Univerzum, 1978 (1-12. szám)

1978 / 9. szám - 258. Az ördög ölebe

azon a helyen, amit Elminának (Sao Jorge da Mina) neveznek... Elmina erődjében a kereskedelem virágzott, és Portugáliába évente 170 000 vagy még ennél is több jó aranydublont szállítottak, magas próbájút. Az országot Aximnak ne­vezték .. Az alanti arany csillogása vonzotta a kalandorokat, s a portugálok nyo­mában az Aranypart parti vizein ha­marosan megjelentek a franciák, az angolok, a dánok és poroszok hajói. A XIV. században az egész világon évente bányászott arany 10—35 szá­zalékát képviselte az Aranypartról származó arany. Az aranyművesség itt már az euró­paiak megjelenése előtt nagyon fej­lett volt, s ezen az európaiak vál­tig csodálkoztak. íme, így ír a ghá­­naiak mesteri tudásáról egy francia kereskedő, aki a XVII. század má­­sodik­­ felében látogatta meg az Aranypartot: „Aranyművesek nagy mennyiségű apró tárgyat és ékességet készítettek aranyból, különösen díszes gombo­kat, simákat vagy filigránmunká­val ékeseket; sima gyűrűket vagy karpereceket láncocska alakjában; érdekes tűket, sapkába való ékessé­get, de tőröket is ékesítenek velük, és sok más eredeti tárgyat készíte­nek ; sokszor elgyönyörködtem ab­ban, hogy a mesterek hogy­an készí­tenek öntött aranyból tárgyakat vagy filigránmunkákat — nagyon pontosan utánozzák a tengeri rá­­kocskák és más puhatestűek alak­ját ...” Az asantik földjén bármilyen áru­nak az arany volt a piaci egyen­­értéke. Érdekesen tanúskodik erről egy angol utazó: „Vevőim­ áttértek a fizetésre, és a szó legszorosabb értelmében kezdtek elborítani aranyhomokkal. Asszini­­től a Voltáig és az egész Alantiföl­­dön pénzként használják az aranyat, aranyért még banánkötegeket is le­het venni, ezt saját szememmel lát­tam : néhány aranymorzsát raknak a kés pengéjére, és ezután beszórják egy vászonzsákocskába. Úgy tűnik, hogy minden felnőtt férfi és asszony, igazi arany szakértő itt... Az ara­nyat megmérik kicsiny vörös bo­gyókkal, de néha helyi súlyokkal, amelyek rovar vagy madár ala­kúak.” De vajon a súlyokat, a golduejto­­kat, miért nem szabványosították — ahogyan ma megfogalmaznánk? Honnan van ekkora alakgazdagság? A lényeg az, hogy az alantik min­den egyes golduejtit ugyanolyan pontos súlyúnak fogadták el, mint mi a számmal és bélyegzővel hite­lesített súlyt. Az öreg mester, ami­kor erről kérdeztem, így felelt: 20

Next