Ujság, 1929. november (5. évfolyam, 249-273. szám)

1929-11-23 / 267. szám

Újabb letartóztatás a düsseldorfi gyilkosságok ügyében A gyanúsított őrültséget szimulál Düsseldorf, november 22. A düsseldorfi tömeggyikosságoktal kapcsolatban tegnap i­jabb letartóztatás történt. Alettmaben vá­roska csendőrsége letartóztatott egy férfit, aki ellen alapos gyanú merült fel, hogy köze van a düsseldorfi gyilkosságokhoz. Az illető nevét egyelőre még nem tették közzé. A gyanú azon a körülményen alapul, hogy az illető férfi az egyik düsseldorfi gyilkosság napján kerék­páron Düsseldorfba ment, ahonnan csak késő este tért vissza. Az illető rendkívül gyanúsan viselkedett és letartóztatása óta őrültet szimu­lál. Már tegnap délután öt órakor, mikor de­tektívek jöttek a lakására, ezzel a kérdéssel fogadta őket: Maguk bizonyára a düsseldorfi gyilkost keresik? Midőn azután a rendőr­őrszobára vitték, kiáltozni kezdett:­­Én vagyok az új Mózes, kicsoda hozzám képest Luther? A letartóztatásról a düsseldorfi rendőrséget is értesítették, a­ a­ely két detektívet küldött ki Mettmachenbe. Az előállított férfit tegnap este Düsseldorfba hozták. Az új nyom is hibásnak bizonyult Düsseldorf, november 22. A bűnügyi rend-­­őrség sajtóreferense közölte az újságírókkal, hogy a nyomozóhatóságok most főleg arra fordítják figyelmüket, hogy tisztázzák, mi az igazság és mi a misztifikáció abban a renge­teg levélben, amellyel a közönség elhalmozza a rendőrséget. Naponta száz és száz levél ér­kezik a rendőrfőnökségre, úgyhogy külön osztályt kellett felállítani a levelek kiváloga­tására és áttanulmányozására. Düsseldorfban ma már minden második ember amatőr­­detektív és mindenki azt hiszi, hogy meg­találta a düsseldorfi tömeggyilkos nyomát. Adataik természetesen a legtöbb esetben saját fantáziájuk szüleményei, aminthogy a düssel­dorfi rém állítólagos leveleinek nagy részéről is kiderült, hogy csak a rendőrség megtévesz­tését szolgálták. Schweikert detektívfőtanácsos, a berlini bűnügyi rendőrség grafológiai szakértője be­fejezte a Tilkos állítólagos leveleinek át­­tanulmány­át és a legtöbb levélről kizáróan meg hogy nem származ­hat a gyil­kosu­­l. Megdőlt az a gyanú is, hogy a düsseldorfi rém egy­­ düsseldorf környéki leányiskola igazgatója, aki a feljelentés sze­rint már évekkel ezelőtt is erkölcstelen bűn­cselekményt követett el egyik kisleánynöven­dékével szemben. A nyomozás megállapította, hogy az igazgatót egyik haragosa akarta bele­keverni az ügybe és bosszúból írta a névtelen feljelentő levelet. Otromba tréfának bizonyult az egyik düsseldorfi lap szerkesztőségének kapualjában talált véres gyermeking és szét­tépett harisnyadarab is. A Mettmachenben letartóztatott „Új Mózes“ a jelek szerint szintén nem azonos a düssel­dorfi rémmel. Az illetőt Stenzer Vilmosnak hívják, aki már hosszú idő óta munkanélkü­l van és nemrégiben érkezett Boroszlóból Mett­machenbe, hogy munkát keressen. Stenzer Vil­mos gyengeelméjű és több, mint bizonyos, hogy semmi köze sincs a gyilkosságokhoz. Az elmúlt éjszaka Düsseldorban és kör­nyékén általános rendőri razzia volt, amely­nek folyamán többek közt egy osztrák fiatal­embert is letartóztattak, aki nemrégiben szö­kött meg egy vorarlbergi börtönből, őt is gya­núba vették, hogy köze van a gyilkosságok­­­hoz, eddig azonban még ellene sincs komoly bizonyíték. A rendőrség különben ma reggel óta új nyomot követ, amelyről eddig még nem adtak ki semmiféle közlést. A