Ujság, 1932. március (8. évfolyam, 49-72. szám)
1932-03-01 / 49. szám
I ÚJSÁG KEDD, 1932 MÁRCIUS 1 Vantay bűnperében a polgári tettestársak tanúkihallgatása volt soron Raád Árpád, Gyulai-Molnár Ferenc és Tóth Árpád egyöntetűen visszavonták a rendőrségen tett vallomásaikat Hétfőn reggel kilenc óra után néhány perccel ingitotta meg Parragh alezredes-elnök Vannay László ismert bűnügyének folytatólagos főtárgyalását. Kovács Béla dr. százados hadbíró, tárgyalásvezető, bejelentette, hogy a honvédtörvényszék még szombaton elrendelte Kovács Zsigmond és Pogány Ferenc tanuknak újbóli kihallgatását, de elrendelte Hetényi Imre dr. főkapitányhelyettes és Schweinitzer József dr. rendőrtanácsos megidézését is március 2-re, amikor is tanúképpen fogják őket kihallgatni. Raád Árpád volt az első tanú. Elmondotta hogy Vannayt csak mint jóbarátot kisérte el azokra a tárgyalásokra, amelyeket ő Temesváry Lászlóval folytatott. A tárgyalások alkalmával a mai nehéz gazdasági viszonyokról beszélgettek és ő úgy tartotta szükségesnek, hogy a fronton jól ",kipróbált régi embereiket "szervezzék meg arra a célra, ha egy újabb 1018-as év következnék be, azok készenlétben álljanak. Szó sem volt puccsról, a kormány erőszakos megbuktatásáról és a katonai diktatúra kikiáltásáról. Raád Árpád azt is kijelentette, hogy nem tartja fenn a rendőrségen tett tanúvallomását, mert a szóbanforgó jegyzőkönyveket lelki kényszer alatt írta alá. Nem érezte jól magát a katonai fogházban, állandóan fázott is amikor a rendőrség emberei kihallgatták, kilátásba helyezték neki, hogy ha magáévá teszi a jegyzőkönyvben foglaltakat és ezeket aláírja, akkor átszállítják majd a rendőrségre. Megmagyarázta az állítólagos apokrif levél értelmét, amely szerint a kaszárnyákelfoglalása történt volna. Egy ilyen beszélgetés alkalmával jegyezte meg, hogy a legitimista puccs előkészítői úgy gondoltak behatolni a kaszárnyákba, hogy apokrif parancsot mutatnak fel a laktanya parancsnokának. Ezt azonban nem saját szervezkedésükkel kapcsolatban említette meg. Vallomása végén azt jelentette ki Raád Árpád, hogy egy szó sem igaz abból, miszerint ők antiszemita mozgalmat akartak volna megindítani is hogy „háromezer nehéz izraelitát szándékoztak volna a Vérmezőre hajtani, hogy otl kivérs'iv |j|h! gezzék őket." " Stydlay-Molnár Ferenc volt a következő tanú, aki elmondotta, hogy vitéz Vanhag Lászlót még a szegedi tartózkodása alatt ismerte meg, azóta is állandóan együtt voltak és többször beszélgettek a mai nehéz gazdasági viszonyokról és általános nyomorról. Megfelel a valóságnak, hogy készültek valamire, de ez a valami nem az volt, ahogyan azt a rendőrségi jegyzőkönyv beállítja, amelyet egyáltalában nem tart fenn, dacára annak, hogy azt aláírta. Elmondotta még tanúvallomásában, hogy lelki gyötrelmek hatása alatt állott, s akkor amikor a rendőrségen vallomást tett. Tendenciózus beugratási manőverről volt szó és azt mondotta, „hallottak valamit harangozni a rendőrségen és azután csináltak belőle egy második Csocsó bácsi-ügyet". Gyulay-Molnár állandóan gesztikulálva idegesen beszél, igen gyakran politikai fejtegetésekbe kezdett, úgy, hogy a tárgyalásvezető kénytelen volt néhányszor figyelmeztetni arra, hogy nyugodtabban viselkedjék és maradjon a tárgynál. A tanú, aki maga is a bűncselekmény polgári gyanúsítottjai közé tartozik, a tárgyalásvezető további kérdésére előadta, hogy Vannayval teljesen egyenrangú szerepet töltöttek