Ujság, 1940. június (16. évfolyam, 122-146. szám)
1940-06-04 / 124. szám
A két Törökország Az a szakadás, amely Kemül halála után a török politikában elkerülhetetlenül megkezdődött, a háború kitörésekor határozott formát öltött. A Gázi vonalvezetésétől való eltérését elsősorban a vallásosság feltámadása jellemezte, ami angol megfigyelők szerint még döntően befolyásolhatja a Kelet sorsát. Míg Kemál a nyugati civilizációba való bekapcsolódás érdekében szigorúan elfojtott minden pánszlámizmust, addig az új elnök fokozatosan, de egyre növekvő mértékben engedte szabadjára a török lélek mélyén lappangó vallásos érzést. Az iskolákban újra megkezdődött a vallási nevelés és ebben az évben először ünnepelték nyilvánosan — hivatalos körök is — a Ramazan-böjtöt, ami Kemal alatt tiltva volt. Emlékezetes, hogy bár Inönü kezdettől fogva Kemál jobbkeze volt, a harmincas években szakadás állott be közöttük, mert Kemál megtudta, hogy mélyen vallásos munkatársa nagyobb összeget fordított templomok restaurálására. A Gázi annak idején személyesen tartóztatta le kollégáját, aki Kemál haláláig házifogságra volt ítélve. A vallásos érzés feltámadása együttjár bizonyos imperialista eszmékkel és egyre növekszik annak a pártnak népszerűsége, amely a Kemál-féle nacionalista politikával szemben a nagy török birodalom föltámasztásáról álmodik. Az új mozgalom — amely főleg a fiatalabb politikusok körében népszerű — nemcsak az arab területek beolvasztását tűzte ki célul, hanem a szovjeturalom alatt lévő, főleg a Káspi-tenger partja körül élő török kisebbségi kérdés radikális megoldását is kívánja. Inönü körül, Ankarában, a régi iskola hívei csoportosulnak, akik ekmál hatása alatt a homogén török nemzeti állam fönntartását tartják legfőbb céljuknak. A szövetségesek szempontjából azonban a régi iskola orosz szimpátiája jelent súlyos problémát. A brit diplomácia tehát kettős nehézséggel áll szemben. Míg a régi iskola ragaszkodik az orosz kapcsolatok fönntartásához, addig az expanzionisták az arab félsziget beolvasztását tervezik — akár brit segítséggel, akár anélkül. A né SOPRON GYÖNGYE A TÓMALOM, , STRANDSZÁLLÓ Felvilágosítással szolgál Fölséges vizével kiváló pihenést nyújt. Kováts Vince: SOPRON — A török készülődés Szófia, május A földközitengeri feszültség, amely az olasz sajtó harcos hangjában új aktualitást nyert, Törökországra veti a nemzetközi érdeklődés fénycsóváit. A feszültség személyi és polgári jelei gyanúsak, de jellegzetesek: az amerikai alattvalók csomagolnak és utaznak, a német üzletembereket és a magyar lokállányokat eltanácsolták, a balkáni hölgyek egyre magányosabbak a részleges mobilizációk miatt. Ugyanakkor új brit katonai miszsziók érkeznek a Közel-Keletre és a szövetséges diplomácia, még egy, talán utolsó kísérletet tesz a balkáni egység megteremtésére. Mindez a „vihar előtti csönd“ nyomasztó, fülledt légkörében játszódik le s mielőtt az egész délkeleti környéket elborítaná a fogos var, a háború köde, érdemesnek látszik, innen a szomszédból, Szófiából összegezni azokat a közvetett és közvetlen értesüléseket, amelyek a Szófia és Ankara között rohamosan megélénkülő diplomáciai és zsurnalisztikai forgalom A török kérdést, amely a közelkeleti komplexus központjában áll, a háború kitörése után, a Szovjet többször beharangozott iráni tervei tették bonyolulttá, különös tekintettel a montreuxi egyezmény orosz záradékára. A szövetséges diplomácia riadtan várta, hogy a török kormány mikor sétál ki ezen a nyitott ajtón, de a finn hadjárat, az orosz—német katonai viszony bizonytalan alakulása és a brit— orosz gazdasági tárgyalások esetleges újjáfölvétele azt látszik bizonyítani, hogy az idő — legalább is a Keleten *— a szövetségeseket segíti. Most egyébként is tisztábbnak látszik a kérdés diplomáciai oldala, minthogy olasz akció esetén Törökország, az eredeti megállapodás szerint is, a szövetségesek segítségére kell hogy lépjen. Mindezek a szempontok azonban csak széteső kockái annak a hatalmas stratégiai mozaiknak, amelyet a Közel- és Közép-Kelet a brit birodalom és szövetségesei számára jelent. Törökországot nem szabad önálló katonai vagy