Állami gimnázium, Újverbász, 1892
Alkalmi beszéd. Tartatott I. Ferencz József, apost. királynak. Ő Felsége megkoronáztatása 25. évi fordulója alkalmából rendezett iskolai ünnepélyen 1892 junius 8-án. Mélyen tisztelt közönség! Kedves Kartársak ! Szeretett ifjúság ! Ma 25. éve annak, hogy dicsőségesen uralkodó királyunk, I. Ferencz József Felsége, viseli a magyar koronát. Huszonöt év nagy idő egy ember életében, sőt egy egész nemzetre nézve is számot tevő kor. Szép és egészen természetes szokás az emberek közt, hogy úgy egyesek, mint egész társaságok életében az emlékezetes napok évfordulóit a szeretet és tisztelet ünneppé emeli. Legyen tehát ünnep a mai nap a ti kicsiny körötökben is; őszinte örömtől rebegjen ifjú szivetek, mert e nap évfordulója egy oly emlékezetes és nagy jelentőségű eseménynek, amilyent nem ért a magyar az első koronázástól fogva. Minden nemzet történetében nevezetes a nap, melyen fejére teszi a király a koronát, de sehol sem oly szent az, mint a magyarnál. Hát még, ha az a nap korszakot jelent, megállítja és megfordítja az idők folyamát, mint ezelőtt 900 évvel, midőn Szt. István a korona oltalma alatt a bizonyos pusztulástól, az örök haláltól mentette meg a nemzetet. Az volt a nemzet első megváltása. A második volt az 1867. évi jun. 8-iki koronázás, melynek ma üljük emlékünnepét. Sejtitek-e már most, miért kell ma örvendenünk? Sejtitek-e, miért oly nagy e nap, hogy ahhoz hasonlót kilencz század óta nem ért a magyar? Hogy ez a nap, mint amaz első, a végpusztulástól mente meg minket? Figyeljetek ! Első szent királyunk idejében még pogány vallást követtek őseink. Több mint egy század óta, idegenül, rokon nélkül, ide ékelve annyi ellenséges nép közé, szilaj, vad természetek s a mindennapi szükségletek kényszerhatása alatt folytatott vérengzéseik, betöréseik s rettenetes kalandozásaik miatt halálosan gyűlölve mindenfelől, előbb-utóbb áldozatul esett volna az egész nép a szomszédok bosszújának. De voltak a nemzetnek bölcs vezérei.