Ujság, 1932. március (8. évfolyam, 49-72. szám)

1932-03-01 / 49. szám

I ÚJSÁG KEDD, 1932 MÁRCIUS 1 Vant­ay bűnperében a polgári tettestársak tanú­kihallgatása volt soron Raád Árpád, Gyulai-Molnár Ferenc és Tóth Árpád egyön­tetűen visszavonták a rendőrségen tett vallomásaikat Hétfőn reggel kilenc óra után néhány perccel ingitotta meg Parragh alezredes-elnök Vannay László ismert bűnügyének folytatólagos főtár­gyalását. Kovács Béla dr. százados­ hadbíró, tár­­gyalásvezető, bejelentette, hogy a honvédtör­­vényszék még szombaton elrendelte Kovács Zsigmond és Pogány Ferenc tanuknak újbóli kihallgatását, de elrendelte Hetényi Imre dr. főkapitányhelyettes és Schweinitzer József dr. rendőrtanácsos megidézését is március 2-re, amikor is tanúképpen fogják őket kihallgatni. Raád Árpád volt az első tanú. Elmondotta hogy Vannayt csak mint jóbarátot kisérte el azokra a tárgyalásokra, amelyeket ő Temes­­váry Lászlóval folytatott. A tárgyalások alkal­mával a mai nehéz gazdasági viszonyokról be­szélgettek és ő úgy tartotta szükségesnek, hogy a fronton jól ",kipróbált régi embereiket "szervezzék meg arra a célra, ha egy újabb 1018-as év következnék be, azok készenlétben álljanak. Szó sem volt puccsr­ól, a kormány erőszakos megbuktatásáról és a katonai diktatúra kikiál­tásáról. Raád Árpád azt is kijelentette, hogy nem tartja fenn a rendőrségen tett tanúvallomását, mert a szóbanforgó jegyzőkönyveket lelki kényszer alatt írta alá. Nem érezte jól magát a katonai fogházban, ál­landóan fázott is amikor a rendőrség emberei kihallgatták, kilátásba helyezték neki, hogy ha magáévá teszi a jegyzőkönyvben foglaltakat és ezeket aláírja, akkor átszállítják majd a rendőr­ségre. Megmagyarázta az állítólagos apokrif levél értelmét, amely szerint a kaszárnyák­­el­foglalása történt volna. Egy ilyen beszélgetés alkalmával jegyezte­­ meg, hogy a legitimista puccs előkészítői úgy gondoltak behatolni a kaszárnyákba, hogy apokrif parancsot mutat­nak fel a laktanya parancsnokának. Ezt azon­ban nem saját szervezkedésükkel kapcsolatban említette meg. Vallomása végén azt jelentette ki Raád Ár­pád, hogy egy szó sem igaz abból, miszerint ők antiszemita mozgalmat akartak volna megindí­tani is hogy „háromezer nehéz izraelitát szándékoztak volna a Vérmezőre hajtani, hogy otl kivé­­­rs'iv |j|h! gezzék őket." " Stydlay-Molnár Ferenc volt a következő tanú, aki elmondotta, hogy vitéz Vanhag Lászlót még a szegedi tartózkodása alatt ismerte meg, azóta is állandóan együtt voltak és többször beszélgettek a mai nehéz gazdasági viszonyok­ról és általános nyomorról.­­ Megfelel a valóságnak, hogy készültek va­lamire, de ez a valami nem az volt, aho­­gyan azt a rendőrségi jegyzőkönyv beállítja, amelyet egyáltalában nem tart fenn, dacára an­nak, hogy azt aláírta. Elmondotta még tanúvallomásában, hogy lelki gyötrelmek hatása alatt állott, s akkor ami­kor a rendőrségen vallomást tett. Tendenciózus beugratási manőverről volt szó és azt mondotta, „hallottak valamit harangozni a rendőrsé­gen és azután csináltak belőle egy második Csocsó bácsi-ügyet". Gyulay-Molnár állandóan gesztikulálva idegesen beszél, igen gyakran politikai fejtegetésekbe kezdett, úgy, hogy a tárgyalásvezető kénytelen volt néhányszor figyelmeztetni arra, hogy nyu­god­tabban viselkedjék és maradjon a tárgynál.