Ujság, 1933. október (9. évfolyam, 223-248. szám)

1933-10-08 / 229. szám

ti nem tesz miennene téli öltöztetésére gondja, mert most az első forrásnál tetőtől-t­alpig felruházhatja. modell gyermekrunak,r­­orkanatok, legkitűnőbb szabásban, eszkimóruhák, pijamák, köté­nyek, kelengyék stb. komplett nagyságokban és szalon­­kivitelben — gyári árak mellett — kaphatók. „Kicsinyben is nagybani árakban" való árusításunk propagálása alkalmával minden vevőnknek egy Weisz Hugó fotómű­vész által készített gyönyörű fényképet adunk. „Baby“ gyermekruházali ciimek gyára Kizárólag: V., Szabadság-tér 5. — Kérelem! A m. kir. osztálysorsjáték fő­­árusítói kérik azon üzletfeleiket, kik sors­jegyeiket személyesen szokták átvenni, szíves­kedjenek haladéktalanul intézkedni, mert a kereslet miatt a fentartot sorsjegyek nem re­zerválhattak tovább, legfeljebb október 10-ig, tehát keddtől a régi résztvevők nem számít­hatnak arra, hogy eddigi sorsjegyszámaikat még megkapják, mert azt új igénylőknek kell kiszolgáltatni. modern foterágyak Schöbert Róbertnál, IV., Harisköz 4 — Amy Johnson-Mollison újabb balesete. Newyorkból kábelezik, hogy Amy Johnson-Mol­­lisont, a híres angol repülőnőt úgy látszik bal­­szerencse üldözi. Legutóbbi amerikai repülő­­útja alkalmával súlyos zúzódásokat szenvedett és hetekig járt bekötözött karral és vállal. Alig­hogy felépült, újból baleset érte; egy vidéki barátja birtokán sétalovaglásra indult, a ló le­vetette és a repülőnő újból elég kellemetlen zúzódásokat szenvedett. Ne törje a fejét, ha személyhitelt akar felvenni, mert a leggyorsabban és legelőnyösebben szerzek önnek 8 százalékos kamat mellett, minden elő­zetes költség nélkül. Kizárólag magántisztviselők és fő­városi üzemi tisztviselők jelentkezzenek. Leveleket ,,Személyhitel“ jeligére Balogh Sándor hirdetőirodájába, a„ Bálvány­ utca 12. — Hiterősítő előadások a budai református templomban. A budai Szilágyi Dezső-téri refor­mátus templomban október 25-től 30-ig min­den este hatórai kezdettel előadásokat tarta­nak. Az előadások előtt bibliát magyaráz Hay­­pál Béla budai lelkész s az előadásokat Incze Gábor dr. vallástanár, Bereczky Albert külső­­lipótvárosi lelkész, Forgács Gyula skót missziói lelkész, Veress Jenő tábori esperes, teológiai magántanár, Szabó Imre esperes és Victor Já­nos dr. belsőlipótvárosi lelkész tartják. Az elő­adások tárgya: Magatartásunk reformációja, Rómával szemben, a szektákkal szemben, a zsidósággal szemben, a társadalommal szemben, a sajtóval szemben és az államhatalommal szemben. Meghűlésnél, náthaláznál, mandolaloknál, torokgyulladásnál, valamint idegfájdalmak­nál és szaggatásnál naponta fél pohár ter­mészetes Ferenc József" keserűviz rendes gyomor- és bélműködést biztosit.­­ A nyerők százai bizonyítják újból, hogy észszerű dolog sorsjegyet az általánosan sze­­rencse-főelárusítóhelynek elismert Dörge Fri­gyes bank r.-t.nál, Kossuth Lajos­ utca 4, Vá­rosház­ utca sarok, vásárolni. Árak: Egész 24, fél 12, negyed 6, nyolcad 3 pengő. — Impozáns mezőgazdasági kiállítás Szekszár­­don. Kállay Miklós földmivelésügyi miniszter vasárnap délelőtt nyitja meg a szekszárdi mező­­gazdasági kiállítást, amelyet a Faluszövetség és Szekszárd városa rendez. Több filléres vonat viszi az érdeklődőket az impozáns méretű és magas színvonalú kiállításra. Erdős László évi sítoxbajnoka, világbajnok­ csapat v. kondid­a trénere személyesen oktat a legmodernebb boxtorna- és vívóiskolájában, IV., Váci­ utca 20. Telefon: 820—19. MOTORSPORT Kilométerverseny. A JiMAC október 11-én délelőtt 9 órai kezdettel kilométerversenyeket rendez Taton legalább 10 nevezés esetén. Új motorkerékpáros világrekord. Olaszország­ból motorkerékpár-világrekordot jelentenek. Bonnizi olasz motorkerékpárversenyre a Bolog­nától St. Giovannáig terjedő útvonalon 175 kcm.