Ujság, 1933. december (9. évfolyam, 273-296. szám)

1933-12-01 / 273. szám

is gőt fizetett és a tartalékalap­ 9 millióval sza­porodott 1932 végén. A Nemzeti Bank, ahol a tisztviselői átlag­­fizetések 4­­500 pengőre rúgnak, két esz­tendő alatt 18 millió pengőt tudott a nyug­­díjegyesület céljára tartalékolni. Kifogásolta a bankjegymennyiség alacsonyságát, amelyre sehol sincs példa és rámutatott arra, hogy ma már csak tizenegy állam van, amely­nek intakt a valutája. Ezután a magyar bankok politikáját bírálta. A mezőgazdaság rohamos és nagymérvű eladó­sodásával egy időre esik a bankok nagy keresete. Majd azt fejtegette, hogy a kormánytól függet­lenül is bekövetkezhetik a devalváció, illetve az infláció, ahogyan például Amerikában sem akar­ták s mégis bekövetkezett.­­ Sándor Pál: Ott akarták! Illás­ Ferenc, Roosevelt elnök sem akarta be­hozni, de a gazdasági helyzet rákényszerítette. Sehol sem­­csinálják örömmel az inflációt, hi­szen közismert tény, hogy az angolokat is a helyzet kényszerítette a devalvációra. . . Nálunk ezzel a költségvetéssel és ezzel a jegybankkal nem lehet elkerülni az inflációt. Én félek a devalvációtól, hiszen vagyonok pusz­tulásával jár, de sajnos elkerülhetetlennek lá­tom. Én csak megfigyelő vagyok a gazdasági életben. A pénzügyminiszter úr legutóbbi be­szédében fölényesen kezelte az én felszólaláso­mat. Ez gondolkodóba ejt, érdemes-e részt venni­e abban a közös munkában, amelyet Gömbös állandóan hirdet. Más is rátapinthat az igazságra, ahogyan a Bethlen által kifigurázott báromorvosoknak — tudniillik az ellenzéknek — is igaza volt az akkori gazdasági helyzet megítélésében. Utó­végre azért vagyunk itt az ellenzéken, hogy a kormányt ellenőrizzük. A javaslatot nem foga­dom el. Sándor Pál a kormánypárt ellen Sándor Pál volt a következő felsz­ólaló. A pénzügyminiszter úr, ahogy tapasztalom ,— mondotta —, nem nagyon veszi figyelembe az ellenzék tanácsát. Általában ma sokkal kevésbé reagálnak az ellenzékre, mint az előz­ő kor­mány alatt. Ezt a ma tárgyalt javaslatot a gazda­javaslat előtt kellett volna idehozni, mert most már, miután a gazdajavaslatot elfogad­tuk, ebben a javaslatban is kénytelenek vagyunk a módot megadni annak megvalósítására. A kormánypárt sokszor ellenzékieskedik kint a folyosón, ennél a javaslatnál is tettet, és igazán szolgai hűséggel szavaz. Bessenyey Zénó elnök: Kérem a képviselő urat, ne használjon olyan szavakat, melyek egy '.’értékű pártot sértenek! A szolgai működés nem­­egyeztethető össze a törvényhozói tisztséggel. Sándor Pál: Sajnos, a kormánypárt maga­­■i tartósátPTOásnak nem nevezhetem. A pénzügy­miniszter úr tegnapi beszédében a kényes kér­dések elől kitért. De figyelmeztetem, hogy meg­van a módunk, hogy szólásra bírjuk. Ne fe­lejtse el, hogy nem­­szabad lebecsülni az ellen­zéket. Ha otthagyná a bársonyszéket, a he­lyeslők kara nagyon hamar elhalna. Hiába vannak a miniszter úrnak kétségbevonhatatlan tehetségei. Épp úgy elhűinne a sülyesztőben, mint elődei. Akik a tegnapi beszéde után a legmelegeb­ben rázták a kezét, kint a folyosón ,szid­ták a gazdajavaslatát. És ne felejtse el a miniszter úr azt se, hogy minél több adót raknak az emberekre, annál