Uj Világ, 1956. június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1956-01-26 / 4. szám
Kétszáz esztendeje, 1756. január 27-én született Wolfgang Amadeus Mozart. Alig 36 évet élt — de ez az „arasznyi lét” hétszáz mű életével vált halhatatlanná. Megművelte a zene minden területét: opera és oratórium, szimfónia és kamarazene, versenymű és (szórakoztató) divertimento, dal és tánc — minden műfajt megtermékenyített ajándékozó zsenije. Minden egyes műve — a szépség ünnepe. De ez a szépség nem elvonatkoztatott csillogás, nem öncélú fény, nem dallam-ritmus-harmónia kacér játéka. Alig van muzsika, mely közelebb jár az élethez. Formái, melyeket évszázados fejlődés érlelt, ettől az élettől váltak testekké, rugalmasakká, virulókká. Alig van művészet, mely inkább kelti a tökéletesség érzését. De az a tiszta, nemes és érett tökéletesség nem hideg: az emberség, a humánum melege járja át. Szépség, mely életből fakad, ezért éltető. Nem az élet szűk tényeit tükrözi, hanem a lényeget: az igazat mondja, nem csak a valódit (mondhatnék József Attila szavaival). Wolfgang Amadeus Mozart kiragadta magát a feudális szolgálat béklyóiból. A polgári művész szabadságát kereste — de csak a polgári művész nyomorára találhatott a feudális társadalomban. Rövid élete vége egybeesett a nagy francia forradalommal: feléje mutatott pályája, embervolta, muzsikája — szabad lélegzetével, lendületével, sugárzó, nyílt tekintetével. Operái — a „Szöktetés“, a „Figaro”, a „Don Giovanni”, a „Varázsfuvola“ — hazánkban, Pesten-Budán bámulatos korán, már az 1790-es években felhangzottak: a Varázsfuvolát Csokonai lefordítja, Döbrentei Gábor már 1818-ban megírja Mozart életrajzi vázlatát. Az orosz kultúrában is állandó otthonra talált a mozarti életmű. Puskin verses dráma hősévé teszi: — Mozart és Salieri —, a verses remekművet Rimszkij-Korszakov formálja miniatűr-operává. Glinka életét végigkíséri Mozart operáinak szeretete. Mikor Ulibisev 1843-ban megírja háromkötetes Mozart-életrajzát, megküldi Glinkának, aki ez alkalomból újból áttanulmányozza a mozarti partitúrákat. Ulibisev úttörő munkájában még a fejlődés zárócsúcsának tekinti Mozartot: szerinte Beethoven már a hanyatlás képviselője. Szerov, a kritikus-komponista már a helyes történelmi szemszögből látja és értékeli Mozart zsenijét, Mozart világát a Beethovené mellett. Az „ötök” éppoly rajongással fordulnak művészete felé, mint Csajkovszkij, ki „Mozartiana” címen zenekari sorozatban, szvitben dolgoz fel néhány kevésbé ismert Mozart-dallamot. A Don Giovanni- ban Csajkovszkij a zenei jellemábrázolás utolérhetetlen példáit csodálta: életszerűséget, valóságot, igazságot. Az emberi igazság, a humánum megdicsőülése a szépségekben — ez Mozart zenéje! Ez biztosítja múlhatatlanságát — örök életét. László Zsigmond 400 ÉVE LESZ január 29-én, hogy Tinódi Sebestyén, a XVI. századbeli magyar műzene kezdeményezője, a törökellenes harcok, várvívások, bajviadalok, veszedelmek krónikása Sárvárott meghalt. Mint a régi énekmondók, Tinódi is énekelt verset írt: emberek tetteit, csaták történetét adja hírül, melyeknek a dallam ed szárnyakat. Lantos volt, krónikáit maga kísérte hangszerén és ritmusával új áramlatot visz a magyar zene formakincsébe. Tinódi a „Cronicá“-jához írt előszavában idézi I. Ferdinánd nemesi adományozó levelét, mely azt tanúsítja, hogy hadakat, viadalokat „ritmus