Ujság, 1925. július (1. évfolyam, 1-17. szám)

1925-07-12 / 1. szám

I. évfolyam, 1. szám­ra 3000 Budapest, 1925 vasárnap, július 12 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Negyedévre .. 120.000 korona Egy hóra .. .. 40.000 korona Egyes szám ára Budapesten, vidéken és pályaudvarokon hétköznap.. .. 2000 korona vasárnap .. .. ................. .. 3000 korona Ausztriában hétköznap..........25Groscben vasárnap .. ...................................30Groscben Megjelenik Ünnep utáni napok kivételével 1 nap .jáfiS®! mmEjj ' ' SliBi­xlfiSSlÉaDEI I r. §S8g­ áSSf nSSli mjlM SZERKESZTOSEG EH KIADÓHIVATAL: V., Vilmos császár­ út 34. szám TELEFONSZÁMOK: 154-20,154-21,154-22,154-23 A nyomda telefonja (csak este 6 órától kezdve) 154—21 FIDSI KI­ADÓ­HIVATAL, Budapest, VII. ker.,­­E­rzsébet­ körút 43. szám Telefonszám: József 16—28 Olvasóinkhoz! Közel negyedszázados fennállása után, mintegy hat héttel ezelőtt megszűnt lé­tezni Az Újság, hogy a mai napon helyet adjon az Ujság­nak. Fájdalmas kegye­lettel idézzük Gajári Ödön emlékét, akinek neve, mint alapítóé, erre a lapra már nem kerülhet. Nem búcsúzunk múl­túnktól, mert ez megmarad. Tisza István nemzeti és liberális politikája támasztotta életre Az Újság­ot. Tisza István nemzeti és liberális politikáját akarja életre­­támasztani az Újság". Múltúnkra elégedetten tekinthetünk vissza. A béke idején a felforgatással áll­tunk szemben, a háborúban lobogó lelke­sedéssel szítottuk a harc tüzét. A forrada­lom idején az új alakulásnak a magyar nemzeti és polgári voltát reklamáltuk a radikálisoktól. A bolsevizmus alatt mi voltunk az egyetlenek, akik nyíltan meg­tagadtuk az engedelmességet és a román megszállás alatt számunkra külön szigo­rított cenzúrát létesítettek. Az ellenforra­dalmi időszakban meg nem szűntünk: a jog, törvény­­és igazság mellett a meggyő­zés és engesztelés rendelkezésünkre álló eszközeivel küzdeni és soha meg nem szapulva a liberalizmus mellett vallottunk hitet. Jó'múlttól búcsúzva elengedünk mint­­követelést és kiegyenlítünk minden tartozást Tartozunk egy kijelentéssel és íme, meg is tesszük: Sajnáljuk, ami izgalmat, bonyodalmat, nehézségeket és rossz érzéseket keltettünk. Beniczky Ödön vallomásának közlésével csak egy megtörtént tényt véltünk publi­cisztikai kötelességünkhöz híven regisz­trálni, anélkül, hogy akár tiltott közlést, akár kormányzósértést akartunk volna el­követni. A tettért a felelősséget törvé­nyeink értelmében kell hogy vállaljuk. A szándékot, melyet benne találni vélnek, neim vallottuk akkor sem. Programmot adnunk felesleges. Kö­szöntjük olvasóink nagy táborit, mely a múltban lelkesen és meghatóan adott ra­gaszkodásának kifejezést. A toll, melyet visszakaptunk, folytatni fogja a régi mun­kát, a régi tisztasággal és függetlenséggel, az örök nemzeti és polgári ideálok szol­gálatában. A Magyarországi Újságírók Egyesületének pén­teki nyílt választmányi ülésén Kóbor Tamás a következő kijelentést tette: Az Újságírók Egyesületének legutóbbi választ­mányi ülésén szóvá tettem Az Újság ismeretes ügyét, azért, mert az Egyesület minden tagjának kötelessége, hogy a sajtó munkásait közelről érintő fontos eseményeket a választmánynak bejelentse. E magatartásom a közvélemény előtt téves megíté­lésre adott alkalmat és sok helyen azt a látszatot keltette, mintha én mint Az Újság szerkesztője, magamat a Beniczky-féle közlemény tartalmával azonosítottam volna. Ennek a látszatnak eloszla­tása céljából szükségesnek tartom, hogy itt a vá­lasztmány ülésében kijelentsem, miszerint a Beniczky-féle közlemény tartalmával és tendenciá­jával magamat és lapomat sohasem azonosítottam. Ezt a kijelentésemet kötelességszerűen teszem meg, mindenekelőtt azért, mert ezzel tartozom ama felfogásomnak, amelyet mindig vallottam és val­lani is fogok, hogy az Államfővel, mint