Új Szó, 1970. március (23. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-28 / 74. szám, szombat

KOMENSKÝRA EMLÉKEZTEK (CSTK) — A prágai Károly Egyetem aulájában az akadé­miai funkcionáriusok és a tu­dományos tanácsok tagjai teg­nap ünnepi gyűlést rendeztek Jan Amos Komenský születése 378. és halála 300. évforduló­jának alkalmából. Az ülésen megjelentek: Év­ien Erban, a CSNT elnöke, An­tonín Červinka, a cseh kormány alelnöke, dr. Jaromír Hrbek cseh oktatásügyi miniszter, dr. Vladimír Vlček, a CSSZK egész­ségügyi minisztere, továbbá a Békevédők Csehszlovák Bizott­ságának, és a városi szervek­nek a képviselői. Dr. Bedrich Svestka profes­­szornak, a Károly Egyetem rek­torának megnyitója után dr. Jaromír Hrbek professzor, a CSSZK oktatásügyi minisztere mondott beszédet, amelyben elemezte a nagy gondolkodó személyiségét és műveit, jel­lemezte ezzel kapcsolatban mint tudóst, pedagógust, huma­nistát és békeharcost, mint in­ternacionalistát és haladó po­litikust. Hrbek miniszter beszédében többek között kijelentette: Ma is időszerűek Jan Amos Komenský szavai: „Tanítók, le­gyetek tanult, becsületes, te­vékeny és éber férfiak, mások­nak élő példaként, nemcsak színből, hanem valóban, mert a szín csakhamar lekopik." Komenský egyik jellemző vonása mélyreható mása. Egész életművét humaniz­álhatja az a szándék, hogy biztosítani kell az egyén és az egész em­beri társadalom számára a bol­dog életet, meg kell menteni az emberiséget a háború szen­vedéseitől. Eszméinek értékét az sem csökkenti, hogy mint mélyen hívő keresztény érvel, és az sem, hogy reformatív és békefelhívásai nem visszhangra a belső találhattak osztályel­lentétektől feszülő társadalmá­ban. J. A. Komenský nemcsak a cseh testvérek­­ példás papja volt, nemcsak emberséges ta­nító volt, hanem a belpolitika és a nemzetközi politika aktív munkása, forró szavú agitátora is. őszinte békevágya és hu­manizmusa nem jelentett vala­mi passzív, öncélú pacifizmust. Komenský a huszita ősök pél­dája nyomán tudott harcra is buzdítani. 25 éve szabadult fel Érsekújvár (Folytatás az 1. oldalról) kást adnak át rendeltetésének. A lakásépítéssel egyidejűleg megkezdődött a közművesítés, a kereskedelmi hálózat, a ven­déglátóipari és az egészség­ügyi létesítmények fejlesztése. Köztársaságunk elmaradt ag­rár-jellegű vidékén egy negyed évszázad alatt fejlett ipar épült fel. Igen, büszkék vagyunk dol­gozó népünk 25 éves eredmé­nyeire. Azonban ezzel nem akarjuk leplezni, hogy voltak hibák, tévedések és fogyaté­kosságok is. Ezek bírálatának viszont semmi köze sincs há­ború utáni múltunk általánosító gyalázásához és lekicsinylésé­hez. A szocializmus ellenségei az elmúlt két esztendőben szán­dékosan lekicsinyelték építő­szándékú munkánk eredménye­it. Arra törekedtek, hogy meg­tévesszék a népet és így ne le­gyen képes felismerni érdekei­nek igazi védelmezőit és a va­lódi ellenséget. És ismét a Szovjetunió és a Varsói Szerződés tagállamai voltak azok, amelyek a bratis­lavai nyilatkozat értelmében in­ternacionalista kötelességeiket teljesítve megakadályozták vérveszteséget, amelyre az el­­­lenforradalom további szaka­szában bizonyosan sor került volna. Ábrahám elvtárs ezek után rámutatott, hogy pártunk és társadalmunk áthidalja a múlt évek politikai válságát, és V. I. Lenin születésének 100. év­fordulóját felhasználjuk arra, hogy visszatérjünk a leninizmus­hoz. A