Ujság, 1928. június (4. évfolyam, 123-146. szám)

1928-05-01 / 123. szám

2_ ÚJSÁG PÉNTEK, 1928 JÚNIUS 1 Megkezdte a Ház az öregségi, rokkantsági és özvegységi biztosítás tárgyalását Kéthly Anna, a szocialisták szónoka bejelentette, hogy a javaslatot elfogadja, mert az nagy haladást jelent A képviselőház csütörtöki ülésén Zsitvay Tibor elnök bemutatta Esmond Starmsworth köszönő levelét, melyet a Házhoz intézett. Ez­után elfogadták az appropriációs javaslatot harmadszori olvasásban is és áttértek az öreg­ségi, rokkantság és özvegység esetére vonat­kozó biztosítási törvényjavaslat tárgyalására. Fitz Arttiusz (soroksári) előadó ismertette a javaslatot. Ismertette a külföldi országok hasonló intézményeit. Negyvenévi munkában eltöltött idő után — mondotta — sokat jelent az a havi 60—70 pengő egy öreg embernek, amely nem lesz sem megadóztatható, sem le­foglalható. A törvény hatályát kiterjesztik a mezőgazdasági munkásokra is. Ezzel kapcso­latban határozati javaslatot nyújtott be. A kormány még ebben az évben hozzon törvényjavaslatot a mezőgazdasági mun­kások kötelező betegsegélyezéséről. A háztartási alkalmazottak aggkori biztosítása — mondotta — egyelőre szünetel. Ennek az az oka, hogy Budapest 52.000 háztartási alkalma­zottja közül 50.000 kis háztartásban él és új terhet nem lehet már a kispolgárságra ki­vetni. A másik meggondolás pedig az, hogy a cselédek pár év után hazamennek a faluba,­­sohasem látnák hasznát a befizetésnek, a­­ Munk­ásbiztosító pedig nagy szám­ú nyeresége­ket élvezne. A részletes vita során határozati javaslatot fog benyújtani, hogy a külföldre szakadt magyarokra is terjesszék ki az agg­kori bizosítás áldását.­­ A járulék kulcsa a munkásoknál a tel­jes javadalmazás négy százaléka, magánalkal­mazottaknál pedig öt százaléka. A korhatár hatvanöt év. Világszerte ez a korhatár és sok­kal gazdagabb államok sem tudják alacso­nyabban megállapítani ezt. Mindazokat az ön­álló pénztárakat, amelyek 1928 január­­ előtt alakultak és legalább negyven taguk van, nem érinti ez a törvényjavaslat. Kéthly Anna (budai) volt az általános vita első szónoka. — Egyek vagyunk annak megállapításában — kezdte beszédét —, hogy ez a javaslat korszakos jelentőségű, bár tar­talom dolgában nem oldja meg száz százalé­kig a problémát. A jövőt is szem előtt kell tartani. A szociáldemokrata munkások érlel­ték ezt a gondolatot törvényhozási eszmévé. Ez a javaslat kétségtelenül nagy haladást jelent, ha nem is közelíti meg a munkásság elgondolását. Hisz a szociális gondoskodást ez a javaslat a fejtetőre állítja, amikor a nap­számosokat kihagyja a kötelező biztosításból.­­Az állami hozzájárulás kérdésében a szociális igazságnak megfelelően kell megoldást ta­lálni. A magángazdaság súlyos helyzetére is tekintettel kell lenni. De van még egy kér­dés, ami megfontolást igényel. A nők ugyanis nem tudnak a férfiakéval azonos életkorig dolgozni. A nőknél tehát le kell számtani a korhatárt hatvan esztendőre. Ideális szem­pontból azonban azt kell mondanom, hogy a férfiaknál is a hatvanéves korhatár lenne megfelelő. Ezután az öngyilkossági paragra­fussal foglalkozott. — Az előfordulhat — mondotta —, hogy valaki a járadék ala­­csonysága miatt öngyilkos lesz, az azonban kizárt dolog, hogy valaki azért kövessen el öngyilkosságot, hogy azt a csekély összeget, amely járadékképpen az özvegyére és a csa­ládjára jutna, megszerezze. Sérelmes a bör­tönszakasz is. Lehetetlen, hogy a feleséget és gyerekeket elüssék a járadéktól, mert a csa­­ládfentartó