Üst, 1985 (31. évfolyam, 1-24. szám)
1985-01-12 / 1. szám
Év végi számvetés Év végén — hagyományosan — mindenki mérleget készít. Mit sikerült megvalósítani az elképzelésekből, milyen feladatok maradtak megoldatlanul, sikerült-e előbbre lépni? Ilyen számvetést készített az 1984-es év utolsó munkanapján a munka- és üzemszervezési osztály kollektívája is. Egész éves tevékenységükben meghatározó volt hogy a feladataik nagyságrendekkel voltak nagyobbak az ezt megelőző évek céljaitól, ugyanakkor a szervezők száma nem gyarapodott. Az elmúlt évek legjelentősebb vállalati szervezőmunkája kétségtelenül a teljes vállalati létszámot átfogó racionalizálási munka. Mivel ez a feladat meghaladta a vasműs szervezők erejét, csak a pályázati kiírás és a vizsgálat előkészítése hárult rájuk, amit megfelelően elvégeztek és azóta is tartják a kapcsolatot a bérmunkát végző gmk-val. Konkrét — és már megvalósított — feladatuk volt a salakfeldolgozó üzem szervezetének, munkarendjének létrehozása, most ennek ellenőrző munkáit végzik. Több gyáregység — acélmű, nagyolvasztó, szállító, üzemfenntartás — és az anyagforgalmi főosztály illetékeseinek bevonásával készült el a hulladékellátási folyamat racionalizálására vonatkozó tervük. Az eddigi tapasztalatok szerint eredményes, még ha a várt hatás nem is látványos, gyors eredményekben mutatkozik. A lefejtő darabolósor átfogó szervezési vizsgálata választ adott arra a kérdésre, hogy milyen termelési eredményekre is képes ez a berendezés. Most már csak az a kérdés, hogy mit valósítanak meg az elfogadott szervezési javaslat alapján készített intézkedési tervből? Jelentős próbatétel volt az év végén befejezett kikötői kapacitásvizsgálat is. Elsősorban azért, mert a munka során egy hosszabb tanulási folyamat időleges zárásaként vizsgáztak a legkorszerűbb szervezői munkamódszerekből. Az elvégzett munka tanúsága szerint sikerrel. Nagyon röviden ennyiben lehetne összefoglalni az osztály munkáját, de talán ez is szemlélteti, hogy milyen hangsúlyt kapott a Dunai Vasműben a m munkaüzemszervezés. Könnyen keeshet, hogy már ebben az évben is érezni fogjuk az új gazdasági szabályozók hatását, új feltételek mellett, új körülmények között kell dolgozni. Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy mit és mennyiért gyártunk Azt már senki nem vitatja, hogy a szervezés szükséges az eredményes munkához, ma inkább az a kérdés, hogy milyen jelentőséget tulajdonítunk ennek a munkának? ! A vállalati tervjavaslatban szerepel erre vonatkozóan néhány elképzelés, a szervezők ebben az évben sem maradnak munka nélkül. De, hogy ne hiába végezzék ezt el, ahhoz szükség van minden vezető közreműködésére, mert hiszen a jó javaslatok bevezetése a vasműnek lehet hasznára. Műszakról — műszakra karbantartó lakatos Sok szó esik manapság arról, hogy rendezni kell a művezetők helyzetét. Nos, a gyakorlati élet ismerői ezt a hivatalos megfogalmazást nyomban azzal toldják meg, hogy mindezekkel együtt rendezni kell a csoportvezetők helyzetét is. Mert egyre tarthatatlanabb az az állapot, hogy a szakmát legjobban ismerő csoportvezetők munkaidejük 60—70 százalékában holmi lóti-futiként olyan dolgokat kénytelenek intézni, amihez képzettségüknek, szakmai tudásuknak igencsak kevéske köze van. S ha van is kivétel az iméntiek alól, az csupán arra jó, hogy erősítse a megállapítás igazát. Annál is inkább, mert a jó csoportvezetők a szakmában kívánnak kitűnni. Mindez így igaz László Gyula lakatos esetében is, aki 30 esztendővel ezelőtt került a vasműbe, és betanított munkásból küzdötte fel magát szakmailag jól felkészült csoportvezetővé. A megszerzett tudásban jócskán szerepet játszott az is, hogy László Gyula 1954 óta egyazon munkaterületen dolgozik. A „lovardás" szerelőüzemben az elmúlt esztendőkben ugyan sok minden változott, de abban LTM1? ejL1!"