Ujság, 1942. október (18. évfolyam, 223-248. szám)

1942-10-04 / 226. szám

Regénytárunk mai, teljesen befejezett regénye: Szilágyi Ödön: Ez az úr az enyém! Budapest, 1942 október 4. vasárnap ELŐFIZETÉSI ÁRAK: ■tr Mnton 1.20 penfi n­egyedévre ......................................9.30 peng« Égési évre ................................ 37.20 peng« PW «ám ára Budapesten vidéken és a pálya­udvarokon hétköznap ................ 12 fillér Vasárnap .............................................24 fillér Megjelenik vasárnap és ünnepnap utáni napok kivételével minden nap XVId­. évfolyam, 226. szám SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓ HIVATALI Arnuk­-utca 1. TELEFON: •120-757, 120-756 120-755, 120-74. Budapest 62 postsfiók 282 FIÓK KIADÓHIVATAL, KÖLCSÖNKÖNYVTAP. Telefon:­­ »«• ÚJSÁG UTAZÁSI IRODÁJA T. kerület. Gróf Tisza István-utca «. sete. Telefon: 181-004 és 180-674 SZABADELVŰ NAPILAP( ( SZERKESZTŐ) MAKAY- PETROVICS GYÖRGY DJ. Mi történt szo­m­baton Az elsötétítés időpontja az ország északi részén 21 óra, a déli részen 21 óra 30 perc. Hétfőtől kezd­ve: 21 óra. Magyar csapatok sikeres tevékeny­séget fejtettek ki a doni arc­vonalon. A Kaukázus északnyugati részén szívós harcokban törnek előre a né­metek. A Sztálingrádért vívott csatában az elmúlt két napon a harcok súlypontja az északi német záróállásra to­lódott. Anglia déli partvidékét német harci repülők bombázták. Nyugat - Németország ellen brit repülők zavaró tá­madásokat intéztek. Herriot volt francia képviselőházi el­nököt háziőrizetbe helyezték. Pétain tábornagy elnöklésével Vichyben államtanács volt. Franco tábornagy a spanyol had­sereg vezérkari főnökévé Rafael Garcia Valino tábor­nokot nevezte ki. Borisz bolgár királyt trónralépésé­­nek évfordulóján Hitler táv­iratban üdvözölte. Málta repülőtereit olasz bombavető kötelékek támadták. Az elalameini arcvonalon heves tüzérségi és légi harcok voltak. A Raguia közelében levő Punta Secca községet angol repülőgépek géppuskatűz alá vették. Az afrikai vizeken az angol hajóhad el­fogott két francia hajót s egy délafrikai kikötőbe kisérte. a­z amerikai képviselőház elfogadta, Roosevelt aláírta az infláció leküzdésére vonatkozó tör­vényt. Brasilia légügyi minisztere Argenti­néba utazott. Peru és Ecuador között újabb ha­tárincidens tört ki, perui ka­tonák megszállták Carcabon ecuadori községet. A Hunan tartomány délkeleti részében a japán csapatok folytatták előnyomulásukat. OKTÓBERI EMLÉK Irta KOVÁCS GYÖRGY Hatalmas négyemeletes épü­let mered az égre Marosvásár­hely főterén, gőgösen kiemelve fejét a tágas, levegős tér többi házai közül. A feltűnően mére­tezett palota fölött szinte felhőt­lenül ragyog a különös kékség­ben izzó égboltozat. Mögötte a sivár, kietlen, fátlan, kopár és meddő mezőség a messzeségben, mely átfesti az égbolt kékségét a székelység legnagyobb városa fölött is. Ilyen eget, mint itt, sehol sem láthat a szem, furcsa, ismeretlen, mégis itthoniasan vonzó hangulat keveredik ebbe a közönséges, egyhangú színbe, talán fakóbb ez a kékség, mint másutt, fakóbb, furcsább és fe­ledhetetlenebb. Bőséges nap­fényben fürdik a város legna­gyobb épülete, igazi hangulatos, bágyadt, emlékeket ébresztő er­délyi ősz uralkodik az utcák és a táj felett. A régi nagy ház hosszú időn át szolgálta a ma­gyar színházi kultúrát, a nem­zet nyelvét abban az időben, amikor hősiességet és missziót jelentett ez a szolgálat, nemes és nagyszerű hivatást vándor­komédiásnak lenni. Azóta a csendesen hömpölygő folyó is behúzódott a nyugati hegyek lába alá s víz helyett az élet s történelem sodorja itt a ba­rokk­ bőséggel díszített házak között sz idő hulló kis faleve­leit, az embereket. De a kietlen tél előszelétől megtépázott fák sárga, zizegve jajgató levele hűl­,­lása közben néha megkapaszko­dik s makacsul ragaszkodik az elkinzott fa száraz, kopasz ágá­hoz, dacol szélvésszel