Új Világ, 1973. január-december (2. évfolyam, 19-21, 4-52. szám)
1973-10-19 / 41. szám
p Já*., 1 fókusz________ Szabadság és igazság Népünk Mátyás király halála óta gyászolja az igazságot, a szabadságot meg a Nagyságos Fejedelem elbújdosása óta siratja. Rövid ideig reménykedett, amikor Kossuth zászlót bontott, de csakhamar megtanulta, hogy kis népre könynyen láncot raknak. Ez a tragikus kísérlet és még tragikusabb tanulság ismétlődni látszik a magyar történelemben. Különös szeszélye a sorsnak, hogy évszázadok óta egyiknek fényében megvillantja a másikat. De csak annyi az egész, mint a felhők között kisülő villamos erő, amely szempillantásra bevilágítja a földet és az eget, hogy utána megint sötétség borítson be mindent. Akinek ereje elvész a hatalmasok mérkőzésében, vajon miért nem méltó, hogy földjén az igazság uralkodjék és a szabadság levegője töltsön be minden zeget és zugot? Miért marad ez a kettő örök vágy és a felnőttek imájába foglalt forró óhaj ? Amint a langyos tavaszi eső és a karikába fröccsent cseppek egy évszázadon át minden esztendőben Petőfi esküvel fogadott elszántságát és Kossuth Lajos kalapját juttatták a nemzet eszébe, úgy borzong meg minden magyar háza az első hűvös őszi fuvallatra ötvenhat óta. A hangulat a levegőben van és az idegek hozzárezzennek. Kis maroknyi szabadság . . . hová lettél? Hát igazság, hogy oda kellett adjuk megint,, puszta létünkért, valamivel nagyobb szelet kenyérért? Tizenhét éve sem szabadságról, sem igazságról nem illik beszélni. Úgy van jól, ahogy van és örüljünk neki, hogy egyáltalán vagyunk. De vajon igazi öröm-e ez? A zabla gyeplőlazítás után is csörred a fogon, örökös harcunk a szabadságért meg kellett, hogy tanítson néhány alapigazságra. Soroljuk? Minden körülmények között meg kell találnunk a helyünket. Nem a megalkuvás és a lemondás helyét, hanem a pillanatnyi erőknek és a jövendő alakulásának azt a helyét, ami a legtöbbet hozhatja nekünk harcunkban a szabadságért és az igazságért. Nem a jajveszékelés helyét, nem az átkozódásét, a széthúzásét, a hőbörgését. Hanem azt a helyet, ahol egyik kezünkben a zászlót is megtarthatjuk s a másikkal dolgozhatunk, hogy erősek legyünk, így is, úgy is. Felismerni a szél törvényét, hogy mint a hajóst, a vitorla ügyes feszítésével, még a szembeszél is odavigyen, ahova mi menni akarunk. Hogy ostobán céltalan nekirohanni a világorkánnak. Hogy mértéktartásra és türelemre is szükség van. Fegyelemre, ami lefogja az indulattól ránduló kart. Pár napja egy kis nép vívja harcát Európa egyik csücskében. Hiába is akarná valaki tagadni, ha közvetve is, ellenfele ugyanaz, mint a miénk. Lehet mellébeszélni, hivatkozni erre meg amarra. Ezek csak fityegők, amelyek elveszik a tiszta látásunkat. Mert a valóság tulajdonképpen igen egyszerű. Vajon miért tart minket ugyanaz a nagyhatalom megszállva, mint amelyik most légihídon szállít hadianyagot a kis nép ellenfeleinek? Vajon miért erősíti az amúgy is erőseket, akik az olaj árán olyan hadsereget tudnak felszerelni, olyan fegyvereket tudnak vásárolni, amilyet csak akarnak? Az igazi barátság és az önzetlen segíteniakarás energiája viszi előre az óriási szállítógépeket, amelyek harckocsikat, repülőket, légelhárító rakétákat öntenek arra a földre, ahol ismét emberi vér folyik ? A következtetés iránya adott: vajon ugyanannak a segítésinek a szelleme dolgozik itt is, mint ami a mi földünkön tart katonaságot, hogy mozdulni se merjünk? Attól tartunk, ilyesmi történik és a “baráti támogatás” mellett támaszpont kell. Kapu a levegőben, a tengeren és a szárazföldön, ami bevezet a Földközi-tengernek ebbe a térségébe, ahol meg kell semmisíteni azt, aki ellenvéleményt mer nyilvánítani. Azt a talpalatnyi területet, amelyre a mai utódok több ezer éves jogot