Ujság, 1925. augusztus (1. évfolyam, 18-41. szám)

1925-08-05 / 21. szám

SZERDA, 1925 AUGUSZTUS 5 ÚJSÁG Cesare León, Chile meghatalmazott minisztere meg akarja keresni a módozatokat, amelyek lehetővé teszik magyar földműveseknek és ipari munkásoknak Chilébe való kivándorlását Bízik abban, hogy azoknak a garanciáknak a megadása mellett, amelyekre kormánya hajlandó, nem lesz nehéz az akadályok elhárítása. Chile követe csütörtökön adja át megbízólevelét a kormányzónak. Tegnap este a 7 óra 40 perces bécsi gyors­vonattal érkezett Budapestre Európának talán a legfiatalabb meghatalmazott minisztere. Cesare León a távoli Chilét képviseli három dunai or­szágban, Magyarországon, Csehszlovákiában és Ausztriában. Tökéletes eleganciával öltözködő, magas, karcsú, kreolarcú, széleshomlokú, csillogó feketeszemű fiatalember ez a délamerikai diplo­mata, ízig-vérig spanyol race és minden mozdu­latában, egész fellépésében, megjelenésében euró­pai kultúrájú. Szigorú szemmel mérve sem ítélné senki többnek harmincesztendősnél. Titkárjával, Martin Figueroa-val együtt jött, aki három esz­tendő óta már több izben járt Magyarországon és azok közé tartozik, akik a legtöbbet dolgoztak azon, hogy Ma­gyarország minél előbb a népszövetség egyenjogú tagja lehessen. Ő volt az, aki előbb külügyminiszterénél, Ernesto Barros Harpa-nál, majd Manuel Rivas Vicuma-nál, Chile miniszterénél megszerezte Ma­gyarország részére a legmesszebbmenő jóindula­tot, amelyet Manuel Rivas Vicuima a népszövet­séghez intézett felvételi kérvényünk­ tárgyalása­kor előkelő pozíciójában teljes mértékben érvé­nyesített is. Cesare León követ hatalmas poggyásszal ér­kezett és a Dunapalotában szállott meg. Megérke­zése után, még az éjszaka folyamán, a leg­nagyobb szívélyességgel fogadta az Újság munka­társát és hosszasan elbeszélgetett vele az összes közös érdekű problémákról. — Valósággal meg vagyok illetődve, hogy Magyarországra jöhettem — mondotta a kér­dést be sem várva Cesare León miniszter —, mert nagyon sokat hallottam már erről az or­szágról és mert nagyon jól ismerem ezeréves történelmét, tradícióit és szokásait, amelyek között igen sok hasonlatosságot találtam a spanyolokéval. Minden konvencionális bók mellőzésével őszintén mondhatom, hogy na­­gyon-nagyon jól esik és igazán büszke vagyok arra, hogy kormányom ennek a nemesmultú népnek a körébe küldött képviselőjéül és szinte bizonyos vagyok benne, hogy­­ munkálkodásommal igen sok tekintetben közelebb fogom vinni egymáshoz távol­fekvő országomat Chilét és Magyaror­szágot.­­­ Mit tudnak rólunk odaát az óceánon túl excellenciás uram, kérdeztem, tudják-e, hogy mi történt velünk és miképpen gon­dolkoznak a békeszerződésekről, amelyek nem tudták nyugalmi stádiumba hozni Európát? — Diplomata vagyok és így sajnos, nem tehetek semmiféle politikai jellegű nyilatko­zatot. Annyit azonban mondhatok, hogy Chilében a háború óta jól ismerik Ma­gyarországot, sokkal jobban, mint azelőtt, többet is foglalkoznak vele és minden mértékadó elme meg van győződve ennek a népnek az életrevalóságáról, erejéről, bátorságáról és munkaképességéről. Chilében minden valamirevaló ember meglepően orien­tálva van a magyar viszonyokról és őszinte rokonszenvvel van eltelve Magyarország iránt. Ismétlem, ez amit mondok, egyáltalában nem akar a diplomata szokásos udvariassága lenni,­­az valóság és igazság. — Milyen programmal jött Magyaror­szágra excellenciád? !s. Két nagy feladatot tartok