Ujság, 1929. április (5. évfolyam, 74-97. szám)

1929-04-03 / 74. szám

Budapest, 1929 szerda, április 3 Ára 16 fillér ELŐFIZETÉSI ÁRAK Negyedévre ______ 10.80 pangó Egy hóra _______ 4.— pengo Ausztriában egy hóra _ _ 5 Schirling -------------—-----ISZAP [Előd­v.elés IV. árfolyam, 74. szám Egyes szám ára Budapesten, vidéken és pályaudvarokon hétköznap.. 16 fillér vasárnap.. ________ _ _ .. _ 32 fillér Ausztriában hétköznap.. _ 30 Groschen vasárnap.. ......______ 40 Groschen Megjelenik vasárnap és ünnep utáni napok kivételével minden nap ÚJSÁG SZERKESZTŐSÉG És kiadóhivatal: V. Vilmos császár-út 34 TELEFON: Automata 207- 54, 207-55, 207-56, 207-57 FIÓKKIADÓHIVATAL ÉS KÖLCSÖN KÖNYVTÁR Budapest* Erzsébet-körút 43 (Royal-épület) Telefonszám: József 316—28 Vakmerő rablótámadás történt a Horánszky­ utcában ralomvilág Most már látjuk: a veszedelem nem a betegségben, hanem az orvosok tájékozatlan­ságában van. Mindenki betegnek látja az országot. Ha nem is reménytelen, de igen súlyos betegnek. Sehol a javulás legkisebb jele. Ellenkezőleg: mindennap szaporodnak a szimptómák, amelyekből a hanyatlás meg­állapítható. És ezek a szimptómák nem a szubjektív érzésnek a megállapításai. Objektív jelenségekből leolvasható ez a hanyatlás. A drágaság lázmérője lassú,­­ de fokozatos emelkedést mutat. A megélhetés lehetőségei folyton messzebbre távolodnak. A munkánál­küliség egyre növekedik, a kereset a létmini­mumon alul marad. Évszázados cégek csődbe jutnak vagy bezárják üzleteiket, mert a haszon nem fedezi a fentartási költségeket. A jóléti hivatalok ajtaján egyre fenyegetőbben döröm­bölnek a nélkülözők. Szakmák, érdekképvise­letek, gazdasági alakulatok a kormányhoz fo­hászkodnak kisegítő kölcsönökért. A végre­hajtások és árverések száma ijesztően nagy. A bűnözési statisztika megdöbbentő és a ha­lálraszántak a belügyminiszter minden ékes­szólása ellenére is megválnak az élettől. Lábujjhegyen járunk a nagybeteg szobá­jában. Az arcokon a csüggedés sötét árnyéka, a szemekben az aggodalom fájdalmas érzése borong. És ebben a halottasházi hangulatban fuvolázva megszólal Bethlen István gróf mi­niszterelnök. Értetlenül néz széjjel a virrasz­tók között és derűs arccal, szinte meglepődve mondja: Nem értem az urak szomorúságát, csüggedtségét, hiszen a betegség normális le­folyása és a javulás oly szembeötlő, hogy a beteg csal, ha még mindig fájdalmasan nyö­szörög. De a miniszterelnök derűs arcának nincs szuggesztív hatása. A bizalom nem csil­log fel a szemekben, de az ajkakon már-már megszólal a visszafojtott vád, hogy az orvos úr nem érti a betegséget. Nem érti vagy nem akarja érteni. Az opti­mizmus sokszor nem a körülmények erejéből, hanem a tehetetlenség tudatából táplálkozik. Könnyebb optimistának lenni, mint a káros, ellenséges erőkkel bírókra kelni. Az optimiz­mus: hangulat vagy temperamentum dolga. De sokszor csak a kényelem menedéke. Az optimista az ölébe ejti kezeit és vár, mivel­hogy a kezeivel úgysem tud mit kezdeni. Fata­lizmus az ilyen optimizmus és a derűs arc, meg a nyugodt hang nem más, mint a ben­sőnkben élő ellentmondások leplezése, ame­lyek az objektív és a szubjektív világ külön­bözőségéből születtek. De micsoda világban él Magyarország mi­niszterelnöke, kikkel érintkezik, kiknek a vé­leményéhez igazodik, hogy ekkora optimiz­musnak átengedi magát. Az optimizmus bizo­­zonyos körülmények közt acélozón hat a lel­­kekre. Narkotikum, amely arra jó, hogy át­segítsen valamely kínos helyzeten. De a mi­niszterelnök optimizmusa nem ilyen narkoti­kum. Ez az optimizmus igen veszedelmes al­tató­szer, mert egy álomvilággal helyettesíti a valóságot. A rosszat jónak mondja, az elvisel­hetetlent elviselhetővé színezi át. Átértékeli azt, ami van olyasvalamivé, ami nincs, de aminek lenni kellene. Azt mondja, hogy már itt a szebb jövő. Pedig ennek a jövőnek még az első sugarát se látjuk.