Unitárius Egyház, 1940 (33. évfolyam, 1-7. szám)
1940-01-25 / 1. szám
2. oldal. v . . UNITÁRIUS EGYHÁZ 1940 január 25. ------------------fr . ~ a . - *------------------------------------------------------------------------------------ Az apostol csodálatos éleslátással adja meg a feleletet erre a töprengő kérdésr is, amikor azt mondja, hogy a lélek tápláléka és ereje abban van, hogy nézzünk a láthatatanokra, amelyek örökkévalók. Aki hiszen a láthatatlan Istenben, mindnyájunk gondviselő Atyjában s át van hatva az evangélium felülmúlhatatlan igazságainak, hitének és reménységének beteljesedésétől, el van látva azzal a táplálékkal, amely képessé teszi őt arra, hogy szembeszállhasson minden nehézséggel, legyőzze aggodalmait s így birtokába jusson annak a nagy dicsőségnek, amelyről az apostol beszél. Amikor boldog Új Évet kívánok kedves híveimnek, figyelmükbe ajánlom, hogy táplálják lelküket az apostol utasítása szerint. Imádkozzanak és olvassák az evangéliumot, mert ha mindezt lélekkel teszik, az Új Esztendő nem hozhat kellemetlen meglepetéseket s valóban boldog és megelégedett lesz. Ezt kívánom mindnyájuknak. Főpásztori atyafiságos üdvözlettel: Dr. Varga Béla, unitárius püspök ESZMÉK, GONDOLATOK ’^HTTTTTTTTTTTTTHTWT^^mTffnTrffnTmnTTTTTTTTTTTTnTTTTTTnT^M^WfflTTrTnH^ffnnTffnTHTTffnTHTTnTfflTTTOTnTm^^ff Lássunk tisztán I Az „Unitárius Jövendő" decemberi számában „Főpásztorunk“ címmel, P-n aláírással egy cikk jeleni meg. Nagyon sok megállapításával, mellyel Főpásztorunk nemes és mindnyájunk által szeretettel és kivételes tisztelettel körülrajongott személyét állítja olvasói elé, nemcsak teljesen egyetértünk, de ugyanakkor azok bizonyos jóleső érzéssel is töltenek el. Jóleső érzéssel különösen azért, mert ezen a cikken és az „U. J.” sok más cikkén keresztül nagyon is igazolva látjuk azokat az elgondolásainkat, amelyek az utóbbi években nagyon sokunk lelkét eluralták és azoknak az úgynevezett reformtörekvéseknek a jogosultságát is, melyek egyházi munkánkat irányították. E megállapítás nem akar régi sebeket felszaggatni. De szükségesnek tartjuk ezt leszögezni azok előtt, akik tisztán akarnak látni. Mi nagyon is jól látjuk és ki is érezzük az ilyen cikkeken keresztül „a kancsal mészáros“ szerepét. Mert ha a cikkek valóságban csak annak az egyetlen egy célnak állanának a szolgálatába, hogy népünk és mindannyiunk lelkében öntudatossá tegyék Főpásztorunk nagy és kivételes egyénisége és munkája iránti tiszteletet és szeretetet, akkor igazán nem lenne szavunk egyetlen egy se, sőt mint a múltban is tettük, minden egyes alkalmat végtelen örömmel ragadnánk meg, hogy teljes erőnkkel mi is belekapcsolódjunk ebbe az igazán nemes és áldástosztó törekvésbe. De sajnos, mi nagyon is jól látjuk és ki is érezzük az ilyen irányú cikkeknek a burkolt célját és tendenciáját, amikor szándékosan mellőzik és figyelmen kívül hagyják azoknak a személyeknek és munkatársaknak az egyházi életünk egész vonalán kifejtett önzetlen, nagy és értékes munkáját, akiket a közbizalom a Főpásztorunk mellé állított. Nagyon sokunknak a lelkében még élénken él az a magasztos pillanat, amikor Főpásztorunk hosszú évek lelket, ideget zúzó támadások pergőtüzéből tisztultan és felmagasztosultan kikerülve, püspökké választása pillanatában Főtanácsunk elé egyetlen egy kéréssel fordult: „Adjanak mellém olyan munkatársakat, akik bizalommal vannak irántam s akikben én is megbízhatok, hogy közös munkánkból Isten áldása fakadhasson az egyház életére.“ Mi büszkén és nemes öntudattal állítjuk, hogy Főpásztorunk kérése szívünkbe vésett parancsként állott előttünk mindig. És állott különösen akkor, amikor egyházunk által reánk ruházott jogunknál és főtanácsosi eskünk kötelezettségénél fogva szavazatunkkal magunk közül munkatársakat hívtunk el és állítottunk a Főpásztorunk mellé. Meggyőzött minket arról, az a csodálatos és átütő erejű lelki egymásrataláltságból kiizmosodott összhang, amely eluralta az elnökség minden egyes tagjának a lelkét a legutóbbi főtanácsunk ideje alatt, hogy választásunk helyes és egyház egyetemes érdekeket szem előtt tartó volt. De meg vagyunk győződve arról is, hogy ha Főpásztorunk olyannak mutatkozott, mint amilyennek látta P-n, és amilyennek mi már akkor is ismertük és láttuk, amikor P-n. és elvbarátai, akik most olyan nagy elismeréssel szólnak kiválóságairól, nemcsak némák és hangtalanok voltak Főpásztorunk életének legválságosabb pillanataiban