Ujság, 1939. március (15. évfolyam, 49-74. szám)

1939-03-05 / 53. szám

Ö donosok megoldani. Nem­­ beszélve arról, hogy a Filmművészeti Kamara csak olyan olcsó áron kívánja a bérletet, hogy az még a háziúr adóját sem fedezné. Megtelt a környék és Buda . Néhány hónappal ezelőtt környékre való költözési láz vett erőt a belterületen lakók kö­zött. Olyan tömegével foglaltak el lakásokat a Pestet környező területeken, hogy ma már itt sehol sem kapható megfelelő lakás. A főváros egyes kerületeiben éppen a fenti oknál fogva úgyszólván lehetetlen lakást kapni s itt mindig egy- és kétszobás lakásról van szó Így egy­általán nincsen megfelelő lakás a budai kerüle­tekben s a Belvárosban. Ezzel szemben korlát­lan mennyiségben kaphatók 4—6 szobás­ laká­sok az V., VI. és VII. kerületekben. — Buda kivétel a költözködés terén, éppen ezért u. n. jó lakást ott nem igen lehet kapni. Kitűnő üzlet, illetve tőkebefektetés lenne Óbudán, vagy a Lágymányoson egy­ kétszobás bérkaszárnyát építeni, mert a Hivatal adatai szerint ezeken a területeken minden ilyen sza­bású lakás gazdát találna. Ezzel szemben van­nak egyszobás és u. n. garzonlakások az új Li­pótvárosban, ahol szobánként 1000 pengőt kér­nek, ez viszont olyan magas összeg, melyet az a bérlő, aki költségkímélés szempontjából köl­tözik nagyobb lakásból egy-kétszobás lakásba, nem tud megfizetni. Nem­ függ ugyan szorosan össze­s budapesti lakásínséggel, de a költözködni kényszerült pesti lakót mégis érdekli­­ a hurcolkodás ára. Május elsejétől ugyan nyolc hét választ el bennünket, de máris közölhetjük a szomorú hírt, hogy a költözködés ára minden valószínű­ség szerint a kétszerese lesz az előző évnegyedi­­nek. Leg­utóbb a főváros területén egy három­szobás lakás költöztetése attól függött, hogy hányadik emeletről hányadik em­eletre költö­zik a lakó, 35-4­50 pengőbe került. Május 1-én ennek a kétszeresét kell majd fizetni egy olyan rendelet következtében, amelyet az illetékes és érdekeltek meghallgatása nélkül szándékozik életbeléptetni. Arról van ugyanis szó — mint velünk jól in­formált helyről közölték , hogy az igáskocsi­­sok munkaidejét napi 12 órában akarják meg­állapítani. Ez a gyakorlatban — a szakértők szerint — a költözködés csődjét is jelenti, el­tekintve attól, hogy mint mondottuk, az ed­diginek kétszeresébe kerül a hurcolkodás. Egy kocsis napibére 6—8 pengő. A munkaidő reg­gel 6 órakor kezdődött és amennyiben 12 órá­nál tovább tartott, a kocsis napibérén kívül annyi órabértöbbletet kapott, amennyivel töb­bet dolgozott. Ha a kocsis otthagyja a fuvart... A dolog természetében rejlik, hogy a költöz­ködést, amint megkezdették, nem lehet félbe­szakítani, hanem be kell fejezni. A bútorszál­­lítók úgyis vállalják a költöztetést, hogy még aznap este felcipeltetik a bútorokat az új la­kásba, hogy az üzletfelük már ott is alhasson. Előfordul igen gyakran, hogy a költözés d. u. 10 órakor kezdődik és akadályok merülnek fel, amelynek következtében sokszor még éjfél­kor is cipekednek a bútorszállítók. Ha az új rendeletet életbe léptetik, a kocsis délután 5 órakor befejezettnek jelenti ki a munkát. Tudniillik a kocsis már reggel 5 óra­kor bent van az istállóban és megkezdi a lovak ápolását, a szerszámok tisztogatását s így a