Ujság, 1942. április (18. évfolyam, 74-97. szám)

1942-04-12 / 82. szám

9 Erdély írói Budapesten (ÖT KIS PORTRÉ) Szombaton délután öt órakor a Zeneművészeti Főiskolán az erdélyi szellemnek áldozott Budapest társadalma Előkelő közönség, a transzilván irodalom barátai gyűltek össze, hogy végighallgassák a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság Íróinak bemutatkozását. Ha egy alföldi vagy dunántúli — aki még nem hallott ennek a tisztacsengésű erdélyi szépírásnak művelőiről — megkérne, mondanám el tíz perc alatt a műsoron szereplő erdélyi írók curriculum vitae-jét, valahogy így válaszolnék: A „VÁRUR“ A várúr Kemény János báró, Marosvécs ura. Világéletében egyetlen gondja, szerelme, aggodalma az erdélyi gondolat. Kolozsvárt diákoskodik, ifjúsági lapot szerkeszt, elvégzi a református teológiát és egészen gyermekember még, mikor 1926 június 17-én levelet intéz harminc erdélyi íróhoz: „Kedves Barátom! Minthogy szándékomban van nyaranként egy bensőséges írói csoportosulást szervezni Marosvécsen, nagyon szívesen látnálak július 15-től fogva három napig tartó írói megbeszélésre .. " Ezzel a levéllel indult el az erdélyi irodalom aranykora. A fiatal mágnás és lekötelezően kedves angol felesége Marosvécsen vendégül látják az erdélyi Írók élcsapatát, megalakítják az Erdélyi Szépmíves Céhet és ennek folyóiratát, az Erdélyi Helikont. Ez az írói munkaközösség bocsátotta szárnyra azokat az erdélyi írókat, akiket néhány év múlva már az egész magyar nyelvterület becsül és ünnepel. A „várúr“ azonban dolgozik tovább. Utazik, előadásokat szervez, mozgalmakat indít, színházat csinál s amikor a kolozsvári magyar színház a megszállás évei alatt a tönk szélére kerül, odaáll vagyonával és megmenti. Most maros vécsi birtokán él és finom hangulatú írásain dolgozik és idejét néha megosztja Vécs és Kolozsvár között, ahol a Nemzeti Színház főigazgatója. Még nincs negyvenéves. A DÉGEI GRÓF A nagy eszmei áramlatok Erdélyt sem kerülik el. Világszerte kibontakozik a szociális gondolat és néhány év múlva egy másik erdélyi mágnás, Wagg Albert gróf hívja meg az új erdélyi írónemzedékes cégei birtokára, hogy a népi irodalom művelésével új zászlót bontsanak. A cégéi találkozón már nem Vécs írói vesznek részt, hanem a fiatalok, a lázadók, akik romantika helyett az életet akarják írni, nyersen és kíméletlenül. Nem különös és nem jellemző-e Erdélyre, hogy ezt a forradalmi avantgárdot éppen egy gróf, egy földesúr látja vendégül kastélyában?! AZ UDVARHELYI KÖLTŐ Míg vajúdnak a hegyek és forrnak az ellentétek, Székelyudvarhelyen a megszállás évei alatt egy finom és bölcs ember írja gyöngysorait, Tompa László, a költő. A „Magányos fenyő“-ben így dalol: „így szólok: „Uram, láttam én már karón varjút eleget! Görnyedtem én még máskor is némultam hó és jég alatt — De törzsem, ágam akkor is, a hó alatt is zöld maradt. Kibírtam én már sok telet, . Míg jöttek a jégtörő szelek, S gallyaimon, mint húrokon, Új funalmak zenéltek! Így múlnak, újainak évek__ Én az időkkel bátran szembenézek." Ő az erdélyi irodalom Claudele. A „poesie pure“ tiszta dalosa. Meglett férfikoráig Székelyudvarhely főlevéltárosa s mikor a megszálló uralom mzeneszli, a szenvedés, a gond, egy nemzetrész féltő gondja költővé avulja. Első verseit negyven éven túl írja. Mult évben megkapta a Baumgarten-dijat. A TUDÓS TANÁR Marosvásárhely nevével, műveit szellemével, a Bernádyak városépítő, Európára néző magyarságának gondolatával valósággal összeforrt egy vásárhelyi tanár neve. Ez a tanár Möller Károly, az író. Mennyi nemes