Új Szó, 1981. szeptember (34. évfolyam, 205-231. szám)
1981-09-21 / 223. szám, hétfő
1981 IX. 21. MANDLÍKOVÁ ÉS ŠMÍD Az egyes számú kiemeltek győztek (Munkatársunktól) — Bratislavában Csehszlovákia 50. jubileumi teniszbajnokságának utolsó előtti napján a mérkőzések lebonyolításának menetrendjébe ismét beleszólt az eső. A türelmesen várakozó közönség azonban nem csalódott: két — nemzetközi mércével mérve is — színvonalas találkozónak lehetett szemtanúja. A férfi egyes elődöntőjében izgalmas, fordulatokban gazdag volt a ŠMÍD—HREBEC összecsapás, amely a 3. játszámában dőlt el a Davis Kupa győztes csapattag javára. A másik ágon SLOŽIL az első játszmáját ugyan elvesztette BIRNERREL szemben, a másik kettőben azonban már alig engedte szóhoz jutni ellenfelét. Hana Mandlíkovát az előző két meccsen mutatott gyengébb teljesítmény, pillanatnyi megingás után mintha kicserélték volna: fölényesen, szép játékkal verte ki a fiatal Sukovát és biztosította helyét a döntőben, ahol a Skronskát legyőző Skuherskával találkozott. A ranglista 6—7. helyén álló 20 éves Skuherská sokáig állta a sarat, kezdetben egyenrangú ellenfélnek bizonyult. Adogatása ugyan gyengébb volt, gyorsaság és elegancia tekintetében sem ért fel Mandlíkovához, viszont jól helyezett egyeneseivel és fonákütéseivel meg tudta szorítani a wimbledoni döntőst. A 3. játszmában 5:4-es állásnál két mérkőzéslabdát hagyott ki [ ez végzetesnek bizonyult —, majd 7:7-nél kettős hibát is vétett adogatásában. Mandlíko- Bronzérem Anconából A csehszlovák női kosárlabdaválogatott bronzérmet szerzett az idei Európa-bajnokságon. A döntőben izgalmas mérkőzésen két ponttal, 76:74 arányban bizonyult jobbnak Jugoszlávia csapatánál. A csehszlovák válogatott szinte a sírból hozta vissza ezt a mérkőzést, hiszen a találkozó során általában a jugoszlávok vezettek. A félidőben 39:35-re, s nyolc perccel a vége előtt 10 pont volt a jugoszláv csapat előnye! Az elődöntőben: Szovjetunió — Jugoszlávia 94:60 (48:33), Csehszlovákia—Lengyelország 60:72 (32:37). A Szovjetunió— Lengyelország döntő lapzárta után ért véget. rá végül is nagyobb nemzetközi tapasztalata, jobb pszichikai képességei révén a sérülésekből adódó bizonytalanságok ellenére is a maga javára tudta fordítani a már elvesztettnek vélt játszmát és ezzel a mérkőzést is. Mandlíková , Skuherská 7:5, 4:6, 9:7. Két jó ismerős, Tomáš Šmíd és Pavel Složil mérkőzött egymással a férfi egyes döntőjében. Kezdetben mindkét játékos a hosszú labdákat erőltette, az alapvonalról játszott. Smíd bizonyult többnek, letámadta kezdeményeellenfelét, gyorsan jött be a hálóhoz, leütéseit, röptéit Složil nem tudta védeni. Hosszú, lapos, oldalvonalhoz helyezett ütései is biztosabbak voltak. Ez a játékmodor mintha meglepte volna az egyébként gyorsaságáról ismert Složilt: idegesen, kapkodva játszott, nem tudott igazán kibontakozni. A harmadik játszma jelentette a fordulópontot: Složil