párt megszilárdítja so­rait azáltal, hogy kizárja az opportunizmus és a revizioniz­mus képviselőit, hogy társadalmunk Hangsúlyozta, konszolidá­ciója hozzájárul nemzeteink és nemzetiségeink kapcsolatai kölcsönösen eredményes meg­oldásához. KÖSZÖNET ÉS HÁLA A PEDAGÓGUSOKNAK (Folytatás az 1. oldalról) indulás óta elért eredmények­ről szólt. Jövőnk mindenekelőtt attól függ — mondotta —, ho­gyan készítjük fel az ifjúságot az életre. Ennek érdekében szükséges, hogy pedagógusaink rendületlenül a tudás, a megis­merés és az igazság ügyét szol­gálják, s szilárdan a marxizmus —leninizmus talaján álljanak. Az SZLKP KB küldöttségének nevében dr. Ľudovít Pezsár do­cens üdvözölte az ünnepelteket. Annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy pedagó­gusaink továbbra is támogatják a párt törekvéseit s a marxiz­mus,leninizmus és a proletár internacionalizmus szellemében fogják nevelni az ifjú nemzedé­ket. Ezt k­övetően az érdemes ta­nítók és iskolaügyi dolgozók társadalmunk nagyrabecsülésé­nek és hálájának megnyilvánu­lásaként, oktató-nevelőmunká­juk elismeréseként az oktatási minisztertől átvették a kitünte­tést. A 90 kitüntetett szlovákiai pedagógus közt hat magyar nemzetiségű tanítót is köszönt­hetünk: Pintér Ferencet (dió­szegi alapiskola), Ujlaky Lászlót (ipolybéli alapiskola), Szabó Zoltánt (köbölkúti alapiskola), Schulz György mérnököt (kas­sai szakközépiskola), Horváth Józsefet (komáromi általános középiskola) és Fóris Gabriellát (rozsnyói alapiskola). A pedagógusnapi ünnepséget a szlovák tanítók énekkarának fellépése zárta le. • * • A tanítók napja alkalmából az SZSZK Oktatásügyi Minisz­tériuma Szlovákiában 148 taní­tónak és iskolaügyi dolgozónak a „Példás tanító", illetve „Pél­dás iskolaügyi dolgozó" kitün­tetést adományozta. A kitünte­tettek közt nyolc magyar nem­zetiségű tanítót is üdvözölhe­tünk. Ezek: Tarján Margit (po­zsonyi óvoda), Csongár (peredi alapiskola), Téglás Ignác Jó­zsef (kürti alapiskola), Hulkó Teréz (dunaszerdahely­i alapis­kola), Ádám Barnabás (feledi alapiskola ), Lakatos István (ipolynyéki alapiskola), Mázik Mihály (Turčianska Nová Ves-i alapiskola) és Dudás Kálmán (somorjai általános középisko­la). Az okleveleket a példás ta­nítóknak az illetékes járási nemzeti bizottságok elnökei ad­ták át. -ym. — AZ INTERPARLAMENTÁLIS UNIÓ tanácsának ülésére tegnap Monacóba utazott a csehszlovák küldöttség, amelyet Vilém Nový képviselő, az Interparlamentális Unió csehszlovák csoportjának el­nöke vezet. — AZ SZKP TULAI területi bi­zottságának háromtagú küldöttsé­ge közép-szlovákiai látogatása so­rán tegnap Losoncra érkezett. A küldöttséget Viktor Alekszandro­vics Pasztahov, az SZKP talai vá­rosi bizottságának titkára vezeti.­­ ANDREJ BARCÁK külkereske­delmi miniszter tegnap fogadta Viktor Pavlendát, a CSSZSZK új svédországi nagykövetét. röviden A Szövetségi Pénzügyminisz­térium figyelmeztet minden válla­latot. Intézményt, gazdasági tár­sadalmi, kulturális és más szer­vezetet (devizabelföldi jogi szemé­lyeket), hogy kötelesek bejelen­teni külföldi ingóköveteléseiket és vagyonrészesedésüket, valamint a külfölddel szemben fennálló köte­lezettségeiket. * A Vracovi Efsz (hodoníni já­rás) köztársaságunkban talán el­sőként vásárolt saját szükségletei­re hazai gyártmányú Čmelák Z— 34 típusú mezőgazdasági repülő­gépet. Számításaik szerint a 740 000 koronás gép ára két