és vihar­ral, cibálja, rángatja őt a szél, de ő mégis ott marad az ághoz kapcsolódva s sokszor ott ta­lálja őt a jövő esztendei kikelet is. Száz és száz ilyen falevél járja halálos, elszánt, csökönyös láncát a faágakon az erdélyi őszben, mig milliónyi társaikat már sodorja, görgeti a hűvös északi szél utcák árkában, vá­rosok aszfaltján, erdők sűrűjé­ben, rétek, mezők kopárságán át a titokzatos megsemmisülés felé. Szomorkás, fáradt napfény és fakó mezőségi égbolt, ágakon fennakadó levél s a világos, tiszta homlokkal magasba emel­kedő palota a város főterén mind-mind emlékidéző varázs­igéket súgnak az ember fülébe, feltámasztják halottaiból az eltemetett időt, visszarángatják a tovaszaladt történelem egy-egy nagy pillanatát s rárajzolják az emelkező lélek falára az eszmék és gondolatok betonoszlopainak homályosuló körvonalait, azok­ét az oszlopokét, melyek a törté­nelmi pillanat nagyságát tartot­ták dacos, edzett vállaikon. Míg évezredekben, sőt millió eszten­dők szédítő mennyiségében szá­mol a geológia- az élő ember csak öt esztendővel kell hogy visszapillantson az elrohant idő mögé s mégis mintha elsüllyedt, régi-régi világok romjait ásná az élet megkövesedett anyaga alól az emlékezés. Már az sem biztos, hogy egyáltalán emlé­kezni tudunk az oszlopokra, melyekre egykor — mondom, nem­ is olyan régen, alig fél év­tizeddel ezelőtt — új, boldogabb s emberibb világot vélt építeni ezen a viharszántott s csípős szél által szárított erdélyi föl­dön a fiatal, nyugtalan, lázas képzelet. Kétséges, ha az ifjú­ság hitéből, rajongásából, a fia­talság lelkének szent és drága tüzéből épült Pompei romjait bontogatjuk ezeken a napokon az emlékezés csákányával az élet alig öt év alatt reárakódott törmelékei alól: találni fogjuk-e az őrt, a megkövesedett férfit, az örökbe edződött eszményt, kezében a dárdával, mely szim­bólummá nemesedett az elmúlt idő forgásában, védelmét jel­képezi annak, amire felállva es­küdött mintegy háromszáz er­délyi magyar ifjú a vásárhelyi főtéri palota egyik termében 1937 október első napjaiban s a pajz­zsal, mely jogok és em­berség Szentségének páncélját jelentette s hihette felőle a fia­talos lelkesedés, hogy valóban nem járja nyil és nem töri bu­zogány bunkója sem? Találni fogja-e a romok között, a kapu­ban az őrt, az egyetlenegyet, ha nem lelhetünk tizet, százat be­lőle, ha nem lelhetjük így, az esküvel fogadott ige bűvöleté­ben megkövesedve, időtlenné, örökéletűvé magasztosulva az egész akkori ifjúságot? Csak egy ilyen pompeji katona kell nekünk, legalább az az egy, aki hírt visz felőlünk a holnap em­berének s ámulásra kényszeríti a történelem jövő századainak emberét becsületes helytállá­sunk csudálatos ténye előtt! Az elsüllyedt világ, az elkallódott hit, a levegőben széthullott fo­gadalom újra élő valósággá, építő és megtartó, acélozó és összekovácsoló erővé változna gondban, bajban, töprengésben emésztődő magyarok számára, szorongó és álmodozó szívek között, ha ott állna a romok között, az eltemetett oszlopok mellett a történelem forró lá­vája alatt kővé változva az egy, az egyetlenegy, kezében ama dárdával s a dárda acélhegyén ama igékkel, melyek háromszáz ifjú erdélyi magyar léleknek népük, nemzetük iránt érzett forró szerelméből röppentek fel, hogy bejárják a Kárpátok ölét, visszhangot verjenek fel az élet­telen sziklából is, mely szintén megtelt lélekkel és emberséggel, csuda történt a kövekkel, mert azok is az emberség eszményeit kiáltották vissza feleletül a szomjas sóvárgásra, fiatal erdé­lyi magyarok bátor, férfias, el­szánt követeléseire. Ezekben a napokban bizony emlékezniük kellene Erdély egykori fiataljainak, akik ma már a férfikor küszöbén állnak s nem egynek közülök a cselek­vés nem remélt lehetőségei nyíl­tak meg a magyar közéletben, — emlékezniük kellene arra az öt esztendő előtti csudálatos marosvásárhelyi őszre, október