Ujság, 1928. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1928-02-01 / 26. szám

Budapest, 1928 szerda, február 1 előfizetési Árak negyedévre ______ 10.80 pengő Egy hóra _______ 4.— pengő Ausztriában egy hóre _­­ 3 Schiillng Egyes szám­ára Budapesten, vidéken ás pályaudvarokon hétköznap.. 16 fillér vasárnap— ________ 32 fillér Ausztriában hétköznap.. — 30 Groschen vasárnap _____ — __— 40 Groschen Ára 16 fillér 1 Előfizetési ________________ Megjelenik vasárnap és ünnep utáni napok kivételével minden nap ÚJSÁG 1­­ * 1 y J ** IV. évfolyam, 26. szám SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: V. Vilmos császárral 34 TELEFON: Teréz 207-54, 207 -55, 207-56, 207-57 FIÓKKIADÓHIVATAL ÉS KÖLCSÖN KÖNYVTÁR Budapest, Erzsébet-körút 43 (Royal-épület) Telefonszám : József 316 - 28 Bécsi szerkesztőség és kiadóhivatal: Wien, I., Kamm­erstrasse 4. Tel: 78-0­03 Magyarország és szomszédai írta Beck Lajos Titulescu római látogatása mintha meg­bolygatta volna a kis-entente amúgy sem sima vizeit. Lépten-nyomon felhangzik a csodálko­zás, sőt a felháborodás hangja Prágában és Belgrádban a szentgotthárdi incidens alkalmá­ból várt jegyzék késedelme fölött. És egy-egy túlm­erész hang már árulással is vádolja a ke­leti szövetségest, amelyik Páris helyett Rómá­ban keres barátot. A kis­entente gyengeségének eme, újabb megnyilvánulása senkit sem ejthet csodálko­zásba. Hiszen évek óta Benes legnagyobb erő­feszítésére van szükség, hogy együtt marad­janak a régi barátok és minden újabb konfe­renciájuk alkalmából szűkszavúbb és ridegebb lesz a hivatalos jelentés, melynek frigyük újabb megpecsételéséről kellene beszámolni. Mindez természetesen csak a mi helyze­tünk tisztázását szolgálja. Mert Magyarország annál hamarább találhat megértésre a világ ítélőszéke előtt, minél előbb széjjelbomlik az a szövetség, amelynek egyetlen célja a trianoni béke igazságtalanságainak állandósítása. Az első időben, amikor a kis-entente Franciaor­szág vezetése alatt még fiatal erejének teljes­ségében büszkélkedett, Magyarország árván és társtalanul volt kénytelen tűrni a rágalmak­nak azt az özönét, amellyel az utódállamok elborították a szaguk igazának bizonyítására. De ettől az időponttól fogva, amikor Olasz­ország a maga érdekeinek helyes felismerésé­vel mellénk állott, a helyzet egyszerre ja­vunkra változott. És ennek a változásnak legyező jeleit tapasztaljuk most is a román külügyminiszter római látogatása alkalmából, amikor nyilvánvalóvá vált Titulescu előtt, hogy velünk szemben való eddigi magatartá­sukat nem tarthatják fenn, ha Róma barát­ságára számítanak. A román külügyminiszter pedig sokkal élesebb szemű diplomata, sem­hogy ne látná be, hogy Itália jóakaratú támo­gatása kedvéért érdemes lesz neki felhagyni Velünk szemben, aggresszív politikájával. A román ellentét enyhülése kétségtelenül meg fog mutatkozni az optánsperek további kezelésében is. Nagyobb eredményt azonban Románia részéről egyelőre nem várhatunk, hiszen olyan viharok dúlnak ebben az ország­ban, amelyek aktív politikára egyelőre képte­lenné teszik.­ A kis-entente többi országai is inkább a várakozás álláspontján vannak ve­lünk szemben. Az elhunyt Bratianu Károly király temetésekor mondott egyik beszédében felvetette a különös kérdést: «vájjon Jugo­szlávia és Csehszlovákia nem akarnák-e még területi engedmény árán is megbékíteni Ma­gyarországot­, azonban ez az indiszkrét kér­dés minden alapot nélkülözött. Éppen így nem volt semmi messzebbmenő jelentősége Masarisk és Benes többszöri kijelentéseinek, hogy velünk keresik a megértés, sőt a szövet­ség útját, mert ezeket az általános frázisokat sohasem követte semmiféle cselekvés, sőt va­lahányszor alkalmuk nyílik, mindig igyeksze­nek egyet marni rajtunk. És