kevesebb folyik be. Megvédte a bankokat, de­­ abban igaza van, hogy ilyen kis országban nem szabad ennyi banknak és takarékpénztárnak lenni. Éles kritika Sándor Pál ezután kifogásolta, hogy még csak nem is válaszolt Rassay Károly propozícióira. — Ennek az lehet az oka — mondotta —, hogy a miniszter úr még igen rövid ideje van a po­litikában és a szokásokat nem ismeri. Nem szabad úgy állítani oda az ellenzéket, mintha csupa hülyékből állana. A miniszter úr tegnapi beszédében nevetségessé akarta tenni az ellen­zéki szónokokat, pedig azok propozíciói sze­rint olcsóbban és jobban lehetne megoldani a gazdavédelmet. Beszélt adómorálról, tehát követelt, de adni nem akar a gazdákon kívül senkinek semmit. Ezt a kérdést nem lehet ilyen kí­méletlen és cinikus szavakkal elintézni. Hogy a javaslathoz szóljak, meg kell monda­nom, hogy a Nemzeti Bank főtanácsa csak az újságokból tudta meg, hogy a miniszter úr százmilliót akar tőle. A Nemzeti Bank elnöke sem tudott róla. Miért nem Popovics tárgyalta le a külföldön a százmillió ügyét és miért vé­gezte el ezt a munkát a jegybank elnökének tudta nélkül maga a pénzügyminiszter. Az a kérdés, tud-e a pénzügyminiszter úr tilalomrát állítani, hogy ilyen dolog többé ne történjék. Az a kérdés, van-e neki olyan modus vivendi­je, hogy ennél a százmilliónál megáll. Kétségtelen, hogy mindaz, ami a jegybanknál történt,­ mi­niszteri parancs volt, amelyet teljesíteni kellett. Független, vagyonos urak ülnek ott, csak az a baj, hogy hiányzik a gerinc. A jegybank főtanácsának le kellett volna mon­dania és ez a külföldön bizonyára nagyobb ha­tást ért volna el. Hogy a konzekvenciák levo­nása elmaradt, ez nagy szegénységi bizonyít­vány. Ulamh Ferenc: Igaza van. Pali bácsi! Sándor Pál: Kérdem, hogyan állják meg he­­lyünket a vidéki pénzintézetek a védett birtok­­rendszerben, amikor senki­­sem fog törleszteni. Én azt mondom, mindennek végeredményben maguk a gazdák fogják meginni a levét. Felburjánzik majd az uzsora, mert tisztes­séges kamatok mellett nem lehet majd köl­ ÚJSÁG PÉNTEK, 1933 DECEMBER 1 csönt kapni. Ha van, aki nagyon utálja az uzsorást, az én vagyok. Figyelmeztetem a pénzügyminiszter urat, hogy az ilyen politika nem méltó az ő múltjához. — Ami itt folyik, az va banque játék, mely nagyon távol áll a Nemzeti Bank célkitűzései­től. Ellenséges indulat nincs bennem a minisz­ter úr ellen, de mindezt kötelességem volt el­mondani. A Ház ezután elhatározta, hogy pénteken délután folytatja a javaslat vitáját. Az ülés ki­lenc óra után tíz perccel ért véget. A Magyar Nemzeti Diák­­szövetség határozata tiltakozik a forrad­almiság vádja ellen. Fegyelemre inti az ifjúságot A Magyar Nemzeti Diákszövetség felkért bennünket a következők közlésére: A Magyar Nemzeti Diákszövetség rendkívüli választmányi ülésén csütörtökön este a numerus clausus ügyével kapcsolatosan az alábbi hatá­rozatot hozta: „1. Hóman Bálint kultuszminiszter úr parla­menti beszédében foglaltak alapján bizalommal várja a numerus clausus kérdésében beadott előterjesztés kedvező és sürgős elintézését. 