szerént magyar nyelven énekbe szép nótárval énekleni tudja szerzeni“. Sárvárott ünnepi hetet rendeznek Tinódira való emlékezésül és előadások keretében ismertetik a históriás énekirodalom e kiválóságának kultúrtörténetünkben betöltött jelentőségét. (v.) MEGILLETŐDÖTT ÖRÖMMEL olvassuk mindig a szomszédos népi demokratikus országok magyar nyelvű irodalmi alkotásait, amelyek beszédesen hirdetik a szocialista nemzetiségi politika győzelmét Kormányzatunk hasonlóképpen különböző iskolatípusok létesítésével, folyóiratok biztosításával támogatja nemzetiségeink művelődését. Számos nemzetiségiultúrcsoport bizonyítja, hogy nemcsak megbecsüljük, de elő is segítjük haladó tartalmú, népi kultúrértékeik fejlődését. Kívánatos lenne, ha a hazai nemzetiségek körében önálló irodalmi élet is kialakulna. Vajon a nemzetiségi szövetségek megtették-e mindazt, ami ennek érdekében szükséges? Valaha — természetesen más adottságok következtében — Pest, Szentendre, Aszód, stb. a nemzetiségi kultúrának is egy-egy gócpontja volt. Szeretnénk ismét hazai szlovák, német, délszláv és román költők, írók műveivel találkozni. (v. b.) VÖRÖSMARTY: A FÁTYOL TITKAI vígjátékát tűzte műsorára a Madách Gimnázium színjátszó csoportja az Egressy Színpadon. A vígjáték Vörösmarty egyik kevésbé ismert műve, s a költő életében is csak ritkán játszották. 1930 körül felújította a Nemzeti Színház, Hevesi Sándor átdolgozásában. A Madách Gimnázium felújításában felhasználták ezt az átdolgozást, de keveset változtattak az eredeti szövegen. A kultúrgárdának négyéves színjátszó múltja van: a Bánk bán, az Ember tragédiája és az Antigone után hozták most színre A fátyol titkait. Kezdeményezésükért dicséret illeti őket. Reméljük, hogy más kultúrcsoportjainnk is felfigyelnek erre az alig ismert, de kedves és szórakoztató Vörösmarty-darabra. (m) FARSANGI MŰSOROS KLUBESTET rendezett szombaton az MSZT I. kerületi szervezetének pedagógus, képzőművész és zenei szakosztálya. A műsor előadói és hallgatóságának zöme a kerület pedagógusai voltak. A képzőművészetet Kaján Tibor, Szűr- Szabó József és Gerő Sándor rajzés karikatúra-kiállítása képviselte, a zenei szakosztályról egy-egy tánc-, ének- és zongoraprodukció adott hírt. Örömmel regisztrálják, hogy az MSZT I. kerületi szervezetéhez is több kitűnő zeneművész tartozik. Egyetlen kifogásunk, hogy a pedagógusok az orosz menyecsketáncon és Prokofjev egy röpke Prelüdjén kívül más orosz vagy szovjet művet nem iktatták terjedelmes műsorukba. (vi) „DICSŐSÉG DAVID D’ANGERS szobrászművésznek“ — hirdeti nagy betűkkel a franciák haladó szellemű irodalmi és művészeti lapja, a Lettres Francaises. Ismerteti a száz éve meghalt kitűnő művész, nagy gondolkodó, híres pedagógus, harcos republikánus és aktív forradalmár nehéz és küzdelmes útját, aki felszabadította a francia szobrászművészetet a modoros kötöttségek alól, példát adott az őszinte, bátor, természethű alkotásra és arra, hogy az igazi művésznek szoros kapcsolatot kell találnia korával, a korszak eszméivel és szellemi zászlóvivőivel David d’Angers 1830-ban a barikádokon harcolt, 1848-ban Párizsban kerületének polgármesterévé választották. III. Napóleon uralomra jutása után menekülni volt kénytelen s 1856 januárjában halt meg, mikor nagybetegen visszatérhetett hazájába. M. A. A. Túl egyszerű a szó, hogy vendégszereplés, hiszen a barátság diadalútja