Ujság, 1929. november (5. évfolyam, 249-273. szám)

1929-11-01 / 249. szám

2 Vass József pénteken mondja ezüstmiséjét Székesfehérvárott Vass József dr. népjóléti miniszter, kalocsai nagyprépost, nagyszabású ünnepség keretében mondja el pénteken Székesfehérvárott ezüstmiséjét. Vass József huszonöt évvel ezelőtt a fejér megyei Adonyban, néhai Csöngedy Gyula nemzetgyűlési képviselő plébániáján kezdte meg papi pályáját s most a megye székhelyén, az ősi, koronázó, püspöki székesegyházban mondja el ezüstmiséjét. A népjóléti miniszter pénteken reggel indul Budapestről Dréhl Imre dr. államtitkárnak, Ilonkó Elemér h. államtitkárnak és Horváth Istvánnak, a Társadalombiztosító alelnökének, továbbá néhány országgyűlési képviselőnek társaságában. Útközben a minisztert a különböző községek üdvözlik, Pákozd község határában pedig Havranek József fejér megyei alispán mond üdvözlő beszédet. A székesfehérvári székesegyházba tiz órakor történik az ünnepélyes bevonulás. Itt a miniszter úgynevezett kismisét mond, majd a mise végén áldást oszt. Ezután az oltárnál Te deum-ot mond és annak végeztével a püspöki palotába megy és ott a palota Szent István-termében Széchenyi Viktor gróf fejér megyei főispán, Budapest nevében pedig Szipka Ferenc főpolgármester üdvözlik. A palotából a miniszter a cisztercita rendházba, a szemináriumba, a Szent Imrekollégiumba és a Kattolikus Legényegyletbe látogat el, majd Prohásska Ottokár és Steiner Fülöp püspökök sírját keresi fel. Délben a fejérvári püspöki palotában ünnepi ebéd lesz a miniszter tiszteletére. Szüllő ellen hazaárulás címén vádat emeltek Prága, október 31. Pozsonyból jelentik, hogy Szüllő Géza magyar keresztény szocialista képviselő ellen az ügyészség hazaárulás és kémkedés címén vádat emelt. 110K ALAP Sem árainkat, sem ízlésünket nem is próbálják, de nem is tudják utánozni, mert tudja mindenki, hogy azok utólérhetetlenek FRIEDMANN VI. Király utca 8. sz., (udvarban) Amíg a fák dermedtté válnak ... (November egy) A kurta fűszál, ez a csöppnyi — oly közel sarjad még a föld szivéhez, hogy éltető, dús nedvet érez és zöld oly zöld még, mint friss tavasz gyerek; az ősz foga nem marta meg s míg a mezőt őriző kócos fák már lassú, lágy színváltozással száradnak el, ő ízes illatot leheti! Mező, bátor, smaragdszinü, — szeresd a sovány, őszi fát! Faág, borzas, fosztottkaru, — öleld a mezőt nagyon át! Oly bus-szépek vagytok így ketlen, rozsdás falomb, széltől tépetten s a gyerek mosolyu zöld mező, amint sarjad frissen tovább . .. s amig a fák lassan dermedtté válnak, ő nem hisz a halálnak! Simán Erzsébet Az isteni játék írta Lux Terka Halkan, szinte lábujjhegyen esett az eső, mintha arra akart volna vigyázni, hogy az ősz virágait fel ne ébressze álmodozásukból. A budai kertekben még frissen nyíltak a szegfűk és muskátlik és szomjasan itták a halk, meleg esőt. Valamelyik toronyban harangoztak, az alkony finom, szürke fátyojában megérkezett és a Vársétányon egy öreg ur ült le az égjüli padra. A padon már ült valald. Egy öreg hölgy. Csak a padnak egyik végén ült, olyan finoman, légiesen, hogy alig foglalt el helyet és az ölében egy picike japán csín szunnyadozott. Az öreg úr, mielőtt leült, megemelte a kalapját és kellemes udvariassággal megkérdezte, hogy szabad-e? Mire az öreg hölgy némán és kecsesen intett fejével. A Vársétány platánjai Budapest legszebb fái, öregek, méltóságteljesek és olyan lombosak, hogy szél, eső ellen védelmeznek. Az estéli harang olyan üde, csengő hangon beszélgetett a távolban, mint amikor falusi templomokban gyerekek énekét hordraviszi a szél. A két öreg hallgatta. Az öregek hallgatása mindig szomorú, megható és rokonszenves. A közeli elmúlás melankóliáját hirdeti. A két öreg előtt fiatal pár haladt el. Arcuk tüzelt, szemük égett valami haragtól. Látszott rajtuk, hogy veszekednek. Amikor az öregek elé értek, a fiatal nő, anélkül, hogy ügyet vetett volna arra, hogy mások is