Új Szó, 1981. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1981-04-13 / 87. szám, hétfő
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA HÉTFŐ BRATISLAVA XXXIV. ÉVFOLYAM A XVI. kongresszus-jelentős határkő Csehszlovákia Kommunista Pártjának XVI. kongresszusa jelentős határkő fejlett szocialista társadalmunk építésének útján. Helyesnek bizonyult a társadalom építésének fő irányvonala, amelyet a XIV. kogresszus tűzött ki és a XV. kongresszus tovább fejlesztett. Szilárdan megalapozta pártunk politikáját. Társadalmunk politikai, gazdasági, szociális és szellemi fejlődésének átfogó, hosszú távú marxista—leninista programjává, államunk bel- és külpolitikai programjává vált. A XVI. kongresszus tovább fejlesztette ezt a programot, és az elkövetkező évekre kitűzte azokat a feladatokat, amelyeket szocialista építőmunkánkban meg kell valósítanunk, hogy kielégíthessük állampolgáraink igényeit. A csehszlovák kommunisták legmagasabb szerve alkotó légkörben tanácskozott. Tárgyalásait nagy érdeklődéssel figyelte hazánk dolgozó népe, amely a CSKP hatvanéves története folyamán meggyőződött arról, hogy a kongresszusok programja lényegesen befolyásolja munkájukat és életüket, s a kongresszusi dokumentumok nemcsak a párt tevékenységében, hanem az egész társadalom életében irányadóak. A kongresszusra minden nap az üdvözlő táviratok és levelek százai érkeztek. Ezekben a kollektívák bizalmukat fejezték ki a párt politikájával kapcsolatban és azt az elhatározásukat közölték, hogy tevőlegesen részt vesznek a fő irányvonal megvalósításában, a párt gazdasági és társadalmi programjának teljesítésében. Sok jelentésben a dolgozók a CSKP XVI. kongresszusa és a párt megalakítása 60. évfordulója tiszteletére vállalt kötelezettségeik megvalósításáról számoltak be. Mintegy kétszázötven küldöttség közvetlenül a kongresszuson nyújtotta át a kötelezettségvállalásokról, illetve a felajánlások teljesítéséről szóló jelentést. Ezek a dolgozók millióinak áldozatos és alkotó munkáját fejezik ki. Jelentős a CSKP XVI. kongresszusának nemzetközi hatása. Tanácskozását nagy figyelemmel kísérték a testvéri kommunista és munkáspártok országaiban is, főképpen a szocialista közösség államaiban, melynek szilárd része vagyunk. Kongresszusunk tanácskozása a tőkés világban is jelentős visszhangot keltett. A világ százkét országából jött száznégy küldöttség bizonyította azt a fontosságot, amelyet a csehszlovák kommunisták kongresszusának tulajdonítottak a kommunista, a munkás, a forradalmi demokratikus, a szocialista és a szociáldemokrata pártok, valamint a nemzeti felszabadító mozgalmak. A büszkeség, a nagy megtiszteltetés és öröm érzésével üdvözölte a kongresszus azt a tényt, hogy a szovjet kommunisták küldöttségét Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke vezette. Leonyid Brezsnyev nagyra értékelte Csehszlovákia Kommunista Pártjának tevékenységét, a marxizmus leninizmushoz, a proletár és a szocialista internacionalizmushoz való hűségét. Brezsnyev elvtárs Prágában is kifejezte a szovjet kommunisták hatalmas békeakaratát. A CSKP XVI. kongresszusa előkészítését és befolyását nagyban befolyásolta a szovjet kommunisták kongresszusának gondolati gazdagsága, a marxizmus—leninizmus alkotó alkalmazása korunk feltételeire. A szovjet kommunisták feladatai és a ránk váró feladatok sok tekintetben hasonlóak. Csehszlovákia Kommunista Pártja XVI. kongresszusa nagy felelősségtudattal és igényességgel foglalkozot az ország és a nép jövőjével. A kidolgozott és jóváhagyott program szervesen kapcsolódik a XIV. és a XV. kongresszus