elsősorban m­egvalósítandónak. Meg kell oldani a Chile és Magyarország közötti gazdasági forgalom ki­­mélyítésének a kérdését és meg kell keresni azokat a módozatokat, amelyek mellett magyaroknak Chilébe való kivándorlása lehetővé váljék. A­ gazdasági kapcsolatokra vonatkozólag azt tapasztaltam eddig is, hogy Chile és Magyar­­ország között az utóbbi időben már meglehe­tősen élénk kereskedelmi forgalom fejlődött ki. Tekintettel arra, hogy a chilei kormány a termelőkkel egyetértésben éppen most van azon a ponton, hogy a chilei salétrom árát tetemesen leszállítsa, nincs semmi kétségem, hogy már a közel­jövőben a forgalom jelen­tékeny növekedésére lehet számítani. Ami a kivándorlás kérdését illeti, ez már sokkal ne­hezebb probléma. Ismerem az­ összes nehéz­ségeket, tudatában vagyok az összes aggodal­maknak, de tudom azt is, hogy azoknak a garanciáknak a megadása mel­lett, amelyekre kormányom a telepítés érdekében hajlandó, nem fog sok nehéz­ségbe ütközni a fenforgó akadályok eliminálása. ■— A bécsi követség futára most van Chilé­ben a kivándorlásra vonatkozó chilei kor­mányintenciók precíz szövegéért. A kormány­nyal, illetőleg kormányokkal, ahova akkredi­tálva vagyok, illetőleg leszek, természetesen csak ezeknek az intencióknak pontos isme­rete után fogom megkezdeni az eszmecserét. — Miért van szükségünk bevándorlókra? Mert fejlődni akarunk. Ipart akarunk, de erősebbek akarunk lenni nemcsak indusztriális, hanem agri­­kulturális tekintetben is. Chile rendkívül gazdag állam, de nagy hiány van szorgalmas és lelkiismeretes munkáske­zekben. A bevándoroltaknak, ha dolgos, mun­kás és becsületes emberek, nagyon jó dolguk van Chilében és néhány év alatt majdnem mindnek sikerült már eddig is egy kis vagyon­kát összegyűjteni. A mi népünk a világ egyik legvendégszeretőbb, legrendesebb népe. Megbecsüli és tiszteletben tartja az ide­gen jogait is és a jogokban nem tesz kü­lönbséget benszülött és bevándorló között. Európában munkaerőfelesleg van, nálunk hiány van munkaerőben. A megkezdett in­­dusztriálódási folyamatot folytatni szeret­nénk, ezért fogok komolyan arra törekedni, hogy a magyar kormánnyal tökéletes egyetér­tésben lehetővé váljék mielőbb olyan magyar földműveseknek és munkásoknak a ki­vándorlása, akik idehaza nem tudják megtalálni boldogulásukat. — Milyen befolyással volt a világháború Chile gazdasági, politikai és társadalmi viszonyaira, excellenciás uram, — kérdez­tük ezután. — Azok a társadalmi evolúciók, amelyek a háború után Európában felszínre vetődtek, többé-kevésbé nem kerültek el bennünket sem. Nálunk is voltak szocialista mozgalmak, mint mindenütt a világon. A háború utóhatá­sait mi is megéreztük, de ma már teljes csend és nyugalom van az országban. Megváltozott az 1833-ban megalkotott konstitúció és éppen az elmúlt napokban kapott új, modern alkot­mányt Chile. Új alkotmányt, melynek alapja a megerősödött elnöki tekintély és hatalom. Alessandri, a köztársaság elnöke, akinek de­cemberben jár le ötéves elnöki megbízatása, évek óta hatalmas koncepcióval dolgozik Chile előrelendítésén. Alessandri a legkivá­lóbb politikusok közül való, neve jól ismert Nyugat-Európában is. A karrierjéről beszélgettünk ezután Cesare León követtel, aki már huszonötéves korában adminisztratív államtitkárja volt a chilei belügy­minisztériumnak. Tizennyolcesztendős korában már hírlapíroskodott, de csak rövid ideig, mert állami szolgálatba lépett és előbb a