2. Sajnálattal kénytelen megállapítani a Ma­gyar Nemzeti Diákszövetség a Pázmány Péter­ Tudományegyetem tanácsának határozatában foglaltakra, hogy a) nem az ifjúság volt az oka annak, hogy a Pázmány Péter­ Tudományegye­­temre a rendőrség behívatott, és ugyancsak nem az ifjúság volt az oka annak, hogy az egyetem bezárását a tanács elrendelte. b) A magyar ifjúság a nemzeti egység tökéletes megvalósítása érdekében követeli, hogy az egyetemi felvételekkel kapcsolatban a magyar ifjúságot országos számarányának megfelelően vegyék fel. Ahol ezt a százalékot túllépték, azon az egyetemen, ameddig az egész egyetemi hallgatósághoz viszonyítva a számarány helyre­áll,­­ n­i vegyenek fel zsidó fajú hallgatókat az illető egyetemre, c) Kénytelen ellentmondani annak a megállapításnak, hogy az ifjúság meg­­bízottainak az egyes felvételi bizottságok mun­kájában való részvétele a szovjet­ rendszerhez való visszatérést jelentené Ez a részvétel éppen a’ kommüin bukása után volt meg és éppen az átikos kommüin visszatérésének megakadályozá­sára szolgált. Sajnálattal állapítja meg, hogy az egyes egyetemek felvételi bizottságai Hóman kultusz­miniszter úr megállapításai szerint is 1930/81- ben 11%, 1931/32-ben 16%-ban, növekvő arány­ban vettek fel zsidó hallgatókat. A Magyar Nemzeti Diákszövetség reméli, hogy a Pázmány Péter­ Tudományegyetem tanácsa az ifjúság illetékes tényezőit meg fogja hallgatni és mél­tányos kívánalmait teljesítetni fogja. 3. A Magyar Nemzeti Diákszövetség felhívja az egész ország egyetemi hallgatóságát arra, hogy a legnagyobb fegyelemmel és önmérsék­léssel várja be a memorandumra Hóman kul­tuszminiszter úr válaszát és utcai tüntetések­kel és más rendbontásokkal ne kockáztassa az egyetemi ifjúság kérésének várható kedvező elintézését." A Rüblein-eset . Csütörtökön egyébként tisztázódott a Rüb­­lein-eset is. Mint emlékezetes, a bölcsészeti kar dekanálásában alkalmazott Rüblein Ka­mill tisztviselőnek volt egy tettleges afférje Kehringer János egyetemi hallgatóval. Az ügy függetlenül a dékáni hivatal vizsgálatá­tól, lovagias útra is terelődöt. Erről a lova­gi­ ügyről jegyzőkönyvet vettek fel, amely­nek kivonatát a következőkben közük: „Rüblein Kamill ur és Kehringer János ur segédei egyetértően megállapították, hogy a hírlapokban közölt testi sértés nem történt meg és az ebből keletkezett lovagias ügy a felek kölcsönös sajnálkozásának kifejezése mellett a lovagiasság szabályai szerint befe­jezést nyert." Elodázták a döntést a Rudasfü­rdő felépítése ügyében Pogány Máricnak és Hülfl Dezsőnek új tervet kell készítenie. Megmozdulásra készülnek a munkanélküli építészek A főváros fürdő­programmjának keresztül­vitele jóakarat, helyes elgondolás, célratörő alkotásvágy ellenére nem tud teljesülni, mert minden komoly elhatározás előtt politikai gyűlölködéstől fűtött csoportok akadályokat há­rítanak a döntés elé és lehetetlenné teszik, hoogy megkezdődjék a munka. Ez történt a Tabán ügyében, ahol Harrer Ferenc döbbenetét keltően, önmagát és a vezetése alatt álló bizottságot de­­zavuálva, egyhangúan hozott határozatot másít­­tatott meg és, halasztotta el beláthatatlan időkre a Tabán kérdésének megoldását. Ehhez hason­lóan történik a Rudas-fürdő kibővítésének és környéke rendezésének kérdésében folyó huzavona. Három esztendő