! iS ÏO!1" 21 ést, hogy aki nem sokőmíná el a helyszíni munkáktól, azt előbb vagy utóbb a saját csoportja köti legjobban a munkahelyéhez. Persze, a kollégák, a szaktársak elismerése mellett, az sem elhanyagolható szempont, hogy László Gyula a 21 évnyi munkásőrszolgálat alatt is kivívta elvtársai elismerését, s munkahelyen és a pártmegbízatások teljesítésében tanúsított heytállásáért a Munka Érdemrend mellett 13, más kitüntetést is a mellére tűztek már. Stabilitás Éveken át kedvenc témája volt humoristáinknak a 31 forintos napidíj. Idén még nem hallottam erről szóló élcet, de kapva a régi ötleten, magam módján igyekeztem felhasználni az új esztendőben. Otthon, imigyen, Anyucskán, igazán felemelhetnéd a zsebpénzemet. Huszonöt éve is egy százast kaptam hetenként, most is. Akkor kifizettem belőle az ebédjegyet, újságokat, jutott egy pofa sörre is, cigire is.Néha, még téged is meg tudtalak lepni valamivel. Azóta!? Nem dohányzom, ugrott a sör, ötven valamennyi az ebédjegy, most meg elsejétől az újság is ugye ... — Anyukám, viszonyíts! — Még mit nem!? A napidíj sem változott. Azóta tudom, gazdasági életünkben két dolog van, ami változatlan és stabil: a napidíj és a zsebpénzem. 1985. január 12. Alkatrészgyártás - gondokkal A Dunai Vasműnek évek óta komoly gondot jelent a megfelelő mennyiségű tartalékalaktrészek gyártása, ami elsősorban a legnagyobb alkatrészgyártó egység a mechanika üzem létszámhelyzetétől függ. A probléma okait, összefüggéseit kutatva kérdeztünk meg illetékes vezetőket. Horváth Lajossal a mechanika üzem vezetőjével a létszámhelyzetről beszélgettünk. — Nyolc évvel ezelőtt még 236-an dolgoztak az üzemben, ami ideális létszámnak mondható. Ma 155-en vagyunk. A kissori gépekre 68 ember kellene, ehelyett csupán 33-an vannak, a nagysoron szükséges 44 dolgozó helyett 30-an. Egyedül a marósoknál mondható kielégítőnek a helyzet, a szükséges 36 főből 30-an dolgoznak a gépeken. Emiatt, a létszámhiány ellenére vannak, akiknek kevesebb a munkájuk, mert az esztergályosok nem tudják megfelelő mennyiségű munkával ellátni a marásokat, gyalusokat. A létszámgondokon hosszabb ideje próbálunk segíteni úgy, hogy betanítjuk az embereket több gép kezelésére. Mindez azonban eddig csak tüneti kezelésnek bizonyult, a mechanikai üzemben pedig változatlan, vagy — ami még rosszabb — tovább romlik a létszámhelyzet. Így törvényszerű, hogy igénybe kell venni külső vállalatok bérmunkáját. A kérdés csak az, hogy mennyiért? Erre válaszol Füke Géza üzemfenntartási főosztályvezető. — Ha avállalaton belüli főmunkaidős alkatrészgyártás költségeit tekintjük 100 százaléknak, akkor a vgm-ek munkája 120—130, a külső vállalatoké pedig 180—300 százalékos költséget jelent. Sokat mondó számok, de hogy valójában mit is jelentenek, ahhoz tudni kell, hogyan oszlik meg a helyi és külső gyártás. Erre Belágyi Bertalan alkatrészgyártásvezető ad választ: — Az egész évi forgácsoló kapacitásunk 175 ezer normaóra. Ehhez adódik a vemek 40 ezer órája, míg a feladatok elvégzésére csupán az elkövetkező nyolc hónapban 205 ezer normaórára lenne szükség. Probléma a munkák egyenetlen időbeni eloszlása is. Az ez évi feladatokat ismerve például márciusban 46 ezer normaórára lenne szükség, ehelyett csupán 18 ezret tudunk saját erőből biztosítani. Ezen kívül vannak olyan alkatrészek, amik a programban nem is szerepelnek, mert itt a vállalaton belül egyáltalán nem tudnánk gyártani. Vagyis a szükséges alkatrészmennyiség közel egyharmadát kapacitáshiány miatt nem tudjuk vasműn belül gyártani. Az üzemfenntartási főosztály vezetője által ismertetett adatokból