Uránia Nemzeti Almanach, 1831 (4. évfolyam)

Horváth Endre: A' négyes Áldozat

233 kapu ez. „Az apai hatalo­murul már szóllot­­tam. Azt kérdem csak : mint tetszett volna, ha Nagy uramat az öreg Durándi így sarkalta vol­na ? Lett volna-e Baráttá?,“ D u­r. „Majd valamit mondok Atyaságod Tol­nájának. Úgy látom , hogy Atyaságod Durándit akarja leczkézni ? Az országnak katona kell. Töb­bet érne, ha Atyaságod is azzá lett volna. Most pedig takarodgyék el házamtul. Vége minden barátságnak, többé soha ne lássam,“ mondá , 's elrúgván a’széket, fölugrik, és kimegy. A' Kapuczinus még eggyel kettőt szólít a’ siránkozókhoz : „Bízzátok magatokat édes leá­nyaim az Istenre, ki ha eggykor megkeserít, más­kor megvigasztal. Imádkozzatok, hogy e’ mosta­ni gonoszbul jót támaszszon ,­ mondotta , és el­ment. A’ ház most még szomorúbb ábrázatot vett magára. Durándi nem is evett feleségével, és Klotildával, annyival kevesebbé szóllott. Orso­lya igyekezett a­ búsakat engesztelni, de nem nyert választ. Szóval Durándi lakása mindenna­pi halottas ház volt.

Next