Ujság, 1929. december (5. évfolyam, 274-296. szám)

1929-12-04 / 276. szám

SZERDA, 1929 DECEMBER 4 ÚJSÁG Gyakori és úgy állította be a dolgot, mintha az elégett holttest­­ maga lenne Párját ritkító biztosítási csalás Németországban Berlin, december 3. Példátlanul álló sö­tét bűntényt igyekszik felderíteni néhány nap óta a lipcsei rendőrség. A múlt hét közepén a lipcse-regensburgi országúton egy teljesen elégett autót találtak, amelyben egy idősebb férfi szénné égett holtteste feküdt. Eleinte azt hitték, hogy szerencsétlenség történt, most azonban kiderült, hogy gyilkosság és páratla­nul álló biztosítási csalás esete forog fenn. A nyomozás megállapította, hogy az elégett automobil Tetzner Erich lipcsei kereskedő tulajdona volt. Tetzner a múlt héten autóútra ment Bajorországba. A rendőrség eleinte azon a véleményen volt, hogy szerencsétlen­ség történt, később azonban jelentkezett egy tanú, aki látta, hogy Tetzner megszólított egy csavargóformájú férfit, aki az országúton gyalogolt és meginvitálta a kocsijába. Ekkor az a gyanú merült fel, hogy az ismeretlen csavargó minden bizonnyal megtámadta a kereskedőt, kirabolta és meggyilkolta, majd elégette a kocsit, hogy eltüntesse a gyilkos­ság nyomait. Mindezek után a szenzáció erejével hatott a lipcsei rendőrség megállapítása, amely sze­rint az elégett holttest nem Tetz­ner Erich holtteste, hanem azé a csavargóé, akit a keres­kedő autójába invitált. A gyilkosságot tehát Tetzner követte el, az áldozat pedig a szerencsétlen csavargó. A kü­lönös gyilkosság hátterében biztosítási csalás rejtőzik. Tetzner mintegy négy héttel ezelőtt nagyösszegű biztosítást kötött egy előkelő lipcsei társaságnál felesége javára. A biztosí­tás balesetre szólt. Hogy megszerezzék az összeget, a kereskedő és felesége elhatároz­ták, hogy a férfi meggyilkol valakit, azután pedig balesetet szimulál s úgy állítja be a dolgokat, mintha az elégett holttest ő maga lenne. Tetzner végre is hajtotta ezt a szörnyű tervet. A csavargó személye teljes mértékben megfelelt céljainak, miután joggal hihette, hogy senki sem fog érdeklődni a csavargó után és eltűnése ügyében nem indul nyomo­zás. Felinvitálta tehát a kocsira a csavargót, agyonlőtte, majd a holttestet a kocsival együtt felgyúj­totta. A borzalmas bűncselekmény végrehajtása után valószínűleg külföldre szökött. A terv az volt, hogy felesége is követni fogja, ha majd sikerült felvennie a biztosítóvállalattól a biztosítás összegét. Az asszonyt ma délelőtt letartóztatták, egyelőre azonban tagadja, hogy tudomása lenne férje szándékairól. Tetzner ellen körözőlevelet adtak ki, amelyet a kül­földi rendőrhatóságoknak is megküldtek. Idegrohamot kapott a bíróság előtt Hartung, aki a mostani Vilmos császárné törvénytelen fiának adta ki magát A német nemzeti párt vezetőinek futárja volt és a legelőkelőbb körökbe befurakodott. Beismerte, hogy származása meséjét maga találta ki Köln, december 3. A büntetőtörvényszék fellebbviteli tanácsa ma tárgyalta Vilmos csá­szár jelenlegi felesége, Hermina hercegnő állítólagos törvénytelen fiának bűnügyét Hartung Károly a császárné állítólagos fia, vérségi kapcsolataira való hivatkozással be­férkőzött a császárhű körökbe és összeköt­tetések kihasználásával különböző csalásokat követett el. Az elsőfokú bíróság ezért április­ban 13 havi börtönre és politikai jogainak három évre való felfüggesztésére ítélte. Har­tung fellebbezett az ítélet ellen. Mai kihall­gatása