Új Világ, 1982. január-szeptember (11. évfolyam, 1-37. szám)

1982-01-29 / 5. szám

1982. január 29. Fortélyos világ Az eladás, illetőleg a vásárlásra való rábeszélés külön szakma. Van, aki meg tudja tanulni,­ van, aki soha. Azután vannak olyanok, akiknek nem kell megtanulni, mert ezzel a tehetséggel vagy rátermettséggel születtek. Régen köztudott, hogy az ilyen fajta meggyőzés tudományát Amerikában fejlesztették a legmagasabb szintre. Az ügynökösködést itt egyetemi fokon tanítják. Mert nem elég megtanulni a helyes öltözködést, viselkedést és beszédmodort; nem oldja meg a kérdést, ha valaki kívülről megtanulja a mondókát és nem hagy mindent a rögtönzésre. Elsősorban igen alapos lélektani ismeretekre van szükség. Ehhez pedig a tökéletes emberismereten át vezet az út. Vagyis a jó ügynöknek azonnal kell látnia, hogy a potenciális vevő milyen típusú ember. Ez meghatározza, hogy a rendelkezésre álló rábeszélési formulákból melyiket választja ki. Aljas és alattomos mindez? így is meg lehetne fogalmazni. Végeredményben része az örökös élet-halál harcnak, amelyben úgyszólván minden lélektani trükk megengedett. Az alkalmazott módszer elismerten fortélyos — bizonyos fokig rászedésen alapszik. A legkönnyebb már az elején elvágni az ügyet. Ha valaki nem akar vásárolni, ne adjon lehetőséget, hogy a másik belekezdjen, mert rábeszélik. Ha akar venni, ne árulja el szándékát, mert a másik visszaél ezzel az információval. Ha az ügynöknek módjában áll, hogy mondókájába belekezdjen, ez olyan, mint amikor valaki lábát az ajtónyílásba teszi: félig már bent van. Éppen ezért az ügynökök számos esetben hihetetlen fogásokat is alkalmaznak, hogy a potenciális vásárló meghallgassa őket. Ingyen "ajándékot" kínálnak fel. Ez valóban "ingyen" van, ha a rábeszélővel szembenálló erős és döntése nem függ a másik mondókájától. A statisztika szerint az esetek jelentős százalékában függ. Ezért kínálják fel az ajándékot, mert megéri, ha egyszer-egyszer vesztenek is. Az átlagember menthetetlenül rabja lesz az agyafúrt fortéllyal megfogalmazott mondókának, az alkalmazott lélektani fogásnak. Manapság az ügynök nem csengetve érkezik az ajtóhoz, hanem borítékban. A házalás kezd kimenni a divatból. Annál inkább elterjed a posta útján közvetített rábeszélés és a levélben feladott megrendelés (mail order). Amerikában a gazdasági fejlődés az elmúlt esztendőben nem követte az elképzelt irányzatot. A pénzügyi szakemberek visszaesésről beszélnek. Egyetlen üzlet sem megy jól. A közönség vásárlóereje jelentősen csökkent. Ennek egyenes következménye, hogy minden vonalon fokozták a hirdetések agresszivitását, más szóval: "a vásárlásra való rábeszélést". Ezt lehet észrevenni a polgárok címére naponta érkező üzleti nyomtatványok számának és súlyának a megnövekedésén. A postás alig tudja beletömködni a levelesládákba a Sok szemetet. Mert mondani sem kell, hogy ennek nagy része az. Feltűnő szaporodást mutatnak az úgynevezett "sorsjátékokon" való részvételt ajánló nyomtatványok. A sorsjátékot a legtöbb amerikai államban a törvény tiltja. Megengedett azonban az olyan játék, amelyre nem árusítanak pénzért jegyeket , ha a hirdető cég ezt csupán figyelemkeltő reklámnak használja ahhoz, hogy valamit eladjon. Magazinelőfizetéseket, könyveket, hanglemezeket, kazettákat