Ujság, 1941. augusztus (18. évfolyam, 174-198. szám)
1941-08-02 / 175. szám
SZOMBAT, 1944 AUGSZTUS ÚJSÁG Az amerikai elnök „ellenfelei" írta JUHÁSZ VILMOS Walter Liman, az amerikai politikai élet egyik legkitűnőbb ismerője így jellemzi az Unió elnökének és parlamentjének viszonyát: „Az USA elnöke azokhoz a mitológiai héroszokhoz hasonlít, akik egytagúkban egy egész hadsereggel küzdenek meg, ha ellenfeleiket legyűrik, akkor a földről, a vízből és a levegőből új ellenfeleik támadnak. Ez az egyenletes küzdelem így folyik az USA megalapítása óta ,és tart egészen addig, amíg egy elkeseredett és vakmerő elnök gyökeresen meg nem változtatja Amerika politikai szerkezetét.“ Bármily paradoxul is hangzik, de az a valóság, hogy az Unió alkotmányos politikai tényezői teljes egészükben ellenfelei a mindenkori elnöknek. Ennek az a fő oka, hogy az Uniónak nincs kabinetje, amely más országokban közvetíteni szokott az államfő és a nemzetgyűlés között.Az amerikai elnök szerepét ismertető cikkünkben megírtuk, hogy az Unió miniszterei, helyesebben államtitkárai a szó klasszikus barokk értelmében vett miniszterek, vagyis szolgái az államfőnek. Hét nem és egy igen Az amerikai polgárháború alatt ■egv alkalommal nagyfontosságú kérdésben kellett dönteni s ezért Lincoln elnök összehívta a „kabinet“ összes tagjait, ami az Unió politikai életében meglehetősen ritkán fordul elő. Lincoln előadta államtitkárainak javaslatát, helyesebben elhatározását és mind a hét államtitkár „nem"‘-mel ellene szavazott. Nyolcadiknak Lincoln szavazott, egyedül „igen“-nel s ezekkel zárta le a szavazást: „Hét nem és egy igen. Az igen dönt.“ Pedig Lincoln az alkotmányosság példaadó mintaképe az amerikaiak szemében. A kérdés, amelyben Lincoln egyetlen igenje döntött, hét államtitkárának nemjével szemben, a négerek egyenjogúsítása volt. A milliomosok klubja Az elnök elkeseredett politikai ellenfelei mindenekelőtt az államok. Amerikában politikai tradicíció, hogy az Unió egyes államainak parlamentjei és kormányzói lehetőleg keresztül igyekeznek húzni az elnök intézkedéseit. Ebből származnak az amerikai kormányzás társasjátékának legbonyolultabb figurái, így például az államok, amelyek kormányzatában nagymértékben érvényesül a nagytőke befolyása, minden eszközzel megakadályozták Roosevelt szociálpolitikai terveinek megvalósítását. A legtöbb amerikai elnök meghajolt az államok törekvései és kívánságai előtt, Roosevelt azonban felvette ellenük a harcot. Az alkotmány ötödik és tizennegyedik pontjának egy látszólagos közömbös passzusára hivatkozva sikerült lényegesen megszorítania az egyes államok törvényhozásainak jogkörét. De soha nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az Unió nem állam, hanem államszövetség, amely államokból áll s ezeknek az államoknak külön valóságos, vagy vélt érdekei vannak. Az államok befolyása az Unió parlamentjének alkotmányában és munkarendjében is érvényesül. Az Unió kongresszusa két házból áll: a szenátusból és a képviselőházból s ezek közül, ellentétben az európai demokráciák parlamentjeivel, a szenátus, tehát a „felsőház“, a sokkal fontosabb. A szenátusba minden állam két szenátort küld hat évre; a szenátorok száma ezek szerint kilencvenhat. Minden második évben a szenátorok egyharmada kiválik. A negyvennyolc állam között akadnak olyanok, mint Nebraska, amelyiknek alig van százezer lakosa s ezzel szemben vannak olyanok, mint Illinois, Newyork és California, amelyeknek a lakossága eléri, sőt lényegesen meghaladja a tízmilliót. A tizennégymillió lakosú Newyork állam éppúgy két szenátort küld a szenátusba, mint a százezer lakosú Nebraska. Ebből az következik, hogy a szenátus összetételében egyáltalán nem a nép akarata a döntő, hanem