Ujság, 1941. augusztus (18. évfolyam, 174-198. szám)

1941-08-02 / 175. szám

SZOMBAT, 1944 AUG­­SZTUS­­ ÚJSÁG Az amerikai elnök „ellenfelei" írta JUHÁSZ VILMOS Walter Liman, az amerikai poli­tikai élet egyik legkitűnőbb isme­rője így jellemzi az Unió elnökének és parlamentjének viszonyát: „Az USA elnöke azokhoz a mitológiai héroszokhoz hasonlít, akik egy­tagúkban egy egész hadsereggel küzdenek meg, ha ellenfeleiket le­gyűrik, akkor a földről, a vízből és a levegőből új ellenfeleik támad­nak. Ez az egyenletes küzdelem így folyik az USA megalapítása óta ,és tart egészen addig, amíg egy el­keseredett és vakmerő elnök gyö­keresen meg nem változtatja Ame­rika politikai szerkezetét.“ Bármily paradoxul is hangzik, de az a va­lóság, hogy az Unió alkotmányos politikai tényezői teljes egészükben ellenfelei a mindenkori elnöknek. Ennek az a fő oka, hogy az Unió­nak nincs kabinetje, amely más or­szágokban közvetíteni szokott az államfő és a nemzetgyűlés között.­­Az amerikai elnök szerepét ismer­tető cikkünkben megírtuk, hogy az Unió miniszterei, helyesebben állam­titkárai a szó klasszikus barokk ér­telmében vett miniszterek, vagyis szolgái az államfőnek. Hét nem és egy igen Az amerikai polgárháború alatt ■egv alkalommal nagyfontosságú kérdésben kellett dönteni s ezért Lincoln elnök összehívta a „kabi­net“ összes tagjait, ami az Unió politikai életében meglehetősen rit­kán fordul elő. Lincoln előadta államtitkárainak javaslatát, helye­sebben elhatározását és mind a hét államtitkár „nem"‘-mel ellene szavazott. Nyolcadiknak Lincoln szavazott, egyedül „igen“-nel s ezek­kel zárta le a szavazást: „Hét nem és egy igen. Az igen dönt.“ Pedig Lincoln az alkotmányosság példa­adó mintaképe az amerikaiak sze­mében. A kérdés, amelyben Lincoln egyetlen igenje döntött, hét állam­titkárának nem­jével szemben, a négerek egyenjogúsítása volt. A milliomosok klubja Az elnök elkeseredett politikai ellenfelei mindenekelőtt az álla­mok. Amerikában politikai tradi­­cíció, hogy az Unió egyes államai­nak parlamentjei és kormányzói lehetőleg keresztül igyekeznek húzni az elnök intézkedéseit. Ebből szár­maznak az amerikai kormányzás társasjátékának legbonyolultabb figurái, így például az államok, amelyek kormányzatában nagy­mértékben érvényesül a nagytőke befolyása, minden eszközzel meg­akadályozták Roosevelt szociál­politikai terveinek megvalósítását. A legtöbb amerikai elnök meg­hajolt az államok törekvései és kí­vánságai előtt, Roosevelt azonban felvette ellenük a harcot. Az alkot­mány ötödik és tizennegyedik pont­jának egy látszólagos közömbös passzusára hivatkozva sikerült lé­nyegesen megszorítania az egyes államok törvényhozásainak jog­körét. De soha nem szabad meg­feledkeznünk arról, hogy az Unió nem állam, hanem államszövetség, amely államokból áll s ezeknek az államoknak külön valóságos, vagy vélt érdekei vannak. Az államok befolyása az Unió parlamentjének alkotmányában és munkarendjében is érvényesül. Az Unió kongresszusa két házból áll: a szenátusból és a képviselőházból s ezek közül, ellentétben az európai demokráciák parlamentjeivel, a sze­nátus, tehát a „felsőház“, a sokkal fontosabb. A