Uj Világ, 1956. október (9. évfolyam, 27-42. szám)

1956-09-20 / 38. szám

KÍSÉRLET FOLYIK a Duna Ci­pőgyárban., az RM Csőgyárban, a Bu­dapesti Csokoládégyárban, az Albert­falvai Vegyigyárban, a Hazai Fésűs­­fonó- és Szövőgyárban, és lehetne még sorolni a kísérletező gyárak ne­vét, elég sokáig. De nem valami új technológia bevezetéséről, új gyártási eljárás kipróbálásáról van szó ezek­ben, hanem hogy megtalálják a vállalati önállóság fokozásának, a ve­zetésnek és a tervezésnek legjobb, és legegyszerűbb módját. A XX. kongresszus hatására az iparfejlesz­tés során végre nemcsak a műszaki kérdések megoldását keressük, ha­nem komplex módon a műszaki­gazdasági problémák megoldásán is dolgozunk, s üzemeink nem a min­den eszközzel való gyártásra, hanem a gazdaságos gyártásra törekszenek. A gyárak szabadulni igyekszenek a fölösleges adminisztrációtól és a ter­vezésnek olyan formáját keresik, amelyiknél az üzemi lehetőségek főbb számbavételével és kihasználá­sával többet adhatnak — és főleg ol­csóbban, vagy jobb minőségben — a népgazdaságnak, mint eddig. Ezek a kísérletek még abban is el­térnek az eddigi szabványos eljárás­tól, hogy az egyes üzemek nem az egész népgazdaságban, minden egyes gyárban és vállalatnál alkalmazható csodaszert igyekeznek találni, hanem olyan módszert, amely elsősorban az adott gyárban, vagy legfeljebb az adott iparágban használható. Tehát arról van most szó­, hogy olyan ve­zetési módszer alakuljon ki, amely elsősorban az üzemi és iparági sa­játosságokkal számol. AZ EGYES ÜZEMEK az önálló­ság fokozására és a gyár teljesítésé­nek mérésére különböző javaslatokat tettek. Az RM Csőgyár például lehe­tőséget látna exportja fokozására és a csőimport csökkentésére, kéri azon­ban, hogy a megtakarított deviza egy részét bocsássák a gyár rendel­kezésére olyan gépek vásárlása cél­jából, amelyek segítségével a gyárat korszerűsíthetnék, a profilt szélesít­hetnék. Érdekes a gyár prémium­­javaslata is: azt kívánják, hogy a gyár prémium­alapját a szükségletek kellő, mennyiségben, minőségben és megfelelő határidőre történő teljesí­tése szerint adják. Ennek érdekében a szállítási szerződések megfelelő tel­jesítéséért befolyó összegekből a Ma­gyar Nemzeti Bank egy meghatáro­zott százalékot visszatartana és ez alkotná a gyár prémium-alapját. Pré­mium csak ebből az alapból lenne fizethető, s így a vállalat minden dolgozója érdekeltté válna a prémi­um-alap növelésében. Ez segítené a minőség megjavítását is, hiszen ter­mészetes,­­hogy jobb minőségű áruért nagyobb összeg folyna be a prémium­számlára. Csökkentené a csőelosztás bürokráciáját is azzal, hogy közvet­len kapcsolatba lépne a megrendelők­kel, kikapcsolva a fölösleges, közbe­iktatott szerveket. Az Élelmiszeripari Minisztérium­hoz tartozó három kijelölt vállalat — a Budapesti Csokoládégyár, a Du­nakeszi Konzervgyár és az Albert­falvai Vegyigyár — olyan módszerrel kísérletezik, amelyben a mutatók között nem szerepel a béralap és a termelékenységi mutató. Ez lehetővé teszi számukra, hogy a bér- és anyag­­költségek leggazdaságosabb változa­tát alkalmazhassák. Jelentősen növe­kedett a vállalatok igazgatóinak a hatásköre a dolgozók anyagi ösztön­zésében. Az igazgató, a főmérnök és a főkönyvelő prémiumának kivételé­vel valamennyi prémiumfeltételt az igazgató határozza meg. A prémium összege