Ujság, 1928. május (4. évfolyam, 99-122. szám)

1928-04-01 / 99. szám

KEDD, 1928 MÁJUS 1 ÚJSÁG Politikamentes beszélgetés a „ Tigris­­sel Látogatás Clémenceaunál — Mindenről beszél, csak politikáról nem — Kis­padon üldögél a háza előtt és filozófiai munkákkal foglalkozik Látogatás a nagy államférfiú falusi otthonában Az Újság számára itt a I. B. St. CLAIR Miután átvergődtem Poitou ingoványain és rövid pihenőre megálltam Champagneban, a Hotel Rousseauban, kora reggel St. Vincent­­du-Jard felé indultam, hogy megkeressem a „Tigrist**. — Otthon találom-e az elnök urat? — kérdeztem, mert mindenki elnök úrnak szó­lítja ők — Clémenceau elnök urat? Otthon, uram, de nem szokott ám senkit sem fogadni. — Néha azért mégis — vetette közbe egy fiatal leány. Ez a kijelentés balzsam volt szívemre. El­indultam a tengerpartnak megjelölt helye felé, mely körülbelül egy kilométernyire volt. Bal­kéz felé nagy gazdaságot és rajta udvarházat láttam, de az nem lehet az a ház, melyet a látogatók olyan gyakran leírtak már. Jobb­kéz felé kicsiny, alacsony épület nézett a ten­gerre; a ház tetején a gallus-kakas pompá­zott, a házat rekettyés sövény vette körül. A hozzávivő utat fenyőfák szegélyezték, kerítés nem látszott semerre, helyette pazar bőség­ben virultak a virágok, ahogy azt Monet sze­rette festeni. Egy jelzőtáblán azt olvastam, hogy „Magántulajdon**. Jobbnak láttam te­hát, hogy a kertészhez forduljak. — Nem hinném, hogy az elnök úr fogadná !— felelte kérdésemre a kertész. Én erősködtem, minden rábeszélőképessé­gemet kifejtettem. — Tessék talán ott az első ajtón megpró­bálni — mondta végre a kertész. A megjelölt helyen a komornyik letette a tálcát, melyet kezében tartott, alaposan szem­­ügyre vett, majd azt felelte, hogy az elnök úr­nak nincsen ráérő ideje újságírók fogadására. — De azért csak tessék ideadni névjegyét !— fejezte be mondatát. Néhány másodperccel utóbb bevezetett . Minden italszöküő ártalmas! Használja a hidrogénes „Feketefej­ű­ shamilton“ t, mely 15 perc alatt szőkít és tel­jesen ártalmatlan. Dupla zacskó tartalommal ára 40 fillér Mindenütt kapható! Vezérképviselet: Mihály Ottó gyógyárunagy­­kereskedés, Budapest, VI. Podmaniczky­ utca 43 Odakünn ugyan már rügybe pattannak a fák, tavasz nyújtózkodik, de az ön számára és a családja számára ez a mai éjszaka lesz a ka­rácsony ... Gondom lesz rá, hogy feltétlenül megkapja a kért javítást... Vezéri szavamat adom rá ... Hosszú, sovány kezében megremegtek az alázatos, csontos ujjak, mint didergő kis ve­rebek. — Fel is irom magamnak ... Első dolgom lesz holnap, hogy az ön javításának ügyét el­intézzem! Az előtte váró fehér papírlapra rásuhan­tak az óriás betűk: » Glockner fizetésjavítás, okvetlenül... Szorgalmas, derék ember!... Megérdemli!.. .» Glockner mélyen meghajtotta magát. Oda­künn ájult örömében ráborult a szolga vál­lára. — József! Milyen ember a vezér! Milyen ember!... V. Otthon boldogságra gyújtotta a hirrel a családot. Ezen az estén nem voltak büszkébb, megelégedettebb szegény emberek a városban, mint Glocknerék. Hogy mi mindent terveztek ki abból a ja­vításból, amelynek napja holnap fog fölra­gyogni a fejük fölött! Talán ki se tellett belőle. De ők úgy érezték, hogy kitelik abból még a mesebeli kincs is. VI. Éjjel egy órakor megdördült a részvénytár­saság nagy palotájának zöldpárnás ajtajú ve­zéri szobájában a kis nevető revolver. VII. A lapokba az öngyilkossággal kapcsolatban bekerült