Ujság, 1940. június (16. évfolyam, 122-146. szám)

1940-06-04 / 124. szám

A két Törökország Az a szakadás, amely Kem­ül ha­lála után a török politikában el­kerülhetetlenül megkezdődött, a háború kitörésekor határozott for­mát öltött. A Gázi vonalvezetésé­től való eltérését elsősorban a val­lásosság feltámadása jellemezte, ami angol megfigyelők szerint még döntően befolyásolhatja a Kelet sorsát. Míg Kemál a nyugati civilizációba való bekapcsolódás érdekében szigorúan elfojtott min­den pánszlámizmust, addig az új elnök fokozatosan, de egyre nö­vekvő mértékben engedte szabad­jára a török lélek mélyén lap­pangó vallásos érzést. Az iskolák­ban újra megkezdődött a vallási nevelés és ebben az évben először ünnepelték nyilvánosan — hivata­los körök is — a Ramazan-böjtöt, ami Kemal alatt tiltva volt. Em­lékezetes, hogy bár Inönü kezdet­től fogva Kemál jobbkeze volt, a harmincas években szakadás állott be közöttük, mert Kemál meg­tudta, hogy mélyen vallásos mun­katársa nagyobb összeget fordí­tott templomok restaurálására. A Gázi annak idején személyesen tar­tóztatta le kollégáját, aki Kemál haláláig házifogságra volt ítélve. A vallásos érzés feltámadása együttjár bizonyos imperialista eszmékkel és egyre növekszik an­nak a pártnak népszerűsége, amely a Kemál-féle nacionalista politiká­val szemben a nagy török biroda­lom föltámasztásáról álmodik. Az új mozgalom — amely főleg a fia­talabb politikusok körében nép­szerű — nemcsak az arab terüle­tek beolvasztását tűzte ki célul, hanem a szovjeturalom alatt lévő, főleg a Káspi-tenger partja körül élő török kisebbségi kérdés radi­kális megoldását is kívánja. Inönü körül, Ankarában, a régi iskola hívei csoportosulnak, akik ekmál hatása alatt a homogén tö­rök nemzeti állam fönntartását tartják legfőbb céljuknak. A szö­vetségesek szempontjából azonban a régi iskola orosz­ szimpátiája je­lent súlyos problémát. A brit diplomácia tehát kettős nehézséggel áll szemben­. Míg a régi iskola ragaszkodik az orosz kapcsolatok fönntartásához, addig az expanzionisták az arab félsziget beolvasztását tervezik — akár brit segítséggel, akár anélkül. A né­ SOPRON GYÖNGYE A T­ÓMALOM, , STRANDSZÁLLÓ Felvilágosítással szolgál Fölséges vizével kiváló pihenést nyújt. Kováts Vince: SOPRON — A török készülődés Szófia, május A földközitengeri feszültség, amely az olasz sajtó h­arcos hang­jában új aktualitást nyert, Török­országra veti a­ nemzetközi érdek­lődés fénycsóváit. A feszültség sze­mélyi és polgári jelei gyanúsak, de jellegzetesek: az amerikai alatt­valók csomagolnak és utaznak, a német üzletembereket és a magyar lokál­lányokat eltanácsolták, a bal­káni hölgyek egyre magányosab­bak a részleges mobilizációk miatt. Ugyanakkor új brit katonai misz­­sziók érkeznek a Közel-Keletre és a szövetséges diplomácia, még egy, talán utolsó kísérletet tesz a bal­káni egység megteremtésére. Mindez a „vihar előtti csönd“ nyomasztó, fülledt légkörében ját­szódik le s mielőtt az egész dél­keleti környéket elborítaná a fog­os var, a háború köde, érdemes­nek látszik, innen a szomszédból, Szófiából összegezni azokat a köz­vetett és közvetlen értesüléseket, amelyek a Szófia és Ankara között rohamosan megélénkülő diplomá­ciai és zsurnalisztikai forgalom A török kérdést, amely a közel­­keleti komplexus központjában áll, a háború kitörése után, a Szovjet többször beharangozott