munkaideje már ekkortól kezdődik. A bútor­­szállító fuvaros egy kocsis helyett nem tud kettőt alkalmazni, mert a napibéren kívül egyéb terhekkel is jár, melyek olyan nagyok, hogyha ezt is a költözködő terhére akarná át­hárítani, akkor 100 pengőbe kerülne egy há­romszobás lakás költöztetése. Az új terv tehát a szakértők szerint teljes csődjét jelentené a költözködésnek, nem is beszélve arról, hogy egyéb vonatkozásban is elviselhetetlen drágu­lást hozna magával a lófogató fuvarozást ille­tően. Hogy csak egy érdekes jelenséget említ­sünk meg: a lepatkolásra néha 3—4 óra hosz­­szat várni kell a kocsisnak és ez az idő szintén beleesik a 12 órás munkabérbe, ami tehát azt jelenti, hogy egy ló megvasalása, amely 1,5­­ fillér volt, ezentúl a fuvarozónak 3—4 pen­gőjébe kerül. Remélhetőleg, mírképpen megvilágítva a hely­zetet, az illetékesek nem fogják — legalább is a költözködés időpontjában — a kocsisok munkaidejét 12 órában megszabni, már csak azért sem, mert hiszen a költözködés idény­munka és a kocsisok is ezalatt az idő alatt ke­resik meg azt az összeget, amellyel a szőkébb napokon pótolni tudják csekély jövedelmüket. Sí. N. Miért félnek az Új Lipótvárostól? Egészen különleges helyzet van az Uj Lipót­városban egyébként is. Csodálatosképpen ebből a környékből az u. n. családi lakásokból elköl­töznek a lakók. A nagyobb lakások bérlői ugyan azért távoznak el, amiért a többi kerü­let nagybérlői, a kisebb lakások bérlői azért óhajtanak lakást változtatni, mert a környéket illetően bizonyos aggályaik vannak. Mint em­lékezetes, nemrégiben a rendőrség egész sereg találkahelyet talált ezen a környéken, Összegezve a fentieket, az a vélemény a La­kásközponti Irodában, hogy a felmondott lakók javarésze nem fog költözködni május 1-én. Egyrészt nem találnak lakást, még redukált igényeiknek megfelelőt sem, másrészt pedig, mint fentebb láttuk, a háztulajdonosok, mint­sem hogy lakásuk üresen maradjon,nagy la­kásaik árát sokkal olcsóbbra fogják kiszabni. Valóban ez a helyzet, ha látó szemmel megy végig az ember az utcán. A modern bérpa­lotáik kapuin seregszám olvasható: 3—4­—5—6 szobás lakás kiadó s ha az ember aziránt ér­deklődik ilyen lakás egy-egy bérlőjénél, hogy van-e érdeklődés, kevés kivétellel azt a választ kapja, hogy bár február 15. óta kint függ a cédula a kapun, még senki sem nézte meg a lakást. Varga Antalné felesége, Gyula, József, László fiai, dr. Varga Gyuláné szül. Adler Margit menye és a rokonság fájdalomtól megtört szívvel je­lenti, hogy a legodaadóbb férj, apa, após és rokon Varga Antal fájdalmas hirtelenséggel elhunyt. A Megboldo­gultat folyó hó 5-én d. u. 4 órakor kisérjük utolsó útjára az újpesti izr. temetőbe. Földes Árminné szül. Silberstein­ Erna fele­sége, György, Margit és Károly gyermekei, az alulírottak nevében is megrendülten tudatjuk, hogy családunk feje ' «" ■ Földes Ármin az Ehremvald László r.-t. igazgatója hosszú szenvedés után ma elhunyt. Hétfőn, folyó hó 6-án d. e.