szenátusba minden állam két szenátort küld hat évre; a szenátorok száma ezek szerint kilencvenhat. Minden második év­ben a szenátorok egyharmada ki­válik. A negyvennyolc állam kö­zött akadnak olyanok, mint Neb­raska, amelyiknek alig van száz­ezer lakosa s ezzel szemben vannak olyanok, mint Illinois, Newyork és California, amelyeknek a lakossága eléri, sőt lényegesen meghaladja a tízmilliót. A tizennégymillió lakosú Newyork állam éppúgy két szená­tort küld a szenátusba, mint a százezer lakosú Nebraska. Ebből az következik, hogy a szenátus összetételében egyáltalán nem a nép akarata a döntő, hanem a két párt és a mögöttük álló gazdasági érdekeltségek szándéka, azonfelül pedig az a titokzatos valami, ami egy demokráciában leh­etővé teszi kivételes egyéniségek „soronkívüli érvényesülését“. Ha ez a kivételes tehetség hiányzik, akkor többnyire nagy vagyon szükséges ahhoz, hogy valaki szenátor legyen. Ezért nevez­ték el az amerikai szenátust a mil­liomosok klubjának. Bizonyos mér­tékig a szenátus, illetve a szenátus bizottságai és bizottsági elnökei játsszák az Unióban azt a szerepet, amit más demokráciákban a kabi­netek. Mi a „lobby"? A képviselőház tagjait demokra­tikus népképviseleti alapon választ­ják. Minden kétszázezer amerikai választ egy képviselőt. Papíron minden amerikainak választójoga van. Azonban itt is érvényesül az egyes államok döntő befolyása, amelyek fittyet hányva az alkot­mányra, lakosságuk jelentékeny ré­szét kizárják a választójog gyakor­lásából. Az arisztokratikus déli államok nemcsak a négerek vá­lasztójogának gyakorlását akadá­lyozzák meg, hanem az úgynevezett szegény fehérekét is, a széles fehér proletár rétegét, amelynek az élet­színvonala talán még alacsonyabb, mint a négereké. Alabama állam­ban például a lakosságnak csak huszonnégy százaléka választó, Georgiában huszonöt százaléka. Közismert, hogy az Unió mind­két háza melegágya a korrupció­nak. A parlamenti korrupciót az amerikaiak a lobby-folyosó szóval jelzik. A folyosón érintkeznek a gazdasági tényezők megbízottai a szenátorokkal és a képviselőkkel és befolyásolják esetleg elhatározásai­kat. A­­korrupció érvényesülésének azonban gátat vet, hogy az igazi alkotó munka nem annyira a kon­gresszus ülésein, mint inkább a bizottságokban folyik. Mivel az államtitkárok mint az elnök „szol­gái“ egyáltalán nem vehetnek részt a­­ kongresszus munkájában, a bi­zottságoknak, különösen pedig a bizottságok elnökeinek döntő be­folyása van. A bizottság elnökeit pedig többnyire tekintélyes politi­kai múlttal rendelkező szenátorok közül választják. Ezeknek a bizott­sági elnököknek a maguk hatás­körén belül szinte éppoly autokra­tikus hatalmuk van, mint az Unió élén az elnöknek. Az amerikai köz­élet különösen nagy jelentőséget tulajdonít a külügyi bizottság el­nöke nyilatkozatainak. Bíróság mint politikai hatalom Mindezek az alkotmányos ténye­zők harcot vívnak az elnökkel s ez a harc voltaképp az amerikai po­litikai élet. De mégsem ezek a leg­veszedelmesebbek, hanem az el­nökre támadó hétfejű sárkány he­tedik feje, amelyet így neveznek: Legfelsőbb szövetségi bíróság — Supreme court. Ismét az