előtt pályázatot hirdettek, hogy a reprezentatív Gellért-fürdő épülethez ha­sonlóan a Rudas-fürdő környékét is a mai kor, a művészi ízlés,és az ott feltárt források kívá­nalmainak megfelelően rendezzék át. A pály­á­­zaton az ország minden szám­ba jöhető építésze résztvett és a beérkezett munkákból első díjjal tüntették ki. Pogány Móricot, akinek a nevéhez egész sor művészi alkotás fűződik s aki építő­művészeink közül a legelőkelőbbek között foglal helyet. Pogány Móric Ripka Ferenc akkori fő­polgármester kérésére, aki a fürdőváros gyakor­lati megvalósítására valóban igen tevékeny munkásságot fejtett ki, továbbmenő új terveket készített, hogy a rendelkezésre bocsátható kevés pénzen megoldható legyen az annyira áhított modern Rudas-fürdő. Pogány Móric zseniális elgondolással egészen csekély összeggel megoldotta, hogy a Rudas­fürdő m­ai épülete modernizálható legyen, eme­letráépítés nélkül hetven szobával gazdagabb le­gyen, hogy a Hungária-ivócsarnok megfelelhes­sen igazi hivatásának, hogy ott a napról-napra növekvő tömeg kényelmesen és zavartalanul folytathassa ivókúráját és a szanatóriummá fejlesztendő Rudas-fürdőben a betegek megtalál­ják a szükséges­­kényelmet, tisztaságot, szórako­zást és sétalehetőségeket. A terv minden faktor­nak megelégedését kivívta. A múlt hetekben any­­nyira előrehaladt a kérdés, hogy az egyes bizott­ságok is foglalkoztak vele. A fővárosi fürdőüzem­ bizottsága és a város gazdasági bizottsága tárgya­lás al­á vette a kérdést és egyöntetűen mind a két bizottság Pogány Móric tervét fogadta el ki­vitelezés céljából. Közben az idegenforgalmi kérdésekkel olyan behatóan foglalkozó kereskedelemügyi miniszter a fővárosnál megsürgette a Rudas-fürdő átépí­tését és kijelentette, hogy hajlandó is a MABI útján az építkezéshez szükséges összeget ren­delkezésre bocsátani, ha garanciát kap arra, hogy március elsején a munka megkezdődik. Sipőcz Jenő dr. polgármester csak azért is, hogy végre megvalósuljon a Rudas-fürdővel kapcso­latos elgondolás, a csütörtöki tanácsülés elé vitte a kérdést és azt ajánlotta, hogy Pogány Móric műépítészt, aki a szükséges terveket már elkészítette, bízzák meg véglegesen az építéssel. A polgármesteri előterjesztés felett hosszas vita indult meg, amelyben a kereszténypártnak szinte valamennyi tagja részt vett. Ssomonnay Tivadaron, a városgazdasági bizottság elnökén kívül, a keresztény párt minden tagja Pogány Móric megbízatása ellen intézett ostromot, viszont az egységes községi párt, a polgári ellenzék és a szociáldemokrata párt tagjai Pogány Móric megbízatása mellett kardoskod­tak. A három órán keresztül folyt vita után Sipőcz Jenő dr. polgármester visszavonta elő­terjesztését, amelyet azonban nyomban ma­gáévá tett Ugron Gábor volt belügyminiszter. Már fél háromra járt az idő, a bizottsági tagok egy része eltávozott, amikor szavazásra került a sor az Ugrón Gábor által feltartott polgár­­mesteri előterjesztés és Dorner Gyula indít­ványa felett, amely szerint Pogány Móric és Hültz Dezső is hívassák fel újabb tervek el­készítésére, amelyek elfogadása felett a tanács dönt. A szavazás során 14 szavazattal 10 elle­nében a Volner-féle javaslatot fogadták el és így a