Ujság, 1928. május (4. évfolyam, 99-122. szám)

1928-04-01 / 99. szám

2 Magyar rendőrtisztek érdeklődnek Kun Béla tervei iránt Bécsben Az eddigi megállapítások szerint a magyarországi kommunista sejtszervezet kiépítésére törekedtek a bolsevisták.­­ Az osztrák szocialisták Kun Béla kiadatásának megtagadását követelik Kun Béla még mindig a bécsi rendőrség foglya. A bécsi rendőrség a legnagyobb erély­­lyel folytatja tovább a nyomozást annak meg­állapítására, mik voltak bécsi tartózkodásának igazi céljai. A lefoglalt iratokból és levelezé­sekből már megállapították, hogy­­ Kun Béla messzemenő terveket szőtt és elsősorban Magyarország bolsevizálására törekedett. Ennek a célnak az érdekében egy kongresz­­szust is össze akart hívni, amelyen megjelen­tek volna az országban élő és titokban a kommunistákhoz húzó magyarok, a külföldre szökött bolsevisták és Moszkva küldöttei. "Ezen az értekezleten beszélték volna meg, hogy lehetne a magyarországi kommunista sejteket kiépíteni. Kun Béla letartóztatásával már az eddigi megállapítások szerint is sikerült elejét venni minden fajtájú kommunista megmozdulásnak. Kétségtelen ugyan, hogy Moszkva küldöttei bármilyen céltudatosan és nagyszabásúan is láttak volna hozzá, hogy Magyarországon új­ból nassevista mozgalmat kezdeményezzenek, kikért nem remélhettek. Az 1919-es kommu­nista­ uralom borzalmai után aligha találtak volna embereket, akik ennek az őrületnek szolgálatába szegődtek volna. Inkább az a haszna a vörösök vezére letartóztatásának, hogy így meghiúsítják könnyen befolyásolható embereknek egy veszedelmes kalandba való belesodródását. Kun Béla tervei és munkás­ságára vonatkozóan különben a legjellemzőbb, amit a bécsi szocialisták lapja, az Arbeiter­­feeitung ir. Azt fejtegeti, hogy Kun Béla Land­ler Jenő halálának hírére vállalkozott a bécsi kirándulásra. Landler és Kun ugyanis — mondja a bécsi szocialista lap — éles ellen­tétben állottak egymással és Landler akadályozta meg, hogy a mun­kásmozgalom emigrált embereit a bolse­visták veszedelmes kalandokba beleug­rassák. Kun Béla most az emigrációból ki akarta nyomni Landler embereit, hogy helyükbe a maga embereit tegye és így szervezze meg a magyarországi sejteket. A lap szerint Kun Béla sem Ausztriában, sem a Balkánon nem tervezett semmiféle akciót és pünkösdre nem akart semmiféle nyílt mozgalmat kirobban­tani. Foglalkozik a kiadatás kérdésével és természetesen azt írja, hogy az osztrák kor­mány nem szolgáltathatja ki Kunt Magyar­­országnak. A kiszolgáltatás kérdése termé­szetesen más országokat is foglalkoztat és mindenütt azt írják a munk­ál lapok, hogy Kun Bélát vissza kell szállítani Oroszor­szágba. Magyarország részéről még nem történt meg a kiadatás formai részének megújítása. Magyar részről egyelőre sokkal nagyobb fon­tosságot tulajdonítanak annak, hogy megállapítsák Kun Béla céljait, kifejtett munkásságát és összeköttetéseit. Ebből a célból a bécsi rendőrigazgatóságon már jelentkezett Schweinitzer József dr. bu­dapesti rendőrfőtanácsos , detektívfőfelügye­­lővel, hogy a szükséges információkat megsze­rezze. A magyar rendőrtisztekkel Presser kor­mánytanácsos, a bécsi nyomozás vezetője is­mertette az eddigi megállapításokat és tanul­mányozás céljából rendelkezésükre bocsátotta a lefoglalt nyomtatványokat, iratokat és leve­lezést. A magyar rendőrtisztek egyelőre még Bécsben maradnak, hogy a nyomozás további adataival is