Unitárius Élet, 2016 (70. évfolyam, 1-6. szám)

2016-07-01 / 4-5. szám

Szeptember 10-én Bicskén a református templomban szolgáltunk az idei vitézavatásunkon. Szeptember 11-én templomunkban is megtartottuk a hittanos évnyitót tombolázással, gyermek-istentisztelet­tel, bőséges szeretetvendégséggel egybekötve, amelyen a szolgálatot Korcsok Andris és Hegyesi Zsolt hittano­­sok végezték. Szeptember 23-án Gyulán, a városháza díszter­mében volt a Reformáció Évének nyitókonferenciája. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a kolozsvári profesz­­szorasszony, aki az erdélyi lengyel unitáriusok befoga­dásáról, életéről kellett volna előadást tartson, hirtelen megbetegedett, ez úton is gyógyulást kívánunk neki. A füzesgyarmati unitárius gyülekezet megalakulásáról Bodán Zsolt tartott nagyszerű előadást. Szeptember 25-én, az Őszi Hálaadás ünnepén temp­lomunkban, a helyi Hajnal István Idősek Otthonában és Gyulán, a megyei kórház ökumenikus kápolnájában úrvacsorát osztottunk. 64-en vettek rész az ünnepen, akik közül 13 gyermek volt. Azért volt ilyen bőséges a megjelenés, mert kettős ünnep volt. Ez alkalommal kereszteltük meg dévaványai szórványhíveink harmadik gyermekét, Kónya Anna Katalint. Dr. Ádám Attila unitárius testvérünk ígéretéhez híven ez alkalommal is köszöntő mondott az ünnepségen és átadta ajándékát a harmadik gyermekét vállaló családnak. Köszönjük Ádám Attila nemes gesztusát, ritka áldozathozatalát, támogatását. Szeptember 26-án hivatalos voltam a Tourinform iroda fórumára, amelynek témája Füzesgyarmat és vidéke turisztikai lehetőségeinek mind jobb kihaszná­lása volt, beleértve az egyházainkat is. Szeptember 28-án Bere Károly polgármester meghí­vására részt vettem megyei és országos vezetők tár­saságában az Ösvény Esélynövelő Alapítvány jubileumi ünnepségén. Az Alapítványt a polgármester hozta létre 1999-ben és sokféle foglalkoztatást folytat, szociálisan rászorulók, munkanélküliek számára, főként az egész­ségkárosodott emberek felkarolásában. Szeptember 30-án Berettyóújfaluban, szimpatizáns barátunk felkérésére síremlék felavatását végeztük fele­ségemmel. Testvérünk régóta rendszeres vendége (fele­ségével, barátaikkal jöttek) az alföldi búcsúnak. Em­lékezetes szertartás volt, nagyon sokan vettek részt a rokonok közül. Október 2-án részt vettünk a népszavazáson, élve állampolgári jogunkkal. Ugyanakkor, az Idősek Világ­napja alkalmából köszöntöttük a szépkorú testvéreinket megfelelő műsorral. Október 6-án virágozással emlékeztünk az aradi 13 vértanú emlékkövénél. Október 22-én részt vettünk a városi 1956-os megem­lékezésen és koszorúztunk a kopjafánál. Másnap volt a templomi megemlékezésünk, ahol ökumenikus szer­tartással emléktáblát avattunk a forradalom és szabad­ságharc 60. évfordulója alkalmából ezzel a felirattal: Az igazak emlékezete áldott! 1956-2016 Füzesgyarmati Unitárius Egyházközség. Az emlékezésen Bere Károly polgármester mondott beszédet, iskolások és felnőttek és mások szerepeltek az alkalomhoz illő versekkel, felolvasásokkal, szóló és gitáros énekekkel. Október 30-án, vasárnap a reformációt idéztük meg hittanosaink által előadott versekkel, énekekkel. November 1-jén gyertyagyújtással emlékeztünk elköl­tözött szeretteinkre, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc november 4-i leverésének és a megtor­lásainak áldozataira. Igyekszünk továbbra is a beütemezett rendezvényeink megtartására, köztük a Dávid Ferenc Emlékünnepélyre, a novemberi esedékes gyermek-istentiszteletre, valamint az első advent vasárnapi, városi gyertyagyújtásra és a református templomnál a betlehem megnyitására. Balázsi László Emléktáblaavatás János Zsigmondnak Erdélyből jött 25 hittestvérünkkel Feledhetetlen élményt adott az alföldi búcsú, amely­ről képösszeállítást is találnak Olvasóink egyházköz­ségünk honlapján. Az ünnepre felújítottuk a templom tetőzetének korhadt részeit, valamint újra festettük a torony és más részek bádogozatát, így még szebben fogadhattuk a teli templom vendégsereget. A fehér templomunkat ismét gyönyörűvé varázsolta virágkom­pozícióival Keblusek Béla, városunk virágkertésze. Az Korcsok András és Hegyesi Zsolt hittanosok szolgálata Kónya Anna Katalin keresztelője Unitárius Élet 31

Next