mégis helyzetünk csak javult az utolsó időben. Mert Olaszországnak aktív fellépése Kelet-Európában s Franciaországgal való ver­sengése az itt élő nemzetek szövetségéért, egy­felől megerősítette helyzetünket, másfelől meggyengítette ellenfeleink sorait. Ma már csak két lehetőség áll fenn: vagy sikerül Fran­ciaországnak megértetni magát Olaszország­gal és ez esetben Itália nem tűrheti tovább azt a méltatlan elbánást, amelyben a kis-entente részesít bennünket; vagy pedig még jobban kiélesedik az ellentét a Földközi-tenger e két nagyhatalma között, amely esetben Olaszor­szág parancsoló érdeke, a mi érdekeink meg­védése. ROVÁS: Férfias, derék eljárás, hogy Bod János megértvén a polgárság sérelmeit, nyomban az egész vonalon intézkedik a jóvátételekről. Szép tőle, hogy ebben nem feszélyezi az in­formáció ellenzéki eredete, ho­lott a politika szerint nem szabad az ellenzéknek igazat adni. Amellett azonban mégis jellemző, vagy legalább is tanulságos, hogy a pénzügy­­miniszter úr a rendes jelentések alapján nem ismeri meg a tényleges állapotokat, pedig az ő apparátusa nagyobb, mint az ellenzéki képviselőé vagy újságé. Honnan van, hogy ilyeneket a miniszternek nem jelentenek, holott mindent és mindenkit ellenőriznek? A tisztviselők mind derék, kötelességtudó emberek s a rejtély nyitja alighanem az, hogy kötelességüknek a minél több adó behajtását tartják, nem pedig az igaz­ságosságot és emberiességet. Éveken át félre­értették a miniszter intencióját s bizony, egy ellenzéki képviselőnek kellett fellépnie, hogy megértsék. * Magától értetődik, hogy Mussolini nem hajlandó Magyarországgal Románia ellen menni. (Magyarország sem hajlandó erre.) A tény, mint magától értetődő, semmit sem jelent. De ha szóval kimondják, akkor már jelent valamit. Például Titulescu úr római sikerét, vagy bukaresti szavahihetőségét A hír ugyanis nem olasz, hanem román ere­detű. *­Két kormánypárti jelölt között fognak legközelebb választani s az egyik hivatalos jelölt lesz, nyílt választáson. Akármelyik győz, a mandátum az egységes pártnak jut. Mit jelent hát az egyik jelöltnek a hivatalos volta? Ha jól értjük a választás tisztaságát, melyről Bethlen István egyetért Kállay Ti­borral s kinevezett képviselő ne legyen, a hivatalos jelölttel éppúgy fognak bánni, mint a nemhivatalossal. A hatóságok nem fognak a kezére járni, az egyes választókat senki sem fogja sem riasztani, sem csábítani. Maradna a jelölt hivatalos volta csak abból a célból, hogy szegények minden külön be­avatkozás nélkül maguktól ijedjenek meg és szavazzanak a hivatalos jelöltre. Hivatalos választ még nem kapott a magyar kormány Romániától az egyezkedési tárgyalásokra A külügyi bizottság vitája a szentgotthárdi incidensről, az agrár­­perekről és Magyarország külpolitikai helyzetéről A Magyar Távirati Iroda jelenti: A képvi­selőház külügyi bizottsága annak a legutóbb hozott határozatának megfelelően, hogy ezentúl minden hónapban ülést tart, ma dél­előtt tartotta meg január havi ülését. A kor­mány részéről Walkó Lajos dr. külügymi­niszter jelent meg. A bizottság mindenekelőtt a havonként rendszeresen tartandó ülések eljárási rendjét vitatta meg. Grafz Gusztáv örömét fejezte ki afelett, hogy a külügyi bizottságban ezentúl rendsze­resebb eszmecserére lesz alkalom. Ez az érint­kezés hasznos lesz a társadalom külpolitikai nevelésének szempontjából is. Az aktuális po­litikai kérdésekre áttérve elsősorban az erdé­lyi magyar birtokperek kérdéséről szólott. Az agrárperek ügyében tervezett egyezkedési tár­gyalások gondolatát helyesli, a kormánynak erre irányuló törekvése még csak fokozni fogja azt a kedvező megítélést, amelyet Magyaror­szág tiszta jogi álláspontjának hangoztatásá­val az egész európai közvéleményben el tudott