be a mozgalomban és egyik sem parancsolt a másiknak. Való tény az, hogy a szervezés szálai inkább Vannay kezében futottak össze, mert Vannay vett az, aki állandóan Budapesten tartózkodott. Szerinte Berky, mint agent provocateur ugratta be abba, hogy az egyes laktanyákban szemléket tartsanak. Tagadta azt, mintha Lenhoffernek olyasmit mondott volna: „ha Vannay megmutatja neked a vezetők listáját, le fogsz ülni meglepetésedben". A szervezkedés szerinte egyébként tisztára katonai jellegű volt és kizárólag arra az esetre szólt, ha a kommunisták esetleg megmozdulnának. A tárgyalásvezető százados hadbiró ezután elébe tárta a tanúnak beismerő vallomásait Gyulay Molnár erre kijelentette, hogy a halálos ítéletét is aláírta volna, mert azzal fenyegették meg, hogy a feleségét is behozzák. Ezután sértő kifejezést használt az eljáró közegekkel szemben, mire a tárgyalásvezetőt erélyesen leintette. Gyulay-Molnár Ferenc erre a következőképen fakadt ki: — Ne tessék csodálkozni, ha elragad az indulat, amikor arra gondolok, hogy engem, aki a háborúban és az ellenforradalomban megtettem a kötelességemet, koholt vádak alapján megbilincselve és megvasalva vittek végig az ország fővárosán, mint valami gonosztevőt. Nem tudott válaszolni a lany a tárgyalásvezetőnek arra a kérdésére, hogy miért kellett nekik naponta összejönniiök, ha nem volt komoly dologról szó. A beismerő vallomások ismertetése során a tanú válaszai egyre bizonytalanabbakká váltak: „lehet, hogy mondottam, lehet, hogy ott voltam, lehet, hogy értesítettem", hangzott fel újra meg újra a tanú szájából. Tóth Ferenc műegyetemi vívómester volt a következő tanú. Elmondotta, hogy Raád Árpád atján ismerte meg Vannay Lászlót. Vannayval borozgatva, komolytalan dolgokról beszélgettek. A tárgyalásvezető elébe tárta a tanúnak régebbi vallomásait, amelyek szerint Vannay állítólag azt mondotta, hogy a vívómester forszírozta a fegyverek beszerzését Vannaytól és hogy ő lett volna, aki kijelentette Vannaynak, hogy akciójuk sikeres befejezése esetén majd gondoskodni fog annak külpolitikai elismeréséről. — Valóban mondottam Vannaynak, hogy bármely akció sikere attól függ, hogy előzőleg öt külhataloramal meg kell ezt tárgyalni. Ezt is csak azért mondottam Vannaynak, hogy elkedvetlenítsem őt és eltérítsem a fölösleges és fantasztikus politizálástól. A tárgyalásvezető ezután zárt tárgyalást rendelt el. Elvi megállapodás a kínai-lanan fegyverszüneti tárgyaláson Egybehívják a sanghai kerekasztal-konferenciát Genf, február 29. Az új sanghai helyzetre való tekintettel a népszövetség tanácsa ma délután plenáris ülést tartott. Sir John Simon angol külügyminiszter kormánya neveiben hivatalosan közölte a tanáccsal, hogy tegnap ,egy angol hadihajón a brit parancsnok jelenlétében a kínai és a japán haderők képviselői tárgyalást folytattak. A tárgyalások eredményre vezettek és mindkét fél elvben egyetértett abban, hogy megállapodást kötnek az ellenségeskedések beszüntetésére. Az erre vonatkozó javaslatot már a nankingi és tokiói kormány elé terjesztették. Az elnök erre kijelentette, hogy a népszövetség tanácsa nagy elégtétellel szerzett tudomást Nagy-Britannia képviselőjének közléseiről. A tanácsnak most már az a feladata, amelynél édesebb gyümölcsöt és a forrást, amelynél tisztább, frissebb, üdítőbb vizet egymás se adhat? Volt bennem annyi tisztesség, hogy megnyugtattam az öreg szabót azzal, hogy ezek itt a szakkönyvek. Amit két