Ujság, 1929. február (5. évfolyam, 27-49. szám)
1929-02-01 / 27. szám
2 mikor ment ki a folyosóra. A jegyzőkönyvben minden benne van. Esztergályos János: Felajánljuk az ellenbizonyítást Miután Puky Endre elnök kijelentette, hogy a jegyzőkönyv szabályos és az ülés berekesztése is szabályszerűen történt, szavazásra tette fel a kérdést és a Ház nagy többsége hitelesnek jelentette ki a jegyzőkönyvet. ,Modernizálni kell a szőlőtermelést" Most folytatták a bortörvényjavaslat tárgyalását. Szabó Iván (kecskeméti) volt az első szónok, aki a ceglédi és kecskeméti szőlőtermelésre alkalmas területek beépítését sürgette. Erődi- Harrach Tihamér (tiszaföldvári) azt fejtegette, hogy már eddig is súlyos szociális bajokat okozott a borkrízis. Meg kell oldani a szőlőbirtokosok hitelproblémáját A szőlőbirtokosoknak szükségük van tőkére a felújítás és az üzem továbbvezetése miatt, de a pénzintézetek rögtön hátat fordítanak, ha szőlőbirtokos kér hitelt. Udvardy János (ráckevei) a homoki bor kérdését tette szóvá. — Ettől a törvényjavaslattól nem várhatjuk — mondotta — a bajok orvoslását. Csak a földmivelésügyi miniszter jószándékát lehet látni benne. A sör fogyasztásának terjeszkedését kell megakadályozni a bort terhelő adók csökkentésével, mert csak így szállíthatják le a bor árát. Patacsi Dénes (baranyaszentlikrinci) és Kiss István (kiskunfélegyházai) is a borfogyasztási adók leszállítását sürgette. Több szónok nem lévén, az elnök a vitát bezárta és Mayer János földmivelésügyi miniszter válaszolt a felszólalásokra. — A javaslati intézkedései — mondotta — nemcsak gazdasági, hanem szociális jelentőségűek is. A mezőgazdasági munkások egy része szőlőtermeléssel is foglalkozik. Fel kellett vetni azt a kérdést, vájjon csupán indokolt esetekre kell-e szorítani az új szőlők telepítésének engedélyezését s ha már engedélyezik, foglalkozni kell azzal a kérdéssel, vájjon engedjünk-e szokvány minőséget termelni, vagy pedig csak piaci és versenyképes fajtát termeltessünk? — A borfogyasztási adó eltörlése nehéz kérdés. A megoldás egyik módjának azt tartom, ha az adóbevételből a pénzügyi kormány az export céljaira rendelkezésünkre bocsát bizonyos összeget, így a pénz közvetve visszakerülne a termelőkhöz. A gyógyborokkal kapcsolatban elhangzott felszólalásra meg kell jegyeznem: a népjóléti minisztérium kívánsága volt az, hogy a gyógyborokat csak gyógyszertárakban vagy gyógyárukereskedésekben lehessen árusítani, mert csak így lehet megfelelő az ellenőrzés. Ez a rendelkezés azonban nem fogja maga után vonni, hogy a tokaji bort csak gyógyszertárakban lehessen árusítani, mert nem minden tokaji bor gyógybor. — Magamévá teszem a szövetkezeti pincék létesítésének eszméjét és több helyen létesítek is ilyen pincét. — A külföldi borházak egy csapásra megnyerték a külföldi piacokat a magyar bor számára. Ezek révén a külföld megismerte a tiszta magyar bort és most már a kereskedelem feladata, hogy ezeken a piacokon kifejtse működését. — Én nem akarom a magyar bor exportját állami monopóliummá tenni, mert a borexport nem állami feladat. — Most már a borkereskedők teljesítsék kötelességüket és vegyék fel a fonalat a régi, időközben elveszett piacokkal A borkivitel formaságait egyszerűsíteni kell. Érintkezésbe léptem a pénzügyminiszterrel, hogy a sok helyen lévő különleges eljárású ívek kiállításától tekintsen el. A borközraktárak és a hitel kérdését is magamévá teszem. — A tokaji bor védelmével már sokszáz év előtt is foglalkoztak az intéző körök. Csakugyan meg kell menteni a Tokaj-Hegyalját. Bejelentem, hogy miniszteri biztost rendeltem ki a tarcali vincellériskola igazgatójának személyében. Az adminisztráció nem kerül semmibe, mert az egészet elintézi a vincellériskola. Versenyképes borokat akarunk külföldre exportálni és ezért modernizálni kell az egész szőlőtermelést. Végül a miniszter a javaslat elfogadását kérte. Ezzel a tárgyalásra szánt idő véget ért. A vitát pénteken folytatják. A napirendi vitában Györfi Imre volt az első felszólaló.