érni. Áttérve a szentgotthárdi fegyverszállít­­mány esetére, rámutat arra, hogy ez az inci­dens, amelyben a magyar vasúti közegek teljesen szabályszerűen jártak el, valójában jelentéktelen ügyön, de a cseh sajtó mégis kihasználta arra, hogy újból hajszát indítson Magyarország ellen. Ebben a hajszában össze­fogott több európai ország szocialista és na­cionalista sajtója és sajnálatos, hogy a német sajtó egy része is részt vett benne. A trianoni szerződés és az invesztigációs eljárás Foglalkozik ezután a kis-entente-államok genfi együttes lépéséről szóló ellentmondó hí­rekkel. Nézete szerint vitatható, hogy a tria­noni szerződés egyáltalán jogot ad-e az invesz­tigációs eljárás állandó rendszeresítésére, mert a szerződés 143. cikke csupán általános­ságban mondja ki, hogy Magyarország köteles magát alávetni az invesztigációnak, ha azt a Nemzetek Szövetségének tanácsa szótöbbség­gel elhatározza. Mindig a szomszéd államokkal való meg­értés híve volt. Sajnálja, hogy a szomszéd á álla­­mok a szentgotthárdi incidenst is alkalmul használták fel arra, hogy ilyen nem ind­­olt hajszával megakadályozzák a megértés kifej­lődését. Utal arra, hogy Magyarország és szomszédai között milyen aránytalan egyen­lőtlenség mutatkozik a fegyverkezés terén. Úgy látszik, a kis-entente államai minden egyes konferenciájuk előtt igyekeznek Magyar­­országon valami olyan gyanús momentumo­t mesterségesen felfedezni, amelynek hangozta­tásában azután egységüket dokumentál­hc­jak. Az általános külpolitikai helyzetről szólva, örömmel látja Olaszországhoz való viszonyunk megszilárdulását és bensőbbé válását. Emellett szüségesnek tartaná, hogy külpolitikánk meg­felelően ápolja Németországhoz való viszo­nyunkat is, amit sajnálatos módon homályo­­sít el úgy a német baloldali, mint a jobboldali sajtónak Magyarországgal szemben állandóan tanúsított barátságtalan magatartása. Gömbös Budapest jövő szerepéről Göm­bös Gyula a felvetett szentgotthárdi esettel kapcsolatban tájékoztatást szeretne kapni a kis-entente katonai erejéről. Bizonyos meg nem értést lát úgy osztrák, mint nagyné­m­et részről Magyarországgal szemben. Sze­rinte az ebben az irányban észlelhető jelensé­gek nem alkalmasak a magyar-német barát­ság erősítésére. Magyarország nemzetközi helyzetével fog­lalkozva hangsúlyozza, hogy Budapestre az a feladat vár, hogy különösen a Balkán felé kulturális és gazdasági vonatkozásban átvegye azt a szerepet, amelyet eddig Bécs töltött be. A közel­jövőben Budapesten megnyíló tenyész­állatvásár érdekében, nézete szerint, különö­sen a Balkánon nagyarányú propagandát kel­lene kifejteni és oda kellene hatni, hogy a Balkán-államokból ezt a kiállítást minél töb­ben látogassák meg. Felhívja a külügyminisz­ter figyelmét, a leánycserkészeknek az év fo­lyamán Budapesten tartandó nemzetközi kon­gresszusára. Ezen a kongresszuson hatvanegy állam vesz részt, úgyhogy indokolt volna a kongresszuson résztvevők fogadtatását megfe­lelően előkészíteni. Lukács György az erdélyi magyar birtok­­perek kérdésével kapcsolatban kiemelte gróf Apponyi Albert érdemét, aki ezt a kérdést világkérdéssé tette. Utalt arra, h­ogy a külügy­minisztérium ebben a kérdésben már két úgy­nevezett fehér könyvet bocsátott ki,, egyet 1923-ban, egyet 1925-ben. Ezek a kiadványok a vitás kérdésben felmerült összes momen­tumokat a vonatkozó okmányok közlése mel­lett alaposan megvilágítják. Majd áttért a magy­ar kormánynak az agrárperek gyakor- Walko Lajos külügyminiszter beszéde Walko Lajos külügyminiszter részletesen válaszolt a felszólalásokra. Az agrárperek ügyével kapcsolatban kifejtette, hogy Csáky Imre gróf szerepe tisztán áll azok előtt, akik ezzel a kérdéssel foglalkoztak. Ha valamit kifogásolni lehet szereplésében, az csak