börtönben van. Kevés az özvegyi nyugellátás. Ezután a magántisztviselők nyugdíjellátását tette szóvá és felhívta a nép­jóléti miniszter figyelmét arra, hogy a Magántisztviselők Nyugdíjintézete egy hatvankétéves nyugdíjasnak havi 2.50, hatvanégyévesnek 3.16 és hetvennégy­­évesnek 3.85 pengő jutalékot fizet. Felkiáltások a Ház minden oldalán: Hal­ta­lián! Kéthly Anna: Csak a leglényegesebb ki­fogásaimat ismertettem. Ami rossz és elve­tendő a javaslatban, az majd kitűnik az évek során a gyakorlat próbáiban. De ami jó, arra azt kell mondanom, hadd kerüljön be a magyar törvénytárba, mint időszerű kezdeményezés. Én a javaslatot csak átme­netinek tartom és bár érzem a felelősséget, mely ebben a percben rám súlyosodik, mégis azt mondom, elfogadom a javslatot a részletes vita alapjául, mert magunknak fogadom el. (Taps a jobboldalon.) A következő felszólaló Ernst Sándor (ipolysági) az idő előrehaladottságára való tekintettel beszédének elhalasztását kérte. A legközelebbi ülés pénteken délelőtt tíz órakor lesz. Kellemetlen találkozás írta: Havas András Károly Az egész olyan váratlanul jött, ahogyan öröm sohasem érheti az embert, csak szeren­csétlenség! ... Pedig a nap olyan szépen, tavaszváróan, tavaszig érően kezdődött!... Reggel besütött a nap az ablakon. Korán ébredt és a takaró jóleső melegében elnyúlva, azonban mégis csaknem testetlenül, az aranyló csikót nézte, amit a napfény a padlóra rajzolt. Mindenki aludt még, a mellette lévő ágyban felesége, a két gyerek a másik szobában, csak­ a harmadik szobáiból hallatszott be a padló­­fényesítő kefe ütemes csoszogása, de ez is olyan gyermekkorba visszahívóan, meghitten, mint a követők kalapácsolásának zengő, ta­vaszi muzsikája. Még jó darabig feküdt így gondolat nélkül, érzésekkel, amelyek éppen azért voltak jól­­esőek, mert nem formálódtak gondolattá... Az utcán mohón, csaknem fuldoklóan lé­­lekzett, mintha a levegővel együtt a napfényt is magába akarná szívni. Érezte, hogy ma nem lesz ideges, ingerült, ma semmin sem fog bosszankodni. Magától eszébe jutott minden elintéznivalója, holott máskor sokáig bámult meredten maga elé, meddőn körbenfutó gon­dolatokkal, hogy napi munkája sorrendjét össze tudja állítani. Ilyen szépen, nyugalmat, apró örömöket ígérően kezdődött a nap. Ezekhez az apró örömökhöz az évek múlása vezette vissza. Fiatalabb korában apró örömökben keresett kielégülést, mert ez, úgy érezte, különleges helyzetet juttatott neki, nem volt olyan egy­hangú és mindennapi, mint amit a tömegek önmaguk szórakoztatására kigondoltak. Most újra az apró örömöket kereste, mert a nagy fellángolásokhoz már hiányzott a len­dülete, bátorsága, türelme és szabadsága. Egész nap jókedvűen végezte különböző dolgait, köztük néhány igen bonyolultat, ame­lyeket már hetek óta halogatott. Délben telefonált, hogy nem mehet haza, sok a dolga. Amikor letette a telefonkagylót, egy pilla­natig elgondolkozott ezen a szón: „haza". Melegséggel és gyöngédséggel töltötte el, ami­kor gondolatban újra kimondta. Szinte el­­lágyult, érzelgős lett. Ugyanakkor azonban csakugyan megdöb­benve vette észre, hogy a fogalom eltakarja a szó értelmét. Hazai Otthon! Ez már többet jelentett, mint a feleség üdvözlő csókját, arcának örvendő felmosolygását s a pufók, ágyában lustán elnyúló pirosképü gyereket. Többet jelentett, de kevesebbet is!... Fogalom lett és ezzel mélységet kapott, mélységet, amely azonban megvilágitatlan volt s ebben a homályban nem látszottak a rész­letek. Ha most kimondta ezt