Ujság, 1929. november (5. évfolyam, 249-273. szám)

1929-11-01 / 249. szám

Budapest, 1929 péntek, november 1 Ára 24 fillér ELŐFIZETÉSI ÁRAK Negyedévre 10.80 pengé Egy hóra------------------------- 4.— pengé Ausztriában egy hóra — 1­5 Schilling Egyes szám­ára Budapesten, vidéken és pályaudvarokon hétköznap.. 16 fillér vasárnap---------------- .. _______32 fillér Ausztriában hétköznap.. _ 30 Groschen vasárnap.. . -- _________40 Groschen Megjelenik vasárnap és ünnep utáni napok kivételével minden napÚ­JSÁG , V. évfolyam, 249. szám SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL I­V. Vilmos császár­ úl 34 TELEFON: Automata 207-54, 207-55, 207-56, 207-57 F­I­Ó­K K­I ADÓ HIVATAL ÉS KÖLCSÖNKÖNYVTÁR Budapest, Erzsébet-körut 43 (Royal-épü­let) Telefonszám: József 316—28 Utazási és menetjegyiroda : Budapest, VIL Erzsébet-körut 43. Tel.: József 418—34 Mai sztá mimkbern teljes­ített rádióműsort tepézlünk Pilsudszky tábornagy szétrobbantotta a szejmet Halottak és félholtak A temetőben felgyulladnak a mécsek és a félholtak siratják a halottakat. Ez a helyzet böcklini képe, az igazi kép, amelyen könnyek csorognak végig és a kép csupa fekete árnya­lás. Vajjon kiknek van jobb dolguk, azok­­nak-e, akik odalenn megpihenve, egy jobb korszak reményeit és álmait vitték magukkal a sírba, avagy azoknak van-e jobb soruk, akik még itt fenn vergődve, a hátralévő esz­tendőket emberi módon akarják végigélni? Nehéz erre a kérdésre felelni. A pesszimista mindenesetre azt fogja mondani, hogy jobb azoknak, akik már odalenn vannak, az opti­mista azonban rendületlen hittel hirdeti, hogy nyomorúság között is jobb élni és vergődni. A két szélsőség között nagyon nehéz megadni az aranyközépút objektív feleletét. Egészen bi­zonyos, hogy az utolsó tizenöt év viszonyai olyanok, hogy itt m­inálunk, a mi kicsiny gló­buszunkon, ahol minden anyagi jó és minden erkölcsi érték megfogyatkozott és csak az ön­gyilkosok száma nőtt, erősen megnőtt azok­nak a száma, akik reménytelenül pillantva felfelé, az egek felé, borongva pillantanak lefelé és gondolják és mondják, hogy mégis csak jobb odalenn. A mi lehetetlen viszonyaink között nem is csoda, ha félholtak siratják a halottakat. A keleti jóvátétel tragikomédiájánál cseh bará­taink nem győzik a rózsaszínű mondatok him­nuszait, amikben Magyarország nagyszerű jó­létét hirdetik. Lesz is, aki odakib­en hisz ne­kik. De ha onnan kívülről közibenk jön va­laki és nem a kivilágított Citadellát, a ragyogó Halász-bástyát, a néha-né­ha a fekete éjszakába bevilágító fényűzéses estélyeket és a pazarlás sok-sok gonosz színjátékét nézi, hanem bol­dog arcokat keres, az Csonka-Magyarországon néhány száz boldog embert fog csupán ta­lálni, tejfölök lefölözőjét, fényes üzletek sze­rencséseit, de egyébként mást nem fog látni az utcán, a villamoson, mint gondbaborult embereket. Tanult leányok ezrei, tanult fér­fiak százezrei járnak csengve egy-egy darab kenyér után Nincs vánkos az­ országban, ta­lán néhány száz vánkoson kívül, amelyik reg­gelre ne volna gyűrve, amelyiken ne a gond hánykolódnék álmatlanul órák hosszat. Alig van eaiber, aki elmondhatná, hogy biztos a holnapom. Becsukott üzletek, halódó boltok, lebontott és kiparcellázott gyárak, ezernyi csőd, tízezernyi kényszeregyezség, a drága tankönyv és a drága tandíj miatt iskolából ki­­maradottak, hogy a kiűzöttekről most ne is beszéljünk, a középosztály menekült és