diplomáciai tényezőnek tekinteni, vélik Londonban, hanem szerves résznek abban a földrajzi és politikai valóságban, amelyet „the arch of imperial defence"-nek, a birodalom védelmi ívének nevez a brit politika. Londoni katonai körök a háború kitörésekor láthatóan abban a taktikai elméletben jelölték meg révén a megfigyelő rendelkezésére állanak. Itt valahogyan nincs meg az a „megszépítő messzeség“, amely a világsajtót sokszor vészhíres külpolitikai eszmefuttatásokra készteti, ha a Közel-Keletre kerül a szó. 1939 szeptembere óta sok felelőtlen és felszínes jelentés látott napvilágot; talán ezért nevezik az amerikaiak „funny war“nak, furcsa háborúnak a számukra sokszor értelmetlennek látszó hadműveleteket, míg német oldalon kedvelik a „meglepetések háborújának“ hálás jelszavát. A kényelmes jelszavak, vészhírek és általánosítások mögött azonban sokszor elvesznek nemcsak a nagy szempontok, de a közelkeleti valóság fontos részleteit is. „A Szíriai hadsereg“ olvassuk, „A saadabadi egyezmény“, vagy „Partraszállás Szalonikiben“. E címszavak drámaiak és kapósak, de mindez, sajnos, nem ilyen egyszerű. „A Közel-Kelet“, írja Dorothy Thompson „olyan, mint egy keresztrejtvény, melyet néhány elmebajos állított össze.“ a hadvezetés jövendő elvét, hogy a háború végső és döntő csatái a Közel- és Közép-Keleten fognak lejátszódni, a szövetséges hadvezetés csak akkor válik némileg érthetővé, ha a középkeleti frontra vetett hangsúly mértékét és értékét állandóan szem előtt tartjuk. „A német háborús cél a brit birodalom megsemmisítése“, írja Liddel-Hart, „ez pedig csak úgy lehetséges, ha a középkeleti védelmi pilléreink megdőlnek.“ A neves katonai szakíró kijelentése érdekes fényt vet arra a sokszor „furcsának“ látszó óvatoságra, amely a norvég, majd jelenleg a nyugati fronton brit részről megnyilvánul. A grand start egy óvatosságára éppen Szófiában találhat az ember érdekes adatokat, különösen a múlt háború emlékezetes „Gallipoli-kalandjával“ kapcsolatban. H. D. Napier ezredes, aki évtizedeken át katonai attasé volt a Balkánon, Madol történelemtudós, vagy éppen Lloyd George emlékiratai alátámasztják azt az elméletet, hogy az angol katonai körök szándékosan „ellazsálták“ a Dardanellák ostromát, mert siker esetén orosz kézre jutott volna a tengerszoros s ezt épp a nagy birodalmi stratégia szempontjából el akarták kerülni. met és orosz propaganda, amely a korlátolt lehetőségek között is sikerrel dolgozik, ezt a kettősséget próbálja kiélezni. Ez a probléma erősen befolyásolja a török katonai potenciát is, bár olasz akció esetén a háttérbe fog szorulni. A helyzet csak akkor válhatik válságossá, ha a szovjet elhatározza, hogy a Keleten katonai lépéseket tegyen. A területi követelések A török expanzionisták nem akarnak szakadást a szövetségesekkel, de fontos helyzetük tudatában, erős alku tárgyává akarják tenni a török együttműködést. A legújabb jelentések arról szólnak, hogy a területi követelések Azerbaijani és Turkesztánra vonatkoznak. Mindkét határ mentén nagyarányú török csapatösszevonások történtek, új utak és erődítmények épülnek. Az expanzionisták természetesen fölhasználják azokat az egyre gyakrabban érkező híreket, amelyek az orosz uralom alatt élő török kisebbségek nehéz sorsáról szólnak. Míg Inönü és társa megpróbálják ennek a kisebbségi kérdésnek jelentőségét tompítani, addig a fiatalok — a külföldi sajtó előtt is— fölhívják a figyelmet arra, hogy a szovjet az utóbbi hetekben az afgán határ mentén újabb szigorú intézkedéseket hozott és súlyos adóterheket rótt ki a török lakosságra. Az orosz katonai intézkedések is jelentősek; Samarkandban és Kuskban új repülőterek épültek, amelyek nyilván britellenes célokat fognak szolgálni. A határmenti őrségek számát erősen fölemelték. A súlyos adóterhek miatt a török törzsek lázadásba törtek ki. Bokharában októberben és februárban, Samarkandban pedig március folyamán. A lázongást az orosz hatóságok letörték és a politikai ügynökök számát megháromszorozták. Minden török faluban kilenc van most, három helyett. Az MKO Ankarában A török katonai helyzet rendkívül kényes és elsősorban a szövetségesek