határozataihoz és a párt fő irányvonalának megfelelően folytatja a fejlett szocialista társadalom építését. Kötelező politikai irányvonalként jóváhagyta a XV. kongresszus után a párt tevékenységéről és a társadalom fejlődéséről, valamint a CSKP további feladatairól szóló beszámolót, amelyet Gustáv Husák, a központi bizottság főtitkára terjesztett elő. Elfogadta a CSSZSZK 1981—1985. évi gazdasági és társadalmi fejlődése fő irányait. A pártszerveknek és -szervezeteknek, az állami és a gazdasági szervekben dolgozó kommunistáknak elsőrendű politikai feladatként szabta meg a hetedik ötéves terv egységes és komplex teljesítésének biztosítását. Az elvhűség, a tárgyilagosság és a bíráló légkör jellemezte a kongresszusi tárgyalásokat az eltelt időszak mérlegének megvonásakor. A tanácskozáson a büszkeség érzésével értékelték a sikereket, nagyra becsülték Csehszlovákia népe áldozatos és kezdeményező munkáját, amely a CSKP XV. kongresszusán kitűzött feladatok teljesítésére irányult. Ugyanakkor kommunista nyíltsággal és bírálóan foglalkoztak a problémákkal és a fogyatékosságokkal, amelyek társadalmunk életében előfordulnak, s megoldásukra kell összpontosítani igyekezetünket. A kongresszuson kifejezően megnyilvánult kommunisták egysége, szilárdsága és felzárkózottsága. Megmutatkozott ez mind a vitában, mind a dokumentumok megtárgyalása és jóváhagyása folyamán, úgyszintén a választásoknál. Összhangban van ez kommunista pártunk sorainak jelenlegi helyzetével, amelyet a nézetek azonossága, az egyre szilárdabb eszmei, szervezeti és akcióegység jellemez. Ez létrehozza Csehszlovákia népe erkölcsi és politikai egysége erősítésének előfeltételét. Hazánk állampolgárai a párthoz szilárdan felzárkózva építik a fejlett szocialista társadalmat. A kongresszuson teljes joggal állapították meg, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja méltón teljesíti történelmi feladatát. Politikája sikereinek forrása a tudományos világnézet, a Szovjetunió Kommunista Pártja és más testvérpártok tapasztalatainak érvényesítése, a munkásosztályhoz, a dolgozó néphez fűződő szoros kapcsolata. A párt mindenkor hűségesen védelmezte Csehszlovákia népének érdekeit és kifejezte indokolt vágyait. Ez erejének forrása. A fejlett szocialista társadalom építésének hosszú időre szóló irányvonalában a dolgozók olyan programot látnak, amely megfelel létérdekeiknek, amelynek megvalósítása a szocialista közösségben kezeskedik országunk biztonságáról, sérthetetlenségéről. A dolgozók a párt programját mindig sajátjuknak tartották és tevőlegesen megvalósították. Nem kétséges, hogy a XVI. kongresszus határozatait, a kitűzött feladatokat, programcélokat egyetértéssel fogadják, s ami a legfontosabb, mindent megtesznek valóra váltásukért. Elsősorban kommunisták feladata, hogy alaposan megismerkedjenek a kongresszus anyagával, s az elkövetkező hetekben, hónapokban tájékozottan és belső meggyőződésből fakadó lelkesedéssel megvilágítsák a dolgozók előtt a XVI. kongresszus határozatait, s teljesítésükre összefogják egész társadalmunk igyekezetét. Nehezebb és nagyobb igényeket támasztó feltételek között mozgósítjuk a dolgozókat a párt politikájának megvalósítására. A szocialista építés folyamán létrehozott és a XV. kongresszus óta tovább gyarapított anyagi erőforrások, társadalmi és szellemi erők megbízhatóan megalapozzák társadalmunk további előrehaladását. Az a célunk — amint azt Gustáv Husák elvtárs hangsúlyozta —, hogy ezt az alapot megszilárdítsuk és a lehető legjobban felhasználjuk. Nem a tervért tervezünk, nem a termelésért szervezzük