Ujság, 1939. március (15. évfolyam, 49-74. szám)
1939-03-05 / 53. szám
Ö donosok megoldani. Nem beszélve arról, hogy a Filmművészeti Kamara csak olyan olcsó áron kívánja a bérletet, hogy az még a háziúr adóját sem fedezné. Megtelt a környék és Buda . Néhány hónappal ezelőtt környékre való költözési láz vett erőt a belterületen lakók között. Olyan tömegével foglaltak el lakásokat a Pestet környező területeken, hogy ma már itt sehol sem kapható megfelelő lakás. A főváros egyes kerületeiben éppen a fenti oknál fogva úgyszólván lehetetlen lakást kapni s itt mindig egy- és kétszobás lakásról van szó Így egyáltalán nincsen megfelelő lakás a budai kerületekben s a Belvárosban. Ezzel szemben korlátlan mennyiségben kaphatók 4—6 szobás lakások az V., VI. és VII. kerületekben. — Buda kivétel a költözködés terén, éppen ezért u. n. jó lakást ott nem igen lehet kapni. Kitűnő üzlet, illetve tőkebefektetés lenne Óbudán, vagy a Lágymányoson egy kétszobás bérkaszárnyát építeni, mert a Hivatal adatai szerint ezeken a területeken minden ilyen szabású lakás gazdát találna. Ezzel szemben vannak egyszobás és u. n. garzonlakások az új Lipótvárosban, ahol szobánként 1000 pengőt kérnek, ez viszont olyan magas összeg, melyet az a bérlő, aki költségkímélés szempontjából költözik nagyobb lakásból egy-kétszobás lakásba, nem tud megfizetni. Nem függ ugyan szorosan összes budapesti lakásínséggel, de a költözködni kényszerült pesti lakót mégis érdekli a hurcolkodás ára. Május elsejétől ugyan nyolc hét választ el bennünket, de máris közölhetjük a szomorú hírt, hogy a költözködés ára minden valószínűség szerint a kétszerese lesz az előző évnegyedinek. Legutóbb a főváros területén egy háromszobás lakás költöztetése attól függött, hogy hányadik emeletről hányadik emeletre költözik a lakó, 35-450 pengőbe került. Május 1-én ennek a kétszeresét kell majd fizetni egy olyan rendelet következtében, amelyet az illetékes és érdekeltek meghallgatása nélkül szándékozik életbeléptetni. Arról van ugyanis szó — mint velünk jól informált helyről közölték , hogy az igáskocsisok munkaidejét napi 12 órában akarják megállapítani. Ez a gyakorlatban — a szakértők szerint — a költözködés csődjét is jelenti, eltekintve attól, hogy mint mondottuk, az eddiginek kétszeresébe kerül a hurcolkodás. Egy kocsis napibére 6—8 pengő. A munkaidő reggel 6 órakor kezdődött és amennyiben 12 óránál tovább tartott, a kocsis napibérén kívül annyi órabértöbbletet kapott, amennyivel többet dolgozott. Ha a kocsis otthagyja a fuvart... A dolog természetében rejlik, hogy a költözködést, amint megkezdették, nem lehet félbeszakítani, hanem be kell fejezni. A bútorszállítók úgyis vállalják a költöztetést, hogy még aznap este felcipeltetik a bútorokat az új lakásba, hogy az üzletfelük már ott is alhasson. Előfordul igen gyakran, hogy a költözés d. u. 10 órakor kezdődik és akadályok merülnek fel, amelynek következtében sokszor még éjfélkor is cipekednek a bútorszállítók. Ha az új rendeletet életbe léptetik, a kocsis délután 5 órakor befejezettnek jelenti ki a munkát. Tudniillik a kocsis már reggel 5 órakor bent van az istállóban és megkezdi a lovak ápolását, a szerszámok tisztogatását s így a munkaideje már