Ujság, 1926. január (2. évfolyam, 1-25. szám)
1926-01-31 / 25. szám
VASÁRNAP, 1926 JANUÁR 31 ÚJSÁG * Még egy választott bíróság. A Városi Színház zenekara úgy állapodott meg annak idején a direkcióval, hogy a főváros által rendezendő néhány előadáson díjtalanul működik közre. A zenészek most megtudták, hogy az Ezer év előadásaiból, amelyeket a főváros rendezett, a színház vezetősége előadásonként egy táblás ház jövedelmét kapta s ezért azzal a kéréssel fordult a Városi Színház igazgatóságához, hogy próbadijak és közreműködés címén őket is fizesse meg. Az igazgatóság megtagadta e kívánság teljesítését s ezért választott bíróság elé kerül az ügy. Minket megillet az a csekély munkadíj, amit kérünk — mondta egy zenész munkatársunknak —, mert hiszen alaposan megdolgoztunk érte. Másként állana a helyzet, ha a színház nem keresett volna ezeken az előadásokon. De ők sem adták oda ingyen a színházat, hát illik, hogy bennünket se rövidítsenek meg. Az igazgatóság részéről Sebestyén Dezső igazgató a következőket mondotta: — A zenészek követelése teljesen jogtalan. Éppen ezért biztosra veszem, hogy a választott bíróság nem fogja megítélni a követelésüket A választott bíróság hétfőn fog összeülni ebben az ügyben. * A hajdúk hadnagya. (A Városi Színház előadása.) Több mint két évtized előtt a legnépszerűbb darabok egyike volt Rajna Ferenc és Czobor Károly nagysikerű operettje, A hajdúk hadnagya. A Városi Színház most felelevenítette ezt a művet, amely annak idején az első százas sorozatot megért operettek közé tartozott nálunk. Hogy a választás szerencsés volt, azt a mai siker mutatta. Szövege, Rajna Ferenc kitűnő munkája, nem a sablonos operettlibrettók közül való. Épkézláb romantikus történet, amelyet az író ihletettségével és a gyakorlott színpadi szerző avatottságával készített el Rajna. Becsületes, őszinte, művészi munka és ezeknek a tulajdonságainak köszönheti, hogy ma is megtartotta üdeségét. A zene, Czobor Károly műve, kellemes, jól hangzó, választékos. Sok száma igen népszerű volt s ugyanezek ma is megfogták a közönség szívét. Az előadás középpontjában Cselényi tősgyökeres magyarságú hadnagya, Sziklay Széphrigye, Horti strázsamestere, Sárossy ezredese és Molnár Vera Barbarinája állottak. Nagyon kedves volt Bodó Erzsi Schaffenberg Jadwiga grófnő szerepében. Szép énekéért külön dicséretet érdemel. A közönség igen melegen fogadta az újdonságot Több számot — köztük az első felvonás fináléjának egykoriban közkedveltségük Két szempár* dalát — megismételtetett felvonások végén pedig melegen ünnepelte a szereplőket és a szerzőket. * Hegedűest Guetta Leó, egy fiatal olasz hegedűművész mutatkozott be ma este a Zeneakadémia közönségének. Műsora, mellyel a közönség elé lépett, érdekes volt, amennyiben Corelli egy műve után magában foglalta Respighinek egy hegedűre és zongorára írt szonátáját is. A szonáta szépen hangzó, olaszosan dallamos szerzemény, biztos kézzel van megírva, de egyáltalában nem éri el értékben szerzőjének azokat a zenekari műveit, melyek már nálunk előadásra kerültek. Guetta sok igyekezettel és szép tehetséggel állott honfitársának szolgálatában. Fejlett technikával, kellemes tónussal és ízléssel hegedült. Általában azonban művészete nem emelkedik