Uj Szó, 1947. szeptember (3. évfolyam, 198-221. szám)
1947-09-28 / 220. szám
10 Uj Szó 1947 szeptember 28, vasárnap 1. A rövidnadrágos emberke Egy ember, aki nagyon szereti a csokornyakkendőket, két hüvelykkel rövidebb nadrágot hord, mint amilyet általában viselnek, akiinek a külsején semmi figyelemreméltó sincs — ez év szeptember 1-én megérkezett Rio de Janetróba. Olyan pápista színben volt, hogy fényképei igen sok dolgot adtak a »Life« retusőrjeinek. Mindenki tudta róla, hogy ő a legátlagabb valamennyi átlagamerikai közül és ő legvidékiesebb valamennyi missouri-i közül. Ha az volna a szokás, hogy az embert aszerint fogadják, hogy na igen és mennyit ér, akkor Rio de Janeiróban senki észre se vette volna ennek az embernek az érkezését. De ez a jelentéktelen ember a sors különös játéka folytán az Amerikai Egyesült Álamok elnöke lett és Rio de Janeiro lakói, majd megőrültek a fedlkesedéstől. Zenekarok harsogtak, virágeső hullt a kövezetre, az égből töménytelen röplap szákin gőzölt és a város minden épületén Irumarnak, az USA elnökének és Dutrának, Brazíília elnökének óriási arcképei díszelegtek. A két elnök egymás mellett ült, mind a ketten mosolyogtak, ami főként azért volt megható, mert Truman nemrég még a nagy Roosevelt szerény tanítványának szerette nevezni magát, Dutrát pedig kereszttel tüntette ki Hitler Adolf és érdemrenddel jutalmazta meg Mussolini. Szeptember 2-án Dutra elnök bekísérte Truman elnököt az amerikaközi konferenciára és Truman a maga repedtfazékhoz hasonló hangján, egy falusi plébános monoton hanglejtésével felolvasta beszédét, amelyet, mint mindig, Clark Clifford szerkesztett meg. Harry Truman kifejtette politikai »irányvonalát«. Kijelentette, hogy neki nem tetszik a háború utáni világ. Nincs megelégedve Európával. Görögország még csak vigasztalja valahogy, de az új demokráciák határozottan rontják a hangulatát. Néhány parázs kirohanást intézett a Szovjetunió ellen (igaz, hogy nem nevezte nevén) és aztán — akárcsak Churchill — elkezdte csörgetni a kardját: az Egyesült Államok — mondotta — eltökélték, hogy erősek maradnak katonai viszonylatban. 2. A kifutófiú De kicsoda tulajdonképpen az imperializmusnak ez az új apostola? Az amerikaiak szeretik azt hangoztatni, hogy az ő demokratikus országukban bárki lehet elnök. Ehhez nincsen szükség se címekre, rangokra, se dollárokra — elég ha államférfiúi talentummal rendelkezik az illető. De miféle talentum segítette hozzá Harry Trumant, hogy az Egyesült Államok elnöke legyen? Mi volt az, ami kiemelte honfitársainak milliói közül és a Fehér Házba ültette őt? Harry Truman 1884-ben, farmercsaládban született. Az iskolában nem tűnt ki különös képességeivel, de rendkívül engedelmes és szorgalmas volt. Magaviselete példás! Jólnevelt, rendes, komoly, de hallatlanul unalmas volt ez a szemüveges kisfiú. Amikor elvégezte a középiskolát, be akart iratkozni a hadiakadémiárade gyönge volt a látása. Gyermekkorától kezdve rendszeresen és elég jól zongorázott, de mégsem lett muzsikus, mert nem volt hozzá elég tehetsége és fantáziája. Ezért bankfiú lett és mivel heti 25 dollár fizetést húzott, teljes mértékben meg volt elégedve sorsával. »Ez volt életem legboldogabb korszaka« — vallotta be. Nem is ábrándozott többről! 