-es különleges M­ gépén az 1 kilométeren világrekordot javított. Repülőstarttal végered­ményben 161.622 óra kilométeres állagot ért el, az egyik kísérletnél ideje 21.77 mp. volt (165.3 óra km.). Ha a világrekordot hitelesítik, akkor az a chem­nitzi Winklin (DKW) jelenlegi világ­rekordjánál lényegesen jobb lesz. LEMWIIIS Hannah Wolff, Wien XIX., Rudolfiner-Gasse 18. 12—18 éves leányok részére. Tanítás minden nyelven, zene stb. Nagy saját park, folyóvíz. Befizetés Budapesten pengőben lehetséges. ÚJSÁG VASÁRNAP, 1933 OKTÓBER 8 „Európa és a magyar kérdés“ Szudy Elemér szerényen politikai tanulmány­nak nevezi fenti címen most megjelent könyvét, de a vaskos kötet ennél sokkal több: ihletett diagnózisa egész Európa történelemalakító hi­vatásának. Izig-vérig magyar ember írta, aki azonban háttérbe igyekezett szorítani szubjek­tivitását és a történelemíró tárgyilagosságával tette serpenyőb­e az eseményeket, kibogozta a mozgató erőket és tudományos módszerrel irá­nyította oda a reflektort Magyarország sors­­fordulatos kérdésére, a revízióra. Hivatott tol­lal, nem mindennapi tájékozottsággal és emel­­kedett szellemben adott választ a három kér­désre: „vájjon a trianoni szerződés békés reví­ziójának feltételei fennállanak-e a nagyhatal­mak, bekövetkezhetnek-e a kisentente államai, s teljesek-e Magyarország szempontjából?" Világosan kidomborodik Olaszország szerepe az események sodrának megváltoztatásában, csak­úgy, mint az angol közvélemény fordulása és Franciaország szövetségi politikája. Rendkívül értékes megál­lapítás, hogy Franciaország és Magyarország között semmiféle érdekellentét nincs és nem is volt soha. Szudy Elemér biztos fonállal eljut annak a ténynek az igazolásához, hogy Magyarország megerősödése előnyére vál­nék Franciaországnak. „Franciaország Olasz­országgal egyetértésben — írja — egyenesen hivatott a köz­vetítő szerepre és éppen azért tulajdonítok rendkívüli jelentőséget a francia­­olasz közeledési politikának, mert szilárd meg­győződésem az, hogy előbb a nagyhatalmaknak kell egymás között megegyezniük, aztán jöjjön ám a közvetlen tárgyalás az érdekelt kisálla­mok között. A revíziónak csak ez lehet a meto­­dikája". Fejezetről-fejezetre torlódnak az érvek s megrajzolódik a szebb jövő képe. Tardien a maga tervével végeredményben szintén arra tö­­rekedett, „hogy a nyugtalanságnak, az igaztalan szenvedéseknek, a bizonytalan holnapnak az az egykor gyönyörű világa, amelyet a Duna­­folyón ölel magához, visszaadassék eredeti ren­deltetésének, legyen virágos bölcsője egymáshoz baráti érzéssel vonzódó országok jólétének, szabad népek szabad kultúrájának s ezáltal őr­zője és biztosítéka a békének". Együtt vannak a könyvben a háborút követő tizenöt év súlyos eseményei és a leszűrt tanulságok belső és külső vonatkozásaikban. Szudy Elemér komoly szolgálatot tett a magyar ügynek. Európai vi­szonylatban is hozzájárult a tisztánlátás foko­zásához annak a problémának a megítélésében, amely éppen európai érdekből nem maradhat megoldatlanul: Magyarországnak vissza kell adni a polgár­jogot abban az Európában, amely­nek kultú­ráját olyan hűségesen védte történelmi őrhelyén.