a két párt és a mögöttük álló gazdasági érdekeltségek szándéka, azonfelül pedig az a titokzatos valami, ami egy demokráciában lehetővé teszi kivételes egyéniségek „soronkívüli érvényesülését“. Ha ez a kivételes tehetség hiányzik, akkor többnyire nagy vagyon szükséges ahhoz, hogy valaki szenátor legyen. Ezért nevezték el az amerikai szenátust a milliomosok klubjának. Bizonyos mértékig a szenátus, illetve a szenátus bizottságai és bizottsági elnökei játsszák az Unióban azt a szerepet, amit más demokráciákban a kabinetek. Mi a „lobby"? A képviselőház tagjait demokratikus népképviseleti alapon választják. Minden kétszázezer amerikai választ egy képviselőt. Papíron minden amerikainak választójoga van. Azonban itt is érvényesül az egyes államok döntő befolyása, amelyek fittyet hányva az alkotmányra, lakosságuk jelentékeny részét kizárják a választójog gyakorlásából. Az arisztokratikus déli államok nemcsak a négerek választójogának gyakorlását akadályozzák meg, hanem az úgynevezett szegény fehérekét is, a széles fehér proletár rétegét, amelynek az életszínvonala talán még alacsonyabb, mint a négereké. Alabama államban például a lakosságnak csak huszonnégy százaléka választó, Georgiában huszonöt százaléka. Közismert, hogy az Unió mindkét háza melegágya a korrupciónak. A parlamenti korrupciót az amerikaiak a lobby-folyosó szóval jelzik. A folyosón érintkeznek a gazdasági tényezők megbízottai a szenátorokkal és a képviselőkkel és befolyásolják esetleg elhatározásaikat. Akorrupció érvényesülésének azonban gátat vet, hogy az igazi alkotó munka nem annyira a kongresszus ülésein, mint inkább a bizottságokban folyik. Mivel az államtitkárok mint az elnök „szolgái“ egyáltalán nem vehetnek részt a kongresszus munkájában, a bizottságoknak, különösen pedig a bizottságok elnökeinek döntő befolyása van. A bizottság elnökeit pedig többnyire tekintélyes politikai múlttal rendelkező szenátorok közül választják. Ezeknek a bizottsági elnököknek a maguk hatáskörén belül szinte éppoly autokratikus hatalmuk van, mint az Unió élén az elnöknek. Az amerikai közélet különösen nagy jelentőséget tulajdonít a külügyi bizottság elnöke nyilatkozatainak. Bíróság mint politikai hatalom Mindezek az alkotmányos tényezők harcot vívnak az elnökkel s ez a harc voltaképp az amerikai politikai élet. De mégsem ezek a legveszedelmesebbek, hanem az elnökre támadó hétfejű sárkány hetedik feje, amelyet így neveznek: Legfelsőbb szövetségi bíróság — Supreme court. Ismét az amerikai politikai élet furcsaságaihoz tartozik, hogy az elnök leghatalmasabb ellenfele és mellette az Unió alkotmányának döntő tényezője nem egy politikai, hanem egy bírói testület. A régi francia alkotmány parlamenteknek a felsőbiróságokat nevezte. Ezeknek a parlamenteknek, különösen a párisinak nagy politikai befolyása volt és ezt mindig az uralkodói abszolutizmus ellen érvényesítették, amíg XIV. Lajos meg nem semmisítette őket. Ez vezette az amerikai alkotmány megalapozóit arra a gondolatra, hogy egy pártatlan bírói testületre bízzák mintegy az Unió alkotmányának, a szövetségi szellemnek, az állam egységének a védelmét és az elnök esetleges diktatórikus kísérletének letörését. A Supreme court, a Legfelsőbb szövetségi bíróság kilenc bíróból áll. Ezeket a köztársasági elnök életfogytiglan nevezi ki. A Supreme court kilenc bírójának az a feladata, hogy felülvizsgálják: mennyiben felelnek meg a szövetségi törvények és az egyes államok törvényei az Unió alkotmányának. A szövetségi bíróság bíráinak többsége bármely törvényt érvényteleníthet arra való hivatkozással, hogy ez a törvény alkotmányellenes. Amint látni fogjuk, nem egyszer alaposan élt is ezzel a jogával, de nem az alkotmány, hanem inkább