Új Symposion, 1965 (1. évfolyam, 1-11. szám)

1965 / 3. szám

24 — Nemá. — á. — á. — Nemá. — á. — á. — Nema. — á. — á. — á. — á. — Nemá. — á. — á. — á. — á. — a. — Nema. — a. — a. — Nema. — a. — a. — Nema. — Nema. — Nema. — Nemá. — á. — a. — a. — á. — Nemá. — á. — á. — Nemá. — á. — Nemá. — Nemá. — á. — a. Talán még­ elhamarkodott lenne ezekről az emberekről me­sélni. A próza nem sietős valami. Jobb lesz még egy ideig a félimaginárius szövegek divatja után menni. Mindenesetre érdekes, sőt originálisan rasálták feleségeiket. B. egy fekete lányhoz ült. Szilvafarú-félék közül volt. Sol meg Og első szerelméhez. Igaz, rettegett hosszú nyelvétől. Félbotorrta gyomrát, ha csókoló­zta­k. Én az egyik karikaturistához ültem. Csönd volt. — á. — á. — á. — Nem á. — Nem a. — a. — Nem á. — á. — Nem á. — á. ■— a. — a. — á. — Nem á. — Nem á. — Nem á. — á. És akkor kinyílt az egyik ajtó. Két rendőr lépett be. Oldalukon pisztoly, gumibot. És akkor kinyílt a másik ajtó is, az ivónál. Azon is két rendőr lépett be. Náluk is pisztoly, gumibot. Lihegve, rikácsolva ugrott be köztük a kis, sánta, szilvakék por­tás. Csönd volt. A kártyák csattogtak csupán. — á. — Nem á. — Nem á. — Nem á. — Nem á. — á. — á. — á. — á. — á. — á. — Nem á. — á. — á. — á. — t. — mondta Sol hangosan. — á. — á. — á. A portás rámutatott. — Jedan — mondta. Az egyik rendőr odajött hozzám, megfogta a karom és illedel­mesen megemelt. — Idemo­decko — mondta és kivezetett. B. és Sol ahogy észrevették a rendőröket gyorsan megölelték a lányokat. Tíz perc is elmúlt mire megtalálták Solt. Lassan, csendben sé­táltak az asztalok között, Shakespeare-t és a szilvakék portást is csöndre intve. Kivezették hozzám. ' B.-t nem találták. Akkor felállt egy szép, nyúlánk ember. Hoss­szú ujjaival a bű­nösre mutatott. — Tri — mondta és leült. B.-t leszedték a fekete lányról és levittek bennünket. A varázshegy tövében egy fekete autó várt. Ránkcsapták az ajtót és forogni kezdett velünk a világ. Egy magas ház előtt szálltunk ki. Bent mindent az asztalra kellett raknunk. A cipőfűzőt, nyakken­dőt, hozentróglit. Késem szerencsére nem tudták kinyitni. Azt hitték, valamilyen műszer. A fal mellé állítottak bennünket. — á. — súgtam B.-nek. — Nem á. — súgta B. — á. — á. — súgtam. — Nem á. — súgta B. Három rendőr volt a szobában. Egy ütt. A másik kettő meg jobb­ról és balról állt. De alig hogy a falhoz támaszkodtunk (három­négy méterre lehetett az asztaltól) Sol az asztalhoz ugrott, hogy elvegyen valamit. A jobbról és balról álló rendőr mellette ter­mett. B-vel még időben visszarántottuk. Fogalmunk sem volt, mit akar. — Nem á. — súgta B. — á. — súgtam. — Nem á. ■— á. — á. — súgta B. Sol újra az asztalra vetette magát. Újra a falhoz rángattuk. A rendőrök leoldották gumibotjukat. Harmadszor még váratla­­nabbul, még gyorsabban termett az asztalnál. Csak akkor vettem részre, hogy valami pálcika után kapkod. Egy nagyobbra sikerült, piszkos fogvájóra hasonlított. Egyszerre csaptak a kezére, a fejére. Egy üres folyóson vezettek bennünket. Ránk zárták a cellát. A deszkaemelvényen kívül semmi sem volt bent. A rácsos ablakon ki volt törve az üveg. Kint szépen esett a hó. B. akkor vette észre, hogy nem a saját sapkáját hozta magá­val a varázshegyről. A sapka piros bélésére sárga Eiffel-torony volt hímezve. Összeszaggattuk. Telitorokból énekeltünk fél éjszaka. — Nem á. — á. — á. — á. — á. — á. — á. — Nem. á. — a. Aztán a piszkos deszkára feküdtünk. Reggel visszakaptuk a nyakkendőt, a hozentróglit. A pálcikát is. Sol mohón kapott érte. Megcsókolta. Megpiszkálta vele szakállát. — Akademski slikar. Zalosno — mondta a főnök és visszaadta B igazolványát. — Da, zalosno — mondta B. — Zalosno — mondta a jobbról álló rendőr. — Da, zalosno — mondta Sol. — Zalosno — mondta a balról álló rendőr. — Da, zalosno — mondtam én. — Zalosno — mondta a főnök, a jobbról és balról álló rendőr egyszerre. — Da­­zalosno — mondta B, Sol és én egyszerre. Solhoz mentünk aludni. A cirkuszosoknál lakott egy jól fize­tett focistával, aki éppen külföldön portyázott és színes képes­lapokkal szomorította Sol életét. Az úton Sol elmesélte, hogy fiatalon elhalálozott dobos barátjá­tól SOL-tól kapta emlékül azt a „pálcikát”. Játszás közben re­pedt le dobverőjéről. Egy lány feküdt a díványon. — á. — mondta B. Hajat moshatott, mert úgy nézett ki, mint egy ázott ürge. — á. — mondta B és bebújt mellé. Reggel két rendőr lépett be a szobába. Mind a hárman el­tűntünk a paplan alá, és már csak a portás rikácsoló hangját vártuk. A lány szó nélkül kikelt az ágyból. Meztelen. B. kinyúj­totta a paplan alól alsóneműit. Felöltözött. Betakargatott bennün­ket, eloltotta a villanyt és elmentek. (A házinéni húga volt. Sikkasztott.) Délután nagyot hólabdáztunk. A kiállításon (B.-nek is volt éppen egy-két vászna) egy algéri lány megkérdezte B.-től az egyik kép címét. — Lemur — mondta B. és megfogta a magyarra lány kezét. Fényképeztünk, címet cseréltünk az algériaikkal és mondom, nagyot hólab­dáztunk. (Folytatjuk)

Next