megismerkedhessenek és csak az­után térnek vissza Budapestre, hogy jelentést tegyenek az illetékes köröknek. Nagyon való­színű, hogy hazatérésük után különböző intéz­kedések következnek, mert hír szerint Kun Béla Magyarországon tartózkodó emberekkel is kapcsolatban volt. Kun Béla ügyével az angol és francia sajtó is igen bőségesen foglalkozik. Szinte egyértel­műen úgy magyarázzák a magyar proletárdik­tatúra vezérének újabb felbukkanását, mint Közép-Európa békéje ellen tervezett veszedel­met. Igen nagy és súlyos befolyású lapok amel­lett kardoskodnak, hogy az osztrák kormány­nak Kun Bélát ki kellene adni a magyaroknak, hogy azok az általa elkövetett borzalmas bű­nökért felelősségre vonhassák. BÚTORHITEL A győri faipar hírneves bútorait közvetlenül a gyártól vásárolhatja részletre is, készpénzárban jótállás mellett HEGEDŰS és TÁRSA cégnél a Győri Faipari és Faértékesítő rt. Győr, képviseletíné! Budapest, VII., Dohány­ utca 10 Köztisztviselőknek külön kedvezmény. Közgyűlés írta Illy János­ t. A nagy részvénytársaság irodáiban a szé­kjét gyilkoló, fehéren szétporzó villámfény­­ben izzadt, sápadt arcok hajoltak az óriás könyvek fölé. Az írógépek csontbillentyűi za­katolva locsogták a száraz üzleti titkokat. A megszokott munka monoton egyhangúsága darálta robotját, mintha mi sem történt volna. Egy örök, megállíthatatlan folyónak tetszett a munkának ez a zajgó továbbcsobogása. Pedig szörnyű beteg élet rohant végig a rész­vénytársaság főütőerén. A bukás közeli be­következése, amelyről azonban a részletmun­kának ezek a kis, apró rabszolgái nem tudtak. II. A vezér zöldpárnás ajtaja még hét órakor sem nyílt ki az angol bőrbútorokkal ásító, do­­hányszagú fogadószobába. Az egyenruhás szolgák egymás felé pislantottak. Mi az? Ők csak azt látták, hogy a vezér ma szokása el­lenére, még hét után is ittmarad az irodában. A hivatalnokok egymásután elszállingóz­tak. Ki haza, ki más szerény, cseppnyi élet­örömhöz. Csak egy pár túlbuzgó óvatos ma­radt ott, szorongó remegéssel tekintve a zöld­párnás ajtóra. Hátha még szüksége lesz vala­melyikükre a hatalmas vezérnek és akkor ép­pen őt találja itt. Milyen gyönyörű, felhajna­­rodó reménye lenne egy előléptetésnek, vagy fizetésjavításnak. De bizony a stréberek is megunták lassan a várakozást, mert már fél­­kilencre járt az idő és a zöldpárnás ajtó még mindig makacsul hallgatott. Már a szolgák is eltávoztak egymásután, csak a vezér saját kü­lön embere maradt ott és egyetlen tisztviselője a vállalatnak. Kopasz, görnyedt vállú, pápa­szemes kis emberke, a legelmaradottabb, a legjobban sarokba lökött kis régi emberlel­tára a nagy részvénytársaságnak. Buzgón, szinte éhes, mohó munkadühvel hajolt a könyv fölé, amely a nagy számok hazugságait szórta a világ szemébe. III. Odabenn a vezérigazgató elfehéredett arc­cal, szorongó lelkiismerettel ült az előkelő anahagodi-iróasztal ellőtt. A szárnyas kalapu Bukarest, április 30. A Bukovinában, Moldvá­ban és Besszarábiában észlelt hamueső területén még mindig sülét az égbolt, bár az eső megszűnt. A beérkezett jelentések szerint a falvak lakos­,­ságát valóságos pánik fogta el. Az emberek nem mertek házaikba menni, mert attól tartottak, hogy a hamueső földrengés előjele. A tornyok­ban egész napon át szóltak a harangok. Ilire ter­jedt, hogy Besszarábia határán vulkán tört ki, kiderült azonban, hogy ez a híresztelés téves. Az itteni meteorológiai intézet távirati érdek­lődésére