a termelést, hanem a szocializmus fejlesztésére, a hazánk felvirágoztatására irányuló igyekezetünk a dolgozók érdekeit szolgálja. Az ember boldogulása törekvéseink legfőbb értelme. Ebből az alapvető célból indultak ki a Csehszlovák Szocialista Köztársaság 1981—1985. évi gazdasági és társadalmi fejlődése fő irányainak kitűzésekor. A hetedik ötéves tervidőszakban arányosan tovább fejlődik népgazdaságunk, tovább erősödik és korszerűsödik országunk anyagi-műszaki bázisa, széleskörűen érvényre jut a termelésben a tudomány és a technika, s ily módon javul a nép anyagi és kulturális életszínvonala. Tovább erősítjük a munkásosztály, szövetkezeti parasztság és az értelmiség szövetségét, növeljük nemzeteink és nemzetiségeink összeforrottságát, bővítjük részvételünket a szocialista gazdasági integrációban, nagymértékben hozzájárulunk a világon a béke és a szocializmus ügyéhez. A kongresszuson világosan leszögezték, hogy a párt által kitűzött célok elérését nem alapozhatjuk csupán óhajunkra. Abból kell kiindulnunk, amivel rendelkezünk, az erőforrásokkal összhangban elégíthetjük ki az igényeket, s a leghatározottabban irányt kell vennünk a leghatékonyabb gazdálkodásra. A helyes politika nem lehet a képzelet dolga. A helyes politika csakis reális lehet. Ez jellemzi pártunk 1969 áprilisától megvalósított reális, józan, tudományosan megalapozott politikáját. A XVI. kongresszus hangsúlyozta, hogy az erőforrásokat és az eszközöket most mindenekelőtt arra kell összpontosítani, ami elősegíti gazdasági kérdéseink megoldását, ami az ember és a társadalom fejlődése szempontjából döntő jelentőségű. Ugyanakkor szüntelenül szem előtt kell tartanunk a nemzetközi helyzet alakulását, amely hatással van gazdaságunkra. Az elkövetkező évek nem kevés problémát és kockázatot tartogatnak. Az imperializmus politikája, amelyben megnyilvánul a kapitalista rendszer általános válsága, komoly veszély forrása. Hazárd terveinek meghiúsítása mérhetetlen erőfeszítést és nagy anyagi eszközöket igényel. (Folytatás a 3. oldalon) TANÁCSKOZIK AZ NSZEP X. KONGRESSZUSA A központi bizottság beszámolóját Erich Honecker terjesztette elő . A CSKP küldöttségét Vasil Bil'ak vezeti ton (CSTK) — Berlinben szombakezdődött meg a Német Szocialista Egységpárt X. kongresszusa. A küldöttek meghallgatták a párt tevékenységéről szóló jelentést, amelyet Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára terjesztett elő, valamint a párt Központi Ellenőrző Bizottságának jelentését. A Kongresszusi Palotában az NDK kommunistáinak tanácskozásán 125 kommunista és munkáspárt, nemzeti demokratikus és szocialista párt és szervezet vesz részt. A CSKP küldöttségét Vasil Birak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára vezeti. A küldöttség további tagjai: Jaroslav Hajn, a CSKP Észak-csehországi Kerületi Bizottságának vezető titkára, Michal Stefanák, a CSKP KB osztályvezető-helyettese, valamint František Hamouz, hazánk NDK-beli nagykövete. Az SZKP Központi Bizottságának küldöttségét Mihail Szuszlov, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára vezeti. Horst Sindermann megnyitója után Erich Honecker, az NSZEP KB főtikára terjesztette elő a párt jelentését a IX. kongresszus óta eltelt időszakban végzett munkáról. Tegnap délelőtt a Német Szocialista Egységpárt X. kongresszusán megkezdődött a vita a Központi Bizottság beszámolójáról és a Központi Ellenőrző Bizottság beszámolójáról. A vitában elsőként Konrad Naumann, az NSZEP KB Politikai Bizottságának tagja, a párt berlini kerületi vezetőségének első titkára kért szót. Rámutatott, hogy