titoktartást a nyomozás érdekeivel indokolják. Néhány lap azt írja, hogy ennek a nyomnak döntő jelen­tősége van és hogy rövid idő alatt fény derül legalább is két gyilkosságra. Berlinből holnap ismét több detektív érkezik Düsseldorfba, akik specialisták a szexuális bűncselekmények terén. Különleges kötött récearniturák ÁRVÁI IV., Calvin-tér 3. Sí. I „A párizsi regény“­ ­. Ch­arry Russel Dorsand haditudósításai mellett ez az új könyve az, mely valahogy aláépíti, igazolt földi alapokra fekteti Szo­­m­ory Dezső egész művészetének fantasztikus, csipkecsúcsa­ival­­elérhetetlen szférákat ver­deső, alapzatában velenceszerűen imbolygó vizekre épített álomkonstrukcióját. Ebben a könyvében szinte kirándul a földre. «Nagy zenekarom pihen, szabadságolva s csak házi gitárom pengetem, a lehető legszerényebbem, ha tudom” — jegyzi meg kedvesen. A futa­mok, melyeket e házi gitáron vesz időnként, olyan crescendókba és fortissimókba ragad­ják, melyekből révü­lten tér magához, köhint egyet s nagy önuralommal folytatja csendesen ott, ahonnan a crescendo elragadta. Perfy cilindere, Apponyi, Jászai Mari, Reményi, Türr István, Wekerle, Bertha Sándor, Masse­­net, az öreg Daudet, Mirbeau, Munkácsy, Ivánfi, Justh Zsigmond, Rippl-Rónai, Le­­maitre igazán csak kellékek és statiszták ebben a regényben, mellékfigurák, akik át­­lézemgenek a lapokon. A regény hőse egy fiatalember, akinek nincsen pénze és magyar írónak készül Párisban. Ezt az állapotot töb­ben ismerjük; azoknak, az akkori s egy ké­sőbbi generációnak, akik valaha pénz nélkül magyar írónak készültek Párisban, különösen kedves lesz ez a könyv. II. Az ifjúság regénye, Páthosza közvetlen, természetes. Az ilyes­féle visszapillantó könyvek csak akkor élvez­hetők maradék nélkül, ha az olvasó érzi, hogy az élet és emlékezés szerillé tisztítottak minden emléket s annak, aki elmondja, a történtekből nem fáj már semmi. Egyetlen fu­tamra olvasom el,­­ egy vendéglőben kezdem, át­viszem egy­ kávéházba, reggel felé készen vagyok vele. Az ember fáradt lesz tőle. Úgy szabad csak olvasni, mint a verseket: egypár oldalt, egypár sort naponta. A kifejezés tehet­ségének ez a pazarló gazdagsága lenyűgözi az olvasót. Minden pillanatban készen állok meglepetésekre, a csodálat felkiáltásával üd­vözlök képeket, jelzőket, egész képtömegeket, melyek oly bőséggel, pazarlón, egymást lök­­dösve tolakodnak, mintha szerzőjük félne, hogy a végtelen választékot fel sem tudja so­rolni mind s aggódik, hogy valamit kifelejt. Nem spórol, mikor így gitározik Beszámolva róla, még a könyv hatása alatt, kisértésbe esik az ember, hogy egyes megállapításokat ne is mondjon el másként, mint az ő szavai­val. Szomorú­ könyvekről és színdarabokról írott beszámolókban önkénytelenül vissza­térő fordulat ez: «ah­ogy ő mondaná]... Tudniillik sokkal különbül, sokkal pontosab­ban nehéz elmondani valamit, mint ahogy ő már egyszer elmondta. Szinte megható, meny­nyire fegyelmezi ebben a könyvében magát. Ez az, amit ő úgy mond, hogy a nagy zene­karom pihen". Erőszakkal tartja vissza, kényszeríti logikus trabba az emlékeknek el­vadult száguldásban előtörő quadrigaját. Szí­neket dob el, bölcs önmérséklettel s a saj­nálkozás egy könnyű és tehetetlen sóhajával, az összhangzat érdekében lemond kedvenc hangszereiről s pauza után beéri egy fuvola rózsafahangú magányos nyitányával, pedig szive szerint állandóan harminchat hegedűvel dolgozna legszívesebben. Mint a nagyon