Ujság, 1925. szeptember (1. évfolyam, 42-66. szám)

1925-09-06 / 47. szám

VASÁRNAP, 1925 SZEPTEMBER 6 ÚJSÁG — Csicserin súlyos beteg. Varsóból távira­­tozza az Újság tudósítója. Moszkvából ér­kező jelentés szerint Csicserin súlyos beteg. Orvosai rendeletére még a legközelebbi kör­nyezetével sem szabad érintkeznie. — Kosai tanuló a fiai Ösztökélje a jó tanulásra Hungária iskolacipővel. Rákóczi-ut 6. — Budapest atentációja a Párisi Nagy Áruház r.-t mai hirdetése. Felhívjuk t. olvasóink figyelmét a közfeltűnést keltő árakra. — Ringer Jeni dr. elme- és kedélybetegek gyógyintézete, I* Lenke-ut. Telefon: 83—21. — Árban, faeonban, minőségben és kivitelben utólérhetetlen Molnár Gyula női divatháza (VII., Rákóczi-út 22.). Ver­senyképességéről és szolid árairól mai hirdetése újabb tanúbizonyságot tesz. — Kinek minden nő bélás, megtudja a t. hölgyközönség Weiner Mátyás (VI., Andrássy-út 3. sz.) közismert női divatáru cég lapunk mai hirdetéséből, amelyben a külföldi divatújdonságok szenzációs olcsó árait közzé teszi. — Minden iskolás gyermeknek a gondos szülő elszakíthatat­lan iskolaruhát Gutman J. és Társa cégnél, Rákóczi­ út 18. alatt vásárol. — Teljesen megszűnik a felesleges alkuvás, ha nálam vásá­rol, mert áraim hihetetlen olcsók. Győződjön meg Mátyás László férfiruhaáruháza. VII., Rákóczi­ út 30. SZÍNHÁZ Plety utalkodás. Az Újság vasárnapi száma már évtizedek óta eseménye a magyar zsurnalisztikának. Ezt nem előfizetésre való felhívás célzatával írom le e helyen, mindössze egy ré­gi tényt konstatálok. Ért­hető és természetes, hogy a vasárnapi számokra egész héten készülünk, öt­leteket adunk egymásnak, témákat osztogatunk s mire aztán eljön a vasár­nap, kiderül, hogy annyi érdekes és jó cikkünk van, hogy nem egy lapszámot, akár tizenötöt is meg le­hetne vele tölteni. így hát az utolsó percekben — ez szombaton éjféltájban van — megtörténik a sze­lekció. Kiválasztani a sok sok kitűnő és aktuális közlemény közül a legjobbakat, a legfrissebbeket. így történt ez a múlt szombaton is és már csaknem készen voltunk az Újság vasárnapi szá­mával, amikor a levélhordó egy súlyos expressz­­levelet kézbesített a szerkesztőségben. Salzburg­ból jött a levél és semmi kétség nem volt az­iránt, hogy az ünnepi játékokról szólt — No, ezt eltehetjük keddre — mondotta va­laki. Az éjjeli szerkesztő kinyitotta időközben a levelet, gyakorlott szemét végigjáratta a sűrűn leleírt lapokon és rögtön készen volt a vélemé­nyével: — No, ezt nem lehet eltenni keddre. Pünkösd Erzsébetnek intervjúja volt Rein­­hardttal, egy végtelenül érdekes cikk, melytől dehogy is lehetett megfosztani az Újság vasárnapi közönségét Szóval egy vagy két másik érdekes közlemény esett áldozatul ennek a még érdekesebbnek, azok, amelyek idáig pontosan ennek a helyére voltak kijelölve. Hogy kik szidták ezért a finishben való lelovaglásért Pünkösdi Erzsébetet, azt nem tudom, de annyi bizonyos, hogy semmi esetre sem a férje, Pünkösd Andor, akinek ekkorára már három cikke és pedig: 1. Ha én dollármilliárdos lennék, hogy hoz­nám rendbe a Balatont, 2. Köztársasági temetés, 3. Sétaközben már be volt tördelve. Bizonyos tehát, hogy­ a legutóbbi vasárnapi számot a Pünköstiek dominálták, igaz, olyan közleményekkel, melyek közül az egyik kedve­sebb, mulatságosabb