hallják, izgatottan, hangosan mondta: — Nézd Laci, én ezt nem bírom! Váljunk el mi egymástól. Van önnek értelme? Már úgyis látjuk, hogy mi nem valók vagyunk egymáshoz. — Ez igaz — vágott a nő szavába a fiatal férfi. — Te kegyetlen vagy! — Te meg durva és gőgös vagy — replikázott a nő. Aztán tovább mentek. Az öregek tűnődve nézegettek a fiatalok után. Amikor az alkony ködében eltűntek előlük, az öreg ember felsóhajtott: — Kegyetlen!... Valamikor én is használtam ezt a szót egy nővel szemben. Az öreg hölgy elmosolyodott. — Vannak szavak, amelyeknek nem árt meg az idő és örökké frissen maradnak. Az öreg ember figyelmesen hallgatta szomszédját. Botjával kis lyrukakat furogatott a homokba és egyszerre felütötte a fejét: — Mintha a nagyságod hangját már hallottam volna valaha. Az öreg hölgy elmélázva mosolygott. — Talán hasonlít a hangom valaki olyannak a hangjához, aki egykor kedves volt ön előtt. Az öreg úr sovány, görnyedthátú, ráncosnyakú, igen tiszta, pedáns, korrektül öltözött úriember volt. Látszatra valami nyugalmazott miniszteri hivatalnok, valami igazgató, de épp igy valami nyugdíjas színész is lehetett, egyik állami színháztól. * Az öreg hölgy’ szavain tűnődni látszott. — Kedves .. kedves .. ismételgette. — Tényleg nagyon kedves volt. Van azonban egy nagy bibi.. Nem emlékszem a nevére .. Az öreg hölgy tréfásan szörnyüködött. — Hogy lehet nem emlékezni egy egykori ideál nevére? Ez hálátlanság . . Ez nem szép. Holott bizonyára lesz valami emléke az ideáltól. Egy arckép ... Az öreg ur busán rázogatta a fejét. — Nincs. — Akkor egy hajfürt... — Nincs. — Egy levél csak bizonyára maradt? Az öreg ur tréfásan veregette a mellét. — Mea culpa!... Az öreg hölgyet mintha megsértették volna, felhúzta a vállát és idegenkedve odább ült a padon. És szinte duzzogva mondta: — Ez hálátlanság és azt mutatja, hogy az ideál nem hagyott egykor semmi mélyebb nyomot az ön szivében. — Ellenkezőleg — védekezett az öreg úr. — Épp mert nagyon is mély nyomot hagyott a szivemben, azért semmisítettem meg mindent utána, hogy semmi se emlékeztessen reá és minél előbb elfeledhessem. Az öreg hölgy hangjában kis gúny volt, amint mondta: — Azt hiszem, nem okozott önnek semmi különösebb nehézséget az elfeledés, minthogy ma már a nevére sem emlékezik annak, akit egykor szeretett. — Tudja, nagyságod — felelte az öreg úr nagyon komolyan —, hogy negyven esztendő múlott el azóta? Az öreg hölgy finom kis hervadt szájáról egy sóhaj szállt el. — Negyven esztendős... — És másodszor sóhajtott, szinte fáradtan, mint az utas, aki most érkezett valami hosszú útról. A szomszédja busán bólingatott. — Bizony, bizony!... Negyven esztendő... Hallgattak. A távolban az esteli harangszó utolsó akkordja is eltűnt. Egyik ház ablakából hárfa hangja hallatszott. Melankólikus Schubert-dalokat játszott valaki az őszi alkonyatban. Az öreg hölgy megigazította magán a köpenyét és nem minden kíváncsiság nélkül azt kérdezte: — És miért kellett önnek mindenáron elfeledni az ideált? — Ila jól emlékszem — mosolygott az öreg úr — azon okból, mert egész a gyűlöletig szerettük egymást. Az öreg hölgy felkacagott. Olyan kedves, fiatalos csengéssel, hogy az öreg úr elbámult rajta. — És miért gyűlölték egymást? — Mert ez hozzátartozik a szerelemhez. És egyszerre mind a ketten jóízű kacagásba törtek ki. Azután az öreg úr hozzátette: — Az ifjúság minden ostobaságra képes. — És mi volt az ön hibája? — kérdezte az öreg hölgy. — Gőgös voltam és durva, mint az a fiatalember, akiről eme hibákat épp itt előttünk állapitá meg előbb az a fiatal nő. — És az ideál hibája? — kérdezte az öreg hölgy. — Ő kegyetlen volt. — Megkínozta önt? — Tűrhetetlenül — És elváltak. — Tehettünk egyebet? — Nem, nem tehettek — felelte az öreg hölgy gyorsan és olyan jóindulattal, ami egész meglepte az öreg urat. A hölgy megmozdította ölében a kis kutyáját és a jobboldaláról a baloldalára fektette, aztán igy sóhajtott: — Az ifjúság a