volt, a magyar operettművészet sikerének felejthetetlen hónapja. Nem újságírói fogás, ha megpróbálom előre elmondani, min is gondolkodunk majd egész úton hazafelé. Az emlékek teszik majd emelkedetté a beszélgetéseket, melyeknek fő motívuma az ember, a szovjet ember csodálatos szeretete más népek iránt, nyíltsága és utánozhatatlan kedvessége. Hogy én mire terelem majd a szót, azt máris elbeszélem. Csütörtökön este történt Leningrádban. A Csárdáskirálynő előadásának szünetében egy komoly arcú, tekintélyes, magas férfi kereste fel az előadás vezető szereplőit. — Cserkaszov vagyok — mondotta és gratulált a magyar vendégeknek. Cserkaszov a következő szünetben is elbeszélgetett a művészekkel. Elismerése nemcsak azért értékes, mert ő a Szovjetunió népművésze, mert nálunk is népszerű, kedvelt művész, hanem, mert a magyar vendégek látták őt játszani a Puskin Színház Nagy uralkodó című darabjában. Cserkaszov olyan művészi erővel alakította Rettegett Iván szerepét, hogy az előadás végén percekig nem tudtuk elhagyni a nézőteret, annyira lelkesen tapsoltunk. A kiváló művész a következőket mondotta a magyarok vendégjátékáról: — Nem sokáig szerepeltek Leningrádban, de ez alatt az idő alatt a leningrádiak megkedvelték csillogó, életvidám művészetüket. A Csárdáskirálynő előadását nagy találékonysággal és ízléssel rendezte a fiatal Szinetár Miklós. Az előadás és a hangversenyek nagy örömet szereztek a leningrádiaknak. Számomra is lenyűgöző Honthy Hanna hervadhatatlan fiatalsága és szikrázó tehetségének ereje. Honthy Hanna a magyar színművészet nagyszerű alakja, aki forrón szereti művészetét és ezt népének szenteli. El vagyok ragadtatva Feleki Kamill finom, okos és keresetlen játékától, Rátonyi Róbert ragyogó, sokoldalú, varázslatosan vidám tehetségétől, Németh Marika és Gyenes Magda elbűvölő szereplésétől, Ferencz László komikusi adottságától Búcsúzásul őszinte szívből kívánom, hogy még sokszor találkozhassunk és tovább erősödjék népeink barátsága. Remélem, hogy magam is rövidesen Magyarországra látogatok. ... A másik emlékezetes találkozás a múlt héten, kedden este zajlott le. Szereplői: Leningrad művésztár Kedden este tartotta búcsúelőadását Moszkvában, a Sztanyiszlavszkij— Nyemirovics-Dancsenko színházban a Fővárosi Operettszínház társulata. A Csárdáskirálynőt mutatta be. Egy-két perccel az előadás megkezdése előtt az egyik páholyban megjelentek N. Sz. Hruscsov, L. M. Kaganovics, A. I. Mikojan, K. J Vorosilov, N. V. Szaburov, és M. A. Szuszlov elvtársak. A nézőtéren foglalt helyet N. Mihajlov, a Szovjetunió kulturális figyelnek minisztere, Milnnich Ferenc, a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövete, továbbá a társadalmi és kulturális élet kiváló Ságai, gyárak, Üzemek képviselői,sadalma és a magyar operett-társulat. Az összoroszországi Színművészeti Társaság csillogó, fehér termeiben éjfélkor kezdődött a műsor, amelynek első felében a szovjet művészek, második részében a magyarok szerepeltek. Az éjféli találkozó érdekessége azonban előbb kezdődött. A leningrádi művészek pattogó ritmusú, vidám zenekari indulóval fogadták magyar barátaikat, sorfalat álltak a lépcsőn és tapsaik közepette vonultak a magyarok a fényes kultúrterembe. Útközben tarkaruhás, vidám kedvű bohócok mókáin derülhettek. A műsor első részét Vlagyimir Poljakov szatirikus író konferálta, mégpedig — magyar