és vonzóbb olvasmány volt a másiknál. És mi már régen és boldogan kiengesztelőd­­tünk­ e túltengésért és már nagyban készültünk erre a mai, vasárnapi számunkra, amint nyugo­dalmas munkánkat egy Győrből érkezett anzix­­kártya dúlta fel, a Rábarészlet és a Szeminárium fotográfiájával. És az anzixon szó szerint ez a szöveg: Kedves Szerkesztő Úr! Nem mulasztha­tom el legnagyobb megelégedésemnek kifeje­zést adni az Újság buzgalmáért, hogy már augusztus harmincadikán pünkösd számmal szolgált. Mély tisztelettel egy hü olvasó. Egy ideig azt hittük, hogy a hü olvasó maga Pünkösti Andor, aki ilyen alattomos módon akarja munkáját csökkenteni. És csak nagyon hosszú nyomozás után jöttünk rá, hogy a hű ol­vasó valószínüleg Pünkösti Erzsébet, aki Salz­burgból, illetőleg Bécsből hazajövet Győrött megvette az Újságot és még volt ideje ahhoz, ott a pályaudvaron, hogy egy anzixkártyán hamar intrikáljon az ura ellen, annak dacára, hogy ennek konkurenciájától nincs mit tartania. Viszonzásul talán, a­miért a fecskék elköltöz­tek és ilyen hamar véget ért a nyár, visszajött Budapestre Lad­a Collins, a tavalyi színházi évad legszebb szőke eseménye, a legkedvesebb Haskell girl, a Halló Amerika! angol primadonnája. Igen, visszajött Budapestre, holott a londoni Pavillonba is megújíthatta volna a szerződését, ahol hónapokon át szédületes sikerrel vendégsze­repelt. Nagy dolog ez, kérem, hogy a mai roman­­tikán kívüli világban még akadnak, akik szíveseb­ben vannak itt köztünk Budapesten, mint túl a kontinensen, ahol pedig a pénznek is sokkal jobb kurzusa van. Sőt nem is egyedül jött vissza tegnap este Lalla Collins, hanem magával hozta másik két ra­gyogó társnőjét is a Haskell-bokrétának és pedig Edna Mayt és Cherry Winterryt. Hogy mit fog­nak itt csinálni Budapesten? Egyelőre szerződtek egy előkelő mulatóba, ahol Russel Kay nevű ame­rikai táncossal együtt három olyan táncproduk­ciót fognak előadni, melyet Halmay Tibor állított be a számukra. És az angol görlicék visszatérésével kapcsolat­ban szabadjon szólani arról a tizenhat magyarról, akik nem mennek ki a külföldre... Megírtam, hogy Francisque Salabert, Európa egyik legnagyobb zeneműkiadója, aki egyben társ­­igazgatója a párisi Moulin Rouge-nak és az Apollo-színháznak, itt járt Budapesten és arra a meggyőződésre jutott, hogy az amerikai Hoffmann girlöket, akiket már nem lehet megfizetni és az angol táncosnőket, akiket Párisban már megun­tak, egyedül magyar lányokkal lehet a külföldön helyettesíteni. És megbízást adott, hogy tizenhat ilyen magyar görlicét, akikből ízelítőt kapott a Vígszínház nyári kabaréjának műsorán, állítsanak össze neki és akikkel Parisból kiindulva, meg le­het hódítani a világot Aránylag nagy gázsit, havi nyolc milliót bizto­sított volna Salabert a hölgyek számára, továbbá kosztot, kvártélyt, mosást és természetesen az összes kosztümöket, cipőket és selyemharisnyákat is beleértve. A sorozásra egy fővárosi színház ren­dezőjét kérte fel, akinél tényleg százával jelent­keztek is a pályázók, akik közül mindössze kettő bizonyult exportra alkalmasnak. A többiek: az al­kalmasok, a szépek, a tehetségesek szívesebben maradnak idehaza és szerepelnek magyar szín­padon garasokért, mint Parisban, Londonban mil­liókért, így hát az egész Salabert-expedíció a