az, hogy eljárása talán ürügyet szolgáltathatott volna arra, hogy a népszövetségi előadó ha­tározati javaslatának ellenjegyzését úgy állít­sák be, mintha megegyezés létesült volna, amiről azonban szó sem volt. A magyar kormány november 15-én tud­valévően írásbelileg azt az ajánlatot tette a román kormánynak, hogy az ügy előbbre­­vitele céljából a jogi álláspontnak és a jogi elveknek teljes fentartásával egyezkedési tár­gyalásokat kíséreljenek meg. Ha ez nem sike­rülne, mindegyik fél addig elfoglalt állás­pontján folytatja a vitát. Erre az ajánlatra a magyar kormány hivatalos választ mindez­ideig nem kapott. Március 5-én a Nemzetek Szövetségének tanácsa ismét összeül, addig kétségtelenül tiszta helyzetet kell teremteni az egyezkedési tárgyalások kérdésében. Amennyiben a két kormány között egyezke­dési tárgyalásokra tényleg sor kerül, a ma­gyar kormány jogi álláspontját nem adja fe. A szentgotthárdi incidenssel kapcsolatban kifejtette, hogy a kiadott hivatalos sajtóközle­mények teljes részletességgel számoltak be a Szentgotthárdon történtekről. Megjegyzi, hogy egyelőre még nincsen hír arról, hogy a kis­­entente államoknak a sajtóban bejelentett lé­pése a Nemzetek Szövetségénél már megtör­tént-e. Ha tényleg felmerülne az invesztigáció kérdése, a kormány a maga részéről mindent meg fog tenni, hogy megóvja a magyar érde­keket. A miniszter ezután Németországhoz való viszonyunk kérdésével foglalkozott és e rész­ben különösen a gazdasági kérdések rendezé­sének fontosságát emelte ki. Áttérve a kis­­entente államokhoz való viszonyunk tárgya­lására, az utóbbi időben nem lát oly jelensé­get, amelyből a velünk szemben folytatott po­litika megváltoztatására lehetne következtetni. Az erdélyi diákzavargások részesei ellen indí­tott bírói eljárások eredménye, sajnos, nem azt bizonyítja, hogy a magyar kisebbségeket megfelelő védelemben részesítenék. Jugoszláviával már négy hónapja folynak különböző tárgyalásaink gazdasági, közleke­désügyi és pénzügyi kérdésekben. A tárgyalá­sok meglehetősen lassan haladnak előre, úgy­hogy a legközelebbi időben a megegyezések tényleges perfektuálása még nem várható, noha a magunk részéről mindent elkövettünk ennek érdekében. Ameddig ugyanis ezek a megegyezéseink nem jönnek létre, a nagyobb forgalom kifejlődéséről nem lehet szó, ami a jobb viszony kialakulását is akadályozza. A tenyészállatvásárok ügyében Gömbös képviselő felszólalására kijelenti, hogy e vá­sárok érdekében, mint a múlt évben, megte­szik a szükséges intézkedéseket. Kétségtelen, hogy a Balkánon kívül Kis-Ázsia és Egyiptom felé is ki kell terjesztenünk kapcsolatainkat. A leány-cserkészkongresszus résztvevőinek megfelelő fogadtatása érdekében is meg fog történni minden. lik­ megoldását célzó javaslatára, amelyre sajnos a román kormány mindezideig még nem válaszolt. Nyilvánosságot az üléseknek Peidl Gyula a külügyi bizottság egy múlt évi üléséről kiadott hivatalos sajtóközlemény­ben nem egész terjedelmében visszaadott fel­,­szólalására hivatkozva, arra kérte a bizottság elnökét, gondoskodjék arról, hogy a jövőben a felszólalások lehetőleg szó szerint közöltes­senek. Legjobban szeretné, ha az ülések nyil­vánosak lennének, de az adott helyzetben né­zete szerint legalább arról kellene gondos­­kodni, hogy a sajtóközleményben az egyes felszólalások közlésénél ne tegyenek különb­séget. Az elnök Peidl felszólalására hang­súlyozta, hogy a bizottság üléséről megjelenő közlemények megszerkesztésére a maga fel­szólalását illetően minden bizottsági tagnak módjában van befolyni. / Apponyi megjegyzései Végül Apponyi Albert gróf tette meg meg­jegyzéseit. A szentgotthárdi incidenssel kap­csolatosan rámutat arra, hogy szomszédaink felháborodása annál is inkább rosszhiszemű.

Next