két építésznek újabb terveket kell készí­tenie. A tanács döntése kapcsán az állástalan és munkanélküli mérnökök küldöttsége jelent meg az Újság szerkesztőségében, hogy tiltakozzanak a kifejlődő rendszer ellen. Az építész szakmá­ban százával vannak a munka­nélküliek s amig a vezetőkörök folytonosan az ifjúság megsegítését hangoztatják, a gyakorlatban jól ellátott, több helyről fizetést húzó álláshalmo­­zóknak juttatnak megbízatásokat. Kihívásnak tartják a kereszténypárt eljárását, amikor Hültl Dezső kezére akarja játszani a Rudasfürdő fel­építésének munkáját. Hültl Dezső mint műegye­temi tanár igen bőséges javadalmat élvez, azonkívül benn van különböző tanácsokban, intézményekben, ahol tiszteletdíjjal honorálják. Az elmúlt esztendőkben a fővárostól és más körületektől nagyszabású megbízásokat kapott. Ennél a sérelemnél is nagyobbnak tartják, hogy mind gyakrabban pályázat kiírása nélkül ítél­nek oda munkákat és így a tétlenségre kárhoz­tatott építészeknek még arra sem adnak mó­dot, hogy a maguk ötleteivel, tudásával feltűn­hessenek. A munkanélküliek elhatározták, hogy a most kifejlődő gyakorlat ellen minden fórum előtt tiltakoznak. A főváros tanácsának tagjai körében a dön­tés igen kedvezőtlen hatást tett. Azt magyaráz­ták, hogy szinte lehetetlen Hültl Dezső szá­mára, hogy vállalkozzék a terv készítésre. A professzor zsűri tagja volt annak a pályázatnak amelynek első díjára Pogány Móric tervét a legjobbnak találta, a maga részéről szükség­te­nnek látta, hogy résztvegyen a pályázat­ ban, most pedig ismerve a pályázat során fel merült ötleteket, a Pogány Móric által folyta­tólagosan és a magának az épületnek átépí­tésére vonatkozó elgondolásait, új tervvel aligha léphet elő. Nem áll meg az felfogás sem, hogy a pályázat csak a környék rendezését ölelte fel, mert már akkor számolni kellett nemcsak a közlekedési viszonyokkal, hanem az épület­tel összekapcsolandó ivócsarnokkal, szállodá­hoz vezető út megteremtésével, sétaárkádokkal, gyógyudvarokkal és egyebekkel. Magának az épületnek szobagyarapítás céljából való átala­kítása csaknem jelentős része az egész munka­­komplexumnak, amelyet megoldott a pályázat és azon az első díjjal kitüntetett Pogány Móric féle terv. Wolff és Friedrich a névmagyarosítás ellen A főváros tanácsának csütörtök délelőttti ülé­sén, amelyen Huszár Aladár dr. főpolgármester elnökölt, Wolff Károly dr. szóvátette, hogy az Országos Névmagyarosító Társaság a felhívását állítólag a polgármester beleegyezésével az összes idegennevű fővárosi tisztviselőknek és alkalmazottaknak megküldötte. A felhívás sze­rint az idegen nevek megváltoztatása kötelező. A társaság állapítaná meg, hogy az alkalmazot­tak valamely nevet viselhetnek-e, vagy sem. Hír szerint a kormány intenciója az, hogy minden közalkalmazottnak magyar nevűnek kell lenni. Bár a névmagyarosítási törekvések­kel elvileg egyetért, kérdi a polgármestert­, tényleg történt-e ilyen megegyezés az egyesület­tel és­­kéri, szüntesse meg az egyesületnek ezt a terrorisztikus impériumát a tisztviselők felett­ Friedrich István csaillakozott Wolff Károly­hoz. Szerinte Szent István birodalmának alap­gondolata az volt, hogy aki itt él, bárki és