első napjaira. Fiatalok százai gyűltek össze akkor a főtéri Apolló egyik helyiségében egy előkészítő bizottság hívására s háromnapos zsúfolt programú megbeszélésen, a munka agyat zsongitó lázában Tamási Áron elnöklése mellett megvitatták az erdélyi magyarság legégetőbb kérdéseit s elhatározták, hogy egységesen állást foglalnak a külső és belső ellenségekkel szemben egy igazabb, emberibb, szebb és boldogabb magyar hol­nap megvalósítása érdekében. Eszményeket kerestek, olyano­kat, melyek összeköthetnek­ minden magyar embert s me­lyeknek megvalósítása, melyek­­nek szellemében való cselekvés A honvédvezérkar főnökének 23. számú hadijelentése A Magyar Távirati Iroda jelenti: A honvédvezérkar főnöke közli: 23. számú hadijelentés. Az elmúlt hét folyamán a honvédhadsereg arc­­vonalán a kölcsönös légi, tüzérségi és felderítő tevé­kenység igen élénk volt. Csapataink sikeres vállalkozásokat hajtottak végre a Don keleti partján kiépített bolsevista védőállások ellen. E vállalkozások során több ellenséges tám­pontot semmisítettek meg, vagy foglyokkal, zsákmány­anyaggal tértek vissza. Bombázó kötelékeink hatá­sosan támadták az ellenség csapat- és jármű­gyüleke­­zéseit, valamint vasúti berendezéseit. Az arcvonal mögötti területen megszálló csapa­taink nagy kiterjedésű erdőségeket kutattak át és tisztítottak meg az orvlövész-rejtekhelyektől. A szeptember hó folyamán saját vállalkozások sikeres végrehajtása, valamint az ellenséges vállal­kozások elhárítása közben csapataink összesen több mint háromezer foglyot ejtettek, 34 nehéz fegyvert, számos kézilöveget és nagymennyiségű egyéb hadi­anyagot zsákmányoltak. Légvédelmi tü­zérségünk összesen ötven, légi erőink pedig hat ellenséges repülőgépet lőttek le. Kiegészítő magyar hadi­jelentés A Magyar Távirati Iroda jelenti. A honvédvezérkar főnöke szombaton kiadott 23. számú h­adijelentéséhez katonai körökben még a következő ki­egészítő részleteket fűzték: Mint a hadijelentés is közli, a keleti harctéren küzdő honvédhadsereg arcvonalán csapataink a legutóbbi héten is mindenütt meghiúsították az ellenség kisebb-nagyobb támadó kísérleteit és ugyanakkor folytatták helyi vállal­kozásaikat a velük szembenálló erők felderítésére és egyes fenyegető helyzetben maradt támpontjaik megsemmisí­tésére. Katonai körökben különös elismeréssel szólnak ezek között arról a vállalkozásról, amelyet Philadelphy László százados hajtott végre önként vállalkozó osztaga élén s ennek során vakmerő bátorsággal minden veszteség nélkül semmisítette meg az ellenség egyik előrelőtt támpontját. A magyar csapatok lendületes támadó szellemének és ütő­képességének kiváló bizonyítéka az a tény, hogy e vállal­kozásaink kivétel nélkül teljes sikerrel jártak. A szeptemberi harcok mérlegéből ismét elismerésre­­méltóan emelkedik ki a honvéd légvédelmi alakulatok szép teljesítménye, amellyel szövetségeseink előtt is újabb becsületet szereztek már eddig is szerzett jóhírüknek. Von Weichs báró vezérezredes Üdvözíti távirata a Don mellett harcoló magyar csapatoknak A Magyar Távirati Iroda jelenti. Illetékes helyről nyert értesülés szerint a honvéd­­hadsereg arcvonalának kiegészítése céljából még szeptem­ber első felében végrehajtói­ eredményes támadással kapcsolatosan — amely, mint ismeretes, egy fontos terep­­szakaszt juttatott birtokunkba — az ott küzdő szövetséges erők hadseregcsoportparancsnoka a következő táviratot intézte a magyar hadsereg parancsnokához: „Magyar és német csapatok súlyos harcokban meg­verték a K.­várostól északra a Don-kanyarulatban szívósan védekező ellenséget. Szerencsek!vonatomat fejezem ki finnek a csapatai által e harcokban kifejtett bátorságért és lendületes, támadó szellemért. Kérem e csapatoknak, valamint a harcokban részt­­vett némes kötelékeknek köszönetem és teljes elisme­résem tudtatadását. von WEICHL báró, vezérezredes“. Ára 24 fillér

Next