iráni ter­vei tették bonyolulttá, különös te­kintettel a montreuxi egyezmény orosz záradékára. A szövetséges diplomácia riadtan várta, hogy a török kormány mikor sétál ki ezen a nyitott ajtón, de a finn hadjárat, az orosz—német katonai viszony bizonytalan alakulása és­­ a brit— orosz gazdasági tárgyalások esetle­ges újjáfölvétele azt látszik bizo­nyítani, hogy az idő — legalább is a Keleten *—­ a szövetségeseket segíti. Most egyébként is tisztábbnak látszik a kérdés diplomáciai ol­dala, minthogy olasz akció esetén Törökország, az eredeti megállapo­dás szerint is, a szövetségesek se­gítségére kell hogy lépjen. Mind­ezek­ a szempontok azonban csak széteső kockái annak a hatalmas stratégiai mozaiknak, amelyet a Közel- és Közép-Kelet a brit biro­dalom és szövetségesei számára je­lent. Törökországot nem szabad önálló katonai vagy diplomáciai tényezőnek tekinteni, vélik Lon­donban, hanem szerves résznek abban a földrajzi és politikai va­lóságban, amelyet „the arch of im­perial defence"-nek, a birodalom védelmi ívének nevez a brit poli­tika. Londoni katonai körök a há­ború kitörésekor láthatóan abban a taktikai elméletben jelölték meg révén a megfigyelő rendelkezésére állanak. Itt valahogyan nincs meg az a „megszépítő messzeség“, amely a világsajtót sokszor vész­híres külpolitikai eszmefuttatá­sokra készteti, ha a Közel-Keletre kerül a szó. 1939 szeptembere óta sok felelőtlen és felszínes jelentés látott napvilágot; talán ezért ne­vezik az amerikaiak „funny war“­­nak, furcsa háborúnak a szá­mukra sokszor értelmetlennek lát­szó hadműveleteket, míg német oldalon kedvelik a „meglepetések háborújának“ hálás jelszavát. A kényelmes jelszavak, vészhírek és általánosítások mögött azonban sokszor elvesznek nemcsak a nagy szempontok, de a közelkeleti va­lóság fontos részleteit is.­­ „A Szí­riai hadsereg“ olvassuk, „A saada­­badi egyezmény“, vagy „Partra­szállás Szalonikiben“. E címsza­vak drámaiak és kapósak, de mindez, sajnos, nem ilyen egy­szerű. „A Közel-Kelet“, írja Do­rothy Thompson „olyan, mint egy keresztrejtvény, melyet néhány el­mebajos állított össze.“ a hadvezetés jövendő elvét, hogy a háború végső és döntő csatái a Közel- és Közép-Keleten fognak le­játszódni, a szövetséges hadveze­tés csak akkor válik némileg ért­hetővé, ha a középkeleti frontra vetett hangsúly mértékét és érté­két állandóan szem előtt tartjuk. „A német háborús cél a brit biro­dalom megsemmisítése“, írja Lid­­del-Hart, „ez pedig csak úgy le­hetséges, ha a középkeleti védelmi pilléreink megdőlnek.“ A neves katonai szakíró kije­lentése érdekes fényt vet arra a sokszor „furcsának“ látszó óva­toságra, amely a norvég, majd je­lenleg a nyugati fronton brit részről megnyilvánul. A grand start egy óvatosságára éppen Szófiában találhat az em­ber érdekes adatokat, különösen a múlt háború emlékezetes „Galli­­poli-kalandjával“ kapcsolatban. H. D. Napier ezredes, aki évtizedeken át katonai attasé volt a Balkánon, Madol történelemtudós, vagy ép­pen Lloyd George emlékiratai alá­támasztják azt az elméletet, hogy az angol katonai körök szándéko­san „ellazsálták“ a Dardanellák ostromát, mert siker esetén orosz kézre jutott volna a tengerszoros s ezt épp a nagy birodalmi straté­gia szempontjából el akarták ke­rülni. met és orosz propaganda, amely a korlátolt lehetőségek között is si­kerrel dolgozik, ezt a kettősséget próbálja