­­ A tanú, aki maga is a bűncselekmény polgári gyanúsítottjai közé tartozik, a tárgyalásvezető további kérdésére előadta, hogy Vannayval tel­jesen egyenrangú szerepet töltöttek be a mozga­lomban és egyik sem parancsolt a másiknak. Való tény az, hogy a szervezés szálai in­kább Vannay kezében futottak össze, mert Vannay vett az, aki állandóan Budapesten tartózkodott. Szerinte Berky, mint agent provocateur ugratta be abba, hogy az egyes laktanyákban szemlé­ket tartsanak. Tagadta azt, mintha Lenhoffer­­nek olyasmit mondott volna: „ha Vannay meg­mutatja neked a vezetők listáját, le fogsz ülni meglepetésedben". A szervezkedés szerinte egyébként tisztára katonai jellegű volt és kizá­rólag arra az esetre szólt, ha a kommunisták esetleg megmozdulnának. A tárgyalásvezető százados hadbiró ezután elébe tárta a tanúnak beismerő vallomásait Gyulay­ Molnár erre kijelentette, hogy a ha­lálos ítéletét is aláírta volna, mert azzal fe­nyegették meg, hogy a feleségét is behozzák. Ezután sértő kifejezést használt az eljáró közegekkel szemben, mire a tárgyalásvezetőt erélyesen leintette. Gyulay-Molnár Ferenc erre a következőképen fakadt ki: — Ne tessék csodálkozni, ha elragad az in­dulat, amikor arra gondolok, hogy engem, aki a háborúban és az ellenforradalomban megtet­tem a kötelességemet, koholt vádak alapján megbilincselve és megvasalva vittek végig az or­szág fővárosán, mint valami gonosztevőt. Nem tudott válaszolni a lany a tárgyalás­­vezetőnek arra a kérdésére, hogy miért kellett nekik naponta összejönniiök, ha nem volt ko­moly dologról szó. A beismerő vallomások ismertetése során a tanú válaszai egyre bizonytalanabbakká váltak: „lehet, hogy mondottam, lehet, hogy ott voltam, lehet, hogy értesítettem", hang­zott fel újra meg újra a tanú szájából. Tóth Ferenc műegyetemi vívómester volt a következő tanú. Elmondotta, hogy Raád Árpád atján ismerte meg Vannay Lászlót. Vannayval borozgatva, komolytalan dolgokról beszélgettek. A tárgyalásvezető elébe tárta a tanúnak régebbi vallomásait, amelyek szerint Vannay állítólag azt mondotta, hogy a vívómester forszírozta a fegyverek beszerzését Vannaytól és hogy ő lett volna, aki kijelentette Vannaynak, hogy akció­juk sikeres befejezése esetén majd gondoskodni fog annak külpolitikai elismeréséről. — Valóban mondottam Vannaynak, hogy bármely akció sikere attól függ, hogy elő­zőleg öt külhataloramal meg kell ezt tár­gyalni. Ezt is csak azért mondottam Vannaynak, hogy elkedvetlenítsem őt és eltérítsem a fölösleges és fantasztikus politizálástól. A tárgyalásvezető ezután zárt tárgyalást ren­delt el. Elvi megállapodás a kínai-lanan fegyverszüneti tárgyaláson Egybehívják a sanghai kerekasztal-konferenciát Genf, február 29. Az új sanghai helyzetre való tekintettel a népszövetség tanácsa ma délután plenáris ülést tartott. Sir John Si­mon angol külügyminiszter kormánya neve­iben hivatalosan közölte a tanáccsal, hogy tegnap ,egy angol hadihajón a brit parancs­nok jelenlétében a kínai és a japán haderők képvis­elői tárgyalást folytattak. A tárgyalá­sok eredményre vezettek és mindkét fél elv­ben egyetértett abban, hogy megállapodást kötnek az ellenségeskedések beszüntetésére. Az erre vonatkozó javaslatot már a nankingi és tokiói kormány elé terjesztették. Az elnök erre kijelentette, hogy a népszö­vetség tanácsa nagy elégtétellel szerzett tudo­mást Nagy-Britannia képviselőjének közlé­seiről. A tanácsnak most már az a feladata, amelynél édesebb gyümölcsöt és a forrást, amelynél tisztább, frissebb, üdítőbb vizet egy­más se adhat? Volt bennem annyi tisztesség, hogy meg­nyugtattam az öreg szabót azzal, hogy ezek itt a szakkönyvek. Amit