és fél éven belül megtérül. •­ A lisnói várban befejeződött a Csehszlovák Vöröskereszt ponti Bizottságának második köz­ple­náris ülése, amely kifejezésre juttatta, hogy egyöntetűen támo­gatja a CSKP KB januári plénu­mának döntéseit. * A bratislavai Komenský Egye­tem rektora f. é. március 31-én rektori szabadnapot ad a Komen­ský Egyetem valamennyi tanszéke diákjainak. •­ A Csehszlovák Antifasiszta Harcosok Szövetségének Szövetsé­gi Bizottságát tájékoztatták a dél-koreai hazafiaknak a kor­mány­ és a dél-koreai szervek ré­széről történő rendszeres üldöz­tetéséről. A CSAHSZ Szövetségi Bizottsága tiltakozik a dél-koreai kormány eljárása ellen. * Staudt Csengell Mihály festő­művész búcsúztatása a bratislavai krematóriumban 1970. április 1 én 14.00 órakor lesz. * Hazánk felszabadítása 25. év­fordulójának tiszteletére a közsé­gek és mezőgazdasági üzemek fia­taljai mintegy 4 millió korona értékű vállalást tettek. A galántai járásban például a konkrét válla­lások értéke 275 000 korona. A tavaszi áradás áldozatai (CSTK) — Sninán, a folyón egy korlát nélküli Cirocha pallón akart keresztülmenni a hétéves Gabriela Vargová. Beleesett a megáradt folyóba és megfulladt. Holttestét eddig még nem találták meg. Ugyanazon a napon, március 25-én a terebesi járás Drahnov községében a ház udvarán levő vizesgödörbe fulladt a 3 éves Ko­loman Ladič, akit a szülők őrizet­lenül hagytak. A poprádi járás Vojňany községében, a patakban rábukkantak a 46 éves Jozef Po­lanka holttestére. Legutoljára it­tas állapotban a vendéglőben lát­ták. Március 25-én Kristína Ledová és Jarmila Ondrijová 6 éves leány­kák Víťar községében (eperjesi já­rás) felügyelet nélkül a kertben játszottak. Beleestek a megáradt patakba, s mind a kettő megful­ladt. A jorsai cigánytelepen vízbe fulladt a hároméves Dušan Deme­ter. A gyermek felügyelet nélkül az udvaron játszott és beleesett a vizesgödörbe. Szülők vigyázza­tok! Sürgetik a tömegpolitikai munkát (Folytatás az 1. oldalról) Ferenc képviselő rámutatott ar­ra, hogy igen hasznos lenne, ha a nemzeti bizottságok mel­lett mielőbb megalakulhatnának a nemzetiségi szakbizottságok. Dobos László miniszter válaszá­ban kijelentette, hogy az SZSZK kormánya egyik legközelebbi ülésén foglalkozni fog ezzel kérdéssel. Ez országos problé­ a ma is — hangsúlyozta —, a cseh kormány már jóvá is hagy­ta, hogy ott, ahol nemzetiségek élnek, a nemzeti bizottságok mellett hozzák létre a nemzeti­ségi szakbizottságokat. Fábry István, az SZNT nemzetiségi bizottságának elnöke felszólalá­sában szintén hangsúlyozta, hogy erre igen nagy szükség van, mert ezáltal elmélyíthetjük a szlovák nép és az itt élő nem­zetiségek együttélését, egysé­gesíthetjük a nézeteket, és erőinket a közös, országos prob­lémák megoldására fordíthat­juk. A nemzetiségi bizottság utolsó napirendi pontjaként jóváhagy­ta első félévi munkatervét. Ez­zel kapcsolatban Retkes Lajos képviselő felszólalása lelkes visszhangra talált. Azt javasol­ta, hogy a mezőgazdaság fej­lesztése érdekében igen nagy szükség lenne szlovák és ma­gyar kertészeti és szőlészeti technikum létesítésére. Erre a célra — a magyar iskolaként — az ipolysági vagy a komáro­mi mezőgazdasági iskola átala­kítását javasolta. Másik jelentős javaslata: univerzális mezőgaz­dasági szaklap magyar nyelvű kiadása. Ha az illetékes mi­nisztérium erre nem találna ala­pot, kijelentette, hogy