amerikai politikai élet furcsaságaihoz tarto­zik, hogy az elnök leghatalmasabb ellenfele és mellette az Unió alkot­mányának döntő tényezője nem egy politikai, hanem egy­ bírói tes­tület. A régi francia alkotmány parlamenteknek a felsőbiróságokat nevezte. Ezeknek a parlamentek­nek, különösen a párisinak nagy politikai befolyása volt és ezt min­dig az uralkodói abszolutizmus el­len érvényesítették, amíg XIV. La­jos meg nem semmisítette őket. Ez vezette az amerikai alkotmány megalapozóit arra a gondolatra, hogy egy pártatlan bírói testületre bízzák mintegy az Unió alkotmá­nyának, a szövetségi szellemnek, az állam egységének a védelmét és az elnök esetleges diktatórikus kí­sérletének letörését. A Supreme court, a Legfelsőbb szövetségi bí­róság kilenc bíróból áll. Ezeket a köztársasági elnök életfogytiglan nevezi ki. A Supreme court kilenc bírójának az a feladata, hogy fe­lülvizsgálják: mennyiben felelnek meg a szövetségi törvények és az egyes államok törvényei az Unió alkotmányának. A szövetségi bíró­ság bíráinak többsége bármely tör­vényt érvényteleníthet arra való hivatkozással, hogy ez a törvény alkotmányellenes.­ Amint látni fog­juk, nem egyszer alaposan élt is ezzel a jogával, de nem az alkot­mány, hanem inkább magánérde­kek szolgálatában. A vezető gaz­dasági hatalmak mindig abban az irányban igyekeztek az elnököt be­folyásolni, hogy exponenseiket ne­vezze ki a legfelsőbb bíróság tag­jaivá — ezt a törekvésüket Frank­lin Roosevelt elnökségéig többnyire siker koronázta. A legfelsőbb bíró­ság valóságos oligarchiát alkotott, mégpedig a gazdasági finánchatal­­mak oligarchiáját. De nemcsak a legfelsőbb bíróság foglalkozik az al­kotmány és a politikai élet ellenőr­zésével, hanem az alá­ja tartozó kerületi bíróságok és az egyes ál­lamok bíróságai is. Az amerikai bíróságok tehát alkotmányszerű­en politizálnak és ez az egész kiterjedt és tekintélyes szervezet mint egy ember, vette fel a harcot Franklin Roosevelt reformjai ellen, amelyek erősen megnyirbálták a magán­gazdasági tényezők korlátlan ha­talmát. A Supreme court és a „fekete péntek" A legfelsőbb bíróság mindig egyengetője és szentesítője volt nemcsak a nagy vagyonok hatal­­­mának, hanem egyenesen születé­sének is. Az amerikai vagyonszerzés hőskorának két hérosza, az idősebb Pierpont Morgan és Joe Gould, a legfelsőbb bíróság kegyének kö­szönhették roppant vagyonuk meg­őrzését és gyarapodását. Gouldnak, a múlt század legkíméletlenebb spekulánsának a vagyona majdnem teljesen elúszott egy hírhedt „fe­kete pénteken“. A legfelsőbb bíró­ság azonban, valamely alkotmányos pontra való hivatkozással, egysze­rűen megtiltotta Gouldnak, hogy kötelezettségeinek eleget tegyen és így sikerült félmillió dollár árán tizenkétmillió dollárt megmentenie. NŐK A HONVÉDELEMBEN Látogatás dr. Csáky Tihamérnénál, az egyetlen Károly-csapatkeresztes asszonynál, a női önkéntes honvédelmi munkaszervezet miskolci Mezőkeresztes, színmagyar vidék, szép árnyas vadgesztenyefák, vi­rágzó bokrok, pompázó rózsák, magyaros virágok között, vidéki kúria. Itt él Csáky Tihamérné fő­orvos felesége, Magyarország egyet­len Károly-csapatkereszttel kitün­tetett