1917 áprilisában Trumant behívták katonának. Nem hajtott végre csodálatos hőstetteket, de azért rendes, kötelességét pontosan teljesítő ütegparancsnok volt Amikor leszerelt, hazatért, megnősül, és divatáruüzletet nyitott Kansas Cityben. De a divatáruüzlet túlságosan nagyszabású váHalfeoa ánMik bizonyalt számára. Tönkrement és elvesztette a maga és mások pénzét egyaránt. Igaz ugyan, hogy tizenhárom év múlva megfizette minden adósságát. Miután a kereskedelemben csődöt mondott, elhatározta, hogy szerencsét próbál a politikában. Azt mondják, hogy 1922-ben a Klu-Klux-Klan tagja volt- Truman most határozottan és erélyesen tagadja ezt. Eléggé közismert tény, hogy szabadkőműves volt. Amellett persze demokratapárti maradt. Kansas Cityben Tom Pendergast volt, a demokratapárt »boss«-a. Szó, ami szó, ez aztán annál színesebb egyéniség volt. Egyszer ő »csinálta a választásokat«. Ő irányította a pártjának egész választási apparátusát, amely a legmegvásárolhatóbb a világ valamennyi pártapparátusa közül. Tom Pendergast még a kísérteteket is leszavaztatta: régen meghalt vagy sohasem élt, emberek neve bukkant fel választási listáin és azok aztán úgy szavaztak, ahogy Tomnak tetszett. A párt győzelme minden esetben az egész államapparátus kicserélését jelentette, az államkormányzótól az utolsó postamesterig. Mindezek a hivatalok Tom kezében voltak. Ő pedig úgy kereskedett velük, mint valami vásári portékával. Ő kreálta a kormányzókat, szenátorokat, bírákat. Truman is az ő teremtménye. Tom Pendergast nélkül Truman sohase csinált volna karriert. Tom Pendergast eleinte csak apróságokat hízott rá: útfelügyelővé nevezte ki és öt dollárt adott neki naponta. Truman eső után autókkal szépen letakaríthatta a sarat, az utakról. Később Tom bíróvá »választatta« Harryt, aki nyolc esztendőt töltött ezen a poszton és azután »megkérte Pendergastot, hogy előnyösebb állásba juttassa«. Truman adóbeszedői állásra gondolt, de Tom Pendergast humoros fickó volt. Elhatározta, hogy megtréfálja Trumant és szenátort csinál belőle. — Be akarom bizonyítani, — mondotta Tom Pendergast — hogy a jól megolajozott pártgépezet akár egy kifutót is beküldhet a szenátusba. Tom pártgépezete valóban jól meg volt olajozva. Az 1934. évi választásokon abban a három kerületben, amelyek Pendergast ellenőrzése alatt álltak. Trumian 40-812 szavazatot kapott. Ezek a szavazatok aztán hozzá is segítették a győzelemhez. A kifutó bekerült a szenátusba. Attól kezdve Harry Trumiant »Pendergast kifutójának« hívták. Csak tíz év múlva sült ki az egész »választási« história. Egy későbbi nyomozás során megállapították, hogy azokban a kerületekben, ahol Truman több mint negyvenezer szavazatot kapott, csak 25 000 polgárnak volt választójoga. Több mint tizenötezer szavazatot Tom Pendergast kísértetei adtak le. Csakhogy Pendergast akkorra már a sírban volt, Truman meg a Fehér Házban. Truman miután bekerült a szenátusba, vakon követte Pendergast parancsait. Soha egy árva kukkot sem szólt, és a szenátusban csak egy dologról volt nevezetes, arról, hogy mindig hallgat. Három éven keresztül senki se hallotta a hangját, csak akkor kért szót, ha Pendergastot kellett megvédenie. Gazdája bajba jutott. Mesterkedéseit leleplezték és hűvösre ültették. Harry Truman mindent megtett, amit csak tudott derék »boss«-a érdekében. Az 1942-es választások alkalmával, amikor a » futófiú« gazdája már meghalt, Trumant bukás fenyegette. A kisértetek többé nem szavazhattak rá. Kicsinek és tehetetlennek érezte magát. Siralmasan, panaszosan tekintgetett körül mindenfelé, gazdáit, keresett magának. És talált is. Új gazdája Robert Hennegen, egy missouri-i rendőr fia lett Ennek a Hennegennek nagyon rossz híre volt. Őt tartották »a legdiszkreditátabb politikai gépezet legdiszkreditáltabb boss-ának«. Szóval ez a Hennegen lett