az új lap kiadását a dél-szlovákiai mező­gazdasági üzemek a kulturális alapból dotálnák. A bizottság helyesléssel fogadta Retkes képviselő javaslatát, és meg­kérte, hogy kérelmét Interpel­lációként nyújtsa be a minisz­terhez, s hogy javaslatát támo­gatni fogja. f pb J Kezdeményezésből: 2 milliárd 800 millió A nemzeti bizottságok versenyének győztesei (CSTK)­­ Tegnap Bratisla­vában ülést tartott a nemzeti bizottságok szocialista verse­nyét irányító és koordináló kor­mánybizottság. Az ülést dr. Ján Filkó, a bizottság alelnöke, az SZSZK belügyminiszterének he­lyettese vezette. Értékelték a nemzeti bizott­ságok 1969-ben az SZNF 25. év­fordulója tiszteletére szervezett szocialista versenyének eredmé­nyeit. A város- és faluszépítési akció keretében Szlovákiában a múlt évben több mint 2 milliárd 800 millió korona értékű mun­kát végeztek el. Többek között átadtak több mint 200 km hosszú vízvezeté­ket, 19 iskolát, 9 iskolai étkez­dét, 3 napközi otthont, 4 torna­termet, 37 népművelési otthont, valamint víztartályokat, tűzoltó­szertárakat, sport- és más lé­tesítményeket. Az egyéni lakásépítés kere­tében 1969-ben több mint 12 000 családi ház építését fejezték be. 1969-ben a szlovákiai nemzeti bizottságok versenyében a járá­si nemzeti bizottságok közül a Dolný Kubín-i Jub nyerte az el­ső helyet 113 millió korona ér­tékű munkával. A további két legjobb járási bizottság a Kassa­vidéki és a terebesi. A fürdővárosok és üdülőköz­ pontok versenyében az első ka­tegóriában Rajecké Teplice és Ótátrafüred, a másodikban Baj­móc és Smrdáky, az üdülőköz­pontok kategóriájában pedig a B­etilari Hub és a Szenes Városi Nemzeti Bizottság érte el a leg­jobb eredményeket. Csehszlovák részvétel A MAGYAR VASUTAK VILLAMOSÍTÁSÁBAN (CSTK)­­ A Csehszlovák Vasúti Közlekedési Automatizá­ciós Vállalat és a Vasútvillamo­sítási Vállalat dolgozói szocia­lista szerződést írtak alá a Ma­gyar Népköztársaság Vasútigaz­gatóságának képviselőivel. En­nek értelmében a csehszlovák szakemberek segítséget nyújta­nak a magyar vasútvonalak vil­lamosításában. A szakágazati együttműködés 1969 októberében kezdődött, amikor az első csehszlovák dol­gozók elutaztak Magyarország­ra, hogy részt vegyenek a 60 km hosszú Debrecen—Karcag köz­ti szakasz villamosítási munká­lataiban. A szerződés értéke 3 millió rubel. A csehszlovák fél kötelezte magát, hogy a vállalt feladato­kat ez év december 20-ig telje­síti. 1970 Tüntetések Kambodzsában (Folytatás az 1. oldalról) lők szerint erre az intézkedés­re azért került sor, mert erőtel­jes mozgalom indult meg a ha­talmon levő körök ellen. Ab­ban a hivatalos közleményben, amelyet a Phnom Penh-1 rádió is közölt, a hivatalos körök megállapítják, hogy a tünteté­sek során öt személy életét vesztette és többen megsebesül­tek a Kampong Cham­pos közötti útvonalat és a fővá­lezárták. A legutóbbi hírek szerint kam­bodzsai fővárosban újabb biz­tonsági intézkedéseket vezettek be, így az éjszaka folyamán be­tiltották a közlekedést mind a motorkerékpárosok, mind a ke­rékpárosok számára. A kijárási tilalom nem vonatkozik a gya­logosok és a személygépkocsik vezetőire. Peking — Norodom Sziha­nuk, aki kíséretével együtt mind ez ideig a kínai főváros­ban tartózkodik, újabb nyilat­kozatot tett közzé, amelyben kifejti, hogy megteszi a szük­séges diplomáciai lépéseket az államcsíny végrehajtói ellen. Nyilatkozatában felhívja