Ujság, 1928. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1928-03-01 / 50. szám

2 ­ A képviselőház szerdai ülése ovációval kezdő­dött. Az egységespárti képviselők a folyosón sze­­retetük jeléül melegen megéljenezték Moser Ernőt, aki kedden a mentelmi bizottság javasla­tára kénytelen volt a Házat megkövetni. Egyébként a Ház harmadszori olvasásban is elfogadta a numerus clausus módosításáról szóló javaslatot, majd áttért az állategészségügyi ja­vaslat tárgyalására. Malasits Géza azt szorgalmazta, javítsák a magánállatorvosok megélhetését azáltal, hogy az állami és helyhatósági állatorvosokat eltiltják a magánpraxistól. Frühwirth Mátyás azt kérte, hogy az ebadót ne csak állategészségügyi, hanem emberegészségügyi célokra is fel lehessen hasz­nálni. Reisrhl Richard kimutatta, hogy huszonöt­­harmincmillióra becsülhető az a veszteség, amely Magyarországot az állatbetegségek miatt éri. Az állatbetegségek terjesztői a cigányok. A cigánykérdés megoldása nélkül tehát hiába­való az állategészségügyi törvény. Hat javaslatot nyújtott be, melyben azt kérte, hogy a Ház utasítsa a kormányt a cigányok hely­hez kötésére és megrendszabályozására. Jókai Ihász Miklós szigorú intézkedéseket kért a veszettség terjedésének megakadályozására és humánusabb eljárást sürgetett az állatok le­vágásánál. Sokalta az ebadót és indítványozta, hogy minden háznál egy házőrző kutya teljesen adómentes legyen. Az elnök ezután megszakította a vitát és je­lentette, hogy Almásy Lászlónak önmaga ellen tett összeférhetetlenségi bejelentése ügyében az összeférhetetlenségi állandó bizottság március el­sején, délelőtt tíz órakor Györki Imrének a kor­mány tagjai ellen tett összeférhetetlenségi beje­lentése és Bárdos Ferenc összeférhetetlenségi ügyében pedig március 22-én tart ülést. Az elnöki napirendi indítványhoz — mely szerint csütörtökön lesz a legközelebbi ülés — Kray István báró szólt hozzá . Gaal Gaszton tegnapi felszólalásával szemben vette védelmébe a tisztviselőket. A felszólalás után a Ház elfogadta az elnöki napirendi indítványt és áttért az interpellációkra. Gál Jenő interpellációja Egyetlen interpelláló volt, Gál Jenő, aki Lo­vászy Márton özvegyének nyugdíjügyét tette szóvá. — Néhai Lovászy Márton magyar közhivatal­nok volt. Farkas Géza: Forradalmi. Gál Jenő. Hogy ki a forradalmi, azt majd az utókor dönti el, hiszen ma is a gazdasági forra­dalom idejét éljük. Lovászy hét és fél éven át közhivatalnok volt, a vármegye szolgája. Ké­sőbb Károly kinevezte kultuszminiszternek és amikor ez állásától megvált, nyugdíját folyósí­tották. 1919-ben külügyminiszter lett, majd amikor szeptemberben tárcájától megvált, nyug­díját december végéig folyósították is. Én nem értettem egyet Lovászy politikájával, de most arról van szó, hogy egy magyar közhivatalnok özvegye éhezik. Kabók Lajos: Az egységes pártban is van né­hány ilyen forradalmár. Nagy zaj i.j egységespárton: Kik azok? Kabók Lajos: Majd megtudjuk, ha az özve­gyek nyugdíjért jelentkeznek. Gál Jenő: Lovászy nyugdíjjogát elvitatni nem lehet. Felolvasom Lovászy utolsó levelét, melyet halálos ágyán azal a célzattal irt, hogy azt elvigyék a kormányzóhoz. "Egyet nyugodt lélekkel állíthatok — írja Lovászy —, sohasem vétettem hazám ellen. Lehet, hogy egyet-mást vétettem, azonban azok vessék rám az első követ, akik a poli­tikai pályán sohasem botlottak meg." — A kormány