gondolat, mennyi okos terv, mennyi eredményes mozgalom született meg a vásárhelyi Bolyai-házban, amely Moller Károlynak is vendégszerető otthona. Alig akadt Erdélyt-járó író, tudós, költő, aki fel ne kereste volna ezt a meleg otthont, ahol hajnalig tartó viták és párbeszédek forrósodtak az erdélyi gondolatról, a magyarság szerepéről, irodalomról, életről, magatartásról. Molter Károly az erdélyi irodalom — gyakran mellőzött — nagy koponyája, európai műveltségű író, kritikus; nyugtalan szelleme éppúgy felöleli a mai angol vagy francia, német és olasz irodalmat, mint szűk pátriájának szellemi göngyeit. Nagy tudása mindenkit elkápráztat. Mikor egyszer Kosztolányi Dezső járt nála, ámllva hallgatta fejtegetéseit. Azután csendben megjegyezte: — Nincs többé vidék . . . ore MaRSsok Lenke-térnél, Ulászló utca 30. alatt augusztus 1-ére elkészülő társasHázlinkban, egyszobás hallás, cselédszobával és anélkül, egyszobás Rarszon öröklakások teakonyhával, központi meleg vízzel, fafűtéses csziépkályhákkal eladók. Leköthető 6—2 óra között a helyszínen, Petrénél. ÚJSÁG VASÁRNAP, 1942 ÁPRILIS 12 EGY HANG A „MÉLYBŐL“ Huszonkét év alatt azután sok minden történt. Magyar emberezrek süllyedtek le koldusszegénységbe. Ennek a szegény, nyomorgó magyarságnak nevében jelentkezett Asztalos István, MÁV vasúti tisztviselő fia, apját elbocsátják, mert nem tesz esküt az új urakra. Asztalos István szegényen hányódik a „tündérkert“-ben, 16 éves korában a brassómegyei Keresztváros napszámosa, hét évig útépítő, azután évekig román katona, majd Kolozsvárt cinkográfusinas, textilmunkás s mikor megházasodik, hét pengőt keres egy héten! A számtalan nélkülözés és rúgás között megírja első regényét: „Elmondja János..." Egyszerre országos nevet szerez Erdélyben és az anyaországban. De a szegénységet nem felejtheti. Asztalos István becsületes író és jó magyar, másról sem ír azóta sem, mint a szegényekről. Mert sokan vannak, nagyon sokan . . . Egyélet is kevés, egy teljes riói oeuvre is szűk ahhoz, hogy mindent elmondjon róluk. (1.) Tragikus gyógyszeresére a Rókus-kórházban Megdöbbentő ügyben folytat vizsgálatot a főkapitányság. A Rókuskórház igazgatósága feljelentést tett a rendőrségen, amelyben előadta, hogy a kórház szülészeti osztályára egyidőben vettek fel Herz Gyula tisztviselő, és Diószeghy János házfelügyelő feleségét. A két anya nemsokkal ezután egészséges fiúgyermeknek adott életet. A két kis újszülött, Herz András és Diószeghy Tamás, kétnapos volt, mikor az orvosi vizsgálat mindkettőjüknél szemgyulladást állapított meg. A két gyermeknek ugyanolyan szimptómával történt megbetegedése ügyében megindult a vizsgálat, amelynek során kiderült, hogy tragikus gyógyszercsere folytán mindkét újszülött szemébe kálilugot cseppentettek ezüstnitrát helyett. A megdöbbentő tévedés következtében a kislerz András félszemére megvakult. Diószeghy Tamáson műtéti beavatkozással talán még lehet segíteni. A főkapitányságon Simon Ferenc dr. rendőrkapitány vette kezébe az ügy nyomozását. A rendőri nyomozás fogja tisztázni, hogy a végzetes gyógyszercsere ügyében kit terhel a felelősség. KOMOR ÉS VIDOR írta BODOR PÁL Vidor a főpostán találkozott Komorral, egykori osztálytársával. Vidtorné hátba vágta:, — Ezer éve nem láttalak, pajtás! Hogy vagy mindig? — Rettenetes, mennyi bajom van! — legyintett Komoran Komor. — Az Erzsébet-körúti házamban beázott a tető, most tárgyaltam a cserepessel, egész vagyont kér a javításért. Hát veled mi van? ■— Hálistennek nem panaszkodhatom! — sugárzott Vidtor. — Egy nagy kandelábergyárat