érett jellemek, nem bizonyít többé, csak kijelent. Ki hát a költő? Aki állandóan ugyanabból az atmoszférából kifelé beszél, a maga világának határai mögül, rögeszmeszerű következetes­séggel, megingathatatlanul. Ez a költő egy életen át kiengedte a hangját, állandóan a magas c felé repült, akkor is, ha olyasmit mondott, hogy este van. Most, mikor megkí­sérli fegyelmezni magát, érezni, mi lappang lefojtott kifejezési energiában tudatos tartózk­­kodása mögött. Skálája, miután minden hangot kiadott, egy új hanggal gazdagodott, az óvatosság szordinójával. A homályosodó szoba szürkületében beszél így az ember, csendesebben, hogy jobban hallják. III. Humora magával ragad, mert tiszta és minden idegébe felszívódottan franciás. A magyar irodalomban ezt a tiszta, a mondani­való fonákságából természetes jókedvvel és életokossággal felbuggyanó francia humort Heltai Jenő adja még csak így, ennyire első kézből. Csak a franciák tudják ezt, művésze­tükben és életükben, csak ők tudnak ilyen kenetteljesen disznólkodni, ilyen választéko­san káromkodni, ilyen magasztosan és emel­kedett trágársággal tartózkodónak maradni, ilyen csalhatatlan tapintattal keverni állan­dóan életben és művészetben az alcsonyren­­dűt és az istenit, azt a kettős habarcsot, amely minden emberi szemlélet alkotó eleme. Ez a humor soha nem bánt, soha nem fáj, soha nincs utóizó, mert­­abból a felismerésből táplálkozik, hogy emberek vagyunk, tehát végtelenül tiszta és elmondhatatlanul mocs­kos lények s ez a kettőssége természetünk­nek már önmagában véve tragikomikus. A francia nem hajlandó az embert merőben tragikus lénynek látni; ahogy az ember buká­sát felfogja, abban van valami abból a pri­mitív nevetésből, mely mindannyiunkat elfog ha szemünk láttára cilinderes úr pocsolyába csúszik az utcán. Van valami türelmes szkepsis ebben a humorban, s ha, nagyon ritkán, torzít is, mindig emberi marad. Nem igaz, hogy nyelve, előadási modora — (Stílusa: em­pt­listba — franciás. Szomo­­rús, nem franciás. A francia a férmerevebb nyelv, hagyományokban, törvényekben, kon­venciókban kivasalt, kristálytiszta loribával, félreérthetetlen szabályokkal és engesztelhe­tetlen törvényszerűséggel felemtett nyelvre, melynek gazdagságától az idegen elszédül s csak később tudja meg, hogy minden vég­telen lehetősége mellett nincs még egy nyelv, mely annyira gúzsba kötné az író kezét, mint éppen a francia. A legkisebb önkényesség: halálos bűn e nyelv törvényeivel szemben. s Micsoda boldogság magyarul írni, s miféle lehetőség, egy gazdag, erős, még nem teljesen kész, forrongó és alakuló nyelv szabadságá­ban dúskálni, ezt Szomory írásainak minden sora lelkendezi. Nem, ez a nyelv együtt él azzal, amit mond: a francia nyelv már régen csak kifejezi, tökéletesen kifejezi és prezen­tálja a mondanivalót. Nem halmoz, hanem lényegéig tisztít és kihámoz. Szomorú nyelve csodálatos vegyüléke a legtisztább magyar szókincsnek, az argót grammatikájának, s az ő különös, egészen sajátos, csak az ő mű­helyében előállítható, barokk, impresszio­nista, neoprimitiv, budapestiesen frivol és arany.Jánosian üde, zengő, édes magyar sza­vaknak, s mindenenfelül annak a valami­nek, amit ő ad hozzá, s amit ne is akarjatok ellesni tőle.. Ez az ő titka, minden művész titka. IV. A könyv néhány jelenete a zsúfolt anyag­ból élesen válik elő, mintha egy képtáron sé­táltál volna végig, s múlhatatlanul emléked­ben marad két-három miniatűr. A zálogház­jelenet az Amatival! Madame Geneviéve az operában! Mirbeau a kertjében, c'est un bon livre, vraiment! S az utcalány, ez a gőgösen tudatos és egyszerű befejezés, akitől megkérdi a siró regényhős: „Tetszem neked? Miért?