ekkortól kezdődik. A bútorszállító fuvaros egy kocsis helyett nem tud kettőt alkalmazni, mert a napibéren kívül egyéb terhekkel is jár, melyek olyan nagyok, hogyha ezt is a költözködő terhére akarná áthárítani, akkor 100 pengőbe kerülne egy háromszobás lakás költöztetése. Az új terv tehát a szakértők szerint teljes csődjét jelentené a költözködésnek, nem is beszélve arról, hogy egyéb vonatkozásban is elviselhetetlen drágulást hozna magával a lófogató fuvarozást illetően. Hogy csak egy érdekes jelenséget említsünk meg: a lepatkolásra néha 3—4 óra hoszszat várni kell a kocsisnak és ez az idő szintén beleesik a 12 órás munkabérbe, ami tehát azt jelenti, hogy egy ló megvasalása, amely 1,5 fillér volt, ezentúl a fuvarozónak 3—4 pengőjébe kerül. Remélhetőleg, mírképpen megvilágítva a helyzetet, az illetékesek nem fogják — legalább is a költözködés időpontjában — a kocsisok munkaidejét 12 órában megszabni, már csak azért sem, mert hiszen a költözködés idénymunka és a kocsisok is ezalatt az idő alatt keresik meg azt az összeget, amellyel a szőkébb napokon pótolni tudják csekély jövedelmüket. Sí. N. Miért félnek az Új Lipótvárostól? Egészen különleges helyzet van az Uj Lipótvárosban egyébként is. Csodálatosképpen ebből a környékből az u. n. családi lakásokból elköltöznek a lakók. A nagyobb lakások bérlői ugyan azért távoznak el, amiért a többi kerület nagybérlői, a kisebb lakások bérlői azért óhajtanak lakást változtatni, mert a környéket illetően bizonyos aggályaik vannak. Mint emlékezetes, nemrégiben a rendőrség egész sereg találkahelyet talált ezen a környéken, Összegezve a fentieket, az a vélemény a Lakásközponti Irodában, hogy a felmondott lakók javarésze nem fog költözködni május 1-én. Egyrészt nem találnak lakást, még redukált igényeiknek megfelelőt sem, másrészt pedig, mint fentebb láttuk, a háztulajdonosok, mintsem hogy lakásuk üresen maradjon,nagy lakásaik árát sokkal olcsóbbra fogják kiszabni. Valóban ez a helyzet, ha látó szemmel megy végig az ember az utcán. A modern bérpalotáik kapuin seregszám olvasható: 3—4—5—6 szobás lakás kiadó s ha az ember aziránt érdeklődik ilyen lakás egy-egy bérlőjénél, hogy van-e érdeklődés, kevés kivétellel azt a választ kapja, hogy bár február 15. óta kint függ a cédula a kapun, még senki sem nézte meg a lakást. Varga Antalné felesége, Gyula, József, László fiai, dr. Varga Gyuláné szül. Adler Margit menye és a rokonság fájdalomtól megtört szívvel jelenti, hogy a legodaadóbb férj, apa, após és rokon Varga Antal fájdalmas hirtelenséggel elhunyt. A Megboldogultat folyó hó 5-én d. u. 4 órakor kisérjük utolsó útjára az újpesti izr. temetőbe. Földes Árminné szül. Silberstein Erna felesége, György, Margit és Károly gyermekei, az alulírottak nevében is megrendülten tudatjuk, hogy családunk feje ' «" ■ Földes Ármin az Ehremvald László r.