egyébként azonos azzal az összeggel, amely a korábbi prémium­­szabályzat szerint a vállalatot meg­illeti. A gyapjúipari vállalatoknál olyan új tervezési módszert vezettek be, amelyben az igazgatóság a tervet csak mennyiségben, globálisan hagy­ja jóvá, a termelési értéket pedig egy mutatószám fejezi ki: a folyóáras nettó termelési érték. A létszámot sem hagyják jóvá, s csak az alkalma­zottak abszolút béralapját határozzák meg. Ez annyit jelent, hogy az igaz­gatónak jogában áll kisebb létszámot tartani magasabb illetménnyel, ha ezt a termelés érdekében jónak tart­ja, csak a megállapított bérkategória felső határát kell figyelembe vennie. NEHÉZ LENNE, PERSZE, felso­rolni a különböző vállalatoknál foly­tatott kísérletek változatait és lehető­ségeit. De egészen bizonyos, hogy a felsorolt kísérletek nyomán csak­hamar kialakul a szocialista iparve­zetés nálunk legeredményesebb mód­szere. Aba Iván A jó, öreg dunai malmok felett akkor kondult meg először a vész­harang, amikor a paksi Dunapar­­ton, közvetlenül a víz mellett fel­magasodott az első gőzmalom és ár­nyékát rávetette a Haasok, a Schön­­weitzek, Wiedemannok bánatosan nyikorgó faalkotmányaira. Forgott még egy ideig a lapát, haj­totta a halkan duruzsoló két hatal­mas malomkövet a csendes éjszaká­ban, hanem rémületükben mintha közelebb húzódtak volna egymáshoz a malmok, és bizony, sokáig nem hagyták magukat. Meglapultak a víz színén, fogaskerekük tán össze­­csikordult elkeseredésükben és a vas­macskák is görcsösen kapaszkodtak a fenékbe, a csuklónál vastagabb láncok pattanásig feszültek, a „völgy­­hajó” meg kínosan reszketett az erőlködéstől a „töröndő” nyomása alatt. „Aki soka’ köhög, soká­ él” — tartja a közmondás, és ez pontosan illett a vízimolnárok egykor híres­­nevezetes céhére is. Az új idők gyor­sabb tempója rengette alattuk a vi­zet, ám a haldokló mesterség utolsó képviselői még szorgalmasan „védliz­­tek” a peremig terhelt, széleseblü molnárladik farában és hordták­vitték a gabonát, lisztet. Kint a par­ton ki­sőszárú gatyában, ki hússzőrű subában várta, mikor kerül sor az ő lisztjére. Mert bizony, majd min­denki ragaszkodott hozzá, hogy ott legyen a „felöntésnél!’, amikor a saját gabonáját őrlik. Lassan ment a munka nagyon, de megérte a várakozást, mert a duna­­menti háziasszonyok szerint ott, a vizen­­készült a világ legjobb lisztje, így tudja ezt Schőnweitz Miklós néni, meg a többiek is, mind. — Úgy nyúlt ez, kérem, ha rétest csináltunk, mint a kódusnóta — bi­zonygatják. — Olyan tésztája lett, mint a pehely. Csak a tölteléknek volt súlya, a többit akár el is lehe­tett fújni. A kenyér, kalács meg foszlós... — Azért a gőzmalom lisztje se kutya — vetjük ellen, de csak két­kedő hümmögés a válasz. Hiába, elmúlt az idő a dunai mal­mok felett. Először — hosszú évek­kel ezelőtt — elparancsolták őket a gyorsjárású, erőssodrű vizekről, a hajózás érdekében. Aztán egy új ren­delet már megtiltotta, hogy új mal­mok épüljenek. — Eltakarodtunk az útból — ke­sergett egy paksi molnár — és macs­kát vetettünk másutt. Persze, a víz gyengébb volt, távolabb kerültünk az őröltetőktől — Útjában voltak a hajóknak — toldja a szót Hátér kapitány. — Ke­rülgetni kellett őket, meg mindunta­lan lelassítani mellettük, mert már a hajó hullámai is veszélyeztették egyik-másik rozogábbat... Így aztán egyre