Ujság, 1934. március (10. évfolyam, 48-72. szám)
1934-03-01 / 48. szám
2 István és Szilágyi Dezső ültek a képviselőház elnöki székében, nem történhetett meg," hogy az interpellációk válasz nélkül maradtak. Keresztes-Fischer belügyminiszteren kívül a többi miniszter nincs jelen az interpellációk elmondásakor és nem válaszolnak. Kereztes-Fischer Ferenc belügyminiszter a kormány nevében válaszolt az interpellációra. Nem azért sorvadnak el az interpellációk, mert a miniszterek nincsenek jelen. Egyébként is a házszabályok szerint a miniszterek írásban is megadhatják a választ. Azelőtt négy-öt interpelláció volt egy-egy interpellációs napon, ma harminc-negyven interpellációt is jegyeznek be. Az elsorvadás oka tehát az, hogy a képviselők olyan jelentéktelen kérdéseket tesznek szóvá. Gál Jenő viszonválaszában kijelentené, hogy azért van most sok interpelláció, mert sok a baj, sok a keserűség. A Ház a választ tudomásul vette. Vámcsalás mezőgazdasági traktorokkal Andaházy Kasnya Béla interpellációja következett, aki azt kérdezte meg, tud-e a kormány arról a vámcsalásról,amelyet az 1925—28. években különféle mezőgazdasági gépek és mezőgazdasági traktorok importálásával foglalkozó cégek követtek el. Ennek révén — mondotta — az államkincstárt többmillió pengővel károsították meg. 1929-ben megindult a vizsgálat, amely minden kétséget kizárólag igazolta a vámcsalások megtörténtét. A vizsgálat feltűnő sokáig húzódott, azóta évek teltek el, de ezek érdemben még a mai napig sem nyertek elintézést. A pénzügyminiszter válasza Imrédy Béla pénzügyminiszter válaszolt ezután az interpellációra. Elmondotta, hogy 1928. év végén feljelentés érkezett a vámhatósághoz, hogy az előbbi években traktorok elvámolásánál szabálytalanságok történtek. A szabálytalanságok az általánosságban tartott feljelentés szerint három irányban történtek meg. A tizenöt mázsánál súlyosabb traktorokat, a tizenöt mázsánál könnyebb traktorok vámtételei szerint vámolták el, a motoroknál pedig kisebb fordulatszámokat vettek, mint amilyenek ténylegesen voltak. A visszaélések harmadik csoportját a traktoralkatrészek elvámolásával követték el. A vizsgálat lefolytatására a kormány tárcaközi bizottságot alakított, amelynek az volt a fel-adata, megállapítsa, történt-e vámcsalás és így a cégekkel szemben lehet-e eljárni, történt-e sírvomközegek részéről visszaélés, vagy csak tévedésről van szó, végül hogy a nyomozásban részt vett detektívek követtek-e el szabálytalanságokat. Az nem bizonyosodott be, hogy a cégek rosszhiszeműen jártak volna el. Csupán egy céggel szemben merült fel ennek valószínűsége, amely a fővárosi vámhivatalnál a reá nézve terhes döntés után vidéki hatóságoknál vámoltatta el traktorait és így előnyhöz jutott. Eckhardt Tibor: Megdöbbentő, hogy hat év múlva még csak a küszöbnél tartanak! Imrédy Béla pénzügyminiszter: Kijelentem, hogy újabb vizsgálat alá fogom vetni az egész ügykomplexumot és ha olyan tényállás megtettefol, hogy újabb eljárás megindítható, nem fogokhabozni annak elrendelésével. Kézbesítési vagy más reklamációkat, címváltozásokat közvetlenül a kiadóhivatallal közöljük, levelezőlap vagy telefon útján. Ami végül a vámközegek magatartását illeti, a bűnügyi eljárás megindult, de megfelelő bizonyítékok nem merültek fel és így azt beszüntették. Nem valószínű, hogy a fegyelmi eljárás során alkalom lesz a bizonyítékok megfelelő beszerzésére. Ami a detektívek szerepét illeti, annak elbírálására a főkapitányság illetékes. Megnyugtatom a közvéleményt, személyesen fogok