közmunka­ügyi, majd a belügyi tárca keretében dolgozott és gyorsan haladt előre a ranglétrán. Egymás­után kapta a megbízásokat komoly külföldi tár­gyalásokra és valósággal kitüntetésszámba ment kiküldetése a stockholmi postaügyi kongresz­­szusra, amelyen a chilei delegáció elnöke volt. Franciaországban és Németországban tanult nem­zetközi jogot és amikor 1924-ben visszatért ha­zájába, nem sok­áig kellett várnia miniszteri ki­nevezésére. A chilei köztársaság elnöke most őt bízta meg a chilei képviselet vezetésével Buda­pesten, Bécsben és Prágában és ezzel ő lett a világ legfiatalabb minisztere. Rendkívül szimpatikus, megnyerő egyéniség. Megbízólevelét csütörtökön délben nyújtja át a kormányzónak". (V. Gy.) i Nemzeti Múzeumnak az Eszterházy-utcára nézi részét ötemeletesre építik fel. A Hírlaptár egy része Festetich Tasziló herceg istállójában volt eddig elhelyezve. — Krenner József volt lakásában helyezik el az Apponyi-könyvtárat. A Nemzeti Múzeum vezetősége évek óta panaszkodik a mind nyomasztóbbá váló hely­hiány miatt. A múzeum anyaga évről-évre gyarapodott, szinte rengeteg számú értékes muzeális tárgyat hordtak össze páratlan szor­galommal, ezzel szemben egyenesen lesújtó volt, hogy a gyűjtött dolgok a pincébe és a padlásra kerültek és a közönségnek nem volt módjában a megtekintésük. A múzeum igazgatósága most végre gyö­keres reformmal akarja megoldani a helyi­ségkérdést. A múzeum állattárát mindenekelőtt át­költöztetik a tanítónőképző szentkirályi­utcai épületébe. Az állattár az új helyiségben könnyen hozzá­férhető lesz, míg eddig vagy a kiállítási, vagy a tudományos anyagot láthatta csak a kö­zönség, a kettőt együtt soha. Az állattár ki­lakoltatása szeptember végéig történik meg. Az állattár elköltözésével a múzeum má­sodik emeletének egy része felszabadul. Arról, hogy mi kerül oda, még nem döntöttek, mert több hajléktalan gyűjtemény vár elhelyezésre, így a hírlaptár egy része ezidő szerint Fes­­tetich Tasziló herceg Eszterházy­ utcai palotá­jának az istállójában van elhelyezve. A köte­tek az istálló nedves levegőjében eddig is állandóan rongálódtak, ezenfelül Festetich herceg is sürgeti a hírlaptár el­szállítását, mert az istállójára szüksége van. Több helyiség szabadul fel azzal is, hogy Krenner József múzeumi igazgató özvegye ki­költözik a múzeumban lévő lakásából. Ide kerül a lengyeli Apponyi-könyvtár, lehetőség szerint olyan elrendezésben, mint ahogy Len­gyelben volt. Az éremtár egyik részét, amely­hez a közönség eddig egyáltalán nem férhe­tett hozzá, szintén a felszabaduló lakásban helyezik el. A múzeum épületének Eszterházy­ utca felé néző részét, amelyet raktárcélokra használtak, teljesen átépítik. Vasszerkezet beépítésével ugyanis öteme­letesre emelik fel és ezzel arányosan kibővülnek a raktárhelyi­ségek. Ez a munka annál jelentősebb, mert a múzeum épületén felépítése óta semmit sem változtattak. A múzeum igazgatósága azt reméli, hogy a fentebb vázolt reformokkal a nyomasztó he­lyiséghiányon segíteni tud. Szolnok boldog békebeli életet él és harcol a polgárok jólétéért és a kultúráért A lakosság szaporodik, de nincs munkanélküliség. — Államsegély kell az új múzeum felépítéséhez. — Ötmilliárddal épül a modern szolnoki fürdő. Látogatás a tiszaparti városban, ahol szeretik egymást az emberek. Szolnok, 1925 augusztus 3-án. (Az Újság kiküldött munkatársától.) Az állomásnál kon­fliskocsisok és soffőrök tülekednek egymás­sal az utasokért. Szép, modern