-t. igazgatója hosszú szenvedés után ma elhunyt. Hétfőn, folyó hó 6-án d. e.12 órakor kisérjük utolsó útjára az újpesti izr. temetőben. Földes Györgyné szül. Ardó Magda, Földes Károlyné szül. Fuchs Hédy menyei, Körösi István veje. Körösi Anci, Magdi, Földes Miki, Laci és Andris unokái, Radó Jenőné szül. Grünfeld Katica, Vermer Zsigmondné szül. Grünfeld Regina testvérei, sógorai, sógornői és az egész rokonság. Újpest, 1939 március 4. Minden külön értesítés helyett. I. Háy Miksáné szül. Valkó Lilly, dr. Valkó Imre, Valkó István Pál, Valkó Iván Péter fájdalomtól megtört szívvel jelentik a maguk és az egész rokonság nevében, hogy a legjobb édesanya Szv. Valkó Henrikné született SZÖLLŐSI ANNA életének’ 59-ik évében, március hó 3-ikán elhunyt. Temetése március 5-én d. u. */14 órakor lesz a rákoskeresztúri izr. temetőben. Hó, Magda, Valkó Elinor unokái, Szende Lajosné szül. Szőllősi Erzsébet, Perl Zsigmondné szül. Szőllősi Vera testvérei, Háy Miksa veje, dr. Valkó Imréné szül. Herminghausen Hermine, Valkó István Pálné szül. Preis Kata menyhei, Valkó Endre dr. unokaöccsei Valkó Fülöp dr., Szende Lajos, Perl Zsigmond sógorai, Véli Miksa nagybátyja. Részvétlátogatások mellőzését kérjük. ÚJSÁG VASÁRNAP, 1939 MÁRCIUS 5 ALKALÓZIS Ir£a WALLESZ JENŐ — William Kerr úrhoz van szerencsém? — Úgy, ahogy mondja. — A kaliforniai orvosi egyetem profeszszorához? — Rektorához, uram, rektorához. — Professzor úr megállapította a szerelem egyik betegségének a diagnózisát.. . — Úgy van... A diagnózis neve: alkalózis. Ezt csak azért mondom, hogy megtakarítsak önnek egy kérdést, magamnak pedig egy választ. ! — Professzor úr ilyen takarékos? — Nem szeretek sokat beszélni. Ez a szófukarság azoknak az erénye, akik sokat dolgoznak. — Higgye el, professzor úr, a sok munkának is vannak hátrányai. — Ezt csak mondják, akik nem szeretnek dolgozni. — Ez sem mindig igaz.. Itt van mindjárt az ön felfedezése, az alkalózis.. Ha önnek nem volna szenvedélye a munka, aligha kérdezte volna önmagától: mit lehetne még felfedezni azonfelül, amit már felfedeztek. — Ön tehát azt hiszi, hogy az én felfedezésem egy mindenáron való felfedező mániának a gyümölcse. — így nem merném állítani, de abban bizonyos vagyok, hogy a tudomány kutatói kevesebb értéktelen felfedezéssel gyarapították volna sikereiket, ha a tudományos kutatás céljaira tett gazdag alapítványok nem serkentenék túlzott szorgalomra az urakat. — Ha jól értettem szavait, ön lekicsinyli felfedezésemet. — Professzor úr a hallgatóinál szerzett tapasztalatok alapján azt állítja, hogy a szerelmesek egyik betegségét, a sóhajtozást, a légzőszervek tökéletlen működése okozza. A szabálytalan lélegzés elvonja a vértől a megkívánt oxigént,, aminek a következménye, hogy a szervezetben nagyobbfokú ingerlékenység jelentkezik. — Pontosan így van... De most is folytatom. Ennek a betegségnek legjobb gyógyszere egy kávéskanálnyi szódabikardbóna, amelyet egy pohár langyos vízben feloldunk és lehajtunk. Ezt nagyjában háromszor megismételjük és már az első nap kigyógyultunk az ingerlékenységből és ennek következményeiből: a gyakori sóhajtozásból. — De hát Amerikában csak a szerelmesek sóhajtoznak? Én láttam olyanokat is ebben a betegségben sínylődni, akik nem tudják, hogy lesz-e holnap ebédjük. És láttam sóhajtozni anyákat gyermekük betegágya mellett. Sóhaj szakadt ki azoknak is a melléből, akiket törvényekkel tesznek állástalanná és hontalanná. Óh, professzor úr, a szerelmi bánaton kívül is vannak még súlyos betegségek. S ha belemélyed az öngyilkosok statisztikájába, ott láthatja, hogy a kenyérgond