“ „Mert sirsz.“ Páris, végtelen méreteivel, szelíden adja meg keretét a történetnek, mint az égbolt egy nyugtalan tájnak. Néhány egészen egyszerű szó is megmarad belőle, a sok crescendo és fortissimo után, azok a ritka szavak, mikor alany és állomány a maguk öntudatában le­mondanak már minden jelző segítségéről. önmagában lezárt művészet ez a könyv, nincs műfaja, nem hasonlít senkire. Szerzője ismeri a legnagyobb titkot, minden életközös­­ség és minden elsőrendű művészi hatás leg­­nagyobb titkát: lenyűgözi a másikat, anél­kü­l, hogy intimmé lenne vele. Márai Sándor. ÚJSÁG SZOMBAT, 1929 NOVEMBER 23 Kommunista diáktüntetés Prágában Pozsonyban megtiltották, hogy a diákok este tíz óra után az utcán mutatkozzanak Prága, november 22. Az esti órákban a Szláv sziget közelében ismét súlyos zavargá­sokra került a sor. A kommunista diák­­szövetség tagjai a Szláv-szigeten tervezet gyű­lés betiltása folytán a városba vonultak. Út­közben igen sok suhanc csatlakozott hozzá­juk. A menet a cseh nacionalista diákság pártfogója, Strbrny képviselő a lakása elé vo­nult és macskazenét adott. A macskazenét Strbrny lapja, az Express szerkesztősége előtt is megismételték. A rendőrök gum­­ibotokkal támadtak a tüntetőkre és szétverték őket. Néhány száz kommunista újból összeverő­dött és a Vencel-térre vonult, ahol, ha kisebb arányban is, de megismétlődtek a tegnapi ve­rekedések. A rendőrök rohamra indultak a diákok és a csőcselék ellen, amely közben több száz főnyi tömeggé növekedett. Az álta­lános verekedésben egy rendőr is megsebe­sült. Hogy a tüntetők részéről hányan sebe­sültek meg, nem lehetett megállapítani. Tíz kommunista tüntetőt előállítottak. A pozsonyi egyetemen szintén megismét­lődtek a antiszemita zavargások. A jogi fakul­tásról az összes zsidó diákokat eltávolították. Az egyetem rektora minden diákgyűlést betil­tott, sőt mint az egyetemi polgárok autonóm fölöttese, azt is megtiltotta, hogy az egye­tem hallgatói este tíz óra után az utcán tar­tózkodjanak. Giuliano Balbino olasz kultuszminiszter Magyarország európai szerepében bízik N­yilatkozott az olasz-magyar kapcsolatokról . Érdekes párhuzamot vont a futurizmus és a fascizmus között Giuliano Balbino olasz közoktatásügyi mi-­ niszter, aki csütörtökön este érkezett meg Bu­dapestre, pénteken reggel az újságírókat fo­gadta szállodai szobájában. A fogadásnál vele volt Durini di Monza gróf olasz követ, továbbá Antonio Widmar és Di Franco követségi tit­kár. — Ki kell jelentenem — mondotta az im­pozáns, magastermetű olasz miniszter — meny­nyire boldog vagyok, hogy itt lehetek. Mi Olaszországban ismerjük a magyar kultúrát, ismerjük a fiatal Magyarország nagy szellemi erejét, a magyar lelket, amely egyenes, mint a kard, nemes és büszke, ért a szenvedéshez és ért ahhoz, hogy a fájdalmakból erőt és re­ményt gyűjtsön. Ismerem jól a római magyar intézet működését és Bécsben is láttam a ma­gyar akadémiát." Ezekben az intézményekben kitűnő kollégámnak, Klebelsberg grófnak re­mek szervezőerejét csodálom, ő felismerte a kultúra nagy nemzeti és emberi értékét, ő is azon az elvi alapon áll, mint én: nincsenek olyan emberi értékek, amelyek ne konkretizá­lódnának nemzeti értékekre. Ez az elve Musso­lininak is