Ujság, 1938. november (14. évfolyam, 247-272. szám)
1938-11-13 / 258. szám
36 „Érettségizett ifjak zenekara" Ferencvárosi úrilakásban vagyunk, délután fél hat, nyilván csodálkoznak a szomszédok, aői hirtelen jazz-band kezd dolgozni, élesen szól a szaxofon, a nagydob és a piszton. Ezt a jazzt nem rádió közvetíti, öt kedves, vidám fiatalember kezeli a jazz-band hangszerek, az „Érettségizett líjak zenekara" próbái, öten vannak, most bemutatjuk őket az Újság olvasóinak: Szávai Dezső, Sebestyén Ferenc, Szalay Lajos Szőcs István és Hab János. Mind az öten az idén érettségizetek. Néhány nappal azután, hogy kezükbe került az érettségi bizonyítvány Szávai Dezső — a zenekar kitalálója — szervezni kezdte társait. Sorra felkereste muzsikus barátait, megmagyarázta nekik, hogy „csinálni kell valamit", nem várhatják, amíg a sültgalemb szájába repül. Egyetemre menni? Reménytelen. Annyit kell tanulniok még, oly soká lenne belőlük kenyérkereső ember. Zenekart kell csinálni, Szávai a nevét is megmondta a zenekarnak: „Érettségizett Ifjak Zenekara". Azóta délutánonként más és más lakásán találkoznak, vettek mindenféle jazzbandbe való zeneszerszámot, hatalmas műsort tanultak be, kotta nélkül játsszák az ismert jazz-számokat Pénteken délután meghívták az Újság munkatársátegyik intim próbájukra. Zenekritikusnak kellene átadni a szót, de kár, hogy nem hívtuk el a próbára Gajáry István dr.-t vagy Péterfi István dr.-t, az ő szakértő elragadtatásuk hitelesíthetné az újságíró elragadtatását. Ezek a tizennyolcéves fiúk pompásan összetanultak, mindegyiikük külön-külön művésze hangszerének, sis milyen jókedvűek és milyen frissek, mennyire nem félnek az élettől. Szávai Dezső A zenekar kapitánya természetesen Szávai Dezső. A Fáy András-gimnáziumban érettségi lett. (Milyen volt az érettségi bizonyítványa? „Ne forszírozzuk" — feleli nevelve.) De hát nem is csoda, hogy a Dezső nem volt jeles tanuló, kisgyerek kora óta lefoglalta a muzsika Az édesapja citeratanár, az édesanyja zongoratanárnő, őt már hatesztendős kora óta zongorázni landolták. — A Mester utcában, abban a házban, ahol mi lakunk, lakik egy postás is, aki sokszor hallott engem játszani — meséli most Szávai Dezső. _ A postás egyszer Toldi, Nemzeti Zenedai tanárnál járt, felhívta Toldi figyelmét rám Toldi el is hivatott, meghallgatott, aztán ajánló levelet irt Thomán Istvánnak. Thomán Istvánnak annyira megtetszett a kis Szávai Dezső, olyan nagy zenei ígéretnek tartotta, hogy’ elvállalta ingyenes magánnövendékéül. — Zongoraművész szerettem volna lepni, de nem tanulhatok tovább — beszéli Szávai Dezső !— pénzt kell keresnem. Dezsőnek egyébként jelentékeny zenekaralapítási múltja van már, a Fáy András-gimnáziumban több zenekart állított össze diáktársaiból, megszervezett quintetteket, quartetteket- Sebestyén Ferenc Sebestyén Ferenc az „Érettségizett ifjak Zenekara"-nak pisztonistája. Hát ennek az élénkszemű, kedves fiúnak hogyan jutott eszébe, hogy megtanulja a piszton kezelését, ő is A Fáy András-gimnáziumba járt, régóta hegedül, tagja volt az iskolai cserkészzenekarnak. A zenekarból hiányzott a pisztonos. Sebestyén Ferenc titokban pénzt spórolt össze, pisztont vásárolt és tanult Ennek két éve már Az idén a Zeneakadémia pisztontanáránál, Ernőházy Vilmosnál felvételre jelentkezett, fel is vették, most zeneakadémiai pisztontanuló •— Tulajdonképpen mi akart lenni? Sebestyén Ferenc azt mondja, hogy jogász szeretett volna lenni és erről