pusztultak, sorva­­doztak, kereskedtek, s ma az a hely­zet, hogy a magyar dunaszakaszon — egyetlen dunai malom áll! Kalocsa közelében. Az se lisztet, hanem paprikát őröl... Húsz évvel ezelőtt még így írtam róluk: „Sokáig elnyikorog egy ilyen faalkotmány, régi mesterek, híres mesterek fabrikálták össze, szinte színig fából a legtöbbjét. De örökké mégse tarthat semmi, és nincs mesz­­sze az idő, amikor a kedves kis dunai malmokból múzeális tárgy lesz, cédu­lával az oldalán, írás a cédulán az utódok okulására: „AZ UTOLSÓ DUNAI MALOM.” És íme, ez az idő elérkezett... Kussinszky Endre n­i világ 1956 szeptember 26 VI. Sok ága­ boga van a lakáskérdés­nek, nem is igen fért el egy riport­­sorozatban. Summázzuk mégis a ta­nulságokat és adjunk választ egy­némely olyan kérdésre, amelyet az olvasók vetettek fel. Az utóbbival kezdem. A „cső“ körül . A felszabadulást követő évek­ben arról beszéltünk, hogy az élet­színvonal emelkedésének velejárója a kétszobás, összkomfortos lakás. Aztán a múlt évben megkezdtük az egyszobás, „csé“ lakások építését. Hogyan egyeztethető ez össze? — kérdezték többen. A „csé“ lakások építését az tette szükségessé, hogy az 1954. évi lakás­­összeírás 15.500 szükséglakást mutat ki, 41.500 lakóval, a társbérletek számát pedig csupán Budapesten 73.000-ben jelöli meg. Az első öt­éves terv idején épült — zömmel kétszoba-összkomfortos — 103.000 lakás kevesebb volt a szükségesnél. S bár a második ötéves tervben a lakásberuházási összeg népgazdasá­gunk beruházási volumenének 11,5 százaléka (az első ötéves terv összes beruházásának 5,9 százalékával szemben), mégsem oldja meg gyöke­resen a lakáskérdést. Kétségtelen vi­szont, hogy az, aki jelenleg barlang­­lakásban, üzlethelyiségben, albérlet­ben vagy akár társbérletben is la­kik, ha „cső“ lakáshoz jut, sokkal jobbl körülmények közé kerül. Per­sze, nem ártott volna előre megvitatni az állami beruházás­sal épülő lakások típusterveit, vagy legalább megkérdezni a már beköltöző lakók véleményét. A Lakóépülettervező Vállalatnál volt ugyan közvéleménykutatás a beköl­tözés után, de ez még korántsem általános a tervezőintézeteknél, így aztán sok a kifogás a lakások be­osztása és a helyiségek méretei el­len. Számos „cső“ lakáshoz nincs például előszoba, holott a lakók a konyha nagyságának terhére is szíve­sen vennék. Túlságosan szűkre sza­bott a mosdófülke, pedig ha fél­­méterrel szélesebb lenne, ülőkád is elférne benne. Megjegyzések az elosztásról Rengetegen vannak Budapesten, akik évek óta lakásigénylésekkel ostromolják a kerületi tanácsokat — eredménytelenül. Mert hiába jutot­tak nagy nehezen egy-egy címhez, a lakást valamilyen okból más kapta. Joggal vetődött fel ezekben az em­berekben a kérdés: „Vajon akiknek az utóbbi években a tanács utalt ki lakást, azok valamennyien rosszabb körülmények között éltek, mint én?