kiélezni. Ez a probléma erősen befolyásolja a török kato­nai potenciát is, bár olasz akció esetén a háttérbe fog szorulni. A helyzet csak akkor válhatik vál­ságossá, ha a szovjet elhatározza, hogy­ a Keleten katonai lépéseket tegyen. A területi követelések A török expanzionisták nem akarnak szakadást a szövetsége­sekkel, de fontos helyzetük tuda­tában, erős alku tárgyává akarják tenni a török együttműködést. A legújabb jelentések arról szólnak, hogy a területi követelések Azer­baijani és Turkesztánra vonatkoz­nak. Mindkét határ mentén nagy­arányú török csapatösszevonások történtek, új utak és erődítmé­nyek épülnek. Az expanzionisták természetesen fölhasználják azo­kat az egyre gyakrabban érkező híreket, amelyek az orosz uralom alatt élő török kisebbségek nehéz sorsáról szólnak. Míg Inönü és társa megpróbálják ennek a ki­sebbségi kérdésnek jelentőségét tompítani, addig a fiatalok — a külföldi sajtó előtt is­­— fölhívják a figyelmet arra, hogy a szovjet az utóbbi hetekben az afgán határ mentén újabb szigorú intézkedése­ket hozott és súlyos adóterheket rótt ki a török lakosságra. Az orosz katonai intézkedések is je­lentősek; Samarkandban és Kusk­­ban új repülőterek épültek, ame­lyek nyilván britellenes célokat fognak szolgálni. A határmenti őr­ségek számát erősen fölemelték. A súlyos adóterhek miatt a török törzsek lázadásba törtek ki. Bok­­harában októberben és februárban, Samarkandban pedig március fo­lyamán. A lázongást az orosz ha­tóságok letörték és a politikai ügy­nökök számát megháromszorozták. Minden török faluban kilenc van most, három helyett. Az M­KO Ankarában A török katonai helyzet rend­kívül kényes és elsősorban a szö­vetségesek gyors hadianyagtámo­gatásától függ. Akármennyire ha­gyományos a török baka személyi vitézsége, a lengyel, norvég és hol­land hadjárat eredményei új hang­súlyt vetett arra a tényre, hogy a török katonai erő csak akkor fe­lelhet meg feladatának, ha Anglia és Franciaország a legsürgősebben, nagyarányú, modern hadianyag­szállítást eszközöl. Különösen lég­védelmi ágyúkban van hiány. A török légierő meglehetősen kezdet­leges és nincs arányban a jövendő feladatok nagyságával, különösen ha a nagyszerű olasz légiflottát vesszük figyelembe. A nehéz tüzér­ségi osztagok problémája abban rejlik, hogy eddig elsősorban né­met gyárak látták el a szükségle­tet s a jövőben aligha lesz mód a kiegészítő alkatrészek és segéd­gépek pótlására. Ez a kérdés talán a legsúlyosabb a szövetségesek szempontjából és most már való­színűnek látszik, hogy az újonnan alakított UNKO nem annyira a Balkán és a Közel-Kelet élelmi­szer- és nyersanyagkereskedelmé­ben óhajt szerepet vállalni, mint inkább a török honvédelem gép­­szükségleit kívánja ellátni. Ezzel magyarázható az a váratlan dön­tés, amely az MNKO székhelyét Ankarába helyezte át. Itt illik megemlíteni, hogy a ta­vaszi földrengések jelentősége sok­kal nagyobb, mint kezdetben hit­ték. Bizalmas jelentések arról szólnak, hogy a török kormány igyekezett a katasztrófa katonai hatását lekicsinyíteni, de­ jól érte­sült amerikai források közül, hogy a kár úgy emberanyagban, mint közlekedési szempontból igen súlyosnak bizonyult. Ezt némileg ellensúlyozza a nemzeti együttér­zés nagyszerű és hősies kifejezése, amely a katasztrófa alatt és után megnyilvánult. A török ipar, amely az utóbbi években aránylag óriási