­­ Tíz hónapra ítélték Czárán Pétert. Patay István dr., a büntetőtö­rvényszék másodelnöke, szombaton folytatta a Czárán Péter nyugalma­­mazott miniszteri osztálytanácsos és két társa bűnügyének főtárgyalását. Még egyszer kihall­gatta Kaufmann Jenőt, az Eternit-művek fő­könyvelőjét, majd kihirdette az ítéletet, amely Czárán Pétert folytatólagosan elkövetett egy­­rendbeli megvesztegetés vétségében mondja ki bűnösnek és ezért tízhónapi fogházra, valamint viselt állásának elvesztésére ítélte. Klein Mór vezérigazgatót és Holló István főmérnököt az ellenük emelt vád alól felmentette. Az ítélet indokolása megállapítja, hogy Czárán az Eter­­nittől kölcsönt kapott és azután megbeszélte a minisztériumban feletteseivel, hogy az egyes községek vízvezetékénél a jövőben Elernil-rend­­szerű csöveket fog igénybevenni, mert így húsz­­harm­incszázalékos megtakarítást érnek el. A községektől beszerzett bizonyítványok szerint a csövek tényleg mindenütt kifogástalanul mű­ködnek. Később Czárán Klein Mór vezérigaz­gatótól is kapott kisebb-nagyobb összegeket, amelyeket egy Aggteleki Pál néven vezetett számlán könyvelitek el és az azon szereplő ösz­­szegek majd fillérekig összeesnek az egyes községekbe szálltott csövek értéke után járó tizenöt százalékkal. Czárán a jutalékok felvételé­vel hivatali kötelességét nem szegte meg s ezért csak vétségben mondta ki bűnösnek. A másik két vádlottat azért mentették fel, mert nem bírták rá kötelességszegésre Czáránt. Az ítélet ellen az elitélt miniszteri tanácsos, védője és az ügyész is fellebbezett.­­ A rákkutatás eredményei. Londonból je­lentik: A Middlessex-kórház és klinika vezetője, Bennett professzor a tanév megnyílása alkal­mából hosszabb beszédet intézett az orvosnö­vendékekhez, amelyben kifejtette, hogy a leg­utóbbi öt évben a rákkutatás igen nagy ered­ményeket ért el, úgyhogy a közeljövőben re­mélhetőleg meg tudják állapítani a rák okát. McIntosh tanár egy év óta állandóan igen ala­pos vizsgálat alá vette a Gyc-féle elméletnek azt a tételét, hogy a rákot fertőzés okozza, amelynek vírusát górcsővel meg lehet állapí­tani. Dodds, Kennaway és Cook tanárok pedig az elmúlt évben olyan vegyianyagot állítottak elő, amely a rákos megbetegedésekhez hasonló elváltozásokat képes az emberi testben fel­idézni. — Halálozás. Neumann Miksa fakereskedő boldog harmonikus életének 70-ik évében el­hunyt. Gyászolják: felesége, gyermekei, unokái és rokonai. Temetése október 8-án délután 1t3 órakor lesz a rákoskeresztúri izr. teme­tőben. Sírkövek, Gerenday A. és Fia, Bp., Fiumei­ út 7. - n­t.Az árverési csarnok októberi aukciója. Az első őszi árverésen 3483 tárgyat gyűjtött össze az aukció rendezősége, azzal a finom és meűérlő ízléssel, amilelyet már szinte megszoktunk ez intézmény élén álló Lator Géza dr. igazgatótól. Festmények, szobrok, Kelet faragványai és bú­tordarabjai éppúgy megtalálhatók a dús válasz­tékban, mint arany-, ezüstékszerek, porcellánok, kézimunkák, szőnyegek, hangszerek, bútorok és könyvek a világ csaknem minden irodalmából. Érdekes, hogy a képanyag olyan választéko­san pazar, amilyent eddig még nem mutattak egyik aukción sem. Lotz, Munkácsy, Paál, Szé­kely Bertalan és László Fülöp a reprezentán­sok. A szobrok közül különösen Holló Barna­bás és ifj. Vastagh György alkotásai keltenek majd nagy érdeklődést, de a bécsi ezüstöknek és parcellán plasztikáknak is kelendőséget fog biztosítani az aukció szokott előkelő, jóizlésű közönsége. — Felmentés — detektívek terhelő vallomása ellenére. Hamis vád bűntettével vádoltan állott a törvényszék előtt a Widmann József budapesti szőn­yegkereskedő és Schrank Ferenc műkeres­kedő. A vádirat szerint a két kereskedő névtelen feljelentést tett Alexander Albertné budapesti