két okon is elfo­gadott. Egyrészt azért, mert nem tudta, hogy ez tulajdonképen mit jelent, másrészt volt egy albérlője, aki a postatiszti tanfolyamot hallgatta és akinek szintén voltak szak­könyvei. A szakkönyv tehát nem egy üres kitalálás. Nem mese, amivel alibit akar iga­zolni, akit tilosban értek. A szakkönyv nem ledérség és nem hűtlenség az igazival szem­ben. Sanghaiban és nem akar különleges elő­jogokat szerezni alattvalói részére. Kína az­zal a feltétellel vesz részt a konferencián, hogy a­ nemzetközi és a francia koncessziós terület biztonságát és integritását teljes mér­tékben garantálják. Sanghai, február 29. A fegyverszüneti tár­gyalások a „Kent" angol zászlóshajó fedél­zetén hétfő reggel óta folynak a kínai és a japán kormány megbízottai között. A fegy­verszüneti tárgyalásokat Sampson sanghai angol nagykövet javaslatára kezdték meg. A tárgyalások a sanghai vizeken horgonyzó angol flotta főparancsnokának a jelenlétében folynak. Sir Howard Kelly tengernagy, a flotta főparancsnoka közvetlenül nem avat­kozik bele a tárgyalásokba és csak mint semleges megfigyelő van jelen. A hadműveletek a fegyverszüneti tárgya­lások ellenére tovább folynak. A japánok egyre-másra szállítják partra újonnan érke­zett csapattesteiket. Annak ellenére, hogy japán részről ígéretet tettek a nemzetközi zóna semlegességének tiszteletben tartására, a japán csapatok legnagyobb részét a nem­zetközi negyedben szállítják partra. A csa­patok többi része a vuszungi partvidéken hagyja el a csapatszállító hajókat. A hétfői nap folyamán szakadatlanul tar­tott a véres harc, anélkül azonban, hogy döntő eredménnyel járt volna. Az amerikai flotta átcsoportosítása Washington, február 29. (Reuters) A ternn­gerészeti minisztérium elrendelte, hogy az amerikai hadiflotta zöme a Csendes-óceánon állomásozzék. A ceglédi egységes párt feloszlott Cegléd, február 29. Vasárnap Dobos Sán­dor pártelnök elnöklésével értekezletet tar­tott a ceglédi egységes párt, hogy meg­beszélje, milyen álláspontot foglal el Erdélyi Aladár országgyűlési képviselőnek a kor­mányzópártból való kilépésével szemben. Kukta Béni, a független kisgazdapárt elnöke, azt hangoztatta, hogy ezzel kapcsolatban az egységes párt testületileg csatlakozzék hoz­zájuk, Hitter Miklós pedig azt proponálta, várják be Erdélyi Aladár elhatározását. Hu­­nyady Ferenc, Bezzegh Ernő és Rubint Já­nos azt javasolták, hogy a helybeli egységes párt mondja ki feloszlását és egyelőre ma­radjon párton kívül Végül az elnök ki­mondta, hogy a ceglédi egységes párt helyesli Erdélyi Aladárnak a pártból való kilépését, kimondja az egységes párt feloszlását és egyelőre, mint pártonkívüli ellenzéki párt folytatja működését. Az ÚJSÁG szerkesztősége: Telefonszámok este 9 óra után: VI., Aradi­ utca 10. szám. Politikai rovat 207—55 Rendőri rovat 207—50 Szerkesztő 207—57 ______Nyomda _____ 207—54________ I­v4 Csak egy írta Szállási Zsigmond Nem először van az az érzésem, hogy Braun bácsi okosabb ember, de minden­esetre helyesebb bölcs volt, mint amilyennek akkorában fürtösebb, de tapasztalatlanabb fejjel tartottam. Braun bácsi a szabóm volt és mert tudta, hogy magam is érdeklődöm olvasmányos dolgok iránt, úgy érezte, hogy erősebb kapcsolatot teremt közöttünk, ha beavat irodalmi ismereteibe. A vállalkozás nem volt komplikált, mert Braun bácsi nem forgácsolta szét az érdeklődését. Braun bácsi ismeretsége az irodalommal egy könyvben összpontosult és élte ki magát. Igaz, hogy egy remek