a középszerűség fölé. Nálunk, hol oly szaporán teremnek a hegedűs tehetségek, számos olyan művészünk van, ki különb nála és mégis csak elvétve jelenik meg a nyilvánosság előtt . A Nemzeti Színház műsorán szerdán a Három testőr, pénteken az Árva László király, szombaton pedig a Gyurkovics lányok előadásával folytatódik a Nemzeti Színház Herczegciklusa, s ezek között az Árva László király új betanulással, Horváth Jenő rendezésében kerül szinre Jászai Mari, Cs. Aczél Ilona, Környey Paula, Uray Tivadar, Abonyi Géza, Kiss Ferenc, Palágyi Lajos, Nagy Adorján, Bartos Gyula és Mihályfy Béla alakításával a főszerepekben. Ezenkívül csütörtökön és hétfőn A híd, vasárnap délután rendes helyárakkal a Zenebohócok, vasárnap este Ahol unatkoznak, a színháznak nagysikerű új műsordarabja, kedden pedig a Piros bugyelláris szerepel a színlapon. * A Kamaraszínház heti műsora. Pénteken este új betanulással mutatja be a Kamaraszínház Bisson világhírű bohózatát, a Válás utánt, mely a régebbi nemzeti színházi műsornak hatvan-kilenc estén át volt nagysikerű darabja. Az új szereposztásban Vizváry Mariska, Tőkés Anna, Ághy Erzsi, Náday Béla, Gabányi László, Gál Gyula és Pethes Sándor játsszák a főszerepeket. Bisson komédiája vasárnap este kerül szinte másodszor. Ezenkívül szerdán Solness építőmester, csütörtökön a Kamarában másodszor a Vízkereszt, szombaton a Nem lehessen tudni, vasárnap délután mérsékelt helyárakkal az Elzevir, hétfőn Kisfaludy Károly emlékezetére a Csalódások, kedden pedig a Bábjáték van műsoron. * A Vígszínház jövő hetét természetesen a színház legfrisebb újdonsága, a Nagytakarítás dominálja. A műsor így alakul: Vasárnap, hétfőn, szerdán, pénteken, vasárnap este: A színházak és kabarék hírei. Az Andrássy úti Színház új műsorának hatalmas sikere. i Színházban annyit még nem nevettek, mulattak és tapsoltak, mint az Andrássy úti Színház új műsorán, melynek minden darabja és magánszáma leírhatatlan sikert aratott A néma aszszony, Anatole Francé világhírű énekes vígjátéka, Medgyaszay Vamnával a címszerepben, a Kenyeres, Fodor László vígjátéka, Ilosvay Rózsi, Lukács Pál és Borosa Gézával, a Huncut a biróné, Török parasztkomédiája, Dajbukát Hona és Bársony Istvánnal, a Csípje meg a feleségem címü Békeffi-tréfa, Békeffi László és Gárdonyi Vilmával, az Egészen az apja címü Harsányi Zsolt bohózat Kökény Ilona és Kabos Gyulával, a Családban marad című ötletes francia vígjáték, továbbá Medgyaszay Vilma, Ilosvay Rózsi Kökény Ilona, Vaszary Piroska, Boross Géza és Radó Sándor magánszámai a kabaré-irodalom legsikerültebb termékei. Békeffi László konferansza szenzációs. Tekintettel az állandóan telt házakra, jegyekről ajánlatos előre gondoskodni (Telefon: 95—98.) * Peer Gynt a Magyar Színházban. Pénteken, február 5-én, este, Ibsen csodálatos drámai költeményét, a Peer Gyntet játssza a Magyar Színház, amelynek ez a darab több mint 200 dicsőséges estét szerzett már eddig is. Peer Gynt a Magyar Színházban Sebestyén Károly remek fordításában Grieg bűbájos kísérőzenéjével megy, az északi mester csodálatos melódiáit 30 tagú zenekar szólaltatja meg, amely a színház karzatán játszik. Az előadás már azért is dísze a színháznak, mert a címszerepet az a Törzs Jenő játssza, akinek