fejlődést mutatott, igen hálásan fogadja az angol—francia segítő­­terveket és ez a gazdasági jelen­ség sokban hozzájárul a politikai nehézségek kiküszöbölésére. A bel­politikai élet általában a készülő­dés jegyében zajlik le. Az utóbbi Cape­ Town, május hó (A „Magyar Nemzet" tudósítójá­tól.) Ide, Cape-Townba, a hazai hírek csak igen ritkán jutnak el, akkor is a középeurópai értesülé­sek főleg „csehszlovák“ forrásból származnak. Pedig a capetowniak érdeklődése Európa és így a ma­gyar kérdés iránt is egyre növek­szik és messze lévén az események színterétől, az emberek minden előítélet nélkül mondhatni, jóin­dulattal fogadják a tényleges hely­zetre vonatkozó tájékoztatásokat. E cikk írója egy évvel ezelőtt jött ki Dél-Afrikába tanulmány­útra. A tanulmányút­­befejezése után, akkor, amikor éppen haza­készült, kitört az európai háború s a cikk írója itt rekedt. Idegennek Cape­ Townban mun­kát kapni nem olyan könnyű do­log, mint ahogyan azt Európában s főleg Közép-Európában elképze­lik. Sok energiát és nagy küzdel­met igényel minden falat kenyér megszerzése. Mégis, mit csinál az idegenbe szakadt magyar, ha már ki tudta verekedni a maga szá­mára a szűken vett mindennapit? Bizony — s ezt talán nem is olyan nehéz megérteni —, küzdelmét és nosztalgiáját az elhagyott haza után azzal próbálja enyhíteni és csöndesíteni, hogy előadást tart — Magyarországról, Szent Istvánról és más, nagy magyar férfiakról és témákról ír cikkeket és napi fá­radságos munkája után azzal tölti el az időt, arra használja ereje megmaradt töredékeit, hogy szer­kesztőségekbe lohol, hátha nap­világot lát egy-egy kis magyar ta­nulmány, amellyel közelebb viszi az árva hazához az idegenek szí­vét. E cikk írója is addig fáradozott, amíg sikerült egy csereviszony lé­tesítése a magyar és délafrikai is­kolai filmek terén, az itteni iskola­rádióban viszont jelenleg egy tíz előadásból álló sorozat folyik, a téma: Közép-Európa. Szerénység­gel mondva, ezek nagyon értékes publicitást jelentenek egy ilyen hallatlan kiterjedésű országban, mert az előadásokat az Unió ösz­­szes adói közvettítik és több fel­nőtt, mint amennyi gyermek hall­gatja őket. Itt természetesen írem politikai propagandáról van szó, hanem a tényleges helyzet tárgyilagos is­mertetéséről egy magyar ember tol­lából. Teljesen politikamentes pél­­dál e cikk írójának Szent István­ról írott tanulmánya, amely mégis a világesemények borzalmas torla­­szában is a legnagyobb folyóirat­ban komoly visszhangra talált, oly­annyira, hogy ez a lap (The Fó­rum) azóta is minden számában állandó mottónak használja az is­mertetett szentistváni bölcsességet, természetesen a forrás meg­jelölésével. Érthető, hogy az ilyen nem politikai propaganda igen nagy értékkel bír ,is nagyban hozzá­járul ahhoz, hogy létezésünkről tu­domást szerezzenek. Itt ugyanis az egész Unióban alig van kétszáz magyar, ezeknek legnagyobb része is itteni állampolgár és alig fűzi valami a mai Magyarországhoz. Mindennek ellenére gazdasági téren éppen most igen nagy lehe­tőségek kínálkoznak a magyar ex­port fejlesztésére, amely sok te­kintetben helyettesíthetné a ko­rábbi cseh szállítókat. Sajnos, az exportnak sok akadálya van, rész­ben az otthoni korlátozások, rész­ben az itteniek tájékozatlanságá­ban. Bennünket például majd min­dig a csehekkel tévesztenek össze. Ami az itteni politikát illeti, mint ismeretes, a