árusítanak így, azután mást is, de ilyen esetekben az üzlet igazi célját kibogozni néha bonyolult nyomozást igényel. Fontos szabály azonban, hogy a sorsoláson való részvételt tilos a kínált árucikk megvásárlásához kötni. A szerencsében tehát egyenlő esélyeket kell biztosítani a vevő és nem­ vevő részére. A figyelemkeltés szinte káprázatos. Megérkezik a nagyszabá­sú boríték, amelynek ablakán át a címzett vastag betűkkel nyom­tatott nevét látja. A pontelemekből összerakott komputeres automata nyomtatásban mindez különösebb költség nélkül lehetséges. A nyomtatványok gazdag kiállításúak, sokszor díszes okmányokat utánoznak. Szívet dobogtató csekkeket küldenek, ilyen összegekkel: 25-50-75-100 ezer dollár. A név helyére odaírják: "Ide jön az ön neve". Persze, óvatosságból azt is feltüntetik ezeken a csekkeken, hogy "csak minta". Egyéb fortélyt is használnak. Nagy betűkkel: "ön 50.000 DOLLÁR NYERTESE , " majd kisbetűkkel: "ha nevét kihúzzák a sorsoláson". Számokat kell egyeztetni, előre megjátsszák, hogy íme, valakit a szerencse környékez. Hogy a sorsjáték gépezete működésbe jöjjön, 6-8-10 dolláros "tagsági díjat" kell befizetni, például a sajtkedvelők egyesületébe. A ravasz hirdető ebből indul ki: mindenki szereti a potyát (vagy azt, ami potyának látszik) és az emberek imádják a szerencsejátékot. Valahol kisbetűkkel kinyomtatják (mert a törvény követeli), hogy vásárlás nélkül is lehet játszani, de a válaszokat különböző színű és az "igen" és "nem" szavakat kívülről feltüntető borítékban kell visszaküldeni. Ezzel azt az érzést akarják a kiszemelt áldozatban kelteni, hogy a sorshúzásnál megkülönböztetést tesznek. Fortélyos világ — de mi is ugyanezzel a fortéllyal válaszolhatunk: az ajánlatot utasítsuk vissza és ne féljünk a "nem"-től. Nyerési esélyünk nem nagy, de semmivel sem kisebb azokénál, akik beugrottak. Ezt az egyenlő esélyt a hirdető cég a vaskos szövetségi büntetéstől való félelmében biztosítani fogja. Gdanszk — az egykori német Balti-tengeri Danzig — kikötővárosban a Karácsony hetében külföldre jutott Associated Press riportfelvételek hófedte bulvárrészletein több hatalmas tank, páncéloskocsi és egyéb katonai vasáru sorakozik ellenségesen, mint lakóház. A csekély és a polcokról gyorsan tűnő élelmiszerekért a térségeken és sikátorokban végeláthatatlan kígyóvonalban felsorakozott vásárlók fagyoskodnak a frissen esett hóban, félig reményteljesen, félig reményvesztetten — az északeurópai embertelen csendéletben. Ki mondhat ellent a gondolkodó, látnoki kommentátornak, ha az ítéletként kimondja, hogy Lengyelország mind a Kelet, mind a Nyugat Waterlooja. Amint azt William Pfaff szerkesztő teszi. Helyénvaló szuggeszció. A lengyelországi államcsíny élezettebb helyzetbe sodorta a Szovjetuniót, Lengyelország katonai vezetőit és a lengyel kommunista pártot, ha ugyan­ilyenről még beszélni lehet. Az államcsíny semmit sem oldott meg, csupán elhúzza az idejét annak, ami elkerülhetetlen. Ahogyan a dolgok állnak, a NATO- hatalmaknak nincs átütő befolyásuk a Szovjetunió lefékezésére Kelet-Európában, amelyet a Yalta-konferencia cédáit oda a Szovjetunió érdekszférájába, mint valami összetört, a Nyugat számára teljesen értéktelen csődtömeget, amelyet aztán — horribile dictu — nyugati édestestvérei egy emberöltővel később, 