képviselek és feleségem is szépen keres, gépírónő egy ócskavaskereskedésben. Van egy pompás lurkóm, öröm ránézni. Ötödik gimnáziumba jár a Jancsi, orvos lesz. Csinosan berendezett kétszobás lakásom van az Örömvölgy utcában, látogass meg pajtás, jó volna egyszer már kicsit elbeszélgetni. Komornak minden elsején dolga volt a főpostán. Úgy látszik, Vidornak is, mert a következő elsején megint egymásba ütköztek. Victor arca ezúttal is csak úgy ragyogott az elégedettségtől. Kedélyesen hátba akarta vágni Komort, de ijedten hátratrökölt, amikor sápadt, gondterhelt arcába nézett. — Mi az pajtás, még mindig annyi bajod van? — Nem lehet azt már kibírni! — rajongott Komor. — Az Erzsébet-köruti házamba nemcsak a cserepest, hanem a kőművest is el kellett hivatni a tetőbeázás miatt és a Teréz-köruti házamban két lakó nem fizetett. Mindennap újabb kellemetlenség. Nem élet ez, kérlek! Hát veled mi van? — Le kell kopogni! — dicsekedett Vidor. — Otthagytam a kandeláberképviseletet, mert nem volt valami nagy kereslet kandeláberekben és ez volt a szerencsém, mert sikerült megkapnom egy tekintélyes gesztenyepürepasszírozógépgyár képviseletét. Feleségem most batikolt lámpaernyők készítésével foglalkozik. — Már nincs állásban? — Felmondtak neki. De ez volt a szerencséje, mert sokkal többet fog keresni a lámpaernyőkkel. És külön szerencse, hogy otthon tartózkodhat, mert Jancsi karját elkapta a gépszij és ápolni kell.— Miféle gépszij? — Ezt még nem meséltem? Kivettem Jancsit az iskolából, mert rémlok a tandíj és beadtam tanoncnak egy pléhdobozgyárba. Gyakorlati pálya, pajtás, ennek van manapság jövője! Remekül halad a gyerek, egy dobozt már egész egyedül készített el, hehehe! Gyere fel már egyszer, pajtás, most a Hernád utcában lakunk, csinos albérleti szobában, kicsit majd elbeszélgetünk. Következő elsején újra találkoztak. Vidor részvéttel érdeklődött: — Nos, pajtás, nem javult még a helyzeted? — Ne is kérdezd! — sóhajtott Komor. — Mit tudsz le az életről? Fogalmad sincs, mik vannak! Az Andrássyúti házamban felmondott a házfelügyelő, egész nap látok-futok egy megbízható házmester után. De ez még semmi. A Rákóczi-úli házamnak lejárt az adómentessége, ezentúl a fél házbér elmegy adóba. Nem bírom már ezt a sok izgalmast — Hát bizony, ez rettenetes! — bólogatott megrendülve Vidor és könnybelábadt a szeme. — De azért fel a fejjel, pajtástád is fog még mosolyogni a szerencse. Nézz rám, amihez fogok, minden sikerül. Feleségem nem tudott eladni egyetlen lámpaernyőt sem és ez volt a szerencsém, mert most kifordított nyakkendők visszafordításával foglalkozik s ez remek szakmának ígérkezik. És Jancsi is kezd boldogulni. H Ha sikerül részletre megszereznem azt a használt kerékpárt, remény van rá, hogy felveszik egy nagy kifőzésbe ebédkihordónak. De engem ért a legnagyobb szerencse, pajtás. Sikerült megszereznem a legtekintélyesebb cipőfűzőgyár képviseletét. Látogass meg egyszer kérlek, ott állok egész nap dús áruraktárammal a Nagykörút és Rákóczi-út sarkán. No szervusz, pajtás, fel a fejjel. Komor magára maradt. Undorral gondolt nyolc bérházára, amelyekkel annyi baja van. De még jobban undorodott Vidortól. — Kellemetlen alak — dünnyögte bosszúsan —, szóba sem állok vele többé. Én tele vagyok bajjal, ő meg folyton henceg, hogy milyen jól megy a dolga. W. Stratien telefonkönyvei Az amerikai Trentonban a minapában hunyt el pontosan hatvanéves korában W. Stratten volt gyárigazgató, agglegény, nem egészen tíz esztendővel azután, hogy jelentékeny megtakarított tőke birtokában nyugalomba