Magyarország tízszeresét kitevő területen mind­össze kétmillió fehér lakik. Ezek­nek hatvan százaléka búr, vagy ahogy itt hívják őket, „afrikaans“ és negyven százalék angol. A há­ború kitörésekor a liertzog—Smuts­­kormány a hadüzenet kérdésén felbomlott és Smuts vette át a kor­mányt, tizennyolc szótöbbséggel. A­ sajtó egy része azóta is a legéle­sebb álláspontot foglalja el. Az Unió parlamentje évente csak félévig ülésezik, januártól júliu­sig. Az ország parlamentáris szék­helye Cape­ Town, míg a kormány és az adminisztráció Pretoriában székel. A féléves parlamenti sessio most a vége felé jár. Smuts tá­bornok a napokban váratlanul az­zal a javaslattal állott elő, hogy az újabb külpolitikai bonyodal­makra való tekintettel gyakrabban tartsanak ülést és az ülésszakot tolják ki. Az egyesült ellenzék, amely eddig mindent megobstruált, általános meglepetésre magáévá tette a minszterelnök javaslatát. A politikai helyzetet általában úgy ítélik meg, hogy a lakosság hatvan százalékát kitevő „afrikaans“ la­kosság fele szintén Smafs-párti. Az afrikaansok részben hugenot­ták, részben és főleg hollandusok leszármazottai. A búr háború szen­vedéseit azért még nem felejtették el egészen és különösen a „Platte­­land“-on­­ (Nagy Fennsíkon) eléggé intranzigensek. A legnagyobb ha­talom és az ország afrikaans ér­zelmeinek kifejezője a Dutch­­­e­­formed Church (Neederlandse Ge­­reformeerde Kerk) és az angolok­kal szemben mindig hangsúlyoz­zák a holland—búr tradíciókat. Természetes, hogy ezeket érzéke­nyen érintették az európai esemé­nyek. Ennek tulajdonítható az is, hogy Ilertzog pártjából rövid idő alatt már hat képviselő jött át Smutsékhoz, így folynak a napok a brit bi­rodalom e részében. id e) A Gallipoli-kaland Magyarok Dél-Afrikában ___________Magyar Nemzet VASÁRNAP, 1940 JÚN­US 1 RÓZSAVÖLGYI három könyvnapi könyve BÓK­AY JÁNOS LELESZY BÉLA MARIO AZ ÖRS Izzó szerelmi regény Tíz magyar lovas élete a velencei Lidón a honfoglalás alatt KÖNYVNAPI ÁRA .. 3.60 PKÖNYVNAPI ÁRAkon5.— . KOVÁCH KÁLMÁN: DÁRIUS Egy milliárdos kutya történet« Szellemes, mulatságos, szórakoztató kutyaregény KÖNYVNAPI ARA­P 3:20 hónapok egyetlen, nagy problémája a kurdisztáni lázongás volt, ame­lyet sikerült letörni. Legutóbb az Erzincan—Erzurum között lévő vasútvonalat próbálták a nyugta­lan kurd törzsek megrongálni, de az idejében kiküldött katonai erő megakadályozta a kísérletet. Ami a török hivatalos és köz­véleményt illeti, a német gazdasági befolyás megszűnése óta, a szö­vetségesek népszerűsége egyre nö­vekszik. Míg a brit propaganda a Balkánon kissé lanyhán működik, addig itt komoly sikereket ér el. Az orosz szimpátiát erősen ellensú­lyozta a finn hadjárat, a holland és belga hadszíntér sorsa mélysé­ges hatást tett a sajtóra és a köz­véleményre, de a szövetségesek presztízsét nem befolyásolta erő­­sen. Ankarában is úgy hiszik, hogy a második világháború végső és döntő etappe-ja a Közép-Keleten fog lejátszódni és­ ez a tudat új és erélyes ösztönzést adott a nagy feladatok megoldására. A török diplomácia mindent elkövet a bal­káni egység megteremtésére, ha ezt a fáradozást némi pesszimiz­­mussal ítélik meg. Míg kifelé lát­szólag nyugalom jellemzi az or­szágot, a gyárakban, barakkokban, repülőtereken, kikötőkben és a ha­tárok mentén lázas munka folyik, Törökország nincs készen, de ké­szülődik. T. Gy.

Next