1975-ben a helsinki vérszerződésükben, a Vörös Hannibállal ajtaik előtt — piaci végeladáson — túladtak milléniás európai testvéreiken, mint ahogyan a bibliai testvérek adtak túl Józsefen. Az Észak-Atlanti Szövetség feladata a Nyugatot megvédeni, nem a Keletet. A dolog pikantériája, hogy azok az államok, amelyeket a Szovjetunió fenyeget, a Szovjetunió nominális szövetségesei nem pedig előző ellenségei. Ennélfogva a NATO ebben az ügyben nem közvetlenül érdekelt. Ez a kényelmetlen igazság okozta, hogy a lengyel statárium kihirdetése óta a nyugati szövetségesek nem léptek erélyesen közbe. Amikor 1914 nyarán Ferenc Ferdinánd trónörököst és nejét orgyilkos revolvergolyók terítették le Szarajevóban, a gyilkos merénylet ország-világra szóló döbbenetet váltott ki, amely egyszeriben talpára állította az Osztrák-Magyar Monarchiát. Az 1941-es Pearl Harbor-i perfídia ugyancsak döbbeneti válfaja fegyverbe szólította a világ angolszász és francia hatalmasságait. Hogyan adódhatott elő, hogy míg az előző két villámgyors akció szikrája máról-holnapra két szörnyű, hosszúra nyújtott világháborút lobbantott lángra és impériumokat darabolt fel és változtatta meg a földabroszt, addig az a sziklaszilárd és megcáfolhatatlan leckeadás, amellyel Lengyelország másfél esztendő óta napról-napra szolgál a világnak és bizonyítja ország-világ előtt, hogy a kommunizmus mind eszmeileg, mind a gyakorlatban megbukott, mivel a hetedfél évtized óta sem képes a huszadik században tisztességes életet biztosítani annak az emberiségnek, amely felett uralkodik —­ választ sem érdemel? Hogyan lehetséges, hogy ennek a ténynek és valónak nem kevésbé valorizált döbbenetében nem áll talpára az egész félrevezetett világ emberisége? Zbigniew Brzezinski egyetemi tanár, volt nemzetbiztonsági tanácsos szigorúbb U.S. gazdasági szankciókat sürget a Szovjetunió ellen a Lengyelországban folytatott szerepéért. Brzezinski eljárási receptje: A washingtoni kormány állítsa le teljesen a Szovjetunió felé történő gabonaszállítást, függessze fel a Moszkvával kezdett fegyverkorlátozási tárgyalásokat és — mi több — az Egyesült Államok vesse vissza a második világháborúban kötött Yalta-egyezményt, amely egész Európát keleti és nyugati érdekszférára hasította széjjel. Isten nem tett ilyet, csak a halandó, botor ember. "Szilárdan hiszem, — mondotta Brzezinski — hogy az amerikai nép szíve mélyén viseli az emberjogok ügyét és támogatja azok kivitelezését annál is inkább, miután azok Amerika érdekeit képviselik." Ha Kelet-Európa visszatér a karhatalmi erőszakhoz, akkor kiéleződik a Kelet és a Nyugat közötti szakadék, elmélyül a hidegháború és krízisbe jut a nemzetközi politikai egyensúly. A jelek szerint Lengyelországban erősödik a nép passzív rezisztenciája és földalatti ellenszegülése a brutális ostromállapottal és a Szolidarnosé független szakszervezetek elnyomásával szemben. Ezért azon kell iparkodnunk, hogy nemzetközi segítséggel — Lengyelország határain belül — modus vivendit hozzunk létre a varsói kormány, a lengyel katolikus egyház és a Szolidariosé között, még mielőtt a helyzet még kétségbeejtőbbé, tragikusabbá és fájdalmasabbá válik. Optimális körülmények között az Egyesült Államoknak és a többi nyugati államnak fontolóra kell venniök a második világháború után létrejött