bérautók csá­bítanak és az autóbusz kalauza udvariasan segíti fel a vendégeket. Az útvonalak mentén mindenütt épülő házak. Emeletes, kétemele­tes bérpaloták, s a város szívétől távolabb apró, bogárhátú házacskák nőnek ki a föld­ből. A vasúttól a főtérre vezető utca egyik ol­dalán zöldfüves, beépítetlen terület. Gyerme­kek játszadoznak rajta. Kergetőznek, labdáz­nak, sárkányt eregetnek. De már vörös tégla­rakások hirdetik, hogy ez a beépítetlen terü­let sem lesz sokáig a boldog gyermekek nap­közi otthona, mert itt is megkezdik az épít­kezéseket. Ez az első impresszió, mely a legkelleme­sebb, akár szolnoki, akár idegen szemmel nézzük a Tisza-parti várost: Szolnok épül. A kirakatok nagyvárosi ízléssel és gazdag­sággal vannak berendezve. Feltűnően sok a finom, női divatholmi. Modern kalapok, ci­pők és toilettek. Az árak ugyanazok, mint Pesten. Belépünk az egyik divatüzletbe. — Hogy kik vásárolnak? Kérem, bátran megmondhatjuk: a gazdaemberek, a szolnoki és a környékbeli gazdálkodók és családtagjaik ma többet költenek, mint a városi polgárság. Különösen a tisztviselők hiányát érzik a ke­reskedők a boltokban, azt hiszem ebben a tekintetben nem különbözünk a fővárostól... A gazdatársadalom beolvad a pol­gárságba — a kultúráért. Szolnok népe csodálatos keverék. Az utolsó években a város lakosainak száma 30.000-ről 38.000-re nőtt. A szaporulás legna­gyobb része a megszállt területek menekültjei­ből, az újonnan kinevezett köztisztviselőkből, az ipar fejlődéséből és a kereskedelem növe­kedéséből regrutálódott. Egészséges, örvende­tes létszámszaporodás ez. Nem ment a mun­kanélküliség rovására. Munkanélküliség csak a mezőgazdasági munkában van, ez pedig tel­jes egészben a benszülötteket sújtja. Szeren­csére az sem olyan nagymérvű, mint az Al­föld egyéb részén, mert a szolnoki gazda mó­dos, legtöbbször a maga ura. A gazdák nélkül a város jóléte, boldogu­lása nem is volna biztosítható. Tóth Tamás dr. polgármester, aki egyforma szeretetnek örvend a város minden rendű és rangú pol­gáránál, igen helyes érzékkel látta ezt meg, amikor Szolnok kultúrájáért való harcában egyformán támaszkodott úgy a polgári, min­t a gazdatársadalomra. És egyáltalán nem meg­lepő és senki nem csodálkozik rajta, hogy a szolnoki 30 holdas gazda éppen olyan lel­kes kötelességének tartja az újonnan felállí­tandó városi múzeumért folyó áldozatkészsé­get, mint a vagyonos kereskedő, a jó praxisú orvos, vagy a gyárigazgató. Ez a nagyszerű a szolnoki magyar gazdánál, hogy nem nehéz szívvel és nem a kényszer hatása alatt, hanem spontán érzésétől ösztönözve, a városért való lelkesedésből lesz a kultúra harcosa s ha kell, mecénása is!... A polgárok békés nyugalmát soha nem za­varta semmi. A kommunizmust elfelejtették. Egy rossz álom volt, felejtsük el — mondják a szolnokiak, akik között nem kapott lábra egy percre sem a felekezeti gyűlölködés, vagy a társadalmi élet megbolygatására irányuló pesti propaganda. A képviselőjük: Kenéz Béla. Megboldogult Méhely Kálmánnal szem­ben választották meg, de azok, akik a válasz­tásnál ellene voltak, ma csaknem mind az 5 táborába tartoznak. Igaz, hogy ő is kereste velük az érintkezést és most közösen dolgoz­nak a város fejlődéséért. Itt nincsenek a korzón tányérsapkás diá­kok. A vendéglőkben és kocsmákban mulató emberek nem szidják a zsidót, olvasóközön­sége csak a liberális lapoknak van és minden próbálkozás, mely a béke ellen irányult, csúfos kudarcot