Lembergből azt az értesítést kapta, hogy Lengyelországban is volt, bár gyengébb, hamueső a Lem­berg—Kroki, közötti területen. Csernovicban a ritka természeti tüneménnyel egyidőben hatalmas tű­z ütött ki a gy­árnegyed­­ben. Az Astra lécszeggyár tetőzete gyulladt ki s a tűz a nagy szélviharban átterjedt a „Metall- Lampe“ gyártelep műhelyeire is, majd egy bőr­gyárra, úgy hogy pillanatok alatt lángban állt az egész gyámegyed. A hamueső okozta egyiptomi sötétségben a tűzoltóság csak egy óra múlva tudott a tűzhöz nagynehezen elvergődni, addig ikás merkur-bronzszobrocskát bámulta. Víziós képekben elvonult előtte a holnapi közgyűlés botránya. Be kell majd számolnia bűnlajstro­­máról. Az elhibázott üzletekről, amelyek a bu­káshoz jutatták a részvénytársaságot és saját magát is. Mert neki is elúszott minden pénze a nem sikerült üzleteken. Már hallotta a feléje tátongó szájak gyűl­öletik­apujának ordító zen­gését: Ki vele!... Gazember!... A hatalom trónja recsegve-ropogva inog alatta, lezuhan vele a mélybe, az elfeledésbe, talán nyomorba, züllésbe ... Nem! Ezt nem várja bel Ne hallja meg a bukás szörnyű dördülését, amelybe belesükyül a szív, az ész és minden csöppnyi idegszáj, amely még ehhez az élethez fűzi! Kivette a kis nevető revolvert a fiókjából. Már régen meg van töltve. Próbálta a ravaszt. Egészen egyszerűen, csöndesen fog eltávozni az összeomlás rázuhanó átka elől. Felmegy a kaszinóba vacsorázni, utána bejön ide, ebbe a csöndes, hullaszagu irodába és végez magával. A feleségétől el se búcsúzik. Minek? Volt-e csak egy csöppnyi igaz meleg szál is, amely egybefű­zte őket. Inkább barátnője, kitartott csecsebecséje volt, mint asszony, vele érző, örülő, szenvedéseiben, szomorúságában vele síró feleség!... Hiszen, ha elárulta volna neki, hogy mi zug-zakatol itt fejében már hónapok óta, milyen szörnyű bukás veti előre árnyékát, ez a mosolygó, életörömök dús pompázásában csillogó fiatal nő egysze­riben elfutott volna tőle, mint egy ijedt pil­langó a megzörrenő bokorról... Ettől bú­csúzzon ő? Aztán itt van az a majomképű, hencegő fráter, a vállalatnak «tehetséges, fia­tal] igazgatója, ahogy a részvényesek becé­zik, akinek soha még egy értékes gondolata nem volt, aki holnap együtt ordítana feszü­sd­­meget reá... A felesége melegen, mély pillan­tásokkal néz erre az emberre ... Émelyítően ostoba dolog, amiről már az egész társaság tud ... Nincs más út, csak menekülni, ro­hanni ebből a ferde, lehetetlen életből, amely csak botrányt, zuhanást tartogat számára. Megsimogatta a kis revolvert a fiókban. Nevetett rá, mint egy kedves, megértő jóba­­rátra, akivel titkosan összevillanó gondolatai vannak. IV. A zöldpárnás ajtó lassan kinyílt. Az apró, pápaszemes, kopasz kis hivatalnok állt meg benne. Csüggedt kézzel, alázatosan hajlongva, mint egy szomorú, kínlódó kis denevér, amelyet a sors szögelt ki a részvénytársaság kapujára. A vezér fölriadt tépelődő magányosságá­ból. — No má az, Glockner? — Megbocsát, vezérigazgató úr ... — buk­dácsoltak elő az alázatos, földreroskadt sza­vak a tisztviselőből, — egy tiszteletteljes ké­réssel jövök... A vezér fonnyadt, befelé nevető száján halk mosoly libbent meg, mintha függönyt rán­tottak volna meg egy szomorú, becsukott, öreg házon. — No, mi az? Tőle kérnek valamit, a halálraítélttől, aki fölött beborult az élet szikrázó napjától terhes kék ég? Érdekes, izgató ez az utolsó kaland az élet színes, meleg