nagyjában véve megerősítette az első­fokú bíróság előtt elhangzott vallomásokat. Hartung, aki 26 éves kora ellenére már rend­kívül mozgalmas életre tekinthet vissza, igen előkelő személyekkel állott összeköttetésben s több titkos megbízatást teljesített a doorni császári udvar németországi megbízottja, Berg báró részére is. A német nemzeti párt vezető politikusai­­nak állandó futárja volt. Hugenberg, Westarp gróf és a német nem­zeti párt elnökségének több más tagja gyak­ran vette igénybe szolgálatait. Hermina hercegnő, akit diplomáciai után hallgattak ki, a leghatározottabban tagadja vallomásában, hogy bármi köze is lenne Har­tung Károlyhoz. Hartungot csak annyiban is­meri, hogy a fiatalember egy izben megjelent a doorni udvarban és a császárhű körökhöz való összeköttetéseire hivatkozva, támogatást kért a császárnétól, mondván, hogy vállalatot akar alapítani bankok és üzletek helyiségei­nek éjszakai őrzésére. Hartung egyébként a mai tárgyaláson már maga is kénytelen volt beismerni, hogy a Hermina hercegnőhöz való vérségi kap­csolatairól terjesztett híresztelést maga találta ki. Ítélethozatalra ma még nem került sor, miután Hartung a tárgyalás közben idegroha­mot kapott, úgyhogy kihallgatását félbe kel­lett szakítani. Az államügyész meglehetősen gyanús szemmel nézett a vádlottra és annak a véleményének adott kifejezést, hogy Har­tung csak szimulál. A vádlott az ügyész sze­rint olyan operációkra hivatkozik, amelyeken sohasem esett át és ezekkel próbálja indo­kolni szimulált idegrohamait Az ügyész sza­vaira Hartung görcsös zokogásban tört ki, mire a védő azt indítványozta, rendeljék el Hartung orvosi felülvizsgálását, mert nyilván­való, hogy kihallgatását nem lehet folytatni. A bíróság ily értelemben határozott és elna­polta a tárgyalást. Leszavazták a kormányt a parlamenti bizottságban A polgármester nevezi ki a tanerőket a főpolgármester előzetes hozzájárulásával . Scitovszky miniszter a döntő szavazás előtt kijelentette, hogy a minisztertanács paran­csára beiktatott kritikus szakaszt nem tekinti pártkérdésnek Scitovszky Béla belügyminiszter s vele együtt az egész kormány kritikus perceket élt át a képviselőház közigazgatási bizottságának keddi ülésén. Előzményül az történt, hogy a belügyminiszter a minisztertanács határozata alapján pótlást iktatott be a fővárosi törvény­­javaslatba­n ki akarta mondatni, hogy a pol­gármester csak a kultuszminiszter előzetes hozzájárulásával nevezhessen ki tanerőket a főváros iskoláiba. Ezzel újabb befolyást akar­tak biztosítani az «államhatalomnak­, hogy még kevesebb joga maradjon az autonómiá­nak. Az említett minisztertanácsi parancs rend­kívül nagy ellenzésbe ütközött a parla­menti bizottságban s már a kedd délelőtti ülésen olyan egységes buktatási hangulat fejlődött, hogy kormánypárti nézőszögből a legrosszabbtól kellett tartani. Wolff Károly és Kozma Jenő pártja sem helyeselte a kultuszminiszter vétójogát s igy a belügyminisztert a nyílt leszavazás vesze­delme fenyegette. Az első izgalmak u­tán az a m­entőölletük támadt, hogy a bizottság ülésére kéretik a miniszterelnököt, hadd álljon oda presztízsével a lázadók elé s kísérelje meg le­fegyverzésüket. Bethlen miniszterelnök ott is termett a parlamentben és soronkívül jutott szóhoz. Hosszasan érvelt s felszólalása során nem csinált titkot abból, hogy a kormány a kultuszminiszter révén magának tartja fenn a döntés jogát a tanerők kinevezésénél. A miniszterelnök