Ujság, 1936. szeptember (12. évfolyam, 199-223. szám)

1936-09-20 / 215. szám

VASÁRNAP, 1936 SZEPTEMBER 20 ÚJSÁG VIHARFELHŐK EURÓPA ÉGBOLTJÁN Ma SIMÓ ISTVÁN dr. Először itt van Blum az a két nagy prob­lémájával. A francia miniszterelnök, akinek egyre jobban megnyilvánuló becsvágya, hogy a polgári társadalom amolyan veszélytelen szociáldemokrata miniszterelnöknek tekintse, aminek északi népek között szoktak teremni "(ilyen Stauning dán, vagy Hansson svéd mi­niszterelnök, ilyen volt MacDonald is) és aki mint Vincent Auriol e héten megismételte, „a kapitalista rend keretében­' akarja szociá­lis reformjait megvalósítani — egy külpoli­tikai és egy belpolitikai dilemmával birkózik. A külpolitikai dilemma ez: Vagy megőrzi a sem­­legességet a spanyol polgárháborúval szemben és ekkor — sorsára hagyva a spa­nyol népfrontot s szociáldemokráciát — elve­szíti a francia népfront szocialista részének rokonszenvét, vagy enged a balszélső nyo­másnak s valamilyen formában segít a spa­­ny­ol elvtársakon s ezzel európai háborút idéz fel, amely — ezzel elsősorban a szo­cialisták vannak tisztában — ma csak a fa­sizmusnak válnék javára. Ezzel a dilemmá­val függ össze a belpolitikai. Az előbbi probléma ugyanis már többé­­kevésbé csak históriai jelentőségű, mert Blum kellő önfegyelmezéssel, sőt szocialista elvei­nek szempontjából, önfeláldozással — luna­­parki beszédében is — a szigorú be nem avat­­kozás mellett döntött. Ezt a sem­legességi szerződés megkötésére irányított akciójánál is fényesebben bizonyította be — ami Fran­ciaország semlegességének tűzpróbája volt — Irun elesténél. Ez a város ugyanis — Gallia kapujában — lőszerhiány miatt jutott a fel­kelők kezére. (Bilbaoban a kormánycsapa­toknak szintén a lőszerhiány okozza a leg­nagyobb gondot.) A francia kormány e ma­gatartása miatt elkeseredett kommunisták át­viszik bosszúságukat a bérharc terére s a spanyolországi politika miatt elégedetlen tö­megek izgalma ezen a téren éli ki magát. Megszállják a gyárakat és műhelyeket s igy kormányukat az elé a dilemma elé állítják: vagy eleget tesz a törvény parancsainak s erővel távolítja el őket s ez esetben válasz­tói és nemcsak a kommunista párt, hanem saját pártja is ellene fordulhatnak — vagy tűri a magántulajdon elvének ezt a perma­nens sérelmét s ezzel maga is vállalja az illegalitás és forradalmiság jellegét. Hogy mit szólnának ehhez a Luxembourg­­palotában, ahol a radikális szenátorok is vo­nakodnak a kormány kurzusát tovább csi­nálni, az elképzelhető. Hiszen maga Chau­­lemps radikális szenátor, aki a radikális szo­cialista pártnak kormánytámogató szerepére elsősorban bír befolyással, erős elvi harcban áll Faure szocialista államminiszterrel, aki viszont el akarja vitatni a szenátusnak és mindenesetre a szenátus kormánytámogató csoportjának a jogát, hogy a népfront re­formjait felülvizsgálja s intézkedéseiket s megvalósításuk ütemét módosítsa. Ez az el­lentét régóta lappang s ha a kormány gyenge lesz a most ugyan a lillei megegyezéssel kissé megenyhült, de mindig kiéleződhető bérharcban — amidőn a munkaadók már nem állnak a népfront választási győzelmé­nek hatása alatt, nem hódolnak meg olyan könnyen, mint az első nagy üzemmegszállá­­soknál, hanem mielőtt tárgyalnának, egysze­rűen jogaik érvényesítését, magántulajdonuk visszaadását követelik a kormánytól—,ak­kor az elégedetlenség könnyen a kormány­koalíció polgári pártjának kiválására vezet­het. A szocializmus tragikus végzete Mindenesetre kérdés immár, hogy a válság megoldásában olyan szerep juthat-e majd a parlamentnek, mint a