a kérdéssel foglalkozni. Andaházi Kasnya Béla kijelentette, hogy a választ tudomásul veszi Milliókkal károsodott meg a kincstár, érthetetlen, hogy engedékenység mutatkozik a kártevőkkel szemben, amikor a falu népe azon vérzik el, hogy öt-hatpengős adótartozásokért elárverezik. (A választ tudomásul vették.) Közmunka és párttagság Némethy Vilmos kifogásolta ezután, hogy szabálytalanságok történtek a Független Kisgazda cinál pártközlöny postai szállítása körül. Nem kézbesítik a lapokat, megsemmisítik azokat. Ezzel kapcsolatban elmondotta azt is, hogy Csongrádon közmunkára csak olyan munkásokat alkalmaznak, akik nemcsak azt igazolják, hogy a nemzeti egység pártjának tagjai, hanem a nyugtát is fel tudják mutatni, hogy a tagdíjat befizették. 1. Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter azt válaszolta, hogy meg fogja vizsgálni az ügyeket. (A választ tudomásul vették.) Az automobilizmusért Hegymegi Kiss Pál a kereskedelemügyi miniszterhez intézett interpellációt, hogy alul nagy autóadók folytán az autótulajdonosok kénytelenek leállítani kocsijukat. Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter válaszában kijelentette, hogy az automobilizmus fejlesztését kötelességének tartja. Január elseje óta a minisztériumban külön autóosztályt állított fel. Az eddigi tapasztalatok adatait most tárgyalják meg. Teljes lélekkel azon van, hogy az automobilizmus fejlődését gátoló minden akadályt elhárítson. (A STAI alhnhiszter válaszát tudomásul vette.) Mojzes János a vezsenyi földparcellázás ügyében interpellált. Az altruista bank — mondotta "“y- nem teljesítette kötelességét. A bank csak ■ strohman volt és öt százalék jutalékot kapott. Kállay Miklós földmivelésügyi miniszter: Az interpelláció adatai nem felelnek meg annak a jelentésnek, amelyet erről az ügyről kaptam. A földet valóban az altruista bank vette meg és csak a lebonyolítás céljára vette igénybe a tiszavidéki hitelintézet közreműködését. A bírói eljárás befejezése után az ügyet újból vizsgálat tárgyává teszi. Gallasz Ágoston arra kérte a földmivelésügyi minisztert, védje meg a gazdákat a pénzügyminisztertől, aki részvétlenül nézi sorsukat. A gabonát — mondotta — úgy lehet jól értékesíteni a külföldön, haa vásárlók tényleg azt az árut kapnák, amit a minta után megrendeltek. Kállay Miklós földművelésügyi miniszter válaszában kijelentette, hogy a pénzügyminiszterrel tényleg vannak vitái, de éppen ezekből származnak azok az eredmények, amelyekre nyugodtan hivatkozhatik, mert Imrédy Béla pénzügyminisztersége előtt ilyen eredményekre gondolni sem lehetett. A jövő évre oly búzaárakat igyekszünk megkonstruálni, amelyek tényleges lehetőséget nyújtanak az értékesítésre. Minthogy külföld felé alacsonyabb árak kellenek, egalizálni kell ezt az árat a belső magasabb árszinttel. Hogy ez azután monopóliummal vagy másként lesz-e megoldható, azt az dönti el, miként lehet a fedezetet előteremteni. De már most figyelmeztetem a gazdákat és mindazokat, akik búza birtokában vannak, hogy ha többmilliós értékű készleteket akarnának a jövő évi magasabb árszintre átmenteni, ezt a spekulációt nem engedjük meg és nem riadunk vissza a legridegebb eszközöktől sem. A minőség feljavítására minden intézkedés megtörtént, de elkerülhetetlen lett az export erélyesebb kézbevétele, mert úgy kell tálalni is a búzát, ahogy azt a külföld megkívánja. Az ország búzatermő területének felén egyébként már egységes típust termelnek. Hivatkozott ezután a miniszter arra, hogy ő erélyes volt az iparral szemben is, a szérum árát például 140 pengőről 68 pengőre mérsékelte. A Ház tudomásul vette a választ. Hegymegi Kiss Pál Nyíregyháza eladósottsága tárgyában interpellálta meg a belügyminisztert, mit kíván a város pénzügyeinek rendbehozása céljából cselekedni. Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter nyomban válaszolt és közölte, hogy amikor megállapította a város eladósodott voltát, elrendelte, hogy semmiféle további kölcsön nem vehető fel, a hitelezőkkel pedig egyezséget kötött. Ami az ügyvitel kérdését illeti, az újabb terhek csinálása miatt a polgármester fegyelmi eljárást kért maga ellen, amit ő el is rendelt. A csengerújfalusi gazdák Hegymegi Kiss Pál tudomásul vette a választ, majd a földművelésügyi miniszterhez intézett interpellációt a csengerújfalusi gazdák ügyében, akiknek a földbirtokreform rendelkezései ellenére egyetemleges felelősség mellett 88.000 dollárért eladta a Gyöngyösi Népbank parcellázás útján Odescalchi Ilona hercegnő 1800 holdas birtokát. Ezek a gazdák képtelenek a reájuk rótt terheknek eleget tenni és hiába fordulnak miniszterhez és bírósághoz, mindenütt elutasítják őket. Kállay Miklós földmivelésügyi miniszter válaszában elismerte, hogy az eset egyike azoknak a nem ritka cseteknek, amelyekkel fel kell kell számolni. Herék magyarok vesznek olyan magyar földeket, amelyeket nem tudnak megtartani, törleszteni és kamatot fizetni. Egyes eseteket nem lehet orvosolni, generális megoldásra van szükség és arra törekszik, hogy birtokpolitikai törvényével-mielőbb a parlament elé léphessen és abban ezeket az eseteket orvosolja. A választ tudomásul vették. Az utolsó interpelláló, Malasits Géza azt kérte, hogy az ötezer koronánál kisebb összegű hadikölcsöncímletek tulajdonosaival szemben szüntessék meg az eddig gyakorolt méltánytalan és igazságtalan elbánást. Kérte a minisztert, hogy ezek segélyezésére kérjen nagyobb összeget a legközelebbi költségvetésben. Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter válaszában azt mondotta, hogy a törvény értelmében csak 5000, koronán felül adhat segélyt, de a gazdasági viszonyok nyomasztó hatása alatt már úgyis ott tartanak, hogy ezer koronán felüli jegyzéseknél már adnak segélyt. 1930/31-ben 837-en, a következő évben 5822-en, az idei évben pedig 8000-en felül részesültek segélyben olyanok, akiknek jegyzése az ötezer koronát nem érte el. Amit kaptak, az nem sok, de annak is hasznát látják. Őszintén megmondja, arra, hogy az idei költségvetésben több mehessen erre a célra, nem sok kilátás van. Inkább arra törekszik, hogy azok is segélyben részesülhessenek, akik az ezer koronán alul maradtak. (A választ a Ház tudomásul vette.) Sándor Pálnak a gyufaügyben bejegyzett interpellációjára halasztást adtak. Az ülés éjjel féltizenkettő után tíz perccel véget ért. Dalimier-t megidézték a bayonnei vizsgálóbíró elé Bayonne, február 28. A vizsgálóbíró táviratilag megidézte Dalimier volt munkaügyi minisztert. Durand volt kereskedelmi minisztert Dalamier-vel egyidőben tanuságtételre idézték be. Durand hosszú nyilatkozatban hangoztatja, hogy Staviskyt sohasem látta és létezéséről is csak a sajtó útján szerzett tudomást ez év januárjában. Dimitrov és társai Moszkvában Moszkva, február 28. Dimitrov, Tanev és Popov, a Németországból kiutasított három kommunista Moszkvába érkezése után beszélgetést folytatott a szovjetorosz és a külföldi sajtó képviselőivel. Dimitrov, aki a három bolgár nevében a szót vitte, felváltva németül és oroszul beszélt. Panaszkodott a lipcsei per befejezése utáni