magánzónő ellen. Azt állították, hogy kémke­déssel foglalkozik, gyanús pénzforrásokból él és titkos kéjelgést űz. A vádirat szerint lovag Reichert László és Meelga Gyula detektívek dol­goztak az ügyben, akik előtt a két vádlott ön­ként meg is jelent és újabb adatokat szolgál­tattak Alexanderné ellen, akit emiatt egy napra őrizetbe is vettek. A vádlottak tagadták, hogy Alexanderné ellen, aki üzlettársuk volt, bármi­féle feljelentést tettek volna. Kihallgatták a de­­tektíveket, akik elmondták, hogy Waldmann és Schrank felkeresték őket hivatalukban és ott egy papírlapra felírták az adatokat, amelyek szerint Alexanderné nemzetközi szélhámosnő, Romániának kémkedett, most pedig olyan kávé­házakba lárogatott, amelyekben magas rallgú katonatisztek szoktak tartózkodni. Mindkét vád­­tott felpattant helyéről a vallomások hallatára és kijelentenék, hogy ezeket az adatokat elő­ször hallják és a detektíveket először látják Még több tanút hallgattak ki, majd a bíróság meghozta ítéletét, amellyel a vádlottakat fel­mentette. Az ügyész fellebbezett az ítélet ellen.­­ Miniszteri tisztviselők a Múzeumban. Hó­man Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter kezdeményezésére a kultuszminisztérium fogal­mazó­ kara szombaton délelőtt tüzetesen megte­kintette a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjtemé­nyeit. A kultuszminiszternek az az elgondolása, hogy a minisztérium tisztviselői időnként meg­látogassák azokat a kultúrintézményeket, ame­lyeknek vezetése, irányítása vagy bármilyen te­kintetben való adminisztrációja hatáskörükbe tartozik. A szombati első látogatáson mintegy ötvenen jelentek meg a minisztérium tisztvise­lői közül, köztük Wlassics Gyula báró és Tóth István államtikárok, Jalsoviczky Károly minisz­teri tanácsos, az elnöki osztály vezetője, vala­mint a többi osztályok vezetői is. Hóman Bá­lint kultuszminiszter, minthogy sürgős kor­mányzati teendőket kellett intéznie, eredeti ter­vétől eltérően nem vehetett részt a múzeum látogatáson. A vendégeket Bátky Zsigmond fő­igazgatóhelyettes fogadta, majd Varjú Elemér, a történeti osztály igazgatója kalauzolta végig őket az igazgatása alá tartozó osztályokon. — Van már sorsjegye? Személyesen, telefonon, vagy egy levelezőlapon rendeljen a­­szerencsé­jéről közismert Gárdonyi bankházánál, Teréz­­körút 41 (Britannia-szálló mellett), T. 27­0-91. — Szülőknek nincs többé gondjuk gyermekeik praktikus, elegáns és emellett olcsó ruházkodá­sára: mindezt megtalálják a „Baby“ Gyermek­ruhagyárban (V., Szabadság-tér 5). Komplett nagyságot elsőrangú szalon-kivitelt és minőséget kapunk. A Napfény petróleum útján. Nincs a földieké­nek az a rejtett zuga, ahol ne ismernék az Aladdin petróleum gázizzófénylámpákat. A gyár legutóbb minden régi rendszerű petró­leumlámpa átalakítására alkalmas szerkezetet hozott forgalomba. Költség nélkül, csupán a szükséges szerkezet megvásárlása ellenében szereli át a régi lámpákat a vezérképviselet, Aladdin, Budapest, VII., Rákóczi­ út 32. — Veszedelmes az őszi időjárásnak ez a gyors lehűlése, mert egészségünket veszélyezteti. Hogyan védekezhetünk a megfázás veszélye ellen? Ha ellátogatunk Herczeg és Fodor divatáruházába, VII., Thököly­ út 24, ahol a felülmúlhatatlan minőségű, eddig nem is hal­lott árak mellett árusított őszi , női- és férfi­­ruha és kabátkelmék között a nekünk legmeg­felelőbbet kiválaszthatjuk. Tájékoztató árak mai hirdetésében. — Bunda-, szőrmejavításokat, alakításokat, festéseket megbízhatóan és olcsón a Príma szűcs (Robitsek Zoltán, Vilmos császár­ ut 4) végez. Erre külön