• A szociáldemokraták tegnap interpelláció-sorozatot jegyeztek be — mondotta —, hogy felhívják a kormány figyelmét a mai gazdasági helyzetre. Szakmák szerint csoportosítottuk az interpellációkat, hogy minden részletében megvilágítsuk a helyzetet. De az interpellációknak csak egy részét tudtuk elmondani, mert a házszabályok helytelen értelmezése következtében a többi bennünk szorult. Téves a házszabályoknak az a magyarázata, hogy a szerdai interpellációkat nem lehet éjfél után is elmondani. Eléggé megnyirbálták a szólásszabadságot, legalább az interpelláció foga maradjon meg épen. A tegnapi ülés berekesztésével házszabálysértés történt. Tiltakozom a házszabályok durva megsértése ellen. Esztergályos János és Farkas István (budapesti) hasonló szellemű felszólalása után Puky Endre elnök tett elnöki enunciációt. — A házszabályok világosan kimondják — mondotta —, hogy szerda és szombat az interpellációs napok, logikus tehát, hogy csütörtökön nem lehet interpellálni. (Zaj.) Történt hivatkozás precedensekre, a precedensek azonban csak a józan ész mankói. A helyzeteket mindig logikával kell megítélni. Senki nálam jobban nem tiszteli a szólásszabadságot. Megállapítom, hogy a szociáldemokrata képviselők huszonhat interpellációt mondtak el, ugyanannyira kaptak miniszteri választ, a vita tehát nívós és érdekes volt. Az elmaradt interpellációkat pedig a legközelebbi interpellációs napon elmondhatják. Brinza Pepi írta Kazay László A diákság szemefénye volt. Az ötödik gymnasiatis classistól felfelé mindenki szerelmes volt balé kisebb-nagyobb mértékben. Boldog volt, aki egy tekintetét elkaphatta, hát még akire rá is mosolygott. Ha nem a kis városka kellős közepén lett volna az üzletük, a diákkorzó akkor is ott kulminált volna, de hogy pont a főutca közepén volt, a nyári oldalon, majdnem szemben a városházával, ez annyival jobb volt, mert így minden feltűnés nélkül lehetett a szép szabályos fehér kockákat koptatni az üzlet előtt. Nem volt több tizenötévesnél, de olyan telt, szabályos idomú volt, akárcsak némelyik tizennyolc éves lány. Természetes göndörségű, hullámos, szőke haja kedves keretként fogta körül kissé szeplős, vakítóan fehér arcát, amelyből sötétkék szemei oly kedves, szelíd jósággal és melegséggel tekintettek mindenkire. Mindenkire, hiszen éppen ez volt a legfőbb baj a kegyeiért vetekedő diákság körében, mert hogy az érte epekedők nagy tömegéből csak egyre is szívesebben nézett volna, mint a többire, ezt senki sem merte állítani, még azok sem, akik legjobban bele voltak habarodva. Mindenkihez egyforma szíves, egyforma nyájas, egyforma kedves volt, aki az üzlet kilincsét megfogta. A diákság soha életében nem evett ennyi túrót sem azelőtt, sem azóta, öt krajcár volt egy jókora adag túró s akinek bővebben jutott hazulról ,a zsebpénzre, az bizony igen sűrűn, sőt némelyik egy nap többször is beállított túrót venni. Hogy hány dekát adtak érte, azt már nem tudom, de azt igen, hogy a gesztenyénél is pompásabb szüszepesi sült kiflikrumpli mellé két diáknak elég volt egyszerre. Persze juhtúróról van szó, a pompás hegyi legelők vajas, kövér, omlós, finom, felségesen elkészített juhtúrójáról, amely akkor is pompásan ízlett volna, ha nem Pepike méri és csomagolja sajátkezűleg. De így meg egészen mennyei ételnek tartotta az egészséges és mindig éhes diákgyomor. A diákság szegényebb része eladta inkább még a friss brugóját is, csakhogy az árán brinzát vehessen Pepikétől s akkor volt túrója, de nem volt kenyere s ezért rendszerint a sült krumplihoz kellett