fogvatartlása és a zárka állapota miatt. Egyébként megismételte azt, amit már Berlinben ie kijelentett a külföldi sajtó képviselői előtt, hogy testileg egyáltalában nem bántalmazták. Arra a kérdésre, hogy a jövőben mit szándékozik tenni, általános szólásformákkal válaszolt. Kijelentette a többi közt, hogy továbbra is a Komintern érdekében szándékozik dolgozni. A bolgárok egyébként teljes egészségnek örvendenek. Figyelmeztetés a spekulálni akaró gazdáknak Intervju az elmegyógyintézetben Írta: Vándor Kálmán — Az igazgató úr azonnal jön. Ne tessék haragudni, hogy magára hagyoma szerkesztő urat, de beteget várunk. Pár perc az egész. Tessék helyet foglalni, szerkesztő úr! — mondta a hatalmas ápoló és ő nagyot ásítva leült. Mégis csak unalmas. Tegnap este rontotta el a dolgot, azzal, hogy bement a konferenciára. A főszerkesztő meglátta és rögtön oda is szólt: —• Ejnye Kemény, kimehetne holnap az elmegyógyintézetbe. Az igazgatónak van valami jubileuma, beszéljen vele. . — Hát most itt van. Négy órára éppen randevúja volt, a kis nőt nem tudta értesíteni, az most ott áll szegény a Nemzetinél az óra alatt, ő pedig ahelyett, hogy odasietne, kénytelen itt ülni ebben a rideg orvosi szobában. Legalább jönne már az az igazgató. Az igazgató azonban nem jött. Az ápoló, aki bevezette, kiment, magára maradt és unottan csúszkált a rideg bútorok között. Miféle szoba lehet ez? Mit csinálnak itt? Kiment és megnézte az ajtó felett a felírást: Felvételi iroda. Na, ezt is tudja. Unottan cigarettára gyújtott. Enyhe csömört érzett, na, gondolta, te is megérettél már barátocskám a nikotinmérgezésre, aztán egyszerre egy szigorú hangot hallott. — Itt nem lehet cigarettázni. Ezt egyszer és mindenkorra tanulja meg, barátom! Ejha, ez a hang! Meglepetten nézett az ajtó felé. Három fehérköpenyes, fásultarcú fiatalember lépett a szobába. — Az igazgató úr? — kérdezte a legidősebbtől udvariasan, de az leintene. — Nem. Az alorvos. De az magát ne érdekelje, barátom! Határozottan frappírozta a rideg fiatalember, aki meglehetősen ingerültnek látszott. — Mégis csak disznóság — mondotta Ugyanis —, hogy az ápolók magára hagyják a betegeket Aztán odaintett neki. — Na csak üljön le barátom. Leült. És nézte. Kicsit szokatlan volt a dolog. Az alorvos megigazította szemén a szemüveget, a társa őt fixírozta, a harmadik pedig, ez volt a legfiatalabb, leült az íróasztal mellé. Mindez pillanatok alatt történt. Azután már meg is kezdődött a dolog. Az alorvos odalépett hozzá, egy energikus kézmozdulattal megfogta az állát és ráparancsolt: — Nézzen a szemembe! — Nana — gondolta és azt érezte, hogy most nevetni szeretne, kicsikét kínosan, hogy hehe, a doktor úr csak nem gondolja, hogy beteg vagyok, de nem maradt ideje, mert az alorvos rövid kérdése robbant már a csendben: — Hogy hívják? Határozottan rosszul érezte magát. Mit akar tőle ez a hólyag? De ezt csak gondolta. Hangosan és meglepetten mindössze ennyit mondott: — Kemény Elek. — Hány éves? — Március 19-én leszek harmincöt. A kérdések feleletek, mint vivóileckén a kardcsapások, úgy szikráztak. Nem tudott felocsúdni. — Hol született? — Budapesten. Holló utca 36. — Mikor? _ 1898. — Családi állapota? — Legény vagyok. Az alorvos az íróasztal felé fordult. — Jegyzed kérlek? — Igenis. — Akkor légy szives a következőket: „A beteg felszólításra a nevét megmondja, korát, születése helyét, évét évét és családi körülményeit pontosan tudja." Meg vagy kérlek? Kemény Elek halkan, de határozottan szédülni kezdett. Tessék? Mi van itt? De az alorvos