Uj-Somogy, 1941. február (23. évfolyam, 26-49. szám)

1941-02-18 / 40. szám

4 ­ Közgyűlést tart a Hivatal­nokok Társasköre. A Kaposvári Hivatalnokok Társaskörének elnök­sége március 2-án délután 5 órá­ra rendes közgyűlés tartását hatá­rozta el. Ha kellő számú tag nem talál a jelzett időpontban jelen­lenni, egy órával később, azaz 6 órakor a jelenlévők számára való tekintet nélkül is megtartják a köz­gyűlést. — Nagy érdeklődés a Légol­talmi Leánygárda műsoros estje iránt. A Légoltalmi Liga Leánygár­dája csütörtökön este 8 órakor a Turul-szálló nagy termében rendezi műsoros estjét, amely iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg, mert a műsor nagyon kedves és hangula­tos lesz. — Hamis pénz. A pécsi ügyész­ségre érkezett jelentés szerint a kaposvári posta csekk befizetési pénztáránál és a főpénztárnál is valaki hamis egy pengőssel fizetett. A jól sikerült két darab hamisít­ványt elküldötték az állami pénz­verdébe, a rendőrség pedig meg­indította a szokásos eljárást.­­ Ötszáz új magyar pilóta ki­képzéséről ír a Magyar Szárnyak repülésügyi folyóirat új száma. A Horthy Miklós Nemzeti Repülő Alap hivatalos hírein kívül, Bi­­­sits Tibor őrnagy légikrónikája és Udvary Jenő százados repülőhí­­rei érdemel figyelmet. A szokásos rovatok mellett igen sok eredeti fénykép is tarkítja az új számot, Jánosy István szerkesztésében meg­jelent Magyar Szárnyak mindenütt kapható. Ára 50 fillér. Mutatvány­­számot a kiadóhivatal (VIII., Ül­­lői­ út 12.) ingyen küld, m­inden iparág részérel Mezőgazdasági eszközök! Műszaki cikkek, tömítőanyagok Legkedvezőbb árban kaphatók! SOHR PÁL VASMAGY KERESKEDŐ cégnek Korona­ utca 9. n­em. — Eladás nagyban és Kicsinyben. SSZ órás, ékszerész és lát­­szerészeti szaküzleté- ben a leg­tö­bé le­te s e 6 6 összeállítás- ban vásárolgat. 606 E£®R©M!fML 1. St. — A pacsai csendőrség fogta el a többszörösen körözött zákányi órássegédet. Kertész József záká­nyi órássegédet többrendbeli bűn­­cselekmény elkövetésével gyanúsít­ják. Több csendőrőrs, így a kis­­kunlacházai is, nyomozó levelet bo­csátott ki ellene és kérte a társ­hatóságokat, feltalálás esetén őri­zte­tbe vételére. Kertész József idő­közben Bajáról Délzaláig jutott el. A pacsai csendőrség egy járőre felismerte, igazoltatta, majd beszál­lítói­­a a nagykanizsai rendőrségre. Intézkedés történt, hogy Kertész Józsefet azonnal a nyomozólevelet kibocsátó egyik őrsre kísérjék. A „Ferenc József“ keserűvíz régóta kitűnően bevált háziszer megrögzött székrekedésnél és an­nak mindenféle káros következmé­nyeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, amely számos betegségnél az emésztést ja­vítja és a­z étvágyat fokozza. Kér­dezze meg orvosát! Farsangi likőröket és rumo­kat intéz Tótszőllősy Géza gyá­rából, Kaposvár, Vár­ utca 8. — Zománcedények, alpakka evő­szerek, háztartási és konyhaberen­dezési vas- és fémáruk legjobb b­eszerzési forrása: Geiszler János Fiai vaskereskedése, Főutca 15. — Mulatozás közben egy nap­számos úgy ütötte arcul­­egy ba­rát­ját, hogy az megsüketült cím­mel február 13-án megjelent, la­punkban elírás folytán, hogy Csi­­ma Gyula kaposújlaki földművest ítélte el a kaposvári törvényszék. Ezzel szemben Lukács Imre ka­­posújlaki lakos ütötte meg Csimát és ezen cselekménye miatt őt ítél­te el a bíróság. VÁROSI MOZGÓS Február 18-án, kedden Február 19-én, szerdán A magyar komikusok vígjátéka ! Egri Mária, Latabár Kálmán, Kis Manyi, Vaszary Piri Kssváry Gyula, Pethes főszereplésével Pepita kabát Kacagtató bonyodalmas vigjáték egy penzió körül. Kiegészítés : Megjött a posta. Híradó. Előadások kezdete *|4­5 *|47 és ^49 órakor. 