­­12 órakor kisér­jük utolsó útjára az újpesti izr. temetőben. Földes Györgyné szül. Ardó Magda, Földes Károlyné szül. Fuchs Hédy menyei, Körösi Ist­ván veje. Körösi Anci, Magdi, Földes Miki, Laci és Andris unokái, Radó Jenőné szül. Grünfeld Katica, V­ermer Zsigmondné szül. Grünfeld Re­gina testvérei, sógorai, sógornői és az egész rokonság. Újpest, 1939 március 4. Minden külön értesítés helyett. I. Háy Miksáné szül. Valkó Lilly, dr. Valkó Imre, Valkó István Pál, Valkó Iván Péter fájdalomtól megtört szívvel jelen­tik a maguk és az egész rokonság nevé­ben, hogy a legjobb édesanya Szv. Valkó Henrikné született SZÖLLŐSI ANNA életének’ 59-ik évében, március hó 3-ikán elhunyt. Temetése március 5-én d. u. */14 órakor lesz a rákoskeresztúri izr. temetőben. Hó, Magda, Valkó Elinor unokái, Szende La­josné szül. Szőllősi Erzsébet, Perl Zsigmondné szül. Szőllősi Vera testvérei, Háy Miksa veje, dr. Valkó Imréné szül. Herminghausen Hermine, Valkó István Pálné szül. Preis Kata menyhei, Valkó Endre dr. unokaöccsei Valkó Fü­löp dr., Szende Lajos, Perl Zsigmond sógorai, Véli Miksa nagybátyja. Részvétlátogatások mellőzését kérjük. ÚJSÁG VASÁRNAP, 1939 MÁRCIUS 5 ALKALÓZIS Ir£a WALLESZ JENŐ — William Kerr úrhoz van szerencsém? — Úgy, ahogy mondja. — A kaliforniai orvosi egyetem profesz­­szorához? — Rektorához, uram, rektorához. — Professzor úr megállapította a szerelem egyik betegségének a diagnózisát.. . — Úgy van... A diagnózis neve: alkalózis. Ezt csak azért mondom, hogy megtakarítsak önnek egy kérdést, magamnak pedig egy választ. !­ — Professzor úr ilyen takarékos? — Nem szeretek sokat beszélni. Ez a szó­fukarság azoknak az erénye, akik sokat dolgoznak. — Higgye el, professzor úr, a sok munká­nak is vannak hátrányai. — Ezt csak mondják, akik nem szeretnek dolgozni. — Ez sem mindig igaz.. Itt van mindjárt az ön felfedezése, az alkalózis.. Ha önnek nem volna szenvedélye a munka, aligha kér­dezte volna önmagától: mit lehetne még fel­fedezni azonfelül, amit már felfedeztek. — Ön tehát azt hiszi, hogy az én felfede­zésem egy mindenáron való felfedező má­niának a gyümölcse. — így nem merném állítani, de abban bi­zonyos vagyok, hogy a tudomány kutatói ke­vesebb értéktelen felfedezéssel gyarapították volna sikereiket, ha a tudományos kutatás céljaira tett gazdag alapítványok nem ser­kentenék túlzott szorgalomra az urakat. — Ha jól értettem szavait, ön lekicsinyli felfedezésemet. — Professzor úr a hallgatóinál szerzett ta­pasztalatok alapján azt állítja, hogy a szerel­mesek egyik betegségét, a sóhajtozást, a légzőszervek tökéletlen működése okozza. A szabálytalan lélegzés elvonja a vértől a meg­kívánt oxigént,, aminek a következménye, hogy a szervezetben nagyobbfokú ingerlé­kenység jelentkezik. — Pontosan így van... De most is folyta­tom. Ennek a betegségnek legjobb gyógyszere egy kávéskanálnyi szódabikardbóna, amelyet egy pohár langyos vízben feloldunk és lehaj­tunk. Ezt nagyjában háromszor megismétel­jü­k és már az első nap kigyógyultunk az in­gerlékenységből és ennek következményeiből: a gyakori sóhajtozásból. — De hát Amerikában csak a szerelmesek sóhajtoznak? Én láttam olyanokat is ebben a betegségben sínylődni, akik nem tudják, hogy lesz-e holnap ebédjük. És láttam sóhajtozni anyákat gyermekük betegágya mellett. Sóhaj szakadt ki azoknak is a melléből, akiket tör­vényekkel tesznek állástalanná és hontalanná. Óh, professzor úr, a szerelmi bánaton kívül is vannak még súlyos betegségek. S ha belemé­lyed az öngyilkosok statisztikájába, ott lát­hatja, hogy a kenyérgond sokkal több embert kerget a halálba, mint a szerelem. — Én nem vagyok politikus, nem vagyok nemzetgazdász, se szociológus, én reám tehát nem tartoznak azok a bajok, amelyeket a gaz­dasági válságok okoznak. Én csak a hallga­tóim bajaival törődöm s mert azt vettem észre, hogy az embert húszéves korában mindennél jobban gyötri a szerelem, nekem a szerelem s nem az éhség gyógyszere után kellett ku­tatnom. Hizelgek magamnak azzal, hogy meg is találtam, amit­ kerestem.