“ Ezért örvendetes, hogy a közel­jövőben megjelenő minisztertanácsi rendelet megszünteti a cím szerinti igény­lést és a tanácsokra bízza az elosztást azzal, hogy rászorult­sági sorrendben utalják ki a kerület lakóinak. De vajon való­ban a rászorultsági sorrend fog-e érvényesülni? — teszik fel a kér­dést az érdekeltek (sőt, a nem érde­keltek is). Ez a bizalmatlanság jó­részt szubjektivitáson alapul, mert ha harminc igénylő közül egy meg­kapta a lakást, a többi huszonkilenc a lakáshivatalt szidta, de azért vol­tak és vannak olyan jelenségek, amelyek tényleg tápot adnak a bi­zalmatlanságnak. Például az a bizo­nyos „három koppantás“ a Fővárosi Tanács lakásügyi osztályának ajta­ján, amiről írtam ebben a riport­­sorozatban, hogy megnyílik tőle az ajtó — egyeseknek. (A Fővárosi Ta­nács máig sem reagált rá.) A cím sze­rinti igénylés megszűnése önmagá­ban még nem zárja ki a ,,jó össze­köttetést“ és — mondjuk ki nyíl­tan: — a korrupciót. Mert ez is akad. Ez utóbbi az úgynevezett „ké­nyes kérdések“ közé tartozik, mert perrend szerinti tények és bizonyít­­hatóság nélkül nem lehet orvoslást találni ellene. De elejét venné a bizalmatlanság­nak, ha — a tanácsoknál és a válla­latoknál egyaránt — a lakáselosztó bizottságokba az igénylők közül is bevonnának néhányat. Aki rossz lakáskörülmények között él és részt vesz ilyen bizottságban, az ha — mondjuk — két gyerekkel üzlethelyiségben lakik, akkor sem illethetné az igazságtalanság vádjá­val a bizottságot, amely az ő vele­ Kökönyös, a komlói új lakótelep­ ménye alapján is a négy gyerekes, barlanglakásban élő családnak jut­tatott lakást, mások előtt. Amíg az irodából lakás lesz „A Krúdy utca 10. szám alatti és a Makarenko utcai sarokházban éve­kig ipari tanulók voltak elhelyezve. Elköltöztek, de nem tudni, mi ok­ból, több mint egy éve üresen állt az épület. A »gazdátlan­«, kétemele­tes sarokházba most a VIII. kerületi Vendéglátóipari Vállalat költözött... A Krúdy utca több lakosának fel­háborodását közvetítem a miniszter­­helyettes elvtárshoz és kérem, vizs­gáltassa ki az ügyet és lehetőleg változtassa meg a döntést..." — írta a többi között Beer Margit augusztus 22-én, a Közérdekű Beje­lentések Hivatalának. De van a dolognak egy másik része is, amit az Egyesült Izzó mun­kásellátási osztályától Cinege Miklós is felvet szerkesztőségünkhöz írott levelében: „Sok szervhez kell for­dulni, míg a végleges engedélyt az átalakításra megkapjuk, s azután kell építési kapacitást találni, ami igen nehéz, s többször előfordul, hogy hónapokig nem kezdődhet meg az építés, mert nincs kapacitása egyetlen vállalatnak sem.“ Ez így igaz. Megerősítette ezt a Közel tíznél Lipner osztályvezető is: — Sok víz lefolyik addig a Dunán, amíg egy felszabadított irodából la­kás lesz. Már maga a tervezés is hónapokig tart. Aztán nem lehet ki­vitelezőt szerezni. A megoldás módja egy építési szövetkezet létrehozása lenne, amely a tervezéstől a kivitelezé­sig rövid idő alatt lebonyolítaná az építk­ezést. „Évek óta harcolunk, hogy szüntessék meg a börzét. Riportsorozatunk negyedik részé­nek megjelenése után Székely László, a FIK igazgatója felhívta telefonon a szerkesztőséget. — Végtelenül örülök — mondotta —, hogy foglalkoztak végre a Bajcsy Zsilinszky út sarkán levő lakás­börzével. Évek óta harcolunk azért, hogy szüntessék meg, de sajnos, eredménytelenül A József körúti kirendeltségünket ezért szüntettük meg. Hiába fordultunk ugyanis az illetékesekhez, semmi sem történt, s végülis úgy gondoltuk, ha áthe­lyezzük onnan az irodát, automati­kusan megszűnik a börze. Olvastam egy 1954 június 7-én kelt levelet, amely a VIII. kerületi rend­őrkapitányságnál tett panaszt, a bör­ze ellen. Egy héttel később az Álla­mi Ellenőrzés Minisztériumának és a Város- és Községgazdálkodási Mi­nisztériumnak küldött a FIK igaz­gatója levelet a börze ügyében. Vá­ (Novotta Ferenc felvétele) laszt nem kaptak rá. Jogosan írja szerkesztőségünknek Andrási And­rás, a Láng Gépgyár dolgozója: „A lakásspekuláció terjed, vannak, akik teljesen erre a vonalra függetlenítik magukat, ebből élnek.