könyvben. Braun bácsi elolvasta Jókai Uj földesurát és ezzel egész életére ellátottnak érezte magát. Úgy nem jutott eszébe, hogy még valami más könyvet is ol­vasson, mint ahogy nem jutott eszébe más asszonyra nézni, amióta a jó Istentől meg­kapta a magáét. Hogy százszor olvasta-e el Braun bácsi az Uj földesurat vagy azért égett bele oly tökéletesen és maradéktalanul a lelkébe és gondolatába, mert soha egy más könyvvel meg nem csalta, mert hű maradt az egyetlenhez a koporsóba zártáig, ezt nem tudom. De azt tudom, hogy ez az egy meg­töltötte magával sokkal jobban, mint ahogy eltelnek az élményeikkel azok, akik egész bibliotékákat magukba olvasnak. Braun bá­csinak mindenről, ami történt vele, vagy amit hallott, eszébe jutott valami az Új föl­­desúrból. Valami hasonlóság, valami erre is találó, valami vigasztalás vagy valami meg­oldás. Az Új földesúr mindenre adott neki kadenciát és filozófiát. Ezért Braun bácsi kissé idegenül, gyanakvó és hideg szemmel nézte a sok könyvet a polcaimon és bizto­san tudom, hogy csak a köteles üzleti óva­­tosság némította el a kérdést, amely kikiván­kozott belőle: mire való ez a tömeg? Minek olvasol még mást is, ha már az Uj földes urat elolvstad? Mi szebbet, hasznosabbat, okosabbat kaphatsz még tőlük? Minek még tovább menni, ha már megtaláltad a fát. Az öreg szabó már régen ott pihen a ke­resztúri temető egy olcsóbb parcellájában és legjobb tudomásom szerint a lelkének semmi oka sincs, hogy éjfélkor feljárjon hozzám, mert­­ nem maradt elintézetlen ügyünk egymással. Aki eszembe juttatta, se az egyénisége, se az élete egyetlen vonásá­ban nem hasonlít hozzá. A kuncsaftjai kö­rébe se tartozhatott, mert drágább és jobb szabóknál dolgoztatott. Azt se tudom, itt­­hon-e többet vagy Londonban, ahol éppen úgy otthon volt, mint Budapesten. Mert az élete öröme az volt, hogy utazott, az élete szerencséje, hogy tehette is. Nem eszköze volt a világjárás, nem is célja, hanem az élete tartalma. Nem tanulmányozott semmit, nem hajszolta a nyomait semminek, nem gyűjtött adatokat semmihez. De nem űzte valami nyugtalanság se és nem történt vele semmi, aminek az emléke vagy kisértése elül menekült volna. Csak járta vagy negy­ven esztendeig a világot: ismert minden fjordot és minden piramist, utazott teve­­háton és jégtörő hajón, látott wigwamokat és felhőkarcolókat, nagy premiereket a Scalában és eszkimólakodalmat. Furcsa tu­lajdonságának, akik közelebb álltak hozzá, jóformán csak azt tartották, hogy soha nem hozott, magával sehonnan semmi­­ emléket magának, se egy kínai csészét, se egy gala­­gánt, se egy eszkimódórbngot. Azt mondta, minden odavaló, ahol terem, vagy ahol hasz­hogy a maga részéről járuljon hozzá a béke helyreállítása érdekében már folyamatban lévő megbeszélések végleges eredményének biztosításához. A népszövetség tanácsa java­solja ezért, hogy Sanghajba nyomban hívjanak össze konferenciát, amelyen Kína és Japán, továbbá a többi érdekelt­ hatalom kép­viselői vesznek részt. A konferencia célja az ellenségeskedés be­szüntetése és a béke helyreállítása. A sanghai konferencia tárgyalásainak alapja a következő két alapelv lesz: Japán­nak nincsenek különleges diplomáciai szán­dékai, nem akar kínai területet hódítani s nem akar külön japán koncessziós területet nál­uk, másutt kuriózum. Kivág és rontja az összhangot. Több, mint negyvenesztendei ilyen élet után ez az ember egyszer megint hazajött és azóta nem ment el többet. Ezt véletlenül tud­tam meg, amikor látogatóban