­­ — Bocsánat, professzor úr, én keveset értek az orvosi tudományhoz, de annyit minden laikus tud, hogy a tünetek megszüntetésével nem szüntettük meg a betegségek okait. A szervezet ingerlékenysége és a sóhajtozás csak tünet, de nem maga a betegség. És ha az ön húszéves hallgatói ezután nem sóhajtoznak óra közben, ez még korántsem jelenti azt, hogy már nem is szerelmesek.. . Egyebet mondok: ön gyógyítani akart, de gyógyszeré­vel csak súlyosbította a betegséget, ön nyilván sohasem volt szerelmes, tehát nem tudja, hogy a sóhaj hatásosabb gyógyszere a szere­lemnek, mint az ön kávéskanálnyi szódabikar­bónája. A sóhaj levezeti, a belső feszültséget s ha ez a feszültség enyhült, elviselhetőbbé lett a fájdalom, az emésztő vágyakozás, a lihegő epekedés... önnek kellemetlen, hogy többszáz ilyen hallgatója sóhajtozik előadás közben. Ezt megértem. De ön, professzor úr, a szóda­bikarbónával csak azt gyógyítja, ami­­ önnek kellemetlen, de meghagyja az ifjainak azt, ami őket gyötri. Mi haszna tehát az alkalózis ne­vezetű diagnózisnak? Látja, professzor úr, most jutottunk oda, ahol nyilvánvalónak lát­szik, hogy hová vezet, ha a tudós mindenáron felfedezni akar. A sóhaj senkinek sem árt, de ön mégis évekig kutatott, hogy felfedezze az egészség gyógyszerét. Mert a szerelem nemcsak az egészségnek a betegsége, de maga az egész­ség is. Paradoxon, de mégis úgy van, hogy ez a betegség az egészségnek a jele. — Ismerek súlyos tüdőbajban, gyomorfe­kélyben és angina pektoriszben szenvedő em­bereket, akik szerelmesek. Ez ellentmond az ön véleményének. — Tévedés, nagy tévedés... Ezeknél a sze­relem annak a jele, hogy a szervezetükben még mindig van annyi egészség, amennyiből a szerelem kisarjadzik. Úgy bizony, uram, még a betegségük sem bírta megölni bennük a sze­relmet ... És ön egy kávéskanálnyi szóda­bikarbónával akarja elintézni azt... Uram, bocsásson meg ezért a vádért: ön nem szereti a tanítványait, mert ha szeretné őket, nem gondolna arra, hogy kigyógyítsa az élet legna­gyobb és legszebb öröméből. Súlyosbítom a vádat: ön ellensége a tanítványainak és én valóban nem is értem, miért lett önből orvos, ha ennyire ellensége az egészségnek. — A vádjai alaptalanok... Szeretem a hall­gatóimat, köztük öregedtem meg. — Igen, igen. Megöregedett... És az öre­gek irigylik a fiatalokat, mert ők emlékeztet­nek az ifjúságunkra. — Most tapintott rá az igazságra. SIETŐ VENDÉG Irta BODOR PÁL Magas, sovány, vigasztalan képű úr viharzott be a körúti étterembe. Az arca idegesen rán­­gatódzott. Vad sietséggel leült egy asztalhoz, erélyesen megkocogtatta a poharat és türel­metlenül tisztogatni kezdte az evőeszközöket. — Ebédelni akarok — mondta nyers rö­vidséggel a pincérnek —, de öt perc alatt vé­geznem kell. Ki tud engem