Marshall­­tervhez hasonló segítséget Lengyelország gazdasági talpraállítására. De ha a Szovjetunió megmakacsolja magát és tettetően részt vesz a lengyel nemzet letiprásában, akkor Brzezinski elérkezettnek ítéli az időt, hogy az Egyesült Államok széles fronton alkalmazza maximális gazdasági szankcióit az oroszok ellen, beleértve a U.S. gabonakivitelt Oroszországba. Amennyiben pedig az oroszok tovább éleznék a helyzetet, akkor az Egyesült Államok hivatalosan és nyilvánosan jelentse ki, hogy a Yalta-egyezmény érvénytelen és meg nem történtnek tekintendő. Ugyanakkor függessze fel a Genfben folytatott fegyverkezéscsökkentési tárgyalásokat az oroszokkal. A lengyel katolikus püspöki kar a december 13-án kihirdetett ostromállapot után gyűlést tartott és kiáltványt fogalmazott meg, amely szerint az Egyházra kimért szenvedés az egyetemes lengyel nemzet szenvedése a lengyel hadsereg drákóin kíméletlen fellépése következtében. A tanács hivatkozott a tömeges letartóztatásokra, amelyek számát a varsói katonai rezsim "hivatalosan" 5,500-ra, de a nemhivatalos becslések 89,000-re taksálták. "A munkástársadalom bizonytalansága és tehetetlensége felkorbácsolja a szenvedélyeket, az elkeseredést, az utálkozást, a határtalan gyűlöletet és az egyre növekvő cselekvésvágyat," — állapította meg a tanácskozó püspöki kar. A drámai statáriumhirdetés olyan időpontban érte Lengyelországot, amikor már minden lengyel ember arra a következtetésre jutott, hogy nemzeti összetartással minden súlyos problémát meg lehet oldania a népnek. A püspöki tanács pozitív megoldásokat ajánlott, így például a politikai foglyok kiszabadítását, a Szolidarnosc működésének szabad folytatását és általánosságban szabad utat a munkás­­mozgalmaknak. Elvégre a 35­ milliós nemzet kebelében 10 millió munkás volt a Szolidarnosc, azaz a szabad szakszervezetek tagja. A püspöki karnak az volt a szándéka, hogy határozatát Lengyelország templomainak szószékeiről hirdeti ki a híveknek tudomásulvételre. De az utolsó pillanatban Kaziemierz Barcikowski, a lengyel kommunista párt Politbürójának tagja megüzente a püspöknek, hogy álljanak el tervüktől, mert ha kiáltványukat felolvastatják a templomokban, Lengyel­­országban kitörne a polgárháború. Egy pap megjegyezte: Mit lehet egy tanknak mondani? Egy másik papot lefogtak, alá akartak íratni vele egy kötelezvényt, amely szerint tartózkodni fog minden államellenes cselekedettől. Megtagadta az aláírást, amire elengedték. Ma is szabadlábon van. A rezsim óvakodik attól, hogy nyílt háborút viseljen az Egyház ellen. Mert ilyen esetben egyszerre megváltozna a dolog Lengyel­­országban. De ugyanakkor, amikor a lengyel remények cseréphalomba dőlteknek látszanak is, itt, az ellentáborban, Amerikában új építőkockák tűnnek születni. Talán csupán káprázat, de mégis alakjuk van, színeik vannak és talán elismételhetjük mi is a történelmi dalt: Lengyelország még nem veszett el! Washingtonban Reagan elnök és Helmut Schmidt, Nyugat-Német­ország kancellárja csúcskonferenciájukon közösen megállapították, hogy a lengyel eseményekért súlyos felelősség terheli a Szovjetuniót és a kancellár ezúttal először, helyénvalónak ítélte Reagan gazdasági szankcióit a Szovjetunió ellenében. A két szövetséges közös diagnózishoz jutott a krízis órájában.

Next