a tervéről tulajdonképpen nem is mondott le. úgy képzeli a jövőt, hogy, mint az „Érettségizett Ifjak Zenekaráénak tagja, pénzt keres, közben beiratkozik az egyetem jogi fakultására. És majd egyszer.. majd egyszer... ügyvéd lesz. Szalay Lajos A zenekar nagybodjit Szalay Lajos üti- ő is a Fáy András-gimnáziumba járt, csak magántanuló volt. Nemcsak a nagydob kezelését érti, harmonikázni is tud. — Hol tanulta a nagydobot? Bizony nem is tudja. A nagydob kezeléséhez érzék kell. Zongorázni már gyerekkora óta tudott, könnyen megtanult harmonikáim, ő egyébként a zenekar „dizőze". Ő kíséri énekkel a zenekar játékét. Gimnazista korában arra vágyott, hogy mérnök-hallgató legyen, sőt vegyészmérnök-hallgató. Persze erről nem mondott le. Így tervez a jövőt, mint Sebestyén Ferenc, majd jövőre beiratkozik a műegyetemre, pappal tanul, és este jazz-dobos lesz. Szűcs István Szűcs István az érettségizett jazz-band szaxofonosa és klarinétosa. Gyerekkorában tanult már zongorázni, bejutott az iskolai zenekarba a zenekarban nem volt klarinét. Diáktársai biztatták, hogy tanuljon klarinétozni, így derült ki Szűcs Pistáról, hogy klarinét-tehetség. Már két év óta zeneakadémiai növendék, Váczy Károlynak a tanítványa. A szaxofon kezelését úgyszólván percek alatt tanulta meg. A nyáron, amikor az Érettségizett Ifjak Zenekara összeállt, Pistára azt a szerepet osztották ki, hogy tanuljon meg szaxofonozni- A legközelebb pró ÚJSÁG VASÁRNAP, 1938 NOVEMBER 13 Egy magyar csodadok£orról Gruby Dávid, aki Dumas, Balzac, Lamartine, Heine, Thomas, Liszt és George Sand meghitt orvosa volt November 14-én lesz negyven esztendeje, hogy meghalt Parisban a kis Gruby doktor, ki az orvosi tudomány egyik úttörője, legendás hírű orvos és magyar ember volt. A nevét Párisban mindenki az ajkán hordozta, de Magyarországon is jóformán mindenki ismeri. A régibbek és az orvosi tudomány emberei minden bizonnyal. Kiskörén született két év híján százharminc évvel ezelőtt. Zsidó volt, egyszerű család gyermeke s elvégezte az orvosegyetemet. A negyvenes évek elején Párisba költözött, bámulatos felfedezéseket tett az orvostudományban s különösen a mikroszkópia és a sejtkutatás terén végzett úttörő munkát. Felfedezéseivel, Nékám Lajos szavai szerint, dicsőséget szerzett a magyar névnek. 1848-ban hazajött, részt vett a szabadságharcban, aztán megint visszament Párisba s ekkor lett Parisnak egyik különcség hírében álló, de legkeresettebb orvosa. Páciensei a művészet, irodalom, tudomány, politika és a katonai világ legelőkelőbb emberei közé tartoztak, ezt tudjuk meg abból az életrajzi anyagból is, melyet Temesváry Rezső dr. gyűjtött össze róla. Orvosa volt a két Dumasnak, Chopingnak, Daudet Alfonznak, George Sandnak, Ambroise Thomasnak, Balzacnak, Iamartinenek, Gambettának, Liszt Ferencnek, Emile Oliviernek, Vitztum grófnak, Heinenak. A Tuileriákban is gyakran kikérték tanácsát és sok angol, német és más külföldi ment Párisba csak azért, hogy orvosi tanácsát kérje. lett s egy rakás kép csak úgy sarokba volt támasztva, köztük az első Daubignis, a nagy tájképfestő alkotása volt. Szegények doktora De nemcsak a nagyokat szolgálta ki. Szívesebben talán a szegényeket és megpróbáltakat. Jövedelmét, amikor évente százezer frankra rúgott, három részre osztotta: 50— 60 ezer a szegényeké, harminc a csillagvizsgálójára, 10—15 a kertjére. Ez volt a rendes költségvetése. Amelyik esztendőben többet keresett, több jutott a szegényeinek. Neki