Uj Szó, 1946. július (2. évfolyam, 145-170. szám)
1946-07-02 / 145. szám
július 2. kedd ai szovjet sarki repülés hírei _ Az Bfiraki-tengeri Útvonal sarki repülőrajának parancsnoka — L P. Maznrik ezredes, a Szovjetunió Hőse — a napokban beszélgetést folytatott a moszikvai Izvesztija munkatársával a szovjet sarkkutatás mai állásáról. A beszélgetés során a következőket mondotta: — Korábban a tengeri felderítés rövid felszállásokra szorítkozott, olyan időszakban, amikor valamely hajókaravánt kellett kísérni és ennek megfelelően csak viszonylag kis terjedelme tengerszakaszt ölelletett feL Jelenleg az egész éven át útban vannak a sarki jég fölött a repülőgépek és mindegyik ezer meg ezer négyzetkilométeres szakaszról tesz jelentést. Nem is olyan régen az őszi hónapokban lehetetlennek tartották a sark fölött a repülést. Az elmúlt ősszel azonban M. A. Tyitlov sarki repülő szeptemberben még októberben is eredményes felderítő utakat végzett, miközben egészen a 90. északi szélességig hatolt előre. I. Sz. Kotov még későbben, novemberben indtatott felderítő repüléseket a keleti sarkvidék fölött. A tavaszi hónapoktól kezdve a szovjet sarki repülők egyre mélyebben hatolnak be az örök jég birodalmába. Tyitlov flz Újföldtől a Tikszi öbölig terjedő szakaszon végzett több eredményes repülést, miközben egészen a 85. északi szélességig jutott. Ugyanakkor Kotov a Behring, a Csukot 63 a Kelet-Szibériai tenger fölött teljesített felderítő szolgálatot. Amikor az északi hajókaravánok jégtörők vezetésével elindulnak,a sarki repülőkre nagyon fontos feladat hárul. Az összeköttetésről kell gondoskodniok, sőt gyakran az ellátást is biztosítaniok kell. A legismertebb szovjet sarki repülők, mint M. I. Kozlov, I. I. Cserevicsnij, I. N. Zadkov, N. L. Szurokvasa és mások, az északi tengeri útvonal mentén épített repülőterekre támaszkodva hidroplánokon fogják ellátni a lehető legszélesebb körű felderítést a hajókaravánok biztonsága s bizonyos sarkövi jelenségek tisztázása érdekében. A sarkövi repülőállomások igazgatósága ebben az évben tesz először kísérletet függélyesen felrepülő repülőgépekkel, amelyek a hajófedélzetről is startolhatnak és bármely jégtáblán le tudnak szállni. K. M. Uj Sző3 kétezer „Cserkaszova"-brigád Sztálingrád népe most emlékezik meg a Cserkaszova-mozgalom harmadik évfordulójáról. 1943 júniusában Sztálingrád védelmezői, Alexandra Cserkaszova vezetésével, hozzákezdtek a város helyreállításához. A szovjet honleányok rázták, hogy szabadidejükben elhatósaját erejükből állítják helyre a város egyik történelmi becsű épületét — azt a házat, amelyet Jakov Fedorovics Pavlov gárdatizedes védelmezett Alexandra Cserkaszova kezdeményezése lelkes visszhangra talált Sztálingrád dolgozó népében. Rövid idő alatt több száz Cserkaszova-brigád alakult. Ezrek meg ezrek jelentkeztek a helyreállító munkálatok elvégzésére. Ettől kezdve ez a mozgalom egyre nő és terebélyesedik. Az elmúlt három év folyamán a cserkaszovisták 750 lakóházat ,39 iskolát, 28 gyermekkertet és 3 kórházat állítottak helyre vagy építettek újjá. Ezenkívül 23 kilométer hosszúságú villamossínt fektettek le, 18 kilométer vízvezetéket létesítettek, 20.000 négyzetméter városi útvonalat építettek, valamint százezernél több fát ültettek el az uccákon és a parkokban. .Jelenleg Sztálingrádban több mint 2000 Cserkaszova-brigád tevékenykedik, együttesen mintegy 20.000 résztvevővel. Munkások, alkalmazottak, értelmiségiek és háziasszonyok karöltve munkálkodnak szabadidejükben a város helyreállításán és szépítésén. Több brigád a harmadik évforduló kapcsán értékes ajándékkal lepte meg a várost. Magának Alexandra Cserkaszovának brigádja egy nagy kőépületet tett ismét használhatóvá. Ebben az egyedülálló házban