bár­milyen nevű is legyen, az magyar. Károsnak tartja a mesterséges névmagyarosítási kísérle­tet, amely az amúgy is csekély harmóniát még jól­bán megbolygathatja a polgárság között. Sipőcz Jenő dr. polgármester válaszában rá­mutatott arra, hogy a belügyminiszter augusztus 7-én kelt körrendeletében minden törvényható­ság első tisztviselőjét felhívta a névmagyarosí­tási akció előmozdítására. A belügyminiszteri rendeletnek megfelelően a főváros valamennyi hivatalának, intézményének és üzemének veze­tőjét figyelmeztette a névmagyarosítási mozga­lomra. Kiadott egyértelmű rendelkezést is, amely szerint­­sem tesz észrevételt az ellen, ha a fővárosi tisztviselők és alkalmazottak név­magyarosí­tási kérelmük elintézése érdekében akár egyenként, akár csoportokban az Orszá­gos Névmagyarosító Társasághoz fordulnak. A társasággal azonban semmiféle megállapodást nem kötött. A társaság teh­át körlevelével a hatáskörét túllépte. Többek hozzászólása után hozzájárultak ahhoz, hogy a VHI/a. adószámviteli osztály részére az Eszterházy­ utca 4. alat­t évi 10 900 pengő bér és 25 százalékos fűtési díj ellenében tíz évre helyiséget béreljenek. Tudomásul vették, hogy az óbudai téli ki­kötőt továbbra is a DGT bérli. Kik lesznek a HÉV igazgatásai­ tagjai? Miután kimondták, hogy a HÉV Igazgatósága tizennégy tagból fog állami, az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagsági helyekre a következő­ket jelölték ki a HÉV igazgatósági tagjaiul: Bárczy Istvánt, Verebély Jenőt, Somogyi Ala­dárt, Nagy Gyulát, Vértes Istvánt, Wünscher Frigyest, Pálffy Józsefet, Nemes Nagy Mihályt, Garzó Zoltánt, Milkovics Vazult, Weis Konrá­­dot, Lévai Sándort, Erdélyi Sándort és D’Orne­­las Charlest. Felügyelőbizottsági tagokat: Piazza Győzőt, Soltész Imrét, Dörfler Lajost, Hoffmann Károlyt és Farkas Zoltánt. A Haraszti-ráckevei helyiérdekű igazgatósági tagjaiul: Aichner Albertet, Fekete Józsefet, Stu­­dinka Bélát, vitéz Tóth Andrást, Obláth Sán­dort, Bitó Sámuelt, Gottl Jenőt és Miliók Sán­dort. Ide felügyelőbizottsági tagokul: Lukács Pált, Wieselmann Rezsőt, ifj. Sándor László dr.-t, Sebestyén Jenőt és Schmidt Dávidot jelöl­ték ki. Egy-egy igazaglósági tag ülésenként száz pen­gőt, évente összese­n legfeljebb 500 pengőt, a haraszti-ráckevei vasútnál pedig összesen 300 pengőt­ kaphat. A tanács hétfőn délután folytatja tárgyalásait. Az utolsó leszerelési bizottság is befejezte munkáját Genf, november 30. A leszerelési konfe­rencia egyetlen még ülésező bizottsága, a hadsereglétszám-bizottság csütörtökön szin­tén befejezte munkáját. A bizottság három­heti munka után csak odáig jutott, hogy ki­dolgozóit egy hosszabb szöveget, anélkül azonban, hogy a szövegbe beleillesztete volna a feldolgozandó anyag legfontosabb részét, a számokat. A háromhetes munká­nak így végeredményben tisztára formai jelentősége volt. Litvinov Amerikának ajánlota fel a keretkinai vasutat Tokió, november 30. Japán politikai kö­rökben nagy izgalmat keltett az a hír, h°gy Litvinov Amerikában állítólag felkínálta Rooseveltnek a keretkinai vasutak orosz kezekben levő részvényeit. Tokiót illetékes helyen óva intik az amerikai kormányt min­den japánellenes akciótól.

Next