valóságával. — Negyven éve szolgálom a vállalatot, vezérigazgató úr... a fizetés bizony kicsi ... nagyon kicsi... a család pedig nagy, nagyon nagy ... Öt gyerek... Iskola, ruha ... ren­geteg kell, vezérigazgató úr ... a kollégáim mind elhagytak ... Nekem van a legkisebb gá­zsim ... Mindig csak a fiatalok lépnek elő ... Egyszer talán én is... Gondoltam, a holnapi közgyűlés, vezérigazgató úr... talán rajtam is lehetne segíteni... Segíteni? ... Egy emberen segíteni, mikor egy részvénytársaság pusztul el!... Érdekes!... Eddig mindig szürkének, jelentéktelennek ta­lálta egy apró ember sorsát... Ha eléje ke­rült néha, mindig talált rá száraz, üzleti sza­vakat, amelyekkel elhárította magától a sze­génység rákapaszkodó könyörgését. Nem is értette, hogy lehet valaki szegény?... De most, mint csöppnyi meleg balzsam, hullott a Szívére ez a kérés. — Hm ... Rendben van ... Belátom, ön­nek igazán régen van szüksége egy kis elő­léptetésre... Nagy a család ugy­e? ... Hall­juk, hányan is vannak, az előbb mintha mondta volna? ... Valami kéjes, melegen fürdető érzést vál­tott ki belőle most a nyomor, a szegénység eléje csöppent ize. Úgyis mindegy már min­den, miért ne merüljön bele most ennek az alázatos emberkének a nyomorába. — Heten vagyunk, feleséggel... gyere­kekkel együtt... És itt elsorolta a kis család tengernyi ba­­ját. Szűk, dohos lakás... lyukas cipők­ is Éhes szájak ... Apró összegecskék alázatos­­kodtak elő vánnyadt, remegő ajkán ... Olyan összegecskék, amik mosolyt keltettek az em­berben, hogy ilyenek is ráborulhatnak egy emberéletre kínzó problémaként. A vezér felemelte tekintetét, amelyben most szokatlan mosoly fénylett. — És valami különös kívánsága, vágya nincs, kedves Glockner? Mondjuk ... egyszer lerándulni nyáron, izzó, szép napsugaras nyáron a tenger mellé ... Jót tenne a beteges feleségének a tengeri levegő­­eléjebukkant az ő asszonya otthon, aki jókedvű, ép tüdő­vel annyit kacagott a nyáron udvarlói társas­ságában a tenger mellett) vagy színház néha... a lányainak, könyv a fiuknak ... kultúra Glockner úr, egy kis kultúra ... Glockner úr feje lezuhant a mellére. — Nem is merek minderre gondolni ve­zérigazgató úr! De aztán meg minek is ez a sok bolondság!... Egy kis fizetésjavitás ..» mondjuk__ — Nos, mondjuk? ... Mondjuk? — hör­gött fel a kíváncsiság a vezérből... Mennyi lehet az az összeg, amivel ön meg volna elen­gedve? Csak mondja ki bátran, ma igazán adakozó kedvemben vagyok! Az ajka keserű, száraz nevetésre nyilt. — Csak mondja! Hát mondjuk ... havi... havi... Valami nagyon nagyra tartott összeget mondott Glockner úr. Utána ijedten szisszent meg. Istenem, a vezérigazgató úr most azon­nal fel fog ugrani, széles, vastag nyakán ki­dagadnak az erek, ahogy az történni szokott, ha valami nem ment rendben a bankban, or­­dít, üvölt, hogy ez a magányos esti iroda vissz­hangzik a bömbölésétől... Hogy lehet valaki ilyen mérhetetlenül szemtelen!... A vezér elcsodálkozó arca gúnyos, lenéző mosolyba halkult. — Ennyi az egész? ... Meglesz!... Meg­lesz, kedves Glockwerkám!... Ezúttal igazán nem feledkezem meg magáról!... Mert ön kiváló tisztviselő!... Megérdemli ezt a Cse­­kélységet!... Lesz gondom rá, hogy amit kért, megkapja... Isten önnel! Töltse jól a mai éjszakát otthon, örvendeztesse meg a család­ját a biztosan elkövetkező fizetésjavítással. Rendezzen nekik ma karácsonyi éjszakát ÚJSÁG Három gyár kigyult és leégett