Állami Könyves Kálmán gimnázium, Újpest, 1925
A közerkölcsök és az iskola. Tagadhatatlan, hogy csonka hazánkat a gazdasági nyomorúsággal szorosan összefonódva félelmetes erkölcsi züllés is sorvasztja. A tekintélyrombolás, az elfajult önzés és a kórságos élvezetvágy szörnyű hármas polipkarja tapad vérző sebeinkre. Az életösztön parancsa, hogy minden, ami a hazában még erkölcsi tőkét jelent, összefogjon, és a pusztulást jelentő ölelésből a kibontakozást megkísértsük. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium 20809/1925. VIII. a. sz. rendeletével az iskolát is sorompóba állítja az erkölcsi züllés ellen vívott küzdelemben. „Hazánk társadalmi életének jelenségei között az utóbbi években aggodalommal kell látnunk a közerkölcsöknek mindjobban való elfajulását,“ — mondja a rendelet. „Az állam talpköve a tiszta erkölcs lévén, e jelenséggel szemben az egész magyar társadalomnak s ezzel együtt az iskolának is fokozott mértékben föl kell vennie a harcot az egész vonalon.“ Felhívja ennélfogva „az összes iskolanemek vezetőit, tanítói és tanári karát, hogy foglalkozzanak az említett nemzeti létkérdéssel, az erkölcsi nevelés gyakorlati feladatait a tanítói, illetve tanári üléseken behatóan tárgyalják meg, azok iránt a szülői értekezletekkel kapcsolatban a szülők érdeklődését is igyekezzenek fölkelteni és igyekezzenek az erkölcsi nevelés nagy feladatát következetes, szigorú eljárással a mai életviszonyok és társadalmi jelenségek éber szemmeltartásával s a szülők bevonásával megoldani.“ A rendeletnek láthatólag kettős célja van. Bizonyos fokozott igényeket akar kelteni először is a tanuló ifjúság erkölcsi nevelésének kérdésében, és másodszor fel akarja használni az erkölcsi újjászületés érdekében azt az erőforrást, melyet az iskolának a szülők társadalmával való kapcsolata jelent. E kettős célnak megfelelően lássunk hát néhány gondolatot, mit tehetne az iskola a közerkölcsök javulásáért először is a maga hatáskörében, vagyis az ifjúság hathatósabb erkölcsi nevelése terén, és másodszor mit tehet a szülők társadalma révén. * Kétségtelen, hogy a puszta erkölcsi eszmény vallási alap nélkül nem egyéb holmi exotikus, őserdei növénynél, mely léggyökerekkel táplálkozik, s igazi önálló támaszték nélküli életet folytatni nem képes. Az életrevaló emberek világában általános, elvont erkölcs nincs, csak valláserkölcs van. Éppen azért, ha ifjúságunk erkölcsi nevelését tökéletesíteni akarjuk, elsősorban vallási nevelésünket kell elmélyítenünk. Aki iskolai vallásoktatásunkat figyelemmel kíséri, lehetetlen szomorúan meg nem állapítania, hogy a hittani órákon alig történhetik egyéb a tanítási anyag tél-túl átvételénél. Arról, hogy a valláserkölcsi lelkiismeret egyik leghivatottabb nevelője, a hittanár az erkölcsi tételeket a vallásiakkal kellően összekapcsolhassa, az összefüggést tudatosítsa s a tanulók vérébe átvigye, az ifjú lélekben jelentkező kételyek eloszlatásához a kívánatos felkészültséget megadja, szóval arról, hogy a vallás-