okon is elfogadott. Egyrészt azért, mert nem tudta, hogy ez tulajdonképen mit jelent, másrészt volt egy albérlője, aki a postatiszti tanfolyamot hallgatta és akinek szintén voltak szakkönyvei. A szakkönyv tehát nem egy üres kitalálás. Nem mese, amivel alibit akar igazolni, akit tilosban értek. A szakkönyv nem ledérség és nem hűtlenség az igazival szemben. Sanghaiban és nem akar különleges előjogokat szerezni alattvalói részére. Kína azzal a feltétellel vesz részt a konferencián, hogy a nemzetközi és a francia koncessziós terület biztonságát és integritását teljes mértékben garantálják. Sanghai, február 29. A fegyverszüneti tárgyalások a „Kent" angol zászlóshajó fedélzetén hétfő reggel óta folynak a kínai és a japán kormány megbízottai között. A fegyverszüneti tárgyalásokat Sampson sanghai angol nagykövet javaslatára kezdték meg. A tárgyalások a sanghai vizeken horgonyzó angol flotta főparancsnokának a jelenlétében folynak. Sir Howard Kelly tengernagy, a flotta főparancsnoka közvetlenül nem avatkozik bele a tárgyalásokba és csak mint semleges megfigyelő van jelen. A hadműveletek a fegyverszüneti tárgyalások ellenére tovább folynak. A japánok egyre-másra szállítják partra újonnan érkezett csapattesteiket. Annak ellenére, hogy japán részről ígéretet tettek a nemzetközi zóna semlegességének tiszteletben tartására, a japán csapatok legnagyobb részét a nemzetközi negyedben szállítják partra. A csapatok többi része a vuszungi partvidéken hagyja el a csapatszállító hajókat. A hétfői nap folyamán szakadatlanul tartott a véres harc, anélkül azonban, hogy döntő eredménnyel járt volna. Az amerikai flotta átcsoportosítása Washington, február 29. (Reuters) A ternngerészeti minisztérium elrendelte, hogy az amerikai hadiflotta zöme a Csendes-óceánon állomásozzék. A ceglédi egységes párt feloszlott Cegléd, február 29. Vasárnap Dobos Sándor pártelnök elnöklésével értekezletet tartott a ceglédi egységes párt, hogy megbeszélje, milyen álláspontot foglal el Erdélyi Aladár országgyűlési képviselőnek a kormányzópártból való kilépésével szemben. Kukta Béni, a független kisgazdapárt elnöke, azt hangoztatta, hogy ezzel kapcsolatban az egységes párt testületileg csatlakozzék hozzájuk, Hitter Miklós pedig azt proponálta, várják be Erdélyi Aladár elhatározását. Hunyady Ferenc, Bezzegh Ernő és Rubint János azt javasolták, hogy a helybeli egységes párt mondja ki feloszlását és egyelőre maradjon párton kívül Végül az elnök kimondta, hogy a ceglédi egységes párt helyesli Erdélyi Aladárnak a pártból való kilépését, kimondja az egységes párt feloszlását és egyelőre, mint pártonkívüli ellenzéki párt folytatja működését. Az ÚJSÁG szerkesztősége: Telefonszámok este 9 óra után: VI., Aradi utca 10. szám. Politikai rovat 207—55 Rendőri rovat 207—50 Szerkesztő 207—57 ______Nyomda _____ 207—54________ Iv4 Csak egy írta Szállási Zsigmond Nem először van az az érzésem, hogy Braun bácsi okosabb ember, de mindenesetre helyesebb bölcs volt, mint amilyennek akkorában fürtösebb, de tapasztalatlanabb fejjel tartottam. Braun bácsi a szabóm volt és mert tudta, hogy magam is érdeklődöm olvasmányos dolgok iránt, úgy érezte, hogy erősebb kapcsolatot teremt közöttünk, ha beavat irodalmi ismereteibe. A vállalkozás nem volt komplikált, mert Braun bácsi nem forgácsolta szét az érdeklődését. Braun bácsi ismeretsége az irodalommal egy könyvben összpontosult és élte ki magát. Igaz, hogy egy remek