a hamueső okozta sötétségben Bukovinában, Moldvában, Besszarábiában és Galíciában esett hamu . Nagy pusztítást okozott a vihar Németországban csak a gyári munkásság próbálta vödrökkel oltani a tüzet, de a nagy szélben nem ment semmire. Mind a három gyár porrá égett. A kár meg­haladja a tízmillió lejt. Több munkás és tűzoltó megsebesült. A Metall-Lampe gyár egyik mérnö­kének felesége súlyos égési sebeket szenvedett, mert mentés közben rázuhant egy égő gerenda. Nagy vihar Németországban Frankfurt, április 30. (Wulff.) A jelenté­sekből megállapítható, hogy az a vihar, amely vasárnap Németország délnyugati részén, kü­lönösen pedig a Bergstrasse vidékén pusztított, egyike volt a legsúlyosabb időjárási katasztró­fáknak az utolsó évek során. A viharról Zwingenbergből a következőket jelentik: Az óriási iszap és hordalék tömegek a szűk utcákat két méter magasságban lepték el. A jobbára kisemberek tulajdonában levő háza­kat iszap és jég födi. A gyümölcstermés és igen sok állat is elpusztult. A Bergstrasse más vidé­kén is nagy pusztítást okozott a jégeső. Súlyos károkat jelentenek a Rajna középső KEDD, 1928 MÁJUS 11 ÜL I­S. folyásának vidékéről. Egy Kölnbe haladó D-vonat szénszállító kocsija kisiklott, aminek következtében az utánakapcsolt csomagszállító kocsi a szerkocsiba szaladt. Szerencsére em­beréletben nem esett kár. Nagy a kár Pfalz déli részein is. Itt­ dara­bos jégeső hullott, amely mindenütt nagy kárt okozott. Landauban egyes helyen több méter magasra emelkedett az áradat. Igen sok élelmi­­szeráruház árukészletét tette teljesen tönkre a víz. A politika hírei Nagy Emil dr. volt igazságügyminiszter, aki tudvalevően Berki Gyula dr.-ral együtt kilépett az egységes pártból s azóta bizonyos bel- és külpoli­tikai kérdések miatt éleshangu polémiába bocsát­­­kozott Bethlen István gróf miniszterelnökkel, vas­­árnap beszámolóbeszédet mondott választóköri­ letének székhelyén, Jászladányban. Súlyos kriti­­kában részesítette a magyar diplomáciát s a lon­doni magyar követről azt mondotta, hogy bár másfélmilliárdos jövedelmet kap, itz pengő hasz­not sem jelent az országnak. — Diplomáciánk —­ folytatta Nagy Emil — még mindig azt hiszi, hogy ballplatzi előírás szerint sok­e­kat adni, táncolni tudni és kurizálni. A magyar kormány angliai kö­vete mindent megtett a Rothermere-akció ellen s azt is kifogásolta, hogy a magyarok hálaaláírásait Londonban adják át Rothermere lordnak. Majd ezt fejtegette: — A magyar kormányzat­ból egyeduralmat csináltak. Ma alig van olyan ember Magyarországon, aki ne függne a kor­mánytól. Én az általános, titkos választójog alap­ján állok, amely benne van a kormány pro­gramjában. Rendszerváltozást követelek az ország érdekében és reális külpolitikát. Reális külpoli­tika csak az lehet, ha jelszavak helyett a határok­nak néprajzi alapon való megváltoztatását köve­teljük s ha Rothermere lord politikájával Bethlen István gróftól kezdve mindenki azonosítja magát. Az én politikám a vértelen kiigazítás politikája. Megyek előre a magam útján és ezt kiáltom a kormánynak: Állj, ne tovább! U­rak I­DSL:­­ Egy pengő postabélyeg ellenében diszkréten küldök prospektust egy szenzációs találmány­ról, melynek komolyságát és azonnali, biztos,­­ kitűnő eredményét orvosok és cégem repu­tációja biztosítják. „Gummikönig", Wien, 1., Stefansplatz 2. Alapittatott 1905. Telefon 75-605 I II ........... .................... .........

Next