szolgálni öt perc alatt? Igen, vagy nem? A pincér udvariasan átnyújtotta az étlapot. — Hogyne, kérem. Tessék választani. . A siető vendég kitette zsebóráját az asztalra. — Most egy óra öt perc. Egy óra tíz perc­kor már itt se akarok lenni. Nagyon sürgős dolgom van. De mondja meg őszintén, hogy képesek-e engem öt perc alatt kiszolgálni, mert ha nem, akkor inkább le se ülök. A pincér megnyugtatta: — Tessék csak gyorsan választani és már hozom is. A siető vendég eltolta az étlapot. — Nem töltöm az időt válogatással. Hozzon egy levest, nem bánom, akármilyet, csak hozza már gyorsan, a jó ég áldja meg. — Igenis, kéremássan. Már rohanok is és hozom a paradicsomlevest. A siető vendégnek idegesen megrándult az orrcimpája. — Pont paradicsomlevest nem eszem. Száz­féle leves van, mindegyiket szívesen megeszem. Egyetlen leves van a világon, amit utálok, ami­vel a világ végére lehet engem kergetni és az a paradicsomleves. Más levesük nincs? — Van húsleves is. — Na látja ! Mi van benne? — Reszelt tészta. — Nézze, a húslevest szeretem, de speciell a reszelt tésztát nem. Egyáltalán ne is hozzon levest. Nem kell. Mit tud hozni menüben leves helyett? — Hozhatok, kérem, helyette valami sava­nyúságot. Uborkát, vagy esetleg céklát. — Káposztasaláta nincs? — De van. — Vörös, vagy fehér? — Vörös.­­—■ Vörös nem kell.. Burgonyasaláta nincs? De van. — Hát népi bánom, hozzon leves helyett egy szép adag burgonyasalátát. De rohanjon már és hozzon valami sültet is, nem bánom, akár­milyet, csak hozza már. — Igenis, kérem, hozok egy szép sertéskarajt párolt káposztával. — Puha a sertéskaraj? — Mint a vaj. — Na de miért pont párolt káposztát akar hozni hozzá? Hiszen burgonyasalátában álla­podtunk meg és az is savanyu. Savanyúból egy elég. — Helyes. Majd hozok resztéit burgonyát — Megőrült? Burgonyasalátát és resztéit bur­gonyát akar­ hozni? Mi vagyok én, egy burgo­nyaközpont? — Hozhatok rizst is. — Rizst speciell ne hozzon, mert azt az egyet utálom. Egyáltalán ne hozzon hozzá semmit. Hozza már azt a sertéskarajt csupaszon, úgy, ahogy van, hozza ki hozzá a burgonyasalátát, ami a leves helyett jár és nyilatkozzon, de gyorsan, hogy mit hozhat a körítés helyett, ami a sertéskarajhoz jár? — Hozhatok, kérem, vegyes kompótot. — Mi van benne? — Alma, körte, birsalma, meggy, cseresznye, és ringló. — Hát nem bánom, hozza. Megjegyzem, a sertéskarajhoz tulajdonképpen nincs sok bizal­mam. Mindig kemény szokott lenni. Mutassa csak azt az étlapot. Mi az a znalmi sült? — Az, kérem, párolt marhasült, rajta uborka­szeletekkel. — Marhahúst nem eszem. Mi az a sertés­szelet Orleáns-módra? — Az, kérem, sertésszelet, rajta tojás- és gomba vagdalék. — Gombát elvből nem eszem Mi az a szűz­­sült Colbert-módra? — Az, kérem, sertéseleje hálóban, belvirág­­ffal. — Mondja, valami normális ételük nincs? Egye meg a fene, húzza hát már azt a sertés­karajt. A pincér elővette a ceruzáját és kihúzta a sertéskarajt. —Bocsánat, közben elfogyott. A siető vendéget elöntötte a méreg. Megnézte az óráját, fél kettő elmúlt. — Disznóság! — ordította —, több mint fél órája ülök ebben a nyaralás lehujban és nem tudok egy vacak ebédet kapni. Pedig megmondtam, hogy hozhat amit akar. Dühösen felugrott és elrohant egy másik ven­déglőbe.

Next