magánérdekek szolgálatában. A vezető gazdasági hatalmak mindig abban az irányban igyekeztek az elnököt befolyásolni, hogy exponenseiket nevezze ki a legfelsőbb bíróság tagjaivá — ezt a törekvésüket Franklin Roosevelt elnökségéig többnyire siker koronázta. A legfelsőbb bíróság valóságos oligarchiát alkotott, mégpedig a gazdasági finánchatalmak oligarchiáját. De nemcsak a legfelsőbb bíróság foglalkozik az alkotmány és a politikai élet ellenőrzésével, hanem az alája tartozó kerületi bíróságok és az egyes államok bíróságai is. Az amerikai bíróságok tehát alkotmányszerűen politizálnak és ez az egész kiterjedt és tekintélyes szervezet mint egy ember, vette fel a harcot Franklin Roosevelt reformjai ellen, amelyek erősen megnyirbálták a magángazdasági tényezők korlátlan hatalmát. A Supreme court és a „fekete péntek" A legfelsőbb bíróság mindig egyengetője és szentesítője volt nemcsak a nagy vagyonok hatalmának, hanem egyenesen születésének is. Az amerikai vagyonszerzés hőskorának két hérosza, az idősebb Pierpont Morgan és Joe Gould, a legfelsőbb bíróság kegyének köszönhették roppant vagyonuk megőrzését és gyarapodását. Gouldnak, a múlt század legkíméletlenebb spekulánsának a vagyona majdnem teljesen elúszott egy hírhedt „fekete pénteken“. A legfelsőbb bíróság azonban, valamely alkotmányos pontra való hivatkozással, egyszerűen megtiltotta Gouldnak, hogy kötelezettségeinek eleget tegyen és így sikerült félmillió dollár árán tizenkétmillió dollárt megmentenie. NŐK A HONVÉDELEMBEN Látogatás dr. Csáky Tihamérnénál, az egyetlen Károly-csapatkeresztes asszonynál, a női önkéntes honvédelmi munkaszervezet miskolci Mezőkeresztes, színmagyar vidék, szép árnyas vadgesztenyefák, virágzó bokrok, pompázó rózsák, magyaros virágok között, vidéki kúria. Itt él Csáky Tihamérné főorvos felesége, Magyarország egyetlen Károly-csapatkereszttel kitüntetett asszonya. Bent a házban kedvességgel és szeretettel fogad a nagyasszony, köröskörül háziipari remekművek, magyaros kézimunkák, mezőkeresztesi bőrhímzések. Minden magyar itt, a mosolygó ég, a levegő, a ház, a bútor, a sok csecsebecse, de legmagyarabb benne a háziasszony. Lelkem teljes igyekezetével hallgatom a női önkéntes honvédelemről mondott szavait és félelem fog el, hogyan mondhatnám el én is azt, ami olyan meggyőző, olyan világos, olyan egyszerű, olyan szép és minden magyar asszonynak és lánynak hivatása — nagy fába vágtam a fejszét. A nők honvédelmi szolgálata — Nálunk, Magyarországon — mondja — az 1939. évi II. törvénycikk tette kötelezővé a nők honvédelmi szolgálatát. Ennek a női szolgálatnak sajátossága és rendeltetése szerint honvédelmi munkaszolgálat a neve. A törvény megjelenése után a magyarországi nőegyesületek és női társadalmi szervezetek hamar megértették az idők hívó szavát és sorozatosan felajánlották tudásukat és szolgálataikat az önkéntes női honvédelmi munka érdekében. — A női honvédelmi munka tervszerű és célirányos felhasználására országos szervezet működik, amelynek az a rendeltetése, hogy minden magyar nőt odaállítson honvédelmi munkára, ahol tudása és rátermettsége szerint reá szükség van. — A női önkéntes honvédelmi munkaszervezet irányításában, vezetésében és megszervezésében a nőegyesületek és női társadalmi szervezetek a maguk számára elsőrendű részt kértek. A női önkéntes honvédelmi munkaszervezetnek az a feladata, hogy a hadkötelezettségüket teljesítő férfiak munkaerejének pótlása céljából az ipar, a kereskedelem, hírszolgálat, közlekedés, mezőgazdaság körében szükséges minden olyan munkára, amelynek elvégzésére a nők is alkalmasak, megfelelő női munkaerőt állítson. Az egészségügyi, ápolói és gondozási munkakör, továbbá az otthon végzendő fehérnemű- és