vonult, mert élete hátralevő részét " osztatlanul gyűjtőszenvedélyének kívánta szentelni. Ismétlem, hősünk elég fiatalon halt meg. De mint kiderült, éppen idejében. Mert noha általában milliomosnak tartották, a hagyatékból jóformán egy centtel se futotta többre, mint a temetési költségek fedezésére. Minthogy pedig a megboldogultnak semmiféle herdáló passziója nem volt, nem költött se asszonyra, se lóra, se játékra, kétség se férhetett hozzá, hogy az eltűnt millió a gyűjteményében fekszik. A gyűjteményben, amelyet ha életben marad, nem igen lehetett volna többé módjában gyarapítani. De még nehezebb lett volna értékesítenie, ha kenyérre kell is a pénz, amit kap érte, tehát mélyen a beszerzési áron alul kínálja az érdeklődőknek. Hősünk ugyanis nem műtárgyat vagy ritkaságokat, nem képet, szobrot, parcellánt, ezüstöt vagy szőnyeget gyűjtött, mint a szenvedélyes műbarátok általában, hanem a telefonkönyvet. Gyűjteménye, amely élete boldog és örömteljes részének eredményét képviselte, több mint negyvenezer telefonkönyv a világ minden részéből. Természetesen csupa unikum, abban az értelemben, hogy egy sincs közöttük, amely a gyűjteményben két példánnyal szerepelne. Mindegyik másmás hálózat előfizetőinek nevét, címét és számát tartalmazza. És nyilván nagyon sok, mely a telefon fejlődésének ritka és érdekes történeti adata. Például: az első ilyen tájékoztató, amely megjelent vagy a legvastagabb vagy legvékonyabb kötete ennek az „irodalomnak“. De nyilvánvaló az is, hogy a negyvenezerből harminckilencezernek vagy még többnek egyedül és kizárólag a teljesség szempontja biztosított helyet a gyűjteményben. Nem nagyrendű, de veszedelmes és tragikus szempont, mert az, ami nincs meg, mindig véresre sarkantyúzza a gyűjtő vágyát, tekintet nélkül a maga külön értékére. Azt meg kell szerezni, nem a gyönyörűségért, amit benne találhat, hanem hogy végrealudni tudjon az ember. Amerikában egy pár évvel ezelőtt megjelent kimutatás szerint több mint háromszázféle gyűjtő él, ami nem háromszáz embert jelent, hanem háromszázféle tárgykör termékeit, amiknek megszerzése és halmozása a pillanatnyi enyhülés örömével üdíti fel a gyűjtőt. A szenvedély kiéléséről szó se lehet. A gyűjtőszenvedély épp úgy nem éli ki magát, mint maga az ember. Csak él, ameddig él. Anélkül, hogy ezt a műveidet bármikor is befejezettnek érezné. Az élet befejezése nem az ember dolga. Azé se, aki maga tesz pontot a végére. Mert ez nem a megtestesülést jelenti, hanem inkább az ellenkezőjét. Azt, hogy a szánalomraméltó érdekelt elveszítette a fonalat és éppen ott nem tudja folytatni, ahol a döntő akció következnék. Méltó és érdemes tartalma-e az életnek az, hogy az ember telefonkönyveket gyűjtsön és ebbe ölje minden idejét, pénzét, fáradságát, vágyát és izgalmát? Százmillió ember harsogó határozottsággal feleli, hogy nem. W. Straiten immár semmit se felel. De a milliók harsogó tagadása érvényét veszti ezzel a némasággal szemben. Mert arra, hogy a maga életét élje, egyedül és kizárólag W. Stratten volt illetékes. Hogy mi legyen ez élet törvénye. Képien diétás ossiisneosnő minden diétát, soványító kúrát. Bircher- Benner diétát, háztartásokban betűnil „legjobb orvosi ajánlások" jeligére Tenzer hírdetőjébe, Szervita-tér 8. erára, öröme, szenvelése és boldogsága — ebbe rajta kívül senki másnak beleszólása nem lehetett. És ez az élet azt felelte, hoszt igen. Érdemes. És egyedül ez ■rdemes. Telefonkönyveket gyűjteni, amig a mécses ki nem alszik. Nem nagyremló program és nem magas életcél, az bizonyos. De imre az elégnél