magának oly kevés kellett, hogy nem is lett volna érdemes, beállítani az évi költségvetésbe. Egy inas, egy öreg szakácsnő, meg az íródeákja, ennyiből állott a személyzete. A Rue St. Lazareban lakott. Lakásának bal fele, hat szoba, tömve volt növényekkel, mint valami virágház. Aztán a másik oldalon a rendelője. De sok kétségbeesett embert lehetett látni a várószobában, a fal mellett álló magasházú, fehér vászonba húzott díványokon! Aki előbb jött, az ment be hozzá előbb, vasárnap, a szegények napján, már déli egy órakor tele voltak a várószobák, ott ültek hatig templomi csöndben. Hatkor aztán megnyitott a fogadószoba ajtaja, melynek külső részén nem volt kilincs. Allons! — szólt ki a kis doktor s volt olyan vasárnap, hogy éjfélkor még ültek a várószobában. Közvetlenül a fogadószoba előtt egy kis szobában várakozott, aki majd sorra kerül. Annak a szobácskának a falán lógott a többi közt Deák Ferenc, Eugénia császárné, Ambroise Thomas és az idősb Dumas aláírott, ajánlott arcképe, a szegedi árvíz képe, egy pusztai csárdát s egy alföldi aratást ábrázoló festmény. De nem kirakatban állott mindez, amelyiknek, ahol helyen Egy kis vendéglő különcnek tartották sokan. De aki a telkébe látott, a legszebb harmóniát találta benne. Hogy a szegénnyel és megszomorodottal hogyan tudott érezni, s ha már nem segíthetett rajta, hogyan akarta elviselhetővé tenni utolsó szenvedésteljes napjait. Malonyay egyszer egy tüdőbeteg szűcsöt vitt fel hozzá, egy szegény, elhagyott honfitársukat. Gruby doktor megvizsgálta, irt néhány sort s a markába nyomta, hogy menjen vele naponta kétszer, délben meg este, egy szomszédos kis vendéglőbe, ott majd adnak neki orvosságot, adtak is, tisztességes, jó ebédet és vacsorát. Később tűnt ki, hogy naponta harminc-negyven ember érkezett abban a vendéglőben Gruby doktor számlájára. „Hát a tüdeje ?“ — kérdezte Malonyay, mikor a szűcs elment. „Azon már nem lehet segíteni!11 — felelte Gruby. Nagyobb lelki derűvel foglalkozott a híres pácienseivel, mikor neuraszténiájukra próbált orvoslást találni. Az öregebb Dumas egyszer elpanaszolta neki, hogy súlyos gyomorbaját érzi. Gruby dr. képzelődésnek mondotta az egészet, de minthogy Dumas ragaszkodott ahhoz a kívánságához, hogy rendeljen neki valamit, azt mondotta neki: — Reggelizzék egy hétig olajban sült krumplit, semmi mást és igyék hozzá egy pohár jó erős burgundit. Aztán majd jöjjön el megint. Dumas egy hét múlva csakugyan jelentkezett. Gruby kérdő pillantást vetett reá. — Nem vagyok sem jobban, sem roszszabbul, — mondotta Dumas. — Tehát nincs rosszabbul ? — kérdezte Gruby dr. — Akkor nincs is komoly baja, mert a gyomra határozottan egészséges, ha elbírta azt a kosztot, melyet rendeltem. Orvosszer az álmatlanság ellen Más alkalommal álmatlanságról panaszkodott Dumas. Bajára a következőt rendelte Gruby: Menjen ki délután 4 óra 40 perckor a St. Lazare-pályaudvarról Versaillesbe. Útközben itt és itt (megnevezte a helyeket, hol, és semmiesetre sem máshol v egyen meg egy-egy almát s térjen vissza ugyanazon az útón, nem mulasztva el, megenni még egy almát. Dumas képtelennek nyilvánította ezt az orvosi tanácsot és ingerülten hagyta faképnél Grubyt. Másnap történetesen a St. Lazare-pályaudvar tájára vetődött, eszébe jutott Gruby dr. recipéje s kiment Versaillesbe, megette pontosan a megállapított helyeken az almákat, vissza is tért, még pedig oly sikerrel, hogy mikor Párisba érkezett, a kalauz keltette