a következő közlés is: «Hogy milyen nemeslelkű­ főnöke volt al­kalmazottainak, bizonyítja, hogy még az ön­­gyilkosságot megelőző perceiben is tisztviselői­nek juttatandó fizetésjavítás gondolatával fog­lalkozott. Az asztalán cédulát találtak e né­hány sorral: Glockner fizetésjavítás, okvetle­nül ... Szorgalmas, derék ember!... Meg­érdemli! ...» A temetésen bokros közgazdasági érdemei mellett különösen ezt a nemes emberi vonást emelték ki a búcsúztató szónokok, szalonba, mely egyszinten volt a rekettye­­bokrokkal körülszegett terrasszal, ahonnan messzi kilátás nyílt a tengerre. — Az elnök úr hajlandó fogadni — adta értésemre a komornyik, de csak igen rövid időt szentelhet nekem, mert nagy munkában van. Nem sokkal utóbb megjelent Clémenceau, a­ fején házisapka volt és könnyedén sétabot­jára támaszkodott, megjelent a férfiú, kit a katonák Le Pere la Victoire-nak neveztek el. (A győzelem apja.) — Jónapot, elnök úr! — Jónapot. — Nagyon meg vagyok hatva, hogy elnök úr szives fogadni és az én esetemben kivételt tesz megszokott gyakorlatával szemben. — Igen. — Engedje meg elnök úr, hogy mindenek­előtt az egészsége iránt érdeklődjem. Clémenceau könnyed vállvonulással felelte. — Az egészségem... az én koromban? — felelte s azzal elmondta, hogy régóta cukor­bajos. — De minek köszönjem a szerencsét? — kérdezte. Elmondtam, hogy évenkint elszoktam jönni Poitou-ba. Már régóta ígérgetem ma­gamnak, hogy fölkeresem a­­­­igrist­. A had­viseltek kongresszusa jó alkalmad szolgál arra, hogy megkérdezzem, mi a véleménye a «győzelem gyümölcseiről». Rejtélyes mosoly jelent meg Clémenceau arcán és azután, mintha kérdésem el sem hangzott volna, egészen másvalamiről kezdett beszélni, a kedvenc témájáról, a vidékről, annak is arról a részéről, amely az ő külön vidéke. — A magam gusztusa szerint építtettem ezt a kis házat, hogy szülőföldem levegőjét nyugalomban szívhassam, — mondotta. — Szükségem van rá. A telek puszta volt és én minden talpalatnyi földjét virággal ültettem tele, amint látja. Gratuláltam az elnöknek munkája ered­ményéhez. Ez a kitérés azonban messze vitt célomtól s azért tapintatosan megkíséreltem, hogy visszatérítsem ahhoz a tárgyhoz, mely­ről a nagy öregember olyan szívesen hallga­tott. Néhány ártalmatlan kérdést intéztem hozzá különböző politikusokra vonatkozókat. Kurtán azt felelte, hogy ő már jóideje sza­kított minden politikussal, különben is azt tapasztalta, hogy a politikusok egy része maga is visszavonult. — Ez a világ rendje. Engem is sokszor zaklattak, hogy térjek vissza a politikába, de az ilyen rábeszélésekre sohasem ad­tam semmit. Még mindig abban reménykedve, hogy szóra tudom bírni az elnököt, egyéb kérdé­sekkel próbálkoztam. De erősködésem nyil­vánvalóan rosszul esett neki. Clémenceau visszavonult a csatából,­­ Clemenceau, aki mindig első sorban volt és tigrisi dühvel har­colt. — Jobbnak látom — mondotta —, hogy ne feleljek önnek. És mindenekelőtt arra ké­rem, ne jegyezzen, mert azzal egyáltalán le­hetetlenné teszi, hogy beszéljek. Adja a kezét, hadd rázom meg és jöjjön el .Jó reggelt kí­vánni, amikor csak tetszik, de ne várja tő­lem, hogy bármily aktív szerepet is vállaljak köz­­ügyekben. — Dehát a parlamentről nincsen mit mon­dania elnök úrnak? — folytattam az érdeklő­dést. — Nem kívánok azokról beszélni, akik hatalmon vannak, — felelte Clémenceau és néhány szóval kétsé­gét fejezte ki a locarnói politika és a megis­mételt