Truman boss-a. Ő segített Trumannak újból bekerülni a szenátusba. Egymás ellen uszította Truman két vetélyitársát és így széttördelte a szavazatokat. Truman jelentéktelen többséggel ugyan, aki győzött Miután újból bekerült a szenátusba, nyomban meghálálta gazdája szívességét. A közvélemény tiltakozása ellenéie őt tette meg a saintlouis-i adóbeszedővé. Hennegen gyorsan haladt előre. Néhány év múlva már a demokrata párt országos bizottságának elnöke és a titokzatos, de annál hatalmasabb »Tamany Hall« egyik vezérférfia ’lett. Ez a boss döntő szerepet játszott Harry Truman alelnökké való megválasztása körül is, így alakult a Mfutófiú karrierje. A boss előltti csúszás-mászás — íme, ez az az államférfiúi tehetség, amellyel Harry Truman rendelkezett. Engedelmesség, befolyásö hatóság, a wall-street-i urak végtelenül odaadó szolgálata — íme ez az, ami végsőfokon a Fehér Házig egyengette a kis missouri* emberke útját 3. A kis missouri-i megtalálta nagy gazdáját 1944 júliusában a demokrata párt kongresszusán éles választási harc folyt Az elnök jelöléséhez nem fért kétség, az elnök nem lehetett más, mint Roosevelt. De annál élesebb vita folyt arról, hogy ki legyen az alelnök. Két tábor állt egymással szemben: a haladó szelleműek tábora, Roosevelttel az élén, meg a reakciósoké, a déli demokraták vezetése alatt. A reakciósok azt követelték, hogy vizsgálják felül Roosevelt gazdasági programját, töröljék el az árellenőrzést ismerjék el a fehér faj felsőbbrendűségét és a déli államok kiváltságait. Ezek jelöltje James Byrnes volt. A haladó szelleműek tábora Henry Wallaces jelölte. Roosevelt is őt támogatta. De Wallace teljesen elfogadhatatlan személy volt a reakciós demokratapártiak szempontjából. De ugyanannyira elfogadhatatlannak tartotta Roosevelt és tábora Byrnest a megrögzött reakcióst. A pártot a kettészakadás veszélye fenyegette. Túlságosan markáns és túlságosan ismert volt mind a két jelölt alakja. Olyan kompromisszumos figurát kellett találni, lehetőleg valami egészen jelentéktelen, színtelen egyéniségű politikus személyében. Hennegennek eszébe jutott a »kifutófiú« és őt ajánlotta. Harry Truman megfelelő figurának bizonyult, mert teljesen színtelen egyéniség volt. Truman tipikus »kompromiszum gyermeke« Még születni is egy határállamban született: Missouriban, vagyis észak és dél mezsgyéjén. Harry Truman megválasztása után rögtön felhívta telefonon öreg édesanyját. — Csak légy jó fiú, Harry! — mondta neki az anyja. _ Ö igyekezett is »jó fiú« lenni- Mindig az árral úszott. 1945 április 12-én hirtelen elhúnyt Roosevelt elnök és automatikusan Harry Truman, a jelentéktelen jacksoni bíró került a helyébe. A Fehér Ház gyönyörű termében meghökkenve és zavartan állt magas felesége és leánya mellett, s az egész világ kíváncsian, várakozással tekintett rá. Mit fog tenni, merre kormányozza az Egyesült Államok hajóját? A nagy elnök árnyéka lebegett fölötte. Amerika haladó szellemű része azt várta, hogy Truman hű marad elhúnyt elődjének szelleméhez»Roosevelt mandátumát örökölte, biztosan meg is őrzi hűségét iránta« — mondogatták az emberek. De a reakció egészen más reményeket táplált. A »New York Times« hatalmas címbetfikkel harsogta, bele a világba: »Jobboldali fordulat a láthatáron!«, »Egy missouri« biztosan mérsékelni fogja Roosevelt tervezetét« — írták róla vidéken. Maga Truman a következőképpm határozta meg álláspontját: »A középtől kissé balra állok«. Port kox rögtön helyreigazító érv: »a középtől kissé jobbra!