nyelven! Olvasta a szöveget és az orosz közönség számára magyar tolmács fordította. Nem volt könnyű dolga. Poljakov — ha magyarul rosszul ejtette is ki a szavakat —, de úgy kicifrázta közmondásokkal a szövegét, hogy majdnem beletört a tolmács nyelve. Ilyen mondatokkal fűszerezte mondókáját: — Én annyit értek a magyar nyelvhez, mint a hajdú a harangöntéshez! Nem könnyű ezt lefordítani! De Poljakov segített a tolmácsnak. Nem egyszer ő maga tolmácsolta saját magát. Poljakov egyébként igen szerény volt: kérte a magyar közönséget, ne árulja el a leningrádiaknak, milyen tökéletlenül beszél magyarul. De ki nézte ezt? A meglepetés olyan volt, hogy magyar nyelvű konferanszötlete bearanyozta az egész találkozót. A műsorban egyébként fellépett Szergejev, a nálunk is járt és ismert, kiváló táncművész. De ezúttal nem táncolt, hanem a leningrádi művészek nevében üdvözölte, költői erejű szónoklatban, a vendégeket. Szavaiból ezeket jegyeztem fel: — Nemcsak a magyar vendégek remek művészetét láttuk, nemcsak nagy mesterségbeli tudásukat tapasztalhattuk, hanem érezhettük barátaink őszinte, igaz szeretetét is. A kölcsönös szeretet gyönyörű, művészi kifejezése volt az éjféli műsor. A Kirov Operaház táncosai, énekesei léptek fel, köztük Valentyina Makszimova, a kitűnő koloratúrénekesnő és Nyina Petrova fiatal táncosnő. Nagyon emlékezetes sikerrel szerepelt Jevgenyij Gyemenyin, a bábjátszás mestere. Egymaga három bábuval olyan tánctriót produkált, mintha hárman irányították volna a figurákat. Táncosok, akrobaták, a leningrádi Operettszínház művészei tették még derűssé a műsort. ...De szép is volt ez az utazás! Már robog a pompás gyorsvonat a behavazott orosz tájakon, peregnek az emlékezés jóízű szavai. Lesznek köztünk, akik felidézik majd, hogyan döcögött hajdan a színészek ekhós szekere a sívár, téli, magvas tájakon. Petőfi akkor azt énekelte: „Legyünk büszkék rá, hogy színészek vagyunk.“ Legyünk büszkék az Operettszínház művészeire, sikerükre, különösen arra, hogy a legjobb ízlésű közönségtől és a legnagyobb baráttól kaptak elismerést. Kóródi József — Munkatársunk telefonjelentése Moszkvából — A Fővárosi Operettszínház művészei az Auróra cirkálón (A felvételt a Vecsernyij Leningrád című újság szerkesztősége küldte az Új Világ olvasóinak) Leonov színműve a szegedi Nemzeti Színházban Jó dráma, jó előadás — egy mondatban így kellene jellemezni Leonyid Leonov művét s a szegediek előadását. Mégis, anélkül, hogy nagy szavakat használnánk, szeretnénk érzékeltetni, miért jó a darab és az előadás. Cselekménye 1941 telén játszódik egy szovjet kisvárosban, a fasiszta betörést megelőző órák, majd a megszállás napjainak feszült légkörében. A rendkívüli helyzetben, amikor az acél elválik a salaktól, tűz a víztől, egy nem mindennapi történés szövődik drámává. Közvetlenül a megszállás előtt hazatér a szülői házba a három évi börtönre ítélt Fjodor Talanov. Letöltötte a büntetést, és meghasonlottságában a társadalommal, az emberekkel, önmagával, nem találja a helyét. Cinikus emberré vált, semmi sem szent előtte, ridegen elutasítja a szülői gyengédséget, gúnyolja apja, a köztiszteletiben álló orvos és húga, a tanítónő hazaszeretetét, gúnyolja a szovjet emberek helytállását a nehéz időkben. És az ő sorsa áll a darab középpontjában: melyik oldalra áll? Mi lesz belőle?... Az író lépésről lépésre vezeti át a háború tisztítótüzén. A