mind­azokat az országokat és kormá­nyokat, amelyek baráti érzel­mekkel viseltetnek Indonkína és a khmer nép iránt, hogy szálljanak szembe az Egyesült Államok neokolonialista politi­kájával. Szihanuk nyilatkoza­tában hangsúlyozza, hogy az Walter Ulbricht a német kérdésről Halle — Walter Ulbricht, az NDK Államtanácsának elnöke Merseburgban (Halle kerület) megtartott, az ország vegyipa­rának fejlesztésével foglalkozó ülésén elmondott záróbeszédé­ben többek között hangsúlyozta, hogy a háború után az NDK-ban különös feladatot rótt a veze­tőkre és dolgozókra egyaránt a mérhetetlen károk helyreállítá­sa, a gazdasági fellendülés üte­mének növelése és az életszín­vonal emelése. A német­ kérdésről szólva ki­emelte, egyelőre nem várjuk Brandt kormányától, hogy kü­lönösebb rokonszenvet tanúsít­son politikánk iránt. Hosszabb idő és a nyugatnémet dolgozók nagyobb meggyőző ereje szük­séges ehhez. Az erfurti találkozóval kap­csolatban kijelentette, hogy jó kezdet volt, amely folytatást vár. AZ ARGENTÍNAI kommunis­ták száma 1969. áprilisától 1970 március 8-ig 12 000 új tag­gal növekedett. A hírt a Nuest­ra Palabra című pártlap jelen­tette be. Egyesült Államok volt az első ország, amely elismerte az új rezsimet, és ez is bizonyítéka annak, hogy aktívan részt vett az államfordulat előkészítésében Szihanuk üzenetet küldött a Dél-vietnami Felszabadítási Front elnökéhez, valamint a dél-vietnami ideiglenes forra­dalmi kormánya elnökéhez, amelyben hangsúlyozza, hogy a kambodzsai nép érdeke a har­coló vietnami hazafiak hatása. Hasonló tartalmú támo­táv­iratváltásra került sor Szihanuk és Pham Van Dong, a VDK mi­niszterelnöke, valamint Szufa­nuvong herceg, a Laoszi Haza­­­­fias Front Pártja Központi Bi­zottságának elnöke között. Az Új-Kína hírügynökség Kambodzsával összefüggő kom­mentárjában megállapítja, hogy Phnom Penhben a jobboldali erők az Egyesült Államok bizta­tására használták ki Szihanuk herceg hosszadalmas távollétét hatalmának megdöntésére. A hírügynökség idézi Szihanuk kijelentését, amelyet két hó­nappal az amerikai—kambod­zsai diplomáciai kapcsolatok felújítása után tett, és amely szerint az Egyesült Államok „szabotálja Kambodzsa nemze­ti függetlenségét és szuvereni­tását azáltal, hogy amerikai hírszerző ügynökséget tart fenn az országban." Katonai akciók a kambodzsai határ közelében Amerikai B—52-es nehézbom­bázók pénteken a kambodzsai határ közelében tévedésből bombákat szórtak Chau Doc tartományban egy dél-vietnami tanyára. Tizenkét polgári sze­mély megsebesült, három közü­lük súlyosan — jelentette a saigoni amerikai katonai pa­rancsnokság, amely az ügyben megindította a vizsgálatot. Ez már a héten a második bejelen­tett „szerencsétlenség", szer­dán ugyanis a kambodzsai ha­tár közelében levő Tay Ninh tartományban egy véletlenül felrobbanó akna megölt három amerikai katonát és négyet megsebesített. A saigoni amerikai parancs­nokság szóvivőjének az elmúlt 24 óráról szóló hadijelentésé­ből kitűnik, hogy a legtöbb ak­cióra a kambodzsai határ vidé­kén került sor. A szóvivő be­számolt arról, hogy a kambod­zsai határtól mindössze öt ki­lométerre egy amerikai hadosz­tály több órás harcot folyta­tott dél-vietnami szabadsághar­­cosokkal. Ebből a térségből egy nappal korábban még csak ma arról számoltak be, hogy dél­vietnami kormánycsapatok vet­­et­ték fel a küzdelmet a partizá­­­­nokkal.

Next