Ujság, 1941. március (18. évfolyam, 50-73. szám)
1941-03-08 / 56. szám
SZOMBAT, 1941 MÁRCIUS 8 ÚJSÁG A SZIVOLA Történetek a trafik őskorából Jubilál a trafik. Váljék egészségére. Minden jót kívánunk neki, mert a magyar szivar őrzi a régi hagyományt s még mindig jó. Egynémelykor mégis dohogunk ellene, különösen, mint nemrégiben is, amikor megint drágábbá tette magát. Régente mindenesetre jobb világ volt, de aranykorukat akkor élték a dohányos emberek, amikor a szivart még szívóidnak hívták, s Amikor a trafikban azt mondhatták a régiek: ha nem adja olcsóbban, akkor a másik boltba megyek. . Az öreg Ádrássy Ignác, a múlt század egyik legnagyobb különc embere, ki hatvan esztendeig élt két szobájába zárkózva az újvilágutcai Arany Sas-fogadóban — ott, ahol most az Országos Kaszinó palotája áll —, a kilencvenes évek elején is a szivolát szerette meg és nem tudta, hogy azt már régóta szivarnak mondják. Elmondom itt, ha nem is tartozik szorosan a tárgyhoz, hogy ki is volt az az öreg különc. Nem hiteles dokumentumok, hanem inkább legendák alapján, melyeket furcsa személye köré szőtt a képzelet. Az egyik változat szerint szerelmes volt és csalódott egy leányban. Megfogadta, hogy sohasem megy többé az emberek közé, s minthogy gazdag ember volt, öröklakást bérelt magának a híres Arany Sasban és ott élt egymagában mindhaláláig, lemondóan hallgatva a földszinti étteremből éjjelente sokszor felhallatszó vidám muzsikát s a mulató aranyifjuságnak rikkantásait. Úgy mondották, fényes úri fogatából szállt ki a fogadó kapuja előtt, amikor örök remeteségébe vonult. Amikor meghalt, lakószobáinak csodájára mentek az emberek. A két szoba padlója egy bizonyos visszatérő vonalon olyan volt, mintha kivölgyelték volna: ott járt fel s alá magánosan billegve egyik szobájából a másikba hatvan év hosszú nappalain vagy éjszakáin. A belső szoba egyik sarkában hengerformájú magas doboz állt a padlón, benne a múlt század első évtizedeiből való kürtőkalap, oly magas tetejű, hogy a mostani cilinderkalaphoz szokott képzeletnek elgondolni is nehéz. Hát ilyen divatok is voltak abban az időben, amikor a szivart még szivolának mondták. Valamikor a világháború után, talán a huszas évek elején, egy kedves öregúr szokott regélni nekem a régi jó időkről, de főképpen azokról, melyeket, ha történelmet írnánk, a trafik őskorának lehetne mondani. A régi „trafiktalan boldog napokról“ is tudott ő még a nálánál öregebbekről, de a „trafik-korszak“-ban már benne élt a dohányegyedáruság gyermekkorától fogva. Emlékezetem szerint Dobosnak, Dobos Lászlónak hívták. Merem mondani, hogy kevesen ismerték a magyar trafiktörténelmet úgy, mint ő. Az öregúr a legrégibb magyar dohánydinasztiának s Budapest most legrégibb nagytrafikjának alkalmazottja volt. Majdnem nyolcvan éve lehetett, hogy az apja beadta „tanonc“-nak a Fleischmann-család bálványutcai nagytrafikjába, annak is volt a vezetője, amikor nyugalomba vonult. Régi pesti patricius-család volt a Fleischmann-család. Dohány- és szivargyára volt künn a Király utcában a múlt század elején, amikor a bécsi kormánynak az az igyekezete, hogy behozza Magyarországon is a dohányegyedáruságot, a nemzet ellenkezésén megbukott. Magyarországon tehát még szabadon lehetett kereskedni a dohánnyal és szivarral. A Fleischmann-család gára nyitott boltot is tartott Festen, évente egyszer pedig megjelent gyártmányátval a debreceni vásáron s ott árusitotta, sokszor egy hónapig is, már míg levitt készlete az utolsó darabig el nem fogyott. A gyárat Fleischmann Károly a negyvenes évek elején vette át nagynénjétől, Novákovics Miklósnétól, kinek a Fehér bárányhoz címzett boltja a belvárosi Sütőtéren volt, azon a háromszögletű kis téren, mely szép csorgókutyával a régi evangélikus gimnázium kereszthomlokzata előtt, a Kamermayer Károly-utca és a Sütő-utca találkozásánál