sokkal több embert kerget a halálba, mint a szerelem. — Én nem vagyok politikus, nem vagyok nemzetgazdász, se szociológus, én reám tehát nem tartoznak azok a bajok, amelyeket a gazdasági válságok okoznak. Én csak a hallgatóim bajaival törődöm s mert azt vettem észre, hogy az embert húszéves korában mindennél jobban gyötri a szerelem, nekem a szerelem s nem az éhség gyógyszere után kellett kutatnom. Hizelgek magamnak azzal, hogy meg is találtam, amit kerestem. — Bocsánat, professzor úr, én keveset értek az orvosi tudományhoz, de annyit minden laikus tud, hogy a tünetek megszüntetésével nem szüntettük meg a betegségek okait. A szervezet ingerlékenysége és a sóhajtozás csak tünet, de nem maga a betegség. És ha az ön húszéves hallgatói ezután nem sóhajtoznak óra közben, ez még korántsem jelenti azt, hogy már nem is szerelmesek.. . Egyebet mondok: ön gyógyítani akart, de gyógyszerével csak súlyosbította a betegséget, ön nyilván sohasem volt szerelmes, tehát nem tudja, hogy a sóhaj hatásosabb gyógyszere a szerelemnek, mint az ön kávéskanálnyi szódabikarbónája. A sóhaj levezeti, a belső feszültséget s ha ez a feszültség enyhült, elviselhetőbbé lett a fájdalom, az emésztő vágyakozás, a lihegő epekedés... önnek kellemetlen, hogy többszáz ilyen hallgatója sóhajtozik előadás közben. Ezt megértem. De ön, professzor úr, a szódabikarbónával csak azt gyógyítja, ami önnek kellemetlen, de meghagyja az ifjainak azt, ami őket gyötri. Mi haszna tehát az alkalózis nevezetű diagnózisnak? Látja, professzor úr, most jutottunk oda, ahol nyilvánvalónak látszik, hogy hová vezet, ha a tudós mindenáron felfedezni akar. A sóhaj senkinek sem árt, de ön mégis évekig kutatott, hogy felfedezze az egészség gyógyszerét. Mert a szerelem nemcsak az egészségnek a betegsége, de maga az egészség is. Paradoxon, de mégis úgy van, hogy ez a betegség az egészségnek a jele. — Ismerek súlyos tüdőbajban, gyomorfekélyben és angina pektoriszben szenvedő embereket, akik szerelmesek. Ez ellentmond az ön véleményének. — Tévedés, nagy tévedés... Ezeknél a szerelem annak a jele, hogy a szervezetükben még mindig van annyi egészség, amennyiből a szerelem kisarjadzik. Úgy bizony, uram, még a betegségük sem bírta megölni bennük a szerelmet ... És ön egy kávéskanálnyi szódabikarbónával akarja elintézni azt... Uram, bocsásson meg ezért a vádért: ön nem szereti a tanítványait, mert ha szeretné őket, nem gondolna arra, hogy kigyógyítsa az élet legnagyobb és legszebb öröméből. Súlyosbítom a vádat: ön ellensége a tanítványainak és én valóban nem is értem, miért lett önből orvos, ha ennyire ellensége az egészségnek. — A vádjai alaptalanok... Szeretem a hallgatóimat, köztük öregedtem meg. — Igen, igen. Megöregedett... És az öregek irigylik a fiatalokat, mert ők emlékeztetnek az ifjúságunkra. — Most tapintott rá az igazságra. SIETŐ VENDÉG Irta BODOR PÁL Magas, sovány, vigasztalan képű úr viharzott be a körúti étterembe. Az arca idegesen rángatódzott. Vad sietséggel leült egy asztalhoz, erélyesen megkocogtatta a poharat és türelmetlenül tisztogatni kezdte az evőeszközöket. — Ebédelni akarok — mondta nyers rövidséggel a pincérnek —, de öt perc alatt végeznem kell. Ki tud engem szolgálni