Peer Gyntje felejthetetlen fejezet a magyar színjátszás történetében. Aase T. Forray Rózsi, aki ezt az alakot nem is játssza, hanem szinte márványba vési. A nagyszerű együttesben meg kell említenünk Zahler Magda táncos Anitráját, Tassy Mária Ingridjét, Kőszegi Irén Solveigiét, Gombaszögi Irén zöldruhás lányát, azután Körmendy, Réthey, Stella, Vándory, Dávid, Abonyi, Somfár egytől-egyig kitűnő alakításait. * Az Andrássy-úti Színházban ma délután először kerül színre a kolosszális sikert aratott teljes új műsor olcsó helyárakkal. Nagytakarítás. Vasárnap délután: Úriemberek. Kedden délután, csütörtökön este: Hat szerep keres egy szerzőt. Kedden és szombaton este: Brassbound kapitány megtérése. * Mérő József táncintézetében (Erzsébetkörút 44.) az új tánctanfolyamok kezdő felnőtteknek 1926 február 4-én, csütörtök este 8 órakor, haladó felnőtteknek 9-én, kedden este Vi 10 órakor. Diák (bakfis) oknak 3-án, szerdán 1é1 órakor, gyermekeknek (6—12 éves) 5-én, pénteken délután 5 órakor kezdődnek. Telefon József 129—73. * A Terezina hete lesz a Fővárosi Operettszínház jövő hete is. A zsúfolt házak sorozatával közeledik a nagyszerű operett második jubileuma felé. A címszerepben minden este Fedák Sári lép fel Honthy Hanna, Halmay, Tolnay, Ujváry és Zátony játsszák a főszerepeket. Vasárnap délután a Nótás kapitány kerül színre Péchy Erzsi felléptével, mérsékelt helyárakkal. * Földi Mihály új négyfelvonásos színművének, az Utolsó felvonásnak első két előadása ma délután ,14 órakor és kedden, február 2-án délután órakor Forgács Rózsi Kamaraszínházában. Dr. Szabó Juci, a legnagyobb vígjátéki siker. A Magyar Színház jövő heti műsorát természetesen Fodor László legendás sikerű vígjátéka, az utolsó tíz esztendő legnagyobb budapesti színházi sikere, Dr. Szabó Juci dominálja. A remekül mulattató, elejétől végig vidám és bűbájos vígjáték péntek kivételével a hét valamennyi estéjén szerepel a Magyar Színház színpadán. Dr. Szabó Jucit, amelynek eddig minden egyes előadását táblás ház kacagta végig, parádés együttes játssza. A címszerepben természetesen Titkos Ilona lép fel, akinek csodálatos pályáján örökre emlékezetes siker marad Dr. Szabó Juci, Törzs Jenő és Csortos Gyula szenzációs alakításai, T. Forray Rózsi, Tóth Böske és Vágó Béla remek vígjátéki együttese a Dr. Szabó Juci minden előadásán ragyogtatja nagyszerű művészi erényeit Péntek este a színház régi klasszikus sikere, Ibsen Peer Gynt-je kerül szinte Grieg zenéjével * Két jubileum a Magyar Színházban. A Magyar Színház vasárnap délután adja 50-ik jubiláris előadásban a színház egyik legnagyobb sikerét Földi Mihály Engem szeress című remek vígjátékát és jövő vasárnap, február 7-én délután kerül színre a Magyar Színházban 25-ödször Henry Kisternaeckers remekműve Miénk az éjszaka Titkos Ilonával, Csortos Gyulával és Törzs Jenővel a főszerepben. Miénk az éjszaka még kedden, Gyertyaszentelő napján is ünnep délutáni előadásban. * Az Alexandra 75-ödször. Martos és Szirmai példátlan sikerű operettje, az Alexandra a Király Színházban e héten zsúfolt házak során eljut már a 75-dik előadáshoz. A darab főszerepeit Péchy Erzsi, Somogyi Nusi, Rátkai, Nádor, Kertész, Latabár és Szirmai játsszák. Most vasárnap délután a