van most is. A „Fehér bárány" 1847-ben költözött el erről a régi helyéről a Zrinyi-utca és Bálvány-utca sarkán lévő házba, ott is maradt hatvanhárom esztendeig, míg 1913-ban le nem bontották azt a régi házat. Akkor aztán a Zrinyi utca 16. szám alá költözött át, azt hiszem, ott van most is. 1850 november 29-én jelent meg Bécsben az a császári nyílt parancs, mely a dohányegyedáruságot végre behozta Magyarországra is. A Fleischmann-család dohánygyárát a kincstár megváltotta, a munkásokat magához szerződtette, a raktárakban talált kész árut átvette s 1851 február elsején nyitotta meg boltjait Pesten a dohánymonopólium. A Fleischmann-család utóbbtovábbi kárpótlásul, maga is trafikot kapott. De az osztrák trafik már 1851 előtt megvetette lábát Pesten és konkurrenciát csinált a magyar dohánygyártmányoknak. Több osztrák egyedárusági trafik volt Pesten már addig is: a többi közt Sternlichtnéé a régi német színház épületében, a mostani Vörösmarty-téren, a X Weissmandl-féle a Zrinyi-utcában, Stern Simoné a Sas-utcában. A főtrafikos Medetz volt. 1851-ben az első magyar egyedárusági trafikot Szemek és Mayer, Medetz két volt alkalmazottja nyitotta meg a Váci-utcában. 1867 elején, amikor Ignatz Plener osztrák pénzügyminiszter megteremtette a különlegességi trafikot Magyarországon, az övék volt az első specialitás-trafik is, az után a rövid időköz után, amikor a kincstári kezeléssel próbáltak szerencsét. A különlegességi trafikot később Mayer fia kapta meg társával, Vérivel, utóbb más kezekre került. Hogy mi volt a magyar trafik 1864-ben, amikor az én öreg barátom a Fleischmann- (utóbb névmagyarosítással Benedek-) család alkalmazottja lett? Ők magyarok voltak, de a trafik természetesen osztrák. K. K. volt biz’ az 1867-ig. Az első dohányáru, amit a független magyar minisztérium kinevezése után bocsátottak forgalomba, az úgynevezett cserbei-, magyarul kapadohány volt. Sokan nem tudják, hogy miért nevezték sokáig, sokfelé talán még most is ezt a zöld papírba csomagolt dohányt miniszterdohánynak. Hát azért. Hatvanhét után természetesen a dohányegyedáruság is magyar lett, de a magyar szivargyártás csak 1868-ban kezdődött meg. Ekkor még az osztrák időkből megmaradt német megrendelőlapon küldte megrendelését Fleischmannek nagytrafikjába a kistrafikos. Fleischmannak ez sehogy sem tetszett s egyszer azt mondotta jobbkezének, Dobos Lász ki utolsó évek leghatalmasabb regénye! Napóleon és Anglia háborúja a tengeren Három regény egy hatalmas 600 nagyoldalas kötetben Ára fűzve P 7.50, kötve P 9.— Kapható minden könyvkereskedésben! Megjelent ma! K I A d a s 5 Husvét Dolmációban! SPLIT (Spalafo) a DUBROVNIK (Raguza) MNB. 1378. 15- ét 22 napos társasutazások, indulás április 6. Jelentkezés valláskülönbség nélkül JUGOMART, V. Dorottya u. 6. T. 183-216 lónak, hogy szeretne mér magyar megrendelőlapot látni. Dobos menten hozzáfogott a dohánynevek átköltéséhez s igy lett a Mittelfein dohányból „Középfinom“, a Landtabak-ból „Közönséges magyar pipadohány“ s igy kapta a többi dohány- és szivaráru is azt a magyar nevet, mely még most is benne van a trafik nyilvántartásában. Ez az öreg Dobos László műve volt. Érdemes feljegyezni. Elmondok még egyet. A különlegességi dohánygyártmányok divatját az osztrák monopólium utolsó napjaiban, 1867-ben hozták be Magyarországon is. Plener úgy vélte, hogy a trafik keveset jövedelmez a kincstárnak. Hanem azért volt benne egy adag szociális érzék és emberség. Nem akarta emelni az árakat s hogy mégis szaporítsa a kincstári jövedelmeket, megteremtette a gazdagok trafikját, a specialitás-trafikot. A különlegességi szivarokat is abból a dohányból gyártották, amelyből a közönségeseket, csak éppen más alakban és más névvel. S a szegényebb középosztály nem érezte meg ezt a trafikdrágulást. Ezt a különbségtételt a mi emberöltőnk már nem