asszonya. Bent a házban ked­vességgel és szeretettel fogad a nagyasszony, köröskörül háziipari remekművek, magyaros kézimunkák, mezőkeresztesi bőrhímzések. Min­den magyar itt, a mosolygó ég, a levegő, a ház, a bútor, a sok csecse­becse, de legmagyarabb benne a háziasszony. Lelkem teljes igyekezetével hall­gatom a női önkéntes honvédelem­ről mondott szavait és félelem fog el, hogyan mondhatnám el én is azt, ami olyan meggyőző, olyan vi­lágos, olyan egyszerű, olyan szép és minden magyar asszonynak és lánynak hivatása — nagy fába vágtam a fejszét. A nők honvédelmi szolgálata — Nálunk, Magyarországon — mondja — az 1939. évi II. törvény­cikk tette kötelezővé a nők hon­védelmi szolgálatát. Ennek a női szolgálatnak sajátossága és rendel­tetése szerint honvédelmi munka­­szolgálat a neve. A törvény meg­jelenése után a magyarországi nő­egyesületek és női társadalmi szer­vezetek hamar megértették az idők hívó szavát és sorozatosan­­ fel­ajánlották tudásukat és szolgálatai­kat az önkéntes női honvédelmi munka érdekében. — A női honvédelmi munka terv­szerű és célirányos felhasználására országos szervezet működik, amely­nek az a rendeltetése, hogy min­den magyar nőt odaállítson hon­védelmi munkára, ahol­ tudása és rátermettsége szerint reá szükség van. — A női önkéntes honvédelmi munkaszervezet irányításában, veze­tésében és megszervezésében a nő­egyesületek és női társadalmi szer­vezetek a maguk számára elsőrendű részt kértek. A női önkéntes hon­védelmi munkaszervezetnek az a feladata, hogy a hadkötelezettségü­ket teljesítő férfiak munkaerejének pótlása céljából az ipar, a keres­kedelem, hírszolgálat, közlekedés, mezőgazdaság körében szükséges minden olyan munkára, amelynek elvégzésére a nők is alkalmasak, megfelelő női munkaerőt állítson. Az egészségügyi, ápolói és gondo­zási munkakör, továbbá az otthon végzendő fehérnemű- és ruha­készítő munkák már addig is a nők tevékenységének súlyát képezte. Hogyan folyik a női honvé­delmi munka irányítása ? — A női önkéntes honvédelmi munkaszervezet az egész országra szétágazó egy központi, kilenc ke­rületi és községenként egy-egy helyi munkabizottságból, vagy közvetítő kiküldöttből áll. Ezeknek a bizott­ságoknak összessége alkotja a „Női önkéntes honvédelmi munkaszer­­vezet“-et, melynek vezetésére és irányítására az Országos Felügyelő hivatott. — Az Országos Felügy­elő a szer­vezet felállításához igénybe veszi a női társadalmi szervezeteket és egyesületeket, amelyek erre önkén­tesen és díjtalanul vállalkoznak. A központi és a kerületi bizottságok tagjai legfeljebb öt olyan nőegye­­sü­let egy-egy képviselőjéből alakul­nak, amelyeknek tagjai maguk is nőegyesületek s mint ilyenek a nő­egyesületek összefogó szerveiként, illetőleg szövetségesként jelentkez­nek. Ezek az egyesületek az Egye­sült Női Tábor, az Erdélyrészi Nő­szövetségek Bizottsága, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége, a Magyar Katolikus Nőegyesületek Országos Szövetsége és Magyar­­ország Nőegyesületeinek Szövetsége.