hozzájárult ahhoz, hogy Lo­vászy hazajöhessen. Bár a magyar jog nem is­meri a salvus conductus intézményét, Lovászy­­tól mégis reverzálist követelt a kormány, hogy nem él közéleti életet sem szóval, sem írásban Rettenetes próba volt ez, mert hiszen volt egy idő, amikor egyedül Lovászyn múlott, hogy nem vette kezébe a kormányrudat, az ország sorsá­nak intézését. Ki tudja, mi történt volna, ha akkor Lovászy Márton vállalta volna a kor­­mányelnökséget. Én hibáztatom Lovászyt azért, hogy kitért a felelős állás elől, de el kell ismerni Lová­­szyról, hogy a kormánnyal kötött szerződé­sét becsületesen betartotta. Nem vett részt a közéletben, nem írt egyetlen cikket sem. Ez vitte Lovászyt idő előtt sírjába, özvegyének minden kétséget kizáróan jár a nyugdíj. Nem a részvét diktálja ezt, hanem a magyar jog követeli. A külügyminiszter úr a nyugdíjat nem folyósította, mert szerinte a szol­gálat folytonosságát az emigráció megszakította. Ám erre van egy nagyszerű válaszom, és­pedig a közigazgatási bíróság ítélete, amely a követ­kezőképpen hangzik: «A közigazgatási bíróság a panasz folytán kimondja, hogy a panaszos, ebben az esetben Lovászy Márton, megszakított nyugdíjának folyósítása iránt előterjesztett ké­relmével abból az októl, mert szolgálatának folytonosságában mutatkozó megszakításoktól az úgynevezett népköztársaság tekintett el, el nem utasítható és a m. kir. külügyminisztériumot arra kötelezi, hogy a panaszos nyugdíjának fo­lyósítása érdekében hozzon új határozatot.­ Ez megfellebbezhetetlen ítélet, a külügyminiszté­rium még­sem hozott új határozatot, mindössze értesítést küldött. Lovászy Mártonnak, amely igen érdekes olvasmány. Az értesítés, melynek aláírója Khuen-Héderváry gróf meghatalmazott miniszter, 1927 július 4-én kelt, azt közli, hogy miu­tén T­ovászy Márton ellen több törvényszék előtt is eljárás van folyamatban és ezek az el­járások függőben vannak, különös méltánylás alapján az államkincstár terhére intézkedés nem tehető. Lovászy erre beadvánnyal fordult a kor­mányhoz és azt mondta, odaáll a bíróság elé, ne legyen ilyen függő ügye. Erre azonban nem kapott választ. Nagyon egyoldalú, nagyon kegyetlen eljá­rás volt ez, némává tenni egy embert, rever­­zálist venni tőle törvénytelenül. Ilyen események után lehetnek-e ebben az or­szágban nyugodtak a köztisztviselők feleségei. A Friedrich- és a Semadam-kormány Lovászy nyugdíját kiutalta, esetleges vétkeit a halál expiálta. A kormányelnök a múlt héten mon­dotta, hogy a bűnösök hozzátartozóit sújtani nem szabad. Lovászy özvegye a kormányhoz folyamo­dik nyugdíjért, holott perelhetné az államkincs­tárt. Hát a külügyminiszter és a pénzügyminisz­ter úr nem azonosítják magukat a kormányelnök humánus intézkedésével. Tudjunk már egyszer felemelkedni arra a magaslatra, hogy nem az üldözés, hanem a megbocsátás egyenlít­­. Követelem ezt az özveggyel szemben. Itt vannak Lovászy iratai, amelyekben nyilatkozatai vannak osztályos társairól, akik vele azonos politikát folytattak és most a legnagyobb jólétben élnek. Nem akarom most ismertetni ezeket az iratokat, mert nem akarom személyes térre vinni a dolgot. De itt van a bíróság ítélete, amely maga a tör­vény, a miniszter fölött áll. Szerezzenek érvényt a törvénynek. Egy özveggyel szemben nincs semmi magyarázat, amely elfogadhatóvá tenné a kormány magatartását Walko miniszter válasza Walko Lajos