és ez a szellem vezérli az új olasz nevelésügyet. — Mert hiába terjesztjük a kultúrát, ha nincs meg már előre a nagy alapépítmény a lelkekben, a nagy hit a nemzet szellemi értékei­ben. Nem szabad elfelejteni, hogy a nagy olasz művészek és költők sohasem a mindentől elvo­natkoztatott tiszta szépet akarták megvalósí­tani, hanem ki akarták fejezni egész koruk, egész népük hitét és psychéjét. Azt hiszem, az olasz és magyar kulturkap­­csola­tok egyre szorosabbakká fognak válni. Ez a kapcsolat rendkívül nagy értéket jelent mind­két fél számára. A renaissance sorára sok olasz művész jött Magyarországra. Sőt még, hogy úgy mondjam, királyné-csere viszonyban is voltunk, mert az olasz fejedelmek gyakran vettek fele­ségül magyar hercegnőket és viszont­ Nápolyban most állítják fel II. Károly Anjou­ házbeli király magyar feleségének szobrát. — Általános krízis tapasztalható most az európai kultúrában. És az új fiiakat talán a Kelet-Európából kiinduló nagy új erők fogják megmutatni. Magyarországnak elsőrendű fon­tosságú szerepe van ebben. A fascizmus és futurizmus viszonyáról ki­jelentette az olasz miniszter, hogy a futuriz­mus nagy művészeti és irodalmi felismerése volt annak, hogy forradalomra van szükség, hogy szakítani kell a múlttal, új téma, új rit­mus, új kifejezési lehetőség, új dinamika kell. Ebben találkozik a futurizmus a fasciz­­mus eszméjével. A fascizmusnak — mondotta két arca van. Az egyik a forradalom, a szakítási a múlttal, a második pedig a bizonyos­­fokig való visszakapcsolódás a múlt nagy tradí­cióiba. A fascizmus tehát egyidőben roman­tikus és klasszikus, forradalom és rend. Ezt a két arcot két nagy egyéniség szimbolizálja, a király és Mussolini. Bethlen István gróf miniszterelnök és fe­lesége pénteken délben két órakor defensiert­ adott Balbino Giuliano olasz nemzetnevelési miniszter tiszteletére. A deceu­eren az ünne­­pek­en kivü­l Durini di Monza gróf olasz kö­vet és felesége, Klebelsberg Kunó gróf kul­tuszminiszter és felesége, XValko Lajos kül­ügyminiszter és felesége, Giuseppe Giustini az egyetemi osztály főnöke, Edoardo Scarda­­maglia elnöki titkár, Lazzari sajtófőnök,­ Siciliano professzor, Magyary Zoltán minisz­teri tanácsos, Giovanni de Astis követségi ta­nácsos, gróf Zichy Rafaelné, Tormay Ce­cil, báró Píréz de Bihari Gyuláné, báró Bakach-Bessenyei Györgyné és Mocsonyi Eugénia jelentek meg. . Az Operában pénteken este díszelőadást tartottak Giuliano Balbino olasz kir. nemzeti nevelésügyi miniszter tiszteletére. A dísz­előadás alkalmából a színház zsúfoltságig megtelt a legelőkelőbb, estélyiruhás, frakk 05, rendjeles közönséggel. A díszelőadásra színre kerülő PA-*■ Bán előtt a Marcia Reálét, a Himnuszt nezzát adta elő a zenekar, mind a eljátszását állva hallgatta végig A Bánk bán előadásán különösen Mária, Szabó Lujza és Székelyhida remekeltek. Az olasz vendégek látható ér­deklődéssel és élvezettel hallgatták végig az előadást, tetszésüket igen gyakran kifejezve. Az olasz miniszter egyébként vasárnap dél­előtt meglátogatja a budapesti Olaszok Házát és a budapesti olasz kolónia tagjait ezúton hívják meg az ünnepélyes fogadtatáson való részvételre. Domenica 24. Novembre, alle ore 10.30 il Regio Ministro dell’Educasione Nazionale S. E. Balbino Giuliano onorera di une son visita la Casa degli Italiani di Budapest (V., Akadémia­ utca 5. I. emelet) La Colonia ita­­­­iana di Budapest e invitata ad intervenire alla cerimonia.

Next