is felhívjuk olvasóink figyel­mét. — Bélrenyheségben szenvedők örömére egy kiváló gyártmány került forgalomba „Citrosal" név alatt, mely mesterséges, kristályos, citro­mos karlsbadi só. Ma, amikor a gazdasági vi­szonyok kevés embernek engedik meg, hogy kúrára utazhasson, a „Citrosal" segítségével saját otthonában mindenki elvégezheti kúráját, mely így csak lényegtelen csekélységbe kerül. — összes olvasóink szíves figyelmébe ajánljuk Grünfeld Testvérek megbízható szőnyegnagy­kereskedő céget, V., Lipót-körút 29 (Berlini-tér sarok), ahol legelsőrangúbb minőségű temp­lom, oltár és minden fajtájú és minőségű sző­nyegek, úgyszintén pamlagátvetők, függönyök, ágy- és asztalterítők, paplanok és minden e szakmába vágó cikkek rendkívül olcsó árban beszerezhetők. Lapunkra hivatkozók kedvező fizetési feltételekben is részesülnek. — Ne féljen a téltől, ha kétaknás „Uj Éva“­­kályha van a szobájában, mert abban magyar szénnel, vagy brikettel olcsón élvezi a leg­kellemesebb egészséges meleget. Forduljon bi­zalommal a 33 év óta fennálló Koch Jenő kályhagyárához, Budapest, VI., Szondy­ utca 53. Telefon: 206 8—69 és 20­4- 85. Beküldött hírek : Ezrednap. A volt szabadkai 86 gyalogezred egy­kori tisztjei, altisztjei, legénysége október 13-án ezred­­ünnepélyt rendeznek. A meghalt hősök emlékére a Ferencrendi­ 1­ templomában délelőtt 10 órakor gyász­­mise, utána a tiszti kaszinóban díszközgyűlés lesz. Az ünnepély a Tiszti Kaszinó vendéglőjének éttermében bajtársi ebéddel fejeződik be.­­­ Műszaki előadások. A Szabad Lyceum műszaki osztálya ez évben is megrendezi a már nyolc év óta módern Lakásművészeti műhely I A I k­ AM IV Petőfi Sándor­ u. 16­­kapu mellett. Kombinált szoba teljesen re­­ndezve: 1 neverő 200x100 cm. 2 szék­­ összesen 1 komb. könyvespolc 1 ülőke I ^ —k_ X ruhaszekrény 1 lotel ' OEE 1 fehérnemüszekrény 1 tolókocsi p r II■!_* 1 asztal 1 virágállvány I r fennálló szabadegyetemi műszaki előadásokat, melyek keretében előadásra kerülnek a következő tantárgyak: Felsőbb mennyiségtan. — Technikai differentiál egyen­letek I. és II. — Statika. — Elektrotechnika alapelvei. — Gépipari kalkuláció. — Fémipari szerszámok készí­tők­. — Fejezetek a technikai fizika köréből. — Vas­­szerkezetek. — Fa- és fémipari anyagvizsgálat.­­- Logar­­léc-számítás. — Textilkémia, I. és II. — Kötéstan és szövetelemzés. — Vasbetonszerkezetek. Épületszerkeze­tek. — Műszaki német, angol és francia nyelvtanfolya­mok. Előadók: Egerváry Jenő dr., Ferenczy Pál, He­­rusch Artúr, Keresztes Tibor dr., Káplán­y Géza, Kump József, Konok Péter, Petz János, Schleisz Miksa, Schmidt Ede és Szabó János. Beiratkozni és érdeklődni lehet a Dohány-ud­a 32. szám alatti polgári iskolában esténként­­67—120 óra között.­­ Előadások. Miért, hogyan és mikor tanuljunk idegen nyelveket? Erről érdekes előadást tart a Rádió­­ban szerdán délután 4 órakor dr. Aczélné Gonda Lili dr. Az előadó kifejti, hogy nincsenek nyelv-antitalen­­tumok és elmondja, hogyan lehet elkerülni a hibákat, amelyek eredménytelenné teszik a nyelvet tanulók mun­káját és pénzáldozatait.­­ A Lipótvárosi Demokrata Kör (Lipót-körút 15, telefon: 269—76) október 10-iki, keddi társasvacsorája keretében Medgyaszay Vilma önálló hangversenyt ad. Belépődíj nincs. Vendégeket szívesen látnak. A nagy érdeklődésre való tekintettel ajánlatos asztalról — akár telefonon, akár személyesen — előre gondoskodni. Tőkepénzesek, akik pénzüket jól kamatoztatni óhajtják, fordul­janak hozzám bizalommal. Elhelyezem 8% ka­matra, 2% folyósítási jutalékra budapesti első­rangú bérházakra 5000-től 100.000 pengőig !