megszállók embertelen aljassága lefejti Fjodor szeméről a hályogot, lelkéből kiolvasztja a közönyt, s családjának, barátainak a szenvedése, önfeláldozó harcuk már-már megdobogtatja a szívét. Már ő maga is cselekedni akar, de körülveszi a bizalmatlanság légköre, s hiába kér feladatot a partizánok vezetőjétől, Andrej Kolesznyikovtól. A lelki válságban megtisztult fiatalember végül is az igazi hazafiak bátorságával áll szemben hóhéraival, tudatosan vállalja a mártírhalált, hogy élete árán megmentse a hazának Andrej Kolesznyikovot, a partizánok vezetőjét. A nézőt mindvégig fogvatartja a nagyszerű írói jellemábrázolási, s a drámai cselekmény. Leonov művészetének legfőbb sajátossága — s ebben van a Tisztítótűz eszmei ereje — az, hogy a rendkívüli helyzetben s egy bonyolult, ellentétes vonásokból szőtt jellem sorsán, környezetén keresztül a szovjet társadalom, a szovjet emberek legsajátabb vonásait mutatja meg. S az előadás, Dobai Vilmos rendező munkájának erénye, hogy az írói mondanivalót az író szándéka szerint hangsúlyozni tudta, művészi eszközökkel: a cselekményben, a különböző jellemek összeütközésében és fejlődésében. Fjodor nehéz szerepét, ezt az — úgy lehet —, egyik legnehezebb szerepét a szovjet drámairodalomnak is, Káló Flórián játssza. A fiatal színész érti Fjodor jellemét, átérzi sorsát, s alakításaezért alapjában jó, de még nem eléggé árnyalt, játéka nem eléggé sokszínű az érzések széles skáláján. Olykor nem tud egyszerre cinikus és eszmélő, tennivágyó és közömbös lenni, csak vagy az egyik, vagy a másik. S mert maga is keresi — s jó úton keresi — a bonyolult jellem megformálásának eszközeit, ezek az eszközök egyszer-egyszer külsőségeseknek tűnnek. Alakítása legjobb a kihallgatási jelenetben és megrendítőek a börtönben a húgához intézett egyszerű búcsúszavai: „Mondd meg anyánknak, hogy én akkor este nem voltam részeg...” Barsy Béla az apa, Lontay Margit az édesanya és Kovács János Andrej Kolesznyikov szerepében jó színészi alakítást nyújt, de a szerep adta lehetőségeket — főként Barsy Béla — nem aknázzák ki teljesen, szerepüket nem építették ki a szövegen túl, a szöveg fölé. Emlékezetes Barsy Béla és Lontay Margit játéka, amikor maguk is azt állítják Fjodorról az SS-tiszt előtt, hogy ő a partizánok vezetője, mert Fjodor ezzel, a hősi halál vállalásával, akarja megmenteni Andrej Kolesznyikovot. Külön méltatást érdemelne Miklós Klára alakítása, aki Gyemigyevna dajka szerepét játssza egyszerűen, minden sallang nélkül. Thurzó Margit tisztalelkű, gyermeteg Anyiszkája olyan, mintha valójában egy fiatal szovjet lány állna előttünk; Papp Teri is sok érzéssel formálja meg Fjodor húga, a tanítónő alakját. Nagyszerű Miklósy György játéka a városba visszatérő volt kereskedő szerepében, aki polgármester a fasiszták mellett. Merész és gyáva, zsarnok és hízelgő tud lenni egyszerre, magabiztos, miközben belül reszket a félelemtől, a gondolatra, hogy visszatérnek a szovjet csapatok. Kiváló partnere Csapó János egy áruló hivatalsegéd, és Kátay Endre, egy Gestapo tiszt szerepében. Feltűnő igényességgel teremtette meg Sándor Sándor díszletterve a színpadon a cselekmény hiteles légkörét. Somogyi Nóra A Tisztítótűz szegedi előadásának egyik drámai jelenete. Balról jobbra: Kaid Flórián (Fjodor Talanov), Thurzó Margit (Anyitzka) és Miklós Klára (Gyemigyevna) (Várkonyi László felvétele)