­­ A kerületi munkabizottsá­gokba a fenti nőszövetségek egy-egy tagot jelölnek. Minden munka­­bizottság vezetése és az ezzel járó felelősség csak az egyik tagot illeti meg. Az egész ország területén a felsorolt nőszövetségek mindegyike kettő kerületben hivatott a veze­tésre és a megszervezésre. A mis­kolci kerületben az Egyes­ül­­ői Tábor országos elnöknőjének, vitéz Keresztes Fischer Ferencné meg­tisztelő bizalmából én lettem a ve­zető és az ezzel járó nagy felelős­ség hordozója. — A szervezés során az első idő­ben volt legnehezebb dolgom. A női honvédelem újszerű dolog, idegenkedés, várakozás és közöny volt a napi keserű kenyér, de a haza iránti kötelességérzet meleg sugara felolvasztotta a jégpáncélt — és úgy hiszem, megértésre talál­tam. Most, hogy megértenek, dol­gozni — dolgozni akarok, mert szép a munka és Isten adta gyönyö­rűség, ha eredménye van. A másik édesanya — Nem fárasztja ki íragyon az otthonától való távolélés és az állandó utazgatással járó munka — érdeklődöm tovább — és mit szól kisfia, hogy annyit van távol? — Hát bizony — hangzik kissé halkan a válasz — a hétnek csak két napján vagyok itthon. De most kell dolgozni, a kezdet a nehéz. Egy alkalommal, amikor Tamás, a kisfiam megkérdezte az uramat, hogy édesanyja mikor lesz már egyszer mindig otthon, azt a vá­laszt kapta: „Tudod kisfiam, az édesanyádnak van egy másik édes­anyja, — Magyarország. Most annak van szüksége rá, de ha el­végezte a reá szabott munkát, akkor itthon fog maradni és nem megy el tőlünk.“ Még egy kérdést intéztem a nagy­asszonyhoz: — Beszéljen valamit világhábo­rús szolgálatáról. — Tudod — ezzel kapcsolatban csak annyit jegyeznék meg — mondja az egyetlen Károly-csapat­­keresztes asszony —, régen volt, félelmetesen nagyszerű, — szava elhalkul, egy pillanatra egészen el­áll, majd egy sóhajtás után így folytatja: amit láttam, amit át­éltem, csak arra mutat, hogy reánk, magyar asszonyokra nagy munka vár, örülök, hogy ebből a magam részét becsületesen kivehettem. Ak­kor leszek igazán boldog, ha látom, hogy Isten áldása kísérte igyekeze­temet, mert a munka az minden­­ magyar asszonyé. Ligeti Mária kerü­leti vezetőjénél Megnyílt a Debreceni Nyári Egyetem Debrecenből jelentik: Pénteken délelőtt ünnepélyes keretek között nyílt meg a Debreceni Nyári Egye­­tem 15. tanfolyama. A Himnusz el­­­éneklése után az egyetem rektora nevében Erdős Károly dr. refor­­mátus hittudományi kari tanár üd­vözölte a megjelenteket és vázolta a Nyári Egyetem eddigi munkássá­gát. Ezután Ráday Rezső dr. mi­niszteri osztálytanácsos, a kultusz­­miniszter képviselője menyitotta a tanfolyamok A Debreceni Nyári Egyetem másfél évtizedes céltuda­tos, önfeláldozó, megalkuvást nem ismerő munkával­­- mondotta a többi között — a külföldi ifjúság ezreibe öntött rokonszenvet a ma­gyarság iránt és nagy mértékben előmozdította a magyarság megis­merését. Milleker Rezső dr. egyetemi ta­nár, a Nyári Egyetem idei igazga­tója vázolta a Nyári Egyetem je­lentőségét. Zöld József polgármes­terhelyettes a város nevében mon­dott beszédet, majd a német hall­gatók nevében Werner Seifd­litz akadémiai tanár, az olasz hallga­tók nevében pedig Trombattore olasz professzor, az olasz kultúr­­intézet képviselője szólaltak fel. A megnyitóünnepség a Szózat el­­éneklésével