nem menekült százezernyi tömegei, a végletekig elszegényedett kereskedelem és ipar, a lassan­ként csizmátlanul járó parasztok milliói, a novemberben még nem fülő szobák milliói hirdetik, hogy a Sipka-szorosban minden csendes, hogy a hó mindenkit betemetett,, hogy a cseh és egyéb ragadozók számára már csak holttestek állanak készenlétben. Ez a helyzet, a magyar helyzet fájdalmas, de igazi képe, amelyet bűn volna eltagadni akkor, amikor agyon akarnak ütni bennün­ket, amikor Parisban a régi farkasok törnek reánk ismét, hogy felemésszék erőnk utolsó maradékát is, hogy a­mi még él, az is meg­haljon és megint abba a nyomorba kerüljön vissza, amit a jegyrendszer, a krumplisor, a ruhátlanság és­ cipőtlen­ség jelentett. Halott Magyarország sírjait állja körül a félholt Magyarország. Megkönnyezzük a ha­lottakat és megkönnyezzük a félholtakat és a krizantémumok fehér üdvözlése, úgy hisszük, nem csak azoknak szól, akiknek már minden mindegy, hanem nekünk is, akiknek még nem mindegy, hogy mi történik a világban, hogy miként ítélkeznek odakint rólunk és miként látják el a dolgainkat idehaza. Várjon a gyásznak, a siratásnak ezen a csendes, vergődő napján jutnak-e eszükbe azoknak, akik itt az élőkről gondoskodni kö­telesek, akik a gazdasági politika kormány­kerekénél állanak, hogy mivel tartoznak az élőknek, hogy hogyan zójják le az élőkkel szemben a jóvátételét annak a sok szenvedés­nek, amit egy égbekiáltóan koncepciónélküli gazdasági politika évek hosszú sora óta okoz Magyarország sokmilliónyi lakosának? Várjon ._ROVÁ5. Ma tizenegy éve egy rotyogó társaság ült együtt az Astoria-szállóban és leste, mikor toppan be egy szál rendőr, hogy letartóz­tassa őket. A Rákóczi-út és a szálló­­ kör­nyéke tömve volt ordítozó emberekkel. — Istenem, forradalom! — tördelték kezüket Károlyi Mihályék. — Azt fogják mondani, mi csináltuk és minden látszat reánk vall. Csattanás — lőttek! Néni, csak egy ajtó csa­pódott be. Rémhír: csendőrök jönnek! — Bú­csúzzunk, holnap felakasztanak. S nyílik az ajtó, egész had csendőr. Felkelnek. S akkor hallják, hogy a csendőrök oltalmukba ajánl­ják magukat. Vagy úgy! A házak kiegyene­sednek s a rossz politikusokból jó forradal­márok lettek. Ez szóról-szóra így történt s lehet, hogy Ausztriában is, Németországban is igy történt, vagy legalább másként nem tör­tént. Talán ott is voltak Károlyi Mihályok, de ebben az esetben ott is csak legyek ke­rültek a szekér rudjára. Gyászszal elevenít­jük fel ezt a gyászos múltat s konstatáljuk: azt a forradalmat, mint másutt, nálunk sem lehetett elkerülni éppen azért, mert nem csi­nálta senki. Hadik János gróf egy cikkben igen talpra­esetten mutatja ki, miért nem gondolhat senki diktatúrára! Ha akármely újságíró írja ezt, senki sem törődik vele. De Hadik János! Ha ő oly gyanúsan hangsúlyozza, hogy senki sem gondolhat diktatúrára, akkor mintha tudna valamit, amiért ezt mondani ma szükséges. Hát tud valami ilyet? Ezt kötelessége volna megmondania. Vagy nem tud? Akkor meg kell magyaráznia, miben különbözik a harangozótól, aki ok nélkül félreveri a harangokat. * Szívesen fogadjuk el Németországot köve­tendő példának abban a biztos tudatban, ha ő kerülne a mi helyzetünkbe, ő is követné a mi példánkat. Németország valóban böl­csen előzékenységet tanúsított Európa rendje kedvéért, mikor kevesebb engedménnyel érte be, mint járt neki. De tőlünk többet köve­telnek, nem kevesebbet