legszebb ostobasági Az öregúr is sóhajtott: — Egy baja van. Az, hogy rövid és a végén nem okoz semmi örömet az embernek a reá való emlékezés. — Hogy mondhat ilyet! A nyár virága elhervad, de a nyárnak emlékét a szívünkben őrizzük. Az öregúr megrántotta a vállát. „ — Meglehet. De ennek épp az ellenkezőjét hallottam tegnap a szigeten, egy ismeretlen hölgytől. Én az egyik padon ültem, ő a másikon. Egyszer csak egy hölgyismerőse jön feléje. Ez csodálkozik: — Egyedül vagy? — És leül melléje. — Dehogy. Mariskával vagyik, itt, a lányommal. A barátnő szétnéz: — És hol van Mariska? — A kertészeti telepre ment. Virágot vesz. — Egyedül. — Nem egyedül. Képzeld, találkoztunk itt Sáfár Miklóssal. A barátnő nagyot néz: — Mariska volt vőlegényével? Furcsa! — Mi van azon furcsa? — kérdezi a mama, aki egyike lehet ama kevés okos aszszonyoknak, akik nyugodtan fogadják a meglepetéseket, nem csodálkoznak a véletlen dolgokon, nem ijednek meg a váratlan fordulatoktól és nemkiáltanak segítség után, ha olyan helyzetbe kerülnek, hol a saját maguk esze kevésnek bizonyul. A barátnő, mindennek az ellenkezője lehet, aki a kákán is csomót keres. ÚJSÁG PÉNTEK, 1929 NOVEMBER 1 Fizetésképtelen lett Eger egyik legnagyobb cége Nem tudja a kinnlevőségeit behajtani Eger, október 31. Eger egyik legrégibb és legnagyobb cége: Kardos Sándor divatáru- és textilkereskedő tegnap fizetéseit beszüntette és az egri kir. törvényszéken a csődönkívüli kényszeregyezségi eljárás megindítását kérte maga ellen. A Kardos Sándor cég passzívái ötszáznegyvenezer pengőt tesznek ki. A jóhírnévnek örvendő cég huszonhét éve áll fenn Egerben és vevőköre nemcsak a városban, hanem annak távolabbi környékére is kiterjed. A katasztrófát az okozta, hogy a szőlőtermelést ért gazdasági csapások miatt a cég a nagymennyiségben felhalmozott téli árukészletét nem tudta elhelyezni és mintegy harmincszázalékos árveszteséget szenvedett raktáron levő cikkeivel. Másrészt pedig kétszáznegyvenezer pengő kinnlevősége van, kétezernégyszáz részletfizető adósnál. Ezeknek a követeléseknek behajtása rendkívül nehéz a mai viszonyok között és a nagyrészt százpengős adósságok behajtása csak a községi bíróságok által folytathatók le. A nagy cég fizetésképtelensége érzékenyen érinti a város és vármegye közgazdasági életét. Kardos Sándor egyébként ma körlevélben értesítette helyzetéről hitelezőit és kijelenti, hogy minden törekvése odairányul, hogy hitelezőinek a körülményekhez mérten a legnagyobb kvótát ajánlja fel és azt az utolsó fillérig pontosan ki is fizeti. Friedrich István éles támadást intézett a kereszténypárti vezetői polítikusok ellen Keresztény ellenzéki választóihoz újabb röpiratot intézett és a szervezkedést hangoztatva a felelősségrevonás idejét mondja elérkezettnek Friedrich István, aki időközönkint bátorhangú röpiratokban szokott választóközönségéhez fordulni, hogy a politikai és gazdasági helyzetről véleményét választói számára elmondja, csütörtökön újabb röpiratot adott ki. — A keresztény választók nagy tömegei — írja — már régen kiábrándultak a ma dicsőségesen uralkodó konszolidációból. A pártalakulatok és a vezérpolitikusok még támogatják a kormányt s nem akarják észrevenni, hogy az egységes párt politikai vegyeskereskedést nyitott, amelyben mindent árusítanak, amely a politika nagy vásárán értékesíthető A keresztény pártalakulatok vezérei vagy belülről, vagy kividről, vagy teljesen betuppálva, vagy függetlenségüket fentartva befelé és felfelé megértők és lejálisak, kifelé és lefelé bősz ellenzékiek és meg nem alkuvók. A keresztény társadalom azonban megcsömörlött már ettől a speciális politikai légtornászástól, amely belpolitikánkat tohuvabohuvá alacsonyította. Megundorodott attól a „konstruktív” csonkaországi politikus-típustól, amely mást szónokol a népgyűléseken és másként cselekszik a kormány árnyékában. Tíz évvel ezelőtt jött be a konszolidáció a bűnös Budapestre. Azóta itt feszeleg mi