múltban s akár bal-, akár jobbfelől nem történik-e olyan kísérlet amely magát a parlamentet rekeszti ki. Hi­szen voltaképpen már anakronizmus a fran­cia kommunisták amak követelését csak mér­legelni, is, hogy a Blum-kormány valamikép­pen mentse meg a­­ spanyol népfrontot. Ez csak a felkelés kezdetén lett volna lehetséges, de most már késő. A szervezett haderőnek, amint a felkelés kitörésekor írtuk, előbb utóbb győznie kell a hirtelenében felfegy­verzett munkásmilíciákon, mert a katonai mesterség is olyan tudomány, melyet máról­­holnapra nem lehet elsajátítani, így a fran­cia demokrácia, amelynek alapját éppen a Blum-kormányt támogató kommunista párt terrorja ingatta meg — keleti határán Né­metországgal, nyugati határán Spanyolor­szággal — két olyan erős fasiszta állam közé kerül, melyek közt a ro­konszenti-nyíl­váril­tá­sok máris élénken folynak. Micsoda tragikus végzete a szocializmus­nak, hogy egyrészt szélsőbaloldali kisarjado­­zásaival aláaknázza a demokráciát, másrészt mindig akkor jut rövid hatalomra, amidőn a rend meginog, összedől, az emberek minden­képpen elégedetlenek, kétségbeesettek s igy csak az átmenet előkészítője a demokrácia után a reakciónak! Akik tudják, hogy Európa s a világ összeomlását az fogja okozni, hogy a szabad gondolatot, az­ egyéni véleménynyil­vánítást és így a közérdek, közjó helyes fel­tárását és szolgálásának megmutatását min­denütt el fogják nyomni és üldözni (máris sokhelyütt megteszik), szóval akik előtt nem kedves az emberi léthez egyedül méltó s min­dennemű művészi, vagy társadalmi szépség és nagyság létrejöttét egyedül biztosító sza­badság bukása, azok — ha mindjárt csak opportunitásból is — szíveseben látták volna akár magát Tardieu-t a francia miniszterel­nöki székben, mint Blumot veszélyes bará­taival, Sic fata voluerunt. A dolgok leegy­szerűsödnek, az összes törteket közös neve­zőre hozzák: Ilie Welf, die Waiblingen — ,,itt a fasiszták, ott a bolsevisták­', punktum! S aki az emberiséget sokkal gazdagabb lét­formának s az emberséget sokkal mélyebb folyamnak érzi, semhogy a világnak e rideg, és sekélyes osztályozással a welfek és ghi­bellinek csataterévé való változtatásába bele tudna nyugodni, az úgy látszik, ki fog pusz­tulni, ahogy kipusztult Európából a bö­lény vagy a humanizmus. üzente — már meg is történt s a nürnbergi nemzetiszocialista kongresszus a bolsevizmus ellen való oly viharos szembefordulásával Ugyancsak aláhúzta ezt a gondolatot. De eb­ben a vehemens megnyilatkozásban több volt — egész hangszereléséből következtetni lehet erre — mint pusztán elméleti leszö­­gezése annak a régen jól is emért felfogás­nak, hogy a nemzeti szocializmu­s és a bol­sevizmus tűz és víz, soha össze nem egyez­tethető ellentét és ellenség. Még a spanyol polgárháború sem okolja meg,­­ bármilyen dinamisztikus hevületet adjon is ennek a­ kü­lönbözőségnek a lélekben — nem okolja meg egymagában ezt az unisono nagy kitörést. Annak leszögezése, hogy Németország csu­­pán nemzeti alapon álló országokkal tud együttműködni s köthet egyezséget, nyilván azt jelenti, hogy Németország a szovjettel nem lép semmiféle megállapodásra. Már­pe­dig az annyi gonddal-bajjal előkészített lo­­carnói tárgyalásoknak csak úgy lenne értel­mük, ha a „nyugati Locarno" újabb formá­ban való megszövegezése után tető alá hoz­nák végre a „keleti Locarno“-t is, ami alatt nem értünk szó szerint valamilyen többol­dalú szerződést, hanem bármilyen megegye­zést a nagy feszültség enyhítésére. Túlzott pesszimizmus volna azonban azt állítani, hogy a nürnbergi manifesztációval