vízbe esett. A két Thaine kisasszony viszont, a Dolly, meg a Bessy, akik tavaly a Fővárosi Operettszínház­­ban szerepeltek, függetlenül ettől a Salabert-akció­­tól, megkapták időközben a párisi letelepedési en­gedélyt és a jövő hónapban mint önálló szám fognak fellépni a párisi Moulin Rougeban. Egy érdekes válóper foglalkoztatja mostaná­ban a színházi világot. A jövő héten fog ugyanis eldőlni a pozsonyi törvényszéken, váljon Rein­­shardt-ot elválasztják-e a feleségétől, a gyönyörű Elsa Heimstől, aki tudva­lévően egyike a legkivá­lóbb Reinhardt-színész­­nőknek. Rég ideje húzódik ez a per,­­ Reinscardt már évek óta nem él együtt a­­ feleségével, sőt nem is szerződtette. Inkább le­mondott legkiválóbb szí­nésznőjéről, hogy ne kelljen együtt dolgoznia a feleségével A nagy válóperről már ismételten és hossza­san cikkezett a világsajtó és annak nem egy pikáns részletét tárta fel. A legkülönbre azonban most Pozsonyban kerül a sor... Reinhardt tudvalévően, eltekintve attól, hogy igen nagy tehetség, jelentékeny elme és e percben talán a legelső rendező a világon, dúsgazdag em­ber. Már most a feleségének, Elsa Heimsnek, aki néhány jó valutájú milliócskáért szintén nem megy a szomszédba, legkevésbé­­sem közömbös az, hogy a válást kinek a hibájából mondják ki? Mert ha a férjééből, akkor itt olyan tartásdíjat állapítanak meg éppen Reinhardt anyagi viszo­nyaira való tekintettel, mely csaknem felér egy Reinhardt-féle szerződéssel, sőt talán még azzal a dicsőséggel is, hogy valaki Reinhardtnénak ír­hatja magát röviden Elsa Helms helyett. És a művésznő valóban tiszteletreméltó bűz­ ! galommal és energiával gyűjtögette az adatokat, melyekkel a pozsonyi törvényszék előtt férjét hűtlenséggel vádolhatja, így többek között egy albumot fog beterjeszteni a tárgyaláson mind­azoknak a művésznőknek és civilhölgyeknek jól sikerült arcképével, akikkel őt a férje megcsalta. Kétségkívül nagy reklám ez a legszebb férfi­koron túllévő Rein­­hardtnak, de úgy lehet egy kicsit drágának fog bizonyulni. Ez az album, maro­­quinbe kötve, bennün­ket azért is érdekel, mert állítólag két ki­váló magyar művésznő fotográfiáját is tartal­mazza. Joggal, jogta­­lanul-e, annak az elbí­rálása aztán már csak­ugyan a bírákra tartozik. Bizonyítékai alapján tehát Elsa Helmsnek minden reménye megvan­­arra, hogy a válást a férj hibájából fogják kimondani. Viszont a rá­galmazási és becsületsértési perekért, melyet Ha válóperét bizonyítékai alapján megnyeri, élete további folyamán valóban nem lesz irigylésre­­méltó. És még egyszer visszatérve az oly hirtelen el-­­múlt szép nyárra, amelyet itt töltöttünk a buda-­­pesti aszfalton, hadd mond­jak el gyorsan eg­y igen jellegzetes apróságot. Két ismert színész, ked­ves fiuk, találkozik az őszi napsütésben az újra meg­indult Váci­ utcai korzón. Beszélgetnek sok minden­ről, mikor az egyik hirte­len az elmúlt nyarat saj­nálja. — Hát nem voltál sehol? — kérdi tőle ravaszul a másik. — Nem voltam, tudod, én egészséges ember vagyok, nincs szükségem se fürdőre, se kúrára. Aztán rájöttem arra a régi igazságra is, hogy a legkülönb nyaralás mégis csak Pesten esik. Igaz, elmehettem volna a Lidóra, Abbáziába, esetleg Balatonlellére, de azután elhatároztam, hogy mégis itt töltöm a nyarat és a jövő hónap­ban, október elején elmegyek két hétre Párisba, két hétre Londonba. A másik türelmesen hallgatta végig a szónok­latot, melynek befejeztével és bucsúzásul csak­ ennyit mondott: — Bahh! Nekem sincs pénzem.