külügyminiszter azonnal vála­szolt az interpellációra. — Lovászy Márton — mondotta — 1886-tól 1893-ig vármegyei szolgálatban állott Bácsbodrog megyében. Utána huszonöt évig nem teljesített szolgálatot, míg 1918. év végén két hónapon át tagja volt a kormánynak. Az év december 25-én a minisztertanács elhatározta, hogy megállapítja Lovászy Márton részére a nyugdíjjogosultságot Lovászy Márton élvezte is a nyugdíjat, míg 1919 augusztus 15-től augusztus végéig mint külügy­miniszter tagja volt ismét a kormánynak. Ezután 1920 végéig kapta nyugdíját s azt azért szüntet­ték meg, mert külföldre utazott. Visszatérése után a nyugdíj folyósítását célzó kérését azzal tagadták meg, hogy nyugdíját 1918-ban minisz­tertanács állapította meg. A közigazgatási bíró­ság új határozathozatalra kötelezte a kormányt. A nyugdíjtörvény rendelkezése szerint, ha valaki külföldre távozik, az első három évre ideiglene­sen szüntetik be a nyugdíjat, azután azonban vég­legesen. Visszatérés esetén csak akkor lehet újból folyósítani, ha ezt rendkívüli körülmények teszik indokolttá. Ha valaki ellen büntető eljárás van folyamat­ban, egy miniszter sem vállalhatja a felelős­séget, hogy annak nyugdíjat folyósítson. Időközben Lovászy Márton meghalt, özvegyének pedig csak akkor járna a nyugdíj, ha férje nyug­díjas állapotban halt volna meg. A kormány a törvény szigorú betartásával járt el, minden tény­kedése a törvényen alapszik, ezért kérem a válasz tudomásul vételét. Gál Jenő rövid viszontválasza után a Ház többsége a külügyminiszter válaszát tudomásul vette s ezzel az ülés fél három után véget ért. Lovászy Márton özvegyének nem hajlandó a kormány nyugdíjat adni A képviselőház mai ülésén az állategészségügyi javaslatot tárgyalták. Lovászy özvegye érdekében Gál Jenő meginterpel­álta a külügyminisztert A­I h. g. "Wells MR. POLLY LÁZADÁSA REGÉNY ♦ FORDÍTOTTA GAÁL ANDOR COPYRIGHT UY PAJITBECH (44) Aztán egy különös mozdulattal Jim bácsi egyre eltávolodott, amig csak csendes figyelő árnnyá vált és a kerítés fekete árnyéka teljesen elnyelte alakját. Ti Másnap reggel féltizenegy tájban Mr. Polly egy fatörzs alatt üldögélt az út szélén, körülbelül három és félmérföldnyire a Potwell-fogadótól. Egyelőre még nem volt biztos benne, hogy ez most egyszerű séta-e abból a célból, hogy tisztába jöjjön a gondolataival, vagy pedig egyszer és mindenkorra elhagyja ezt a mesebeli paradicsomot. A meggondolás mindenesetre az utóbbi mellett szólt. Mert végül is ez a dolog nem az ő dolga volt. Az a kedves, terebélyes asszonyság, bármennyire kedves, anyás és jóindulatú volt is hozzá, nem az ő dolga volt és az a feketehajú kislány, aki olyan rej­télyes módon egyesítette magában az egérnek, a pil­langónak és a csicsergő kis madárnak minden báját, aki törékenyebb volt, mint egy virág és édesebb, mint a még, végeredményben az sem az ő dolga volt. Jósá­gos Isten! Hát mi köze volt neki ezekhez?