folyamodni. Brugónak neveztük ugyanis a kontaktusban (a tápintézetben) minden délben kijáró egynegyed kenyeret, a napi kenyéradagot, amelynek a forgalmi ára rendszerint három krajcár volt, de az egészen frisstől — ami ritkán volt — öt krajcáron alul senki se vált meg. Márpedig a friss rozsos kenyér nagy becsben állott a diákgyomor előtt. El lehet hát képzelni, hogy milyen áldozatot hoztunk koronként szerelmünkért, amikor még a friss brugótól is képesek voltunk megválni, csakhogy brinzát vásárolhassunk Pepikétől. Pepike tudniillik árva leány volt s az apja nővére nevelte féltő gonddal. A nagynénjének régi családi főutcai házukban futóüzletük volt, amely üzlet legalább nyolcvanéves volt. Csak túrót árultak benne, semmi egyebet s az üzlet tulajdonosait mégis pompás polgári jómód vette körül, mert abból a becsületes puritán cipszerekből valók voltak, akiknél értékesebb nemzetiségünk nem volt, amelyik megbecsülte hagyományait és nyelvét, de amellett izzó magyar érzés dobogtatta keblét, amelyiknél szorgalmasabb, becsületesebb, nyíltabb, őszintébb, jobb lelkű népet keresve sem lehetett volna találni, amelyik oly sok értékes, kiváló embert adott a közös hazának. Jó régi hangzású patrícius cipster neve volt a famíliának, de mert túrót árultak, a köznép zöme pedig tót anyanyelvű volt, ezért csak úgy vulgó a közbeszédben egyszerűen Brinzáséknak hívták őket. Ez az elnevezés azonban a nekik méltán kijáró tiszteletből semmit sem vont le, amit bizonyít az is, hogy a Pepi nagybácsija városi bizottsági tag, a polgári kör alelnöke volt. De az különben is általános szepességi szokás volt, hogy az egyes famíliákat, főként ha többen is hallgattak arra a névre, a foglalkozásuk szerint hívták rövidesen. Szepes megye legrégibb családjainak a nevéhez rendszerint hozzáfűzték a foglalkozásuk megjelölését, igy például volt Gerber, Farber, Binder, Shern stb. Pepike nagybácsijának se vont le az auktoritásából semmit a Brinzás melléknév, mert ezt mindenki a foglalkozásával velejáró természetes következménynek tekintette s igy lett Pepike is az általa már csaknem önállóan vezetett üzlet után Brinzás Pepi, anélkül, hogy ez a bájos hajadon értékét csak egy milligrammalis csökkentette volna, sőt ellenkezőleg: mindnyájunknak imponált az a szorgalom s az a pedantériáig menő pontosság, amellyel Pepike az üzletet vezette. Reggel pontban nyolckor nyitotta, este pontban hatkor zárta az üzletet, akinek az órája megállt, vagy nem jól járt, egész bátran az üzletnyitáshoz vagy csukáshoz igazíthatta. A szepességi városkának roppant népes középiskolái voltak, mert a magyar középosztály szívesen iskoláztatta itt a gyermekeit ezekben a tiszta, csinos, rendes, egészséges városkákban, amelyeknek iskoláiban a tanárok nemcsak tanítottak, hanem neveltek is; neveltek az életnek kötelességteljesítő, jellemes polgárokat és emellett németül is megtanulhatott, áld akart s ráadásul a jó Isten legegészségesebb levegőjét a legszebb vidéken szívhatta a serdülő diák a Magas-Tátra tövében. A Hevesből, Hajdúból, Borsodból, de sokszor a Kunságból és Bácskából, sőt még a Dunántúlról is felkerült diákokat büszkeséggel vegyes boldogsággal szemlélgették a szüleik mindig, ha egy-egy iskolaév után hazakerültek, mert úgy nőttek ott, mint kender a pompás jó hegyi levegőn, s az egyszerű, de tápláló koszton. Sürükötésű, kemény, testben-lélekben edzett embereket neveltek a hazának Igló, Késmárk, lőcse, Szepesváralja középiskolái s messze földön híresek is voltak úgy a tanintézetei, mint a diákjai. A diákság szívesen kereste fel a szepességi városkákat, mert ott szeretet és jóság fogadta, mert második szüleit, második otthonát találta fel s a cipszerek is kedvelték és megbecsülték a magyar diákokat, akik gazdasági tényezőt is jelentettek. Sok derék