a szót, nem a fele­sége arca jelent meg előtte, sem valamelyik gyereké, hanem valamennyibbé, nem együtt, hanem egyszerre; a lakással, függönnyel, bú­torral és zongorával, a csöndes és nyugodt polgári jólét minden tartozékával. Ez a gondolat zavarta meg először a szé­pen kezdődő nap tavaszi derűjét. Megrázkódott és mondatba formált gondo­lattal kisérte ezt a mozdulatot: — Lerázom magamról, mint a kutya a vizet!... Belülről elmosolyodott ezen a hasonlaton, de nem érzett felszabadulást. Később elkergette ugyan már ezt a gondo­latot magától, újra dolgozni kezdett, de a nyoma ott maradt, mint a kihúzott fájós fog sajgó helye. Most már azon is bosszankodott kissé, hogy a saját hangulatát rontja ... Alaposan elfáradt, mire beesteledett. A feje nehéz volt, a­­vére lüktetését a fülében érezte és a nyelve hegye szinte zsibbadt volt a ren­geteg elszívott cigaretta forró füstjétől. Elégedetten dőlt hátra. Csaknem minden függőben lévő bonyolult ügyét elintézte. Egyetlen nap alatt, holott attól tartott, hogy egy-egy ügy napokig veszi majd igénybe. — Mégis csak neuraszténiás vagyok — álla­pította meg — különben nem fokozná fel ez a kis napsütés ennyire a munkakedvemet. A neuraszténia tehát nem lehet betegség, mert vannak jó oldalai is. Fütyörészve vette a kabátját, a kalapját fiatalosan a tarkójára tolta és minden fáradt­sága ellenére szinte fürgén lépett ki az utcára. Csípős hideg volt, a tavasz azonban erő­sebben érzett, mint a napsütötte reggelen. A Duna és a hegyek felől tavaszszagot hozott a szél, olyan áthatóan és parancsolóan, hogy nemcsak orra, hanem minden érzéke, minden pórusa egyszerre érezte a tavaszt. Már égtek a lámpák, de az utca még nem volt teljesen sötét. Befordult a Belváros egyik keskeny utcá­jába. Ekkor történt... Az utca időnként visszhangzott a járókelők lépteinek kopogásától, azután újra elcsönde­­sedett. Egyszerre, szinte látomásként jött vele szemben valaki!... Még meglehetősen messze volt, amikor már felismerte. Hideg verejték lepte el homlokát, torka másodperc alatt kiszáradt és görcsösen összeszorult. A füle lázasan dobolt... Fiatal lány jött vele szemben. Kicsiny, kucsmaszerű kék posztósapkáját mélyen a homlokába húzta, az egyik oldalon a sapka alól kihúzott haj csaknem a szemébe lógott. Rosszul szabott, nagykockás barrik, posztókabátja volt, a fiús derekat bőrszíj fogta át- Két jól ismert fekete selyemharisnyás láb közeledett a félhomályban, élesen kopogtak a magas fasarkok és már el is tűnt a látomás!... Megállt, mert úgy érezte, hogy összeesik, de azonnal sarkon fordult... Kiáltani szeretett volna, de hangja nem engedelmeskedett. A felesége sietett el mellette!... A felesége, tizenöt év előtti alakjában. Kar­csún, tizenkilencévesen, a kék sapka alól ki­bukó hajfürttel és a fekete selyemharisnyás karcsú lábbal.. . Elkésett masamódlány volt csak... — vigasztalta önmagát, de ennek az állításnak valószínű igazsága nem tartóztatta fel az agyá­nak minden zugából előtörő gondolatokat. — Ha! — akarta a lány után kiáltani —, Ilal . A hang csak torkáig jutott el és most fájó édességgel szorongatta. Milyen régen nem nevezi így a feleségét. Most leggyakrabban azt mondja neki „szí­­vem“ és nem gondol mellette semmit. Nem mintha kevésbé szeretné. Csak éppen másként szereti. — Hazame­gyek. Mindjárt otthon leszek! — biztatta önmagát és eszébe ötlöttek déli gondolatai. Most már keserűséget is érzett. És valami olyan erős vágyódást, amilyenre már nem is tartotta volna magát képesnek. Ha csak egy órára