helyezték el a 44. számú mintagyermekkertet, amely 100 gyermek felügyeletéről gondoskodik. Azon sztálingrádi hősök gyermekeit gondozzák itt, akik életüket adták a város védelmezéséért folytatott harcban. Cserkaszova jelenleg ennek a gyermekkertnek gazdasági intézője. Az évforduló alkalmából Sztálingrád valamennyi gyárában és intézményében tömeggyűlések zajlottak le, amelyeken a Cserkaszova-mozgalom jelentőségét és eredményét ismertették. A. G, Kolhózista sportolók A Timirjazevről elnevezett Gorkijvidéki kolhoz a napokban tartotta meg közgyűlését. Ezen a közgyűlésen a kolhoz elnökének, Iván Jemenljánovnak beszámolója nyomán nagyon érdekes adatok kerüültek nyilvánosságra a kolhoz sportéletéről. Kiderült, hogy a kolhóz tagjai közül több mint száz űzi a sport különböző ágait. Négy szakosztály működik. Ezek közül a kerékpározó szakosztályt maga Iván Jemeljánov vezeti, aki szenvedélyes kerékpározó. Működik emellett könnyű atlétikai, úszó és síelő szakosztály. __A_ kolhóz vezetősége minden erejéből támogatja a sporttevékenyéget. Már a múlt esztendőben is jelentős összegeket fordított különböző sportkellékek beszerzésére. Ezidén 50 ezer rubelt irányoztak elő erre a célra. A könnyű atlétikai szakosztály számára két sportpályát szerelt fel, amelyeken minden szükséges tornaeszköz megtalálható. A Timirjazev-kolhoz sportolói bajnoki mérkőzések során már eddig b is szép eredményekkel dicsekedhetnek. 1943-ban megnyerték a Gorodec-körzet síkfutó bajnokságát A következő esztendőben a Gorkij-körzet síversenyének során a legtöbb pontot érték el. 1945-ben a területi síbajnoksági mérkőzésnek első helyére kerültek. A kerékpárversenyben ugyancsak szép eredményt értek el. Többek között Iván Jemeljánov tartja a 20 kilométeres kerékpár rekordot Polina Gosztinceva, a 22 esztendős kolhuzista lány az elmúlt síbajnoksági verseny első helyezettje volt. 48 perc és 31 másodperc alatt futotta be a 10 kilométeres távolságot A falusi ifjúságnak az Uktussz-hegyeken lefolyt szverdlovszki síbajnokság versenyén 170 versenyző között a második helyre került miközben a 10 kilométeres utat 48 perc 10 másodperc alatt futotta be. Ez már országos viszonylatban is szép eredmény. Jelenleg a kolhoz futballcsapatot szervez és nagy sporttelepet épít Hasonló sjorttevékenység folyik a Gorkij-terület számos kolhozában. Maga a szovjet hatalom minden eszközzel támogatja a kolhózok parasztjainak sporttevékenységét. 1946-ban ,a Gorkij-terület kolhózista sportolóinak támogatására 1 millió 245 ezer rubelt irányoztak elő az állami költségvetés terhére. PJOTR IVANOV Szexesem írta: VANDA VASZIUEVSZKA '40 Fordította: Makai Imre Csak egy eszköz volt még hátra: elutazni, elmenekülni innen, átmenni egy másik kórházba. De olyan csalhatatlan-e ez a módszer? És helyes? Most hagyja itt, a legsúlyosabb napokban? Most té^e ki a szenvedéseknek, a pusztulás veszélyének? És ugyan hová lehet menekülni az érzések elől, melyek mindenhová követik az embert. A gyötrő érzelmeket csak megerősíti az elválás, csak fokozódnak a távollét alatt! Voroncov félt a Máriával való találkozástól, félt a Grisával való beszélgetéstől. De Grisa nem is háborgatta őket , csak gyógyult. Órák; hosszat nézett egy pontra, mozgási gyakorlatokat végzett balkezével, állandóan, rendszeresen, de valahogy gépiesen, mintha nem ez volna a lényeg. Mire gondolt, mit érzett? Erről senkivel sem beszélt. Közötte és Voroncov közt feszült, mesterkélt viszony alakult ki, mintha a hőmérséklet és az égési sebek behegedése lenne a legfontosabb a világon. Mária halkan jött-ment körülötte, gyenge, lágy hangon beszélt vele, ő pedig kért, ha kérnie kellett, megköszönte, ha úgy illett, mint egy engedelmes páciens és ennyi volt az egész. Ha kettesben