öt perc alatt? Igen, vagy nem? A pincér udvariasan átnyújtotta az étlapot. — Hogyne, kérem. Tessék választani. . A siető vendég kitette zsebóráját az asztalra. — Most egy óra öt perc. Egy óra tíz perckor már itt se akarok lenni. Nagyon sürgős dolgom van. De mondja meg őszintén, hogy képesek-e engem öt perc alatt kiszolgálni, mert ha nem, akkor inkább le se ülök. A pincér megnyugtatta: — Tessék csak gyorsan választani és már hozom is. A siető vendég eltolta az étlapot. — Nem töltöm az időt válogatással. Hozzon egy levest, nem bánom, akármilyet, csak hozza már gyorsan, a jó ég áldja meg. — Igenis, kéremássan. Már rohanok is és hozom a paradicsomlevest. A siető vendégnek idegesen megrándult az orrcimpája. — Pont paradicsomlevest nem eszem. Százféle leves van, mindegyiket szívesen megeszem. Egyetlen leves van a világon, amit utálok, amivel a világ végére lehet engem kergetni és az a paradicsomleves. Más levesük nincs? — Van húsleves is. — Na látja ! Mi van benne? — Reszelt tészta. — Nézze, a húslevest szeretem, de speciell a reszelt tésztát nem. Egyáltalán ne is hozzon levest. Nem kell. Mit tud hozni menüben leves helyett? — Hozhatok, kérem, helyette valami savanyúságot. Uborkát, vagy esetleg céklát. — Káposztasaláta nincs? — De van. — Vörös, vagy fehér? — Vörös.—■ Vörös nem kell.. Burgonyasaláta nincs? De van. — Hát népi bánom, hozzon leves helyett egy szép adag burgonyasalátát. De rohanjon már és hozzon valami sültet is, nem bánom, akármilyet, csak hozza már. — Igenis, kérem, hozok egy szép sertéskarajt párolt káposztával. — Puha a sertéskaraj? — Mint a vaj. — Na de miért pont párolt káposztát akar hozni hozzá? Hiszen burgonyasalátában állapodtunk meg és az is savanyu. Savanyúból egy elég. — Helyes. Majd hozok resztéit burgonyát — Megőrült? Burgonyasalátát és resztéit burgonyát akar hozni? Mi vagyok én, egy burgonyaközpont? — Hozhatok rizst is. — Rizst speciell ne hozzon, mert azt az egyet utálom. Egyáltalán ne hozzon hozzá semmit. Hozza már azt a sertéskarajt csupaszon, úgy, ahogy van, hozza ki hozzá a burgonyasalátát, ami a leves helyett jár és nyilatkozzon, de gyorsan, hogy mit hozhat a körítés helyett, ami a sertéskarajhoz jár? — Hozhatok, kérem, vegyes kompótot. — Mi van benne? — Alma, körte, birsalma, meggy, cseresznye, és ringló. — Hát nem bánom, hozza. Megjegyzem, a sertéskarajhoz tulajdonképpen nincs sok bizalmam. Mindig kemény szokott lenni. Mutassa csak azt az étlapot. Mi az a znalmi sült? — Az, kérem, párolt marhasült, rajta uborkaszeletekkel. — Marhahúst nem eszem. Mi az a sertésszelet Orleáns-módra? — Az, kérem, sertésszelet, rajta tojás- és gomba vagdalék. — Gombát elvből nem eszem Mi az a szűzsült Colbert-módra? — Az, kérem, sertéseleje hálóban, belvirágffal. — Mondja, valami normális ételük nincs? Egye meg a fene, húzza hát már azt a sertéskarajt. A pincér elővette a ceruzáját és kihúzta a sertéskarajt. —Bocsánat, közben elfogyott. A siető vendéget elöntötte a méreg. Megnézte az óráját, fél kettő elmúlt. — Disznóság! — ordította —, több mint fél órája ülök ebben a nyaralás lehujban és nem tudok egy vacak ebédet kapni. Pedig megmondtam, hogy hozhat amit akar. Dühösen felugrott és elrohant egy másik vendéglőbe.