konferenciák iránt, egyben pedig rá­mutatott arra a szerepre, melyet ő maga Ver­­saillesben játszott. — De ne gondolja ám, hogy újabb háborút kívánok, — tette hozzá. — Hogy azonban visszatérjek önhöz, — nem szolgálhatok sem­miféle tanáccsal, ön fiatalember, én öreg va­gyok. Valószínű, hogy úgy sem értene meg. Ezen a helyen hallani sem kívánok a politiká­ról. Itt én csak a filozófiának élek. Ez az utóbbi megjegyzése arra ösztönzött, hogy egyik utolsó művére, az „Au soir de la Pensée" című könyvére (A gondolat alkonya­tán) térítsem a szót és ekörül a 4 na körül valóban hosszabb beszélgetés fejlődött. Az­után más témák felé fordult a beszélgetés, köztük Clemenceaunak arra az immár törté­nelmi jelentőségű levelére, melyet a szövet­séges nemzetek adósságának kérdése dolgá­ban intézett Amerikához. Clémenceau igen melegen beszélt Ameri­káról. —­ Az amerikai légió derék katonáinak franciaországi látogatása mélyen megindí­tott — mondotta. — Hatvan éve ismerem az ame­rikaiakat, láttam őket munkaközijén és egész hosszú pályám folyamán együtt voltam velük gondolatban. Pershing tábornok látogatása életem egyik legemlékezetesebb eseménye volt. Az évek súlya, sajnos, eltilt attól, hogy újra ellátogassak Amerikába ... Clemenceau itt hirtelen elmetszette a szót és én megértettem belőle, hogy az intervjú véget ért. Megráztam a keztyüs kezét, mely elém nyúlt. Az elnök katonásan üdvözölt és barát­ságos gesztussal kikísért az útra. Mikor az ajtó becsukódott mögöttem, még egy pillan­tást vetettem az ablakon keresztül a nagy öreg férfiúra, aki visszatért munkájához. A „Bell Ébats“ háza nem fog elmosódni emlékezetemben. Benne, a családi környezet csöndjében és békés szépségében szentelte magát Clemenceau, a „Tigris**, a cselekvés férfia, a filozófiai szemlélődés és az irodalmi akotás komoly gyönyörűségének. Ez a ház a menedéke, a megnyugvó helye — jó messzire van Páristól és a politikai küzdőtértől, amelyet örökre elhagyott. Rend­kívüli egyszerűsége híven tükrözi Clémenceau jellemét; teljesen egyezik egész életével és íz­lésével. Alacsony, hosszan elnyúló fehérfalu a ház, a tetejét vörös cserép fedi, úgy terül el egy kavicsos ösvényű, virággal teli kertben. A ház napsütötte falának egy fából való pad támaszkodik, azon szokott Clemenceau üldö­gélni és elmélkedni. A kert közepetáján egy csaknem tizenkét méter magas árboc emelke­dik. Lobogó nem leng rajta, de verőfényes napokon, mikor a szél erősen fúj, néha egy tizenkét méter hosszú selyempontyot húznak fel reá, melyet a tengeri szellő megduzzaszt és hullámosan ingat. A selyemhal a japán nagykövet ajándéka, mert a „fölkelő nap“ országában a ponty a férfiasság jelképe. Nem messzire az országidtól, egy szikla nyúlik előre a tenger felé. A szikla tetején kis épület, amolyan kioszk, vagy inkább sátor, ahonnan Clemenceau Ré-sziget partjait néz­heti és Perray fokát, közöttük a Földközi­tenger kék vizét, melyet a habok fehér folt­jai tárháznak. Mikor Clémenceau visszavonult a „Bels centiméter elég egy pár cipő tisztításához/ Eltekintve attól, hogy a Meltonian minősége felülmúlhatatlan, gazdaságos is, mert kis mennyiséggel nagy eredményt érünk el. Fehér, fekete és 3 fajta sárga színben kapható mindenül:­ ­vi0ltOIlÍcif! * CREAM fór COOD SHOE5^ Mindenütt kapható! Vezérképviselő: KÁRMÁN MARCEL Budapest, IV, Piarista­ utca 14 (Váci-utca sarok) Tel. T. 111—82 Meltonian Works, London N. W. 2. Ébatsh-ba, az volt a kívánsága, hogy