viszont kiderül, hogy a vgm-ek foglalkoztatása lényegesen kevesebbe kerül, mint a „bedolgozóké”. Adódik a kérdés, hogy miért nem a vállalati gazdasági munkaközösségek munkáját részesítjük előnyben? Erre a magyarázat a tagok keresetét maximalizáló rendelkezés. Emiatt nem vállalhatnak korlátlanul munkát, nem versenyezhetnek a külső vállalatokkal. A jelentős kapacitás fölötti tehertől a vasműnek meg kell szabadulnia, a külső vállalat pedig csak olyan munkát vállal el, ami neki is jövedelmező. Ezért még akkor sem biztos, hogy versenyezne a vgm-el, ha erre lehetőség lenne, hiszen máshol is találhat munkát. Jelentős javulást lehetne elérni a saját gyártás területén, ha kedvezőbb lenne létszámhelyzet. A munkaerő- elvándorlás megakadályozásához, az esetleges visszaáramlás elindításához azonban gyökeresen változtatni kellene a bér- és ösztönzőrendszeren. Erre vonatkozóan a mechanikusoknak megvannak az elképzeléseik, amiket az üzem vezetője ismertetett: — Egyik javaslatunk a teljesítmény „plafon” megszüntetése, illetve a többletteljesítmény díjazásának lineárissá tétele. Ha pedig nem lehetséges az egyes normarendszer kialakítása, akkor a vgm-ek főmunkaidős foglalkoztatása, vagy kisszövetkezetek létrehozása lehet a megoldás. Lehetne, de ezeket az ötleteket eddig nem sikerült megvalósítaniuk. Hogy miért, arra ismét Füke Géza válszol: — A vállalat bérfejlesztéssel kapcsolatos intézkedéseinek eddig korlátot szabott a gazdasági szabályzórendszer. Köztudomású, hogy a bérköltség — amibe munkabér, túlóra, és a különböző célprémiumok tartoznak — és az általános költségek — amibe a vgm-ek és többek között a külső vállalatok munkája is tartozik — között adózáskor óriási különbség van az utóbbi javára. Talán változást hoz ezen a téren az új szabályozó rendszer, ami a két költség közötti különbséget is csökkenti. Ez azonban csak a jövő lehetősége. A vasmű mindig is végeztetett bérmunkát, a legutóbbi intézkedés, a kihelyezések központosítása is ennek észszerűsítését, áttekinthetőségét szolgálta, mert a továbbiakban is szükség lesz a külső vállalatok munkájára, hiszen egyelőre képtelenek vagyunk önmagunkat ellátni. De, hogy az alkatrészgyártás helyzetével foglalkozni kell, azt bizonyítja az a tény, hogy a vasmű évi ötszázmillió forintos alkatrészigényéből csupán hetvenmillió forintnyi a saját gyártás részesedése. Munkácsi Imre Az energiagazdálkodás és a környezetvédelem A Dunai Vasműre és közvetlen környezetére egyaránt kiható, a jövőt hosszabb távra meghatározó döntéseket hozott a vállalati fejlesztési tanács. A vállalat energiagazdálkodási szakemberei által kidolgozott energiagazdálkodási stratégia olyan új irányvonalat jelöl meg, amely mind a vásárolt, mind a felhasznált energiahordozók tekintetében, mind a energia-felhasználás fajlagos csökkentésében, továbbá az energiaforgalomban gyökeres változást jelent a jelenlegivel szemben, következményei jelentős javulást hoznak a gyár és a város környezetszennyezésében is. A részletes ismertetés céljából felkerestük Kuslits Tibor főenergetikust, a program kidolgozásának irányítóját, aki kérdésünkre az alábbiakat válaszolta. — Mi az alapja az energiaszerkezet módosulásának? — A vállalat energiaszerkezetében és gazdálkodásában a legfőbb változást az alábbiak jelentik: 1986 végén várhatóan üzembe helyezzük az új egymillió tonna/év teljesítményű kokszolóblokkot, amely az időközben felújításra kerülő régi I-es blokkal együtt 1,3 millió tonna kokszot fog termelni. Bár a termelt koksznak több mint a fele értékesítésre kerül, a melléktermékként keletkező nagymennyiségű értékes tüzelőanyagok (kátrány, kamragáz) felhasználása a fűtőolajvásárlás megszüntetését, a földgázvásárlás nagymértékű mérséklését