gyors hadianyagtámogatásától függ. Akármennyire hagyományos a török baka személyi vitézsége, a lengyel, norvég és holland hadjárat eredményei új hangsúlyt vetett arra a tényre, hogy a török katonai erő csak akkor felelhet meg feladatának, ha Anglia és Franciaország a legsürgősebben, nagyarányú, modern hadianyagszállítást eszközöl. Különösen légvédelmi ágyúkban van hiány. A török légierő meglehetősen kezdetleges és nincs arányban a jövendő feladatok nagyságával, különösen ha a nagyszerű olasz légiflottát vesszük figyelembe. A nehéz tüzérségi osztagok problémája abban rejlik, hogy eddig elsősorban német gyárak látták el a szükségletet s a jövőben aligha lesz mód a kiegészítő alkatrészek és segédgépek pótlására. Ez a kérdés talán a legsúlyosabb a szövetségesek szempontjából és most már valószínűnek látszik, hogy az újonnan alakított UNKO nem annyira a Balkán és a Közel-Kelet élelmiszer- és nyersanyagkereskedelmében óhajt szerepet vállalni, mint inkább a török honvédelem gépszükségleit kívánja ellátni. Ezzel magyarázható az a váratlan döntés, amely az MNKO székhelyét Ankarába helyezte át. Itt illik megemlíteni, hogy a tavaszi földrengések jelentősége sokkal nagyobb, mint kezdetben hitték. Bizalmas jelentések arról szólnak, hogy a török kormány igyekezett a katasztrófa katonai hatását lekicsinyíteni, de jól értesült amerikai források közül, hogy a kár úgy emberanyagban, mint közlekedési szempontból igen súlyosnak bizonyult. Ezt némileg ellensúlyozza a nemzeti együttérzés nagyszerű és hősies kifejezése, amely a katasztrófa alatt és után megnyilvánult. A török ipar, amely az utóbbi években aránylag óriási fejlődést mutatott, igen hálásan fogadja az angol—francia segítőterveket és ez a gazdasági jelenség sokban hozzájárul a politikai nehézségek kiküszöbölésére. A belpolitikai élet általában a készülődés jegyében zajlik le. Az utóbbi Cape Town, május hó (A „Magyar Nemzet" tudósítójától.) Ide, Cape-Townba, a hazai hírek csak igen ritkán jutnak el, akkor is a középeurópai értesülések főleg „csehszlovák“ forrásból származnak. Pedig a capetowniak érdeklődése Európa és így a magyar kérdés iránt is egyre növekszik és messze lévén az események színterétől, az emberek minden előítélet nélkül mondhatni, jóindulattal fogadják a tényleges helyzetre vonatkozó tájékoztatásokat. E cikk írója egy évvel ezelőtt jött ki Dél-Afrikába tanulmányútra. A tanulmányútbefejezése után, akkor, amikor éppen hazakészült, kitört az európai háború s a cikk írója itt rekedt. Idegennek Cape Townban munkát kapni nem olyan könnyű dolog, mint ahogyan azt Európában s főleg Közép-Európában elképzelik. Sok energiát és nagy küzdelmet igényel minden falat kenyér megszerzése. Mégis, mit csinál az idegenbe szakadt magyar, ha már ki tudta verekedni a maga számára a szűken vett mindennapit? Bizony — s ezt talán nem is olyan nehéz megérteni —, küzdelmét és nosztalgiáját az elhagyott haza után azzal próbálja enyhíteni és csöndesíteni, hogy előadást tart — Magyarországról, Szent Istvánról és más, nagy magyar férfiakról és témákról ír cikkeket és napi fáradságos munkája után azzal tölti el az időt, arra használja ereje megmaradt töredékeit, hogy szerkesztőségekbe lohol, hátha napvilágot lát egy-egy kis magyar tanulmány, amellyel közelebb viszi az árva hazához az idegenek szívét. E cikk írója is addig fáradozott, amíg sikerült egy csereviszony létesítése a magyar és délafrikai iskolai filmek terén, az itteni iskolarádióban viszont jelenleg egy tíz előadásból álló sorozat folyik, a téma: Közép-Európa. Szerénységgel mondva, ezek nagyon értékes publicitást jelentenek egy ilyen hallatlan kiterjedésű országban, mert az előadásokat az Unió öszszes adói közvettítik és több felnőtt, mint amennyi gyermek hallgatja őket. Itt természetesen írem politikai propagandáról van szó, hanem a tényleges helyzet tárgyilagos ismertetéséről egy magyar ember tollából. Teljesen politikamentes példál e cikk írójának Szent Istvánról írott tanulmánya, amely mégis a világesemények borzalmas torlaszában is a legnagyobb folyóiratban komoly visszhangra talált, olyannyira, hogy ez a lap (The Fórum) azóta is