lehetne újra együtt a feleségével, a tizenöt év előtti tizenkilencéves lánnyal. Egyetlen olyan órára, amelynek íze hirtelen újra ott kísértett szájában, minden idegszálában. Csak egyetlen órára lennének újra együtt: vőlegény és menyasszony, türel­metlenül, fiatalon és vágyakozóan. Nem sietne többé, várna, kiélvezné a percet, a nyitányt, a vágyat, amely ezerszer, nem, milliószor, mil­­liárdszor több, mint a beteljesülés. A szerelem nyitányát, ami több a szere­lemnél: a fiatalság! Amikor világosabb utcába ért, ijedten tö­rölte le keztyűjével a könnyeket arcáról. Dohogott magában. Vén szamárnak kor­holta önmagát, aki kétgyermekes családapa létére gyerekesen érzeleg. Már vége volt a szépen indult napnak. A befejezéssel azonban kezdett nagyon elégedet­len lenni. Csak még elégedetlensége okával nem volt tisztában. Otthon az előszobában vastag függönyként úszott a sült hús zsírjának szürke füstje Émelygett a gyomra a zsíros szagtól. Megint nyitva hagyták a konyhaajtót. — Pedig ezerszer megmondtam már ... — akarta kezdeni, de elharapta és legyintett a kezével. Megcsókolta a feleségét, leült a terített asztalhoz és olvasni kezdte az újságot. Az asszony kimerülten, ölbeejtett kézzel ült vele szemben. Elfárasztotta a nap, amely­­nek tavasziasságából a lakásban keveset vett észre, a két gyerek és a háztartás egyéb gondja. Érezte, hogy az újság mögül lopva figyeli Csag Go-Lin átadta Pekinget a d­éli csapatoknak Lázadás tört ki az egyik északi hadtestben Tokió, május 31. (Reuters) Tekintettel arra a hírre, hogy Csang­ Co-Lin állítólag elhatá­rozta, hogy kivonul Pekingből, itteni katonai körökben Pekingnek a déli csapatok által tör­ténő megszállását a közvetlen jövőben várják. Tien-Cinből jelentik, hogy az északi csapa­tok zöme Csang-Csing-Tienig vonult vissza. Kaope-Tientől délre, valamint a peking-tien­­cini vasútvonalon minden összeköttetés meg­szakadt. Shanghai, május 31 . (Reuters) Az északi csa­patok 18. hadtestében lázadás tört ki, amely lehetővé tette Feng-Yu-Sziangnak, hogy Hokien-Fu mellett áttörje az északi csapatok centrumát. A déli csapatok most 18 mérföld­­nyire vannak Tien-Cintől és lassan a Tien-Cin- Pukau vasútvonaltól nyugatra eső terület irá­nyában nyomulnak elő. Tien-Cin körül nemzetközi védelmi vonalat létesítettek. Kakasviadalokat fognak rendezni Budapesten A belügyminiszter engedélyt adott egy volt vidéki színigazgatónak kakasviadalok rendezésére A közeljövőben valószínűleg olyan attrak­cióval fog bővülni Budapestnek attrakciókban amúgy is eléggé bőséges élete, amely eddig is­meretlen volt Magyarországon. Mert bika­viadalt már tartottak­­ nálunk, emlékeznek ugyebár az újpesti stadionban lezajlott bika­­viadalokra, de most arról van szó, hogy bevezetik és állandóan rendszeresítik a kakasviadalokat, amelyeknek eddig főként Spanyolországban és Olaszországban volt népszerűsége. A kakasviadal-rendezés természetesen üz­leti vállalkozás lesz, még­pedig eleinte egészen bizonyosan nem rossz üzleti vállalkozás, hi­szen az újszerű csemegére éhes publikum bi­zonyára legalább egyszer el fog zarándokolni oda, ahol az erre a célra kitenyésztett és ido­mított kakasok fognak viaskodni. Jósolni természetesen nem lehet előre, hogy vájjon meg fog-e nálunk honosodni a kakas­­viadal, s lesz-e rá publikum, de a kísérlet en­­nek az attrakciónak a divatbahozására nem érdektelen. A kakasviadalok rendezésének ötletét Mari- Iházy Miklós volt vidéki színigazgató vetette fel. Mariházy Miklós ismert név a vidéki színészet