a kert­jét hagyják meg vadonnak, ne rendezzék el a kertészi művészet szabályai szerint. Nem kí­vánt benne sem kavicsozott ösvényeket, sem szabályos virágágyakat. De azóta megalkudott és engedett a kertésznek, aki közös megegye­zéssel néhány ösvényt nyitott a vadonban. Ettől eltekintve, a kert képe nem változott. Minek szenteli idejét tengerparti vissza­­vonultságában Clemenceau? Bizonyára leginkább gondolatainak, álmainak és emlékeinek. De egy percig sem tétlen, — állandóan sokat ír. Legutóbb megjelent „Demosthenes** című könyve, a bizonyság reá. Ebben a művében folyékony, világos, mértéktartó és mégis ra­gyogó nyelven rajzolja meg és elemzi a nagy „tribün** életét, aki megkísérelte, hogy végső erőfeszítésre bírja honfitársait az elernyedt athéniakat. „Demosthenes** álarc volna?, Athén neve is más, előbb és a szerző szivének kedvesebb nevet leplezne? De hátha az emlékiratain dolgozik Clé­­­menceau! Barátai úgy tudják, hogy igen, d­e tagadja. (World Copyright Reserved by London General Press.) _3 Költi vissza akar repülni Európába a Bremen is! Mágneses zavarok járik­nek észak felé az óceánrepülés alatt A newyorki fogadtatás részletei Newyork, április 10. (Wolff.) A Bremen-­ségek IS városi autóban követték őket, repülők 6 óra 10 perckor érkeztek meg. Valósá­gos diadalmenettel fogadták őket. Már jóval a vonat befutása előtt — az esős idő ellenére — óriási tömeg gyülekezett a Pennsylvania-pálya­udvar környékén. A rendőrség hatalmas készült­séggel vonult ki, de így is alig tudta a sokaságot visszatartani. A perronon a város vezetősége képviseletében Walker polgármester, továbbá Grover és Whalen jelent meg. A városi fogadó­bizottság részéről Victor Ridder, a bizottság feje, valamint Stoehr és más bizottsági tagok voltak jelen. Ott voltak Chamberlain, Baldhen és Byrd repülők. Massachusett állam milíciája küldöttség­gel jelent meg, magával hozva Fuller kormányzó meghívását, hogy a repülők látogassanak el Bos­tonba is. Jelen voltak még Heuser német konzul, Klee alkonzul és Crawford ir kereskedelmi biztos. Mihelyt a begördülő vonat megállt, Walker polgármester a szalonkocsiba ment és üdvözölte a repülőket, akiket azután a fényképészek vettek ostrom alá. Walker a repülőket a Ritz-Car­ton szállóba kísérte el. A fogadóbizottség tagjai, a hírlapírók, a fényképészek és a fogadásra megjelent előkelő­ . rA borotvaszaffanok ii A szállóban a repülők a mikrofon elé álltak és Chamberlain bemutató szavai után rádión kü­­szön­ötték az amerikai közönséget. Utánuk Wal­ker polgármester, Heuser konzul és mások is beszéltek néhány szót a mikrofonba. Az elhang­zott beszédeket Chencctady és Pittsburg közve­títésével továbbították Németországba. Most újabb fényképfelvételek következtek, majd a hír­lapírók kértek nyilatkozatokat. * Küld a hírlapírók előtt a többi között a kö­vetkezőket mondotta: — Szakértőket küldünk Labradorba, akik meg fogják vizsgálni a Bretnen motorját. Ha al­kalmas a repülésre, akkor az a tervünk, hogy körülbelül tíz napon belül a Bremaennel ide­­repülü­nk, azután pedig — a lehetőséghez ké­pest — megkíséreljük a visszarepülést Német­országba. Az óceánrepülés közben szerzett tapasz­talataink alapján különböző technikai módosítá­sokat fogunk végezni a Bremenen. Többi között magunkkal viszünk egy rádiókészüléket és egy sextanst is. Az iránytű megbízható volt. Labrador közelében mágneses zavarok térítették ki a Bre­­ment úíjából északra.

Next