Unitárius Egyház, 1937 (30. évfolyam, 1-10. szám)

1937-03-15 / 1. szám

2. fiatalság csupán disztingvált és kimondotta, hogy egy dolog nem azért szent, mert régi, mert kor­ral van kapcsolatban, hanem, mert igaz. S kijelen­tése mellett, miután érzelmi kapcsolatai nem ke­­nyerezték le, határozottan állást foglalt. Tehát nem előre tört, hanem becsületes, nyílt, igazsá­gos állást foglalt. Egy nehány egyházi tisztség ill. méltóság betöltése oly egyénekkel, akik fel­tétlen oda valók s közbizalomnak örvendenek s oly egyéneknek elejtése, kik „minden eszközt" felhasználtak az állásfoglalás letörésére, kik szó­ban és írásban minősíthetetlen jelzőkkel aposzt­rofálták megmozdulásunkat, nem jelent előretörést, sem tekintélyrombolást. Talán épen a múlt iránti kegyelet mélyéges hatalma ösztönzött minket arra, hogy a jelent, melyből a régi idők nagy lelki vo­násai sokban hiányoznak, a múlt méltóságához emeljük. Egy kor sem érezte kétségbeejtőbben, — amint ez a Berde-serleg köszöntőben is el­hangzott, — a Berde Múzsák önzetlen lelkének teljes hiányát, mint a mi korunk. Ezt akarjuk valahogyan, akárhogyan visszahozni. Ha ez rom­bolás, szívesen vállaljuk érte a felelősséget. De határozott állásfoglalásunk több­féle okból táplálkozik. Így a gazdasági. Nyomorúságos hely­zetünket nem szükséges egymásnak magyaráz­nunk, de a céltudatos, rendszeres és mindenek felett a garasos gazdálkodást egyházi életünkbe be kell vezessük. Ez sajnos nem volt meg s ke­resztjét nemcsak az egyház, mint intézmény, ha­nem mi lelkészek is keservesen nyögtük. Egy-egy bucuresti út számlája bagatel ügyben, magasabb­ra rúgott, mint egyik másik lelkész évi fizetése. Tisztelettel kérdem, hol van itt az önzetlenség és a legmesszebbmenő takarékoskodás ? Ezt a szel­lemet ki kell cserélni, elfeledni, mint valami rossz, lidércnyomásos álmot. A szellemet pedig személyek képviselik. Teljes lehetetlen az eszmék és elvek harcát sze­mélyektől elvonatkoztatva harcolni. Ez eredmé­nyezte azt a magatartást, melyet néhány tehetsé­ges szólam­gyártó „ember vadászatinak keresz­telt. Az anyagi ügyek rendezése mellett és felett ott van a lelki megújhodás kérdése. Tulajdonké­pen az egész állásfoglalásnak ez állott a homlok­terében. De kitől várhattuk vagy várhatjuk a kez­deményezést? Egyik vezető lelkészünk néhány évvel ezelőtt épp a Főtanácson állapította meg, hogy „a központtól nem jön semmi kezdeménye­zés“ , ezt meglátta, véleményét szavakba is fog­lalta, de itt megálloit. Mert a látók ritkán cselek­vők. Ez a csoport kellett, hogy felvegye az elej­tett fonalat s tovább fűzze annak szálait. Alulról indult meg a mozgalom, az egyházközségek és templomok küldték képviselőiket, hogy egy nagy, átfogó unitárius lelki életet fakasszanak ezen a földön. Ki ne akarná ezt felkarolni ? Érdemes-e a támogatásra az, aki ennek bármily szempont­ból útját állja? Különösen most, amidőn egyhá­zunk olyan lelkészi karral rendelkezik, mint talán soha ezelőtt, most amidőn csaknem 400 eszten­dős múlttal ráébredünk arra, hogy az unitárizmus a ma és nem a holnap vallása. Ma kell tért hó­dítania, kifelé és befelé, mély toborzó és meg­győző erejével, mert csak ez­által lesz jövője. Vagy szóljunk valamit az utolsó évek főtaná­csainak lelki arculatáról ? És az eredményekről ? Nem egytől hallottam, hogy lelkileg összeroppan­va távozott el azokról. Mert a főtéma minddig a simítás és bizalom­szavazás körül forgott. Sze­mélyi ügyet követett és ez a sok személyi ügy ritkán intéződött el közmegnyugvásra. Még a Fő­tanács hullámverései el sem csendesültek, kezdő­dött elölről az egész s olyan áldozatokat követelt, melyeket az egyház elvérzés nélkül nem tudott volna meghozni A múlt Főtanácson egy csoportnak nyílt állás­­foglalása, a lehetőségek szerint, igyekezett letépni ezeket a szépségflastromokat, amelyek alatt csak gennyezett, de be nem gyógyulhatott a lélek s feltárta a sebeket. őszintén és becsülettel hitet vallott nagy és nélkülözhetetlen vezéregyéniségei mellett. Nyíltan leszögezte, hogy a Főjegyző személye és meg­maradása, egyházi szempontból, sokkal fontosabb és szükségesebb, mint bárki másé az egyház ve­zetőségében. Kereste a módot arra, hogy hidat verjen a múlt, jelen és jövő között, pályát vágjon, melyen a sima, rázkódás nélküli haladás megvalósítható, a vidék és központ fogalma közös nevezőre hoz­ható s a sokat vágyott kibékülés megteremthető. Végül kedvező légkört igyekezett előkészíteni az igazi egyházias lelkűlét számára, mely a presz­tízsét és súlyát visszaszerzett szószékről vagy pa­lást alól buzog fel, azon világi vezetők segítsé­gével, kiknek önzetlen munkássága, egyenessége előtt mély tisztelettel hajtja meg legfelsőbb elis­merés és őszinte ragaszkodás zászlaját........... A múlt Főtanácson (fiatalok és öregek) sokan tapasztalták Luther wormsi kijelentésének lélek­­gyűjtő hatását. Őszintén, szivretett kézzel harsog­juk a megértők és meg nem értők felé: „Itt ál­lunk, máskép nem tehetünk.­“ Simén Dániel, 1937. márc. 15. UNITÁRIUS EGYHÁZ.

Next