özvegy asszony diáktartásból élt. Sok — különben üres — szobát csak a diákság révén lehetett hasznosítani Alig volt család, még a legmódosabbak között is, amelyiknek három-négy diákja ne lett volna, akik sokszor cserediákok voltak. Ártatlan, egészséges szórakozásaik voltak a diákoknak, amelyek között első helyen állottak a diáksportok, torna- és vívókörök, kirándulások és egyéb nagyszámú ifjúsági önképző körök. Télen a krünzhenek, nyáron a majálisok s a télen-nyáron elmaradhatatlan korzó a Fő-utca nyári oldalán A korzónak pedig — amint már említettem —, abban a városkában, amelyről írok, a fő-fő vonzóereje Pepike volt, aki csak üzletzárás után áldozott a korzó gyönyöreinek, de addig is fel-felbukkant göndör szőke feje a nagy üvegajtóban vagy a kirakatban, hogy egy-egy fejbiccentéssel és mosollyal köszönje meg a diákság rajongó hódolatát. Először a preparandisták fedezték fe Pepikét, de mert ők kevesebben voltak, min a gimnazisták s talán mert szerényebben is voltak, mert kettőjük között olyanféle viszony állott fenn, mint a régi jó világban a huszár meg a baka közt, ennélfogva a diákság hamarosan kiszorította a tanítójelölteket az első hadállásokból. Februárban már lefoglaltuk a Pepike öszszes táncait mind a három majálisra. Aki csal egy lengyelkét, egy vakért tudott magának biztosítani, az is boldog volt, akinek négyes sikerült angazsálni, az úgy járt a korzón, min egy győztes hadvezér. Szabolcs egyik falujából, valahonnan Nyíregyháza vidékéről került fel a két Gávay testvér, Pista és Pali. Pista velünk járt a nyolcadikba, Pali a hatodikba. Pista rendkívl mélyen talált beletekinteni a Pepike szemébe Egyre komolyabb, szófukarabb, félrevonultab lett. Minden idejét a korzón töltötte. Nézi a betűt, de nem látta, nem volt ott az esz, nem ment a tanulás. Az általános jeles osztályzata hamarosan elégségesre csökkent, ez is inkább csak az őt éven át megalapozó renoméjának volt betudható, különben elbukott volna, de hát mindenki tudta, minden látta, hogy valami rágódik a szíve gyökére. Márpedig akit ilyen első felhevülésében ennyire erősen megtámad az a nyavalya, akki rendesen nem jó szokott lenni, írtak haza a szüleinek. Az apja fel is jő, de hát ő se tudott semmit se csinálni. Matyi előtt nem akarták elvinni Pistát más intézeti, meg azután az is kérdés, hogy ment volna más intézetbe. Osztályvizsga előtt két héllel volt a rválisunk. Pista egyébként kissé nehézke szegletes modoru fiú volt s míg az öccse előláncosok közé tartozott, Pista még a tánórákat is kerülte. Megbánta ezt később ugyan, amikor Szerelmes lett Pepikébe, de m ekkor késő volt. Csárdásra nem kell magá' diákot tanítani, azt eljárta volna Pista . ÚJSÁG PÉNTEK, 1929 FEBRUÁR 1 Súlyos bánya Szerencs elleniség egy pécsi szénbányában Tizenkét bányászra ráomlott egy fejtés Pécs, január 31. Tegnap este a vasasi Thomen-aknában egy fejtés, ahol 12 bányász dolgozott, beomlott és 3 munkást maga alá temetett. A mentési munkálatok nyomban megindultak és éjszaka 31-ig sikerült az egyik betemetett munkást, Hóra György vájárt kiásni, akinek csodálatosképpen semmi különösebb baja nem történt. Hajnal felé előkerült egy másik betemetett munkás, Zsifkovics Mihály is, aki azonban az orvosi beavatkozás ellenére rövid szenvedés után meghalt. Tóth Márton, a harmadik szerencsétlenül járt munkás még mindig nem került elő, bár a mentési munkát ma egész nap folytatták. Valószínűleg már meg is hal az omladék alatt. A szakértők véleménye szerint a szerencsétlenséget a bányákban gyakori és előre nem látható földmegmozdulás okozta. Gondatlanság senkit sem terhel, mert a sejtést szabályszerűen kiducolták. Nyugtalanság a bírák és ügyészek között a vármegyei fizetésrendezés mértéke miatt A képesítési pótlékot kérik • A pénzügyminiszter 150 aranykorona