­­Semmi!... Persze, hogy Jim bácsinak van valamelyes joga. Ha már éppen kötelességről van szó, akkor van­nak mások, akiknek több joguk van hozzá; törvény­adta joguk és előbb szerzett joguk az védelmére és lovagiasságára. Miért ne hallgasson ennek a kötelességnek a hívó szavára és miért ne térjen vissza Miriamhoz? ... Végre is mostanáig elég kellemes pihenője volt... És mialatt Mr. Polly legjobb tudása szerint igye­kezett végiggondolni magában ezeket a dolgokat, közben tudta, hogyha most fel merne nézni, az ég ki­tárulna és az ügyére a pontos felelet ott volna felírva az égen. Tudta, amennyire az ember biztosan tudhat va­lamit ... Tudta, hogy most küzdenie kell, vagy el­pusztulnia. Az élet még sohasem volt ily világos előtte. Eddig mindig egy zavaros és bántó látvány volt. Hol ennek, hol annak az impulzusának engedelmeskedett, keresett kellemes és szórakoztató dolgokat és kerülte a kényelmetlen és bajjal járó ügyeket. Ilyen mind­azoknak a sora, akik beleszületnek egy életbe, amely alapjában véve sem veszélyesnek, sem becsületesnek nem nevezhető. És ebben az életben keringett és cset­­lett-botlott, mint az az ember, aki egy őserdőben szü­letett és sohasem látta a tengert, vagy az eget és most egyszerre valami végtelen tisztásra kerül. — Nem az én dolgom — mondta Mr. Polly han­gosan. — Mi közöm van nekem ehhez az egészhez? Aztán ejre elismételte, de kis remegéssel a hang­jában: — Egyáltalán nem az én dolgom! Amikor aztán rágondolt Jim bácsira, igen rossz érzés kerekedett fel benne. — Ez a vén asszonyság is mit kever bele engem a családi viszályaiba? Menjen a rendőrséghez és ott kérjen segítséget! Belekever engem dolgokba, amik­hez semmi közöm ... Bárcsak sose láttam volna ezt a rohadt fogadót! Az eset realitása úgy borult föléje, mint az ég síkja. Éppen úgy, mint az édes kék ég odafenn és mint körülötte a dombok és hegyek. Az ember belép az életbe, hogy keressen és találjon elegendő szépsé­get, hogy megőrizze, hogy elnyerje és növelje, hogy küzdjön érte, hogy mindennel szembenézzen és meg­küzdjön érte és ne törődjék a halállal és még haldokló szemeit is feléje fordítsa. És a félelem és unalom és nemtörődömség és a mohóság, amelyek alapjában véve testvérei a félelemnek, akik leselkednek ránk és előkusznak éjszakánként, ezek ellene vannak, hogy elpusztítsák, hogy visszatartsák, hogy tönkretegyék és megsemmisítsék. Csak fel kellene emelnie szemét és akkor meglátná, hogy mindez éppoly valóságos része az életének, mint a futó felhők, vagy mint a hajló fű­szál, de ő lesüti a szemét és megmarad dörmögő, gyáva, piszkos, elhízott kis csavargónak, aki tele van álmokkal és gyáva kifogásokkal. — Mi az ördögnek is születtem egyáltalán? — kérdezte magában, amint egyre jobban derengett benne ez az igazság. Dehát mit tehet az ember, ha egy piszkos, rossz­­szagú embertársa lehúzza magával a mocsokba és a bűzbe, rátérdel a mellére és nagy szőrös kezével össze­­szorítja a gégéjét egyre jobban és jobban, egy vere­kedésben, amely, hogy őszinték legyünk, egyáltalán nem tartozik reá? — Hisz ha legalább csak valami reményem le­hetne vele szemben ... — ellenkezett magában Mr. Polly. — Dehát látnivaló, hogy nincs semmi. Felkelt a helyéről, mintha a végső elhatározás már megszületett volna benne, de aztán hirtelen megint meglepte a kétkedés. Az út itt vonult el előtte, egyik oldalon keletre, másik oldalon nyugatra Nyugatra körülbelül egy órányira, ott van a Pot­­well-fogadó. Ahol már azóta is sok minden történhe­tik ... Keletre visz az okos ember útja, az az út, amely kerítések között és erdőkön keresztül visz át és egy­szer csak kétségtelenül kilyukad valahová egy foga­dóhoz, talán egy festői templomhoz, vagy egy faluhoz és más társasághoz. Ez a meggondolt ember útja. Mr. Polly látta, amint megy az utón, még­pedig azzal az önelégültséggel, amelyet a megfontolt ember