ruhakészítő munkák már addig is a nők tevékenységének súlyát képezte. Hogyan folyik a női honvédelmi munka irányítása ? — A női önkéntes honvédelmi munkaszervezet az egész országra szétágazó egy központi, kilenc kerületi és községenként egy-egy helyi munkabizottságból, vagy közvetítő kiküldöttből áll. Ezeknek a bizottságoknak összessége alkotja a „Női önkéntes honvédelmi munkaszervezet“-et, melynek vezetésére és irányítására az Országos Felügyelő hivatott. — Az Országos Felügyelő a szervezet felállításához igénybe veszi a női társadalmi szervezeteket és egyesületeket, amelyek erre önkéntesen és díjtalanul vállalkoznak. A központi és a kerületi bizottságok tagjai legfeljebb öt olyan nőegyesület egy-egy képviselőjéből alakulnak, amelyeknek tagjai maguk is nőegyesületek s mint ilyenek a nőegyesületek összefogó szerveiként, illetőleg szövetségesként jelentkeznek. Ezek az egyesületek az Egyesült Női Tábor, az Erdélyrészi Nőszövetségek Bizottsága, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége, a Magyar Katolikus Nőegyesületek Országos Szövetsége és Magyarország Nőegyesületeinek Szövetsége. A kerületi munkabizottságokba a fenti nőszövetségek egy-egy tagot jelölnek. Minden munkabizottság vezetése és az ezzel járó felelősség csak az egyik tagot illeti meg. Az egész ország területén a felsorolt nőszövetségek mindegyike kettő kerületben hivatott a vezetésre és a megszervezésre. A miskolci kerületben az Egyesülői Tábor országos elnöknőjének, vitéz Keresztes Fischer Ferencné megtisztelő bizalmából én lettem a vezető és az ezzel járó nagy felelősség hordozója. — A szervezés során az első időben volt legnehezebb dolgom. A női honvédelem újszerű dolog, idegenkedés, várakozás és közöny volt a napi keserű kenyér, de a haza iránti kötelességérzet meleg sugara felolvasztotta a jégpáncélt — és úgy hiszem, megértésre találtam. Most, hogy megértenek, dolgozni — dolgozni akarok, mert szép a munka és Isten adta gyönyörűség, ha eredménye van. A másik édesanya — Nem fárasztja ki íragyon az otthonától való távolélés és az állandó utazgatással járó munka — érdeklődöm tovább — és mit szól kisfia, hogy annyit van távol? — Hát bizony — hangzik kissé halkan a válasz — a hétnek csak két napján vagyok itthon. De most kell dolgozni, a kezdet a nehéz. Egy alkalommal, amikor Tamás, a kisfiam megkérdezte az uramat, hogy édesanyja mikor lesz már egyszer mindig otthon, azt a választ kapta: „Tudod kisfiam, az édesanyádnak van egy másik édesanyja, — Magyarország. Most annak van szüksége rá, de ha elvégezte a reá szabott munkát, akkor itthon fog maradni és nem megy el tőlünk.“ Még egy kérdést intéztem a nagyasszonyhoz: — Beszéljen valamit világháborús szolgálatáról. — Tudod — ezzel kapcsolatban csak annyit jegyeznék meg — mondja az egyetlen Károly-csapatkeresztes asszony —, régen volt, félelmetesen nagyszerű, — szava elhalkul, egy pillanatra egészen eláll, majd egy sóhajtás után így folytatja: amit láttam, amit átéltem, csak arra mutat, hogy reánk, magyar asszonyokra nagy munka vár, örülök, hogy ebből a magam részét becsületesen kivehettem. Akkor leszek igazán boldog, ha látom, hogy Isten áldása kísérte igyekezetemet, mert a munka az minden magyar asszonyé. Ligeti Mária kerületi vezetőjénél Megnyílt a Debreceni Nyári Egyetem Debrecenből jelentik: Pénteken délelőtt ünnepélyes keretek között nyílt meg a Debreceni Nyári Egyetem 15. tanfolyama. A Himnusz eléneklése után az egyetem rektora nevében Erdős Károly dr. református hittudományi kari tanár üdvözölte a megjelenteket és vázolta a Nyári Egyetem eddigi munkásságát. Ezután Ráday Rezső dr. miniszteri osztálytanácsos, a kultuszminiszter képviselője menyitotta a tanfolyamok A Debreceni Nyári Egyetem másfél