az ország legfőbb tekintélyével szemben az ország minden polgárának a legnagyobb tisztelettel és hódolattal kell viseltetnie. Egyúttal legmélyebb sajnálatomat akarom kifejezni azon politikai események bekövet­kezése felett, amelyeket előidézni nem akartam s amelyeknek bekövetkezését én magam is a legna­gyobb sajnálattal és megdöbbenéssel fogadtam. — KOVÁI— Nehéz méltósággal szaladni kalapod után, és lehetetlen méltósággal felkelni a deresről. Mi tagadás benne? Meg sem kíséreljük. In­kább magunk mutogatjuk, amit úgyis lát mindenki s a méltóságos helyett adjuk a sze­­retetre méltót. Aki részvéttel kérdi: fájt?, — annak melegen szorítjuk meg a kezét. Fájt. S aki kajánul vagy képmutatóan kérdi, annak is barátságosan egészségére kívánjuk. És kö­szönet minden jóbarátnak, aki nagyon sok akadt és minden lovagias ellenfélnek, aki szin­tén több volt, mint feltételeztük. S mindenek fölött zászlót hajtunk Eckhardt képviselő úr előtt, aki a deresből ravatalt akart csinálni. Nagy érték nekünk ez a nyílt szavazat a ha­lálra, mert őszintén szólva, neki is köszönet­tel tartozni, már több lenne, mint a deres. Bod János pénzügyminiszternek bizonyára kitűnő joga van. Nem tudja, hogy kezelés­közben olyan őrült fájdalomrohamok is ra­gadják meg a pácienst, hogy ordít, sőt olykor belekap a kézbe, melytől a segítséget várja. Nincs fogorvos, aki emiatt testi sértést jelen­tett volna be, a miniszter úr ellenben forra­dalminak hallja a páciens kitörését. Pedig ahol nem akar ,vagy nem tud segíteni, egy szóval sem állítja maga sem, hogy jajgatásra nem volna ok. Edzettebb politikus csitított és ott kezdte volna, amivel Bud folytatta. Ki­próbálja az egyfázisú rendszert, tehát mégis lehetséges ma három cikknél az, amiről teg­nap azt vallotta, hogy valamennyinél lehetet­len. S mégis talál itt-ott fájdalomcsillapító részleteket. Látjuk, értjük: a maga jószántá­ból, nem pedig a kereskedők követelésére. Al­kotmányos miniszternek nem derogálhat, ha az érdekeltek követelésére tesz meg valamit. Sőt csillapítóbb hatású a kevés, amit a fel­hangzott panasz nyomán tesz meg, mint a több, amely azt mondja: a ti szavatokra semmit, de a magam jószántából sokat. T. Ripka Ferenc szerintünk az egyetlen lehet­séges főpolgármester. Mint ilyen maga köré csoportosíthatja mindazokat, akiket mint párt­­alapító híveivé tenni nem sikerült. Mint fő­­polgármster lehet liberális, lehet engesztelő, lehet munkaképesség biztosítója és lehet­­ őszinte. Az ellentétes pártokat nem kell egy­más ellen uszítani, de a szekér elejére is, há­tuljára is befognia szintén nem kell. Egyelőre minden jót várunk tőle. Ne adja isten, hogy csalódván benne, majd semmi jót. Amerika Darwin ellen. Irta: Lk'Vil-Ü&kjfg* The Right. Hon., O. M., M. P. Nagy-Britannia volt miniszterelnöke. Copyright by United Press Associations of America in all countries, except Gréat Britain (copyright in Great Britain by London Daily ChroniclcReproduction in fiill ot in part prohibited. A vitát, mely ezidő szerint két félre bontja Amerikát, s egy fiatal tanító körül dühöng, ki arra merészkedett, hogy tanítványainak Darwin elméletét magyarázza, nehéz az angliai viszonyok közé elképzelni. Hiszen igaz, váltakozó dühvel három nemzedéken által dúlt nálunk is a nagy vita, hogy milyen legyen Anglia és Wales iskoláiban a vallás­­oktatás. A vita tüze azóta visszahúzódott krá­terébe, de bármely pillanatban újra lángra kaphat, hogy őrjöngő vörös fénnyel világítsa meg a fellegeket. Amerika vitás kérdése azonban lényegére nézve különbözik attól, amelyet nekünk Bri­tanniában meg kellett oldanunk. Tennessee állama elfogadott egy törvényt, amely büntetéssel tiltja meg, hogy az ál­lam nyilvános iskoláiban bárki is az evo­lúció elméletét tanítsa. Nálunk Britanniá­ban az a kérdés, hogy az iskolákban ta­­nítsák-e