formáltak? Ezt a kérdést nem lehet gyűlölettel és hibás nevelésből származó előítélettel felmérni. Itt mindenkinek elő kell vennie a józan eszét és a fenti dő alapján megtalálnia a maga helyét és az igazságot — ma. Mert lehet ma valami igaz, ami tegnap nem volt és holnap nem lesz. De mindig igaz lesz a kis népek egymásrautaltsága, egyes nagyok hatalomvágya és könyörtelensége. Nyugatnak ezen a darab földjén természetesen szabadság van, ami szabad véleménynyilvánítást is jelent. Tehát itt is szabad a légihidat fenntartók győzelméért szurkolni. Csakhogy ezért kár volt ekkora utat megtenni és valahol az az ideológiával is baj van. ötvenhat októberének tanulsága nem lehet mindentől elvonatkoztatott, amit olyan búra alatt gyakorolunk, amelyből a történelem, kiszivattyúzta a levegőt és ezért lassan már a saját hangunkat sem halljuk. Szabadság és igazság együtt járnak és egymást segítő hatásuk kölcsönös. / / 1973. október 19. UJ VILAG- METZGER NÁNDOR Sodródó világunk társadalma újabb tragédia küszöbéhez érkezett. A Szentföldön és környékén megint fellángolt a gyűlölet háborúja. Egyiptom és Szíria Pearl Harborszerű taktikai rajtaütéssel két arcvonalas szárazföldi, vízi és légi háborúval támadt Izraelre. A nagyobb nyomaték kedvéért a fanatikus mohamedán arabok félretették szent könyvüket, a Koránt és a Ramazánböjt derekán tüzzelvassal lecsaptak a mindenkor felkészült, de Jóm Kippur, az Engesztelődés nagyünnepén Istenével elfoglalt, gyanútlanul böjtölő zsidó nemzetre. Az arab blitztámadás Izrael Achilleszsarkát akarta megsebezni. A zsidó állam ugyanis csak egy 72 órás általános mozgósítással tudja katonai kereteit hadilétszámra kiegészíteni. Amivel szemben az egyiptom-szíriai koordinált kétfrontos blitzakció sodra már a kezdő órákban felszívta az abban a pillanatban még csak “békelétszámú” izraeli haderőt és azzal a taktikai kezdeményezés még a háború negyedik napján is az arab hadvezetés kezében maradt. Aharon Yariv izraeli tábornok TV-sajtóértekezletén kijelentette, hogy a túlerőben levő egyiptomi haderő előtt az izraeli hadvezetőség kiürítette a 102 mérföldnyi hoszszúságú Szuez-part Bar Lev első védelmi vonalbástyáinak legnagyobb részét, amelynek visszahódítása hosszantartó, véres küzdelmekbe fog kerülni. Az elvesztett szuezi bunkerektől 3-4 kilométerre keletre az izraeli haderő kiépítette az új sínai védelmi vonalat. A Jóm Kippur háború ötödik napján a prognózis az, hogy a katonai helyzet erős kifejlődésben van, változó eredményekkel. A jeruzsálemi kormány sürgeti az Egyesült Államokat a szerződésileg biztosított katonai fegyverek és felszerelések, főleg hadirepülőgépek kiszállítását azoknak a pótlásául, amelyeket Izrael a háború kezdő napjaiban elvesztett. Washingtonban 18 congressmen határozatot nyújtott be a Házban 50, vagy 80 Phantom és Skyhawk jethadigép azonnal Izraelbe való kiszállítására. A megrezzent világ automatikusan az Egyesült Nemzetek biztonsági tanácsülésére függesztette a tekintetét, annak karizmájától várva a csodatételt. Mekkora balgaság. Szegény 56-os vérhullásos Magyarország is azt tette szabadságharcos agóniájában. Talán a józanabb cseh atyafiak is, amikor az orosz lerohanással kialudt a talán szebb jövő fáklyája Prágában. Biztonság? Hány trilliószor gyalázta meg a világ ennek a fogalomnak nemes tartalmát? Biztonságáért küzd, halmoz nukleáris és konvencionális arzenálokat, vagy kilencmillió négyzetmérföldnyi horpaszába a sarlóskalapácsos impérium is. Mindaddig, amíg gépfegyveres népbiztosai ki nem tűzték minden országban a vörös zászlót. A második világháború befejezte utáni huszonöt esztendőben a Biztonsági Tanács globális értelemben veendő negatív “sikereit” az a közel másfélszáz moszkvai “nyet” egyenként paralizáló auszterlitzi győzelme aratta, amelyet