Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-02-11 / 6. szám
Jubilálok A Nagyfödémesi (Veiké LKany) Hab polgári ügyek testülete meleg szeretettel köszöntötte házasságkötésük 50. évfordulója alkalmából Sili Gyulát és feleségét. Ajpek Mária anyakönyvezető ünnepi beszédében nagyra értékelte a Sili házaspár példamutató életét. Sili Gyula a CSEMADOK nagyfödémesi alapszervezetének alapító tagja volt, de még most is tevékenyen bekapcsolódik feleségével együtt a kulturális akciókba. A testület tagjai ajándékokkal, a pionírok pedig virágcsokorral kedveskedtek a jubilálóknak, akik beírták nevüket a község emlékkönyvébe. Száraz Pál PÉLDÁS HELYTÁLLÁSÁÉRT Füri János sárkányfalvai (Sarkán) lakos életének 81. évét taprossa, de még ma is élénken érdeklődik a társadalmi és politikai események felől. Már fiatalon bekapcsolódott a közéleti munkába. 1926-ban lett tagja a helyi önkéntes tűzoltó testületnek, később parancsnok-helyettesi, majd 1931 - től parancsnoki tisztséget töltött be egészen 1965-ig. A tűzoltó testületben eltöltött évekre szívesen emlékszik vissza. 14 évesen a helyi nagybirtokon cseléd volt, 1922- től részarató, így élt a háború végéig, amikor az építőiparban keresett állást. 1948-65-ig a helyi nemzeti bizottság képviselője volt, egy választási időszakban pedig hnb-elnök. Aztán 1952-től a helyi efsz növénytermesztési részlegének vezetője. 1962-től nyugdíjas, s azóta 10 éven keresztül váltott műszakban éjjeliőr volt. Az utóbbi időben már egyre kevesebbet látni öt, de a helyi tűzoltó testület, melynek tiszteletbeli parancsnoka, nem feledkezik meg róla, gyakran meglátogatják. A felsőbb szervek is nagyra értékelték sokéves áldozatkész munkáját, s példás helytállásáért már többször kitüntették. Téglás Ferenc Jól kihasználják az idei enyhe telet a Labe-Odera-i Hajózási Vállalat dolgozói. A felvételen Prosmykból szenet szállítanak a dhvaleticei erőműbe. (Miroslav Vodera felvétele) Egy iskola - három hír A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Május 1 téri Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium tanulói aktívan kiveszik a részüket a SZISZ- szervezet munkájából. A csehszlovák-szovjet barátság hónapja alkalmából például versenyt rendeztek Mit tudsz a Szovjetunióról címmel, melyen osztályonként 4-4 tanuló vett rész. Maximális pontszámot két osztály - IV. A és II. B - ért el, a második helyen az I. C, a harmadikon pedig a III. C végzett. A járási versenyen résztvevő tanulók - Szabó János, Katona Csaba, Földes Andrea és Jäger Katalin - sikeresen képviselték az iskolát és a második helyezést érték el. Az iskola baráti kapcsolatot tart fenn a poprádi gimnázium tanulóival. A napokban zajlott le a már hagyományos csereakció. A poprádi barátaik négy naprót töltöttek náluk, amit igyekeztek kellemessé, szórakoztatóvá tenni. Az ezt követő napokban a dunaszerdahelyi diákok utaztak Poprádra, ahol többek között szép kulturális műsorral mutatkoztak be, a II. A osztályos lányok dzsessz-balettel, a II. B-és lányok pedig népi tánccal léptek fel. Ott-tartózkodásuk alatt nagyon szép élményben volt azoknak részük, akik részt vettek a Csorba-tóhoz szervezett kiránduláson. Az iskolában az idén 112-vel növekedett a SZISZ-tagok száma. Az elsős tanulók SZISZ-avatásán Vendégh Vince tanár köszöntötte a leendő SZISZ-tagokat, majd Furulyás Judit, az ifjúsági szervezet elnöke ünnepélyesen átadta a SZISZ-könyveket. Puha Éva Észak-Morvaországban 35 kis vízi erőmű üzemel. Évente 45 000 megawattóra villamosenergiát termelnek s ez 4500 tonna barnaszén megtakarítását jelenti. Nemrég helyreállították és ismét üzembe helyezték a régebben leállított béticei vízi erőművet is, amely napi 450 kilowattórás kapacitással működik. A városi nemzeti bizottság dolgozói és a város lakói közös összefogással, rekordidő alatt végezték el a rekonstrukciót. Az ismét működő berendezés szolgáltatja az áramot a város közvilágításához, s ezen felül 60 000 kilowattóra energiával látja el az észak-morvaországi energetikai vállalatot is. A felvételen Stanislav Montág a turbina működését ellenőrzi. (Vladislav Galgonek felvétele - ŐTK) Érdekes múzeum a A téli hónapokban csak karácsonyi bevásárlásra Bratislavába érkező emberek közül nyitják be többen a Mihály-kapu alatti patikamúzeum ajtaját. Turistaidényben viszont naponta 150-200-an is megfordulnak a felújítás és bővítés után újra megnyitott intézményben. 