évtizedes céltudatos, önfeláldozó, megalkuvást nem ismerő munkával- mondotta a többi között — a külföldi ifjúság ezreibe öntött rokonszenvet a magyarság iránt és nagy mértékben előmozdította a magyarság megismerését. Milleker Rezső dr. egyetemi tanár, a Nyári Egyetem idei igazgatója vázolta a Nyári Egyetem jelentőségét. Zöld József polgármesterhelyettes a város nevében mondott beszédet, majd a német hallgatók nevében Werner Seifdlitz akadémiai tanár, az olasz hallgatók nevében pedig Trombattore olasz professzor, az olasz kultúrintézet képviselője szólaltak fel. A megnyitóünnepség a Szózat eléneklésével ért véget. Kinevezések a postánál A Kormányzó a Magyar Szent Koronához visszacsatolt keleti és erdélyi országrészen a posta fogalmazási szakán a m. kir. posta tényleges szolgálatába visszavett Szalay László (Nagyvárad), Horváth Béla (Nagyvárad) és Pribék Imre (Nagyvárad) volt román postaalkalmazottakat ideiglenes minőségű postaigazgatókká a VI. fizetési osztály 3. fizetési fokozatába, a posta forgalmi szakán András István (Nagyvárad) és Dsida Aladár (Kolozsvár) volt román postaalkalmazottakat ideiglenes minőségű postahivatali igazgatókká a VI. fizetés osztály 1. fizetési fokozatába, Biró Lajos (Bés), Jakabos Gergely (Dés), Petrich György (Szatmárnémeti), Rőser János (Kolozsvár), Gönczy László (Nagyvárad), Hankó Nándor (Kolozsvár) és Bacher József (Nagyvárad) volt román postaalkalmazottakat ideiglenes minőségű postahivatali igazgatókká a VI. fizetési osztály 3. fizetési fokozatába kinevezte. A kereskedelem- és közlekedésügyi minisztérium vezetésével megbízott m. kir. iparügyi miniszter a Magyar Szent Koronához visszacsatolt keleti és erdélyi országrészen román szolgálatból magyarságuk miatt elbocsátott és most visszavett alábbi alkalmazottakat kinevezte: I. A posta fogalmazási szakán: postatanácsossá a VII. fizetési osztály 2. fizetési fokozatába: Csepreghy Aladárt (Nagyvárad); 3. fizetési fokozatába: Boczor Sándort (Nagyvárad). II. ,4 posta mérnöki szakán: postaműszaki tanácsossá a VII. fizetési osztály 1. fizetési fokozatába: Rolling Árpádot (Nagyvárad). III. A posta számvevőségi szakán: II. o. számvevőségi főtanácsossá a VII. fizetési osztály 1. fizetési fokozatába: Benedek Andor dr.-t (Kolozsvár) és Juricskay Bélát (Nagyvárad).V. A posta forgalmi szakán: postafőfelügyelővé a VII. fizetési osztály 1. fizetési fokozatába: Ferenczy Zsigmond dr.-t (Budapest), Nagy Jenőt (Marosvásárhely), Kastner Jánost (Szeged) és Kováts Józsefet (Zilah); 2. fizetési fokozatába: id. Schneller Jenőt (Nagyvárad); 3. fizetési fokozatába: Falkenheim Istvánt (Kolozsvár), Maticza Pált (Szatmárnémeti), Virányi Nándort (Nagyváradi, Molnár Károlyt (Nagyváradi és Zágoni Aladárt (Kolozsvár); postafelügyelővé a VIII. fizetési osztály 2. fizetési fokozatába: Kovács Gyulát (Kolozsvár), Keresztesy Sándort (Marosvásárhely), Szabó Gyulát (Szászrégen) és Király Jenőt (Szatmárnémeti); 3. fizetési fokozatába: Bartha Gyulát (Kolozsvár). V. A posta üzemi férfi szakán: postafőellenőrző a Vili. fizetési osztály 3. fizetési fokozatába: Szabó Jánost (Nagyvárad), András Gusztávot (Nagyvárad), Frendl Gyulát (Nagybánya), Farkas Gábort (Nagyvárad), Beke Lajost (Kolozsvár), Domonkos Zsombolya Lajost (Kolozsvár) és Könczei Lászlót (Kézdivásárhely). VI. ,4 posta üzemi női szakán: postafőellenőrnővé a VIII. fizetési osztály 1 fizetési fokozatába: Szenkovits Dezsőnél (Székelyudvarhely), Szabady Annát (Szatmárnémeti), Puhala Irént (Kolozsvár) és özv. Bahun Lajosnál (Nagyvárad, 3. fizetési fokozatába: Oprisn Eugéniát (Kolozsvárt. VII. A posta műszaki üzemi szakán, postaműszaki főellenőrré a VIII. fizetési osztály 3. fizetési fokozatába; Szabó Gyulát (Szatmárnémeti).