fel, oly kitünően aludt. Az ember azt hinné, sarlatán tartja beszéddel a páciensét úgy, mint a kis Gruby doktor Dumast. Tévedés. Gruby tudta, mit akar. Azok közt a rendkívül érdekes adatok közt, melyeket Magyary-Kossa Gyula ny. egyetemi tanár gyűjtött össze Grubyról és tett közzé tavaly a Gyógyászatban, ezt a magyarázatot találjuk efféle rendeléseire : „Kutatta, hogy milyen hatása van a bizonyos tempóban való járásnak, evésnek, ivásnak, munkálkodásnak az illető beteg individuum vérkeringésére, légzésére, emésztésére s így tovább. Egyikkel-másikkal felsétált az obszervatóriumába, hogy lássa, miként hat reá az emelkedő síkon való járás, a lépcső, némelyikkel asztalhoz is ült s minden megfigyelését felhasználta a gyógyítás tervének megállapításánál. Távozó pácienseinek sokszor emlékiratszámra menő hosszú utasításokat adott, de azokat rendesen horribilis Heine Grubyról Heine gyakran emlékszik meg hálásan Gruby doktorról azirataiban) De nem tagadhatta meg gúnyolódó természetét, mikor — 1851-ben — így írt róla: — Az ember minden bajból mindig a legkisebbet választja, az én orvosom pedig oly kicsiny, hogy szinte azt mondhatnám, hogy egyáltalában nincs is orvosom. Hogy tudósnak mekkora volt a kis Gruby, arról egy Párisban élő magyar — Kanisz —- könyvet akart írni. De amikor baráti közvetítéssel néhány vonatkozó munkát kért tőle, Gruby azzal tért ki a kívánsága elől, hogy amit ő csinált, olyan régi, avult dolog már, hogy nem is érdemtt is bolygatni a tudomány jelen fázisában. Ugyanaz a Kanitz mondotta, hogy alapvető sejttani és mikroszkópiai munkáival korszakalkotó szolgálatokat tett a tudománynak. Flammarion meg nem egyszer lelkesedett Gruby csillagászati tudományáért. Goncourt beszéli, hogy Gruby volt, aki Jules Sichellel, a híres szemorvossal konzultálni hivatván Heinéhez, ki akkor 1.elégségének még elején volt, a költő szembántalmából, a többi orvos ellentmondása közben, a hátgerinc megbetegel csere következteteit. Ismeretes, hogy ez a diagnózis igazolódott be. Tíz évvel utóbb megint elhívták Heinehez, ki akkor már bénultan és félvakon feküdt „matracsirjában", de még megóvta szellemének egészségét, és Gruby vigasztaló szavára, hogy még sokáig élhet, megjegyezte: — Akkor legalább ne mondja meg a feleségemnek. — S mikor az idegműködés szempontjából azt kérdezte Gruby, hogy tud-e fütyülni, azt felelte Heine: — Sajnos, nem eléggé erősen ahhoz, hogy kifütyülhessem Seribe színdarabjait. De maradjunk annál, amit Goncourt beszélt el arról, hogyan következtetett Gruby a szembántalomból Heine hátgerincének megbetegedésére. Jules Sichel megütközött Gruby diagnózisán. Úgy volt vele, mint annak idején Bécsben Sclunh, a későbbi híres sebész, kit ugyancsak Gruby botránkoztatott meg egy hasonlóképpen váratlan diagnózissal. Schuh, aki Wattmann sebésztanár segédje volt a bécsi orvosegyetemen, egy klinikai betegen nyakcsigolya-cariest állapított meg s ezt Gruby (akkoriban ötödéves medikus), az ő bonctani ismeretei és a fejnek bizonyos irányban való mozgathatósága alapján lehetetlennek mondta. A merész viselkedés miatt neheztelő Schuh feljelentette a tanárnál, ki másnap azzal a gúnyos megjegyzéssel szólította ki egy új beteg vizsgálatára Grubyt: „Da Sie alles besser wissen, als Andere, so machien Sie hier die Diagnose!