Régi jó Budapest kerül szinre Somogyi Nusival, Pálmay Ilkával, Kőszegi Irénnel, Rátkaival, Latabárral, Szirmaival, Szakácscsal, Gallaival a főszerepekben. Jövő vasárnap délután az Annabált adják. Mind a két délutáni előadásra mérsékelt árakon lehet jegyet váltani. * Gelléri Oszkár szerzői estjén, amely február 9-én lesz a Zeneakadémia nagytermében, legkiválóbb művésznőink és művészeink vesznek részt. Basilides Mária Händel Siroé operájából énekel és Gellért-Lányi dalokat ad elő, Bartók Béla saját műveit zongorázza: a) II. Elégia, b) Karácsonyi énekek (kolindák II. sorozata), Hammerschlag János Bachból játszik orgonán. A költő műveiből előadnak: Varsányi Irén, Simonyi Mária, Titkos Ilona (akinek ez lesz első fellépte hangversenypódiumon), Pécsi Blanka, Somogyi Erzsi, Ürmössy Anikó, Odry Árpád, Kürti József (aki ugyancsak ez alkalommal szerepel először hangverseny keretében), Gellért Lajos, Tárgy Ferenc. A bevezető konferanszot Osvát Ernő tartja. Jegyek a Nyugat könyvesboltjában, VI., Andrássyút 1 3., 15.000—60.000 koronáig. • Wollák Mariska táncintézetében (IV., Szervita-tér 3.) gyermekek és felnőttek részére új tánctanfolyam kezdődik, különórák egész nap. Telefon Lipót 971—56. Irodai órák d. e. 11—1-ig, d. u. 4—6-ig. • Ma délután Lengyel Menyhért Máriájának első mérsékelt helyáru előadása a Belvárosi Színházban. • Forgács Rózsi Kamaraszínházában (VI., Révay utca 18.) ma délután Vs 4 órakor Földi Mihály négyfelvonásos színművének, az Utolsó felvonásnak bemutató előadása. Hangversenyek. • THALIA hangversenyei. (Jegypénztár: Andrássy út 4.) Szabó Dezső február 10-én, 13-án és 17-én tartandó 3 előadása rendkívül érdekes témáinál fogva is szenzáció. (7. %6). • Gertler Endre II. hegedűestje február 11-én a nagyszerű fiatal művész pályafutásának újabb hatalmas állomása. Ottó Schulhof kisér. (V. VIS). • Kárpáthy László dr. szerzői estje február 15-én. (V. %8). • Kentner Lajos és Schwalb Miklós kétségkívül a fiatal zongoristagárda két legmagaslóbb egyénisége. Mindketten bemutatkozásuk óta szinte szédületes pályát futottak be. Sikerült a két nagyszerű művészt február 16 ra együttes estre megnyerni, amelyen csupa kétzongorás, ritkán hallható művet mutatnak be. (Z. V.9). • Balassa Kálmán művésznövendékeinek zenekari estje február 18-án. A változatos műsoron Kinsky Róbert kéziratban lévő suitjének első bemutatása is szerepel. (Z. 96). • Regéczy Ilona, a külföldön számos sikert aratott ,kiváló hegedűművésznő egyetlen hangversenye február 20-án. (Z. 96). • Róbert Goldsand február 21-iki Chopin-estjét bámulatos érdeklődés előzi meg. A bécsi zongorista-fenomént zsúfolt ház fogja ünnepelni. (V. 16). • Komor-kamarazenekari IV. bérleti est Hernfeld Panni, a nagytehetségű hegedűművésznő (Vieuxtemps-koncerttel) és Mannaberg Rózsi, a Svédországban nagy siereket aratott zongoraművésznő (Liszt-koncerttel) közreműködésével február 22 én. A műsor érdekes újdonsága Weiner Leó „Katonásdi" c. kéziratának bemutatása. (7. 