1960-ban, amikor a Vörös Rák gyógyszertárat múzeummá alakították négy helyiségben elfértek a kiállítási tárgyak. Ma tíz helyiségbe vannak szakszerűen és ízlésesen elhelyezve a megsárgult lapú könyvek, hivatalos iratok stb. Ott látható Ján Justus Torkos, bratislavai fizikus 1745-ből ránk maradt négynyelvű (latin, magyar, német, cseh) Taxá-ja, amely megszabta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia területén az egyes gyógyszerekért mennyit szabad kérni. A Taxa mellett látható a Mária Terézia idejéből (1770) származó, az egészségügy egységesítését szorgalmazó rendelet. Az olasz származású Bevenutti de lllice végrendelete azt bizonyítja, hogy Bratislavában már 1310 előtt - jóval előbb mint Európa más nagyvárosaiban — élt és dolgozott gyógyszerész. A beteges olasz úgy rendelkezett, vagyona jelentős részét a meg nem nevezett gyógyszerész kapja. A város területén lelt és összegyűjtött számtalan tégely, kúpöntő, ostyaformáló, pirulavágó, adagoló, dugósatu, lapát, kanál, sajtoló, prés, desztilálló készülék, daráló, üst, mérleg stb. között matuzsálemként ácsorog egy gótikus mozsár, a múzeum legöregebb kiállítási tárgya. Beáta Zemlová lektor felhívja a látogatók figyelmét az első helyiség falfestményeire, a XVIII. század második felében készített berendezésre, az emeleti szobák gerendás mennyezetére és a kovácsoltvas-pántokkal díszített tölgyfaajtókra. Mutatós az Erzsébet kolostor gyógyszertárának barokk stílusban készített teljes berendezése is. A fa és üvegtégelyekre valamikor ügyes kezű apácák, szentek életét ábrázoló jeleneteket festettek. Ezek értéke ma már felbecsülhetetlen. A rendkívül gazdag, Közép- Európa legnagyobb patika-múzeumában szívesen fogadják nemcsak a sok külföldi, de a hazai látogatókat is. -vb- Társadalmunkban a fő feladatok közé tartozik a fűtőanyaggal és a villanyárammal való takarékosság. A Kassa (Kosice)-vidéki járás községeinek szocialista kötelezettségvállalásai erre a területre is irányultak és az eredmény nagyon kedvező. Budimír községben a lakosság 110 tonna szenet és 4150 kilowattóra villanyáramot takarított meg. Slanská Hutá-ban csaknem minden család a téli tüzelőt a közeli erdő hulladékfáiból szerezte be. Novocany község lakosságának megtakarítása 620 tonna szén és 2220 kilowattóra villanyáram. Nagy mennyiségű villanyáramot takarítottak meg Zsarnó (Zarnov) és Abaújnádasd (Trstené pri EREDMÉNYES KEZDEMÉNYEZÉS Hornáde) községekben. A Novocany-i Helyi Nemzeti Bizottság kisüzeme pedig megoldotta a lakosságnak az erdőből a tűzifa hazaszállítását. Az idén nagyszabású kezdeményezés bontakozik ki a Februári Győzelem 35. évfordulójának tiszteletére. Abaújszina (Seria) község készítette el elsőnek erre az alkalomra a községi szocialista kötelezettségvállalást, melynek értéke 4,3 millió korona. A vállalás egyik nagyon értékes része, hogy a tavalyi villanyfogyasztáshoz viszonyítva az idén 31 ezer kilowattóra villanyáramot takarítanak meg. Elkészültek már a községi vállalások Král'ovce, Bocsárd - Abaújszakály (Hutníky) és Nová Polhora községekben is. A gazdasági feladatok időbeni, s jó minőségű teljesítése mellett az életkörnyezet szépítése, az alapanyaggal, tüzelővel, valamint villanyárammal való takarékosság, a másodlagos nyersanyagok begyűjtése és hasznosítása azok a területek, melyeken egyre jobban kibontakozik a lakosság kezdeményezése, melyekre a szocialista kötelezettségvállalások irányulnak a járásban. Iván Sándor Sikerek és tervek A CSEMADOK egegi (Hokovce) szervezetének nyolcvan tagja a múlt évben sokrétű munkát végzett. A színjátszócsoport Dávid Rózsa: Könnyű a nőknek című vígjátékát mutatta be nemcsak Egegen, de a környék falvaiban is. Éneklőcsoportjuk és Príboj Mária szólóénekes a Tavaszi szél... népdalverseny kerületi döntőjén is sikerrel szerepelt. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 65. évfordulója tiszteletére műsort állítottak össze. Megemlékeztek Petőfi Sándor életéről és költészetéről, kirándulást szerveztek és 250 órát dolgoztak társadalmi munkában a község szépítésénél. Kunstár Gyula elnök elmondta, hogy az idei munkatervüket a Februári Győzelem 35. évfordulója jegyében állították össze. Új tagokat toboroznak a tánccsoportba, irodalmi estet rendeznek és a legjelentősebb évfordulókat műsorral köszöntik. Újabb dráma színrevitelét tervezték és bált rendeztek. Honismereti kirándulást szerveznek hazánk legszebb tájaira. A választási program megvalósításához 200 óra ledolgozásával járulnak hozzá. Ábel Gábor GONDOSKODNAK A VADAKRÓL A tél, a zordabb időjárás minden évben veszélyezteti az erdők vadállományát. így van ez a losonci (Lucenec) járásban is, ahol becslések szerint mintegy 327 szarvas, 2200 őz, 865 vaddisznó és megszámlálhatatlanul sok nyúl, fácán s egyéb apróvad védelméről, etetéséről kell gondoskodnia a 23 vadászszervezet több mint 900 tagjának. Hogy ez milyen nagy feladat, az is érzékeltetheti, hogy a vadak etetésére több mint 70 tonna szemes-, 170 tonna tömeg- és mintegy 140 tonna dúsított takarmányra van szükség. Szerencsére a vadászok szorgalmas munkájának és előrelátásának köszönhető - a járásban mindez biztosítva van. Az év folyamán 9300 órát dolgoztak társadalmi munkában a mezőgazdasági üzemekben a termésbetakarításnál. Ezért gyakran jutányosan vásárolhattak takarmányt a gazdaságoktól. Idejében rendezték a terepet, kitisztították az etetőket s már hetek óta rendszeresen etetik a vadakat. Kanizsa István A Zelenina zöldség- és gyümölcsforgalmazó vállalat nyitrai csomagoló üzemében az Ida Fintová vezette bronzjelvényes szocialista munkabrigád tavaly 104 százalékra teljesítette a terv feladatait. Az általuk csomagolt áru minőségére és súlyára a vásárlóktól egyetlen reklamációt sem kaptak. A felvételen Ludmila Rybárová a citromot osztályozza. (Pavol Matis felvétele) Ötletgazdagság, játékos fantázia Érdekes, sokoldalú művészegyéniség alkotásaiból rendeztek nemrég kiállítást a piestariyi Kis Színpad épületében a trnavai Területi Galéria dolgozói. A tavaly 60. születésnapját ünneplő Emil Pavlovic festőművész, Ján Mudroch egykori tanítványa nemcsak festő- és grafikusként szerepelt a tárlaton, hanem jelmez- és díszlettervezőként is. Pavlovic egész munkássága szorosan kapcsolódik a színház világához. Tanulmányai elvégzése után, 1940-ben szülővárosában, Leopoldovban kezdett el dolgozni, s a helyi műkedvelő színjátszó együttes számára készített jelmez- és díszletterveket. Később Trnaván A. Noskovic rendezővel működött együtt ugyanilyen minőségben. Munkássága következő állomásán, a Banská Bystrica-i Városi Színházban a jelmezeivel és díszleteivel bemutatott 11 darab közül hatot ő maga rendezett. Alig akad Szlovákiában színház, ahol ne fordult volna meg. Hangulatos színpadképek, karakterre rátapintó jelmeztervek tanúskodnak martini, zvoleni és trnavai éveiről. Moliére Dandin Györgye és Úrhatnám polgára, Ibsen Nórája, Shakespeare Othellója, George Bernard Shaw darabjai azok, amelyek díszleteiben és kosztümjeiben a legjobban sikerült érvényre juttatnia a mű hangulatát. Ami közös e különböző korokban és miliőkben lejátszódó darabok színpadképeiben - az Pavlovic sajátos stílusa, ötletgazdagság, játékos fantázia, a kifejező eszközök széles skálája jellemzi minden alkotását, ez teszi őt a mai szlovák szcenográfia egyik kiemelkedő egyéniségévé. Zora Petrásová