minden számában állandó mottónak használja az ismertetett szentistváni bölcsességet, természetesen a forrás megjelölésével. Érthető, hogy az ilyen nem politikai propaganda igen nagy értékkel bír ,is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy létezésünkről tudomást szerezzenek. Itt ugyanis az egész Unióban alig van kétszáz magyar, ezeknek legnagyobb része is itteni állampolgár és alig fűzi valami a mai Magyarországhoz. Mindennek ellenére gazdasági téren éppen most igen nagy lehetőségek kínálkoznak a magyar export fejlesztésére, amely sok tekintetben helyettesíthetné a korábbi cseh szállítókat. Sajnos, az exportnak sok akadálya van, részben az otthoni korlátozások, részben az itteniek tájékozatlanságában. Bennünket például majd mindig a csehekkel tévesztenek össze. Ami az itteni politikát illeti, mint ismeretes, a Magyarország tízszeresét kitevő területen mindössze kétmillió fehér lakik. Ezeknek hatvan százaléka búr, vagy ahogy itt hívják őket, „afrikaans“ és negyven százalék angol. A háború kitörésekor a liertzog—Smutskormány a hadüzenet kérdésén felbomlott és Smuts vette át a kormányt, tizennyolc szótöbbséggel. A sajtó egy része azóta is a legélesebb álláspontot foglalja el. Az Unió parlamentje évente csak félévig ülésezik, januártól júliusig. Az ország parlamentáris székhelye Cape Town, míg a kormány és az adminisztráció Pretoriában székel. A féléves parlamenti sessio most a vége felé jár. Smuts tábornok a napokban váratlanul azzal a javaslattal állott elő, hogy az újabb külpolitikai bonyodalmakra való tekintettel gyakrabban tartsanak ülést és az ülésszakot tolják ki. Az egyesült ellenzék, amely eddig mindent megobstruált, általános meglepetésre magáévá tette a minszterelnök javaslatát. A politikai helyzetet általában úgy ítélik meg, hogy a lakosság hatvan százalékát kitevő „afrikaans“ lakosság fele szintén Smafs-párti. Az afrikaansok részben hugenották, részben és főleg hollandusok leszármazottai. A búr háború szenvedéseit azért még nem felejtették el egészen és különösen a „Platteland“-on (Nagy Fennsíkon) eléggé intranzigensek. A legnagyobb hatalom és az ország afrikaans érzelmeinek kifejezője a Dutcheformed Church (Neederlandse Gereformeerde Kerk) és az angolokkal szemben mindig hangsúlyozzák a holland—búr tradíciókat. Természetes, hogy ezeket érzékenyen érintették az európai események. Ennek tulajdonítható az is, hogy Ilertzog pártjából rövid idő alatt már hat képviselő jött át Smutsékhoz, így folynak a napok a brit birodalom e részében. id e) A Gallipoli-kaland Magyarok Dél-Afrikában ___________Magyar Nemzet VASÁRNAP, 1940 JÚNUS 1 RÓZSAVÖLGYI három könyvnapi könyve BÓKAY JÁNOS LELESZY BÉLA MARIO AZ ÖRS Izzó szerelmi regény Tíz magyar lovas élete a velencei Lidón a honfoglalás alatt KÖNYVNAPI ÁRA .. 3.60 PKÖNYVNAPI ÁRAkon5.— . KOVÁCH KÁLMÁN: DÁRIUS Egy milliárdos kutya történet« Szellemes, mulatságos, szórakoztató kutyaregény KÖNYVNAPI ARAP 3:20 hónapok egyetlen, nagy problémája a kurdisztáni lázongás volt, amelyet sikerült letörni. Legutóbb az Erzincan—Erzurum között lévő vasútvonalat próbálták a nyugtalan kurd törzsek megrongálni, de az idejében kiküldött katonai erő megakadályozta a kísérletet. Ami a török hivatalos és közvéleményt illeti, a német gazdasági befolyás megszűnése óta, a szövetségesek népszerűsége egyre növekszik. Míg a brit propaganda a Balkánon kissé lanyhán működik, addig itt komoly sikereket ér el. Az orosz szimpátiát erősen ellensúlyozta a finn hadjárat, a holland és belga hadszíntér sorsa mélységes hatást tett a sajtóra és a közvéleményre, de a szövetségesek presztízsét nem befolyásolta erősen. Ankarában is úgy hiszik, hogy a második világháború végső és döntő etappe-ja a Közép-Keleten fog lejátszódni és ez a tudat új és erélyes ösztönzést adott a nagy feladatok megoldására. A török diplomácia mindent elkövet a balkáni egység megteremtésére, ha ezt a fáradozást némi pesszimizmussal ítélik meg. Míg kifelé látszólag nyugalom jellemzi az országot, a gyárakban, barakkokban, repülőtereken, kikötőkben és a határok mentén lázas munka folyik, Törökország nincs készen, de készülődik. T. Gy.