ötletes ütéseivel, főleg kemény egyeneseivel megfogta Smidet. A negyed TENISZ Szicília nemzetközi bajnokságának döntőjében, Palermóban a spanyol Orantes 6:4, 6:0, 6:0 arányban győzött a chilei Rebolled fölött. Tokióban a nemzetközi női torna döntőjében: Kijomour (amerikai)—Bunge (nyugatnémet) 6:4, 7:5. A 3. helyért: Jausovec (jugoszláv)—Horváth (amerikai) 6:2, 6:2. Az elődöntőben: Kijomour—Horváth 6:4, 6:1, Bunge—Jausovec 6:2, 1:6, 7:6. (CSTK) dik, döntő játszmában fej-fej melletti küzdelem folyt (ez volt a mérkőzés legszebb, legszínvonalasabb játszmája) . 5:5-nél Šmíd bírta jobban idegekkel, s nyert 7:5-re, szerezvén ezzel a bajnoki megcímet. Šmíd—Složil 6:3, 6:2, 3:6, 7:5. Az előbbi két ellenfél párosban egymás oldalán játszott, és mindössze 65 perc alatt 6:4, 6:2-re verte a Navrátil— Kulaj kettőst. A vegyes párosban Šavrda dominált, aki Skuherskával 7:5, 6:4 arányú győzelmet aratot Suková—Cihák ellen. A fiatal, tehetséges Sukovának sikerült egy bajnoki címet szereznie, párosban Brzákovával 6:2, 7:5-re győzött a döntőben a kettős ellen.Budarová—Plchová (ulbán) a Dušan Poliačik lille-i súlyemelő világ- és Európa bajnokságon folytatta bronzsorozatát. Ezúttal is ő volt szlovák a csehcsapat első éremszerzője (ČSTK-felv.) > RÖVIDEN A stockholmi jégkorongtornán az AIK Stockholm 6:1-re verte a Washington Capitals proficsapatot. A másik mérkőzésen a Frölunda 5:4 arányban legyőzte a Djurgaardent. Két forduló után a Frölunda vezet 4 ponttal. Az A Tour de l'Avenir 12. útszakaszát a svájci Glaus nyerte. Ferebauer az előkelő harmadik helyen végzett. A 13 útszakaszon a francia Simon végzett az élen, csehszlovák kerekező nem került az első húsz közé. ★ A Titográdban folyó pisztolylövő EB-n a csehszlovák juniorok bronzérmet szereztek a standard pisztolylövésben és ugyancsak harmadik helyen végzett a gyarország Szovjetunió és Mamögött a sportpisztolylövő csapat is.A Szolnokon UEFA-selejtezőben Magyarország 2:1 (1:0) arányban győzött a Szovjetunió ellen. HELYCSERE AZ ÉLEN A labdarúgó I. SZNL 7. fordulója után megváltozott az élen a sorrend. Az éllovas Senica idegenben vereséget szenvedett, így helyére a ZŤS Košice került. A következő forduló párosítása (szeptember 27.): Ružomberok—Levice, Martin—Dun, Streda, Prievidza—Trebišov, VSŽ—Humenné, Sp. Nová Ves— Púchov, Senica—Dubnica, Poprad —Matador, ZŤS Košice—Žilina, DAC—VSŽ Košice 3:0 Góllövők: Kovács (tizenegyesből), Šajánek, Audi. Változatos, jó iramú mérkőzést hozott a találkozó, az első percekben mindkét csapat előtt adódott gólszerzési alkalom, de csak a 10. percben született meg a mérkőzés első gólja, amikor a tizenhatoson belül cselezgető Rudit felvágták a kassai védők és a megítélt tizenegyest Kovács értékesítette. Utána több meleg helyzetből tisztázott a jól védő Krizsán kapus, aki elsősorban kifutásaival hívta fel magára a figyelmet. A hazaiak egyre mezőnyfölényben futballoztak, ám nem sikerültek