is nehezülő megélhetés, az egyre keservesebbé váló kereseti lehetőség, a ritkuló munkaalkalmak és a szaporodó nincstelenek az alig elviselhető újabb megrázkódtatás felé sodornák szerencsétlen, s múltjával már „a jövendőt is megbűnhődött népünket. Jövel tehát 1928! Jöjj, mint új hajnalhasadás, mint felragyogó szebb napjaink éve! Jöjj és majdan távozz, mint az 1918-at, az 1920-at és az azóta kiállott magyar szenvedéseket isteni örökigazságból jóvátevő, örvendetesen emlékezetes maradó, soha el nem felejthető esztendő! Ilyen értelemben kívánunk ennek a hazának és minden hű fiának: boldog újévet! mester zártól az a ‘ig. i.U.T. igazgatója. életéről, sorságai, nem képeiei, amelyek az ő álkivilágát tükrözu vakra lefordi) kísérlet volna, véltedni, mi volt anefjv ,ily'U e őt d képtár ruhaerő, — t-uond- Rippl -Rónai V művészí ezcsak nitet és de megvállára íjét is. áriaut írói. — unkács vette volna a Munkácsy-festészet utánosával a legfényesebb anyagi sikenet is. Ő azonban hamarosan megíra, hogy Munkácsy nem az ő csillag, otthagyott mindent, fényes műzenet, gazdag impresszáriót, pénzt sikert és kábító jövőt és elindul azon az útón, amelyen a sajátaga csillaga vezérelte. Ezt a lépés nehéz idők szenvedéseivel fizeti meg: jöttek a nyomor, a kópiás évei, kis cók-mókját kétszer is elnevezték. De ekkor már megtalálta maga útját, hiábavaló volt a sáti kisértése a hegyen, hiába mutat neki az élet kincseit, a dicsőség a hegytetőn és a nyomort és úrtelenséget a völgyben. Rippl- Róna már ment a maga utján, erőt merik a saját magába vetett hitből, művési erkölcsének tisztaságából. Htívvel később már kollektív kástára van Párásban. E hét év óta megtalálta odakünn lelkirokonai is, akik ugyan nem voltak oly birsek, mint Munkácsy, de fiatalok, if . itó kisebb emberekből állott, mint Vuillard, Bonnard, Seurat, Signac, Denis, Maillol és Toulouse-Lautrec, de őseik is voltak persze: Cézanne, Gaugin, Renoir, Degas és Puvis. Világraszóló mester valamennyi. Ma ! De akkor ? Jórészük még ott se tartott, ahol akkor Rippl-Rónai. 1888-ban a Vuillard-Denis társaság még a Julián iskolába járt és mesterként tisztelte a magyar művészt, akinek ecsetje már megteremtette a „Kuglizókat", a „Kalitkás nőt“, a „Fekete ruhás nőt“ és az „Öreganyámat.“ És erre az emberre mondották idehaza, hogy utánzó! Egy utánzó, aki azokat utánozta, akik még ki sem állították, m mikor ő már kollektíve vonult fel Párisban. Páris egyáltalában nem találta, hogy fiai hatottak volna a magyar művészre. Az 1892. április havában megjelent párisi lapokban sehol egy szó említés sincs az ő korabeli francia piktorokról, — ellenkezőleg éppen eredetiségét hangsúlyozzák. A érzés Mallarmé finom költészetével emlegetik együtt. És ugyanakkor itthon ? ... Hát hiszen emlegették itthon is eleget! Emlegettek francia maszlagot, dekadenciát, perverzitást — barátai. Mert az ellenségei megelégedtek azzal, hogy gúnyverseket fabrikáltak rá és egyszerűen futóbolondnak tartották. Mialatt idehaza hangosak voltak a berkek a „párisi métely”féle jelzőktől, — kinn egyetlen kritikusa — még a rosszakarataikat sem kivéve — nem akadt, ki törzsökös, eredetiségét kétségbevonta volna. Éppen ezért, e tulajdonsága révén tiszteljük mi Rippl-Renatóan az egész modern magyar művészet úttörő hősét és éppen ezért magasult ki legendás alakja egy egész fejjel összes kortársai közül És most szeretném őt, művészi meggyőződését, erkölcsét és világnézetét saját szavaival jellemezni. Mert bár elve volt, hogy a festő csak a cemzlijével mint A' óé' "IObOC Ára: 12 Sliér. X. évf. 1. (2478.) szám. Ára: 12 dliér. Kaposvár, 1928. január 1., vasárnapzerke«itttségét Líadétalvatin - POLITIKAI NAPILAP. Elíítisetési éraki » POSVAR, KüiNTRÁSSV-uTCA «. H'Lp M. «»^««7»/! • tej toor“ * peJJ|íö “ Ne«'slovrt • p*“««- - *•'« «"• « pe»** — | — 1 •SÍS-'*,^o SídaOMW» . BirdeU*tok ára mUUaétemoroaként 10 fillér, szövegré*zíveD 15 fillér. TELEFOKSZÁM : 118S. 10 F. THURY ZSIGMOND. Hivatalos ét pémfutó?.*« Mrdattaek magasabb áron dljazaotWk. lULuui. uuwwrrrrmrrrmrrr Január 8-ig marad a színtársulat. A kaposvári színi szezon befejezés felé közeledik. Fodor Oszkár színigazgató társulata egy részét már át is küldte Pécsre. Az utolsó hetek változatos eseményei elszoktatták a közönséget a színháztól s így az előadások majd minden este deficittel végződtek. Mindenki elvesztette a kedvét. A közönség is, a direktor is, holott ezt a lehangoltságot el lehetett volna, illetve el kell mindkét fél érdekében kerülni. A félreértés, illetve a „haragszom rád“ játék a pendlizéssel kezdődött. Attól kezdve csappant meg a közönség érdeklődése s attól kezdve ritkultak a premierek. Azért nem ment a közönség jórésze színházba, mert nem volt kiváncsi a reprizekre s kifogásolta, hogy nem fordít a direkció oly gondot az előadásokra, mint a szezon elején. A közönség a színházba járó része tudta, hogy jó a Fodor-társulat operett- és prózai része s olyan gárdával vonult be Kaposvárra a direktor, hogy ellene komoly kifogást alig lehetett támasztani. A pendliző politikának számokban kifejezett eredményéről Fodor Oszkár színigazgató tegnap nyújtotta be jelentését a városhoz. Beadványa szerint átlag 176 pengőt fizetett rá naponta a kaposvári szezonra. A szezon elején 12.000 pengővel jött Kaposvárra s ezt a pénzt itt költötte el társulata. Helybeli iparosok, kereskedők, vendéglősök közé folyt szét ez a pénz, tehát a közönség látta hasznát a színészetnek. A deficitet csak úgy tudta ellensúlyozni, hogy Pécsen játszatta társulata egy részét. A fenti indokok alapján a város, nem hisszük, hogy ne vállalna valami megtérítést a deficitből. A társulat január 8-ig marad Kaposváron s addig két újdonságot mutat be, az Igazgyöngyöt és a Szombat esti hölgyet.