érez. De valahogy mégsem stimmelt a dolog. Az okos ember minden tudása ellenére sem éri el a boldogságot. Kel­lemes út volt ez, de Mr. Polly mégis csodálatoskép­pen úgy érezte, hogy az az okos ember mégsem megy rajta vidáman és énekelve, tele napsugaras boldog­sággal. Nyugat felé pillantott, magyarázatot keresve. — Egy ütés a gyomromra, végleg elintézne egy ilyen embert, mint én vagyok — mondta magában Mr. Polly. — Istenem! — kiáltott fel Mr. Polly, majd fel­pillantott az égre és ezúttal utoljára igen nyomatéko­san kijelentette: — Ez nem az én dolgom ! És miután ezt így megállapította, megfordult a Potwell-fogadó irányában. Szépen visszament. Végső elhatározása után nem késlekedett és nem is siettette lépéseit, csak agya dol­gozott lázasan. — Ha megölnek, megölnek és ha én ölöm meg, akkor felakasztanak. Semmikép sem járok jól, mert abban aztán nem bízom, hogy sikerülni fog őt el­ijeszteni innen. 8. Az a privát háború, amely Mr. Polly és Jim bá­csi között a Potwell-fogadó birtokáért lefolyt, termé­szetesen három főrészre oszlik. Mindenekelőtt lezaj­lott a nagy ütközet, amely Jim bácsinak a fogadó te­rületéről való diadalmas eltávolításával végződött, ezután következett nem sokkal rá a második, amikor a terepet átmenetileg Jim bácsi uralta és amely a döglött angolnával vívott csatával fejeződött be, majd néhány hónapi kényszerszünet után megtörtént a végső összeütközés, ama nevezetes éjszakai meglepe­tés alkalmával. Mindezen részletek megérdemlik a maguk külön fejezetét. Mr. Polly diszkréten tért vissza a fogadóba. Ott találva ülve a söntésben a terebélyes asszony­ságot, fehér arccal és kisirt szemekkel. — Óh, Iste­nem! — hajtogatta az asszony újra, meg újra. — Óh, Istenem! . •_ . (Folytatása következik.) ÚJSÁG CSÜTÖRTÖK, 1928 MÁRCIUS 1 Pótválasztás lesz a szigetvári kerületben Kaposvár, február 28. A szigetvári vá­lasztókerületben este 9 órakor a szavazatok állása a következő: Nádosy Elek 5258, Nicso­­vics Vazul dr. 2912, Kelemen István 2391, Fekecs Vendel 1041. A szavazás már csak kevés helyen folyik, úgyhogy ma este lezárják és az eredményt holnap hirdetik ki. A mostani számarámi mellett is bizonyosra vehető, hogy Nádosy és Nicsovics között pótválasztásra kerül sor. Vilmos császár sógorának nővére Pozsonyban él Hogy találta meg Zubkov Pavlova elveszett testvér­bátyját? Pozsony február 29. (Az Újság pozsonyi tudósítójának telefonjelentése.) A világsajtó már igen behatóan foglalkozott Zubkov Sán­dor házasságával, ki — mint­­­eretes — fe­leségül vette Vilmos volt német császár nővé­rét, Schaumburg Lippe Victoria hercegnőt és azóta gyakran foglalkoztatja a közvéleményt. Érthetően nagy meglepetést keltett tehát, hogy sikerült kikutatni Zubkov nővérét, aki Po­zsonyban él és Léderer Gézának, a pozsonyi városi vízművek tisztviselőjének a felesége. Léderer Géza hosszabb ideig volt orosz fogságban és a fogságból való hazatérése előtt Moszkvában vette feleségül Zubkov Pavlovát és így jött haza Pozsonyba. Lédererné atyja és fivére Moszkvában maradtak, de a fivére később eltűnt. Léderer Gézáné vasárnap leve­let és fényképet kapott atyjától és nagy meg­lepetésére a fényképen fivérét ismerte fel, ki közben a volt német császár sógora lett. Zub­kov a fényképet atyjának küldte, jelezve elő­kelő házasságkötését, míg az apa most leányá­nak számolt be részletesen fia különös szeren­cséjéről.

Next