19). • Lohelamli Testnevelő bemutatója a németországi kiképző intézet legjobb növendékeivel a Belvárosi Színházban február 28 án délelőt 11 órakor. • Kotányi nővérek 3 zongorás estje február 28-án. (Z. 1 9). • Zathureczky Ede hegedűestje március 5-án. (Y. 1 8). • Mult és Jövő III. kulturestje Alpár Gittával március 7-én. (Z. 16). • Hannover György, a fenomenális tehetségű fiatal hegedűművész Milanóban egy csapásra hódította meg a közönséget. Tomboló lelkesedéssel ünnepelte . Március 0-iki II. pesti hangversenyét rendkívüli érdeklődés várja. (V. 18). • RÓZSAVÖLGYI hangversenyei. Heifetz Jascha II. hegedűestjén február 2 án közkívánatra a Mendelssohn-koncertet is játssza. Pár jegy kapható. • Weisz Margit ül. estje február 2-án Danziger Antal közreműködésével. • Fráter Loránd nótaestje február 4-én. • Balázs Árpád magyar nótaestje február 5-én. • Heifetz Jascha III. hegedűestje február 5-én az Opera zenekarával Zsolt Nándor vezénylete alatt. Műsoron két versenymű. Egyik: Beethovené. • Sándor Ervin hegedűestje február 6-án. • Gergely Márta zongoraestje február 17 én. • Antalité Zsírosa Dezső III. orgonaestje február 19-én. Fiáth Mária operaénekesnő közreműködésével. • Eisenberger Severin nagyszerű sikerei után február 24-én adja II. zongoraestjét. • Dr. Muntyán Ilona dalestje február 27-én. • Biscara Betta ária- és dalestje március 3-án. • Krausz Ilona, Sándor Ervin, Vincze László trióestje március 4-én. • Güller Youra, a nagy zongoraművésznő, kinek két év előtti szereplései feledhetetlen emléket hagytak, hosszas betegsége után március 11-én lép ismét dobogóra. • A KONCERT rendezései. (Jegyek Bárdnál). Békefii konferansz-estje ma, Vám-.or a Zeneakadémiában. Közreműködnek Medgyaszay. Péchy Erzsi, Ilosvay, Kökény, Haraszthy, Németh, Boross, Fekete. Jegyárusítás délelőtt 12 óráig Bárdnál, délután 4-től a Zeneakadémiában. • Dresdner Streichquartett hangversenye ma 1 9 kor a Zeneakadémiában. Jegyek az esti pénztárnál. • Művészek bemutatkozása vetített képekkel Párisban a művészpropaganda legújabb eszköze. Az első ilynemű budapesti előadáson, február 2-án Rabinovszky Márius dr. művészettörténész Czillich Anna, Járitz Józsa és Kiss Vilma képeit ismerteti. Jegyek 10—40.000. (7. V&8). • Keéri-Szántó Imre ragyogó műsort állított össze február 7-iki Chopin-estjére (7. 09), melyen 24 prelúdót is játszik. • Thavara Ray indus fakk produkciói 10 és 14-én a Vigadóban. • Kállay Lilly táncestje művésznövendékeinek közreműködésével február 14-én. Bevezetőt mond Benedek Rózsi. • Budapesti zongoratrió: Kerntler Jenő—Róth Miklós— Róth György hangversenye február 21-én. • Plán Jenő Makai Klárival február 25-én. • Thavara Ray indus fakir Budapesten. Nagy áldozatok árán sikerült a Koncert hangversenyvállalatnak Európa jelenlegi legnagyobb szenzációi: Thavara Rayt Budapestre lekötnie. Két hónapig a Champs Elyséeben csodálták hihetetlen produkcióit, most pedig Bécsből jön Pestre a két előadás keretében (február 10. és 14-én a Vigadóban) fogja bemutatni a sakkok csodáit, melyek még ma is az orvosi tudomány rejtélyei. Az autoszuggesztió csodái ezek a mutatványok, melyek a test szerepének alárendeltségét igazolják. Arcát, karjait átszurja, üvegdarabokon jár mezítelen lábbal, élve eltemetik, szívverését elállitja s bemond egy bárki által gondolt számot. E nálunk még sohasem látott mutatványokhoz jegyek 10—70.000 koronáig keddtől kezdve Bárdnál és a koncertnél kaphatók. • FODOR hangversenyiroda (IV., Váci utca . Telefon: 88—61). Melles—Zsámboky-vonósnégyes V. kamaradélutánja február 7-én. Műsor: Radnai Miklós vonósnégyese, Kodálytrió. Frank Casar zongorakvintettje Paul Weingarten dr.