könyvben. Braun bácsi elolvasta Jókai Uj földesurát és ezzel egész életére ellátottnak érezte magát. Úgy nem jutott eszébe, hogy még valami más könyvet is olvasson, mint ahogy nem jutott eszébe más asszonyra nézni, amióta a jó Istentől megkapta a magáét. Hogy százszor olvasta-e el Braun bácsi az Uj földesurat vagy azért égett bele oly tökéletesen és maradéktalanul a lelkébe és gondolatába, mert soha egy más könyvvel meg nem csalta, mert hű maradt az egyetlenhez a koporsóba zártáig, ezt nem tudom. De azt tudom, hogy ez az egy megtöltötte magával sokkal jobban, mint ahogy eltelnek az élményeikkel azok, akik egész bibliotékákat magukba olvasnak. Braun bácsinak mindenről, ami történt vele, vagy amit hallott, eszébe jutott valami az Új földesúrból. Valami hasonlóság, valami erre is találó, valami vigasztalás vagy valami megoldás. Az Új földesúr mindenre adott neki kadenciát és filozófiát. Ezért Braun bácsi kissé idegenül, gyanakvó és hideg szemmel nézte a sok könyvet a polcaimon és biztosan tudom, hogy csak a köteles üzleti óvatosság némította el a kérdést, amely kikivánkozott belőle: mire való ez a tömeg? Minek olvasol még mást is, ha már az Uj földes urat elolvstad? Mi szebbet, hasznosabbat, okosabbat kaphatsz még tőlük? Minek még tovább menni, ha már megtaláltad a fát. Az öreg szabó már régen ott pihen a keresztúri temető egy olcsóbb parcellájában és legjobb tudomásom szerint a lelkének semmi oka sincs, hogy éjfélkor feljárjon hozzám, mert nem maradt elintézetlen ügyünk egymással. Aki eszembe juttatta, se az egyénisége, se az élete egyetlen vonásában nem hasonlít hozzá. A kuncsaftjai körébe se tartozhatott, mert drágább és jobb szabóknál dolgoztatott. Azt se tudom, itthon-e többet vagy Londonban, ahol éppen úgy otthon volt, mint Budapesten. Mert az élete öröme az volt, hogy utazott, az élete szerencséje, hogy tehette is. Nem eszköze volt a világjárás, nem is célja, hanem az élete tartalma. Nem tanulmányozott semmit, nem hajszolta a nyomait semminek, nem gyűjtött adatokat semmihez. De nem űzte valami nyugtalanság se és nem történt vele semmi, aminek az emléke vagy kisértése elül menekült volna. Csak járta vagy negyven esztendeig a világot: ismert minden fjordot és minden piramist, utazott teveháton és jégtörő hajón, látott wigwamokat és felhőkarcolókat, nagy premiereket a Scalában és eszkimólakodalmat. Furcsa tulajdonságának, akik közelebb álltak hozzá, jóformán csak azt tartották, hogy soha nem hozott, magával sehonnan semmi emléket magának, se egy kínai csészét, se egy galagánt, se egy eszkimódórbngot. Azt mondta, minden odavaló, ahol terem, vagy ahol haszhogy a maga részéről járuljon hozzá a béke helyreállítása érdekében már folyamatban lévő megbeszélések végleges eredményének biztosításához. A népszövetség tanácsa javasolja ezért, hogy Sanghajba nyomban hívjanak össze konferenciát, amelyen Kína és Japán, továbbá a többi érdekelt hatalom képviselői vesznek részt. A konferencia célja az ellenségeskedés beszüntetése és a béke helyreállítása. A sanghai konferencia tárgyalásainak alapja a következő két alapelv lesz: Japánnak nincsenek különleges diplomáciai szándékai, nem akar kínai területet hódítani s nem akar külön japán koncessziós területet náluk, másutt kuriózum. Kivág és rontja az összhangot. Több, mint negyvenesztendei ilyen élet után ez az ember egyszer megint hazajött és azóta nem ment el többet. Ezt véletlenül tudtam meg, amikor látogatóban