Darwint, vagy nem soha föl sem merült, úgy látszik, feltűnés nélkül ma­gától elintéződött ez a kérdés a nagy ne­velési problémák és rendszerek meg­oldása közben. A nevelésügy egy kitűnő szakértője azt mondta egyszer, hogy „az angol nép géniusza vagy inkább a természete idegenkedik a filo­zófiai rendszerezéstől és a nevelést nem haj­landó tudománynak tekinteni, hanem a gya­korlati módszerek olyan sorának, melyekhez a tapasztalás segít el és melyeken időnként olyan mértékben, ahogyan azt az alkalom kí­vánja, javítani szükséges". Hihetetlennek kell, hogy tessék nekünk, briteknek, kik végig­­küzdöttük és nyugvásra juttattuk az ortho­­doxia és heterodoxia örökös küzdelmét és kik­nek a darwinizmussal szemben való elfogult­ságunk rég elmúlott, hogy akkora izgalom tá­madhasson e kérdés körül. •­­ Amerikában azonban az a kérdés, hogy az ember hisz-e vagy nem Darwin elméletében, az orthodoxia próbájává ké­szül válni. Tennessee állam kormányzója, mikor a törvényjavaslatot aláírta, meg­jegyezte, hogy szükséges volt visszatérni a régi jó idők vallásához. Nyilvánvalóan Darwin és Mózes között indult meg Amerikában a küzdelem. És ez a két nagy, időbelátó, miként már egyszer az ember Copyright United Press Associations of Ame­­ricanál, a világ minden részében, kivéve Nagy-Britanniában, ahol Copyright a Daily Chroniclenél. Utánnyomás egészben vagy ki­vonatosan tilos.­r­ség hajnalán, most Tennessee pártköreiben és szavazó­fülkéiben készül arra, hogy vitáját harciasan elintézze. Mekkora mulatságok tel­hetik benne! Nálunk, óvilágiak között, a nehézség er­kölcsi, nem pedig teológiai természetű volt. Nem az volt a kérdés, hogy a vallástörténe­lem tudományos, vagy áltudományos magya­rázatait tanítsák-e iskoláinkban, hanem hogy a különböző vallásfelekezetek teológiai dog­máit közköltségen tanítsák-e? Amerika ezt a kérdést, mindjárt a fel­vetődésekor, úgy oldotta meg, hogy az államtól támogatott iskolákban semmi egységbontó jellegű vallási doktrínát sem szabad tanítani. Míg a mi problémánkat Amerika mindjárt kezdetben megoldotta, Amerika problémáját viszont mi oldottuk meg régesrég mind az egyház, mind az állam keretén belül. Az iskolai vallásoktatás vitája nálunk a tizenkilencedik század elején a népoktatás mozgalmának megindulásakor kezdődött és sok esztendőn át heves vita folyt a vallás­­oktatás egymással vetélkedő elveinek kép­viselői között. A hivatalos anglikán egyház fenhatósága­ alatt szerte az országban „nemzeti" isko­lák alakultak, szemben a „brit" iskolák­kal, melyeket a hivatalos egyházon kívül álló felekezetek, a „nonconformist“-ok támogattak, mert bennük nem vallást ta­nítottak, hanem egyszerűen a Szentírást. A „nonconformisták" azt a felfogást képvisel­ték, hogy a tanulás államilag támogatott templomaiban inkább egyáltalán ne taníttas­sák a vallás, semhogy a különböző hitű, vagy éppenséggel hitetlen adófizetők olyan vallási tanítások terjesztése érdekében adóztassanak meg, melyeknek ők maguk nem hívői. A tisz­tára világi oktatás a tizenkilencedik század nonconformistái szemében a kétségbeesés doktrínáit jelentette, mégis érezték, hogy az az egyetlen út, mely a bonyodalomból kivezet. Utóbb az 1870-iki nagy közoktatási tör­vény egyik szakaszának eredményeképpen alakult ki a vallásoktatás rendszere. Annak a törvényszakasznak kigondolója a törvényelő­készítő bizottságban, néhai Cowper-Temple volt, kiről a denominacionalizmus heves tá­mogatói „Cowper-Temple vallás -nak nevez­hették éveken át ezt a dogmátlan tanítást. Az orthodoxiának ez az új alakja, melyből min­­dent, ami vitás, kiküszöböltek, felekezeti elfo­gultság nélkül tanította a keresztény hitet er­kölcsi és történeti vonatkozásaiban. Nagy volt­­ sikere, mert az angol ember gyakorlati ter­mészetéhez alkalmazkodott. Valamennyi olyan iskolában, melyet adófizetők