maradtak, nem beszéltek arról, ami kínozta őket, ami napról-napra sötétebb árnyékkal vonta be Mária arcát, ami nem engedte, hogy Grisa genyes sebei gyorsan begyógyuljanak. De a nyugodt felszín alatt egészen más valami rejtőzött. Voroncov észrevette, milyen pillantásokat vet rá a rokkant, mikor azt hitte, hogy az orvos nem látja. Ebben a tekintetben leplezetlen, nyílt gyűlölet égett. Voroncov jól tudta, miből fakadt ez a gyűlölet. Grisa nem bocsátotta meg Voroncovnak azt a hosszú kórházi beszélgetést, amelynek során Voroncov arra kényszerítette őt, hogy megváltoztassa eredeti elhatározását és térjen haza. Voroncov a hibás mindabban, ami most történik. Cserov kapitány szomorúan gondolt arra, mennyit szenvedett hiába, amikor örök elválásra ítélte magát. Ha Voroncov nem jött volna... Grigorij fél szemében gyűlölet lángolt. Voroncov jól látta és megértette. De Grisának már nem volt elég ereje ahhoz, hogy valami másra szánja el magát. Grisa elhatározta, hogy közömbösen vár és majd meglátja, mi lesz. De Máriára nem nézett, kerülte a tekintetét. — Csak hazudozunk egymásnak — mondotta magában keserűen Voroncov. — Nem volna-e jobb egy_ csapással szétvágni ezt a gordiusi csomót. Nem volna-e jobb elvinni innen Máriát, új életet kezdeni, egészen elfelejteni, hogy a világon _ van egy Csernov nevű rokkant? Ki követelheti egy szép, fiatal, erős asszonytól, hogy egész életére egy nyomorékhoz láncolja magát? Ki követelheti tőle, a fiatal, tehetséges orvostól, hogy mindörökre lemondjon a boldogságról? Gúnyosan gondolt vissza, milyen érvekkel próbálta meggyőzni Grisát és Máriát, hogy tudniillik Mária nem egyedül van, mert ezer meg ezer asszony látja viszont férjét _ ugyanilyen csonkán, ugyanilyen siralmas állapotban, mint amilyenben Griea van... De ez egészen különleges eset, mások a körülmények. »Mert Iszereted« — hallott lelkében egy gúnyos hangot és ebben a pillanatban megint világosan tudta, hogy az ő esetükben nem volt semmi rendkívüli. Az utóbbi időben százával, ezrével előforduló hétköznapi históriák egyike volt. Magába zárkózott. Néhány napig igyekezett nem nézni Máriára, nem venni észre sápadt arcát, komoran összevont szemöldökét. Annyi időt szentelt Grisának, amennyit csak tudott- Szabad perceit az ő ágya mellett töltötte, vele beszélgetett. Politikáról vitatkozott vele, mesélt neki a kórházról, de úgy érezte, hogy Grigorij csak nem akar enyhülni iránta, sőt még ő benne támadt gyűlölet volt barátjával szemben, aki egyszer már elvette tőle Máriát és most megint közéjük állt. Voltak pillanatok, mikor Voroncov halálos ellenségének tartotta és gyűlölte Csernov kapitányt, aki a hazának áldozta épségét, egészségét, fiatalságát és boldogságát. »Miért jöttél vissza, miért álltál közénk másodszor is? Milyen jogon akarod magadhoz kötni annak a szépségét, fiatalságát, aki számomra az élet értelmét jelenti, melletted idedig el fog sorvadni?« Igen, de éppen ezt mondhatta volna neki Grigorij is, mert ő nem akart hazatérni, halott akart maradni Mária számára, de maga Voroncov ment érte, meggyőzte, hazahozta. »Hiszen hazudhattál volna. Azt mondhattad volna, hogy a távirat tévedés volt. Megerősíthetted volna Grisát elhatározásában, segíthettél volna neki, hogy átköltözzék másik kórházba, ahol senki sem ismer volna őt. Befoghattad volna a száját annak a buta Kozlovának, akinek fogalma sincs semmiről. Mária most szabad lenne. Nem keveredtek volna ebbe a kínos históriába, melyben el fogtok pusztulni mind a hárman, mint a legyek a pókhálóban. Igen, ez olyan egyszerű lett volna... _Ó, te hitvány gazember, egészen biztos, hogy meg is tudtad volna tenni ezt az aljasságot, ha már képes vagy ilyeneket gondolni, ha egyáltalán eszedbe jut ilyesmi.« (Folytatása következik.)