­­ Sony. 13 N­agy sszinésisek ssserssörés nélkül. Látogatás Gyöngyössy Erzsinél. — Egy elmaradt int­ervju Vaszary Piroskánál. Gyöngyössy Erzsi három évvel ezelőtt lépett fel először fővárosi kőszinházban. A táblabiróné szerepét játszotta Szomory Dezső Glóriá­jában. Nagy sikere volt. Máig pedig nagyon sok darab­ban lépett fel és anyaszerepeket játszott mindig. Minden szereplését döntő sikernek mondhatjuk utólag. A siker pedig itt nagyot számít, mert az anyaszerepek alakítóit nem gyakran szokta kí­sérni. De Gyöngyössy Erzsinek sikere is volt és voltak szerzők, akik parádés színlapjukon ragasz­kodtak a nevéhez. Tíz nappal ezelőtt Gyöngyössy Erzsi azt mondta a társalgóban: — Engem nem fognak szerződtetni a jövő évre. Ezen mindenki csodálkozott. Bár sokan mond­ták ezt és sokat csakugyan nem szerződtettek. Ezen igazán nem lehetett csodálkozni és akárhogy is lássuk a kétségbeesést és reménytelenséget, megdöbbenni sincsen elég tágas szívünk most már, az ötvenediknél, századiknál a sorban. De amikor Gyöngyössy Erzsi kiment a társal­góból, akkor voltak, akik azt mondták: — Tudom, ki miatt nem maradhat itt Gyön­gyössy Erzsi. Gyöngyössy Erzsi mondta ezt ma délután. Amikor meglátogattuk Margit­ körúton levő gyönyörű lakásán, nem panaszképpen mondta, mert jókedvű és hátrahajtott fejjel nevet kis tré­fákon. — Nem döbbentem meg és szomorú sem va­gyok. Nem bánkódom egy cseppet sem. Nagyon nyugodt vagyok és elégedett, mert három évig egyfolytában játszhattam. Különben is sokan ma­radtak szerződés nélkül, akik régebben tagok. Én amúgy is véletlenül lettem színésznő. Vagy talán így: véletlenül lettem újra színésznő. Tíz évig egyfolytában nem játszottam. Tíz év után jött a kommü­n, akkor kerültem megint színpadra. Ezért is nem igazságtalan az, hogy többet nem játsz­­hatom. Gondolom, hátha egyáltalán nem játszot­tam volna. Gyöngyössy Erzsi azt érzi, nem igazságtalan­ság. Akkor sem, ha az okát tudja. Nem is az okát, az okozóját. Pedig mindenképpen az. Fel­bukkan a véletlenből egy komoly nagy, okos asz­­szony. Még fiatal és már anyaszerepet vállal. Nem vállal, kér. Aki tíz évig pihent és akiben ez a csendes tíz év megérlelte a meggyőződést, öntuda­tig tisztította az egyéniséget, puritánná tette az ambícióit. Véletlenül, olyan véletlenül, hogy akár titokban maradhatott volna Gyöngyössy Erzsi neve, ígérete és eredménye örökre. Három éve azt mondták: itt van az új tragika. A hangja olyan, mint Jászai Marié. — A kommünben nem kaptunk kenyérjegyet — beszéli —, hát elmentem a színészek szakszer­vezetébe, hogy majd a tagsági jegyemre talán kapok. Valami idegen kisasszony írta ott össze a jelentkezőket. Én kardalosné akartam tenni az Operában. Azt kérdezi az a kisasszony: — Volt már valaha színpadon vagy van valami köze a színészethez? — Hogyne — mondom én —, elvégeztem az akadémiát. — Akkor menjen csak arra be, abba a szo­bába, ott ül a felvételi bizottság. — Ott csupa ismerőst találtam, régi iskolatár­saimat. Rögtön felvettek, vizsga nélkül. A Városli­geti Színkörben játszottunk, a „Kollektív Társu­lat". Később Budára szerződtem, a