az egyéni kezdeményezések és az indítások. Szünet után sem változott a játék képe, a keletszlovákiaiak egyenrangú ellenfelek voltak, a gólokat azonban már csak a hazaiak lőtték. Az 52. percben Majoros „okos“ beadását Šajánek kapásból vágta a hálóba, majd hét perc múlva a gyors Audi ugyancsak minden teketóriázás nélkül küldte a labdát a hálóba egy jól sikerült beadás után. Adatok a mérkőzésről: kapura tartó lövések 7:4, mellé 12:3, szögletarány 4:5, szabálytalanságok 14:15, a találkozót 2000 néző előtt mindkét fél nagy megelégedésére Gonda vezette. (T. V.) További eredmények: ZŤS Košice—Ružomberok 4:0 (3:0), góllövők: Lipnický, Babcsan, Andrejko, Gajdos, Humenné— Prievidza 1:0 (0:0), góllövő: Molka. Žilina—Poprad 1:0 (0:0), góllövő: Šimček (tizenegyes ből), Matador—Senica 2:0 (1:0), góllövők: Wolf és Višnovský. Trebišov—Levice 2:1 (1:0), góllövők: Gojdič (tizenegyesből), Ščerbák, ill. Kocian. Dubnica— Sp. Nová Ves 2:2 (2:0), góllövők: Kunštár, Badura, ill. Kvačkaj és Kuruc. Púchov—Martin 0:2 (0:1), góllövők: Boroviak és Ivan. Az élcsoport állása: 1. ZŤS Košice 11, 2. Senica 9, 3. Prievidza 8, 4. Žilina 8 pont. Ahogy azt már megszoktuk, a legkevesebben a legalacsonyabb és a legmagasabb súlycsoportban indultak. Ennek is tulajdonítható, hogy az országos bajnokságon induló 15 egyesület közül tizenkettőnek a versenyzői szereztek érmet. Eredmények: 48 kg: 1. Loga (Partizán B. B.), 2. Ondika, 3. Hudák (Snina). 52 kg: 1. Malik (Du. Trenčín), 2. Velc (Baník Prievidza), 3. Vohnout (Snina). 57 kg: 1. Vagáč (Lok. Košice), 2. Breicha (RH Praha), 3. Jurkovič (Baník Prievidza). 62 kg: 1. Schwendtner (DAC), 2. Mendel (Baník Prievidza), 3. Marušák (Lok. Košice). 68 kg; 1. Mikus (Dunajplavba), 2. Zámečník, 3. Zváč (Baník Prievidza). 74 kg: 1. Holoubek (Du. Trenčín), 2. Š. Stankovič (Lok. Rim. Sobota), 3. Furťa (Dunajplavba). 82 kg: 1. Bagó (Du. Trenčín), 2. Števlík (Dunajplavba), 3. Lohyňa (Baník Prievidza). 90 kg: 1. Petráš (RH Praha), 2. Krejčí (Partizán B. B.), 3. Švec (VT) Plzeň). 100 kg: 1. Doležál (VTJ Plzeň), 2. Corňanič (Snina), 3. Hegedűs (Kovomier Fiľakovo). 100 kg felett: 1. Luberda (Lok. Košice), 2. Vokurka (VŽKG Ostrava), 3. Baťka (Lok. Košice). Csapatverseny: 1. Lokomotíva Košice 32, 2. Baník Prievidza 32, 3. Spurtak Vihorlat Snina- 24,- (.CSTK), ben a jó csatárjátéknak köszönve biztosan szerezték meg harmadik győzelmüket az 1. ligában. Góldobók: Zemanová 7, Polacsekné 5, ill. Slezáková 11, Mecová 3. (t. v.) Hlohovec-Inter 30:23 (16:14), góldobók: Boháčiková 8, Michalčíková 7, ill. Gaburová 6, Boledovičová 5. Štart—Trenčín 25:20 (14.9), góldobók: Ďurišinová 7, Kuťková 4, ill. Bokolová 6, Opacitá 5. Partizánské—Slávia Praha 19:19 (7:8), góldobók: Halgová 9, ill. jánošová 6. Gottwaldov—Prešov 29:22 (14:9), góldobók: Vlasáková 8, Timková 6. A bajnokság állása: # # # A férfiaknál a 2. fordulót játszották. A bajnoki címet védő VSŽ Košice