voltam egy is­merős családnál, másfél órányira a főváros­tól. Akkor került szó róla, hogy ő is itt la­kik a község legszélén, egy öreg sárga házban, amelynek óriási kertje már belenyúlik az er­dőbe. A vékony kis patak a hegy tövében átvág rajta. Már ott lakott, mikor az isme­rőseim ideköltöztek és nem emlékeztek, hogy ez alatt a tizenkét esztendő alatt a köz­séget csak egyszer, egy napra is elhagyta volna. Nem kerüli, de nem is keresi a társa­ságot, nagy sétákat tesz a hegyen, az erdő­ben, vagy a szántóföldek között télen­­nyáron. A barátaim különben nem igen ismerték és sok minden találó adat ellenére kételked­tek benne, hogy valóban az lenne, akit én gondolok. A cseléd, aki elvitte a névjegye­met, azzal jött vissza, hogy örömmel vár. Egy óra múlva beléptem a kapuján. Mind a két csontos keze rákapcsolódott az enyémre és a vékony, szikár, sárga bagaria­arcon, a rendkívüli frisseséggel fénylő barna szemekben meleg és őszinte mosoly sugár­zott, mikor bevezetett a házba. — Nagyon örülök, hogy látom Nem lehetett kételkedni benne, hogy őszintén mondja. — Elég régen nem láttuk egymást. Kiderült, hogy semmiesetre S3 rövidebb idő óta mint legalább bő húsz esztendeje és kiderült az is, hogy húsz esztendő után sincs semmi nevezetes mondanivalónk egy­más számára. Legfeljebb csak ilyesmi: — Hát maga itt lakik? — Itt. — Mióta ? — Sajnos, csak tizennégy év óta. — És hogy került ide? Vállat vont: — Voltam én már itt valamikor­­— gyerek­koromban. A mienk volt akkor is ez a ház. Illetve egy öreg, magános nagynénimé, aki­től aztán örököltem. De aztán elkerültem és vagy­ ötven esztendeig nem jutottarti ide. Pe­dig sokszor eszembe jutott, hogy jó lenne. Higgye el, sokszor eszembe jutott és gondol­tam, hogy jó lenne ... -7- És miért nem jött? Furcsán, zavartan mosolygott: — Miért nem jöttem?... Hát azért nem jöttem, barátom, mert ahányszor eszembe jutott, akkor... akkor mindig jó messze vol­tam. Hol Tokióban ..., hol Grönlandban vagy a Kanári szigeteken ... Szóval messze, az ör­dög vigye ell Nagyon messze!... És közben megint kiment a fejemből, az ördög vigye ell — De bejárta az egész gyönyörű világot! — Hát be. Igazán mondhatni, hogy min­denütt voltam. Már pedig, tudja barátom, mi az, ha az ember mindenütt van? Tudja?­ — Gondolom. Egy heves mozdulatot tett a karjával. — Szóval, nem tudja. Hát megmondom. Ha az ember mindenütt van, az azt jelenti, hogy sehol sincs. Most vagyok valahol! Most igen. Mert most itt vagyok és itt maradok. Csak ez az, ha az ember valahol van. — Úgy hallom, a városba se megy be soha. Éles hanyon, majdnem kiabálva mondta: — Minek mennék! Hát nem elég várost láttam én már? Nem eleget elherdáltam az életemből nekik? Úgy látszik, neki magának is a fülébe csapott a hangja élessége, mert hirtelen el­hallgatott, zavartan mosolygott és mélységes, szinte gyermeki zavar ködlött a hangjában később is, mikor hosszú hallgatás után na­gyon csendesen és vontatottan újra megszó­lalt: — Tudja, mivel vigasztalom magamat?... Nevetett. — Azzal vigasztalom magamat, hogy nem­csak én ... a nagy tömegek, a népek se vol­tak okosabbak, mint én. Azok is eleinte nomád életet éltek. Azok is vándoroltak, so­káig vándoroltak, amíg megtanulták, hogy... az nem az igazi. Nem az emberi. Nem min­den hely és minden hegy és minden rét és minden víz és minden erdő. Nem. Csak egy hely, egy ház, egy erdő, egy patak... Csak egy az igazi egy embernek. Egynek csak egy. Azután nem tudtunk mit beszélni tovább.

Next