vallott. Drágább az élet, mint Pesten. Irigyelnünk kellene a szolnokiakat ezért a szép, békebeli boldogságért, ezért a nyuga­lomért, csendért, rendért és megértésért, ami itt van és elárasztja a lelkeket. Igaz, hogy nekik is vannak bajaik. A la­káshiány még mindig nyomasztóan hat, de már elmúlóban van. Szolnok volt Magyar­­ország egyik legnagyobb vagonlakó városa. Kétezer vagonlakó dideregte át a pályaudvar külső vágányain a havas teleket és kétezer vagonlakó sült meg forró nyárban a MÁV vagonjainak áttüzesedett tetőzete alatt. Alexander Imre alispán érdeme legfőkép, hogy a vagonlakók eltűntek. Már csak azok maradtak meg közülök, akik önként akartak vagonlakók maradni. (Furcsán hangzik, de ez is van a világban: önkéntes — vagonlakó!) Magánépítkezések folynak, mint föntebb mondottuk, de a város és a vármegye is folyton építtet. Nemrégen készült el a két­emeletes modern bábaképző intézet, díszére, örömére válna egy nagy metropolisnak is. Szolnok és környéke adta össze a pénzt az építkezésre és a felszerelésre. Konrád Jenő dr. szolnoki orvos vezeti a bábaképzőt, Etek Ist­ván dr. városi orvos lelkes támogatásával. A szolnoki polgár melle szinte dagad a büszkeségtől, amikor a bábaképző ablakai alatt elballag és egyformán illeti az elismerés a tanyák és környékbeli községek népét is, akik természetesnek találták, hogy áldozniuk kell erre az intézményre. Szolnokon csak arra hallottam panaszt, hogy nagyon drága az élet. Szolnok közel van Pesthez. A szolnokiak gyakran megfor­dulnak a fővárosban és a szolnokiak össze­­hasonlítanak. Azt mondják, a megélhetés jó­val többe kerül, mint Budapesten. Ezt a ház­tartást vezető háziasszonyok mondják, de a hotel és a vendéglő is ezt bizonyítja. Múzeum, fürdő, színház, szimfonikusok és strand. A legaktuálisabb kulturális problémája Szolnoknak: a vármegyei múzeum létesítése és a modern gőzfürdő felépítése. Az utóbbi terv már közel van a megvaló­suláshoz. Négy—ötmilliárd költséggel épít Szolnok modern, nagyvárosi gőzfürdőt lako­sainak, a pályázatot már régebben kiírták, a pályatervek be is érkeztek és ezekben az órákban dől el, hogy ki fogja építeni a szol­noki gőzfürdőt. A lényeg az, hogy meglesz. Egyelőre nyáron a strandon fürdenek a szol­nokiak, akiknek a Tisza-strand olyan, mint a Lidó. Pompás, kellemes és igazán nagyvárosias Szolnok strandfürdője. A város apraja-nagyja ide jár, a szőke Tiszán és az ölébe siető Zagy­ván rengeteg csónak siklik el naphosszat, gyönyörű fiatal leányok, asszonyok, barnára sült és a vízi sporttól izmos férfiak, elegáns strandruhák, érdekes úszóversenyek, szóval minden, ami egy víz partján fekvő város nyári örömeihez tartozik. Szolnokról nem is igen utaztak el nyara­lásra, csak azok, akiknek gyógykezelésre van szükségük. Szép itt a nyár, s bizonyára a tél­nek is megvannak a maga speciális örömei. A város szimfonikusai és a Nádor—Vigh­­'• kvartett már nagyban készülődik az első kon­certekre. Rengeteg meghívást kapnak az al­földi városokba is és előbb-utóbb Pest is meg fog győződni arról, hogy milyen fejlett zenei élet van Szolnokon. A színházat eddig a színpártoló-egyesület támogatta. Most ezen a téren is nagy válto­zás készül. Októberben maga a város veszi át a színházat, hogy sem Thália, sem a szín­ház publikuma ne szenvedjen hiányt. S reméljük, hogy rövidesen megvalósul­t minden szolnoki polgár legszebb álma, a vármegyei múzeum megépítése is. Hermain Antal dr. egyetemi tanár tudós 5

Next