engednek. A német engedékenység mellett felszabadultak a meg­szállott te­rületek és enyhébbek a jóvátételi fizetések. Nekünk nem adnak vissza semmit és követelnek tőlünk többet. Ha már nem látják át, hogy ez más, legalább ne mond­ják, hogy mi nem követjük Németországot! Clementel bukása után Tardieut bízta meg Doumergue a kormányalakítással Daladier visszaadta a kölcsönt és meghiúsította Clementel vállalkozását Paris, október 31. (Az Újság tudósítójá­nak jelentése.) Clementel ma reggel meg­kezdte a kormányalakítással kapcsolatos tár­gyalásokat és a délben megjelenő lapok már közölték az új kormány listáját is. Egy-két minisztérium dolga nem látszott még rendben­­lévőnek, de még a pesszimisták is azt a fel­fogást vallották, hogy estére rendben lesz minden és már ma meg is alakulhat a Cle­­mentel-kormány. Estére aztán kiderült, hogy Clementel vállalkozása meghiúsult és éppen úgy megbukott, mint tegnap Daladier. A kibontakozás esélyei az esti órákban kezdtek változni. Hat órakor azt jelentették, hogy Daladier biztosította Clementelt a ra­dikálisok támogatásáról és közölte vele, hogy maga is hajlandó tárcát vállalni. E hét után mindenki biztosra vette, hogy az új kormány néhány órán belül megalakul. Hét órakor azonban híre m­ent, hogy a belügyi tárca kö­rül áthidalhatatlan nehézségek támadtak és Clementes esélyei rosszabbodtak. Ekkor még senki nem tudta, hogy a vállalkozás már órákkal előbb megbukott, a bukást pedig Da­ladier magatartása okozta. lehajták-e a fejüket a friss magyar sír előtt, amelybe a szanálási remények tekintélyes része is bele van temetve? Vájjon jut-e eszükbe, hogy mégis csak jó lett volna ke­vésbé kínos precizitással mérlegelni csak egy­két évvel ezelőtt is, hogy beeresztik-e a kül­földi kölcsönöket, amiket most úgyszólván semmiféle kamattal sem tudnak megszerezni, a külföldi kölcsönöket, amikből tégla, ház, üz­let, mezőgazdasági jólét, megélés és jólkeresés fakadhatott volna? Vájjon jött­ e eszükbe, h­gy okosabb gazdasági politikával talán nem ide­genítettünk volna el magunktól hatalmas és még néhány évvel ezelőtt is jóindulatú kül­földi piacokat, amelyekről ma száműzve van a magyar búza, a magyar barack és minden­féle egyéb magyar árucikk? Vájjon érzik-e a mea culpa belső remegését, hogy mindez más­képp is lehetett volna, hogy többet ésszel, mint erővel, talán más fordulatot lehetett volna adni a magyar glóbusz gazdasági fejlődé­sének és az irtózatos adóprés helyett, amely­nek hozadékát ma gonoszul ellenünk fordítják ellenségeink, inkább arra kellett volna töre­kedni, hogy az emberek kereshessenek, ke­nyérhez jussanak s ne eltiportassanak. Mennyi fájó gondolat a fehér krizantému­mok, a felgyuló nagyvárosi villamos sírlám­­pák és a vidéki sírok millió és millió kis gyertyaszála körül. Mennyi könny, ami a halottaknak szól, de amivel magunkat is sirat­juk. Mert ne tagadja senki, könnyezik, sir és zokog itt most ,mindenki, mert csak kétféle ember jár itt, az egyik, aki már térdre bukott, a másik, aki majd holnap vagy holnapután fog térdre bukni. Nem marad egyetlen egy sem talán még a százak között sem, akik tej­­ben-vajban fürdenek, aki ki fogja kerülni a térdre bukást, ha így megy minden továbbra is. Nem lesz senki, aki elhigyje, kijővén a nagy temetőből, amelynek kapuja fölé ez van írva. Feltámadás, hogy ez az élőknek is szól. Csak a halottak támadnak fel. De vájjon fel­támadnak-e a