-ral • Tkáts Izráel, a világhírű főkántor február 8-iki liturgiai estje iránt, melyen fia, Takács Mihály és az Operaház férfikara is közreműködik, óriási az érdeklődés. • Gellért Oszkár szerzői estje február 9-én. Bevezeti Osváth Ernő. • Paul Weingarten dr. egyetlen zongoraestje február 12-én. Műsor: Chopin, Schubert, Debussy, Reger. • Juliette Alvin és Lazarus Walter együttes hangversenye február 22-én. • Herz Lilly zongoraestje február 15-iki bécsi hangversenye után február 23-án. • Ferenczy György zongoraestje február 24-én. • Moissi Alexander világhírű színművész egyetlen előadóestje március 13 án. • A Filharmóniai Társaság hangversenyei. Kleiber Erich, a berlini állami operaház főzeneigazgatójának vezényletével 1926 február 8-án VII. bérleti hangverseny Báró Emil közreműködésével. Műsor: Cherubini: Ali-Baba nyitány (először). Mozart: Es-dur hegedűverseny, Beethoven: III. szimfónia. Február 11-én Strauss János-emlékünnepély. Műsoron: Strauss János művei. Február 15-én VIII. bérleti hangverseny Marschalkó Rózsi közreműködésével. Műsor: Schubert: Befejezetlen szimfónia és Mahler: IV. szimfónia (először). Jegyek a bérleti hangversenyekre korlátolt számban, a Strauss János-emlékünnepélyre 15—100 ezer koronás árban Rózsavölgyinél kaphatók. • A HARMÓNIA hangversenyei: Steiner Böske, kinek játékáról legutóbb a bécsi sajtó egyértelmű elismeréssel nyilatkozott, február 3-án adja hegedűestélyét. (7. 19). • Kubelik Jan Budapesten. Ivubelik Jan hosszú távollét után február 18-án a filharmonikusok zenekarával hegedűestélyt ad, mely legközelebbi szenzációs zenei eseménye lesz Budapestnek. A mester a következő műsort fogja játszani: Brahms D-dúr koncert, Paganini: Caprice g-moll (csak hegedűre), Paganini: La campanella és saját hegedűversenye (h-moll No. V.). Jegy hétfőtől kezdve kapható. • Sugár Viktor orgonaestélye február 11-én. • Stern Rózsi, a nagykvalitású fiatal hegedűművésznő párisi és olaszországi tournééja előtt, február 9-én adja estélyét, amelyen a Mozart A-dúr és a Goldmarck-koncertet fogja játszani. • Szedő Miklós ária- és dalestélye február 26-án. Tarnay Alajos tanár kisér. • Casals Pablo gordonkaestélye március 14-én. • Radó Magda gordonkaestélye a filharmonikusok zenekarával március 1-én lesz. | HAVOC Film&xinfláx * A Kamarában ma a Takarodó, valamint Polly és Molly előadásai V14, 5, 3,47, ’/s9 és 10 órakor kezdődnek. * A Fővárosi Nagymozgóban hétfőtől egy műsoron kerül bemutatásra a Robin Hood és a Bán-* dika banditája. (%5, 7 és 'k 10.) j 15 VASÁRNAPI ÉS EGÉSZ HETI SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK. M. kir. Operaház. Vasárnap: Sába királynője (bérletszünet). Hétfő: Nincs előadás. Kedd: Mignon (bérletszünet). Szerda: Parasztbecsület és Sylvia (D. bérlet, 16. sz.). — Csütörtök: A zsidónő (C. bérlet, 16. sz.). Péntek: Tannhäuser (bérletszünet, III. ifjúsági előadás). Szombat: Taifun (először, A. bérlet, 16. sz.). Vasárnap: Hoffmann meséi (bérletszünet). (7). I HUNVOCI Nemzeti Színház: Vasárnap délután: A híd; este: Zenebohócok. Hétfő: Bizánc. Kedd délután: Süt a nap; este: Ahol unatkoznak. Szerda: A három testőr. Csütörtök: A híd. Péntek: Árva László király (új betanulással). Szombat: A Gyurkovics lányok. Vasárnap délután: Zenebohócok (3); este: Ahol unatkoznak. (7). A Nemzeti Színház Kamaraszínháza. Vasárnap délután. Nem lehessen tudni. este: Elzevir. Hétfő: A nagymama. Kedd délután: Mókusok; este: A vén gazember. Szerda: Solness építőmester. Csütörtök: Vízkereszt. Péntek: Válás után (új betanulással). Szombat: Nem lehessen tudni Vasárnap délután: Elzevir (V04); este: Válás után. (H8). Vígszínház: Vasárnap délután: Úriemberek; este: Nagy laka || HÍrVÖC | ritás. Hétfő: Nagytakarítás. Kedd délután: Hat szerep keres egy szerzőt; este: Brassbound kapitány megtérése. Szerda: Nagytakarítás. Csütörtök: Hat szerep keres egy szerzőt. Péntek: Nagytakarítás. Szombat: Brassbound kapitány megtérése. Vasárnap délután: Úriemberek (3); este: Nagytakarítás. (148). Magyar Színház. Vasárnap délután: Engem szeress (ötvenedszer); este: Dr. Szabó Juci. Hétfő: Dr. Szabó Juci. Kedd délután: Miénk az éjszaka; este: Dr. Szabó Juci. Szerda, csütörtök: Dr. Szabó Juci. Péntek: Peer Gyntúj betanulással). Szombat: Dr. Szabó Juci. Vasárnap délután: Miénk az éjszaka (3). este: Dr. Szabó Juci. (148). Király Színház. Vasárnap délután: Régi jó Budapest. (3). Egész héten minden este: Alexandra. 148). Kedd délután nincs előadás. Vasárnap délután: Anna-báb 81 HUNVOC | Városi Színház. Vasárnap délután: A portrés néma; este: A hajdúk hadnagya. Hétfő: Ezer év. Kedd délután: A zsidónő (Jadlowker felléptével); este: A hajdúk hadnagya. Szerda: Pillangókisasszony (Teiko Kiwa felléptével). Csütörtök: A hajdúk hadnagya. Péntek: Parasztbecsület, Bajazzók, Hangverseny (Németh Mária és Jadlowker felléptével). Szombat délután: A csizmás kandúr (gyermekelőadás); este: Ezer év. Vasárnap délután: Marica grófnő (3); este: A hajdúk hadnagya. 048). Renaissance-Színház: Vasárnap délután: Marika; este: Riviéra. Hétfő: Riviéra. Kedd délután: Riviéra; este: Marika. Szerda: Riviéra. Csütörtök: Marika. Péntek: Riviéra. Szombat: Marika. Vasárnap délután: Marika 044); este: Riviéra. 048). Belvárosi Színház. Vasárnap délután: Mária; este: ö is! Hétfő: Ö is! Kedd délután: Pántlika; este: ö isi Szerda: Ö is! Csütörtök: A Szerelem és Halál játéka. Péntek: X. Y. és neje. Szombat: A Szerelem és Halál játéka. Vasárnap délután: Pántlika 044); este: ö isi 048). HAVOC Fővárosi Operettszínház. Vasárnap délután: A nótás kapitány. (3). Egész héten minden este: Terezina. (^8). Kedd délután nincs előadás. Vasárnap délután: A nótás kapitány. Andrássy úti Színház: Vasár- és ünnepnap délután (^4), valamint egész héten minden este: A néma (Medgyaszay Vilma), Kenyeres! (Holyan RAdi Pál, Boross Géza). Huncut a biróné, Kesze Családban marad. Csípje meg a feleségml^^eYl^l^v^Regi Kökény, Vaszary, Békeffi, Boross, Teréz körúti Színpad. Egész héten minden este: Cigányok, Szabályos vígjáték, Tolmács. (9). Kis Komédia: Egész héten minden este: Lelépés, Augura Augi, A Rézi, Elmegy a Berta. (8). Minden vasárnap délután Forgács Rózsi kamaraszínháza. (3). SCHUBERT KIZÁRÓLAG A PALACK-SZÍNHÁZBAN! Csütörtökön Víz szoknya JL. *J .M. nadrág összesen percig tartó viharos kacagás? ! WWWPWW MHilWllMHttJI l*li» «P