bizonyára abban a bol­dog tudatban ment ebédelni, hogy sikerült meggyőznie a bizottság tagjainak többségét De csoda történt. A képviselőház közigazga­tási bizottsága a délutáni ülésen ott folytatta, ahol a miniszterelnök felszólalása előtt abba­hagyta. Minden szónok hevesen tiltakozott az állami omnipotencia ellen. Különösen Wolff Károly ütötte a vasat s elvi szempontból he­lyezkedett szembe a kultuszminiszter hozzá­járulási jogával. Válságos órák követték egy­mást, elkerülhetetlen volt a kormány leszava­zása. Scitovszky Béla belügyminiszter az utolsó pillanatban szót kért és a bizalmi le­szavazás elkerülése céljából kijelentette, hogy nem csinál pártkérdést a kritikus szakaszból. Elejtette tehát a minisztertanács határo­zatát amelynek védelmére délelőtt a miniszterelnököt is csatasorba állították, s a pártkérdés kikapcsolásával hagyta leszavazni az egyik legfontosabb pa­ragrafust. Mert a bizottság bizonyos szépséghibával ugyan, de alaposan megbuktatta azt, amit a kormány minisztertanácson kitervelt. S bár nem győzött a tiszta ellenzéki módosítás, mert a kultuszminiszter helyett a főpolgár­mester jutott előzetes hozzájárulási joghoz, a kedd esti szavazás azonban ennek ellenére is mély sebet vágott a merész „kormányha- talmi“ kísérleten. Az eseményekről alább számolunk be rész­letesebben: Délelőtti előcsatározás A közigazgatási bizottság ülése azzal kezdő­dött, hogy az előadó a kerületi elöljáró jogállá­sáról és hatásköréről szóló szakasznál új szöve­get javasolt. Ez a szöveg így hangzik: «A tör­vényhozás felhatalmazza a minisztériumot, hogy a kerületi elöljáró hatáskörét a törvény életbe­lépésétől számított három hónap alatt rendelettel szabályozza és ennek keretében a törvényektől eltérően is megállapítja azt, hogy milyen ügyek tartoznak a polgármester és milyen ügyek a kerületi elöljáró hatáskörébe.* Jobbról és balról egyaránt nagy ellenzéke támadt az új szövegnek. A bizottság többsége arra az ál­láspontra helyezkedett, hogy ezt a kérdést nem szabad rendelettel és még kevésbé szabad törvé­nyektől eltérő módon szabályozni, arra való a parlament, hogy szükség esetén külön törvény­­nyel rendezze a kérdést. Többen a kerületi elöl­járók hatáskörének lényeges kibővítését sürgették, Platthy György, Wolff Károly, Viczián István és Szilágyi Lajos pedig alkotmányjogi szempontból kifogásolták a rendeleti rendszernek kedvező elő­adói módosítást. Wolff Károly ennek kapcsán a többi között ezt mondotta: — A minisztériumnak nem lehet olyan meg­­hatalmazást adni, amely a törvényhozás munká­ját pótolja. Már­pedig az előadói módosítás sze­rint ezt a készülő törvényt is s minden törvényt rendelettel lehet megváltoztatni. • Scitovszky Béla belügyminiszter valósággal pergőtűzben magyarázta az előadói szöveget. Mint mondotta: Fogainak ápolására az Odol mellett csak­ az Odol fogpép jöhet szóba. Mert az Odol fogpép tudományos kutatás­nak és 30 éves tapasztalatnak eredménye. Az Odol fogpép segít megőrizni a fogak ép­ségét, alaposan megtisztítja őket és fertőtlenítő hatású. Nincs jobb fogpép, mint az Odol fogpép, alkotmányjogi szempontból maga sem he­lyesli, hogy a törvényes rendelkezéseket ren­deletileg módosítsanak de az államrezen bi­zonyos körülmények között ezt szükségessé teheti. Végül azonban az alábbi parlamentáris formát fogadta el: «Utasítja a törvényhozás a belügy­minisztert, hogy a kerületi elöljáró hatáskörének szabályozásáról e törvény életbeléptetésétől szá­mított