“ A borravaló Nemrégiben Szíjártó Lajos építés­ügyi miniszter tájékoztatóján kérdé­sünkre részletes felvilágosítást adott arról, hogy a családiház-építők az idén a többi között 400 millió darab téglát, 128.000 tonna cementet, 660.000 négyzetméter mozaiklapot, 106 millió darab tetőcserepet kap­nak, és így tovább. A Belkereskedel­mi Minisztérium ezeket a TÜZÉP- telepek útján értékesíti. Nagy anyag­­mennyiség ez, s a családiház-építők mégis nehezen jutnak hozzá. Ebben valószínűleg az is közre­játszik, hogy nagy divat a „borra­­való“-rendszer az építkezés külön­böző fázisainál. Szinte kialakult árak vannak. Megkérdeztük erről az Állami Ellenőrzés miniszterét, de ő nem tud róla, mert hozzájuk nem érkeznek ilyen bejelentések. Miért nem? Talán azért, mert a becsületes kisemberek maguk is belesodródnak a borravalózás­ba, csakhogy a házuk mielőbb felépüljön? Jó lenne egy olyan tanácsadó füzet, amely ismerteti, hogyan lehet minél­­olcsóbban családi­házat építeni és hogyan lehet az építkezési munkafolyamatokat egyszerűbbé tenni. Az Országos Takarékpénztárnak van ugyan egy tájékoztatója arról, hogy milyen anyagok szükségesek, de amint az érdekeltek mondják, ez nem elég reális a családiház-építők zsebéhez. ★ íme, a lakáshelyzet néhány prob­lémája, ami erősen foglalkoztatja a közvéleményt és nagyrészt meg­oldásra vár. Maga a lakásépítés kér­dése korántsem egyszerű, hiszen na­gyon sok anyagot, és a jelenlegi módszerekkel­­ rendkívül sok mun­kát igényel. Ahhoz, hogy az eddigi­nél jóval több laká­s épüljön, át kell térni az előregyártott nagy falelemek használatára. Ehhez azonban jelentős beruházások szükségesek. A második ötéves terv idején felépülnek majd hazánkban az első panelgyárak, amelyek a har­madik ötéves terv lakásépítésének ütemét lényegesen meggyorsítják. Befejezésül, úgy gondolom, érde­mes megjegyezni néhány biztató számot: az első ötéves terv éveiben átlag 20.600 lakás épült, 1955-ben 30.000. A második ötéves terv során pedig átlag 40.000 lakást építünk fel évenként. Pethő Erzsi I» «»■« ' ' T ..»* AZ EGYETEMES ESZPERANTÓ SZÖVETSÉG ti. világkongresszusán nagy­fí*«]u^kunno az eszperantó nyelvre szktawixUt JMtth­­­én­müinkkel és a színes, részben a moszkvai Stúdióban készült úttörő­ filmünket. A finn, francia, kínai is olasz bardtairOT rögtön ma­gukkal akarták vinni filmjeinket. Ezzel'1 tanácskozással is hozzájárultunk egy téglá­­val a népek közötti barátság épületéhez. — Bal­kinyi Pál, az Országos Eszperantó Tanács elnök­helyettese, Ä &ASffwC« £***? fi Wvare Q. fPfkeket ín››*zet Stéggé * ;, jjigf-ii WV»untamm u >,. eRfí0 (i J , gaspar István kislangi egyéni gazda a »érbogárdi Járási tanács Jogtalanul át­­íríi.f* Aár*m­a?- A méhes leltárija« az ed^-pi^uitez-hez m w• to m­­­u mé^'lSO ^vU- 'jl damals a ú*S* ' ! SJÄS&« j '"SS- !Í 11 sgru * •rí- 1 » ff fes W®' 1 1 *ét£ S<; «^zt sémijén*. I vaX?dy Ktlá I !!\ ^7 W ! ' l^Vsíg^otít‘tíkna/av^oUaÍ V$o ! T6t. Leono^^fA?TSZ<U>aa * ?v ^unkfe%°*°m2a ) „ .. vá‘aszoii H*vatal- Ázó?**’ türelm­,ktU' » 1 bot *rí! a­­rílífífíií Líl Hatiííllíiíiíií SEJ«

Next