már újra ott volt. — Skarlátja volt? — Nem. — Kanyarója, difteritisze? — Kanyaró volt... __ t— Kanyaró volt, írod kérlek? Azután újra Keményre nézett. — Milyen iskolákat végzett? Kemény Elek arca piros lett a dühtől. — Mondja kérem, nem kérdezné meg, kivol van dolga, mielőtt bolondnak nézi? De az alorvos válaszra sem méltatta. — Az iskolái? — Középiskolai érettségi a piaristáknál, két alapvizsga az egyetem jogi fakultásán. Nem mondaná meg, mi köze hozzá? — Nyugalom, kérem. Most mondja utánam, hogy „Dritte berittene Gebirgsartilleriebrigad“. Kemény dühösen ugrott fel a székről. • — Mi az? Kutyakoinddiát játszanak velem az urak? Az alorvos egyetlen kurta mozdulattal beléfojtotta a szót. — Mondja kérem Dühösen kiáltotta: — Dritte beristene Gebirgsartilleriebrigidt Most meg van elégedve? — Helyest — bólintott az alorvos. — Most néhány kérdést fog kapni a középiskola tananyagából. Lesz szíves megmondani nekünk, hogy mikor uralkodtak az Anjouk Magyarországon? — Nézze kérem — fortyant fel Kemény Elek —, én hajlandó vagyok eltérni attól a véleményemtől, hogy kegyed hülye és csupán annyit mondok, hogy téved, ha azt hiszi, hogy én bolond vagyok. Én nem vagyok bolond. — Tudom — mondta szárazon az orvos. — Tehát mikor uralkodtak az Anjouk? — Úgy a XIII. század tájékán. Az alorvos azonban szigorúan megrázta a fejét. — Pontosabban, kérem. Mikortól meddig? Kemény dühösen kapta fel a fejét. — A doktor úr tudja? — Most nem én rólam van szó, ön elfelejti, hogy nem nekem kell tudni ! Hát valami mást. Hány másodperc van egy percben. Kemény dühében nevetni kezdett. — Hatvan. — Hát egy órában? — Hatvanszor hatvan. — Tehát? Ezen kissé gondolkoznia kellett, de azután kimondta: — Háromezerhatszáz. De kérem hagyjon békét a fejszámolással, mert már gimnazista koromban is, nehéz oldalam volt. Az alorvos elégedetten nézett rá. — Áhá! Ahá! Azután a jegyzőkönyvvezetőhöz fordult: — Írd csak kérlek! Általános műveltsége ingadozó, a számolásban bizonytalan. Most szúrós pillantással tetőtől talpig végigmustrálta. Egészen a cipősarkáig. Azután újra az íróasztal felé fordult. .— A beteg magastermetű — diktálta —* közepesen fejlett, elég jól táplált. Úgy féloldalról Kemény felé fordult. — Tegye egymásra a lábát. Keményt annyira frappírozta a jelenet, hogy a parancsot szótlanul teljesítette. A következő pillanatban már meg is történt a térdére csapás és hallatszott a diktáló szólá Inreflexei kiválthatók. Ekkor akart egy irtózatosan nagyot káromkodni. Valami kacskaringósat. De nem jutott hozzá. Egy erélyes kézmozdulat megragadta az állát, a száját kinyitotta és mindelőtt még becsukhatta volna, már hallotta is. — Fogai épek, fülcimpái lenőttek, középtág pupillái nemcsak egyenlőek, hanem jól is reagálnak. Köszönöm. Egy pillanatra még eszébe jutott a Nemzeti, az órával és a kis nővel, aki már bizonyosan elunta a várost, azután elöntötte a hideg verejték. Hiszen ezek bolondnak nézik? Kétségtelen, hogy bolondnak nézik! Azután félig valami verejtékes lében úszva hallotta a szavakat. — Lividek a kezei is! — Az ő kezei? Mi az, hogy lividek? És a süket csendben hangsúlytalanul peregtek a diktáló szavak: — A beteg időben és helyben kitűnően tájékozódik, kérdésekre adequat feleleteket ad, a közelmúlt eseményeire csak fátyolozottan emlékszik. Megvan? Távolról egy hang igent mondott, azután pergeti tovább a szó: — Magatartása disszimulálásra gyanús, kifejezéseiben tartózkodó, arckifejezése kissé bamba!—, Az anyád! — szisszent fel, de az alorvos ÚJSÁG CSÜTÖRTÖK, 1934 MÁRCIUS 1