Németország a „keleti Locarno" ilyen tág­kör­ű fogalma előtt is bevágta volna az aj­tót. Azt hisszük, ez csak annak a nyomaté­kos aláhúzása kívánt lenni, amit Hitler már március 7-én kifejtett, amidőn bejelentette a Rajna-vidék militarizálását, hogy­ Németor­szág a „keleti Locarno" helyett összes­ ke­leti szomszédaival hajlandó a német-lengyel megnemtámadási szerződés mintájára szer­ződéseket kötni (még Litvániával is, pedig a Memel-kérdés miatt elég súlyos az ellen­tét a két állam között), de nem hajlandó többoldalú, kollektív szerződést kötni (amely­ből persze a szovjetet sem lehetne kirekesz­­teni). Március 7-én részletesen megokolta Hitler, miért nem hajlandó megnemtámadási szerződést kötni és semmiféle kapcsolatot létesíteni „nem Oroszországgal, hanem a vi­láguralomra pályázó bolsevizmussal. Resz­ketek Európáért, ha arra gondolok, mi lesz a mi földrészünkből, ha a bolsevista forra­dalom diadalmaskodik ... Nem hiszem, hogy hasznos lehet államférfiak számára a közelebbi érintkezés olyan világnézettel, amellyel való érintkezés pusztulást jelent bármely nemzet számára". Copyright by Magyar Színpadi Szer­zők Egyesület**, Budapest. Az Ipszilon Sugár (Pálinkás orvos) Hangjától? három részben írta Vándor Kálmán Bemutatta a Magyar Rádió 1936. szeptember 11-én a küveteiező szereposztásban: Tutin doktor ............................Mihály­ffy Béla Johann, elveszett vándorszínész Makláry Zoltán Kasperné, fogadóimé .... Aczél Ilona Teobald, kerületi tanácsos • • Rónai (Jó­n Werner főorvos ........................Bárdi Ödön Cillangen Edna ........................Mester Ilona Armenius professzor .... Bánóczy Dezső Asszisztens és Iskolafelügyelő . Szőke­­Gyula Vasúti őr és Kereskedő . . . Dózsa István Arnulfné ......................................Nagy Ibolya Elöljáró ....................... . . . Patilksy István gyógyszerész .............................­.osonczy Zoltán Történik. Valahol az isten háta mögött fönt a havas hegyek között. ELSŐ RÉSZ. Gongütés. Utána egy pillanatig semmi, azután a mikrofon előtt végigzúg egy vad szélroham.­­A szélrohamban egyszerre távolról egy rekedt hang: REKEDT FÉRFIN­ANG (kiáltása): Halló, hé! (su­lzugás) Hát senki sincs itt? (ismét a süvítő szél). Ez az átkozott szél! Mind a szemembe hordja a havat! Halló, hé! Hát senki teremtett lélek? (botorkálás zaja, ahogyan valaki a havat tapossa. Morgó beszéd). Valahol erre kell lenni az útnak! (kiáltva) Itt van valahol az átjáró a falu felé? (siket csend, csak a zugó szél. Elszán­tan.) Hát akkor vágjunk neki! (néhány óvatos lépés, félszavak). Hopp! Vigyázat! Ide! így!.(zu­tán egyszerre hatalmas reccsenés, egy rémült ordítás). A jég! Beszakadt a jég! (összetorlódó jégtáblák zaja, azután csend, végtelen csend. És a csendben nagyon távolról halkan száncsilin­­gelés. A csilingelés egyre közeledik, végre egé­szen a mikrofonnál. Ekkor­: WERNER: Hé! Állj csak meg egy pillanatra! (a csilingelős elhallgat) Figyeljünk kicsit! (szü­­rk­t): Most nem hallom a kiáltást! THEOBALD: Nem, nem! Téved Werner fő­orvos, senki sem kiáltott! Ismerem én ezt !­z át­kozott kerületet, ezeket a fekete hegyeket! Húsz éve állok az élén! Eleinte engem is sokszor meg­tréfált! • Mehetünk tovább! (újra számsilintelés) Tudja, Werner főorvos, ezek az imbolygó köd­oszlopok, sikongó, rohanó hegyi patakok. Az Isten háta mögött vagyunk! (kiáltva) Tel Mesz­­sze van még a falu? Mit ? Egy óra még? WERNER: Kellemes kilátások! Hat óra döcö­gés a vonaton ide fel a hegyek közé, két óra szánkózás a szélrohamban és ha megérkeztünk, még egy kellemes feladat: egy embert kirúgni az utcára! (Nagyon távolról harangozás foszlá­nyai.) THEOBALD: Harangoznak. Ejteli hét.