a főváros dolgozói jelentős mértékben hozzájárulnak a szociális és gazdasági feladatok teljesítéséhez. Utána Heinz Heimann, a Riesal Hungerde küldöttje szólalt fel. Beszélt a dolgozók kezdeményezéséről, s nagyra értékelte az NDK és Csehszlovákia gazdasági együttműködését. A tegnapi nap folyamán üdvözölte a kongresszus résztvevőit Vasil Bilak, a CSKP küldöttségének vezetője és Mihail Szusztov, az SZKP küldöttségének vezetője is. Vasil Bil’ak üdvözlő beszéde Kedves elvtársaik, s kedves barátaim, számomra és a csehszlovák küldöttség számára nagy megtiszteltetés, hogy az NSZEP Központi Bizottságának meghívására az elnök pártjának X. kongresszusán képviselhetjük Csehszlovákia Kommunista Pártját. Örömmel tolmácsoljuk enöknek, a kongresszus küldötteinek s önökön keresztül az NDK valamennyi kommunistájának és népének a CSKP Központi Bizottsága, főtitkára és köztársasági elnökünk, Gustáv Husák elvtárs, valamint pártunk és az egész csehszlovák nép elvtársi üdvözletét. Nagy figyelemmel hallgattuk végig a párt tevékenységéről szóló jelentést, amelyet Erich Honecker terjesztett elő. Ez bemutatja a párt hatalmas politikai szervező munkáját a IX. kongresszus óta eltelt időszakban, meghatározza az új feladatokat a fejlett szocialista társadalom építése során. Az új társadalmi rend építésének útja nem könnyű. Annál jobban láthatók a sikerek, amelyeket elérteik, s amelyekre joggal lehetnek büszkék. Az önök országa ma a világ legfejlettebb ipari államai k közé tartozik, korszerű a mezőgazdasága, s megvannak a további fejlődés távlatai is. Megszilárdult országuk nemzetközi tekintélye és népszerűsége mint az első német munkás-paraszt szocialista államé. Ezekhez a sikerekhez, kedves elvtársak, valamennyi csehszlo Leonyid Brezsnyev az NSZK-ba látogat (ČSTK) . Megbeszélések eredményei alapján Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke ebben az évben a Német Szövetségi Köztársaságba látogat. A látogatás mindkét fél számára elfogadható pontos időpontját később állapítják meg. volt kommunista nevében őszintén gratulálunk. a Két nappal ezelőtt ért véget CSKP XVI. kongresszusa, amely jelentős helyet foglal el a párt 60 éves történetieiben. A kongresszus menete és eredményei a párt eszmei akcióegységének , a dolgozó néppel való kapcsolatnak meggyőző mannifesztációjává vált. Nem kicsik azok a sikereik, amelyeket az elmúlt öt évben elértünk. A nehézségek ellenére megőriztük a népgazdaság dinamikus növekedését, emelkedett népünk életszínvonala is, megszilárdultak a szociális vívmányok. A nyolcvanas évek első felére igényes feladatokat tűztünk ki. Teljesítésünk megköveteli, hogy mozgósítsuk társadalmunk minden erejét, hogy elmélyítsük és tökéletesítsük a párt és az állam szervező és irányító tevékenységét, hogy tökéletesítsük az egész termelési folyamatat (Folytatás a 2. oldalon) Az SZKP Központi Bizottságának felhívása (ČSTK) — A munka közelgő ünnepe alkalmából az SZKP Központi Bizottsága felhívással fordult a világ népeihez, hogy határozottan harcoljanak az imperializmus, a militarizmus és a revansizmus agresszív intrikái ellen, s következetesen törekedjenek az atom- és más típusú tömegpusztító fegyverek betiltására. Az SZKP Központi Bizottsága felszólítja az európai népeket, hogy harcoljanak az új amerikai nukleáris rakétafegyverek Nyugat-Európában történő elhelyezése ellen. Az ázsiai népekhez azzal a felhívással fordul, hogy tegyenek meg mindent a békéért és a biztonságért, az imperializmus és a hegemonizmus összeesküvése ellen, s azért, hogy Ázsia a bizalom és az együttműködés kontinensévé váljon.