teszik lehetővé. Az új kokszolóblokk üzembe helyezésével egy időben üzemi méretekben is megvalósul egy nemzetközi szinten is új, korszerű széndúsítási eljárás, amelyet a Dunai Vasmű a Központi Kémiai Kutatóintézettel közösen dolgozott ki. Az új eljárás alkalmazásával a kokszolható szénkihozatal, ezzel a hazai szénbázis kihasználtsága megnő, a kokszolható szén mennyisége évente 89—100 ezer tonnával növekszik. A további hulladékhő-hasznosítók üzembe helyezésével, különösképpen a kokszoló mai szárazkokszoltó belépésével a hasznosított hőenergia mennyisége olyan mértékben megnövekszik, hogy 30 fl o-kal meghaladja a vasmű szükségletét. A többletet a külső fogyasztók számára adja át. A hulladékhőhasznosítás gazdaságosságát növeli, hogy annak nagy részét az erőműben áramtermelésre is felhasználjuk. A kohászati gyártástechnológiában több olyan korszerűsítést tervezünk, amelyek energetikai kihatása is igen kedvező. Ilyen a növelt hulladéktartalmú konverteres acélgyártásra való áttérés, vagy a folyamatosan öntött acél részarányának növelése. A gyártástechnológiai korszerűsítések nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a hengerelt végtermékre vonatkoztatott giafelhasználás fajlagos enera jelenlegi 28,8 GJ tonnáról 22,8 GJ tonnára csökken. Az energiaátalakító berendezések (kokszoló, erőmű) korszerűsítése, illetve az energiaszerkezet módosulása következtében az átalakítási hatásfok nagymértékben megjavul. Így a kokszolói hatásfok 88,3%-ról 92,2%-ra növekszik, a villamosenergia-termelés fajlagos tüzelőanyag-szükséglete az országos átlagnak, mintegy a felére csökken. — Milyen következményekkel jár az energiaszerkezet, illetve az energiaforgalom módosulása? — A legfőbb következmények a következőek: A belső energiastruktúra módosulása néhány energetikai berendezésnek technikai módosítását (hengermű, tolókemence, erőműi kazánok), valamint az olajtárolótartály-park bővítését igényli. A vásárolt energiahordozók struktúrája előnyösen változik, a fűtőolaj-vásárlás megszűnik, a földgáz mintegy 40 ° o-kal csökken. A belső keletkezésű hulladék-tüzelőanyagok és hulladékhő-termelés növekedése miatt az erőműi tüzelőanyag-szükséglet mintegy 30%-kal csökken. Ennek következtében a tüzelőanyagszükséglet teljes mértékben fedezhető lesz belső forrásokból. Külön vizsgálat tárgyát képezte az erőműi széntüzelés teljes megszüntetésének kérdése, ugyanis a mecseki bányafejlesztés következtében a vasműi szénmosás megszűnésével kell számolnunk. A távlati energiamérleg erre egyértelmű választ adott. A belső energiaforrások lehetővé teszik távlatban az erőműi széntüzelés teljes megszüntetését. — Milyen környezetvédelmi kihatása lesz a bekövetkező energetikai változásoknak? — A tervezett módosítások elsősorban a levegőszennyezés csökkenését eredményezik, azon kívül kedvező kihatásuk lesz a veszélyes anyagok keletkezésére és a vízszennyezésre is. Az erőműi széntüzelés megszüntetésével megszűnik a lakosságot régóta foglalkoztató nagymértékű porszennyezés, tehát a város számára gyakorlatilag a tiszta légteret teremti meg. Azonban nem jelentéktelen az a változás sem, amely a salakpernyekibocsátás megszűnését jelenti. Ezáltal megszűnik a Duna-parti zagyelhelyezés, amely lehetővé teszi a Dunapart sokat emlegetett rendezését. — Az itt felsorolt változások megvalósulása mikorra várható? — Az energiahelyzetben a módosulás már 1986 elején, az új kokszolóblokk üzembe helyezésével megkezdődik. Az acélgyártás technológiájában a változás 1988-ra várható. Az erőműi széntüzelés mérséklése 1987- ben kezdődik, a teljes megszüntetésére és ezzel a légkörszennyezés, valamint salakpernye-kibocsátás megszűnésére 1990—1992 között kerülhet sor. Keresztesi Tamás