Várszínházba, Komjáthy társulatához. Közben vége lett a kom­­münnek. A társulat még tengert-lengett egy ideig, aztán megbukott. Attól kezdve nem v­olt szerző­désem. A férjem csak örült, mert ő halálosan gyű­löli a színészetet, már nagyon régóta. Tíz éve is azért hagytam ott a színpadot — az Andrássy­ úton játszottam —, mert a férjemet, aki akkor még vő­legény volt, nagyon bántotta, hogy én fellépek. Mondom, most is megtaláltam a dolog jó oldalát, gondoltam, vége a nyomorúságnak, nincs szükség az én keresetemre. Január elsején, egy átlumpolt Szilveszter-éjszaka után, korra reggel egyszer csak hangokat hallok a fogadószobában. Ahogy lassan beszűrődtek a hangok az álmomba, akkor értem­ csak, mit beszélnek: nekem fel kell lépnem a Víg­színházban. Délelőtt elmentem az irodába. Lát­tam, csalódottan fogadnak. — Kérem, mi egy idősebb hölgyre számítot­tunk. — Én szeretem az idős szerepeket, azokat ját­szom mindig, már egészen fiatal koromban is, pró­,­báljuk meg. Tetszettem. Később aztán megtudtam, hogy éjszaka a Fészekben, nagy tanakodás köz­ben, szegény Kövezi Albertnek jutottam eszébe. Még éjjel elcsoszogott az öreg lábam­ a Színész­­egyesületbe a címemért és azt elvitte Szomory Dezsőhöz, akinek Glória című nagyszerű darabjá­ban pompás szerepem volt. Soha olyan kedvvel nem készültem szerepre, mint erre. Bevallom, ér­­­demes volt. — Aztán játszottam az Ivanoffban, Szabóky Zsigmond Rafaelben, a Vadkanban, az Ablakok­ban. Szeretem a színpadot és ez a szeretetem nem megszokás. Talán a tízéves pihenő konzer­válta bennem azt a lelkesedést, amit éppen a színház ölt ki nagyon sokból. — Az a meggyőződésem, hogy mindent meg­érdemlünk, ami csapást és bánatot e földön ka­punk. Teozófus vagyok és hiszem, hogy minden rossz csak büntetés. Ha pedig nincsen igazam, akkor is megnyugtat ez a hit, éppen ezért ne pró­bálja cáfolni senki se. Egy álló hétig sírtam és bú­sultam, egy hét után pedig rájöttem, hogy a bány­kodás csak engem őröl, egyébként pedig nem használ, azóta pedig nyugodt vagyok. Azon a na­pon pedig, amelyiken először nevettem, kopog­tak az ajtón és meghívtak­­ filmezni. Kárpót­lásul és jutalmul. — Pedig tudja-e, hogy ez a felmondás vég­zetes? Csak nem szerződteti egy színház azt, akit a másik nem használhat? Még ez a csendes szomorúsága és logikus le­mondása is indokolatlan. Gyöngyössy Erzsi nél­kül nem soká lehet el a magyar színpad, amint hogy biztos, hogy nem sok időbe telik és szer­ződéshez jut ez a kiváló, rokonszenves művésznő. (i. e.) U. I. Vaszary Piroskához vitt volna a második" utunk, ehhez a rendkívül tehetséges fiatal színész­nőhöz, aki mindmáig a szerződés nélkül maradot­tak közé tartozott. Útközben tudtuk meg, hogy Vaszary Piroska elszerződött ma délelőtt a Bel­városi Színházhoz. Nagyon örültünk, hogy erre az interjúra ilyenképpen nem nyílt alkalom. * Magyar énekesek Ostendében. Néhány nap előtt az ostendei Kursaalban Mascagni Pietro ve­zetése alatt előadták a Parasztbecsületet. Az elő­adás szereplői Niklas-Schubert Nisla, Máthé Rózsi, Attler Rosa, Bolond William és Palló Imre voltak. A tízezer főnyi közönség a belga királyi családdal az élén lelkesen ünnepelte az énekeseket, csak úgy, mint a vezénylő Mascagnit. HÉTFŐT^^ ^^PREMIER TERÉZKÖRÚTI SZÍNPADON LESZÁLLÍTOTT I­ELYÁRAKKAL

Next