­ helyre költségmentesen. Várady, Hársfa ucca 10/a J&földMŰSOR VASÁRNAP, október 8. Budapest I. 8.15: Hírek. 8.30: A XXIV. Orsz. Katholikus Nagygyűlés megnyitó istentiszteletei­nek közvetítése a Belvárosi Plébániatemplom­ból. A szenbeszédet Kovács Sándor kecskeméti apátplébános, főesperes mondja. 10.35: Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás üdvözlő sza­vai az Országos Katholikus Nagygyűlés közön­ségéhez. 11­ 15: Unitárius istentisztelet a Koháry­­utcai templomból. Bibliát olvas és imádkozik Barabás István lelkész. Prédikál: Csiky Gábor dr. missziós lelkész. Imádkozik: Józan Miklós püspöki vikárius. Utána pontos időjelzés, idő­járás- és vízállásjelentés. Majd a m. kir. Opera­ház tagjaiból alakult zenekar. Vezényel:­Fridl Frigyes. Közreműködik: Kálmán Oszkár..rrt- 2: Odeon—Parlapston gramofonlemezek. 3. m. kir. földmivelésügyi minisztérium rádióelőadás­sorozata. Konkoly-Thege Sándor dr., az OMGE főtitkára: „Állattenyésztésünk versenyképessé­gének fokozása". 3.45: Pontos időjelzés, idő­járásjelentés. 3.50: „Sárközi bokréta". Hely­színi közvetítés Szekszárdról. Vezeti: Paulini Béla. 4.40: Kéler Dénes előadása: „Ha tüzet kon­gatnak". 5: Weidinger Ede szalonzenekara. 6: Bodán Margit, Cselényi József, Magyari Imre és cigányzenekara magyar nótadélutánja a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. 7: „A veszprémi özvegy két fia". Pekár Gyula elbe­szélése. 7.30: Szatmári Tibor zongorázik. 8.10: Sport- és lóversenyeredmények. 8.25: Operett­előadás a Stúdióból. „A kék mazur". Operett 2 felvonásban, 3 képben. írták: Stein Leó és Jenbach Béla. Fordította: Zágon István. Zené­jét szerzette: Lehár Ferenc. Rendező: Kiss Fe­renc. Karnagy: Polgár Tibor. Utána kb. 10.45: Pontos időjelzés, hírek. Len Baker jazz-zene­­kara a Dunapalota-szállóból Vajda Károly énekszámaival. Budapset II. 8—3.45: Columbia gramofon­lemezek. Vasárnap a rádióban „A kék mazur című operett előadása HÉTFŐ, október 9. Budapest I. 6.45: Torna. Utána His Master’s Voice gramofonlemezek. 9.45: Hírek. 10: Fel­olvasás. Közben Polydor—Brunswick gramofon­lemezek. 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. 12: Déli harangszó az Egyetemi-templomból, időjárásjelentés. 12.05: Géczy-Farkas Klára zon­gorázik, Hajdú Imre énekel, zongorán kisér: Pol­gár Tibor. Körülbelül 12.30: Hírek. 1.15: Pon­tos időjelzés, időjárás- és vízállásjelntés. 1.30: Mándits-szalonzestekar. 3.45: Hírek, élelmiszer­­árak, piaci árak, árfolyamhírek. 3.30: A rádió diákfélórája „Zeppelin gróf győzelme". 4: Asz­­szonyok tanácsadója (Aranyi Mária előadása). 4.45: Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hírek. 5: „A turistabalesetek". Dalmady Zoltán elő­adása. 5.30: Állástalan Zenészek Szimfonikus Zenekara. Vezényel: Melles Béla. 6.30: Német nyelvoktatás (Szentgyörgyi Ede dr.). 7: Konc­. János hegedül, zongorán kiséri Polgár Tibor. 7.35: „Pál és Idália". Szöllőssy Zsigmond elbe­szélése. 8.10: Burián Károly emlékhangverseny. A bevezetőt írta: Vasquez-Molina Italia grófnő. Burián-gram­ofonlemezek. 9: Pontos időjelzés, h­irek. 9.20: A m. kir. Operaház tagjaiból ala­kult zenekar. Vezényel: Rajter Lajos. 10.20: Idő­­járásjelentés. 10.25: Csorba Dezső és cigányze­nekara a Britannia-szállóból. Közben 11: báró Wimpffen Iván francianyelvű előadása. Budapest II. R.10-tól: Azonos a Budapest I. műsorával. f! iffwm * toxeretes ablak- és aild­iogroseszáru! I A Kerten dljmen- OCITH K'DDMF/ Budapest, V. Zrínyi-utca 1. sz. I S StjdTr-. les árajánlatot r\\S III L.L Gresham-palota Tel. 825-63

Next