1|46-kor mérsékelt helyárakkal. Február 18-án, kedden Február 19-én, szerdán Carl Kühlmann, Holde Weissner főszereplésével A Rotschild család A Rotschild-család története. Kiegészítés: Átlátszó la. Híradó. Előadások kezdete *14 5, 10 7 és 114 9 órakor. Első előadások félhelyárakkal. Az előjegyzéseket az előadás megkezdése előtt 1k óráig tartjuk lenn ! FIGYELEM ! Jegyelővétel egész napon át csak a VÁROSI MOZIBAN Légoltalmi nyomtatványok: (Kifüggesztésük minden lakóházban kötelező a légol­talmi törvény értelmében.) 1. Légoltalmi tennivalók. 2. Légoltalmi tájékoztató. 3. Magatartás az óvóhely elő­terében. 4. Névjegyzék a házban lakó, vagy állandóan ottartózkodó személyekről. Kaphatók az UJ-SOMOGY kiadóhivatalá­ban, Kontrássy­­ utca 6. — Telefon 128. Az előjegyzéseket az előadás megkezdése előtt 14 óráig tartjuk fenn ! FIGYELEM ! Jegyelővétel egész napon át csak a VÁROSI MOZIBAN c M POLL­Y MOZI u m­ana . A kaposvári kir. törvényszék, mint birtokrendező bíróság. 2843/1940710. szám. Hirdetmény. A kaposvári kir. törvényszék, mint birtokrendező bíróság köz­hírré teszi, hogy a nagy­herényi volt úrbéres birtokosság tulajdo­nát képezett, de egyénileg már felosztott legelő (a Kisgubási dűlő­ben) felosztásának utólagos bírói jóváhagyása iránt a 20.326/1890. I. M. sz. rendeletben szabályozott el­járást megindította. A felosztás m­egengedhetőségét tárgyazó kérdés eldöntéséhez szükséges nyomozás levezetésére 7 1947. évi február hó 26. (huszonhatodik) napjának dél­előtti ,9 óráját és következő nap­jait t­űztte ki Nagyberény község községházához, amely határnapra a közös legelőre jogosultakat a je­len hirdetmény közzétételével az­zal idézi m­eg, hogy az eljárás to­vábbi folyamán személyenkénti idé­zés, vagy értesítés nélkül érdekeik képviseletéről gondoskodjanak. Kaposvár, 1941. február 17-én. Dr Fábián László kir. törvény­széki tanácselnök. A kiadmány hiteléül: Erjedi Ernő 2964 kezelő. APRÓHIRDETÉSEK Gyakorlott traktorost, ki a mű­hely munkában is jártas, felvesz a küssüi bérgazdaság. 2953 Egy darab négy éves belga mén eladó a küssüi bérgazdaságban. 2953 Egy hölgyfodrászsegéd, aki dau­erhoz és vízhullámositáshoz is tökéle­tesen ért azonnal felvétetik Bognár István ffodrászmesternél Kaposvár, Nyár­ u. 1. 2963 Szakképzett csövező malomaszta­losokat azonnal felvesz a MIR malom. 2868 ÚJ-SOMOGY 1941. február 18. — Összedőlt egy ház a Fő-ut­cában. A Kovács Pál tulajdonát képező Fő-utca 97. szám alatti tel­ken az udvaron egy tömés ház ö­sz­­szedült. Szerencsére emberéletben nem esett kár. — Öngyilkosság. Riba Ferenc igali lakos felakasztotta magát és meghalt. Riba is egyidőben az isme­retes Szakállas-féle bűnügyek so­rán sokat foglalkozta la a bűnügyi hatóságokat. Az ügyészség kiadta a­z emelési engedélyt. Időjárás. Élénk, hegyeken erős déli, dél­nyugati szél, több helyen újból zá­poreső. A hőmérséklet alig válto­zik . Piaci árak: Zöldségfélék: Sárgarépa kg 24— 30 t, bab 40, mák 2.50, dió 8 darab 10 f, foghagyma kg 80 f, vöröshagy­ma 30, zöldség 30—36, tejeskáposz­­ta 12, savanyú káposzta lit. 28, burgonya Ella 6.76, őszi rózsa 7.96 paraj 2.40—3.00, karaláb 30-40, retek 12—16 f. Tejtermékek: Tej lit. 24, tejfel 1.10, túró 50, vaj 4.20, tojás dara­bonként 10 f. Termény: Búza 76 kg-os 22.30, 78 kg-os 22.90, rozs 18.40—18.90 ár­pa 17.60, zab 19.90—20—40, szemes­tengeri 17.30, csövestengeri 12.10, széna (laza) 7.50—8.00, szalma alomnak 4.50—5­00 P. Felelős kiadó: dr .­úrsi Zsigmond. Uj-Somogy Nyomda és Lapkiadó Rt. Kaposvár, Kontrássy­ utca 6. Nyomdáért felel: Erdélyi József.

Next