félholtak, akik szén és fa, ke­nyér és remény nélkül néznek a nagy magyar télnek elébe? Daladier visszaadta a kölcsönt és ahogy elgáncsolták az ő kormányalakítását, úgy ma ő tette lehetetlenné Clementel vállalkozásának sikerét. A dezignált miniszterelnök először a hadügyi tárcát kínálta Daladiernek, ő azonban a bel­ügyi tárcát követette. A számításba jövő kor­mány kombináció mérsékeltebb elemei til­takoztak az ellen, hogy Daladier a belügyi tárcát kapja meg, mire Clementel az igazság­ügyi tárcát ajánlotta fel Daladiernek. Ez azon­ban az ajánlatot visszautasította, noha a he­lyettes miniszterelnökség címével is kecseg­tették. Végül Clementel észrevette, hogy ezen a ponton csávába került és úgy akarta ki­vágni magát, hogy abba is beleegyezett, hogy Daladier legyen a belügyminiszter, feltéve, hogy a helyettes belügyi államtitkár Tardieu csoportjából kerü­l ki. Daladier ellentmondott és ezzel Clementel kormányváltatása meg­hiúsult. A bukásban parlamenti körök, éppen úg­y mint tegnap, ma is látni vélték Briand kezét. Azt beszélik ugyanis, hogy Briand bírta rá Tardieu-t, Sarraut és Loucheurt arra, hogy ne vállalkozzanak, ha Daladier lesz a belügy­miniszter és így került volna Clementel zsák­utcába. Azt mondják, hogy ez a három poli­tikus a válság utolsó napjaiban állandóan együtt volt Brianddal és együtt főzték ki azt a­ taktikát, amelynek következtében sem az egyik, sem a másik kormányalakítás nem si­kerülhetett. Este féltízkor Clementel felkereste Dou­mergue elnököt és közölte vele, hogy a belügyi tárca körül felmerült nehézségek miatt kénytelen visszaadni megbizatását. A helyzet a késő esti órákban az volt, hogy Raoul Perez volt kamarai elnök megbízatása lépett előtérbe. Az utolsó percben azonban fordulat történt. Az elnök féltíz óra tájban Tardieut hivatta magához. Tardieu több mint egy óra hosszat tárgyalt a köztársasági elnökkel és 10 óra 35 perckor hagyta el az Elysée-palotát. Az újságírók előtt kijelentette, hogy a köztársasági elnök megbízta őt a kor­mányalakítással. Tardieu csak holnap délelőtt ad végleges vá­laszt a megbízatás elfogadására vonatkozólag. Kijelentette, hogy tanácskozásait ma este már nem kezdi meg, hanem csak holnap reggel. Összehívták a felsőház külügyi bizottságát Hivatalosan jelentik: A legutóbb felmerült nagyfontosságú külpolitikai eseményekre való tekintettel Wlassics Gyula báró, a felsőház el­nöke és Walkó Lajos külügyminiszter között megállapodás történt a felsőház külügyi bi­zottságának egybehívására nézve. Miután Ber­­zeviczy Albert, a felsőház külügyi bizottságá­nak elnöke külföldön tartózkodik, a bizottság ülését Wlassics Gyula báró hívta egybe no­vember 6-án, szerdán délelőtt féltizenegy órára. Tárgy:­a Spanyolországgal és Bulgáriá­val kötött békéltető eljárási és választottbíró­­sági szerződések becikkelyezéséről szóló tör­vényjavaslatok, továbbá az aktuális külpoli­tikai kérdések megvitatása. Sziklára futott Ueana hercegnő yachtja Bukarest, október 31. Ueana királyi her­cegnő yachtja, az Istrava, amelyen a hercegnő ma reggel Konstanzából Balcsikba utazott, Agigea közelében sziklára futott és súlyosan megsérült. A hercegnő yachtját egy ágyuna­­szád kisérte, amelynek legénysége néhány óra alatt úgy ahogy kijavította a sérülést, mire a yacht visszatérhetett Konstanzába. Konstan­­zában a legvadabb rémhírek terjedtek el, amelyek azonban szerencsére túlzottaknak bizonyultak.

Next