voltam egy ismerős családnál, másfél órányira a fővárostól. Akkor került szó róla, hogy ő is itt lakik a község legszélén, egy öreg sárga házban, amelynek óriási kertje már belenyúlik az erdőbe. A vékony kis patak a hegy tövében átvág rajta. Már ott lakott, mikor az ismerőseim ideköltöztek és nem emlékeztek, hogy ez alatt a tizenkét esztendő alatt a községet csak egyszer, egy napra is elhagyta volna. Nem kerüli, de nem is keresi a társaságot, nagy sétákat tesz a hegyen, az erdőben, vagy a szántóföldek között télennyáron. A barátaim különben nem igen ismerték és sok minden találó adat ellenére kételkedtek benne, hogy valóban az lenne, akit én gondolok. A cseléd, aki elvitte a névjegyemet, azzal jött vissza, hogy örömmel vár. Egy óra múlva beléptem a kapuján. Mind a két csontos keze rákapcsolódott az enyémre és a vékony, szikár, sárga bagariaarcon, a rendkívüli frisseséggel fénylő barna szemekben meleg és őszinte mosoly sugárzott, mikor bevezetett a házba. — Nagyon örülök, hogy látom Nem lehetett kételkedni benne, hogy őszintén mondja. — Elég régen nem láttuk egymást. Kiderült, hogy semmiesetre S3 rövidebb idő óta mint legalább bő húsz esztendeje és kiderült az is, hogy húsz esztendő után sincs semmi nevezetes mondanivalónk egymás számára. Legfeljebb csak ilyesmi: — Hát maga itt lakik? — Itt. — Mióta ? — Sajnos, csak tizennégy év óta. — És hogy került ide? Vállat vont: — Voltam én már itt valamikor— gyerekkoromban. A mienk volt akkor is ez a ház. Illetve egy öreg, magános nagynénimé, akitől aztán örököltem. De aztán elkerültem és vagy ötven esztendeig nem jutottarti ide. Pedig sokszor eszembe jutott, hogy jó lenne. Higgye el, sokszor eszembe jutott és gondoltam, hogy jó lenne ... -7- És miért nem jött? Furcsán, zavartan mosolygott: — Miért nem jöttem?... Hát azért nem jöttem, barátom, mert ahányszor eszembe jutott, akkor... akkor mindig jó messze voltam. Hol Tokióban ..., hol Grönlandban vagy a Kanári szigeteken ... Szóval messze, az ördög vigye ell Nagyon messze!... És közben megint kiment a fejemből, az ördög vigye ell — De bejárta az egész gyönyörű világot! — Hát be. Igazán mondhatni, hogy mindenütt voltam. Már pedig, tudja barátom, mi az, ha az ember mindenütt van? Tudja? — Gondolom. Egy heves mozdulatot tett a karjával. — Szóval, nem tudja. Hát megmondom. Ha az ember mindenütt van, az azt jelenti, hogy sehol sincs. Most vagyok valahol! Most igen. Mert most itt vagyok és itt maradok. Csak ez az, ha az ember valahol van. — Úgy hallom, a városba se megy be soha. Éles hanyon, majdnem kiabálva mondta: — Minek mennék! Hát nem elég várost láttam én már? Nem eleget elherdáltam az életemből nekik? Úgy látszik, neki magának is a fülébe csapott a hangja élessége, mert hirtelen elhallgatott, zavartan mosolygott és mélységes, szinte gyermeki zavar ködlött a hangjában később is, mikor hosszú hallgatás után nagyon csendesen és vontatottan újra megszólalt: — Tudja, mivel vigasztalom magamat?... Nevetett. — Azzal vigasztalom magamat, hogy nemcsak én ... a nagy tömegek, a népek se voltak okosabbak, mint én. Azok is eleinte nomád életet éltek. Azok is vándoroltak, sokáig vándoroltak, amíg megtanulták, hogy... az nem az igazi. Nem az emberi. Nem minden hely és minden hegy és minden rét és minden víz és minden erdő. Nem. Csak egy hely, egy ház, egy erdő, egy patak... Csak egy az igazi egy embernek. Egynek csak egy. Azután nem tudtunk mit beszélni tovább.