helyett havi 25 pengőt kínál A bírói és ügyészi kar hónapok óta nagy nyugtalanságban várja már, hogy az Országos Bírói és Ügyész Egyesület által megindított annak a mozgalomnak, hogy az 1920. évi státustörvénnyel is fentartott, de egy pénzügyminisztériumi szanálási rendelettel elkobzott évi 1800 korona képesítési pótlék visszaállíttassék, mi lesz a sorsa. Nagyobb sérelmük is van ennél és pedig az, hogy a törvényen alapuló külön bírói és ügyészi státust ugyanez a rendelet konfiskálta, a bírói és ügyészi fizetéseket visszafejlesztette úgy, hogy látszat szerint a kezdő bírónak ugyan több fizetése van, körülbelül a VII. fizetési osztállyal kezdi, de mire ezt eléri, rendesen már a negyvenedik éve felé halad, amikor már miniszteri tanácsosok mások. Ma a bíró a Mire megvénülünk korszakában, hatvan esztendő felé járva mondhatja csak el, hogy úgy, ahogy, összehúzódva megélhet. A státustörvényben lefektetett jogait még Nagy Emil megőrizte, de aztán elsorvadt az egész. A parlament is a magáévá tette a bírák és ügyészek sérelmét , a felsőház legutóbb elfogadta azt a határozati javaslatot, amely a státus visszaállításáig is legalább a képesítési pótlék sürgős visszaállítását követelte. A legfrissebb kálváriajárás ezzel megkezdődön. Illusztris bírói deputációk járnak hónapok óta Wekerle pénzügyminiszterhez - kérik, hogy a jog klasszikus képviselőivel elkövetett jogi atrocitásokat orvosolja és legalább a képesítési pótlékot állítsa vissza, Hatalmas ellenségei vannak ennek a szinte szégyenletesen szerény, feligyult, megszűrt óhajminimumnak magában a pénzügyminisztériumban, amelynek költségvetési osztályaiban csőstül adják a pénzt például az alkalmi szövetkezeteknek, az export, import szervezeteinek, az új állások számára, amik tilosak, de mégis vannak néhol. Hónapok küzdelme nem volt elég arra, hogy az uj pénzügyminiszter meghajoljon a Ház akarata előtt s az elfogadott határozati javaslat utasítását teljesítve, beállítsa a régi summát a költségvetésbe. Keresik a fedezetet... ez a választ s noha az igazságszolgáltatás bélyegjövedelméből egyenesen más tárcák élnek és ebből a bélyegjövedelemből — ha azt nem a pénzügyi stb. tárcák szívnák el — még a bírói és ügyészi státuszt is vissza lehetne állítani, még arra sem hajlandó a pénzügyminisztérium néhány házi nagysága, hogy legalább a képesítési pótlékot adják vissza. A fáma azt rebesgeti, hogy az igazságügyminiszteri szék betöltése is ezért késnék, Zsitvay ezzel akar jönni. S akkor váratlanul lecsap a bírákat, ügyészeket, de minden egyéb tisztviselőt is villámszerűen ért megyei fizetésrendezés, amely az alispánt háromévi szolgálat útán a curiai bírói rangnak megfelelő csoportba viszi be s a főjegyzőt, főügyészt, árvaszéki elnököt hat év múltán a táblabírói csoportnak megfelelő csoportba juttatja, ahol sohasem voltak. Egy óra alatt érték el ezt az egységespárti képviselők erélyes fellépésére, holott ennek a huszadrészét sem tudják elérni a bírák és ügyészek házhatározatok után sem s a pénzügyminisztérium nagylelkűsége a legújabb verziók szerint csak arra akar kiterjedni, hogy képesítési pótlékul a törvény szerint járó 150 aranykorona havi összeg helyett — havi 25 pengőt adjon. Amíg egyik oldalon játszva osztogatják a megyének az uj jogot,a nyugdíjba beszámítható személyi pótlék* alakjában, addig bírák, tanárok, semmit vagy alig valamit tudnak elérni. . . Mert még mindig élnek a szanálási rendeiletek alkotói s még mindig elhalványítják kivételes, szanálási rendeletek a díszes, nagy törvényeket. Rendben van az „államháztartás, de még mindig a rendbehozatal örve alatt intézik a hatalmas társadalmi rétegek sorsát, mindennapi megélhetését. Mit is akarnak akkor a bírák és ügyészek unalmas jogfolytonosságukkal, fehér tógájukkal, jogeszméikkel?