három éven belül törvényjavaslatot ter­jesszen elő­. A bizottság is így döntött s ezzel megbuk­tatta az alkotmányjogba ütköző eredeti el­gondolást. Több kisebb jelentőségű szakasz elfogadása után sorra került az állások betöltéséről intéz­kedő kritikus 58. paragrafus. Ez is szinte az egész bizottság a szakasz el­len fordult. Szilágyi Lajos javasolta, hogy a polgármester a főiskolai képzettségű ideiglenes alkalmazottakat a főpolgármester előzetes hozzájárulásával ne­vezhesse ki, de tiltakozott az ellen, hogy az ok­tató- és nevelő­ személyzet tagjainak kinevezésé­hez a kultuszminiszter előzetes hozzájárulására legyen szükség. Wolff Károly a kultuszminiszter vétójoga ellen foglalt állást. Kozma Jenő azt fej­tegette felszólalásában, hogy ne a kultuszminisz­ter, hanem a főpolgármester hozzájárulására le­gyen szükség a kinevezéseknél. Peyer Károly azt mondotta, hogy a kultuszminiszter előzetes hoz­zájárulási jogának törvénybe iktatása nagy sérel­mét jelenti az autonómiának. Bethlen miniszterelnök a szakasz védelmére siet Miután nagy veszedelemben forgot a szakasz, Bethlen István miniszterelnök kért szót s védel­­m­ébe vette a kultuszminiszter hozzájárulási jogát. "­­ A tanügyi kinevezéseket i­lletően — mon­dotta a többi között — a kultuszminiszteri jóvá­hagyás nem volt benne a javaslatban. Ezt a pótlást a minisztertanács határozta el, mert az országos szempontoknak akart ér­vényt szerezni. Figyelmeztetem a bizottság tagjait, hogy itt elsősorban országgyűlési képviselők s így hivatá­suk, hogy az autonómia érdekein belül az or­szágos szempontokat is megvédelmezzék. Csodál­kozom Peyer Károly felfogásán, mert annak a pártnak a tagja, amely az állami közigazgatást mint elvet tűzte maga elé. Anomáliának tartom, hogy az országban legyen kultuszminiszter, aki felelős a közoktatásért s viszont legyenek bizo­nyos szigetek, amelyekre neki úgyszólván semmi befolyása nincs. Elsősorban a főváros ilyen szi­get, amely az általános kultúrpolitika szempont­jából a legnagyobb jelentőségű. A kultúrpolitika nemcsak abból áll, hogy milyen tantervet kell kö­vetni, hanem elsősorban az emberek lelkétől függ, hogy milyen nevelést kap az ifjúság. A főváros­ban kevés kivétellel az oktatás a főváros kezén van és abba a kultuszminiszternek nincs befo­lyása. Az egyházak, úgyszintén a községek is át­ruházott hatáskörben tarthatnak fenn kultúr­intézményeket. Meggyőződésem, hogy a fejlődés fokozatosan az állami közoktatás felé vezet. Ezt minden országban látjuk. — Budapest az ország szíve; itt vannak a leg­fontosabb kulturális intézmények, amelyek majd­nem mind a főváros kezében vannak. A válasz­tási rendszerrel nagy bajok voltak. Erre a rend­szerre való visszatérést a bizottsági tagok többsége nem kívánta, hanem hozzájárult a polgármesteri kinevezési joghoz. Abszurdum, hogy azok legyenek a tanítók Budapesten, akik jó pártpolitikusok. A polgármestert pártpolitikai többség választja meg, ennek folytán a polgármesternek elsősorban kell figyelemmel lennie erre a többségre. Ki van téve mindenféle pártpolitikai nyomásnak. Tehát igenis országos kultúrpolitikai szempontból szük­séges bizonyos elenőrzésnek és bizonyos állami befolyásnak a bevezetése. Szükséges egy olyan fórum beiktatása, amely nincs alávetve pártpoli­tikai befolyásoknak, amelyek a fővárosban nap­­nap után érvényesülnek és amely fórum az or­szágos érdeket tartja szem előtt. Nagy előny volna, ha az országon tanítóság 3

Next