több volt ahhoz, hogy a srentoni különc feléli tartózkodásának tartalmát és örömét megadja. Mikor pedig a távozás órája ütöttV. Strattennek — ha azt gyűjt —, éppen úgy itt kellett volna hagynia Rembrandt képeit, mint ahogy ittmaradtak a telefonkönyvei. SZÖLLŐSI ZSIGMOND Bunda, kabát nélkül — ez tudnivaló —, • most még fontosabb ! ISPBELLTARTÓ NAPIREND VASÁRNAP, 1942 április 12. Római kat.: Dl. Fehérvasárnap. — Protestáns: Dl. Gyula. — Görögkat.: Dl. Vazul pk. — Izrael:la: Niszan 25. — Középeurópai időszámítás szerint Budapesten a nap kel. 6 óra 1.2 perckor nyugszik 1 óra 28 perckor; a hold kel. 4 óra 46 perckor, nyugszik 16 óra 03 perckor. HÉTFI, 1942 április 13. Római kat : Stermenegild. — Protestáns: Ida. — Görögkat.: Márton. — Izraelita: Niszan 26. — Középeurópai időszámitás szerint Budapesten a nap kel, 11 órakor, nyugszik 19 óra 30 perckor; a hold kel. 5 óra 16 perckor, nyugszik 17 óra 16 perckor; átvesz és jól értékesít pestkörnyéki nagy pince, és borgazdaság. Megkeresések ,,20.000 hektoliter" jeligére a Központi Hirdető Irodához, Erzsébet körüt 26 — A Kormányzó kihallgatáson fogadta Ilniczky Sándort. A Magyar Távirati Iroda jelenti: A Kormányzó Úr ő főméltósága április 11-én délben félórás kihallgatáson fogadta Ilniczky Sándor kárpátaljai főtanácsadót, aki ő főméltóságának kárpátaljai ügyekről tart jelentést. — Véget értek a győri evangélikus napok. A magyarországi evangélikus lelkészek egyesülése befejezte háromnapos győri megbeszélését az igazi evangélikus istentisztelet kialakításának módjairól. Az előadások végeztével Kapi Béla püspök foglalta össze a megbeszélések eredményeit ésjárosi Andor kolozsvári esperes mutatott rá a gyakorlati feladatokra. ■ A vegyen tinom csillámüzem béreljen VUUQ üzleteiben ■ cseréljen tv.. Károly-körút 28 (Városháza), VIII. Mária Terézia-tér 1 — Szeged uj evangélikus lelkésze. Az Egyed Aladár tb. esperes távozásával Szegeden megüresedett evangélikus lelkészi állást egyhangú meghívás alapján Benkóczi Dániel makói lelkész, egyházmegyei esperes foglalja el. — Johan államititkár Rómában. Johan Béla belügyi államtitkár meghívásra Rómába utazott, ahol előadást tart. — Kitüntetések: A kormányzó a magyar királyi honvédelmi miniszter beterjesztésére megengedte, hogy a honvédelem érdekében kifejtett kiváló és eredményes tevékenységükért Nagy Győző Antal takarékpénztári igazgató és Szőke Károly textilgyáros, újvidéki lakosoknak elismerése a hadiszalag egyidejű adományozása mellett tudtul adassék. Röszler Kornél magántisztviselő, újvidéki lakosnak pedig a Magyar Bronz Érdemérmet a hadiszalagon adományozta. MOST SZÁZ ÉVE, 1842 áprilisájén hunyta le szemeit a messzi Dardzsi- ringben a „nagyenyedi vándor" Körösi Csoma Sándor. Érdekes, hogy közel egy évszázadig honfitársai közül senkinek sem jutott eszébe, hogy vándorlása, illetve működése helyett felkeresse. Buklay Ervin az első magyar, sőt első „fehér" ember, aki Nyugat- Tibet zord hegyvilágát azért járta be, hogy Csorna tartózkodási helyeit felkutassa, majd hazatérve, adatait számos levéltári búvárkodással egészítette ki. Most a centenárium alkalmából — emlékének méltó megörökítésére — első ízben adja közre Csorna teljes életrajzát, amely számos úr adatot tartalmaz és sok tévhitet oszlat el. A könyv „Háromszéktől a Himalájáig“ címmel jelent meg és 800 szöveg- és 34 képoldalon a szokásos életleíráson túlmenően a 100—120 évvel ezelőtti India és Tibet valóságos kortörténetét is nyújtja. A mű Vörösváry-kiadásban jelent meg és egy magyar könyves apolcról sem hiányozhat..... " .