pénzén állítottak, ezt a tanítási rendszert fogadták el, mint olyant, mely a nehézséget legjobban megoldja. Később továbbfejlesztették a rendszert bi­zonyos haladó kerületekben, melyekben felvi­lágosult és komoly férfiak belátták, hogy a tá­­gabb értelemben vett vallásnevelésnek elő­nyére válik az, ha előkelő helyet kap az isko­lák tanulási tervében. Yorkshire nyugati kerü­letében a megyetanács közoktatásügyi szak­osztálya például azon az alapon indulva, hogy: „semmiféle nevelés sem lehet teljes, amely a vallást mellőzi** és arra törekedtében, hogy valamennyi vallásfelekezet támogassa az isko­lai vallásoktatás tantervezetének kidolgozásá­ban, végül olyan tantervet állapított meg, melyhez a különböző felekezetek tagjai hozzá­járultak. „A vallás** — így kezdődik ennek az elfogadott syllabusnak a bevezető része — „lényeges eleme az emberi természetnek és mint olyan, a fokozódó műveltséggel, a lelki elfinomodással és az ismeretek gyarapodásá­val szebb, igazabb és megfelelőbb kielégülésre és kifejezési módokra vágyódik." Az alább következőkben hadd álljon egy tizennégy éven felüli növendékek számára szervezett hároméves vallásoktatási tanfolyam tanmenete: 1. A rendes tanfolyam: a) A B. és C. tanfolyam (tanítási anyaguk az ó- és új szövetség) anyagának összefogla­lása, ahol szükséges, bővítésekkel és hozzá­adásokkal. b) A biblia értelme és célja. c) A két szövetség között eltelt időnek át­tekintése. . d) Az egyház­­ícseölcse a kereszténység első két századaién. e) A Szentföld földrajzának ismertetése. 2. Szemelvények az alább következő isme­­retcsoportokból: a) A biblia mint irodalom. b) A szentírás valamennyi könyvének vagy egyes részeinek kritikai tanulmánya. c) Jónás, Jób, Dániel könyvének vagy Já­nos Jelenéseinek tanulmányozása. d) Az apokrif könyvek. e) Szent Pál levelei. f) A próféták irodalma. g) Izrael vallási és társadalmi intézményei. h) Babylonia, Egyiptom, Asszíria, Káldea, Perzsia, Görögország, Róma története és val­lása a két szövetség időszakában. i) A két szövetség összehasonlítása. j) Jézus ,vagy Szent Pál tanításának ma­gyarázata. k) Az újszövetség csodatételei. l) Az egyházi zsolozsmák. m) Az isteni sugallat. n) Vallás és tudomány. íme egy kis mutató a java Cowper- Templeismusból, ahogy azt Anglia iskoláiban tanítják. Nincsen olyan megyei tanács, mely Darwin miatt nyugtalankodnék. Épp olyan elfogadod valaki Darwin, mint akár Galilei, ahol pedig nem az, ott­ tréfás öreg­számba megy, aki a haltól és a majomtól származtat bennünket embereket. „Volt uszonyunk , majd less szárnyunk." Óh, a hóbortos természettudósok Hiszen lehet, hogy igazuk van, de mit alkal­matlankodnak olyan dolgok körül, amik sol száz, meg ezer évvel ezelőtt történtek? Neki elég a bajunk a magunk korával? Így gondol­kozik az átlagos angol megyei tanácsos. Cambridgeshire közoktatásügyi bizottsági szintén szerkesztett iskolái számára a­­vallás oktatást szabályozó syllabust, melyben vala­mennyi felekezet megnyugodott. Különös je­lentőséget kap tanmenetük elé írott igen szép előszavuk azzal a vitával összefüggésben, mely Amerikában a szenvedélyességig fokozódott „Attól tartottak" — kezdi az előszó —, „hogy a kritikai módszer megrendíti a tekintély alat a talajt s mint holmi legendás könyvet, félre tolja a bibliát... Félni való volt, hogy a valla kiszorul az iskolából, ha tanítóik speciáli kiképzésében és az egyháztól való függésében megszakítás következik el. Küzdelem folyt majd a küzdésben való elfáradás következett azután annak fokozatos felfedezése, hogy jó iskolában a vallás mindent átható befolyása hogy a vallás a természettudomány állhatatos­ságával tanítható". Ugyanannak az előszónál egy másik részében erre a megállapításra ta­lálunk: „A természettudomány, korunk jóltevő felfedezése, a szeretethez való jogát fogja kö

Next