nagyobb megerőltetés nélkül 31:21 (12:7)-re győzött a ZŤS Martin fölött. További eredmények: Koprivnice—Dukla Praha 19:25 (9:13), CH Bratislava—Baník Karvinná 24:19 (10:7), Prešov—Plzeň 27:21 (14:11), Slavia Praha— Lok. Trnava 26:25 (10:13). (vCSTK) I. kézilabda-liga CSARNOKAVATÁS GYŐZELEMMEL (Munkatársunktól) — Az I. női kézilabda-liga 5. fordulójának érdekessége volt, hogy a Družstevník Topolníky először játszott otthonában a tegnap délelőtt ünnepélyesen felavatott sportcsarnokban. A megnyitón jelen volt a járási párt és állami szervek küldöttsége, élén Dudás Kálmánnal, a Dunaszerdahelyi Járási Nemzeti Bizottság elnökével. A CSSZTSZ Szlovákiai Központi Bizottságának küldöttségét Balogh Géza alelnök vezette. A nyárasdi csapat délután 31:19-re nyert az Ostrava ellen. A forduló meglepetése, hogy az Inter simán kikapott Hlohovecen. sa A következő forduló párosító(szeptember 27.): Slávia— Ostrava, Inter—Topolníky, Trenčín—Hlohovec, Prešov—Start, Partizánské—Gottwaldov. Eredmények: Topoľníky—Ostrava 31:19 (17:12) A nyárasdi csapat állandóan vezetve, biztosan nyerte a találkozót, bár a védelme nem mindig állt feladata magaslatán. A vendégek ahányszor kapura lőttek, annyi gólt értek el. Az otthoniak győzelme egy percig sem volt vitás, s végeredmény Nagy volt az „éremszóródás" Kassán (Košice) vasárnap befejeződött az országos junior szabadfogású birkózóbajnokság. A fiatal versenyzők jó teljesítménnyel mutatkoztak be Kelet-Szlovákia metropolisában, harci szellemük töretlen volt, azonban az ígéretes szabadfogású birkózók köre még mindig meglehetősen szűk. 1. Štart 1 5 4 10 109:91 9 2. Hlohovec 5 3 1 1 110:95 7 3. Topoľníky 5 3 0 2 117:103 6 4. Trenčín 5 3 0 2 101:103 6 5. Prešov 5 3 0 2 101:104 6 6. Partizánské 5 2 12 100:96 5 7. Gottwaldov 5 2 0 3 113:117 4 8. Inter 5 2 0 3 101:108 4 9. Slávia 511 3 89:93 3 10. Ostrava 5 0 0 5 91:127 0 Matykiewicz: ezüst Szombati számunk után került sor a 90 lapzárta kilósok küzdelmeire a lille-i súlyemelő világ- és Európa-bajnokságon. Világcsúcsbeállítással — 405 (185 — 220) — a bolgár Blagojev győzött. 2. Zaharevics (szovjet) 397,5 (180 — 217,5), 3. Userov (bolgár) 390 1 (167,5 — 212,5) kg... 5. Baczakó 372,5 6. Sršeň 365, 7. Rehus—Uzor 375 kg. A 100 kg-osok között a világcsúcstartó Zaremba megsérült, így a szovjet Szoc 407,5 kg-os teljesítménnyel 15 kilóval megelőzte Matykiewiczet. Szakításban a magyar Hlavatí András 177,5 kg-mal junior világcsúcsot állított fel és Szoc mögött ezüstérmet szerzett a szakításban. A 110 kg-osok súlycsoportjában az élen két szovjet versenyző végzett. Világbajnok: Kravcsuk 415 (180 — 235) 2. Klotov 410 (185 — 225), 3. Aszparuhov (bolgár) 405 (180 )— 225, 4. Baraniak 402,5, 5. Solár 395, 6. Wysna (NDK) 385, 7. Tasnádi és Mészáros 380 kg. A szupernehézsúlyban Strejček a szakításban ezüstérmet szerzett Piszarenko mögött, a lökésben azonban kiesett. Világbajnok: Piszarenko 425 (187,5 — 237,5), 2. Salzweber (NDK) 425,5 (187,5 — 237,5), 3. Rutkowski (lengyel) 415 (182,5 — 232,5), 4. Kempe (NDK) 390, 5. Mendez (kubai) 372,5, 6. Hanna (USA) 350 kg. Veszélybe kerültek a Los Angelesi 1984-es olimpiai játékok. Az Egyesült Államok kormánya hallgatással tért napirendre az amerikai Nemzeti Olimpiai Bizottság, az Afrikai Egységszervezet, az amerikai polgárjogi harcosok és az egész világ haladó közvéleményének felszólítása felett, hogy akadályozza meg a dél afrikai Springbox rögbicsapat szereplését az Egyesült Államok területén. Azt állította, hogy „magánlátogatásról“ van szó. Ezért játszhatták le a pretoriai fajgyűlölő rendszer képviselői első találkozójukat, amelynek helyszínét az utolsó pillanatig szigorúan titokban tartották, hogy megelőzzék a bejelentett tömeges tiltakozó tüntetéseket. Racinban (Wisconsin állam) a Springbox 46:12-re győzött „közép nyugat csillagai“ ellen. Az Afrikai Egységszervezet még szombaton reggel felszólította Reagan elnököt, hogy mondja le a Dél-afrikai Köztársaság rögbicsapatának portyáját, s az ENSZ apartheid bizottságának határozataival össz VESZÉLYBEN AZ 1984-ES OLIMPIA! hangban fossza meg a játékosokat a beutazási vízumtól. Hivatalosan megerősítette, hogy a szervezet 50 tagállama bojkottálni fog minden sportrendezvényt, amelyen az Egyesült Államok részt vesz. Nem indulnak a 23. olimpiai játékokon, Los Angelesben sem, ha a dél-afrikai rögbicsapat játszik az Egyesült Államokban. A további fejleményekért a teljes felelősséget az amerikai kormányra hárította. A Springbox szombati mérkőzésének csak mintegy 200 nézője volt. A rendezőknek az utolsó pillanatig sikerült titokban tartaniuk a mérkőzés helyszínét, ahova autóbuszon szállították a dél-afrikai rögbijátékosokat. Paradoxon, hogy abban a városrészben, ahol a mérkőzésre sor került, zömében fekete bőrűek élnek. A helyi lakosság csak az utolsó pillanatban szerzett tudomást a provokációról. — Hihetetlen, hogy a dél afrikai csapat a fajgyűlölet zászlóját közvetlenül ablakaink alatt vonta fel. Ez valamennyi feketebőrű ember megsértése — mondotta a Reuter hírügynökség tudósítójának Lisa Brock, aki részt vett az azonnal megrendezett tüntetésen, melynek két résztvevőjét a rendőrség letartóztatta. Az NBC tv-társaság értesülései szerint a dél-afrikai rögbi csapat még két mérkőzést szeretne játszani az Egyesült Államokban. Eddig húsz város tagadta meg tőle a pályát. Az amerikai kongresszus 57 tagja a kelet-amerikai rögbi szövetség elnökéhez küldött táviratában tiltakozott a Spring Box látogatása ellen. Felhívta a figyelmet arra, hogy a turné túlságosan nagy kockázatot jelent az Egyesült Államok számára. Utalva az afrikai országok határozott állásfoglalására, figyelmezetettek azokra a kedvezőtlen következményekre, amelyekkel a vendégszereplés miatt számolni kell az Egyesült Államoknak politikai, gazdasági és stratégiai viszonylatban Afrikában. (CSTK)