a soros szovjet delegátus harsogott bele a legkritikusabb politikai és diplomáciai pillanatokban a tanácsterembe. A legújabb “nyet” demonstrációja a Yom Kippur háború harmadik napján történt, amikor Yosef Tekoah izraeli nagykövet emelkedett szólásra. Abban a pillanatban Malik szovjet delegátus felállt ülőhelyéről és “Nem vagyok hajlandó a gengszterek és nemzetközi gyilkosok képviselőjének mondanivalóját meghallgatni” szavakkal, a karzati közönség és egynéhány a bejáratnál ácsorgó, szimpatizáló diplomata hangos tapsa kíséretében kiment a tanácsteremből. Csak a naív embert lepheti meg az, hogy a Szovjetunió, az arabok kontraverzális “barátja” lóhalálában kezdte meg Egyiptom és Szíria számára légiúton 30 AN-22 jelzésű, több mint 50 tonna súlyt elbíró teherszállító repülőgépén a jófajta katonai vasárút bezuhatarozni. Moszkva, úgy látszik, a Szentföldön és környékén Vietnam mintájára egy konvencionális háborúskodást óhajt szponzorálni . . . mindenáron. A washingtoni külügyminisztérium megüzente Moszkvának, hogy amennyiben a szovjet utánpótlás komoly arányokat öltene, az egyszeriben megváltoztatná az egész helyzet arculatát. Henry Kissinger külügyminiszter szerint az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti “hetente” nem bír el egy bárhol, így a Közép-Keleten is előálló felelőtlen cselekedetek okozta megterhelést. És mialatt az izraeli haderő visszafoglalta a Golan magaslatokat a szír kezekből, lángoló sivatagok és a negyedik nagyhatalom , az Arab Olaj mögött és felett tornyosul és rajzolódik ki már jól kivehető kontúrokban a radarernyőn a nyetre és buditra, a “nem”-re és a “majd lesz”-re épített szuperhatalom. ... A turbulens arab világtól keletre áll a Perzsa-öböl békés, biztonságos “gibraltársziklája” Irán. Régi nevén Perzsia. Ez a monarchia egyensúlyozza Nyugat-Ázsia felől a közép-keleti olajgazdaság, az arabok egymás közti viszálykodása és a szovjet diplomáciai és politikai manőverezés okozta hullámveréseket. Irán izlám, de nem arab nemzet. A Washington és Teherán közötti szívélyes viszony kék egén nincs tenyérnyi felhő sem. Az Egyesült Államok szuperhatalom, Irán pedig olajgazdag és ezért a két állam közötti kooperatív társasviszony ideális és kölcsönösen gyümölcsöző. Washington szívesen látná, ha Irán vállalná a rendőr szerepét az állandóan turbulens perzsiai öbölben, ahol az arab vezetők egyre viszálykodnak és ahol az oroszok minden alkalmat megragadnak ahhoz, hogy forradalmakat szítsanak. Mohamed Reza Pahlevi sahnak az a célja, hogy országát civilizálja. Avval is tisztában van, hogy akkora nemzeti haderővel kell bírnia, amekkorával stabilizálhatja a Közép-Keletet. Katonai büdzséje ennek megfelelően a nemzeti jövedelem 12%-a. Ez elég tekintélyes szám ahhoz képest, hogy az országban a per capita évi jövedelem mindössze $480-t tesz ki egy beszámoló szerint. Mindazonáltal a sah fontosnak tartja a fegyverkezést. És méltán. Nyugati szomszédja, Irak, amelyet baloldaliak vezetnek, akiket a Szovjetunió támogat egy olyan “barátsági és öszszeműködési” paktum alapján, amelyből katonai hangok csendülnek ki. Már Irakba érkezett vagy egy tucatnyi 277-22 hang feletti sebességű orosz jelbombázó repülőgép is. A baloldali Irak egynéhány redőt von a perzsa sah homlokára. Az érem másik, gazdasági oldalán múlt szeptember 27-én oly szerződést írtunk alá Teheránban, amelynek értelmében Irán több, mint napi 500 millió köblábnyi cseppfolyósított gázt szállít le az Egyesült Államokba. A statisztika szerint Szaudi Arábia napi 8 millió hordó olajtermelésével szemben Irán napi olajtermelése legfeljebb 6 millió hordó. De talán a perzsa sah régi amerikabarát érzülete vigasztaló Faizál király politikai olaj diplomáciájának szemléletében. a uitács körül -----------------------