ért véget. Kinevezések a postánál A Kormányzó a Magyar Szent Ko­ronához visszacsatolt keleti és erdélyi országrészen a posta fogalmazási sza­kán a m. kir. posta tényleges szolgá­latába visszavett Szalay László (Nagy­várad), Horváth Béla (Nagyvárad) és Pribék Imre (Nagyvárad) volt román postaalkalmazottakat ideiglenes minő­ségű postaigazgatókká a VI. fizetési osztály 3. fizetési fokozatába, a posta forgalmi szakán András István (Nagy­várad) és Dsida Aladár (Kolozsvár) volt román postaalkalmazottakat ideiglenes minőségű postahivatali igazgatókká a VI. fizetés osztály 1. fizetési fokozatába, Biró Lajos (Bés), Jakabos Gergely (Dés), Petrich György (Szatmárnémeti), Rőser János (Kolozsvár), Gönczy László (Nagy­várad), Hankó Nándor (Kolozsvár) és Bacher József (Nagyvárad) volt román postaalkalmazottakat ideigle­nes minőségű postahivatali igazga­tókká a VI. fizetési osztály 3. fizetési fokozatába kinevezte. A kereskedelem- és közlekedésügyi minisztérium vezetésével megbízot­t m. kir. iparügyi miniszter a Magyar Szent Koronához visszacsatolt keleti és erdélyi országrészen román szol­gálatból magyarságuk miatt elbocsá­tott és most visszavett alábbi alkal­mazottakat kinevezte: I. A posta fogalmazási szakán: postatanácsossá a VII. fizetési osztály 2. fizetési fokozatába: Csepreghy Ala­dárt (Nagyvárad); 3. fizetési fokoza­tába: Boczor Sándort (Nagyvárad). II. ,4 posta mérnöki szakán: posta­­műszaki tanácsossá a VII. fizetési osztály 1. fizetési fokozatába: Rolling Árpádot (Nagyvárad). III. A posta számvevőségi szakán: II. o. számvevőségi főtanácsossá a VII. fizetési osztály 1. fizetési foko­zatába: Benedek Andor dr.-t (Kolozs­vár) és Juricskay Bélát (Nagyvárad).­­V. A posta forgalmi szakán: posta­­főfelügyelővé a VII. fizetési osztály 1. fizetési fokozatába: Ferenczy Zsig­­mond dr.-t (Budapest), Nagy Jenőt (Marosvásárhely), Kastner Jánost (Szeged) és Kováts Józsefet (Zilah); 2. fizetési fokozatába: id. Schneller Jenőt (Nagyvárad); 3. fizetési fokoza­tába: Falkenheim Istvánt (Kolozsvár), Maticza Pált (Szatmárnémeti), Virá­nyi Nándort (Nagyváradi, Molnár Ká­rolyt (Nagyváradi és Zágoni Aladárt (Kolozsvár); postafelügyelővé a VIII. fizetési osztály 2. fizetési fokozatába: Kovács Gyulát (Kolozsvár), Keresztesy Sándort (Marosvásárhely), Szabó Gyulát (Szászrégen) és Király Jenőt (Szatmárnémeti); 3. fizetési fokoza­tába: Bartha Gyulát (Kolozsvár). V. A posta üzemi férfi szakán: postafőellenőrző a Vili. fizetési osz­tály 3. fizetési fokozatába: Szabó Já­nost (Nagyvárad), András Gusztávot (Nagyvárad), Frendl Gyulát (Nagy­bánya), Farkas Gábort (Nagyvárad), Beke Lajost (Kolozsvár), Domonkos Zsombolya Lajost (Kolozsvár) és Könczei Lászlót (Kézdivásárhely). VI. ,4 posta üzemi női szakán: postafőellenőrnővé a VIII. fizetési osz­tály 1 fizetési fokozatába: Szenkovits Dezsőnél (Székelyudvarhely), Szabady Annát (Szatmárnémeti), Puhala Irént (Kolozsvár) és özv. Bahun­­ Lajosnál (Nagyvárad, 3. fizetési fokozatába: Oprisn Eugéniát (Kolozsvárt. VII. A posta műszaki üzemi szakán, postamű­szaki főellenőrré a VIII. fize­tési osztály 3. fizetési fokozatába; Szabó Gyulát (Szatmárnémeti).

Next