“ A kórisme megállapítása, melyhez ismét jelentékeny bonctani tájékozottság kellett, kifogástalan volt s ez időtől fogva Wattmann ,jóindulatú barátja és támogatója volt Grubynak. Maga mellé is vette műtőnövendékei közé. ban Szűcs Pista már csillogó, ezüstlorkú szaxofonnál jelent meg és úgy fújta, mintha öreg szaxofonos lenne Rab János A jazz-band ötödik tagja. Trab János, ő hegedül. Zeneakadémiai növendék, hegedűművész szeretett volna lenni, erről a vágyáról persze ő sem mondott le, de egyelőre arra törekszik, hogy a zeneakadémiai tanárképzőbe jusson. Csináltattak maguknak az Érettségizett Ifjak Zenekarának tagjai elegáns spencert, amolyan zenei egyenruhafélét. Vidáman panaszkodnak, hogy mennyit kell tanulniok, ahhoz, hogy ujjukban legyen a különböző jazz-band Stylus. Ez azt jeleni, hogy a diákok közös kirándulásokat tettek többször bárokba, mulatókba. „Sokalban ugyanis más tónus kell". Lesték, hogy amikor sángulatvilágítás van, hogyan játszik a zene, eltanulták, hogyan kell tálalni a tánczömét. És közösen járnak moziba, együtt figyelnek az új slágerekre, élen vesznek egy gramofonlemezt. Szerződésük még nincs. Az impresszáriók még nem ismerik őket, attól nem félnek, hogy nem jutnak szerződéshez. Most már — ahogy ők mondják — „készen vannak", elindulnak majd zenével szerzendő kenyér után. Világért fe irigyje valaki, hogy ezek a fiúk szomorúak vagy kedvetlenek, szinte természetesnek veszik, hogy ebben a különös világban nagydoboz kell ülni ahhoz, hogy valaki vegyészmérnök lehessen és pisztont kell fújni, ha valaki ügyvéd akar lenni-Sok Szerencset fiuk módon megfizettette. Évi jövedelmét abban az időben 3—400.000 frankra becsülték s ennek jórészét tehetséges szegény tanulók segélyezésére fordította.“ y » Az orvosi honorárium Egy bús akkordot most. Malonyay jegyezte fel: Justh Zsigmond, halála előtt néhány héttel kiment Párisba, hogy Grubyval megvizsgáltassa magát. Tudta már akkor, aki ismerte, ő is tudta, hogy vége! ... De hátha? Gruby megvizsgálta, mosolygott, biztatta, megkérdezte, mit ír, kérte, hogy aztán küldje el neki is a legközelebbi könyvét, megszabta az étrendjét, öltözködési tanácsokat adott neki, egy délutánra egészen felvillanyozta mindkettőjüket. De Malonyay este táviratot kapott Gruby titkárától, hogy látogatná meg a doktor urat. — Van ennek a fiatalembernek családja? — ezekkel a szavakkal fogadta Gruby. — Igen? Értesíteni kell őket, mert néhány hét múlva vége lesz. Itt nem él egy belet, le kell vinni délre, ott kevesebbet fog kínlódni. Lássa, ön lekísérhetné Cannesba! — s kivett az asztalfiókjából néhány bankjegyet, hogy annak a magyar írónak legyen napsugaras, enyhe elmúlása ... Malonyay felvilágosította, hogy Justhnak van miből élnie, sőt ő óhajtaná tudni, mivel tartozik a konzultációért ... — Majd eligazítjuk ... Justh is , levelet irt a doktornak, kérdve, mivel tartozik. Gruby titkára írta a választ. Arra kérte, hogy adjon valamit valamelyik magyarországi jótékony intézménynek. Életének utolsó idejében — akkori leírás szerint — ilyen volt Gruby. Olyan ép, fürge, alig hogy kissé meggörnyedt, pedig szinte egy egész századot élt. Simára borotvált hófehér arc, élénk kis szürke szemek, hatalmas homlok, fénylő kopasz fej s néhány selyemfinom ősz fürt göndörödött a halántékok alatt; makacs gömbölyödésű álla alá puha inggallér hajlott ki a nyakára csavart fekete selyemkendő fölütt. A homlok dominált... Lehetetlen azt leírni, hogy milyen méltóságos, milyen tiszteletes parancsoló volt az a homlok, ha arcának állandó jóságos mosolygása nem biztatóik volna az emberi, szólni sem igen mert volna hozzá ... (-a)