­­Megnyugtat, de ez a megnyugtatás is veszedelmes, mert megköze­­lítettnek mond egy célt, amelynek még a kör­vonalai se mutatkoznak. De ki vezesen ki ben­nünket ebből a sivatagból, ha az ország mi­niszterelnöke Kánaán földjének nézi ezt a pusztaságot? Hogyan segítsen rajtunk, aki azt mondja, hogy nem szorultunk segítségre? Talán meghalunk és a miniszterelnök akkor is csodálkozva rázza a fejét és nem hiszi el a katasztrófát, mert ez nincs benne az optimiz­musában. ___ROVÁ5. Fehér éppen nem volt, de rózsaszínűnek se lehetett mondani a húsvétot. Hideg fény és éles fuvalons: nincs enyhület, nincsen. A harangok hazajöttek, de a szavukban több a bugás, mint a csengés. Az emberek nem akarnának optimisták lenni? ... Ki ne várná szívesebben a jót, mint a rosszat, mikor ebből olyan felesleges a bőség, amabból olyan ritkán cseppen! Csak alkalmassá kel­lene tenni a lelkeket a több bizalomra! Túl­ságosan elszoktak tőle, tehát megint rá kel­lene szoktatni őket. A természet, ha lassan és késlekedve is, fel fog melegedni. A lelke­ket is fel kellene melegíteni... * Az ellenzéknek, állapítja meg a miniszter­­elnök, az a gyökeres fogyatkozása, hogy nem tud reális programmot adni. Nem vitatko­zunk vele, csak utalunk rá, hogy a régi isko­lában másként tanították. Ott az volt a tétel, hogy az ellenzék ideális célokért harcoljon, a reális programm megalkotása és megvaló­sítása a kormány kötelessége. Amivel a vi­lágért se azt akarjuk mondani, hogy amit a kormány most csinál, az ideális lenne. Ezzel a legideálisabb ellenzék se tudná megvádolni és a legreálisabb ellenzék se magasztalni. '' * A legravaszabb és a legvakmerőbb gonosz­tettek egész Niagarája zuhog a napi króni­kákban. Raffináltan kieszelt csalások, elszánt rablótámadások. Ahol annyit csalnak és ra­bolnak, vájjon azt jelenti-e, hogy rengeteg a heverő vagyon? Semmi esetre. Ez nem jóléti tünet. Nem az a kincs kisért és szédít itt, ami még van, hanem az utolsó garas,, amely már nincsen. Az éhes farkas veszedelmesebb, mint a jóllakott tigris. BETHLEN ISTVÁN GRÓF EGY BÉCSI LÁZBAN VÉDEKEZIK A reakció várnám szemben „Ma mindenki állami hivatalt akar szerezni Magyarországon „Előretör a protekcionizmus" A Neues Wiener Journal húsvéti számának első oldalán rövid közleményben a parlamen­tarizmus válságáról elmélkedik és megálla­pítja, hogy szemben Németországgal és Ausztriiával — ahol a parlamentarizmus szem­pontjából szokatlanul kritikus a helyzet —, állandó politikai és gazdasági nekilendülésnek örvendenek azok az országok, amelyek a de­mokráciának ezzel az felaggott­ formájával szakítottak. A lap ennek a kérdésnek a kap­csán Bethlen István gróf miniszterelnököt is megszólaltatta és a magyar miniszterelnök nyilatkozatát szintén a lap élén közli ezzel a címmel: Reakciós-e Magyarország? A focím alatt ezt az alcímet olvassuk: Az európai de­mokrácia új formái. Bethlen István gróf miniszterelnök a kül­földnek szánt nyilatkozatában hadakozik azok felfogásával, akik azt állítják, hogy a mostani magyar kormányzat szelleme reakciós, szem­behelyezkedik a politikai fejlődéssel és az általános európai orientációval. A miniszter­­elnöknek az a felfogása, hogy­­ az európai országokban általában nem lehet megállapí­tani olyan egységes politikai orientációt, ame­lyet „általánosnak“ lehetne mondani, hiszen Európában köztársaságok, királyságok, de­mokratikus országok mellett van fascizm­us is, diktatúrák is vannak szelídebb és szigorúbb formában és végül a szovjetrendszerről is tu­domást kell venni. Mint mondja, Európa ál­lami és politikai képe kaleidoszkópszerű. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy a magyar kormányt nem lehet csak azért illetni a reakció vádjával, mert nem követi az „álta­lános" európai orientációt. Majd arról elmélkedik a miniszterelnök, hogy mennyire veszedelmes egy nemzetre nézve, ha idegen jelszavak után indul. Magyar­­ország ezt akár a saját kárán tanulta meg a Károlyi-forradalom és a bolsevizmus révén. Mind a kettő elég okulást nyújt arra, hogy mi következik abból, ha valamelyik ország erősza­kos módon lesodródik a történelmi fejlődés alapjáról. Vájjon nem követeli-e meg — kér­dezi — a reális politika, hogy minden ország és minden társadalom saját szükségleteinek megfelelően alkossa meg életformáit és alkot­mányos szervezetét? Úgy vélem, a magyar kor­mányt ne­m lehet reakciósnak nevezni csak azért, mert ezt az­ alapelvet vallja s egyrészt számol a modern fejlődés időszerű követelmé­nyeivel, másrészt viszont megtartja a műi­ből azt, ami abban valódi érték és nemes tradíció. Reakciós volna csak azért, mert a fejlődés irányát csak lassan és megfontolva követi? Az ilyen kormány sokkal jobban őrködik a nem­zet vitális érdekei felett és biztosítja a nemzet fenmaradását.­­A miniszterelnök szerint a reakció vádja főleg azon alapszik, hogy a képviselőválasz­tások nem titkosak az egész vonalon és a sza­badságjogok gyakorlása nem olyan korlátlan, ahogyan az megfelelne azok ideáljának, akik azt híresztelik, hogy a magyar kormány reak­ciós. — Kétségbe kell vonnom — mondja­ —, hogy a legkiterjesztettebb titkos választójog csalhatatlan garanciája a szabadságnak és a demokráciának. Ahhoz, hogy az általános, titkos választójog ne vezessen a legveszedel­mesebb tiranizmushoz, a felelőtlenek abszolu­tizmusához, a hatalom felelőtlen uralmához, amely minden magasabb szellemi, kulturális és történelmi értéket egyszerűen sutba dob, szükséges a tömegek fokozatos politikai is­kolázása, a szociális ellentétek fokozatos eltá­volítása, a felelősségérzet ápolása a tömegek lelkében s ezenkívül szükséges bizonyos szel­lemi, különösen pedig morális kultúrája a tö­megnek, aminek kifejlődését, főleg a dema­gógia és az a szervezett és öntudatos propa­ganda akadályozza, amely hízeleg a nép ala­csony ösztöneinek. Egy nép sem született kész demokráciára. Erre minden nemzetet fokoza­tosan nevelni kell. Épp igy az intézményeket is a néplélek fokozatos fejlődésének és a nép­­kultúrának megfelelően kell megalkotni, de nem az absztrakt teóriák alapján, mert külön­ben a nemzet az ilyen elméleti politika taní­tásait nagyon drágán lesz kénytelen meg­fizetni. A magán- és gazdasági életben nyilvánuló állami mindenhatóság vádjával szemben a mi­niszterelnök megfordítja a léteit és azt mondja, h­ogy ellenkezőleg éppen a nagy tömegek kö­vetelnek segítséget az államtól. Ez a jelenség az ország­­mo­stani rendkívüli helyzetében gyö­kerezik. Bethlen István gróf úgy látja, hogy ma mindenki állami hivatalt akar szerezni Magyarországon. Ennek következménye, hogy előretör a protekcionizmus. A különböző állá­sokért tülekedők protektorokat hajszolnak. Megem­líti azt az esetet, hogy nemrégen