«. De a WallÍ-Stcreeten nevettek e nyilatkozatokon és jóslatokon. Ők nagyon jól tudták, hogy milyen irányban fog haladni Truman, amilyet ők diktálnak neki. Az első napokban gyöngyölötte volt Trumannak a Fehér Házban- Az amerikaiak rendkívül elnézően viselkedtek vele szemben. Elvégre nem tehet ról, hogy elnök lett. Mindenki tudta, hogy nem valami nagy lángelme és senki se várt tőle semmit. Istenes beszédei nagyon tetszettek a vallásos amerikaiaknak, de tetszett nekik az új elnök szerény külseje is és minden amerikai rőfös, aki tönkrement és kénytelen, voltbecsukni a boltot, már előre élvezettel gondolhatott arra, hogy lesz még idő, amikor az elnöki székbe ülhet — ha most rosszul megy is a dollga — hiszen semmiivel sem hitványabb ő, mi mit a fehérházi rőfös, akit annak idején szintén tönkrement! De a kifutófiú megszédült és egyik hibát a másik után követte el. úgy látszik túlságosan sokáig tartotta lakat alatt a nyelvét, mert nagy kedve támadt, hogy nyilatkozgassék különböző sajtóértekezleteken: kiderült, hogy nem eléggé elővigyázatos. Sötét missouri emberekkel vette körül magát — ez nem tetszett az amerikaiaknak. Gyorsan és ellentmondás nélkül alávetette magát Byrnesnek, Vandenbergnek, »kellemes eszmecserét« folytatott Hooverrel — ez felháborította a demokratákat. A potsdami konferencián félénken pislogott Byrnesre, mint egy iskolásgyerek — ezt mindenki nevetségesnek találta. Aztán hirtelen csapospapot otthagyott és elindult egy kis kéjutazásra, végig egész Amerikán. Most aztán kielégíthette fényképezési szenvedélyét. A riporterek szorgalmasan leírták, hány barátját látogatta meg az elnök, hány póker - partit, játszott és vesztett el, hogyan akadt horgára a hal; ezt aztán végképp könnyelmű és méltatlan viselkedésnek találta mindenki. A gyöngyéletnek végeszakadt, a türelem elfogyott, a köd eloszlott — az elnök csupaszon és nevetségesen állt a közvélemény előtt. »Trumant annyiszor kifütyölték, ahányszor még egyetlen egy amerikai elnököt sem az ország egész történelme folyamán«, — állapítja meg Truman életrajzírója. Egy newyorki lap tudósítója a következőképpen fogalmazta meg egy long-islandi vasutas nyilatkozatát Truman elnökről: »Nálunk még a nyilvános illemhelyek felügyelőjévé sem választották volna meg Trumant.« Billy Rose így kiált fel: »Ha már bohócra van szükségünk a Fehér Házban, akkor legalább tehetséges bohóc legyen!« ■ Whitney a következőképpen nyilatkozott róla: »Ahogyan sortéból nem lehet selyem retikült fonniugyanúgy egy ilyen irodatisztből nem lehet jó elnököt faragni«. A dolog addig fajult, hogy a nevemben kongresszusi választások alkalmával a demokrata párt azt ajánlotta Trumannak: ne nyilatkozzék a párt jelöltjei mellett, nehogy még jobban elrontsa a helyzetet. És valakinek hatalmas keze mégis csak megfogta, nem hagyta elbukni- Kiderült, hogy még szükség van rá. Hiszen olyan engedelmes, olyan kenyérre kenhető, rááll mindenre! Csak nem kell megengedni, hogy a maga belátása szerint, cselekedjék. Az nem nekivaló dolog. Viszont annál jobb, hogy minden teketória nélkül diktálni lehet neki, így aztán a jelentéktelen kis missouri írmint megtalálta nagy, hatalmas gazdáját. 4. A színtelen figurát feketére Ceszik A Wall Street főkolomposai számára Harry Truman pontosan az, amire szükségük van: minden szempontból engedelmes, könnyen kezelhető elnök. Nem baj az, hogy színtelen! Sőt annál jobb! Ez annyit jelen, hogy olyam színűre festhetikamilyenre akarják. És a reakció gyorsan be is festette a feketére. Truman se nem harcos, mint Roosevelt, se nem szónok, se nem gondol’ HARRY TRUMAN