történetében, hiszen h­osszú ideig volt direk­tora több nagy vidéki színháznak. Mariházy nemrégiben szakított a színigazgatással és fog­lalkozni kezdett a kakasviadalok rendezésével. Egyik külföldi útján látott ilyen kakasviadalt, megfigyelte, hogy az effajta attrakciók közön­sége milyen lelkesen ragaszkodik ehhez a szó­ rakozáshoz. Mariházy Miklós nem sokat töp­rengett, hanem kérvényt intézett a belügyminisztérium­hoz, kérve, adják meg neki az engedélyt a kakasviadalok rendezésére. Néhány napig kellett csak várakoznia Mariházy Miklósnak, máris leérkezett a bel­ügyminiszter válasza. A belügyminiszter engedélyezte a kakas­­viadalok rendezését Mariházy Miklósnak, aki, mint halljuk, most teszi meg az előkészü­letet az újfajta látványosság bevezetésére. Vita a döntőbírósági szerződésekről a képviselőház külügyi bizottságának ülésén A képviselőház külügyi bizottsága csütörtökön tartotta májusi rendes ülését, amelyen a kormány részéről Bethlen István gróf miniszterelnök és Walko Lajos külügyminiszter jelent meg. Walko Lajos külügyminiszter különösen a döntőbíróság kérdésével foglalkozott és rámuta­tott arra a mind általánosabban érvényesülő tö­rekvésre, hogy az államok a közöttük felmerülő vitás kérdéseket békés után, az úgynevezett bé­kéltető bizottsági, illetőleg a választott bírósági in­tézmény igénybevételével oldják meg. — A ma­gyar kormány ■— mondotta — a legnagyobb ro­­konszenvvel kíséri ezt a törekvést és ami Magyar­­országot illeti, annak előbbrevitelében maga is részt vesz, amit bizonyítanak a már eddig Ausz­triával, Svájccal és Olaszországgal kötött békél­tető és választott bírósági szerződések. A magyar kormány ez idő szerint is hét állam kormányával folytat megbeszéléseket ilyen szerződések megkö­tése érdekében, nevezetesen az Amerikai Egyesült­ Államokkal, Spanyolországgal, Észtországgal, Finnországgal, Lettországgal, Lengyelországgal és Svédországgal. A külügyminiszter tájékoztatása után hosszabb vita indult meg. Apponyi Albert gróf Magyaror­szág külpolitikai helyzete javulásának jeleivel foglalkozott és hangsúlyozta, hogy nemzeti cél­jaink megvalósítása hatalmi és erőviszonyok ala­kulásától függ, amelyben igen jelentékeny, de nem egyedül­ döntő tényező a közvélemény állás­­foglalása. Lakatos Gyula kijelentette, hogy a ba­rátsági és döntőbírósági szerződések hálózatának nem tulajdonít túl nagy jelentőséget. Lukács György a Kellogg-féle békepaktumjavaslattal és a leszerelés kérdésével foglalkozott. "Beck Lajos az európai politikai helyzet vizsgálatából azt a kö­vetkeztetést vonta le, hogy elsősorban gazdaság­­politikai téren kell előnyök biztosítására töreked­nünk. Gratz Gusztáv a népszövetségi alapokmány 19. cikkéből folyó lehetőségekkel és e lehetőségek érvényesítésének nehézségeivel foglalkozott. Szük­ségesnek tartaná, hogy a középeurópai kérdések tudományos feldolgozásában a magyarság is mi­nél nagyobb mértékben vegyen részt. Bleyer Ja­kab rámutatott azokra a jelenségekre, amelyek azt bizonyítják, hogy az úgynevezett utódállamok­ban a konszolidáció folyamata egyáltalában nem halad előre, amit előbb-utóbb az európai politika döntő tényezőinek is fel kell ismerniök. Biró Pál a gazdaságpolitikai pesszimizmussal szemben fog­lalt állást. Végül Bethlen István gróf miniszterelnök hangsúlyozta, hogy el fog jönni az idő, amikor Magyarország a belpolitikai konszolidáció és meg­erősödés gyümölcseit külpolitikai téren is le fogja szakíthatni, de helytelen volna, ha ezt idő előtt akarnák elérni.

Next