II. számú polgári fiúiskola, Újpest, 1925
„Hiszek egy Istenben, Hiszek egy Odrában, Hiszek egy isteni örök igazságban , Hiszek Magyarország feltámadásában Ismen." Igazgatói Jelentés az 1925-26. iskolai évről. I. 1. Az iskolai év története. 12. évét töltötte be iskolánk az elmúlt tanévvel. Három generáció került ki ez idő alatt falaink közül az életbe, megtelitve lelkük valláserkölcsi és hazafias érzelmekkel, elvitték a szivükben itt összegyűjtött legszebb reménységet, hogy e megcsonkított haza újra fel fog virulni még. Három generáció lépett ki az élet küzdelmes útjára s amint figyelemmel kisérjük volt tanítványainknak az életben való elhelyezkedését, örömmel állapíthatjuk meg, hogy eddig egy sem hozott szégyent a polgári iskolára. És bár a munka, a foglalkozások legváltozatosabb terein találtak maguknak megbecsülésre érdemes pályát, mindannyi az iskolából nyert kötelességérzettől vezéreltetve, örömmel ajánlja fel az építésre szoruló szegény hazának az ezernyi munkáskezet. Iskolánkban végzett tanulóink egy-egy osztálya öt évenként találkozót ad egymásnak s a találkozókon szerzett tapasztalataink nehéz nevelői munkásságunknak legszebb jutalmaként a megbecsülés, szeretet és háladatosság egyszerű, de boldogító örömeit hozta meg számunkra. Pedig az iskola nagy nehézségekkel küzdve teljesíti nagy nemzeti hivatását. Átalakított bérházban van elhelyezve, mely a legelemibb pedagógiai és hygiéniai kívánalmakat is alig képes kielégíteni. Felszereléseink hiányossága sok leleményességre készteti az eredmény eléréséért küzködő lelkiismeretes tanárt. 12 éven át zúgolódás nélkül végeztük is munkánkat, de most már elérkezettnek látjuk az időt arra, hogy szabad legyen nekünk is remélni, hogy az új polgári iskolai törvény megalkotásával Újpest rét város áldozatrakész képviselőtestülete és a közoktatásügyi kormányzatnak a polgári iskolák iránt való szeretete rövidesen olyan kölcsönös megállapodást hoz létre, melynek alapján fel fog épülni a jogos igényeket minden tekintetben kielégítő új polgári iskolai épület. Ez ma már Újpesten olyan közös óhaj, amely utat tör magának a polgári iskolát szerető és megbecsülő telkekből valahányszor a szülők tekintélyes nagy számmal értekezletre gyűlnek össze. A szülői értekezleteken felmerülő óhajok és kívánságok arra serkentik az igazgatóságot, hogy ezeknek az illetékes hatóságok előtt, a megfelelő formában, a legrövidebb idő alatt kifejezést is adjon. 2. Beiratások a tanév kezdete. A beírásokat július hó 1, 2 és 3-án kezdettük meg, de minthogy a nagyon méltánylandó gazdasági okok miatt sok szülő nem tudta beíratni gyermekeit, szept. hó 1, 2, 3-án is sokan jelentkeztek behatásra. Júliusban beiratkozott 194, szeptemberben 139, évközben 3, összesen 336 rendes tanuló és pedig az I.[A 44, I.B 42, ll.A 50, ll.|B 54, ill.|A 38, ill.|B 39, IV.|A 34, iV.|B 35 tanuló. A múlt évben beiratkozottakkal szem-