az egyik állami intézménynél, ahol 600 állást kel­lett betölteni, nem kevesebb mint tizenkétezer pályázó adta be kérvényét és valamennyien protektorokra hivatkoztak. — Emiatt — foly­tatta — az országgyűlés tagjainak is nagyon nehéz hivatásuk gyakorlása. Közéletünknek ez egyik legsúlyosabb problémája, amelynek gyökerei mélyen belenyúlnak azokba a szen­vedésekbe, amelyeket a trianoni békeszerződés m­ért reánk. — Gazdasági helyzetünk — mondja foly­tatólagosan — még nagyon sok bajjal küzkö­­dik, de mégis lassú, határozott javulást mutat. A további fe­jlődés az ország gazdasági erőinek intenzív kihasználásától függ. Minden körül­mények között harmóniát kell teremtenünk a termelési ágak között, mert az egyik termelési ág sem várhat javulást a másik kárára, ha­nem kizárólag csak racionális, mind a két rész javát szolgáló együttműködés révén. Nagy vonásokban ezek azok a konzekvenciák, amelyeket az új helyzetből le kell vonnunk. Feltétlenül szükséges azonban a munkások és a munkaadók közötti jó viszony is. A munka­­­adónak kötelessége, hogy a munkások élet­standardját fokozatosan javítsa, viszont a munkásnak tudatában kell lennie annak, hogy a tőkében ne ellenséget, hanem segítőtársat, barátot talál, akinek segítségével az ő mun­kája a legjobban értékesíthető. Általánosság­ban a munkaadóknak és a munkásoknak ma­gasabb morális szférába és nemzeti harmó­niába kell emelkedniük. Mussolini és Chamberlain találkozása Firenze, április 2. (Stefani.) Ma délelőtt 11 órakor Mussolini felkereste Chamberlain angol külügyi államtitkárt, aki néhány napi tartózkodásra a Firenze közelében levő Villa Gioiosa-ban szállott meg. A két államférfiú hosszú tanácskozást folytatott, amelynek so­rán kifejezésre jutott az a szívélyes és őszinte barátsági viszony, amely a két államférfit egy­máshoz fűzi. Mussolini és Chamberlain beha­tóan megvitatták az általános európai helyze­tet és kölcsönösen megállapították azt az egy­öntetűséget, amely Anglia és Olaszország kor­mányainak felfogásaiban és azok egymás közti baráti viszonyában megnyilvánul. Mussolini ezután a/on/a/hano-kastélyban intim villás­reggelit adott Chamberlain és felesége tisztele­tére. Akik kíváncsiságból öltek Páris, április 2. A lapok az amerikai At­lantából eredő táviratot közölnek arról, hogy az ottani esküdtszék életfogytiglani fegyházra ítélt két egyetemi hallgatót, akik megölték Schmidt gyógyszerészt és Meek fűszerészsegé­­det. A két vádlott milliomos családból szárma­zik. A tárgyalás során kijelentették, hogy csak azért öltek, hogy különös emóciót érezzenek. Kijelentették továbbá, hogy a gyilkosság végrehajtása közben nem kínozták áldoza­taikat. Afgán betörés Perzsiába Pak­s, április 2. A lapok Londonon át te­­heráni táviratot közölnek, amely annak kap­csán, hogy afgán nomád törzsek betörtek per­zsa területre, hírül adja, hogy a környéken állomásozó perzsa csapatok nem voltak elég erősek ahhoz, hogy közbelépjenek. Teherán­ban Ilire jár, hogy arra az esetre, ha Ama­­nullah vállalkozását kudarc érné, Perzsia való­színűleg katonai expedíciót küld Afganisztán­ba. Ebből a célból Perzsia keleti határán erős csapatösszevonásokat hajtottak végre. A «Dél Keresztje» kényszerleszállása London, április 2. Az Evenings News sid­­neyi tudósítójának jelentése szerint a «Dél Keresztje repülőgépet sikerült megtalálni. A gép a cambridgei öböl közelében, a Drysdale folyó partján kényszerleszállást hajtott végre. Innen az aviatikusok benzinkészletük kifo­gyása miatt nem tudtak tovább menni.

Next