­­csend, csak a nagyon távoli haragozás, a szánailinge­lés és a szél. A csilingelés egyre távolodik, a ha­rangszó egyre erősebb. Végre nem hallatszik más, mint a harang békés kongasd. Aztán fe­dett lesz a harangozás és egy elégedett férfihang hallatszik): ELÖLJÁRÓ: Milyen jó itt! Ez a meleg kan­dalló! A forralt bor! Jó itt a maga kis fogadó­jában Kasperné! (A jelenet tartalma: Kasperné fogadójában va­gyunk. Együtt ül a helybeli intelligencia a pati­kus, az iskolafelügyelő, a kereskedő, az elöljáró és békésen beszélgetnek a forralt bor mellett. A kereskedő újságot olvas, csupa béke minden, míg egyszerre kopognak az ajtón és egy öreg parasztasszony, Arnulfné lép be. Az orvost tu­rcsi. Az orvos nincs itt, de egyszerre eltűnik a békés hangulat. A gyógyszerész az asztalra csap. Mégis csak sok, hogy a falu orvosa olyan ré­szeges, hogy már a betegek is a kocsmában ke­resik. Egyik szó a másikat követi, az orvost szidja a kereskedő is, szégyene a falunak — mondják —, mindenütt mint „pálinkás orvost" emlegetik az alkoholista Palin doktort. Egyetlen ember kel az orvos védelmére a fo­gadó tulajdonosa, Kasperné. A gyógyszerész azért haragszik rá —- mondja, mert orvos a fia­­ és azt szeretné a helyébe ültetni, a kereskedő pedig azért áskálódik ellene, mert a leányát sze­retné a patikus fiához adni. A Mát újra az öreg parasztasszotty’ szakítja meg: az ura haldoklik már, ‘de az orvost még most sem tanit­ja meg. A patikus megy át’a beteg paraszthoz, de néhány pillanat múlva már vissza is érkezik. A hangja diadalmas): GYÓGYSZERÉSZ (Elégedetten, kárörömmel): Na! Ez rendben volna! Végérvényesen rendben! ELÖLJÁRÓ: Mi történt? , GYÓGYSZERÉSZ: Semmi! Csak éppen az öreg Arnulf — meghalt! Értitek? Meghalt, mert a ha­tósági orvos úr — iszik valaholl (Nagy csend, 02 tán). FOGADÓSNÉ (siros hangja): Istenem . .. (Ebben a pillanatban az ajtó hirtelen kicsa­pódik és egy érdes férfihang harson): ORVOS: Adjon Isten jó estét az uraknak. (Topog) No, én jól eláztam! Olyan hóvihar van odakünn, hogy ember legyen aki megússza! (Nagy csend után csodálkozva) Hát az uraknak mi bajuk van? Meszelőt nyeltek­? GYÓGYSZERÉSZ (kínosan):- Mi bajunk volna? Semmi sincs! (Hangosan­) Fizetni! FOKADÓSNÉ (letűrten): Igenis... ORVOS (felhangon): Johann! Ezeknek megint­ velem van bajuk? ! JOHANN (az orvos szolgája, idegenes kiejtés­sel, félhangon): Ászt mondanak, hogy a lektor úr mindig isz! ORVOS: Pukkadjanak meg! GYÓGYSZERÉSZ (hangosan): Jó éjszakát doktori MIND: Jó éjszakáit ORVOS (egy pillanattal később, mintegy váll­rándítással): Jó éjszakát! (Lépések, ajtócsapó­­dás). FOGADÓSNÉ: Csakhogy kint vagytok! (Ár­ián rémülten) Szent Isten! Mi történt a doktor úrral. Csuromviz derékig! Kész tüdőgyulladás! ORVOS: Nyavalya! FOGADÓSNÉ: Megint beszeszelt valahol ugy­e? ORVOS: Hát, ha a pataknak szesztartalma van, akkor derékig szeszben ültem! Beszakadt alattam a jég. A hegyekből a kovács szent, hogy beteg a felesége. No, hamar forralt bort, mert fázni kezdek! Johann, rakj a fűzre! FOGADÓSNÉ (kiáltva): Te lány! Hozz fel ha­mar bort! (Orvoshoz) Elment a jó dolga? Hi­szen a kovács már nem is a maga kerületébe tartozik! ORVOS: A kerületi orvos beteg! FOGADÓSNÉ: Most meg maga lesz az ORVOS (felnevet): Hja, lelkem, orvosnak sza­bad meghalni, betegnek nem! No, hozza már azt a forralt bort! FOGADÓSNÉ: Hozom, hozom. (Egy pillanatig szünet, kividről halkan a szélsüvítés. Aztán): ORVOS: Johann! Szárad már az a kabát? JOHANN (egykedvűen): Épen keszdi. ORVOS: Eredj haza, hozz egy nadrágot. Ez csuromviz rajtam. JOHANN: Nagyot? ORVOS: Azt. JOHANN: Mert nadrág asz nincs. ORVOS: Hát a szürke? JOHANN: Asz lukas. ORVOS: Hát a csikós? JOHANN: Asztal én horlok most... ORVOS (füttyent egyet): Hát — akkor majd közelebb állok a tűzhöz. De Ita mégegyszer az én nadrágomat veszed fel, kidoblak! Megértet­ted? JOHANN (sipikus nyugalommal): Nem ORVOS. Ki­doblak! JOHANN: Asztal érleltem. Asztal nem értettem, hogy mi abból nekem a kari (Szünet.) Tizenhét hónap vagyok itt. Mióta szinésztrupp szétment és itthag­yta engem. És tizenhét hónap óta nem kaptam egy vas se fizetés! Tizenhétből koplalta tizenhárom Igaz.D­oktor úr se ette, ha én koplalta. Hát mi abból nekem a kár, ha­ kidob a tokl°r úr? ORVOS: Kezdesz, szemtelen lenni! JON­ANN (bizalmasan): Nézze, toktor úr! Mi ketten itt, vagyunk külömb ember, mint a többi. Én gondolta, leszek egyszer híres ember. Tok­tor úr is gondolta, hogy lesz egyszer híres em­ber. Nem sikerült. Én lette szolga, doktor Úr let­tem pálinkás orvos. Hát­­ ne bántsunk egy­más! ORVOS (csendesen): Vén szamár te... (Jön a fogadósáé, nadrágot hoz a doktorunk. Az uráé volt valamikor. Az orvos átmegy a má­sik szobába, hogy átázott nadrágja helyett ma­gára húzza. Ezalatt új vendég érkezik a foga­dóba. A postamesternő jön, kifulladtan, magán­kívül, sürgöny érkezett a hegyek közé. Egyene­­nesen a fogadásáénál­. Werner kerületi főorvos és Theobald kerületi tanácsos jelzik érkezésüket, szobát kérnek. Nem tehet kétség: az orvos miat jönnek. A gyógyszerész már többször feljelen­tette az orvost részegeskedés miatt, ez most a fegyelmi. Mikor az orvos visszajön, a fogattá­­né összetörtén ül a széken.) ORVOS: Na, m­ost ideülünk a kandalló mellé. Így. Nincs valami újságja? Aha! Itt van! Éppen három napos. Na mindegy! Nekem jó lesz! (z az orvos olvasni kezd. A fogadósáé ül mel­lette, halkan gyengéden kérdezgeti, illik-e a for­ralt bor, sok cukorral, gyömbérrel osimista. Óva­tosan beszélni szeretne arról is, hogy itt­ volt a postamesternő, hogy sürgöny jött,A hogy, a fő­orvos, a kerületi tanácsos.... de nem jut hozzá. Az orvos egyszerre csak magánkívül ugrik fel a székről, sápadtan mered az újságra ) ' FOGADÓSNÉ: Az Istenért! Feldöntötte az asz­talt’ Mi van magával, miért ugrott fel?" ORVOS (rekedten): Semmi .. FOGADÓSNÉ: Sápadt lett, mint’a’fajt-Mit ol­vasott abban az újságban? , ORVOS (nagy szünet után, nehezen): Semmi. Egy h­br. Valaki meghalt. (Alig forgó nyelvvel, nehezen olvassa.) „Cunningeni professzort, a Vi­lághírű orvostudóst, az Ipszilon sugarak feltalá­lóját, aki megtébolyodástól való félelmében ön­­kezével vetett véget életének: nagy részvét, mel­lett ma helyezték örök nyugalomra. ." (Nagy szünet.) . . FOGADÓSNÉ (halkan): Barátja volt? ORVOS ■ (csendesen): Több ... FOGADÓSNÉ: Rokon? A , testvére ? ORVOS: Annál is több. (Szünet.) Az életem megrontója. (Künn a s ajtó elött száncsilingelés, azután két férfihang. A fogadósáé sápadtan feláll. A kerü­leti tanácsos és a főorvos megérkezett. A foga­­dósné eléjük megy, felvezeti őket, a Szobájukba, trillán fásultan feláll az orvos.) ORVOS Menjünk Johann .. Azt hiszem rövi­desen , vendégeket kapunk .. (Az orvos és különös szolgája elindulnak ha­zafelé, a fogadósáé csöndesen bezárja a boltot. Nü­rnberg és a fogalmak leegyszerűsödése Hitler szerint ez a leegyszerűsödés, Euró­pának ez a kettéválása — amint a nürnbergi pártgyűlésről „az angol szigeten élő boldog Robinson Crusoenak" (azaz Európát a ketté­szakadástól féltő egyik brit politikusnak) *7

Next