közöttünk és az ünnepeltetésekből és dicshimnuszokból az évtized folyamán annyi előleget zsebelt be, mintha tényleg elvezetett volna minket az ígéret földjére. Aláírta a békediktátumot, sietett azt ratifikálni, a népszövetségi kölcsön felvételekor újból törvénybe iktatta Trianont, felépített egy mammutállamot, kipréselte a dolgozó társadalom egész forgótőkéjét és kincstári feleslegek alakjában kitette mintaországunk kirakatába, hiidd lássa a világ, hogy itt nemcsak kaptákban áll minden, hanem pénz is van bőven. — Tíz év óta szanálnak minket. Tíz év óta folyik az újjáépítés, tíz év óta irányítják közgazdaságunkat. Minden úgy megy, mint a karikacsapás. A beközigazgatott parlament törvénygyártó, tapsoló és helyeslő automatává lett. Vannak nagy és kis mandarinok. Azután sohá nincsen semmi. Ezután a semmi után jönnek a kormánytámogatók előkelő és kevésbé előkelő légiói. Ezek a légiók képezik — szerintük — a nemzetet, a hazafias, érett és vezetésre hivatott „egységes" intelligenciát. Ezután megint végtelen semmi következik, amellyel az Olympustól függő exisztenciák óriási tömege határos. Az a tömeg, amely hajlongva lapul, görnyedve hódol és a konszolidáció misztikus csendjét nem meri megzavarni. És mindezek után jön a csalódott keresztény dolgozó társadalom, amely nem protekciók áldásaiból és összeköttetetések juttatásaiból él, hanem munkájából és szorgalmából. Amely csak azt érzi és látja, hogy a konszolidáció görögtüze mögött az örökös ünnepeltetések és díszszónoklatok varázsterületein kívül sötét felhők tornyosulnak szegény hazánk égboltozatán. — Az egységes Olympus parlamentjével és egyéb segédhivatalaival az optimizmus légvárában csücsül és az alfascizmus és látszatdemokrácia öszvérpolitikáját borítja az országra. Légüres térben lebeg a magasban, elszakadva az élettől és a szomorú valóságtól. Azt hirdeti magáról, hogy nélkülözhetetlen és utána az özönvíz jön. Hát ebből az özönvízből nem kérünk. Abba sem tudunk belenyugodni, hogy az országos nyomorúság és általános elproletárosodás európai dekonjunktúrának és vis maiornak a következménye. Nem akarunk többé összeomlást, felfordulást. Nem vagyunk hajlandók az özönvizet bevárni. Nem tűrhetjük, hogy az elégületlen, elkeseredett és a jövőjükért aggódó százezrek a szocializmus és a radikális baloldal ingoványaiba sodortassanak. — A kiábrándult tömegek már nem hisznek a konszolidáció optimista frazeológiájában, a Vezérlőakarat, Idő- és kandallóelméletében, a csodaváró Messiás-lelés sikerében és a rendszer újjáépítő szabadalmában. Megelégelték a rendszer tehetetlen, egy helyben oizó motoszkálását. Szervezkedni akarnak, politikai véleményüket önállóan akarják kialakítani és az ország sorsának intézésébe az önrendelkezés alapján bele akarnak szólni. Friedrich István ezután a szervezkedés jelentőségét hangoztatja és végül igy szól választóihoz, kik annak idején keresztény ellenzéki programmal választották őt képviselővé: — A keresztény ellenzék színvallást körtétéi politikusaitól, öszvérpolitikusok kurzusa lejárt. Közeledik a felelősségrevonás ideje! Tilos Remarque könyve a cseh hadseregben Prága, október 31. Kadlec tábornok, a besztercebányai 10. gyaloghadosztály parancsnoka hadosztályának megtiltotta Remarque Nyugaton a helyzet változatlan című könyvének olvasását. A Cseszko Szlovo szerint a könyvről a nemzetvédelmi minisztérium is tanácskozást folytatott azzal a célzattal, hogy azt az egész csehszlovák hadsereg számára betiltsa. A Privo Lidu elmondta, hogy a csehszlovák hadsereget a demokrácia védelmére alkották meg a reakció ellen, de mi lesz várjon, ha a csehszlovák katona rájön, hogy a világhírű könyvektől való eltiltása szintén csak reakció. A Pude Pravo emlékeztet arra, hogy Kadlec tábornok az, aki Besztercebányán tavaly, az október 28-iki nemzeti ünnepen kijelentette, hogy Csehszlovákiát szuronyok teremtették, szuronyok tartják fenn és szuronyok fogják mindig alátámasztani.