ismerte. Az olcsóság egyébként is kiment a divatból. A régi jó idők után a haladottabb század, a szivola után a szivar következett. (10 Kávéházi beszélgetés a kávésok nyugalomba vonult elnökével Mészáros Győző, aki az egyik legpatinásabb múltú budapesti kávéház tulajdonosa, tizenöt évig állott a Budapesti Kávésipartestület élén és az elmúlt szerdán nyugalomba vonult. Huszonnyolc éves sem volt, amikor az akkori Országos Kávésszövetség élére állították. Most újra csak kávés lesz, ami volt mindig is, mégpedig abból a kávésmester fajtából, amely Budapestet a kávéházak városává fejlesztette. Üzlete, a Central, vagy Központi Kávéház egyike Budapest legnevezetesebb múltú kávéházainak. Ez még ma is meglátszik a közönségén. Mészáros Győző így emlékezik az elnöki tizenöt esztendőről: — Elnöklésem alatt egy gondolat vezényelt: „Csak annak van joga valamit bírálni, aki azt jobban tudja megcselekedni“. Ezért voltam a mester - és segédvizsgákon talán túlszigorú és ezért dolgoztam mint elnök mindig azon, hogy az iparba csak azok kerülhessenek, akik valóban értik ezt a nem könnyű mesterséget Mit tudja a közönség, hogy milyen nehéz mesterség kávésnak lenni! Az igazi kávésinak nagyon sokat kell tudnia! A kávécserjétől az adóbevallás labirintusáig mindent értenie kell. A Central-kávéház a kilencvenes években lépett elő irodalmi kávéházié Ide járt A Hét szerkesztősége, mert közel volt az akkori Athenaeum. Kiss József A Hét tízéves fennállása évfordulóján ezt írta a Centralkávéházról és A Hft-ről: — Furcsa egy újság A Hét. Kávéházban olvassák és kávéházban Írják Azért írják-e kávéházban, mert ott olvassák, vagy azért olvassák a kávéházakban, mert ott írják? Sohasem tudtánk vele tisztába jönni. Közel nyolc esztendeje a belvárosi Central-kávéház A Hit főhadiszállása, az Athenaeum tőszomszédságában. Itt nyomták és a kávéházban készült Minden pénteken és szombaton gyanús külsejű urak foglalták le a kávéház különböző sarkait, akik ott más napokon soha meg nem fordultak, órákhosszat elültek , egy pikkoló mellett egy helyen és serényen rótták egymás alá a sorokat az egyformára szabott papiroson. Minden pártállást és származású író ide tartozott a kerekasztalhoz, ahol Kiss József rezideált: Ambrus Zoltán, Petelei István, Tolnay Lajos, Jékey Aladár, Justh Zsigmond, Malongay Dezső, Szemere Attila, Keszler József, Kozma Andor, Bródy Sándor, Herczeg Ferenc, Gárdonyi Géza, Kemecheg Jenő, Papp Dániel, Cholnoky Viktor, Kóbor Tamás, Kaffka Margit Heltai Jenő és még sokan. Ignotus lábja, hogyan javította a Central-kávéházban Kiss József a kéziratot: — A szedőgyerek kétségbeesve várta a korrektúrát a gépmester megállította a gépet, a nyomda felmondással fenyegetett, de Kiss József nem adta oda a javítást, keskeny kezével ráfeküdt az inkriminált helyre és ugyanazon a káráló hangon, amivel verseit szokta volt magának diktálni, magyarázta, kiabálta az írónak és mindenkinek, aki ott volt, hogy ez miért nem jó és miért kell amúgy lennie. Valóban az irodalmikávéház talán soha olyan mélyreható szerepet nem vitt a magyar irodalomban, mint a Gentral-kávéház A Hét másfél évtizede alatt. A régi Central fehér porcellángombos, veresbársonyos karosszékein sokan ültek együtt, akik közül egyesek még ma is idejárnak. A még most is meglévő „Kerekasztal“ virágkorában ide járt Tiberio (Gerevich Tibor), azokkal a fiatal olasz és francia műtörténészekkel, közöttük Colasanti-val, aki 1920-ban a Petit Trianon tragikus óratermében, mint hís barát, menteni próbálta a szerencsétlenül járt Magyarország számára azt, amit menteni lehetett. Ide járt Zuboly, Mikes Lajos és itt ültek a Nyugat-osok 1919 őszén, az ide telepedő Babits Mihállyal, Tóth Árpáddal és Inárcsi Farkas Lászlóval, a nagyúri mecénással. ... Ide tért vissza most a Kávésipartestület volt elnöke. Újra csak kávés lett. SZŰCS NÁNDOR